I. AZ ÖRÖKLÖTT MAGYAR LÉLEK.
I.
AZ ÖRÖKLÖTT MAGYAR LÉLEK.
AZ ÖRÖKLÖTT MAGYAR LÉLEK.
A Rákóczi-czímer. Rajzolta Dőrre Tivadar.
MÁSODIK Rákóczi Ferencz az Örök Igazságnak ajánlotta könyvét, melyben leírta szabadságharcza történetét. Botorságnak tartotta volna elrejteni, vagy más színben feltüntetni a tetteket Isten előtt, a ki a multat, jelent, jövendőt mindenkinél jobban ösmeri. Munkáját egyedül azért írta meg, hogy tanúskodjék az igazság mellett, a mely Istennek ebben a művében, a szabadságharczban is megnyilatkozott.
A történelem lényegét abban kereste, hogy részletes, de legegyszerűbb előadása alapján kiderüljön, mik az ő emberi sötét tudatlanságának és mik az Örök Igazság isteni világosságának művei? Olyan kérdésekről vádolja magát, a mik alól a történelem öt éppen az Örök Igazság nevében mentegeti és többnyire föl is menti.
«Miről beszél a sírkő? – kérdezték a konstantinápolyi szent sírok utolsó lazarista őrei. – Miről beszél Zrínyi Ilona fiainak, a nagy, nemes II. Rákóczi Ferencznek a sírja? Rákóczi lelke! Ki írná le a te szépségedet? Ki tudna nevet adni annak a hatalmas érzelemnek, a melyből erőt merítettél? Ki tudja más, csak te, a kit hazának nevez az emberi nyelv! …»
Rákóczi alázatosan leborúlt az Örök Igazság előtt, de azzal szemben is bátran emelte föl a fejét, mikor megvallotta, hogy törekvései csak egynek nem árthattak: a hazának; mert az volt első és fő czélja, hogy fölszabadítsa nemzetét az idegen járom alól.
Szépen kezdődött a XVII. század Bocskay Istvánnal; maholnap rútúl végződik nélküle. Mint vagyunk, mint leszünk, híre sincs benne Bocskaynak, kit magyarjai már csak sóhajtva említenek. Vajha hevenyén nyomába hághatott volna Szent Istvánnak egy Bocskay István, Corvinus Mátyásnak egy Bethlen Gábor!
Fiatal költő volt II. Rákóczi Ferencz, mikor így borongott;* öregedve, negyedszázad mulva, mint történetíró, hivalkodás nélkül mondhatta el, hogy száz esztendő mulva az isteni gondviselés csodálatos útakon vele kezdette meg a szabadságharczot, mely Bocskay óta minden nemzedéknek osztályrésze volt. Annak a századnak öt szabadságharcza oly csodás arányú időközökben következett egymásra, hogy az idők hasonlósága és az emberek visszaemlékezései következtében úgyszólván egymást folytatták. «Mindegyikből maradtak a következőre öregek, a kik még emlékezének a multakról s lelkesíték a fiatalságot a szabadság szeretetére, elbeszélvén az azelőtt történteket.»*
Thaly, Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. 1. 285–6. Mások Rozsnyay Dávidnak tulajdonítják ezt a verset. Századok, 1872. 56., 197–8.
II. Rákóczi fejedelem emlékíratai. Ötödik kiadás. 67–68.
Rákóczi jogos büszkeséggel mondhatta,* hogy olyan ősöktől származik, a kik Magyar- és Németországban egykor sokat áldoztak és tettek a szabadság fennmaradásáért. Édes elei, a hazához való szerelmökért s virágzó előbbi szabadságának helyrehozásáért mindenöket koczkára vetvén, véröket, hitöket áldozták fel. – Családjának nemzeti, politikai jelentősége mindenesetre ezekben az áldozatokban és tettekben gyökerezik, de csak Bocskay szabadságharczával kezdődik. Pedig a Rákóczi-család akkor már félezeréves volt. Abból a Bogát-Radvány-nemzetségből vált ki, a melynek őse Radvány nádor, Vid főispánnal együtt egyik oka volt, hogy «Árpádnak népét Salamonnal sok baj emészté.» Csépánt először az Aranybulla korában nevezték Rákóczinak és Zsigmond először a Hármaskönyv megalkotása után kevéssel írta magát Felsővadászi Rákóczinak. Őkmaguk különösebben sohasem érdeklődtek koruknak ezen nagy alkotásai iránt; de Isten úgy akarta, hogy a nemesi szabadság ezen biztosítékainak vértanúja az a kései unokájuk, II. Rákóczi Ferencz legyen, a kinek fiaiban már nemcsak a Hármaskönyv, hanem az Aranybulla megalkotójának vére is csörgedezett.*
II. Rákóczi Ferencz levele Du Héronhoz, 1702. április 7. Thaly, Bercsényi-család, II. 448. Beszéde az ónodi országgyűlésen 1707 junius 6. Rákóczi emlékiratai, 222.
A Rákócziak őseiről lásd Körössy György feljegyzéseit (Századok, 1875. 317–321.). Wertnernek és Karácsonyinak a magyar nemzetségekről irt könyveit (a Bogát-Radvány-nemzetségről), Thaly több czikke a Turulban (1884. 89–96., 1892. 153–6., 1893. 35–36., különösen 1905.) Petrovay György a Rákóczi-család leszármazása. (U. o. 1897. 148.) Győri Történelmi és Régészeti Füzetek, II–III. Nagy Iván, Magyarorsz. Családai, IX. 597–609. Szilágyi Sándor, A Rákóczi-család. Pest, 1861., 8 r., 61 lap. Nagy Géza a Pallas Lexikonában. XIV. 392–4. Doby Antal, Multak emléke, (Homonna és vidéke, 1905. 19–47. és 1906. 2–15. sz.) U.-ő: A fényes Rákóczi-nemzetség családfája. Homonna, 1906., öt tábla. Wertner, A Rákócziak családi történetéhez. (Erdélyi Muzeum, 1898. 36–50., 94–106.)
I. Rudolf király 1597 május 27-ikén újította meg a Rákócziak czímerét, a melynek zöld hármas halmán aranykerék s rajta kiterjesztett szárnyú sas áll, ezzel a körírattal: Si Deus pro nobis, quis contra nos? (Ha Isten velünk, ki ellenünk?) Szent Pálnak, Szent Istvánnak ez a kérdése lebbent el a haldokló Bethlen Gábor ajakáról; s ez nemcsak a tüzes Rákócziaknak, hanem a higgadt Széchenyieknek is a jelszava. Bíztatás, vígasz mindenkinek, a ki az Aranybulla záradékában felhívást és kötelességet látott a magyar szabadság védelmére. Azonban ekkor még Bocskay István és Rákóczi Zsigmond is a német párt főemberei voltak s 1604-ben őket igazán «ágyúkkal kergették el a király hűsége mellől.» Egy esztendő mulva Bocskay, már mint Magyar-és Erdélyországok fejedelme, Rákóczi Zsigmondra bízta Erdély kormányát s a nagyvezér szerint «úgy tartotta ez országban, mintha önmaga két személy lett volna.» Bocskay halála után az erdélyiek őt választották fejedelemnek, hogy megőrízzék a szabad választás elvét s a török vagy német ne küldjön fejedelmet a nyakukra. Rövid uralkodás után csak akkor mondott le, a mikor ezt az elvet biztosítva látta.
Legöregebb fia, György, ötödmagával megesküdött, hogy nem nyugszik addig, míg Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet magyar királylyá nem koronáztatja. A választás megtörtént, de Bethlen nem engedte fejére tenni a hatalmában levő magyar koronát. Beérte vele, hogy – a minek II. Rákóczi Ferencz nevezte – a szabadság védője legyen s Erdélyt magyar nemzeti állammá, európai tényezővé tegye. Az ő politikai és katonai iskolájában növekedett Rákóczi György, a ki azután mint erdélyi fejedelem folytatta mestere politikáját. Ügyes diplomácziája az európai kérdéseket sohasem tévesztette szem elöl s a harminczéves háborúban nem csekély föladatra vállalkozott. Dédunokája utóbb a hollandokkal való összeköttetéseire* és arra a szerződésre hivatkozott, melyben a franczia és a svéd királyok a Rákócziaknak biztosították az erdélyi fejedelemséget, melynek fenmaradásáért tehát hatalmas európai államok kezeskedtek.* Esterházy Miklós többel, egyenesen avval vádolta I. Györgyöt, hogy mohón vágyódott magára a szent koronára is; és búslakodott, hogy a nagyszombati egyezségben, mely utóbb linzi béke név alatt kerűlt a törvénytárba,* a fejedelem mindent megnyert, a mit csak kívánni tudott. Bizonyos, hogy a lelkiösmeret szabadságát ebben már nemcsak a kiváltságos rendeknek, hanem az egész nemzetnek biztosította. II. Rákóczi Ferencz szerint ez a béke szilárdította meg az ország szabadságát, mely azonban később eltöröltetvén, helyreállítása őt, a dédunokát illette.* Oktató intésében (1637 október 14.) I. György arra buzditotta öregebb fiát s majdan utódát, György herczeget, hogy bátor és kész legyen hazája, nemzete szolgálatában, az Isten tisztességének oltalmában.* És II. György, a mint a felsőbbsége alatt egyesítette a hajdani Dácziának mind a három tartományát, talán helyreállítja Nagy Lajos király egykori birodalmát, ha politikáját nem rendeli teljesen protestáns vallása érdekei alá.* Lengyelország őt, családjával együtt, már 1654-ben bevette a lengyel hazafiak közé; de tatárokat, törököket zúdított reá s Erdélyben is hazátlanná tette, midőn a fejedelem X. Károly svéd királylyal Lengyelország felosztására szövetkezett. Hiában hivatkozott (1658 januárius 8.) a medgyesi rendek előtt arra, hogy őseik mindig azt tartották; dulce est pro patria mori és hogy a hazáért örömmel ontották véröket, vesztették életöket.* A törökkel szemben többé nem védhette meg Erdély függetlenségét. Unokája, II. Rákóczi Ferencz beszéli róla,* hogy mikor egy öreg és több dibdáb ágyúval karácsonytól* pünkösdig lövette a Barcsay ellenfejedelemnek hódoló Nagyszebent, az ott levő törökök minden lövés után rókafarkkal porozták le a bástyákat, «mint az apáczák az oltárt.» Néhány hét mulva, ahogy özvegye Báthory Zsófia mondta,* vére hullásával s élete letételével pecsételte meg nemzetéhez való szeretetét, magyaros magyarságát, s kereszténységét. «Míg élt, hazájának erős oszlopa s a nemzetére szakadó végső veszedelemben a vérrel és rabsággal teljes felhőket saját élete szerencséltetésével tartóztató s halasztó pajzsa volt.»
Archivum Rákóczianum, III. 531. (1710. aug. 30.)
Rákóczi emlékiratai 20., 21., 58. l. és XIV. Lajoshoz 1706. aug. 5. írt levele. Fiedler, Aktenstücke zur Gesch. Rákóczi's II. 380. Szalay, Magyarorsz. Tört. VI. 380 Századok, 1895., 553.
Mint 1647: V. és, a hogy Thaly 1907. decz. 1. az országgyűlésen megjegyezte, mint egyszakaszos tvczikk. II. Rákóczi Ferencz nem a királyi, hanem a fejedelmi megerősítés helyéről nevezi nagyszombat békének. (Emlékíratai 68., 105., 153. oldalán).
Önéletrajza (ahogy Vallomásait magyar fordítója, Domján Elek nevezi), 75.
Szilágyi Sándor: Fejedelmi parainesis. (Athenaeum, 1873. r. 21–27.)
Szilágyi, II. Rákóczy György, 116., 126.
11 Priorato, Hist. di Leopoldo, I. a 4. fejezet függelékének 16. lapján.
Archivum Rákóczianum II. 131. (1708. ápr. 6.)
Helyesebben 1660. januárius 7-től.
Gergely Sámuel: Teleki Mihály levelezése. II. 43.
I. Rákóczi György.*
I. Rákóczi György. XVII. századi festmény a Történelmi Képcsarnokban.
Báthory Zsófia névaláírása.*
Báthori Zsófia névaláírása. Eredetije az Országos Levéltárban: Rákóczi-levéltár 12. csom. Olv. Sofia Batori m. p.
A mikor először sarkalták lemondásra, II. György kijelentette, hogy egészen és sértetlenül kell megtartania a fejedelemséget, a jogot s minden törvényes czímet egyetlen fia, I. Rákóczi Ferencz számára, a kit Erdély már nyolczesztendős korában, 1652 februárius 24-ikén szabadon választott fejedelemnek s a szultán is megerősített. Ferencz különben sem részes az apjának tulajdonított vétekben, azon isteni elv (Ezekiel, XVIII. 20.) alapján, hogy a fiú nem viseli apja bűnét. Fejedelemségét tehát az isteni és a népjognál fogva szabad lesz, ha akarja, mintegy apai örökségképen visszaszereznie, vagy visszafogadnia, mihelyt az uralkodásra alkalmas kort eléri.*
Történelmi Tár, 1888. 670–1.
Az erdélyiek azonban már II. György életében Rhédey Ferenczet, majd Barcsay Ákost, – hősies halála után pedig Kemény Jánost, majd Apafi Mihályt választották fejedelemnek. Ferenczre azért sem gondoltak, mert 1661-ben római katholikus lett,* ők pedig már kilencz esztendeje, kimondták, hogy ha protestáns vallását odahagyja, fölszabadúlnak hűségesküjök alól,* Ferencz nem is a fejedelemséget, hanem a szabadságot kereste,* mikor apósa, Zrínyi Péter bíztatására, fegyvert fogott a magyar alkotmány védelmére. De hozzátette, hogy a mikor hazája megmaradásáért életét, javait koczkáztatja, törvényei és szabadságai megtartásával mindvégig megmaradni kíván a király hűségében.* Gyönge volt ekkora föladatra. A fölkelés, a mely – Montecuccoli szerint – gonoszabb volt Bethlen, a csehek és a portugálok lázadásánál,* Zrínyi Péternek, Nádasdynak, Frangepaninak, Bónisnak a fejébe, Rákóczinak 400.000 forintjába, jövendőjébe, – Magyarországnak szabadsága romjaiba kerűlt. Fia, II. Rákóczi Ferencz, 38 év mulva keserűen jegyezte meg,* hogy édes atyjával a német nem tárgyalt rendesen. Csalárdszinű kegyelemosztásait követte az eperjesi vérpad és a sok mindenféle külön bizottság, a mi Bocskaynak és az ő elődeinek ünnepies tárgyalásait sohasem kísérte. Nem csoda – úgymond - ha azt következtették belőle, hogy hamis a német s meg akar minket csalni: «melyet, adja Isten, minden magyar úgy higyjen, a mint mondja és valahára már tanúljunk a magunk példáján.»
Szilágyi, II. Rákóczi György, 79.
Tört. Tár, 1880. 753. Gergely, Teleki M. levelezése, II. 30. 1661. nov. 13., I. Lipót már örvendezett, hogy II. Rákóczi György özvegye fiával együtt visszatért a kath. hitre. Századok, 1896. 438.
1670. május 13. tiltakozott Apafi előtt e vád ellen. Tört. Tár, 1891. 244., 1896. 568–569., Apafinak, május 28. kelt hazafias válaszával u. o. 569–570.
Történelmi Tár, 1896. 569.
Acsády a Szilágyi-féle Történelemben, VII. 266.
AR. II. 341.
)
Meghívólevél I. Rákóczi Ferencz és Zrínyi Ilona esküvőjére. Eredetije az Országos Levéltárban.
Olv.:
MEGHÍVÓLEVÉL I. RÁKÓCZI FERENCZ ÉS ZRÍNYI ILONA ESKÜVŐJÉRE.
Spectabilis ac Magnifice Domine observandissime.
Salutem et servitiorum meorum paratissimam Commeudationem: Az Anya szent egyháznak réghi be vőt szokássából és Isten eő szent felséghe beölcs rendelésséből, igértem eörök házastársul az én szerelmes Leányomat Zrini Ilonat az méltossagos Rakoczy Ferencz Uramnak, Erdély Orszaghnak valasztott Fejedelmének etcetera. Kinek hazaadassara valo lakadalmanak napyat az Méltossagos Fejedelem Aszonnyal eö Nagysagaval megh egyezet akaratból és értelemból rendelteök, jűvendő Martius Havanak elseő Napyara Anni 1666. ugyan az eő Nagysaga Zbóró névő Kastellyaban, az mely Sááros varmegyeben vagyon megh lenni. Minekokaért nagy szeretettel kérem Kegyelmedet, hogy az megh nevezet hellyen és napra maga jelen léte altal szép gyeőlekezetünket fel tisztelni ne neheztellyen. Melly Kegyelmed ebbeli, hozzank valo faratsagos jo akarattyat minden alkalmatossaggal nagy szeretettel megh igyekezem szolgalnom. Ezzel tarcsa és éltesse Isten Kegyelmedet sok Esztendeig kedves jo egessegben. Datum in Ozaly – dje 28 Decembris 1665.
Spectabilis ac Magnicificae Dominationis Vestrae Servitor paratissimus.
Comes Petrus ŕ Zrin. m. p.
A négy fejedelemhez méltó volt a négy fejedelemasszony. Régi, vitéz, gazdag, nagy házból való valamennyi. Maga Rákóczi büszkén hivatkozott a Báthoryak királyi és fejedelmi családjára, a Ráthold- és Gútkeled-nemzetségből való Lorántffyakra és Zeleméryekre, a lengyel Kosztkák, Radzivillek, Zagreszkíjek, Szienievszkíják rokonságára, sőt arra is, hogy női ágon egyenesen a Palaiologos görög császári családból származik. Zsigmond második feleségének, Gerendy Annának hozománya az erdélyi úri családok atyafisága, rokonszenve és a kedves nő halála után tíz esztendővel Erdély trónja volt. Fiuk, I. György felesége, Lorántffy Zsuzsánna, a sárospataki uradalmon kívül egyébbel is növelte a Rákóczi-család tekintélyét. Ez a «fejedelmi méltósággal tündöklő» igazi magyar asszony férfias lélekkel igazgatta Erdélyt, míg ura 1644–5-ben a magyar alkotmányért és a vallásszabadságért harczolt. Rendkívül sokat tett a protestáns egyház, tanítás, közműveltség érdekében s ott kereste a szabadságot, a hol az államférfiak nem mindig keresték; a tanításban, a szószéken és az irodalomban. Báthory Zsófia kezével II. György az ecsedi uradalmat s a Báthoryak királyi és fejedelmi háza fényét kapta. «Szeresd feleségedet – intette őt atyja – annyi szeretettel és ragaszkodással, a mennyivel minden igaz férfiú tartozik nejének; de csak annyira, hogy ahhoz való szereteted hazádnak, nemzetednek, kiváltképpen az Isten tisztességének szeretetét feljebb ne haladja, ettől el ne vonjon. Mert feleséget még találhatsz, de hazát, nemzetet, Istent egynél többet nem.»
Lorántffy Zsuzsánna.*
Lorántffy Zsuzsánna. A Történelmi Képcsarnokban lévő XVII. századi olajfestményről. Id. Weinwurm Antal eredeti felvétele.
Báthory Zsófia azonban elfelejtette, a mit utóbb unokája, II. Rákóczi Ferencz kérdezett a nemzettől, hogy «mi kényszerítette régen a dicsőséges Báthory-családot fegyverfogásra az Ausztriai Ház ellen?» Protestáns uráért elhagyta kath. hitét, hogy a Báthoryak dicső hagyományaival a Rákócziak necsak Erdély fejedelmei, hanem a lengyel protestánsok és a svédek segítségével Lengyelország királyai is lehessenek. Mikor ez a törekvés ura trónjába és életébe kerűlt, visszatért, sőt 17 éves fiát is magával vitte a katholikus hitre; mert «inkább akart a fejedelemségtől megválni, mint szent hitét elhagyni.»* Áttérése a XVII. század egyik legnagyobb magyar eseménye, mert úgyszólván jeladásúl szolgált a 13 vármegyében és az egész országban a katholikusok újabb térfoglalására.* Nem félelem szakította el vallásától, nem is világi dicsőség, mint végrendeletében (1660 május 16.) ura gyanította. Amazt nem ösmerte, emezt nem kereste. Hinni látszott, hogy fia, vagy unokája mint a szent római birodalom herczege könnyebben kerűlhet a katholikus Lengyelország trónjára, honnan a protestáns Erdélyen olyanformán uralkodhatik, mint ükapja, Báthory István. Egy emberöltő mulva, közhit szerint,* ilyes czélokra rejtette el a Rákócziak kincsét. De ura halála után azonnal (1660 június 10.) I. Lipót védelmébe ajánlotta magát és fiát s lemondott minden fegyveres ellenállásról; mert illőnek tartotta, hogy mindenki támogassa a királyt, a mikor egész erejével Magyarország védelmére vállalkozik.* Unokája, II. Rákóczi Ferencz, magasztalta és áldotta Istent, hogy kegyelmével őt megerősítette s állhatatossá tette elhatározásában, mely reá is átszármazott. Isten ájtatos szolgáló leányának, emberi vélekedés szerint szentéletűnek nevezte őt.*
Rákóczi önéletrajza, 4.
Varju János, A magyar szellemi művelődéstört. 239.
Századok, 1891. 738. V. ö. Katona, Hist. Crit. XXXVII. 404–9. 1.
Priorato, id. h. I., a IV. könyv függelékében, 16.
Rákóczi önéletrajza, 4–5.
I. Ferencz 21 éves korában Zborón 1666 márczius elsején vette el a 23 éves Zrínyi Ilonát,* Péter horvát bán leányát. A fiatalok sejtették, hogy a szokottnál nagyobb jelentősége van, mikor egymásnak holtig tartó hűséget esküsznek. Az elégedetlen főurak* az ő lakodalmukon határozták el, hogy élnek az Aranybulla záradékában adott jogukkal, a zsarnokságnak fegyveresen ellenállnak, az alkotmányos, független magyar királyságot török és franczia segítséggel helyre állítják.* Ferencz és Ilona első édes csókjának nemcsak a családi, hanem a nemzeti boldogság kezdetét kell vala jelentenie. Ilona vitéz tettekben férfias lelkű asszony volt, nemének és századának dicsősége, a Zrínyi–Frangepani-nemzetség utolsó dísze, mind a két urának méltó felesége; czímei, de kivált tettei következtében híres az egész világon; méltóságos a szerencsében, nagy a szerencsétlenségben. Konstantinápolyban, a galatai templomban így jellemzi a száműzöttet harminczöt esztendő mulva sírfelírata, a mikor összetört már minden, de minden reménye, mi szívét hazája és családja dicsősége iránt a zborói esküvőn eltöltötte.
I. Rákóczi Ferenc 1645. febr. 24. Gyula. fejérvárott, Zrínyi Ilona 1643-ban született.
Az 1666. januárius 11-én meghívottak jegyzékét (melyben a császári és lengyel királyi pár, a nádor, érsek, kanczellár és öt püspök is van) Thaly közölte a Történelmi Tárban, 1881. 586–589.
Pauler, Wesselényi összeesküvése I. 88–91.
I. Rákóczi Ferencz névaláírása.*
* I. Rákóczi Ferencz névaláírása márcz. 12-ikén kelt levelén az Országos Levéltárban. Olv. Rákóczi Ferencz m. p.
Távol legyen tőlem, hogy – a mit az ő fia kerűlni kívánt* – megírjam a Rákóczi-család történetét s elmondjam Erdély fejedelmeinek, II. Rákóczi Ferencz őseinek tetteit. De utalnom kellett arra a szabadságszeretetre és erős nemzeti érzésre, a mely ezeket az ősöket kivétel nélkül, ha nem is egyenlőképpen jellemezte. Bizonyára része volt benne az átöröklésnek, hogy a Rákócziak, Gerendyek, Lorántffyak, Báthoryak, Zrínyiek véréből támadt a magyar szabadság legeszményibb hőse, II. Rákóczi Ferencz. Egyik jezsuita tanára, Guttwirtt Menyhért, fényes ősei legfőbb dicsőségének 1690-ben azt tartotta, hogy II. Rákóczi Ferenczet ők adták a magyar nemzetnek.* De miképpen ő maga is hívatkozott az átöröklésre «úgy van a természettől rendelve – szólt fegyverre hívó manifestumában,* – hogy a magyarok nemes elméje el nem szenvedheti a bosszúságot; és a szabadságban született haza szabad tagjai szolgai állapotba vettetvén, nehezebb dolognak tartják azt a keserű halálnál.»
Rákóczi önéletrajza, 4.
Guttwirtt:Amores Mariani (Linz, 1690.) az ajánlólevélben.
1703. junius 7. Az 1704. (hely nélküli) kiadás 25. lapján (az Erdélyi Nemzeti Muzeumban).
Így történt, hogy nyolcz esztendeig küzdött nemzete élén azon zászlók alatt, a melyekre aranyos betűkkel íratta fel; «Cum Deo pro Patria et Libertate!» «Istennel a hazáért és a szabadságért!»
