IV. Első érintkezések a svéddel. Kéry, Sennyey követsége.
IV. Első érintkezések a svéddel. Kéry, Sennyey követsége.
EGY BIZALMAS embere óvatosságra intette Rákóczyt: «mert noha talán Nagyságod nem mindeneket tud, de ne leszen vala csak az lipsiai harcz, megismerheti vala bizony az embereket».* Igaza van. A németországi események befolyással voltak az erdélyi tárgyalás menetére. Tisztában volt ezzel Rákóczy is, s minden oldalról úgy igyekezett hátát fedezni, hogy semmi véletlen meglepetésnek áldozatává ne lehessen.
Chernel Pál 1632 febr. 2-án írt levele. Orsz. ltár.
Az erdélyi diplomáczia hagyományos mesterfogásai közé tartozott, egyszerre alkudozni a császárral, ennek ellenségeivel s a törökkel. Most is úgy volt. Mikor Katalin elhatározta magát, hogy a fejedelemválasztásnál szavazatát Rákóczyra adja, első dolga volt Rákóczyt testvérének, a brandenburgi őrgrófnak melegen ajánlani.* A követ, ki e levelet közvetítette, Mohila Gábor volt.* Ő maga még fel sem volt esketve, midőn Csontos Pált a szász választóhoz s a svéd királyhoz küldte (1631 decz. 21.), felajánlva nekik, hogy mint Bethlen Gábor utóda, kész annak régi szövetségeit megújítani, s egyúttal egyet a fejedelemasszony szolgái közűl, rozsnyai Groó Jánost, német tolmácsává nevezvén ki, midőn a tárgyalások a kassai béke után nem egészen kedve szerint folytak, ezt Boroszlóba küldte ki, hogy Gusztáv Adolf dolgairól «biztos híreket szerezzen».*
Okirattár Strassburg Pál követsége Történetéhez. 12. l.
Katalin kötelezvénye Mohila Gábor számára 1631 okt. 16. Orsz. ltár.
Groó János levele Sadeler Fülöphöz. Tört. Tár. 1892. évf. 452. l. Csontos Pál követsége u. o. 458. l. De a kelet decz. 21. helyett decz. 1-ére van téve nyomdahibából.
Fényes dolgok, meglepő eredmények voltak ezek! Észak oroszlánja 1630 május végén búcsúzott el leányától, hogy «a legyőzött és porig alázott protestans német fejedelmeket megvédje a császár ellen.» 1630 julius 6-án kötött ki Usedom szigeten, mindössze 13,000 emberrel s egy év múlva (1631 szeptember 17-dikén) a breitenfeldi vagy lipcsei csata által ő volt már a helyzet ura. A császár és a liga roppant ereje össze volt ezzel törve, s tőle függött, hogy diadallal nyomuljon a császár birodalma szívébe, felszabadítsa Csehországot s a császárt megalázza. Mert ennek fényes sergéből csak romok voltak s a sok elégedetlen elem, uralkodói rendszerének ellenségei, a győzőhöz csatlakoztanak volna útjában Bécs felé. De a király a liga teljes megtöréseért, a Bajorországba nyomulást választotta, s a Csehországba nyomulást a szász választóra bízta.
Ebben az időben volt Groó Németországban, hogy Gusztáv Adolfot keresse fel, de útközben értesűlvén, hogy Strassburg, a király követe Rákóczyhoz, már Danczkában van, hozzá sietett s őtet Elbingbe kísérte.* Hogy Strassburg megindúlt, már Bécsben is tudták, s ott az volt a hír, hogy ez a követ a fejedelemasszony érdekei megvédésére jön, de azért mégis tartottak attól, hogy ez csak szín, valójában pedig a fejedelem és király közt szövetséget akar létrehozni.* De Strassburg útközben megbetegedett, útját csak hónapok múlva folytathatta Erdélybe, úgy hogy 1632 jan. 12-én ért a magyar határra s febr. 7-én jött Fejérvárra. A fejedelem azonnal fogadta, s át is vette tőle a szövetkezés tervét; de tárgyalásba nem bocsátkozott vele. Mert Strassburg útjának végczélja Konstantinápoly volt s feladata, hogy a király és a porta közt szövetséget hozzon létre. Tényleg Gusztáv Adolffal mások által már alkudozott Rákóczy: Csontos Pál, Dreyling, Bonczhidai által, kik közűl épen ez időben az első a királytól kihallgatást nyert.
Ugyan ott. 454. l. Még decz. 3-án sem tudtak róla semmit. Balling írja ez napról Munkácsról: «Krakóból Kegyelmes uram megérkezék emberem, az kit Groó János állapatjának tudakozására küldöttem volt, de soha meg nem találhatta, maga az rabokkal is eleget beszélt és tudakozta, azon kívül az magam szolgája is ki volt, ki most Krakóban lakik, az is eleget tudakozta, de semmiképpen végére nem mehetett különben, hanem csak azt mondották, nem régen fogtak volt egy magyar kémet, de Varsavára vitték, de nem tudjuk-e, ha él-e vagy hová lött? Orsz. ltár.»
Esterházy, Kis-Marton, okt. 21-én írt levele a császárhoz. Bécsi titkos ltár.
Csontos február 18-án érkezett Frankfurtba, Gusztáv Adolf akkori tartózkodási helyére. A király ez időtájt Mainzba ment s azalatt Csontos Oxenstiernával tárgyalt. De a mint a király ötödnapra visszajött, azonnal fogadta korlátnokával együtt. «Az mely instructiót adott volt Nagyságod előmben,» – jelenti Csontos – «az szerint proponáltam mindeneket, mert igen jó tolmácsom volt, jól tudott csehűl, jó deák és jó német; németre fordíttattam véle, az tolmácscsal, egy fél árkus papiroson, mind tolmács által megmondattam, mind írva adtam be». De választ hosszas időn át nem kapott: a király márczius 5-én Nürnbergbe indúlt Tilly ellen, a követeknek – pedig egy egész sereg volt ottan – meghagyva, hogy visszatértéig várakozzanak. Csakhamar újabb követ jött a fejedelemtől, Dreyling, jelentésekkel a Strassburggal tartott megbeszélésekről.*
Csontos Pál ápr. 2-iki levele Rákóczyhoz. Csontos 1631 decz. 1-én indúlt el megbízó levelével. A bezséd, melyet 1632 febr. 23-án írásban is beadott Gusztáv Adolfnak, megjelent Tört. Tár. 1892. évf. 457. l.
De mindez csak jövendő eshetőségek megbeszélésére szorítkozott. Gusztáv Adolf még nem volt elhatározva, hogy Ausztria szívébe nyomúljon, s arra, hogy a dynastia teljes megbuktatására vonja ki kardját, Rákóczy nem gondolt. Ő még mindig a régi Illésházy-féle kiegyezés alapján állott, s csak végszükség esetére akart táborba szállani.
Mikor Strassburg elindúlt Fejérvárról a portára, a fejedelem főkövetei, Toldalaghy, Serédy, már benn voltak.* Megbízta őket, hogy a kapitihával, Szalánczyval, mindenben kezére dolgozzanak, az ő számára pedig eszközöljenek parancsleveleket a budai vezérhez, a többi basákhoz, hogy ha kívánná, azonnal felűljenek és táborába siessenek. Jó, mondá a nagyvezír, hanem mondok nektek egy példát. «Ha ki egy szép térhelyen térdét meghajtván, a lábain űl veszteg, s szemével vigyáz mindenfelé, az jó és helyes, mert ha veszteg fekünnék s vigyázna is, míg a földről felkel, abban idő múlik; ha fennáll és úgy vigyáz, az sem jó, mert hamar elfárad. Azért cselekedjünk mi is úgy: ne veszteg feküve, se fennállva vigyázzunk; de veszteg űlve, hadunk fenn a táborban.»*
Jan. 24-én indúltak el. Tört. Tár. 1883. évf. 648. l.
Levelek és Okiratok, 9. l. Tholdalaghy máj. 21-iki levele.
Tholdalaghy M. és Serédy I. aláirása.*
Dobrudzsa 1632. febr. 12. Rákóczynak.
Ennyit akart Rákóczy is s nem többet. Ha azt a kevés haladékot, mit ő nyert, a kassai békével együtt, Gusztáv Adolf sikereinek s a liga tönkre verésének köszönheti, s ha ellenségei, amint a breitenfeldi vereség után bizonyosokká lettek, hogy a svéd oroszlán nem tart Bécsnek, azonnal Prépostváryt biztatták fel, hogy buktassa meg őtet: miért ne használná fel ő is az alkalmat, a császár szorongattatásait, az Esterházy-féle törekvések megbuktatására?
Mert Prépostváry székéből akarta őtet kiforgatni s ennek bizonyítékait ő felküldte Bécsbe, kérve a lázadók megbüntetését. De a nádor erre legkevésbbé sem volt hajlandó, másfelől szakítani sem akart vele, s hogy időt nyerjen, elküldte hozzá Kéryt. Hogy mit kíván Rákóczy, azt megizente ettől: ismerje el őt a nádor fejedelemnek, ne fenyegesse illetlen szavakkal, Prépostváryt ne pártfogolja, feljebb ne becsűlje és ne bujtogassa alattvalóit ellene lázadásra, «mert, míg időnk, alkalmatosságunk van az magunkra való gondviselésre, azt, édes Kéry uram, mi el nem akarjuk mulatni».* S hogy a nádor mit hajlandó megadni? azt egy, a császárhoz beadott terjedelmes opiniójából látjuk. Nagy nehezen belenyugodott abba, hogy főkövet menjen Erdélybe, – s erre Sennyey cancellár volt kiszemelve, – de menjen ez épen a tavaszi országgyűlés idejére s igyekezzék őt követelései visszavonására bírni. Ha Rákóczy követeléseit ezzel szemben is fentartaná, s nem egyeznék bele, hogy ezek és a függőben maradt ügyek elintézésére bizottság küldessék ki, kivált ha észrevenné, hogy a fejedelem kívánatainak teljesítését fegyver által akarná kierőszakolni, terjeszsze a dolgot a rendek elé s világosítsa fel ezeket, hogy ez a confoederatiónak felbontása volna, s ő Felsége sem késik megtorolni azt.* Ez, ha sikerűl rávenni a rendeket, hogy ügyöket a fejedelemétől elválaszszák, tényleg a fejedelem megalázása lett volna.
Erd. Orsz. Eml. IX. k. 278. l. 1632 febr. 16-ról Rákóczy a magyarországi vármegyékhez követeket küldött, hogy ezeknél eszközöljék ki, hogy ha a nádor táborba szállást hirdetne, az elmenetelt tagadják meg. A 3-ik pontban leírja Prépostváry lázadását s az ez ügyben kezdett tárgyalásokat. Orsz. ltár. Rákóczy-oszt. A követek, kiktől a bizonyítékokat felküldte, Cseffey László és Pathay Sámuel voltak, kik 1632 márcz. 9-én értek haza Levelek és Okiratok. 14. l.
A nádor ápr. 19-iki opiniója. Orsz. ltár. Tract. Publ. Fasc. 6. nro I.
Nem most először s nem is utoljára tett Esterházy ilyen kísérletet; de minden siker nélkűl. Mire Sennyey beért volna Fejérvárra, Rákóczy nevezetes szolgálatot tett magoknak a tiszamelléki megyéknek, mely népszerűségét e vidéken emelte.
A hajdúk fegyverben létele hónapokon át, nem múlt el minden nyom nélkűl. Sok nyomort idézett elő a föld népe közt s a kifosztott jobbágyok magok is fosztogatni kezdtek. Kisebb csapatokba tömörűltek, mígnem Császár Péterben vezérök akadt. Most már kastélyokat, udvarházakat is megtámadtak. Császárt becsalták ugyan Kassára (márcz. 3., 4.), vallatták s felnégyelték, de ezzel semmit sem értek el: a pórlázadás azután sem szűnt meg. Hét megyében volt az már elterjedve s a ki a nemesek közűl hozzájok nem állott, azt legyilkolták. Márczius végén átköltöztek a Tiszán, közeledtek Erdélyhez s a parasztságot Rákóczy jószágain fellázították. Ekkor Rákóczy vette kezébe a lázadás elnyomását. Hadakat küldött ellenük* s a szükséges intézkedések megtételével a váradi kapitányt bízta meg, ki Csomaközy András vicekapitányt s Zólyomyt indította ellenük: Bátor mellett teljesen szétverettek.
Rákóczy, Gyula-Fejérvár, ápr. 5-iki levele Balling Jánoshoz. Orsz. ltár, Rákóczy-oszt. A lázadás leverése után négy vármegye pórok lefegyverzésére s ártalmatlanná tételére bizonyos rendszabályokat léptetett életbe, de Rákóczy nem engedte, hogy azokat az ő jószágaiban életbe léptessék. A vitkai, ápr. 24-iki congregatióból kiadott utasítás a fejedelem oldaljegyzeteivel. U. o.
Kéry János arczképe
Wiedemann rajza után.
Mire Sennyey (máj. 28.) megérkezett, a nyugalom már helyre volt állítva. Az országgyűlés is elmúlt; de annak egyik törvényczikke mutatta, hogy Rákóczy nem hajlandó engedményeket tenni: elrendelték, hogy a fejedelem azon alattvalói, kik magyarországi terűleten laknak, állítsák ki a törvény által elrendelt reversalist, hacsak nem akarják erdélyi jószágaikat elveszteni.
Ilyen törvényt, melyben volt egy kis fenyegetés is, csak olyan ember hozathatott, ki biztosságban érzi magát. S valóban Esterházynak számításba kellett venni, hogy Rákóczy népszerű a keleti megyékben. Csak sejtette, hogy ez alkudozik a svéddel, de bizonyosan nem tudta. Attól tartott, egy alkalmas perczben fel fogja ültetni ezeket a megyéket s Kérynek és Sennyeynek titkos utasításba adta, hogy hosszabb időt töltsenek a fejedelmi udvarban, s járjanak utána, ha nem készít-e támadást a császár ellen?
De a dolgok nem voltak megérve a támadásig s Kéry épen oly kevéssé tudott meg valamit, mint a főkövet, Sennyey, ki roppant pompával, 110 lóval s egy csomó szekérrel érkezett meg. Fogadtatása is fényes volt: Erdélyi tanácsúr, a kis gróf, a cancellar mentek elébe, de azért ő sem tudott többet elérni, mint Kéry. Minden szem a németországi csatatér felé volt függesztve, hol most már Wallenstein állott Gusztáv Adolffal szemben; az egyik fél az elsőnek sikereihez, a másik az utóbbinak diadalaihoz akarta szabni elhatározását. Sziléziában Marradas császári tábornok állott szemben Arnim svéd tábornokkal s ennek brandenburgi és szász csapataival, melyek ez országot megszállva tartották. Hátha maga a svéd király fog ezek segélyére jönni? Ki tudja, gondolta a fejedelem, nem fogja-e egy elhamarkodott lépés a kedvező kiegyezésnek útját állani?
Halasztani, függőben tartani ezt a tárgyalást könnyen lehetett. A kassai békében is maradt nehány személyi ügy elintézetlenűl, ehhez újabb sérelmek, Prépostváry lázadása járultak s még egy pár, a fejedelem személyét illető követelés: Munkács elfoglalása s a Rákóczyak Mád iránt formált jogigénye, mely utóbbi az 1631-ben elhúnyt Alaghy Menyhért országbírónak volt a hagyatéka, kiben a családnak magva szakadt.
Rákóczy Zsigmond első neje Alaghy Judit volt, s ennek testvére, Ferencz (1590 november 12.), Mádot sógorára, Zsigmond úrra s utódaira ruházta. Nehány nappal utóbb (nov. 19.) új kiegyezés jött létre, melyhez Judit asszony is hozzájárúlt. Egy év múlva (1591 decz.) Mádot második férjére, Zsigmond úrra ruházta, 1595 február 1-én Rudolf császár megadta a királyi beleegyezést; de 1605 jul. 20-án Zsigmond és Menyhért urak kiegyeznek, hogy Mád negyedrésze az előbbié legyen. Azután (1618.) Menyhért úr Mádot nejére, Erdődy Annára íratta, majd (1624.) Bethlen Gáborra ruházta 40,000 forintban. Midőn halála után özvegye birtokába vette, Rákóczy György és Pál ez ellen az egri káptalan előtt tiltakoztak.*
Az ezekre vonatkozó oklevelek az Orsz. ltár egy consignatiójában vannak összeírva. 1632. 115. l.
«Olyan szép és örökös igazságunkat, nekem úgy tetszenék, nem kellene engednünk», írta Pál, az országbiró, Györgynek, a fejedelemnek.* Nem is engedték; s ezzel megkezdődött a per. Pál úr meglátogatta az özvegyet is, s ez ki is jelenté, hogy szívesebben adja nekik, mint Csákynak, ki hasonlag jogot formált hozzá. Csáky, hogy ezért Alaghynét megtréfálja, ennek másik birtokát, Szendrőt, csellel akarta elfoglalni.* De se Szendrőt, se Mádot nem kapta meg: az elsőtől törvényesen eltiltatott, s az utóbbiban a két Rákóczy szolgáit és hadait beküldte s azt birtokba vette.* Csak a császár megegyezését kelle még kinyerni; de ebben a kérdésben ismét összeütközésbe jött a nádorral, ki azt Csákynak szerette volna megszerezni.
Rákóczy Pál, Sáros, ápr. 16-án írt levele. U. o.
«Csáky uram szendrei kapitányságának tisztét bírván, közel szállott Szádvárához és ottan mindjárt practikát indított az szendrei németek által az szádvári nehány némettel», hogy elfoglalja, de e szándékában meghiusíttatott. Pál úr Zboró jun. 9-iki levele Györgyhöz. U. o. DEÁK F. Csákyja. 99. l. Mád a regéczi urodalomnak tette egy részét.
Rákóczy Pál ugyanazon napról Reöthy Orbánnak írt levele. U. o.
Sennyei két hetet töltött Fejérvárott. A fogadtatás fénye s Rákóczy szívélyes magatartása ellen a korlátnoknak nem lehetett kifogása, sőt Rákóczy már bizalommal is kezdett hozzá közeledni. De a korlátnoknak egy pár élesebb szava zárkózottá tette: jól történt ez, felelé neki, «mert talán én is mélyebben mentem volna az beszédben.» Nem ment mélyebben, hanem elmondta, hogy miért nem hihet a biztatásoknak: Rudolf tanácsosai forradalmat csináltak Magyarországon, a Mátyáséi Csehországban, s «a szegény megholt fejedelmet is Erdélyből nem egyébért kellett kihívnunk». Aztán a szász választó szolgálataira tér át: neki köszönhette ő Felsége győzedelmét s hála fejében országát pusztították, városait foglalták, a svéd karjaiba hajtották. S azután hivatkozva saját tapasztalatára: Prépostváry lázadását hozá fel. «Szükség,» – mondá, – «hogy ő Felsége utána valóinak is zabolát vessen a szájokra, nekünk is mutasson securitást; különben jobb egyszerre átesni rajta, mint örökké nyugtalankodni».*
Erd. Orsz. Eml. IX. k. 298–9. ll.
Alaghy Menyhért özvegyének,
Alaghyné Erdődy Anna aláirása.
Ez őszinte szó volt, s Rákóczy annál nyugodtabban mondhatta, mert épen akkor (junius 6.) vett hírt a portáról,* hogy az ő főkövetei és Strassburg nemsokára visszaindúlnak Erdélybe kedvező válaszszal. De a válasz helyett egy magyarúl értő török Juszuf aga érkezett Rákóczyhoz, azzal a megbízással, hogy személyes meggyőződései alapján az erdélyi viszonyokról pontos jelentést tegyen.* Rákóczy behatóan tárgyalt vele, négyszer adott neki kihallgatást s egy emlékirattal bocsátotta el, melyben kifejtette, hogy most volna a legjobb alkalom a császár hatalmát megtörni. A magyarországi urak türelmetlenűl várják az ő betörését, intézkedjenek hát a portán, hogy augusztus közepére a török hadak felkészűlve várják az ő kiütését.*
L. Szalánczynak máj. 10-iki levelét BEKE és BARABÁS, 23. l., mely épen jun. 6-án kézbesíttetett neki.
Az emlékirat megjelent Levelek és Okiratok. 27. l.
U. o. 31. l. Szalánczy julius 18-iki levele.
Valójában maga Rákóczy is türelmetlenűl várta. Ki akart menni Váradra, de a szándékát, nehogy gyanút keltsen a császárnál, elhalasztá.* Otthon útazgatott, adott vadászatokat, míg végre (julius 5.) egyik postája, Csontos, Németországból jó hírekkel megérkezett. «Ha jók volnánk s egy szívvel akarnánk, bizony mások segítsége nélkűl is nagy dolgot vihetnénk végbe», írá nejének, ki épen Brassóból küldött neki egy kosár meggyet.* De a jó hírek daczára hiányzott az alap. Nürnbergnél Gusztáv Adolf és Wallenstein (jul. 16. óta) egymással szemben állottak s az erdélyi hadak beütése Sziléziába hasznos szolgálatot tett volna a svédnek. Erre gondolt Gusztáv Adolf s ezt sürgette is; de a fejedelem feltételeit csak módosításokkal lett volna hajlandó elfogadni. Rákóczy pedig szövetkezés és portai engedély nélkűl nem akart megindúlni. Strassburg végre megérkezett Konstantinápolyból, s portai engedély helyett kétes értékű biztatásokat hozott,* melyek alapján sürgette Rákóczyt, hogy kezdje meg a támadást. Rákóczy erre nem volt hajlandó, Strassburg pedig minden áron segélyhadakat akart vinni Sziléziába s Zólyomyval kezdett tárgyalást, hogy ez gyűjtsön maga kezére sereget s így szerezze meg a hét vármegyét magának. Zólyomynak tetszett a gondolat. Magához hívatta a hajdúkapitányokat s borozgatás közben megbeszélte velek, hogyan fognak Sziléziára törni a svéd király segélyére. Még a budai basával is közölték ezt a nyilvános titkot, melyről csakhamar mindenfelé beszéltek. Sőt egy kis előljáróban valami kóborló csapat Csáky Istvánt kirabolta.*
Komána jul. 5. «Csontos szinte ebédem előtt érkezék, ki valóban bizony örvendetes híreket és állaportokat beszél», Orsz. ltár.
Lorántfy Zs. jul. 8-iki levele. U. o.
«Im ládámban hlmas császár parancsolatja Kantemir basára, kit innét ad minus tíz nap alatt kezébe küldhetek bizonynyal hozatok vagy tízezeret bennek». Rákóczy, Fejérvár, aug. 15-iki levele. Orsz. ltár.
Rákóczy idézett levele. Csáky kárának összeírásáról a jegyzetet l. DEÁK F. Csákyja 285. l.
Zólyomy vakmerőségétől s meggondolatlanságától sok minden kitelt, Rákóczynak pedig érdekében állott még kitörés előtt elnyomni az egész dolgot. Kemény János és más megbízott emberei által leverte kalandos tervéről s behívatta udvarába, hol a fejedelemmel együtt kölcsönösen biztosító leveleket adtak egymásnak.
A készség, melylyel Zólyomy Rákóczynak engedelmeskedett, onnan magyarázható, hogy ez azt hitte, hogy most is, mint a korábbi években, ennek titkos gondolatát előzi meg; mert a hír, hogy Rákóczy jön Váradra s támadásra készűl, erősen tartotta magát, sőt ez julius végén a kapott jó híreket Kemény által megizente Perényinek.* A bécsi kormány pedig minden áron kerűlni akarta az újabb bonyodalmat. Első, ki ez ellen felszólalt, testvére, Pál, kérve őt, hogy boldogúlt emlékű atyjoknak «nyomdokit kövesse». Aztán Pázmány igyekezett szívére beszélni: «Ha Isten» – írá neki – «azzal ostorozza kegyelmedet, hogy békességes fejedelemségét, gyermekeit, feleségét, szép uraságát kard koczkára bocsássa, én nem tehetek róla: még ideje van Kegyelmednek.»*
«Hogy Ngod Kemény János uram írása által részeltetett az állapotok felűl, azt meg igyekezem szolgálni». Perényi Gábor, Terebes, jul. 30-án írt levele Rákóczyhoz. Orsz. ltár.
Rákóczy Pál aug. 11-iki, Pázmány aug. 26-iki s szept. 17-iki levelei Rákóczyhoz s ennek azokra írt válaszai. Orsz. ltár.
Rákóczyt épen ez időben nagy gyász érte: legkisebb fia, Ferkó, meghalt.* A váradi útazást ez csak késlelteté, de a temetés után folytatta előkészűleteit. Forgács, a kassai kapitány, biztos hírek beszerzése végett Kellemessy Sándort küldte hozzá. A fejedelem őszintén elmondta panaszát s főként Csákyt vádolta, ki folytonosan rabolja, pusztítja jószágait, most hadat gyűjt s lengyeleket fogad zsoldjába. Elmondta, hogy módjában állana azt megtorolni, mert – mondá némi túlzással – a mely pillanatban akarja, felültetheti a törököt, a fermánok már kezei közt vannak, «vagy általesik rajtam, vagy általesem rajta: elhigyjék». Kimegy ugyan Váradra, de előbb megteszi az utolsó kísérletet. Követet küld a császárhoz s megvárja, hogy micsoda resolutiót hoz magával.
Lorántfy Zs., Deés, szept. 6-iki levele Reöthyhez: «mert ha ugyan többen maradtak volna is, az minémű gyönyörűségünkre való gyermek az volt, keservesen eshetnék. De meg kell abban is nyugodnunk». Orsz. ltár.
Úgy tett, mint mondta. Nejével együtt kimene Váradra s onnan Patayt követségbe küldte Pázmányhoz, azzal a kijelentéssel, hogy szívesen küld ő Felségéhez főkövetet, de attól tart, hogy ezzel is úgy fognak bánni, mint Kovacsóczyval. Felsorolta sérelmeit és követeléseit, s azt kívánta, hogy ezekre nézve nyújtson neki elegendő biztosítékot.*
A Pataynak adott utasításai kelet nélkűl (de a mely tévedésből áprilisra van téve), megjelent Erd. Orsz. Eml. X. k. 519. s köv. ll.
Arról, hogy «az igaz magyarok szolgálni fognak neki», amint Váradra kiérkezett, biztosítá Rákóczyt Perényi Ferencz, ki már úgy kezdé szervezni a felkelést, mint ő Bethlen idejében: egy sereg főúron s nemesen kívűl Kassát is megnyerte, mely csak azt kötötte ki, hogy seregét a rozgonyi úton vezesse oda.* De hogy «az igaz magyarok szolgálhassanak», annak az ideje még nem jött el. Az a nagy párbaj, melyet Gusztáv Adolf és Wallenstein vívtak egymással Nürnberg környékén, nem dőlt el s Sziléziában Arnim jelentékeny előnyben volt Marradas felett. Esterházy úgy volt meggyőződve, hogy annak a diplomacziai párbajnak, melyet ő Rákóczyval vív, ez fogja a sorsát eldönteni s ezért ellenezte, hogy a kormány követet küldjön a fejedelemhez: «ha a császár» – írá – «győz Sziléziában, úgy sem támad fel, ha veszt, semmi követség sem tartja vissza».* Pedig győzött Wallenstein szept. 7-én Fürth mellett, hol Gusztáv Adolf elsánczolt tábora ellen támadást intézett, ki midőn két hét múlva táborával elindúlt Nürnberg alúl, oly útat vett, mintha Ausztria ellen akarna nyomúlni, hol a parasztok lázadása megkönnyítette volna előnyomúlását.
Perényinek szept. 20. és okt. 15-én kelt levelei Rákóczyhoz. Orsz. ltár.
A császárhoz beadott opiniójában kimondja. Erd. Orsz. Eml. IX. k. 178. l.
Perényi Ferencz aláirása.*
1632 okt. 15. Rákóczynak.
Fényes diadal volt a fürthi kétségtelenűl, de inkább moralis tekintetben: Gusztáv Adolf legyőzhetetlenségének varázsát eloszlatá. Hanem ahogy Esterházy a fejedelemnek tudtára adta, az «a felfuvalkodott svecusnak» legteljesebb tönkreverése lett volna.* Bécsben jól tudták, hogy a dolog másképen áll, s minthogy a fejedelem egy pár elfogott leveléből azt olvasták ki, hogy Rákóczy csakugyan támadni készűl, hogy erről biztos hírt kapjanak, vagy hogy esetleg őtet szándéka megmásítására bírják, a nádor Kéry Jánost, a császár pedig Ostrosyth Istvánt küldték hozzá.
Forbács Miklós szept. 20-iki levele: «Fridericust elevenen elfogták, minden lövő szerszámát elnyerték, a mi aranyokat nyertek az mi magyarink és horvátink, im a képit megküldtem». Orsz. ltár.
Hanem Gusztáv Adolf nem Ausztriának vette útját, mint eredetileg tervezte. Észak felé ment Wallenstein ellen. November 16-án Lützennél elesett. Hogy halálával csak fényes tervei szállottak sírba s a háborúnak az nem vetett véget, attól tartottak Bécsben s a nádor kedve ellen, komolyabban kezdtek a békéről gondolkodni. Rákóczy már Kérynek kijelentette, hogy ő hajlandó megkötni a békét a császárral; Ostrosythtal pedig több napi tárgyalás után abban állapodtak meg, hogy a vitás kérdések elintézésére mindkét részről biztosokat küldjenek Eperjesre, deczember 24-ére. De ez a határidő csakhamar igen rövidnek bizonyúlt be, s elhalasztották 1633 február 5-ére.
Ez elhatározásáról a portára jelentést tett. Kifejté, hogy ő csak kénytelenségből ment rá, s magokat a vezéreket vádolta, hogy előterjesztését nem hallgatták meg, csak ígértek, de nem adtak segélyt s ezzel abba a helyzetbe sodorták őt, hogy meg kell békélnie. De ha a porta akarja, a tárgyalások nem fognak eredményre vezetni, hanem erre az esetre azt kívánta, hogy adjanak athnamét arról, hogy a porta minden körűlmények közt még magyarországi jószágaiban is meg fogja védeni. Kívánatai teljesítését megígérték az alatt a feltétel alatt, hogy a császár postulatumait előlegesen közölje a portával, húzza a tárgyalásokat, s Munkácsról semmi áron le ne mondjon. Maga Rákóczy sem akart ettől megválni s hogy meggyőzze a portát, azzal az ajánlattal állott elő: «űljenek fel azonnal, küldjenek hozzá szerdárt s nyúljanak körmös kézzel az dologhoz», mert «nemcsak Munkácsot, hanem többet is megkaphatnak». Bátran tehette ez ajánlatot, mert azt, hogy a porta nem fog körmös kézzel a dologhoz fogni, úgy is tudta, s e miatt egész nyugodtan tehette meg az eperjesi tractához az előkészűleteket. Különben is tisztában volt saját feltételeivel s azzal is, hogy mit és mennyit fog azokból engedni. Nem a portához való viszonya szabta meg azokat, s ennek az egész panaszkodásnak valódi oka az volt, hogy ha mégis esetleg a portai segélyre szüksége lenne, az út ahhoz nyitva álljon előtte. Sőt épen e miatt a svéddel való tárgyalást sem tekintette befejezettnek. Bizonyost Gusztáv Adolf haláláról még 1633 elején sem tudtak sem Erdélyben, sem a Rákóczyhoz szítók táborában: legalább nem akarták hinni.* Ezek még mindig vártak és reméltek. Vissza óhajtották Bethlen idejét, mikor ők Erdélyhez tartoztak s midőn megtudták, hogy a tárgyalásokból lesz valami, le akarták beszélni Rákóczyt, hogy megbékéljen.* Veszteség volt erre a pártra, hogy feje, Perényi Ferencz meghalt;* de azért nem csüggedt. Hiszen az, ki most fejedelme Erdélynek, az ő földjükről való: hogyan szemlélhetné az közömbösen az alkotmányon és valláson ejtett sérelmeket? Ezt bizony Rákóczy sem nézte közömbösen; de elhatározásait a viszonyokhoz alkalmazta.
Még 1633 febr. 16-ról is azt írja Madarász, Rákóczy egyik ügynöke: «a császár a svécziai király halálának örűlt igen, maga halt penig meg bizonyosan, amazt penig még senkitől, bizonyos embertül nem érthettük». Orsz. Ltár. Rákóczy még februárban sem tudta biztosan. Ez napról kelt levele u. o.
Madarásznak több levele maradt fenn az Orsz. ltárban Rákóczyhoz erre vonatkozólag.
Chernel 1633 febr. 16-iki levele Rákóczyhoz: «nem láttam holt embert, az kit annyi ezreken sirasson, mint őtet szegényt. Alvinczy uramnak sok praedicatióját hallottam, de keservesebbet annál nem mint ott praedicállott. Nem egyszer sem, kétszer állott meg a praedicatiójában az sírás miatt». Orsz. ltár.
Gusztáv Adolf a ravatalon.*
Egykorú rézmetszet után, melyet Hulsmann rajzolt s Furck metszett.
