II. A kassai béke.
II. A kassai béke.
MIRE a Bethlen István által Segesvárra nov. 26-ára hirdetett országgyűlés határideje elérkezett, Rákóczy már teljesen befejezte előkészületeit. Ismerte az erdélyiek hangulatát; jól tudta, hogy ezekből a zaklatott, zavaros viszonyokból, melyeket nehány úr nagyravágyása táplált, szeretnének kibontakozni, számított azokra, kik még a korábbi időkből barátai voltak, bízott a Részekben, melyet már magáénak mondhatott, de tartott attól, hogy az utolsó mérkőzésben az ellenpárt még egyszer összeszedi erejét. Gondoskodni akart arról, hogy ez a párt is tisztában legyen azzal, hogy ő visszalépésre nem bírható. Két követet küldött erre az országgyűlésre, Serédy Istvánt és Vetéssy Istvánt, kiket megbízott annak kijelentésével, hogy ő nem alkuszik. Kínálják Váraddal, három vármegyével, Fogarassal s az ország generalisságával: azok nagy része úgyis az övé s vér nélkűl nem adja ki. Ő Bethlent nem fogja szolgálni, – ha ő nem kell, adják a fejedelemséget vissza Katalinnak, azt szívesen szolgálja. Nyugtassák meg Kornist s a katholikusokat, hogy ő nem fogja őket vallásukban háborgatni. De ígéretek, adományok tételétől tartózkodjanak, neki ilyen módon megvásárolt szavazatok nem kellenek: azok úgy sem volnának megbízhatók.*
A Vetéssynek s Serédynek adott utasítás közölve van Rákóczyak Kora. I. k. 251. l.
Ezt az utolsó pontot Serédyék – mint Kemény írja – nem tartották meg.* De az úgysem döntött. A helyzet mindenki előtt tisztában állhatott: csak Rákóczy és Katalin közt lehetett választani; mert Bethlen István már teljesen lejárta magát.
KEMÉNY JÁNOS Önéletirása 203. példákat is hoz fel rá.
Erre a segesvári országgyűlésre se Zólyomy, se a kis gróf nem voltak meghíva, s nem is jelentek meg azon.
Mennél közelebb jött a választás napja, az ellentét a «két Absolon» és az öreg úr közt annál élesebbé lett: nem tudta megbocsátani nekik, hogy «Dávidot» nyakára hozták. De hiába bosszankodott, az eseményeket nem tartóztathatta fel. Azok, kik személyéhez ragaszkodtak, még egy kísérletet akartak tenni, hogy, mint mondák, mennél tisztességesebb visszavonulást biztosítsanak neki, s egy értekezleten azt az ajánlatot tették, hogy válaszszák meg újra, mire ő rögtön lemondana. És ha nem mondana le, válaszolt a többség, «azután revocálni késő lenne».*
U. o. 204. l.
Ebből a határozatból láthatta jövendő sorsát.
A mint megnyílt a gyűlés, – pár nappal a kitűzött határidő után – «Bethlen István elbúcsúzék a fejedelemségtől s a statusoknak hozzá való kötelességeket felszabadítá».
Azután felolvastak egy, a portáról jött szultáni fermánt, mely meghagyja a rendeknek, hogy Rákóczyt válaszszák fejedelemmé.*
Ezt a fermánt Ali arnauta hozta Fogarasból Segesvárra, egy másikkal együt, mely Bethlen Istvánt ajánlotta a rendeknek. Mint Kemény írja, azért volt két ilyen ferman kiállítva, hogy Katalin döntse el, ki legyen a kettő közűl fejedelemmé. U. o. 202. l.
Maga a választás decz. 1-én történt. Első szavazat a Bethlen Istváné volt, azután következett a Kataliné, mint elsőé a főméltóságok közt. Követe, Kemény János, felmutatta asszonyának felhatalmazását s utasítását s kimondá ennek szavazatát: «Rákóczy Györgyöt választja, ismeri fejedelmének, a maga igényét is ráruházza, s minden értékével megvédi.»
Erre Rákóczy közfelkiáltással fejedelemmé választatott.*
KEMÉNY i. h. Bethlen János, ki mint Kemény meglehetős ellenszenvvel írta Commentárjait, azt mondja, hogy azok kik már jutalmat kaptak vagy reméltek, nagy zajjal felálltak s nevét hangoztatták. Meglehet – de hogy ezt az eredményt magának Bethlennek gyöngesége idézte elő, az is bizonyos. Hogy először Bethlen István szavazott, Rákóczy írja 1631 márcz. 16-iki levelében. Jászay-Coll. 96/b. «et statim post Com. Steph. Bethlen sen. secundo loco electioni meae votum dedit».
Rákóczy György egykorú arczképe.*
Egykorú metszetről.
Rákóczy György fejedelem arczképét egykorú, 1631-ben készült metszet után adjuk, mely Lanfranconi Enea tulajdona, s el van látva a festő (Rembrandt) s a metsző (Van Vliet) neveivel. Ugyanennek egy későbbi nyomata megvan gróf Apponyi Sándor birtokában, de már erről a festő és metsző nevei törölve vannak. Ez a kép el van látva azzal az aláírással, melyet az elibe ragasztott szalmapapiron reprodukáltunk.
Rákóczy György fejedelem arczképét egykorú, 1631-ben készült metszet után adjuk, mely Lanfranconi Enea tulajdona, s el van látva a festő (Rembrandt) s a metsző (Van Vliet) neveivel. Ugyanennek egy későbbi nyomata megvan gróf Apponyi Sándor birtokában, de már erről a festő és metsző nevei törölve vannak. Ez a kép el van látva azzal az aláírással, melyet az elibe ragasztott szalmapapiron reprodukáltunk.
A mint a választás megtörtént, a tanácsurak megbízásából Nagy Pál Kékedy Zsigmondot még aznap Rákóczyhoz küldé Váradra, tudatni vele az eredményt.* Azután hozzáfogtak a választási feltételek szövegezéséhez. Mindenekelőtt Bethlennek biztosítottak tisztességes visszavonulást: a két első ponttal megnyugtatták, hogy az új fejedelem «előbbeni uraságában, javaiban, jószágaiban» minden támadás ellen megvédi, méltóságát, becsületét se ő, se alattvalói nem sértik s mindenféle adományát megtartják. A többi feltételek a rendesek voltak: a portától nem szakad el, a császárral s a többi szomszédos országokkal megőrzi a békét, az ország jogait, kiváltságait megtartja, a szólásszabadságot megvédi stb. E feltételeknek Váradra vitelével egy «tíz uras emberből» álló küldöttséget bíztak meg.
Nagy Pál levele Erd. Orsz. Eml. IX. k. 146. l. «az isten Nagyságodat kegyelmes uram ma 1-a Decembris választá fejedelemségre és az egész ország is». Kékedy Vásárhelyen ment át, hol Nagy Szabónál volt szállva. Emlékirata 143. l.
Nagy Pál levelét Rákóczy decz. 3-án kapta meg. Meg volt elégedve az eredménynyel s sietett örömét nejével megosztani, ki az napon, melyen a hírt kapta (decz. 6.), «estig lőtette az örömet Patakon».* Sietett Alaghyval is tudatni,* kit a híradás nagyon kellemetlenűl érintett s megvalósulásához, mert el sem akarta hinni, a legképtelenebb agyrémeket kötötte.* Nemsokára (decz. 7-én) megjött Váradra az erdélyi küldöttség is, melyet «sok öröm- s ágyúlövésekkel» üdvözölt Rákóczy, ki elfogadván a pontokat, készületeket tett új hazájába menetelre. Ez a hír még nagyobb rémületet okozott a nádornak: «az új conditiókat, elhittem, kész lesz acceptálni, mivel megtartani nem akarja. Egyébaránt nem volna difficultas nélkűl az dolog, de Bethlen (t. i. Gábor) esküvésre, hazugságra s hitetlenségre annyira megtanította ezeket, hogy majd úgy tudják, mint az ételt, italt.»* Hát ily elvakultság mellett gondolható-e kibékülés?
Alaghy Menyhértnek Kassa, 1630 deczember 7-dikén írt levele a nádorhoz. Jászay-gyűjtemény i. h. 50. lapon az utóiratban.
Rákóczy, Várad, decz. 31. lev. Alaghyhoz: «Istennek neve dícsértessék, magam állapotjában is minden jó vég vagyon, mert az elmúlt vasárnap az nemes Erdélyországnak minden rendeitől szabados voxsal fejedelemmé választattam, mely állapotomból is hogy Kdnek szolgálhassak, istentől szívből kívánom». U. o. 48. l.
Alaghy, Kassa, decz. 7-iki levele a császárhoz. u. o. 48/b. l. «an autem ita se res habeat nec ne, ambigimus». Attól fél, hogy a hajdúkat s a két ifjút rájuk küldi s így nekik «csak defensivájok lehet», mert készűletlenek. A nádor decz. 13-án kapta meg. L. u. o. 55. l.
Esterházynak Nyitra, decz. 9-ikén írt levele a cancellárnak. U. o. 59. l.
Ha talán akkor, midőn Alaghynak írt, Rákóczy ezt még nem tartotta lehetetlennek, csakhamar kiábrándúlt. Az erdélyi követek után nem sokkal megérkezett Usz István is, a nádor második ultimatumával, ezzel az elég éles hadizenet-félével. Egész nyugodtan válaszolta erre Rákóczy a nádornak, hogy ő akkor akar támadni, mikor sehol sincs ellenség, várjon legalább addig, míg követet küld a császárhoz;* ugyanakkor felszólította a szomszédos vármegyéket, hogy tiltakozzanak a nádornál a hadak lehozatala ellen;* végre Pázmányt kérte fel közbenjárónak a császárnál (decz. 16.). Más oldalról pedig a budai basa is kijelentette, hogy az Eger közelében felállított török tábor a hajdúkat minden, a császáriak részéről jöhető támadás ellen meg fogja védeni.*
Rákóczy, Várad, decz. 16-iki levele a nádorhoz: «nam cum ex nulla parte Suae majestati neque etiam patriae hostis habeatur, vi, ac sponte procurare, et exhausta bona nostra per exercitus consumere et spoliari, … judicio ipsiusmet relinquo num conveniat». U. ott. 57/b. l.
Az erdélyi követek levele, Várad, decz. 15 a nádorhoz. Esterházy levelei i. h. 10. s köv. ll. (A nádor válasza ugyan ott 16. l.) Szabolcsvármegyéhez Jászay-Coll. 55/b.
Alaghy Menyhért, Szántó, decz. 18-diki tudósítása a császárhoz. U. o. 58/b. A Tiszántúli követek csakugyan voltak a nádornál, hogy «praesentes motus et tumultus medico placidis complanarem». A nádor decz. 27-iki levele a császárhoz. U. o. 60. l.
Ily módon minden eshetőséggel szemben biztosította magának, hogy a beigtatási ünnepélyre bemehessen Erdélybe, a nélkűl, hogy oka lehetne valami meglepetéstől tartania. A budai basa követei, Muharrem és Recsep nála voltak s úgy intézkedett, hogy ezek utána egy nappal induljanak Váradról.* Decz. 20-ára hirdette ki Bethlen az országgyűlést Rákóczy beigtatása végett, ki Zólyomyt Várad őrzésére hátrahagyva, elindult a kis gróffal. Kolozsvártt a város «nagy solennitással, énekléssel, taraczklövésekkel fogadta, mely éjféli két óráig tartott». Másnap tovább utazott: decz. 23-án a kormányzó és az ország Szent-Imréig eléje mentek s bekísérték Fejérvárra.
Rákóczy, Fejérvár, 1630 decz. 25. írt levelében írja: «minden órában várván beérkezéseket az Ngod hozzánk bocsátott böcsületes követinek, úgymint ngos Muharrem pasa barátunknak Ngod kajmakámival és ngs vezír kajmakám Recsep pasa kapucsi pasáival együtt, az kik utánnunk egy nappal indultak volt Váradról.» U. o. 52. l.
Rákóczy teljesen meg volt elégedve fogadtatásával, s meg azzal is, a mint karácson szombatján ünnepélyes beigtatása véghezment (decz. 24-én). Az ünnepélyek sorozata, a fejedelmi székesegyházban, az ő eskületételével kezdődött, melyet Bethlen István könnyes szemekkel hallgatott végig. Követte azt a rendek homagiuma, s a conditióknak törvénybe igtatása. Nagy megelégedéssel s örömmel fogadták első intézkedését: «minden rendbeli tisztviselők előbbi hivatalukban megmaradtak minden háborgatás nélkűl». Ezzel sok aggodalom lett eloszlatva. A beigtatás napján megvendégelte az országot s harmadnap múlva Bethlen István is megvendégelte a fejedelmet. Erre fiát, ifj. Bethlen Istvánt is meg kellett hívnia; de ez egyet a gazda hidegen fogadta, még kezet sem adott. A fejedelem ki akarta őket békíteni, s a végrehajtással a meghalt fejedelem udvari papját, Gelejit s a cancellárt bízta meg: «de csak nagy nehezen vették rá».* A közbejött karácsonyi ünnepek miatt a tanácskozásokat szakadozottan lehetett folytatni, s a törvénykönyvvel csak deczember 29-ére készűltek el. Szokatlanúl terjedelmes bevezetés magasztalással emlékezett meg Bethlen Istvánról, de megnyugvással szemlélte az új fejedelemben Dávidot, ki hivatva van az ország nyugalmát és békéjét helyreállítani. Az a két czikk, melyet alkottak, a két császárral megtartandó békét hangsulyozta s elrendelte, hogy a homagium országszerte tétessék le.
Rozsályi Kún László Szathmárról, 1631 jan. 3-án írt jelentése egy szemtanú előadása szerint az ünnepélyek lefolyásáról. Jászay-Coll. 69/b.
Az első fejedelmi jog, mit Rákóczy gyakorolt, a törvények megerősítése volt, s első intézkedése fejedelmi székének biztosítását czélozta: meghagyta a búcsúzó rendeknek, hogy teljesen felkészűlve várják a táborba szállásra vonatkozó parancsait. Egyúttal Zólyomy táborának erősítésére ezer gyalogot s háromezer lovast küldött,* nem támadás végett, hanem a nádor lehető támadásának meghiusítására. Békére volt szüksége, hogy hivatalában megerősíthesse magát, s még aznapon (decz. 29-én) tudatva a császárral inauguratióját, bejelenté, hogy főkövetséggel akar hozzájárúlni, s ennek számára menedéklevelet kért, melynek kieszközlésére Gávay Pétert Bécsbe küldötte. Közölte ez intézkedését Esterházyval s Alaghyval is, azon hozzáadással, hogy Gávay visszatértéig ő Felsége részéről minden ellenkező igyekezetek távoztassanak el.* Követekűl Kovachóczy korlátnok, Mikó s a nagyszebeni királybíró voltak kiszemelve.*
Kún László idézett levele. Jászay-Coll. 69/b.
Rákóczy decz. 29-iki levele a nádorhoz: «elmulatni nem akartuk, hogy levelünk által Klmedet ne látogassuk és a közönséges csendességnek és nemzetünk békességének megtartásához való jó indulatunk felől ne tudósítsuk». Még melegebben ír Alaghyhoz. U. o. 62. s 63. ll. A császárhoz, az Akadémia birtokában. Ezt a levelet Esterházy nem engedte meg elküldeni s így van meg maga az eredeti itt. Egy másik ugyan az napról írt levelében írja, hogy étekfogóját küldi. U. o. 64. l.
Alaghy. Kassa, 1631 jan. 11-iki levele a császárhoz. U. o. 69/b.
Békéről azonban Esterházy egyelőre hallani sem akart, daczára, hogy ugyancsak válságos volt az ő helyzete. Pénzt, katonaságot s felhatalmazást sürgetett nap nap után Bécsből, de sokáig semmihez sem juthatott.* Esterházy a hajdúmozgalmat nagyon veszedelmesnek tartotta, s abban, hogy ezek Rákóczyhoz csatlakoztak, épen akkora sérelmet látott, mint magának Rákóczynak engedély nélkűl való távozásában. Úgy hitte, hogy csak a hajdúk leverése után sikerűl Rákóczy megbüntetése. De a kormány több tagja s kivált Pázmány, békés úton kívánta elintézni a dolgot, nehogy a küzdelembe a török is bevonassék.*
A nádor decz. 19-én a cancellárhoz írt levél utóiratában: «egy szóval ez nem egyéb, hanem faggatni s gyalázatban hozatni jámbor szolgát, az kiért nem tudom micsoda szívvel szolgálhatok. Én azért, megbocsásson az én kegyelmes uram, de hogysem nevetségűl vettessem mind nemzetem s mind mások eleiben, él az isten, inkább holtomat kívánnám. És igazságot írok Klmednek, hogy félbenhagyok mindent s életemmel együtt nem praecipitálom ily mód nélkül is bolondúl magam faggatásával együtt böcsületemet is». U. o. 59–60. ll.
Pázmány levele 1630 decz. 30-án a császárhoz: «difficile est de futura constantia conjecturam facere, sed tamen quoad fieri potest, turcica arma non provocanda existimarem… bellum turcicum avertere ego quidem aliud non esse existimo, quam aureo hamo piscari». U. o. 65. l.
Valóban, Pázmány jóindulattal viseltetett Rákóczy iránt, kinek testvéréhez, Pálhoz, benső barátság kötötte. Ennek a kettőnek köszönhette ő sok kényes ügynek elintézését, sok félreértésnek eloszlatását. Most is jött Pázmánytól válasz, decz. 16-iki levelére, melyben, hogy tudhassa magát mik ellen védeni, felsorolja az ellene emelt vádakat. «De könnyű lesz» – mondja – «ő Felségét complanálni s békességre vinni a dolgokat,» csak mindenekelőtt szabadítsa fel a hajdúkat a neki adott hűségesküje alól s térítse vissza őket a császár iránti hűségre: így kiváltságaikat is megtartják.*
Pázmány, Nagy-Szombat, deczember 31-iki levele Rákóczyhoz. Még nem czímezi fejedelemnek «nem kevélységből, nem egyéb idegen indulatból, hanem császár ő felsége kegyelmes akaratjából tartozom ebben várni». Orsz. ltár, Rákóczy-oszt.
Annyit mindenesetre láthatott Rákóczy e levélből, hogy Pázmányra jövőben is számíthat, habár ezt a feltételt épen nem volt hajlandó teljesíteni. Mert hogyan szállítsa le ő a hajdúkat, még mielőtt megkapta volna a biztosítékot, hogy ő Felsége hajlandó elismerni? Hiszen az általa ajánlott mód sokkal egyszerűbben és biztosabban vezethet békéhez: engedjen ő Felsége fegyverszünetet s kezdesse meg a tárgyalásokat követeivel, kik azonnal útra kelhetnek, a mint ezek praecursora, Gávay Péter, visszaérkezik hozzá.*
Alaghy jan. 12-iki levele. Jászay-Coll. 71/b.
A nádornak már kezében volt a felhatalmazás a zavarok lecsendesítésére, de oly feltétel alatt, hogy Erdélyt ne támadja meg, okot ne adjon a töröknek a béke felbontására s még Rákóczy személyére vonatkozólag is a császár magának tartá fenn a végelhatározást.* Végre is kezében volt, akart is azzal élni, s Bicséről (decz. 26-án) Kassára, január 17-ére összehívta a felsőmagyarországi rendeket, ezek közt magát Rákóczy Pált is, egy csomó főúrral.* Épen ekkor értek hozzá a felsőmagyarországi megyék követei s ezek is sürgették, hogy siessen közéjök a mozgalomnak békés úton leendő lecsendesítésére. A nyitrai táborral, mely nem volt valami derekas had, mert a téli táborozás fáradalmainak nem szívesen tették ki magukat az emberek, rossz útakon, nagyon fáradságos menettel, január 8-án Lőcsére érkezett,* hol nehány napig megpihentette hadát. Január 12-én ebédre Sárosra, Rákóczy Pálhoz rándult ki. Másnap (jan. 13-án) Eperjes felé folytatta útját hadaival s harmadnapra Kassára érkezett. A felsőmagyarországi rendek már együtt voltak, de a hangulatot itt békésnek találta. Még azt is meg kellett engednie, hogy a vármegyék válaszoljanak a Rákóczy levelére s belenyugodnia a rendek azon óhajtásába, hogy mind Rákóczyval, mind a hajdúkkal békés úton kísértsék meg a kiegyenlítést.* Ehhez járult a porta magatartása. A nádor sürgetésére a császár Lustrier Sebestyént s Liptay Imrét a budai basához küldé azzal a megbízással, hogy igyekezzenek ezt meggyőzni a hajdú-mozgalomnak s az erdélyi fordulatnak káros voltáról; de több napi tárgyalás, többszöri kihallgatás után (jan. 14.) kikapták a választ, hogy Rákóczy megválasztása a törvényes formák megtartásával történvén, a porta nem engedi megtámadtatni őtet, s a hajdúk is régi határaikba fognak visszaállíttatni. S míg ők ilyen kedvezőtlen eredménynyel bocsáttattak útra, Rákóczy épen akkor odaérkezett követe azt a megnyugtatást nyerte, hogy megtámadtatása esetében számíthat segélyre.*
A nádor decz. 26–30. írt levelei: Orsz. ltár. Acta Publica. F. 5. nro 22. és 15. A meghívandók sorozatában Rákóczy Pál is megvan. Állami ltár Bécsben. Hung.
Lőcse városához írt meghivó, Lőcse városa ltárában.
A nádor jan. 9-iki levele a cancellárhoz, Jászay-Coll. 72/b. «Hadai nem sok, legfeljebb igazán irom Ngodnak, nem igen haladja meg mind lovasa, mind gyalogja a tizenkét százat» stb. Bodor Benedek jan. 17-iki levele. Orsz. ltár, Rákóczy-oszt.
Bodor Benedek id. levele. Alaghy 1631 jan. 11-iki s jan. 12-iki levelei. Jászay-Coll. 71/b. és 73/b. Esterházy jan. 23-iki levele a titkos ltárban Bécsben.
Lustrier és Liptay jelentése, Komárom, 1631 január 17-ről, egykorú másolat. Orsz. ltár. Acta Publ. fasc. 5. nro. 27.
)
Egykorú metszetről.
Lustrier és Liptay aláirása.*
1631 jan. 17. Ugyanott.
Esterházy, még e kedvezőtlen kilátásoktól eltekintve, sem lett volna képes fölvenni a harczot a jól fegyelmezett hajdúkkal s Rákóczy erős és számban is túlnyomó hadaival. Sokáig hiában sürgette a pénzt s a dragonokat: még saját ott levő hadait si csak kölcsön vett pénzzel fizethette.* Nem tehetett mást, mint lehetőleg húzni-halasztani a dolgot. Ez alatt Gávay, a fejedelem futárja, Patakra s onnan (január 11-én) Kassára érkezett, de a kassai generalis, Forgács Miklós, nem engedte tovább útazni addig, míg a nádor meg nem érkezik.* Azután sem mehetett tovább: a nádor a tárgyalások menetét nem akarta kezéből kiereszteni. Az ő terve az volt, hogy Rákóczyt és a hajdúkat elválaszsza egymástól, mert így könnyebben remélt czélt érhetni.*
Esterházy jan. 23-iki levele a cancellárhoz: «ha ő felségéhez való igazságomat nem tekinteném, fölkelnék innét s visszamennék, ám akármit mívelnének. Mind életemet, böcsületemet im nyilvánvaló veszedelembe akarják hozni, ki szolgálhatna azért jó szívvel?»
Alaghy jan. 12-iki levele Pázmányhoz: «tegnap érkezék praecursora Gávay hozzám levelekkel, ki feljebb is igyekezik palatinus, Ngod és császár urunkhoz is». Jászay-Coll. 71/b. Chernel jan. 13-iki levele Rákóczyhoz, Patakról: «asszonyunk ő nga szánján» Kovács Gergely és Madarász kíséretében, de Patakra csak az utóbbi tért vissza: «generális uram megtartóztatta Gávay uramat». Orsz. levéltár.
Esterházy, Kassa, jan. 15-iki levele a császárhoz. Fogalmazványa Orsz. ltár, Acta Publ. Fasc. 5. nro 23.
Forgács Miklós arczképe.*
Forgács Miklós, Homonnay János, Trautmannsdorft Miksa arczképeit Khevenhüller Conterfait-ja után adjuk.
Csakhogy ez a terve nem sikerűlt. Bizonynyal nem lett volna idegen a békétől, de olyantól, melynek feltételeit ő dictálhatta volna, s míg ennek lehetetlenségéről meg nem győződött, békésnek mutatta magát Rákóczyhoz írt leveleiben. «De édes uram,» – írta Lorántfy Zsuzsánna – «ne higyjen kegyelmed megbékélt ellenségének; mert ha isten engedné, bizony kitöltenék bosszújokat. Ha alájön, gazdálkodom neki».* «Igen megcsendesedett» – írta róla Chernel is* – «és azért jött alá, hogy mindent szép és jó móddal, nem fegyverrel, hanem tracta által vigyen véghez», mert «korpa közben magát nem elegyíti» – értvén a korpán «Zólyomyt és a vele valókat».
Lorántfy Zs. 1631 jan. 5-iki levele Patakról. Orsz. ltár, Rákóczy-oszt.
BEKE és BARABÁS: Levelek és Okiratok. s l., a Keresztessy Pál által küldött ajándékok jegyzéke. Lustrier fennidézett jelentése. Rákóczy jan. 11-iki levele Reöthy Orbánhoz Fejérvárról. Orsz. ltár, Rákóczy-osztály. Levelek és Okiratok. I. Rákóczy Gy. összeköttetései történetéhez. 3. l.
Valóban nemcsak a pataki vár volt megerősítve, hogy kiállhasson egy véletlen ostromot, hanem Rákóczy is készen várta, hogy gazdálkodjon neki. Első gondjai közé tartozott bejelenteni a portán beigtatását s az évi adóval és ajándékokkal beindította, Mehemed aga kíséretében, (jan. 9-én) az országos követséget, melynek élén Keresztessy Pál állott, a portára, egyik tagja Herczeg Zsigmond s az állandó követ (kapikiha), Szalánczy István volt; az athnaméra, Katalin segélyével, bizton számított, kit egy Fejérvártt tett látogatása alkalmával nagy kitüntetéssel fogadott. Kiadta a rendeletet, hogy az ország hadai január 20-ára Kolozsvárra gyűljenek, hova maga is elindult január 21-én s másnapra meg is érkezett. Mindenre el volt határozva: «vagy legyen békesség, ne ijeszgessenek gyakorta,» – írá egy megbízott emberének – «vagy ugyan körmös leszek: nyúljunk egymáshoz». A hadakat a szilágysági úton indítá Váradra s maga (jan. 25-én) a körösvölgyi útat választá. Megelőző napon Pázmányhoz emlékiratot küldött, hogy czáfolhassa meg az ellene szórt rágalmakat s győzhesse meg a császárt, hogy ő kész a hajdúkat visszabocsátani ennek hatósága alá.* S ez emlékiratot a császárnak azonnal megküldte Pázmány, kiemelve saját jelentésében, hogy ő Felsége katonái a szerencsi uradalomban már megkezdték a prédálást: Rákóczynak száz hordó borát elvitték s negyven gabonás vermét kiürítették, nem helyeselve, hogy az ő Felségéhez küldött követ visszatartatik. Ajánlá, hogy Questenberg Herman, vagy más valaki által küldjön utasítást a nádornak.*
FRAKNÓI: Pázmány, II. k. 352. l. V. ö. Rákóczy idézett levelével.
Pázmány, Nagy-Szombat, február 4-iki jelentése a császárhoz. Jászay-Coll. 83–84. ll.
Mielőtt Rákóczy kiindult volna Váradra, már megtette az intézkedéseket, hogy családját kihozassa Patakról. De azt vigyázva kellett tennie, mert a nádor hadai e város körűl tanyáztak: Újhelyen, Liszkán, Tokajban, s a fejedelemasszony «méltósága szerint, feles úrasszonyok és sok vitézlő rendnek késérésekkel» indulhatott el. A Tisza jege már átalállott s így a zajlás nem képezett akadályt. De hogy nem fog-e rossz vért szűlni, hogy a «császár országát nagy seregekből álló zászlós hadaival keresztűl-kasúl nyargaltatja», erről kelle megbizonyosodni, s e végett a nádorral tárgyalásokat kezdeni. Gondolhatólag ebben nem volt semmi akadály s Rákóczy még útközből követséget küldött nejéhez: Zólyomyt, Mikót és Kékedyt, kik Chernellel együtt alákísérjék (január 28.). A maga nevére vert új aranyakból 300-at nejének küldött, oly megbízással, hogy a három kísérő úr közül mindeniknek 40–40-et adjon s azonkívűl finom borokat. Nejének «32 ezüst tálat, tizenkét egybenjáró pohárt, tizenkét fedeles kupát» küldött s felügyelettel a várra Reöthy Orbán ledniczei praefectust bízta meg, kinek kezéhez, hogy a zsold-fizetésben hátralék ne legyen, a vitézlő rend számára elegendő pénzt utalványozott,* szívére kötvén, hogy a szegénységet, mely a háború miatt sokat szenved, szénával és buzával gyámolítsa.*
Chernel Györgynek, Patak, 1631 jan. 11. és jan. 13-án Rákóczyhoz írt levelei, s Rákóczynak nejéhez, Balog, 1631 jan. 28-án írott két levele. Orsz. ltár.
Rákóczy jan. 11-iki levele Reöthy Orbánhoz.
Rákóczy eleget tett a deczemberi fejérvári országgyűlés határozatának, midőn meg akarta kezdeni az alkudozást a császárral Gávay által, s midőn Lónyay Zsigmond által arra akarta bírni a nádort, hogy épen ő engesztelje meg a császárt.* A nádor e helyett visszabocsátotta Gávayt azzal az értesítéssel, hogy neki teljhatalma van tárgyalni Rákóczyval s még ha fölmennének is a követek, hozzá küldetnének vissza.* Rákóczy sietett erről értesítni Pázmányt s a császárhoz előzékeny hangon írt levelét hozzá küldé kézbesítés végett. «Nem kellene ezt az embert» – írta Pázmány a császárnak – «kétségbeesésbe hajtani, hiszen végre is minden ügy Felséged elé kerűl. Ő már tényleg fejedelem s arra nincs ok, hogy a fejedelmi czím megtagadtassék tőle, miután Katalin lemondott és azt ráruházta».* A következmény megmutatta, hogy Pázmány nagyon jól védte Rákóczy ügyét az udvarnál.
Lónyay Zsigmondnak, Kassa, 1631 jan. 27-ről írt lev. Rákóczyhoz. Orsz. ltár.
Rákóczy György, Várad, febr. 9-iki levele a császárhoz: «me per literas edocuit sibi plenaria in omnibus per M. V. S. mandata authoritate etiam si Vrae Mattis augusto conspectui homo meus comparuisset ad suam tamen D. Ill. fuisset remittendus». Jászay-Coll. 84/b.
Pázmány keletnélküli levele a császárhoz, mely mellett Rákóczy levelét hozzá küldi. Jászay-Coll. 85/b.
Rákóczy, mint ígérte, Gávay visszajötte után bejelentette a nádornál követeit: Kovacsóczyt, Mikót és Gorgiást.* Ezek azonban nem indulhattak el azonnal, mert még egy ideig a menedéklevél felett folytak a tárgyalások s minthogy időközben a nádor Szathmárra, Kállóba újabb hadakat küldött és Rakamaznál sánczot csináltatott, Rákóczy Tholdalaghy Mihályt Budára, a nagyvezérhez küldé, hogy ez tőle segélyt kérjen, mit a budai basa készségesen meg is ígért.*
Az általa kívánt menedéklevélnek formáját is beküldte. Orsz. ltár. Acta Publ. Fasc. 5. nro. 18.
BEKE ÉS BARABÁS: Levelek és Akták: Rákóczy levele febr. 17-ről a budai basához. 3. l. «Megírtam vala azt is, hogy Szakmárba, Kállóba bizonyos praesidiumot küldtem és hogy Rakamaznál sánczot csináltattam,» írja Esterházy Sennyey cancellárnak. Jászay-Coll. márczius 16-iki levele, 91. l. Rákóczy is hasonlót ír Pázmánynak márcz. 16.
A Kassára küldött követek aláirása.
Kassa városa a XVII. században.*
Cserna Károly eredeti rajza.
Kassa.
Cserna Károly eredeti felvétele után.
Rákóczynak távolról sem volt czélja a törököt bevonni a küzdelembe: ő ezzel csak nyomást akart gyakorolni Esterházyra, ki ezt az alkalmat az ő teljes megalázására szerette volna felhasználni, azaz, mint ő ezt magyarázta, olyan békét csinálni, mely példa legyen jövőre s a császár méltóságát is «helyben állassa».* De Rákóczy nem akarta, hogy megalázzák: védte magát, a hogy lehetett. Leveleiben, melyeket Pázmányhoz írt, nyugodt objectivitással állítá össze törekvéseit, hogy tisztességes békét köthessen, első lépésétől kezdve Váradra érkezése után, midőn Farkas István által kért fegyverszünetet. De ez a védelem szemmel láthatólag idegessé tette Esterházyt. Kifakadásai, Sennyey cancellarhoz írt leveleiben mind élesebbekké lesznek: vádol, gúnyol, szid; majd lemondással, visszavonulással fenyegetőzik, hálátlanságot, írigységet vet azok szermére, kik circulusait zavarják. S épen ennek köszönhette, hogy lépésről-lépésre szoríttatott vissza.
Maga írja ezt Sennyeynek márcz. 14-iki levelében. Jászay-Coll. 90. l.
A mint az erdélyi követek Kassára értek, mindjárt éreztetni akarta velök, hogy kegyelemre kell magokat megadni. Udvariason fogadta őket a maga otthonában, megvendégelte, tekézett velök, szóval maga volt a szeretetreméltóság: ekkor vendégei voltak. De a tárgyalások óráiban, midőn Rákóczy személyét képviselték, rideg, szigorú, visszautasító emberré lett, mert a fejedelem az ő szemében csak egy lázadó volt. Tárgyalt ugyan folytonosan, de fegyverszünetről hallani sem akart. Testvérét, Pált, Tokajba, Sennyeyt Szathmárba küldte, hogy onnan tetszés szerint támadást intézhessenek.* Bár csekélyelte a «pálczát, mit kezébe adtak», nem engedett. Február végén a követek már arra is ráállottak, hogy Rákóczy kiviszi hadait a császár ditiójából s ő is vigye ki a fejedelmi ditióból; de hallani sem akart róla. Így bánt a tractával is. Maga Esterházy írja: «nagy szelíden kezdének az erdélyi követek beszélgetni s egyszóval minden kívánságok csak az lén, hogy Rákóczy Erdélyben és a maga jószágában maradhasson békével és abban császár urunk ne bántassa, s legyen meg az Erdélylyel való confoederatio és amaz átkozott amnestia is, az ki minden gonoszságnak magva. Így azért, ha az régi úton akarunk megmaradni, ezt egy nap elnyerhetjük.»*
Esterházy febr. 27-iki levele Sennyeyhez. U. o. 87. l.
Ugyanezen levél Jászay-Coll. 86. l. Rákóczy követeinek biztosító-levele. Jászay-Coll. 96/b.
De hisz ő épen a régi úton nem akart megmaradni. S hogy nagyobb nyomást gyakorolhasson Rákóczyra, az előleges tervezetet felküldötte Bécsbe, megerősítés végett.*
FRAKNÓI: Pázmány Péter és kora II. kötetében, 357. l. E rendkívűl nagy apparatussal készűlt munka volt az első, mely történelmünk e három kiváló alakjának egymáshoz való viszonyát új világításban tünteti fel.
De még egyelőre nem érezte magát elég erősnek, hogy támadólag felléphessen. Várta a Bécsbe küldött pontok megerősítését, a dragonokat és várta a pénzt, mert az a had, mely rendelkezésére állott, még mindig gyöngébb volt a Rákóczyénál, hanem azért kisebb kicsapásokra mégis elegendő volt. Átlépte az a Tiszát, véletlenűl megtámadta a fejedelem hadát (márczius 4.) s egy csomó székelyt levágott. A kölcsönt az is azonnal visszaadta: a kit megkaphattak a kassai hadból, levágták.*
Rákóczy Gy. levele Pázmányhoz Várad, márcz. 7. Jászay-Coll. 93. «Id vero contigit jam ante triduo» t. i. a nádor támadása.
Rákóczyt az ily apróbb boszantások nem zavarták. Azonnal írt Pázmánynak, s minthogy a nádor egyik követét, Sombory Istvánt, elfogta s felakasztással fenyegette, kereskedő polgártól juttatta levelét kézhez. Maga pedig segített Esterházynak az időt húzni-halasztani. Napok múltak, míg eljutottak addig, hogy a nádor az ő kívánságaira választ adott, de azon feltétel alatt, hogy seregét azonnal, a pontozatok életbelépte előtt vegye ki a császár birodalmából, s az amnestiához azon föltételt kötötte, hogy a kis gróf és Zólyomy követei térden állva kövessék meg ő Felségét.* De a két tervezet, a nádoré s a fejedelemé közt akkora volt a különbség, hogy azoknak összeegyeztetése lehetetlennek látszott. Az igaz, hogy nem is nagyon erőltették meg magukat s Mikó is hiába tette meg kétszer az útat Kassa és Nagy-Várad közt, a tárgyalás egy lépéssel sem haladt előre; mert az egyik a dragonokat várta, meg a pénzt, a másik pedig Pázmány válaszát. A vége a dolognak az lett, hogy a dragonok nem jöttek, Rákóczy pedig megkapta a felhatalmazást, hogy követei a tárgyalások folytatására felmehetnek Bécsbe.
Resolutio ad postulata Transsylvanorum. Jászay-Coll. 89. l., az illető pont így hangzik: «hogy mikor Rákóczy György uram ő klme böcsületes követit fölküldi császár urunkhoz, ő klmek is bizonyos főember szolgáit bocsássák föl és azok által térden állva depraecálják ő felségét».
Mikor a nádor kijelentette, hogy ezekből a pontokból semmit sem enged, a fejedelem követei irományaikat kérték vissza azzal a nyilatkozattal, hogy a tárgyalások folytatására Bécsbe mennek, már van is menedéklevelök.
Már tudott valamit a dologról Esterházy: a cancellár megírta neki; de azzal a megnyugtatással, hogy abból «a tragoediából gyalázatja nem következik». De hát érhetné-e őtet ennél nagyobb meggyaláztatás? «Hát vegye kezében mindkét végét az dolognak az vörös vitéz s igazgassa, a mint tudja!» Ő úgy sem mehet semmire az erdélyi követekkel, «mert annyira neki áztak és hittek kardinál uram gyönyörűséges, okos, szép levelének, hogy gondjok nélkűl mindent elvégez ő klme, kire ugyan ígérte és kötelezte is magát levél szerint is. Úgy is hiszik ezek már, hogy én csak váz vagyok.»*
Esterházy Miklós márcz. 14-iki levele Sennyeyhez. Jászay-Coll. 90/b.
Ez is csak az ő rendes fenyegetései közé tartozott. Semmi áron sem akarta a tárgyalások fonalát kezéből kiereszteni. Csak két választása volt: «vagy fel kell őket bocsátanom, vagy cedálnom kelletik akármi indignitásoknak is». Az utóbbit választá, s most már olyan pontok jöttek létre, melyeket el lehetett fogadni. Mikó, Lónyai Zsigmond kíséretében, most már harmad ízben, Váradra ment ezekkel s a fegyverszünet tizennégy napra azonnal meg is köttetett.
Esterházy Pál arczképe.*
Widemann metszete után. Esterházy Pál, Kéry János és Puchaim János Kristóf arczképeit Wiedemann Effigies Heroum gyüjteményéből adjuk.
De Esterházyn is beteljesűlt, hogy a ki szelet vet, vihart arat. Pál gazdát és öcscsét s a hadi kalandra áhítozó fiatal urakat azzal az utógondolattal küldte Tokajba, Rakamázba, hogy egy szerencsés diversióval ezek Rákóczyt békére kényszerítsék. Hanem időközben a Pázmány által élesztett «tragoedia» létrehozta a fegyverszünetet, de mielőtt neki ideje lett megtenni a szükséges intézkedéseket, a rakamázi hadak egy része Nánásra szállott. Ez már támadás volt: s a kis gróf és Zólyomy – mint Esterházy írja – «Rákóczy parancsolatja ellen» megtámadták Kállót «s fel is gyújtották az várost s meg is ostromlották». Azután egyenesen s rakamázi sánczok ellen mentek, melyet Esterházy Pál s Bornemisza védtek. «Meg sem mondhatni, az minémű nagy dühösséggel ostromlották», de 4–5 órai harcz után bevették. Nagy volt a rémület a sánczban. Batthyányt harmadmagával Kassára küldték hírt mondani, Bornemisza az urak egy részével Tokajba menekűlt, sokan «az Tisza vizében hullának, kiktől most is kövérek az harcsák és kecsegék». Sok jámbor asszony gyermeke rabságba esett, «kiket nagy diadallal, megeresztett zászlókkal vittek Rákóczyhoz Váradra».*
A rakamázi csatát legterjedelmesebben SZALÁRDY írta le 75 s köv. ll. Érdekes részleteket közöl ILLÉSHÁZY GÁSPÁR Tört. Tár, 562. l. Továbbá Esterházy és Rákóczy fennidézett leveleiben. V. ö. Erd. Orsz. Eml. IX. k. 164. l. A nádor jóval később, ápril 21-én, a cancellárhoz, Sennyeyhez, írt levelében nagyon szépíti a veszteséget: «Rakamáznál, nekik nagy károkkal is mi fegyver miatt mind sem vesztettünk 30 embert el, kik közűl emberséges ember csak egy sem hullott el; hitre a kik megadták volt magokat, voltak igaz 600-an, de abban is alig vagyon már 200 vele a több megjütt, azok is mind élnek és békével vannak. Kállónál sok ha hat vagy hét katonánk veszett, de ő bennök ott is feles hullott el.»
Kálló vára a XVII. században.*
Egykorú metszetről.
Fényes diadal volt ez s annyival keservesebb Esterházyra nézve, mert kénytelen volt beismerni, hogy ő provocálta s magának Rákóczynak nincs része benne. Nem állott módjában, – mint Pázmány írja a császárnak – hogy ezután valamit próbáljon, ki egyúttal arról is gondoskodott, hogy a császár hű leírását kapja az egésznek.* S ez a tehetetlenség – maga bevallja Esterházy – azért fájt neki, hogy «ezt az nagy vad eretnekséget nem orvosolhatja meg ez ott való emberekben».*
Pázmány, Nagy-Szombat, márczius 26-iki levele a császárhoz: «Nam nescio utrum Majestati Vestrae clades illa syncere perscripta sit» s azután részletesen leírja Jászay-Coll. 95. l.
Esterházy 1631 ápr. 21-én írt levele Sennyey cancellárhoz: «mert noha látják ugyan magok is ő miattok veszedelmes állapotjokat, de elég ha religiójokat féltvén, ugyan szemek behúnyva mennének az veszedelemnek, kikre ha ezután is más gondviselése nem leszen ő felségének, magokkal együtt másokat is veszedelembe ejtenek». Jászay-Coll. 103. l.
A diadalmenettel, melyet Váradon Zólyomy s a kis gróf rendeztek a foglyokkal, a nádor 50 gyalogjával, az úrfiakkal, Rákóczy ki volt elégítve. Az előkelőket asztalához hívta, mindnyáját tisztességesen tartotta, – csak keveset veretett vasba – s többeket, köztük a nádor katonáit, megajándékozva szabadon bocsátotta, ellentétben Esterházyval, ki letartóztatta a követeket s csak miután testvére, Pál, visszaérkezett, adta vissza szabadságukat.* Épen olyan mérsékeltnek mutatta magát Rákóczy a daiadal, mint határozottnak a veszély napjaiban: semmivel sem kívánt többet, mint azelőtt, de a pontokból sem engedett. «Noha a dolog így történt,» – írja követeinek – «a kegyelmed által való resolutiónkban való propensumoktól hátra nem állunk magunk részéről». Esterházynak pedig kötve volt a keze, a császár utasította, hogy kösse meg a békét.*
ILLÉSHÁZY GÁSPÁR Emlékirata. Tört. Tár. 1891. évf. 563. l. Rákóczyak Kora. I. k. 286. l.
Esterházy ápr. 2-iki levelében írja: «cum ea sit benigna Sacrae Vrae Mattis voluntas út pro ratione moderni temporis pacem cum principe Tranniae concludere debeam non obstante commissorum ejus et hajdorum injuria et indignitate…» Jászay-Coll. 101/b. Magyar Tört. Tár. X. k. 43. l.
Pár nappal a rakamázi csata után visszajött Mikó Esterházy megbízottjával Váradról, a fejedelem által elfogadott pontokkal. Minthogy a nádornak jelentéktelen észrevételei voltak azokra, ezeket Lónyaytól s Őrsytől visszaküldte; de ő már a békét megkötöttnek tekintette.* Csak azt kívánta még, hogy a sárospataki őrség ő Felségének is esküdjék hűséget, nehogy a császár ellenségeinek menedékhelyűl szolgálhasson, s hogy a titkos pontok közé igtattassék be az is, hogy birtokaiból semmit sem idegenít el a töröknek. Ezekre nézve is megtörtént a kiegyezés s Rákóczy márczius 28-án már kiállítá az előleges térítvényt,* melyet Mikó azonnal megvitt Kassára: s ezzel a béke meg volt kötve. A béke-okmányt mind a fejedelem Váradon, mind a nádor Kassán előleges megállapodás szerint egy és ugyanazon napon, apr. 3-án írták alá.*
«Rem totam complanavimus» írja a császárnak márcz. 22-ről. Jászay-Coll. 93/b. Ennek a levélnek utóirata megvan Orsz. ltár, Acta Publica.
Közölve Erdélyi Orsz. Eml. IX. k. 253. l.
A Rákóczy által kiállított okmány megvan Bécsben a titkos ltárban s másolatban Jászay-Coll. 97. l. Teljesen megegyezik azzal az Esterházy által kiállított okmánynyal, mely közölve van Erd. Orsz. Eml. IX. k. 255. l.
Nagy bő szóval, tizenkilencz pontban a régi állapotokat állították helyre, még abban is, hogy csak úgy, mint Bethlen, Báthory, ő is titkos pontokat írt alá, a császár iránti hűségre kötelezvén magát s ígérvén, hogy mint elődei, erre az esküt is leteszi. De azért a nádor meg volt az eredménynyel elégedve. Maga írja Sennyey korlátnoknak: «úgy tetszik, nagy fegyverrel is csak ezt köllött volna végben vinni».* De ha «az régi úton megmaradást» akarta elérni, s azt akkor, mint öt hét előtt írta Sennyeynek, «egy nap alatt elnyerhette» volna, miért kellett a rakamázi megveretésig erőszakolni a dolgokat? Nem. Pázmány helyesebben, több államférfiúi nyugodtsággal ítélte meg a viszonyokat; mert, hogy a békével Rákóczy is meg volt elégedve, az ennek a munkája volt.
Esterházy Miklós Munkái. Kiadta TOLDY. 205. l. A Sennyeyhez ápr. 21-én írt levél.
A mi még hátra volt, de a békével szorosan össze nem függött, a két úrfi s a hajdúság amnestiája a főbb vonásokban, már ezekre nézve is megtörtént a kiegyezés. Már szó sem volt többé arról, hogy az úrfiak követei térden állva kövessék meg ő Felségét: elégnek tartotta a nádor, hogy mentségeiket terjeszszék ő Felsége elé s hűséget fogadjanak, hogy megkapják az amnestiát;* a hajdúkkal pedig a régi viszony álljon helyre. A tárgyalás ezekkel a béke megkötése után újra felvétetett, s a nádor egy bizottságot küldött ki, melynek tagjai Nyáry István, Ibrányi László, Keczer András és Barna György voltak. A nádor még mindig tartott attól, hogy a két ifjú «insolentiája nem engedi a békességnek mivoltát végbenvinni» s kész is lett volna velök szemben szigorúbb rendszabályokhoz nyúlni, ha nem kellett volna attól tartania, hogy ezzel magát az egész békét fogja kockáztatni. De így, ha nem is minden nehézség nélkűl, véghezment a hajdúvitézek leszállítása. S most már Rákóczy május 6-án nyugodtan visszaindulhatott Erdélybe, székvárosába, hova az eskü meghallgatása végett Nyáry és követtársai is be voltak rendelve.*
A térítvény fogalmazványa Jászay-Coll. 99. l.
L. részletesen leírva az arra vonatkozó okmányokkal együtt, Rákóczyak Kora I. k. 272–303. ll.
