II. CUM DEO!
II.
CUM DEO!
CUM DEO!
Rákóczi szabadságharczának föltett czélja, a hogy maga mondta,* «mindenek előtt az Isten dícsérete, kinek kegyelmes szent karjai által hazánkat felszabadítani reméljük.» Valóban bízott benne, hogy erős istenség őrzi a magyar nemzetet. «Isten ő szent felsége sok esztendőtől fogva szemlélte nemzetünknek az utolsó romlással küzködő sorsát. Látván, hogy senki sincs, a ki ügyét fölkarolná és ellenségeinek kegyetlenül sanyargató uralkodása alól fölszabadítaná: ő maga öltözött fegyverbe, nemzeti elfélemlett bátorságunkat megadta, szívünket fölemelte, velünk táborba szállt és hadakozásunkat az egész világ szemeláttára mintegy semmiből megindította. Isten mindezekben a maga csodálatos, még a teremtésben elkezdett és minden természeti dolog eredetében gyakorlott munkájának szabott rendjét tündököltette.»* Rákóczi ezekben a szép szavakban és máshol is mindenkor Isten ügyének tekintette a magyar nemzet ügyét; hitte, hogy őt is, az Isten szólította munkára és azért gondviselésébe ajánlotta magát.* Istenbe vetve hajónk horgonyát, az ég maga is hadakozik értünk; és «nem tulajdonítván e nyomorúlt nemzetségnek közönséges bűneit, midőn igaz ügyünknek ennyi gonoszak közt habzó hajóját a tovább való előmenetel széles tengerére bocsátjuk, Isten elvezérli azt gondviselése boldogító szelei által régi boldogságának bátorságos révpartjára és immár valahára megkoronázza az örökké való csöndességnek diadalmaskodó örvendezésével!»* Az igaz ügyet szerető Isten dolgainkat minden bizonynyal oly végre vezérli, a melyért magyar nyelvünk hálaadó szívvel örökké hirdeti az ő dicsőségét.*
Rákóczi hadiparancsa 1704. januárius 9. Erdélyi N. Muzeum, Kemény J. gyüjt. 37. kötet.
Rákóczi 1704. november 13. a megyékhez. Hornyik, Kecskemét tört. IV. 334.
Rákóczi önéletrajza, 83.
Manifestum, köztudománytétel. 1704. évi kiadás, 26–27.
Rákóczi 1706 julius 30. és augusz tus 15-ikén a magyar nemzethez. Simonyi, Angol dipl. iratok, III. 199. Horváth, Magyarorsz. tört. VI. 443.
I. Rákóczi Ferencz epitaphiuma.*
Rákóczi Ferencz epitaphiumát a premontrei rend kassai egyházában levő eredeti után először közölte Thaly K. Századok. 1873. 660. l. Körirata: CELSISSIMUS DOMINUS DOMINUS FRANCISCUS RAKOCZI DEI GRATIA ELECTUS TRANSYLVANIAE PRINCEPS, PARTIUM REGNI HUNGARIAE DOMINUS ET SICULORUM COMES PERPETUUS DE SAAROS, EJUSDEMQUE COMITATUS SUPREMUS AC PERPETUUS COMES ETC. PIE OBIIT ANNO DOMINI 1676. DIE 8[6] IVLII AETATIS SVAE 31.
A magyar nemzet története bőségesen bizonyítja, hogy az Isten csodálatos gondviselése elejétől fogva védelmezte, megtartotta ezt a nemzetet, letapodott szabadságait helyreállította. Ha úgy látszott is, hogy a nemzetet tatár, cseh, török vagy német veti rabságba: mindazon nyomorúságok közt Isten oltalmat és gyámolokat állított neki, csodálatos segedelmével kiszabadította ellenségei kezéből.* Ezt a mostani hadakozást az isteni bölcseség, a maga titkos vége szerint, olyankor támasztotta, a mikor ez a nemzet kétségbe esvén hajdani szabadságairól, rabsága lánczát maga kovácsolta. De vezért adott neki, egyességre hozta elméjét, minden idegen segítség nélkűl táplálta ügyét. Időközönkint megengedi ugyan sorsa hanyatlását, reménysége hűlését, de minden homályban mutat olyan útakat, a melyeken boldogúlása czélját elérni remélik mindazok, a kik Istenbe vetvén reménységöket, elhitették magukkal ügyök igazságát és azt, hogy az isteni kegyelem el nem hagyja az igazságtalanul üldözötteket, ha úgy látszik is, hogy néha szorongatja őket.* Isten, a ki az emberi elmét meghaladó okokból indította ezt a hadakozást, elménk felett való módokkal vet annak véget.* Mert hiszen ha dicsekedhetik valamely nemzet a mindenható Ur-Istennek az ember okoskodását felülmúló nagy irgalmasságával, mások felett is méltán tulajdoníthatja ezt magának a mi nemzetünk és kiváltképpen tapasztalhatja magán az isteni kegyelemnek földerült bámulatos nagyságát.* Isten idáig is csodálatos útakon vezette dolgainkat; igyekezetünknek ezután is ő legyen bírája, törekvéseinket szent tetszése szerint ezentúl is ő kormányozza.*
Egy igaz magyarnak hazája dolgai felől való elmélkedése (1710. Archivum Rákóczianum, III. 198.
U. o. 199.
Rákóczi 1710 szeptember 20. U. o. 165.
Rákóczi pátense 1711 május 13. Arch. Rák. III. 663.
Rákóczi Pálffyhoz, 1711 februárius 11. Károlyi önéletírása, II. 292.
II. Rákóczi Ferencz 1690-ben.*
Rákóczi Ferencz 1690-ik évi arczképét Guttwirtt Menyhért «Amores Mariani» (Lincii 1690) cz. művéből vettük. Aczélmetszetben már korábban (keret nélkül) kiadta Thaly Kálmán: «II. Rákóczi Ferencz ifjúsága» 128. l. Az eredetit Müller Antal festménye után Kilian metszette. A mű ajánlása: «ILLVSTRISSIMI DOMINO | DOMINO | FRANCISCO LEOPOLDO GEORGIO | RAKOCZY, | EX Principibus Ragoczy, | Comiti | DE FO<s>LSO [így] VADASZ &c. &c. Dum in Gymnasio Societatis IESV Novae- | Domi fine ter felici Eloquentiae studia coronaret.»
Egyedűl Isten bátorítja őt sorsa tömérdek viszontagságaiban, a miket mindinkább növekedni s a viharos tenger hullámainak módjára dagadni lát.* Isten az ő sarkcsillaga, mikor a tengereken jár; vezetője a harczban, vígasza a veszedelmekben, horgonya a hajótörésben, egyetlen jutalma fáradozásainak;* de előbb messze földön, különböző országokon, tengereken és veszedelmeken kellett átvezetnie, mielőtt szívéhez szólt és fejedelmi kötelességeiről felvilágosította.* És a mikor eltelt Isten kegyelmével, úgy érezte, hogy szíve megerősödik és lelkét ragadja valami azon nehéz föladat felé, a melyek szemei elé tódúltak és tárúltak. Miért ne hitte volna tehát, hogy Isten akaratából kell akarnia mindazt, a mi ellene mond a nyugalmat kedvelő, önző szeretet ösztönének.* Midőn évek mulva megírta most kezdett küzdelmeinek történetét, azért ajánlotta azt Istennek, mint az örök igazságnak, mert egyedűl a puszta igazságot ismerte el vezérének; és mert méltóbbat nem ajánlhatott föl neki, mint Isten művét, a szabadságharcz tetteit, a mik az Úr dicsőségére és fölmagasztalására szolgálnak.* A küzdelem hevében is hirdette, hogy »Isten által felvett igaz ügyünk mellett való szíves munkálkodásunknak bizonysága jelen van önmagában.»* Érezte magában azt az isteni küldetést, a mely nélkűl a nemzetért nagyot nem tehet. Születése és egy szabad nemzet választása következtében Isten adott neki méltóságokat és czímeket, hogy azokat az ő dicsőségére használja. Bőségesen elárasztotta testi-lelki javakkal, ragaszkodást öntött belé állapota kötelességeinek teljesítésére, hitet és bizalmat adott lelkének.*
Rákóczi önéletrajza, 399.
U. o. 166.
U. o. 175.
U. o. 166.
Rákóczi emlékíratai, 15–16. (Az ajánlólevélben.)
Rákóczi országgyűlési meghívója 1705 julius 1. Erdélyi N. Múzeum, Kemény-gyűjt. 38.
Rákóczi eml. 305–8. (Végrendeletében.)
Isten, a ki porból vette föl ügyét s ingyen kegyelméből utóbb annyira vitte: azok segítsége nélkűl is boldogíthatja, a kik többé előmozdítani nem kívánják.* Az uralkodók fondorlataival nem sokat törődik; mert az országok dolgait Isten kormányozza.* «Tegyünk, a mennyit tehetünk; hagyjuk a többit Istenre, a kinek szent akarata teljesedjék be rajtunk, akár boldogúlásunk, akár veszedelmünk által.* Állandósággal megáldott szíve indulatával akarta követni az isteni felség hívogató, útmutató kegyelmét. Nem tekintette hadai számát, hanem az ő jóra, vagy rosszra vezető szent kegyelmét s akaratát vette czélul; mert hitte, hogy meg nem szégyeníti.* Hiszen nyilvánvaló, hogy Isten még csapásaival sem kívánja őket eltörleni, hanem egyetértésre, a hazához való hűségre bátorítja szíveiket. Eltörli azokat, a kik inkább az ellenséghez hajolnak. Nem is gondolkozik a jövendőről; mert elméje föl nem éri azokat a csodálatos útakat, a melyeken őket Isten kegyelme vezeti. Akármennyit csavarog az ellenség, akármennyi szemlét tart, akárhogy tetteti magát: csak nem megy tovább az isteni szent akaratnál. Inkább azokra a tennivalókra gondol, a miket szükségesnek lát, hogy Isten jóra vezető kegyelmét – ha merné mondani – emberi módon is segítse.* De bár haszontalan bízni a magunk erejében: megáld az Isten, ha megáldani akar.* És ha elfogadjuk kezéből a jót, miért ne fogadjuk el a rosszat is? «Példát mutathat Isten nemzetünkön akár igazságában, akár kegyelmében. Az elsőnek ostorát megérdemeltük, a másikra okot – megvallja – nem adtunk; de mivel az emberi hamisságnál nagyobb szokott lenni szent kegyelme, ezt is leginkább most remélhetjük, a midőn minden emberi segítség bizalmából csaknem kifogytunk.*
Rákóczi 1706 januárius 9. Arch. Rák. I. 466.
Rákóczi Bercsényihez, 1707 november 13. U. o. II. 137.
Rákóczi Bercsényihez, 1708 április 13. U. o. 242.
Rákóczi 1708 szeptember 2. Arch. Rák. II. 311.
Rákóczi 1708 szept. 12 U. o. 330–1.
Rákóczi 1708 október 9. U. o. 351.
Rákóczi 1709 szeptember 27. Arch. Rák. II. 554.
Még nem érkezett el az az idő, mikor Isten ködeibe akart hatolni,* hogy a hitlen ember – Arany János Dantejával – imádni tanúlja a köd oszlopában rejlő istenséget. De azt az isteni félelmet, a mely évek múlva úgy eltöltötte a száműzöttet, ki nem látja már a nemzetét harczra szólító ifjúban is? Szíve mélyén nincs-e ott már akkor is a tapasztalatokban megedzett férfiú hite:
Önéletrajz, 291.
«Teremtő vagy; mi méltóbb hozzád, mint részvétet érezni teremtményed iránt? Atya vagy; mi méltóbb, mint megszánni fiadat? Orvos vagy; mi illőbb, mint meggyógyítani a beteget? Ura vagy az uralkodóknak; mi nagyobb kegy tőled, mint megbocsátani szolgáidnak? Isten vagy; mi méltóbb hozzád, mint irgalmat gyakorolni?»* Istent később, az élettől megviselve sem felfogni, hanem imádni akarta. Nem kívánta megérteni műveit és cselekvése módját, hanem most a hazáért küzdve, később szemlélődve csodálni.* Ha nem igazította is minden cselekedetét Isten felé, sohasem vetette el a vallás alapjait, a mik a révedező lelkiösmerettől elhomályosítva megmaradtak szívében, mint a hamuval takart szikra.* A kegyesség és a vallásos élet gyakorlásában már csak azért is buzgólkodni kívánt, mert azt hitte, hogy a vallás külsőségei nélkűl jól uralkodni nem lehet.* Tetthez abban a meggyőződésben fogott, hogy mint fejedelemnek bármely vallásai alattvalóitól meg kell követelnie az Isten iránti hűséget; mert csak ennek megerősödése esetében lehet nyugodt, hogy vele szemben azok is teljesítik kötelességöket. Hiszen a ki elcsügged és hitét megszegi, Istene, ura, nemzete, lelke és vére ellen vétkezik.* Nem bízott az olyan emberben, a ki nem hisz az Istenben.* Később, nagy tetteinek bevégzése után, azt a vallomást tette, hogy ha erdélyi fejedelemségét elfoglalhatja s a magyar király udvarában oly befolyást nyer, hogy a kath. hit ellen intézett támadásokat megsemmisítheti, a szétvált felekezeteket szelíd és békés eszközökkel akarta volna visszavezetni a valódi katholikus egységre.* De most, a szabadságharcz kezdetén, a magyar nép számára olyan imádságot írt, a melyet ő utána mindenki felekezeti különbség nélkűl* mondhasson el a hazáért.*
U. o. 395.
U. o. 397.
Rákóczi önéletrajza, 178.
U. a. 170.
Rákóczi Erdély rendeihez 1704 október 12. Erdélyi Nemz. Múzeum It.
Rákóczi önéletr. 173.
Rákóczi emlékíratai, 18.
Whitworth Hedges angol miniszternek 704 februárius 6. Simonyi id. III. I. 125–9.
Közli Thaly a Rákóczi-tárban, I., XXIII–XXIV. Én az Erdélyi Muzeum 10491. sz. egykorú kiadását is használtam. Czímlapjának és első lapjának hasonmását l. alább a 247. lapon.
