VI. Tárgyalás a lengyel királylyal. Bercsényi követsége.
VI. Tárgyalás a lengyel királylyal. Bercsényi követsége.
MÉG CSAK azután, hogy Mikó és a fényes követség hazajött a portárúl, kezdődött meg az igazi hajsza. «Az tövis akarmely zsákban takarják is, kimutatja az hegyit»: írta Chernel Rákóczynak.* Kis is mutatta, mert a portán valóságos árverés kezdődött a fejedelemségért Zólyomy és Székely között, hogy kettőjök közűl ki ád többet? De a porta jól tudta, hogy azt, mit áRákóczy nyújthat, egyik sem képes megadni: a nyugalmat és biztosságot s az ő ígérgetéseiket csak arra használta, hogy az is, ki a székben ül, adjon valamit.
Chernel, Ónod, 1633 aug. 4-én írt levele Rákóczynak. Orsz. ltár.
Mert pénz és ajándék mellett most még nagyobb szüksége volt a portának arra, hogy Erdélyben rendezett viszonyok legyenek. Támadó hadjáratra készűlt Lengyelország ellen, még pedig magának a szultánnak vezérlete alatt, s Erdélynek nem semlegességét, hanem közvetlen részvételét kívánta magának biztosítani. S ha sürgetni kezdte Zólyomi szabadon bocsátását s a Budáról behozott Székely Mózest szabadon hagyta járni-kelni: ezzel csak azt akarta értésére adni, hogy vannak hajlékonyabb eszközök kezénél. A jeget már Bethlen Gábor idejében megtörte: most volt mire hivatkozni. Még mielőtt e szándékából valami kiszivárgott volna (1633 decz.) a kajmekám bizalmasan megizente Mikótól Rákóczynak, hogy miután a szultán személyesen áll a táborozás élére, számít az ő támogatására s czélzott arra is, hogy annak jutalma a lengyel korona lehet.
Rákóczy nem nagyon örűlt meg ez ajánlatnak: nem mintha nem szeretett volna lengyel királylyá lenni, hanem ez idő szerint ez az ajánlat nem igen illett terveibe. De sem elutasítani, sem kötelező ígéretet tenni nem lehetett. Utasította Mikót: mondja meg a kajmekámnak, hogy az ő «igazságos szolgálatában semmi időben meg nem fogyatkozik, valamikor isten abból alkalmatosságot mutat és ő hatalmassága is hadaival meg fog indúlni: a mennyire az ország szabadsága meg nem bántódik. A jó szerencsét és ő hatalmassága kegyelmességét magáról lerázni nem akarja». Különben előre kipuhatolja Lengyelország hangulatát s mikor eljön az ideje, maga is értekezni fog tanácsuraival és az eredményt megizeni.*
Rákóczy 1633 decz. 30-iki levele Mikóhoz. Levelek és Akták. 178. l.
Ez lényegileg kibuvó ajtó volt: de ollyan, mely semmi irányban sem kötötte meg kezét. A lengyel korona csalétkét nem vette komolyan, de azt igen is érezte, hogy a porta kívánatának teljesítése Erdélyt a két Oláhország sorsára sűlyesztette volna, melyeknek vajdái annyi hatáskörrel sem birtak, mint szomszédos basáik: zsarnokai voltak népöknek, rabszolgái a szultánnak. Első gondja volt, hogy a szultán készülődéseiről értesítse a lengyel királyt,* meghagyván követeinek, hogy ennek viszonyairól s a kozákok és a tatárok erejéről – kik a hadviselő felek közé tartoztak – biztos híreket hozzanak. Másfelől a bécsi udvarhoz is nagy titokban kérdést intézett, hogy azon esetre, ha a porta haragja ellene fordulna, számíthatna-e ő s mekkora támogatásra?
«Mikor az töröknek ő flge és országa ellen való szándékát és ellenséges igyekezetit megértettük volna, melyet császárnak belső tanácsa és titkos embere jelentvén meg elsőben is főkövetünknek, nekünk nagy ígéreteket mutogatván… késedelem nélkül az hová kívántatott, megjelentettük». A főkövet Mikó volt. Rákóczy és Pázmány. 190. l.
Mert el volt határozva komoly segélyt nem adni a töröknek. Ha valamihez akart kezdeni, annak ő mindig előre megfontolta a végét. S ez adott esetben kétszeres szükség volt erre: mert tudta, hogy Lengyelország desolált állapotban van, a császár pedig Wallenstein kétértelmű magatartása miatt magával is tehetetlen. Épen alkalmas időben történt, hogy a császár Pozsonyba országgyűlést hirdetett s erre őtet külön intimatióval meghívta. De mire a rendek gyűlekezni kezdtek, már csak napok választották el az égeri tragoediától, hol a generalissimus nagyratörő terveinek s talán árulásának is orgyilkos kezek véget vetettek. Rákóczy febr. 12-én Chernelt, Hrabeczet, Réz Andrást nevezte ki követeivé, hogy ott az ő, mint magyarországi főúr személyét képviseljék, sürgessék az országos és a rajta esett sérelmek orvoslását, tiltakozzanak a nádor túlkapásai ellen, ki minden hatalmat a maga kezében központosít, hogy egy személyben «ne legyen mind maga kardinál, prépost, judex curiae, fő- s viceispán, generalis kapitán». Eszközöljenek ki engedélyt «Pataknak kővel való építése felől, melyet a császár már kilátásba helyhezett».* De a csehországi zavarok miatt a gyűlést nem lehetett megtartani: a megnyitás napjára biztosok jöttek le Bécsből, kik az elhalasztási leiratot (márcz. 6.) felolvasták a rendek előtt s azt kellően commentálták.*
Rákóczynak 1634 febr. 12-én Udvarhelyt adott utasítása a követeknek a megbízó levelekkel együtt, melyek nem osztattak ki. Orsz. ltár.
Hrabecz Dániel 1634 márcz. 10-én Pozsonyban kelt jelentése. U. o.
A szultánnak Lengyelország ellen tervezett hadjáratáról nem sokára hivatalosan is értesítették egy kapucsi basa által, ki magával hozta a rendeletet, hogy készen tartsa hadait s amint a szultán táborba száll, csatlakozzék hozzá. Most hát hozzá látott oly intézkedések megtételéhez, melyek által, úgy hitte, e veszélyt elháríthatja magáról. Szerencséjére Oláhországnak új vajdája volt, Bessarába Aga Máté, ki pár év előtt mint menekűlt, udvarában élt, s kit ő, midőn vajdává választatott, hadaival is segített s kinek megerősítésén Konstantinápolyban sikerrel dolgozott.* Ez oldalról hát nyugodt lehetett; hanem Bécs felől is szerette volna úgy fedezni magát, hogy ellenségei lehető szorongattatását ne használhassák föl megtámadására. Pathay Sámuelt a császárhoz küldte, meghagyván neki, hogy útközben a bíbornokhoz is térjen be s vele is közölje a decretumot. Természetesen mindenütt jól fogadták, kapott biztatást is eleget, sőt Pázmány kilátásba helyezte, hogy 15,000 emberrel meg is segítik, de egyúttal figyelmeztette, hogy ellenségei azt hirdetik róla, hogy Váradot a töröknek akarja adni.*
Szalánczy 1633 jan. 25-én jelenti Rákóczynak: «Máté vajdának megadá hatalmas császár az havasalföldi vajdaságot, isten után a Ngod mellette való törekedése és nagy promotiójára lévén». Levelek és Akták, 87. l. A 106. lapon közölve van a hitlevél terve, melylyel ez évi ötezer arany megadására kötelezte magát. L. HURMUZAKI, Fragmente der Geschichte der Rumänen. 93. l.
A Pathay követségére vonatkozó iratok Erd. Orsz. Eml. IX. k. 389. l. s X. k. 511. l.
Bécscsel egy időben a lengyel királyhoz is küldött követet, de az «messze földre való hadakozásiban lévén foglalatos», a követ csak a generalissal beszélhetett.*
Rákóczy és Pázmány. 190. l.
Hanem a nádor, ki már értesűlt a dologról s szokása szerint gyanakodott, Bercsényi Imrét küldte Rákóczyhoz, hogy biztos híreket hozzon. Hát Bercsényi láthatta, hogy Rákóczy készűlődik; mert május 15-ére a táborba szállást elrendelte, Barczamezején, Szászsebesen és Várad körűl gyülekeztek a hadak, s a kapucsi basa, Juszuf, még mindig Erdélyben tartózkodott. Épen együtt volt az országgyűlés s a táborba szállásra vonatkozó intézkedést ez is helyben hagyta. Maga a fejedelem pedig Bercsényi előtt mindent feltárt, még azt is, hogy a török a lengyel koronával kínálja. Elmondta azt is, hogy lehet olyan eset, hogy a török mellé hadat kell küldenie; de, tette hozzá, legyen nyugodt, ez is a keresztyének kezére fog dolgozni. Bercsényit ez nem nyugtatta meg, s midőn végűl arra kérte, hogy eszközöljön ki neki engedélyt, hogy a császár birtokain is toborzhasson, a követ nem minden élesség nélkűl jegyezte meg: hátha a török épen ezt küldetné vele Kassa ellen?
Mindez úgy volt elintézve, hogy Juszufnak sejtelme sem volt arról, a mi háta megett történik, s midőn május végén haza ment, azt a biztosítást vitte magával, hogy nemhogy Rákóczy adna segélyt a lengyelnek, de még magyarországi birtokain sem engedi meg, hogy számukra toborozzanak.* Valójában ez szín volt és ámítás.
Kismartoni levéltár, Actorum Palatini. IV. k. 1634–43. ll.
A mint a dolog fenyegetőbbé kezdett válni s a lengyel királyhoz küldött követség még sem jött vissza, hogy időt nyerjen, Szalánczyt és Fiáthot Drinápolyba küldte a szultánhoz jelenteni, hogy ő már táborban van, de ha nem akkora erővel, mint szeretné, szolgáljon mentségéűl, hogy a pestis megdézsmálta országát. Alig hogy ezek elindúltak, megjöttek a lengyelországi követek a hetmán válaszával. Rákóczy föllélegzett. Könnyű volt Pázmánynak azt a tanácsot adni neki, hogy inkább életét és fejedelemségét, mintsem lelke üdvét tegye koczkára;* de annak elfogadása nem volt könnyű. Bizony, szerette volna mind a kettőt együtt megtartani, de azért minden habozás nélkűl egész határozottsággal a keresztyén ügyhöz csatlakozott: «hogy országunknak szabadsága ellen» – mondá – «magunkat és nemzetünket annak a nagy igának alája vethessük és keresztyén, velünk és országunkkal barátságos ország és nemzetség ellen pogánynyal hadakozzunk, lelkünk ismereti és keresztyén indulatunk arra bennünket semmiképen nem bocsáthat».*
PÁZMÁNY Memorialeja Bécsben a titkos ltárban: «id si obtineri non poterit et vel unacum Turcis vastanda esset Polonia, vel et vita et principatus temporalis amittenda: ne acterna vita amittatur, praestate perdere omnia et animam servare».
A Chernelnek adott utasítás Rákóczy és Pázmány. 191. l.
De tervét a legnagyobb titokban tartotta; csak korlátnoka és Kassay tudták benn Erdélyben s az a két követ, kit a lengyelországi útra kiszemelt, két kipróbált magyarországi híve, az öreg és becsületes Chernel és a hozzá teljes lélekkel ragaszkodó Hrabetz,* kiknek az volt a megbízatása, hogy a lengyel királylyal megkössék a szövetséget. Ő valóban életével s fejedelemségével játszott, ha annak híre a portára kiszivárog; s nem volt-e előtte példa, hogy Esterházy Bethlen hasonló tervéről hírt adott a portán? Az összes expeditiót, utasítást, leveleket, megbízót, mindent a korlátnok tisztázott, a különben jól szervezett fejedelmi cancellariának teljes mellőzésével. Különben ezt a szövetséget a lengyel respublicával nem nagyon kívánta, csak kényszerítő szükségnek tekintette a keresztyénség érdekeinek megvédése szempontjából s épen azért kikötötte, hogy a dolgot Lengyelországban is titokban tartsák és mindenek felett, hogy maguk a követek személyesen egy betűt se írjanak, hanem mindent másnak mondjanak tollba; ha pedig mire ők beérkeznek, békekötés volna készülőben, már eddigi szolgálataiért se hagyja ki őtet abból a respublica.*
Rákóczy 1634 junius 19-iki levele Chernelhez. Tört. Tár. 1888. évf. 570. l.
Rákóczy jun. 22. és 30., jul. 1. és 4-én írott levelei. U. o.
Minden úgy történt, a mint kívánta: Chernel «Dániel urammal» julius 12-én reggel elindúlt a makoviczai úton, magával vivén a megbízó leveleken kívűl Rákóczy biztosító levelét, hogy a lengyelek ellen nem fog harczolni, s ha hadakat is kellend a legnagyobb kényszerűség esetében küldeni a szultán mellé, azok sem fognak ellenek harczolni.* Megtörtént ugyan, hogy követei elindulása után Murteza basa szerdár jelentékeny haderővel Ruszcsuknál átkelt a Dunán s ennek hírére a fejedelem is kiadta a hadi szabályzatot, mely a tábor elindulásának előhírnöke volt, sőt Pázmány által német hadakat is sürgetett,* de miután a szerdár Gyurgyevónál megállapodott, az erdélyi tábor is helyben maradt.
A megbízó levél Erd. Orsz. Eml. IX. k. 409. l. Az utasítás Pázmány és Rákóczy. 188. l. A hitlevél fogalmazványa 1634 jun. 24-ről. Orsz. ltár. R.-oszt.
Eredetije, mely 24 pontból áll, s Gyula-Fejérvár, 1634 aug. 13-án kelt, az Akadémia könyvtára birtokában, s Tört. Tár, 1881. évf. 663. l.
Kegyelmes istene, az ő Jehovája megsegítette Rákóczyt, «az mért» – mint Pázmánynak írá – «az nappalt szereté, nem az holdat». Nagy megpróbáltatásnak tette ki, de magatartásával meg lehetett elégedve. A török tábor nem mozdúlt Gyurgyevóból s Erdély ellen sem fordúlt, mint Rákóczy hitte egy időben.* A béke a lengyelek és törökök közt megköttetett, a szerdár visszafordúlt táborával s Mikót, a fejedelemnek nála levő követét, azzal bocsátotta haza, hogy táborát szétbocsáthatja; a mi korábban (október 18.) már meg is történt. «A törököt» – írá nagy megelégedéssel Pázmánynak – «a perzsával való nagy igye és romlása elfordítá Európától». Pázmány pedig viszonzásúl egy más hírrel kedveskedett a fejedelemnek, a szept. 5-én vívott nördlingeni csata hírével, mely a hosszú háború egyik legvéresebb ütközetei közé tartozott s a protestánsok megsemmisítését vonhatta volna maga után, ha a császári tábornokok élni tudtak volna a diadallal. Most már hosszabb ideig nem gondolhatott Rákóczy szövetségre a protestans államokkal.
Ezért küldte Mikót a Murteza táborába. Lásd követségét Levelek és Akták. 252. l.
Pedig egy vándor diplomata a portán azon törte a fejét, hogy a fejedelem által indirect úton segélje meg a protestánsokat. Ez Rousselle volt, kit 1629-ben Bethlen Gábor küldött Török- és Oroszországba s ki most visszaérkezvén Konstantinápolyba (1635 elején), szeretett volna Erdélybe menni, hogy jelentést tegyen küldetéséről. Nem kapta meg erre a portai engedélyt. Tulajdonkép az volt az ő czélja, hogy a portát háborúra ösztönözze Ferdinánd ellen, mi által a császári had egy jelentékeny része elvonatott volna a német harcztérről. De a porta erről hallani sem akart s Rousselle másként kívánt a dolgon segíteni. A protestans ügynek Konstantinápolyban legbuzgóbb támasza Hágai Kornél, a hollandi követ volt, s ezt nyerte meg kalandos tervének: nem a porta, hanem a budai basa támadja meg a császárt, még pedig úgy, hogy Rákóczy segélyhadakkal rendeltessék mellé. Rákóczytól épen követség volt a portán, midőn Rákóczy e kalandos tervről hírt vett. Utasítá is Toldalaghyt, a főkövetet, hogy minden erejével dolgozzon ellene; «ha a budai vezér parancsára fel kezdene űlni az erdélyi fejedelem,» – írá ennek – «ez oly infinitum lenne, kinek soha végét nem érnénk». S ezt az egész buta tervet Toldalaghy szerencsésen megbuktatta.
