IV. MUNKÁCSTÓL BÉCSIG.
IV.
MUNKÁCSTÓL BÉCSIG.
MUNKÁCSTÓL BÉCSIG.
CARAFA tábornok 1685 november derekán kezdte meg Munkács ostromát, melyet négy hónap mulva maga Caprara folytatott. Zrínyi Ilona november 21-ikén és márczius 10-ikén ismételve megtagadta gyermekei várának átadását. Ebbe az erősségbe gyermekeivel ő mint I. Rákóczi Ferencz árváinak édes anyja s nem mint Thököly Imre felesége zárkozott. Támadás esetén védenie kell gyermekei örökségét. A császárnak nem vétettek, mégis elfoglalják váraikat. Pedig nem hiszi, hogy a császárnak vagy tábornokainak nagy dicsőségére válnék, ha fegyvereiket egy nő és árvái ellen fordítják. Ő ugyan gyönge asszony, de többi várának elvesztésétől s az ostromtól sem ijed meg annyira, hogy elfelejtse, mivel tartozik gyermekeinek.
A harczias vörös zászlók három esztendőnél tovább lobogtak a vár bástyáin s a történelem azóta sem találta túlzásnak a kis Rákóczi névnapi köszöntőjét, a melyben Munkácsot Bethuliához, édes anyját Judithoz hasonlította. A világ talán nagyobb csodálkozással látta ezt az egyenetlen küzdelmet, mint százhúsz esztendővel azelőtt a szigetvári veszedelmet. És Zrínyi, a költő, ki megzengte nagybátyja dicsőségét, ha megéri unokahuga hősiességét, talán újból a Múzsához fohászkodik:
«Engedd meg, hogy neve, mely most is köztünk él,
Bővüljön jó híre, valahol nap jár-kél;
Lássák pogány ebek: a ki Istentől fél,
Soha meg nem halhat, hanem örökkön él!»
Bővüljön jó híre, valahol nap jár-kél;
Lássák pogány ebek: a ki Istentől fél,
Soha meg nem halhat, hanem örökkön él!»
A Múzsa most Rákóczit csókolta homlokon, ki vallomásaiban néhol valódi költői lelkesedéssel szól várvédő édes anyjáról. Politikai ügyekben az éleseszű Absolon kanczellár, katonai dolgokban Radics András kapitány maradt Zrínyi Ilona mellett; de tanácsban felülmúlta őket az ő édes anyja, a kinek Isten a nők megszokott tehetségét meghaladó bölcseséget és hősi lelket ajándékozott. Bátran és igazán férfias lélekkel látta közeledni üldözőit. «Emlékezel Uram-Istenem, nem is hiszem, hogy elfelejtetted szolgáló leányodnak»: igen gyakran miként ápolta, gyógyította a betegeket saját készítésű orvossággal. Rettenthetetlenűl járta körűl a falakat. Egy ágyúgolyó a mellette álló cselédleány fejét úgy tépte szét, hogy annak agyveleje reáfrecscsent. «Istenem, te tartottál pajzsot az ágyúgolyó elé … Megtartottad, hogy irgalmadra többször legyen érdemes azon sanyarúságok és nyomorúságok után, a melyeken átvezetted őt. Mindezekért ő téged jobban dícsér az égben, mint a hogy én, szegény bűnös, dícsérhetlek a földön … »
A regék világába illett az a gyakran ismétlődő jelenet, mikor Magyarország legszebb asszonya, pánczélba öltözve, karddal az oldalán, vezeti gyermekeit a bástyákra, melyek fölött ilyenkor még sűrűbben röpkednek a bombák, granátok.
«Két pellikán fiát szárnyával fedezte,
Szempillantás nem volt: szemeivel nézte,
Hogy vagy egyikének ne legyen eleste;
Kevéssé távozván, azonnal kereste.»*
Szempillantás nem volt: szemeivel nézte,
Hogy vagy egyikének ne legyen eleste;
Kevéssé távozván, azonnal kereste.»*
Fia névnapi köszöntőjéből 1686 május 22. Thaly, Adalékok, I. 221.
Tizedik születésnapjára «Ferkó» azt a kegyet kéri, hogy a szokottnál tovább maradhasson a bástyán s anyjuk nevenapján a szépen serdülő «Juliánka» azzal dicsekszik, hogy ezzel is megmutatta «fiúi voltát». S ha tanúlni, pihenni, aludni tértek: kétmázsás bombák döngették lakóosztályuk falait. Az egyik keresztül is törte a kihallgatási teremnek, egy másik pedig Júliánka szobájának boltozatát, s a tüzes golyók felgyujtották fejök, felett az épületet. A mikor kétheti bombázás után az ostrom egyelőre megszűnt: a várőrség a huszárvár előtt* háromszoros díszlövéssel fogadta kisurát, ki fényes magyar ruhában, kezében fejedelmi buzogánynyal lovagolt el a sorok előtt* s azután a kapitányoknak, tiszteknek, vitézeknek szép beszédben köszönte meg «igaz hűségöket és fáradságukat». Másnap ott ült az asztalfőn, mikor anyja a vár alatt elterülő réten sátrak alatt áldomást adott a tiszteknek. Május 5-ikén a tízesztendős gyermek már meghítta nevelő apját a várba. Végtelenűl kedves már külsejénél fogva is az a valóságos babalevél,* a melyet ő maga írt a fejedelemnek, nénje csak aláírta, Legrégibb fenmaradt levelét megszólítás nélkül így kezdi: «Leányi és fiúi engedelmességgel való szolgálatunkat ajánljuk nagyságodnak mint jó kegyelmes urunknak. Édes kegyelmes uram, mik a nagyságod szolgálatjára még élünk. Édes kegyelmes uram, valóban szivesen várjuk azt az áldott órát, a melyben Isten ő szent felsége elhozza nagyságodat közünkbe. Ezekután ajánljuk magunkat a nagyságod grácziájába. Nagyságodnak engedelmességgel szolgáló leánya és fia Rákóczi Juliánna, Rákóczi Ferencz.» Ennek a parányi levélnek «finom a hajtása: oh áldott, oh áldott a kezeírása!»
Huszárvárnak általában a ravelinet, palánkot nevezték. Fogalmát 1710 szeptember 5. nagyjából maga Rákóczi is meghatározza: Arch. Rákóczianum, III. 154–5., 157.
Egykorú életangyságú arczképe dús fürtökkel, magyaros üstökkel ábrázolja: aranygombos piros dolmányban, piros nadrágban, lábán sárga csizmákkal; oldalán karddal, kezében buzogánynyal. Thaly, Rákóczi ifj. 69.
Eredetije a Telekiek marosvásárhelyi törzslevéltárában, miss. oszt. 730. csomag. Facsimiléje ebben a könyvben.
Munkács vára.*
Munkács vára egykorú metszet Rossi «Teatro della guerra» cz. művében.
Zrínyi Ilona megírhatta urának, hogy a torony a felső házakkal együtt odavan és csupán hálóháza, aranyos palotája maradt meg; de megijedni senki sem látta sem őt, sem gyermekét. Valamint őseik: fejök fennálltával, életök letételével ők is készek voltak megtartani a várat. Lássa meg az ellenség, kivel kezdett ki; ha asszony is, Munkácson meg merte várni őket: vigyék el hírét máshová is. Most azonban arra kérte a fejedelmet, jőjjön hozzá, hogy igaz hűséggel és szeretettel adhassa kezéhez gyermekeit a várral és a benne valókkal együtt; ha holta történnék is, könnyebb lenne lelkének.* Legyen gondja Munkácsra és két gyermekére.* Volt itt vitézi iskola mindennap. Sokáig tartott, jól megtanúlták ezek. Összeszoktak, összeesküdtek: szép hírök-nevök örökre fenmarad. Rongyos várba jószívvel látnák mindnyájan a fejedelmet; igaz szeretetébe ajánlja két gyermekét s köszöni «édes gyermekeinek ajánlott atyai szép jóakaratát».* «Isten soha ne adjon anyának jobb gyermekeket, mint ezek még eddig az ideig voltak – írta elérzékenyedve pár napja. – Sohasem tapasztaltam egyebet bennök az igaz szeretetnél és engedelmességnél hozzám semminemű változásokban. Abban leginkább gyönyörködtem, hogy egymáshoz igaz atyafi (testvéri) szeretettel voltak; ha abban hozzám és az én édes uramhoz (Thökölyhez) tovább is megmaradnak: jutalmat vesznek mitőlünk, áldást az Istentől s jó példát adnak a világ fiainak.»* Nem bánta volna, ha belehal is, csak fiúval örvendeztesse meg urát;* de vágya nem teljesűlvén, annál hevesebb anyai szeretettel csüggött Rákóczi árváin.* A munkácsi elfogadó palotában, tiszteitől környezve, május 22-ikén mélyen megindúlva fogadta névnapi verses köszöntőjüket.* Fia az Isten dicsőségét keresők példája gyanánt dicsőítette Szent Ilonát, ki nem szánta kincsét, csakhogy a föld gyomrában is megkerestesse Krisztus szent keresztjét s az egész világot megörvendeztesse vele, a békeség jelével. Ez rontotta meg a gonosz Luczifert (a kinél alkalmasint Caprarára gondolt), a sanyarú inségből ez szabadította meg mindnyájokat. Megdobban az ember szíve, ha arra gondol, kegyelmes asszonyukkal együtt mily nagy inségben voltak a múlt napokban. Szárnyával fedezte két pellikán-fiát; vigyázott, hogy egyik se essék el s kereste őket, mihelyt kissé eltávoztak. Mit mond ezekre a Bethuliához méltó Munkács? Vitézei azt felelik, hogy szerencséjökre Ilona s nem Judit ment az ellenségre. A szabadság az egyetlenegy Munkács várába szorúlt s ezt a várat egy Zrínyi-szívű asszony tartotta meg. Hol van, hogy hálát adjon az inség bilincseit kerűlő egész magyarság? – Juliánka inkább az édes anyát magasztalta, kinek szeretete édesebb a méznél; de mintha «fiúi voltát» mutatná, ő is azt kívánta, hogy Munkács védője «szép nemzetünk hírét égig emelhesse».
Levele 1686 május 5. Tört. Tár, 1880. 418–9.
Levele 1686 május 10. U. o. 420.
Levele 1686 junius 4. U. o. 442.
Thaly, Adalékok, I. 223–4.
Levele 1686 május 10 és május 31. Tört. Tár; 1880. 420.
Nyolcz év mulva 1694 október 13-ikán született leánya, Zsuzsika, egy esztendőt sem ért meg.
Közli Thaly, Adalékok, I. 220–3.
Gróf Carafa Antal.*
Gróf Carafa Antal egykorú metszet Bubics Zsigmond gyüjteményében.
A veszedelem egyre nőtt, mert Terzi Guido gróf két ízben nagyobb erővel látott a vár ostromához. Ha Thököly könnyedén hódol az ellenségnek, Zrínyi Ilona Munkácson megteszi, a mit Hasdrubal felesége tett Karthagóban: a kishitűt és szerelmét megátkozva, gyermekeivel együtt rohan az égő vár lángjai közé. De Thököly alapjában véve Buda visszavétele és a mohácsi csata után sem szakított eddigi politikájával. Még mindig jobban bízott azokban, a kik őt verték lánczra, mint a kik az eperjesi vértörvényszék felállításával vezették be az örökös királyságot, az Aranybulla záradéka eltörlését s vele az önkényes uralom lehetőségét. Zrínyi Ilona mindamellett 1687 karácsonya táján állítólag olyan titkos levelet kapott tőle, melyben késznek mutatkozott, hogy áttér a kath. vallásra és üldözi eddigi hitfeleit, ha XI. Incze pápa a bécsi udvarnál kieszközli kivánságai teljesítését.* Absolon kanczellárt – Rákóczi határozott állítása szerint – ez a levél bírta reá, hogy Munkácsot a németek kezére játszsza, mielőtt Thököly elárúlhatná az ágostai hitvallásúakat. Azonban Zrínyi Ilona már három hete megírta* Béthune lengyelországi francia követnek, hogy a hiányos és fizetetlen őrséggel Munkácsot meg nem védheti, s ha segítséget nem kap, alkudozásokba kell bocsátkoznia. 1688 elején valóban alkudozni kezdett Carafával, a ki figyelmeztette, hogy ha az ellenállást folytatja, a fényes Rákóczi-ház fejedelmi magzatainak inkább mostohája, mint édes anyja lesz.*
E végből felesége udv. káplánját, a ferenczrendi Bárkány Jánost kivánta Rómába küldeni. Az útikészülettel függhetett össze, hogy 1687 deczember 29-ikén Zrínyi Ilona 15 rőf remek posztót utalt ki Bárkánynak. (Tört. Tár, 1900. 339.) Rákóczi (Önéletrajz, 13. és Hist. des révolutions, I. 381.) ebben az esetben jogosan kételkedett Thököly szándékának őszinteségében. Azóta kiderűlt, hogy a fejedelem 1703 május 18-ikán föltételesen csakugyan át. tért a katholikus hitre, és csak a föltételek nem teljesítése miatt történt, hogy mégis az ágostai hitvallásban hunyt el.
Levele 1687 deczember 8. Tört. Tár, 1888. 741.
Vico, de rebus gestis Caraphaei, 257.
Béthune franczia követ névaláírása.*
Béthune franczia követ névaláírása. A marosvásárhelyi Teleki-levéltárból. Kelet: 1679. febr. 15. Olv. Marchio de Bethune legatus galliae.
Januárius 15-ikén papíroson* s harmadnap valóban is, a fejedelemasszony és az őrség átadta Munkács várát a németeknek. A föltételek szerint a várban levők életökre és vagyonukra nézve teljes kegyelmet nyernek. A fejedelemasszony és árvái szabadon, rangjukhoz méltóan élhetnek, de Bécsben, honnan a király engedelme nélkűl nem távozhatnak. Ingóságaikat visszakapják, az ingatlanokat azonban a kamara fogja kezelni, mivel az árvák gyámsága – «atyjuk végrendelete értelmében» – különben is a királyt illeti. Thökölynek a várban levő ingóságait a kincstár lefoglalja. A hódolati esküt mindenkinek le kell tennie. Ez meg is történt 23-ikáig, mikor azután az őrség keservesen elbúcsuzott a hős fejedelemasszonytól és gyermekeitől.*
A föltételek MHH. XXIV. 316–321. és Wagner, Analecta Scepusiensia, IV. 202.
A búcsú januárius 23-ikán történhetett, mert Zrínyi Ilona eznap írja, hogy a búcsúzásnál nem adhatta meg Radics András 1200 frtnyi fizetését, a mit azonban a derék kapitánynak Rákóczi 1705 julius 12-ikén végre is megtérített. Tört. Tár, 1900. 343–4.
Véget ért az ostrom,* a mely három esztendő alatt Európa érdeklődését magára vonta. Lipót király a szerződést már február 4-ikén megerősítette. A kamara emberei, Szentiványi László vezetése alatt, még előbb elkezdték az árvák javainak összeírását.* Carafa ugyan intette őket, hogy ne bántsák az ártatlan árvák tulajdonát, ne mondhassák róla, hogy szavát megszegte,* de Terzi gróffal együtt maga is szokatlanúl sok «emléktárgyat» tartott meg. Szentiványi László elsikkasztotta a kincsek egy részét s az egészet csak 70477 forintra becsülte,* holott közhit és maga Rákóczi szerint milliókat értek. A kis Rákóczi nem tudta, mit határoztak felőle; de emlékezett rá, hogy anyja kevéssel azután panaszkodott a vár föladása föltételeinek megsértése miatt.*
Főforrás Dobay Zsigmondnak, Absolon titkárának diariuma. Monum. Hung. Hist. Script. XXIII. 415–418. V. ö. Thaly, Rákóczi ifj. 63–92.
Az összeírást közölte Thaly Thököly naplóiban, Monum. Hung. Hist. Script. XXIV 324–392.
Angyal, Thököly, II. 175.
Századok, 1891. 737.
Önéletrajz, 14.
Zrínyi Ilona 1688 februárius 10-ike táján örökre elbúcsúzott Munkács várától. «Búsan köszönté a büszke orom, mely vívni látta karját egykoron; és a mező, hol vívták a csatát …* Rákócziék kocsisai: talán a két Viszniczei, Parlag László, Rigó Ferencz, Lengyel Vojticz* majdnem mindenütt a Rákócziak és Thökölyek birtokán vitték az immár hazátlanokat. Elhaladtak a kis fejedelem szülőfaluja, Borsi mellett; Zborón szomorúan ünnepelték Juliánka nevenapját; s ilyen nagy kerülővel jutottak arra az útvonalra, melyet a kassa-oderbergi vonal ma is követ. A hogy maga Rákóczi írja, alig érezték az évszak szigorúságát, mivel «nagyobb gondok kergették a kisebbeket s különben is megszokták a bajokat». Megőrízték nyugalmukat akkor is, mikor Rózsahegynél nyerges lovuk alatt a Vág partja leszakadt. Kiugráltak a hintóból, melyet a mélységbe zuhanástól a kocsis ébersége s az előrohanó cselédek gyors munkája mentett meg.*
Zrínyi Ilona búcsúja. (Jánosi Gusztáv költeménye).
Tört. Tár, 1900. 340.
Önéletrajz, 14–15. Thaly, Rákóczi ifj. 95–96.
Gróf Kollonics Lipót.*
Gróf Kollonics Lipót. Weigel metszete Immessen Vilmosnak bécsi egyetemi doctori tételén. (Bécs, 1689 július 13.) A Tört. Képcsarnokban.
A mintegy 500 kilométernyi út fáradalmait trencsénvármegyei rovnei és ledniczei kastélyukban pihenték ki. Itt értesűltek, hogy a király, mint főgyám, gróf Kollonics Lipót bibornokra bízta a gyermekek gyámságának gondjait.
Kollonics kora legeszesebb macchiavellistái közé tartozott. Vítéz máltai lovagból lett pap: nyitrai, wienerneustadti, győri püspök, bibornok, végre esztergomi érsek; de mindhalálig főképen államférfiúi babérokra áhítozott. Szívesen lett volna Ausztria Mazzarinija vagy legalább is Colbertje. Mint magyar kamarai elnöknek, nagy tervei voltak Magyarország gazdasági felvirágoztatására; azonkívül már tavaly elkészítette büntető törvénykönyve tervezetét, most pedig a magyar közigazgatás átalakításáról szóló javaslatán dolgozott.* Az elpusztúlt országban a reformok szükségét mindenki érezte, de méltán tartottak tőle, hogy az alkotmány eltörlése követi. Kollonics adta meg az alaphangot ahhoz a politikához, melyet azután Kaunitz, Metternich, hozzá hasonlóan magyar indigenák, odafejlesztettek, hogy a magyar királyság alkotmánya csak annyiban maradjon meg, a mennyiben az összbirodalmi alkotmánynyal nem ellenkezik. Ez azonban, közhit szerint, annyit jelentett, mint Magyarországot rabbá, koldussá, katholikussá, németté tenni; s híre futott, hogy Kollonics mondott is ilyesmit.* Magyarország rab lenne mint osztrák tartomány, koldús mint ausztriai gyarmat. Az egységes osztrák birodalom elve követelné, hogy az uralkodó vallását kövesse és hogy német módra igazgassák. Nagy eszméit, a melyek közűl a közadózásról és a katholikus egységről szólót utóbb Rákóczi is elfogadta, már eleve visszautasították módszere miatt, melylyel valósítani akarta. A szentkoronát nem akarták kalappal leborítani és nem engedhették meg, hogy Kollonics néhány magyarkodó tettel és kijelentéssel* eltérítse figyelmöket az alkotmány veszedelméről.
Reformjavaslatait ismerteti Szalay Magyarország története VI. 145–46. és Mauer, Cardinal L. Graf Kollonitsch, Primas von Ungarn, 261–324. Ez egyúttal legjobb és legbővebb (574 oldalra terjedő) életrajza.
«Faciam Hungariam captivam, postea mendicam, deinde catholicam.» Histoire des révolutions de Hongrie I. 139. Fessler óta (Die Geschichten der Ungern, IX. 485.) ezt több történetíró ismétli, de nem egyformán idézi, mert némelyek szerint «Hungariam miseram, deinde catholicam, denique germanicam» akarta tenni. Ez ellen Karácsonyi a Haller-féle Történelmi hazugságokban (808. l.) és Dudek a Religióban (1906. 385. l.).
Dudek czikke II. Rákóczi Ferenczről a Religióban, 1906. 383–385.
Teljesen népszerűtlen volt az az államférfiú, kihez a szerencsétlen családnak fordúlnia kellett; és Magyarország legnagyobb reménységének, Rákóczinak neveltetését a hazafiak épp oly bizalmatlanúl látták az ő kezében, mint egykor V. Lászlóét a Cilleyében.
Zrínyi Ilona azonban kénytelen volt folytatni az útját. Gyermekeivel éppen Rákóczi tizenkettedik születésnapján (1688 márczius 27.) érkezett Bécs alá. A város kapuját zárva találván, a tömeg gúnyolódásai közt 2–3 órát kellett várakozniok, míg beeresztették őket.*
Rákóczi önéletrajza, 16.
Egyelőre az ágostonrendiek kolostorában, a Burg mögött kaptak szállást. Estefelé ott mutatkozott be Kollonics bíbornok a fejedelemasszonynak, mint gyermekei gyámja. Az árvákkal már anyjuk jelenlétében ridegen bánt, azután kocsijába ültette mindakettöt, hogy bemutassa pártfogójuknak, a királynak. Azonban már az Orsolya-apáczák zárdájánál kiszállította Juliánkát a hintóból s a testvérétől válni nem akaró, síró hajadont «berugdosta» a kapun.* A kis grófot azután – a hogy a fejedelmi fiút ezentúl nevezték – jószágigazgatójához vitte, a kinél tanítója, Badinyi és kamarása, Kőrösy társaságában anyja és nénje miatt aggódva, sírdogálva, három napot töltött. Negyednap, márczius 31-ikén, az érsek kocsit küldött utána, hogy elbúcsúzzék tőlük, mert Bécsből máshová viszik. «Mi jogon teszik ezt? – tört ki a gyermek. – Hiszen nem lázadtam fel a király ellen! Ártatlan létemre miért alkalmaznak ellenem erőszakot?»*
Én la poussant avec le pied. Hist. des rév. II. 14–15. Rákóczi említi önéletrajza 17-ik oldalán is, hogy nénjét az érsek erőszakosan taszigálta be.
Monum. Hung. Hist. Script. XXIV. 322
Mérhetetlen fájdalommal búcsúzott el édes anyjától, kit ebben az életben sohasem látott többé. Negyvenhét esztendő mulva csak a sír nyugalma adta vissza édes anyjának, a ki halálos ágyán is elösmerte, hogy fia sohasem szomorította meg. Könnyei új erővel törtek elő, mikor rendkívül szeretett nénjétől kellett válnia. Az érsek másnap (április 1.) saját hintaján vitte misét hallgatni az irgalmasok templomába; azután Badinyivel s az eiskorni préposttal egy elég rongyos bérkocsiba ültetve, útnak indította Csehországba. A város kapuján kívül a Bécsben időző magyar főuraknak egész banderiuma várt reá, hogy az önkény durvaságát fejedelmet megillető hódolattal enyhítsék. A tüntetőket a király az utánuk szalasztott testőrökkel parancsolta vissza. A bérkocsi most már tovább döczöghetett «ismeretlen állomások felé».*
Önéletrajz 17–18. Thaly, Rákóczi ifj. 101–7. A neuhausi jelentés 1688 április 12-ikéről. MHH. XXIV 322.
