III. A KIS RÁKÓCZI A TÁBORBAN.
III.
A KIS RÁKÓCZI A TÁBORBAN.
A KIS RÁKÓCZI A TÁBORBAN.
RÁKÓCZI Ferencz 1683 július 22-ikén elbúcsúzván anyjától, a táborral mindenütt követte apját, a kurucz királyt. Verebélyen, a semptei várban, Cseklészen egymást érték a hódoló és tisztelgő küldöttségek; 26-ikán már Pozsony városába is bevonúltak, de a várat lövetniök kellett, hogy a Bécset ostromló törökök számára a hídfőt biztosítsák. A kis Rákóczi sátora a pozsonyi szölőhegyeken állott; hü kamarásával, Kőrösy Györgygyel, onnan nézte Pozsony égését. Idős korában is «borzadva emlékezett vissza, mint álomra, a törökök, tatárok Bécs alól miként hurczolták rabságra a keresztényeket, miként fosztották ki öket».* De pár nap múlva (július 29-ikén) Károly lotharingiai herczeg visszafoglalta Pozsony városát s kiverte a szőlöhegyekből Thökölyt, ki csak bajosan szedhette össze hadait. Másfél hónapig a kurucz király Pozsony vármegyéből csak kelletlenül támogatta a törökök hadakozását s az ország határát egy pillanatra sem hagyta el. A nagyszombati, cseklészi, királyfalvi táborban az élet így is igen mozgalmas volt, mert a fejedelem Ausztria és Morvaország fölverésére minduntalan küldött kisebb csapatokat. Fiát magával vitte mindenüvé, Nagyszombatba is, mely távozásuk után azonnal leégett (augusztus 7-ikén). Ferenczet inas, vagy inkább nemesapród módjára tartotta maga mellett, ámbár alig képzelhető el, miféle szolgálatra használhatott volna egy 7–8 esztendős gyermeket. Ferkó külön sátorban lakott kedves tanítójával, Badinyi ’Jánossal és hű kamarásával, Kőrösy Györgygyel. Thököly nem vette észre, hogy a gyermek már a pozsonyi táborozás óta beteg; különben gondoskodott volna, hogy a vérhas (dysenteria) ellen gyógyítsák; orvosai ugyan szívesen segítettek volna rajta, de valami ösmeretlen befolyás visszatartotta őket. Kis uruk mégis kiépűlt a bajból, melyet a sok utazgatással járó rendetlen életmód, hőség, szomjúság, éhség okozott. Rákóczi maga mondja visszaemlékezéseiben, hogy igen gyakran szomjazott s nemegyszer örűlt, ha egy darab kenyérrel verte el éhségét.* Viszontagságait Körösy és Badinyi megírta édes anyjának, a ki azonban ezeket a tudósításokat túlzásoknak tartotta. Huszonhatéves ura kétségkívül könnyelműen bánt fiával, de nem rosszakarattal. Rákóczi maga bevallja, hogy egészsége mindamellett is megmaradt és gyönge teste megerősödött. Thökölynek ennél egyéb czélja nem lehetett. Halálos ágyán, 1705 szeptember 3-ikán kelt végrendeletében bizonyos büszkeséggel említi, hogy Ferencz egy darab ideig az ő keze és gondviselése alatt növekedett* s áldotta őt fiúi szeretetéért, hozzá való jóindulatáért.* «Édes fiam-uram – írta neki élete utolsó esztendejében is, – bizony állhatatlan a világ; de a közöttünk való relatio és szeretet holtig való.»*
Önéletrajz, 9.
Rákóczi elbeszéli (Önéletrajz, 8. és Hist. des révolutions, II. 11–12.), hogy ebben a táborozásban majdnem megmérgezték; de Thaly (Rákóczi ifj. 49. l.) helyes következtetése szerint ez később, 1685 őszén történt. Különben Thökölynek ez évben 58 étekfogója, 10 pohárnoka, 17 szakácsa és 5 sütője volt. (MHH. XXIV. 80–87., 88–90., 95–98.), Rákóczi panasza tehát még háborús időben is jellemző.
Thököly végrendelete. MHH. XXIII 399. és levele 1704. április 15. U. o. XXIV. 524.
Thököly levele 1705 julius 4. U. o. XXIII. 357. és 1705 augusztus 23. U. o. 385.
Thököly levele 1705 junius 17. U. a. XXIV. 602.
Abban a hitben, hogy Bécs ostroma még sokáig tart, Thököly 1683 augusztus 24-ikén intézkedett, hogy feleségének kényelmes lakást készítsenek a táborához közelebb eső semptei várban; az őszi hűvösebb napok beálltával fiát is oda akarta küldeni. A szeptember 12-ikéről 13-ikára menő éjszaka a kis Rákóczi talán éppen a reá váró boldogságról álmodozott, mikor egyszerre irtózatos lárma riasztotta fel. A Bécs alól futó törökök, tatárok, irányt tévesztve, neki szaladtak a kurucztábornak, mire nagy tolongás, kavarodás támadt. A koromsötét éjszakában Thököly azonnal fölszedette táborát. Fia – miként maga mondja – szolga módjára szintén ott dolgozott, de majdnem agyonütötte a lezuhanó sátor. Azután a nélkül, hogy valaki üldözte volna, Thököly és hada hanyatt-homlok megfutott. «Az örök bölcseség így zavarja meg a gonoszokat».* A majdnem 40 kilométernyi útat szakadatlan futással tették meg Semptéig. A fáradt gyermek végre édes anyja karjai közt pihenhetett meg Léván, hol szeptember vége felé pár napig az egész család együtt maradt. De ebből a családból mindörökre ki volt zárva Zrínyi János. A király öt Bécs ostroma alatt ifjúsága virágában (28 éves korában) puszta gyanúra elfogatta s a tiroli Rottenbergben, majd Grazban húsz esztendeig, mindhalálig (1703 februárius 18-ikáig) «a halálnál is gyötrelmesebb» életre kárhoztatta».*
Önéletrajz, 9.
U. o. 130. Wienerisches Diarium 1703. 30. sz.
)
Pozsony a XVII. században. Merian metszete.
Léva alól Thököly serege nem kanyarodott mindjárt Esztergom alá, mint Rákóczi írja, hanem maga is északkeleti irányba, Korpona felé indúlt, majd, merész fordulattal, Debreczen felé csapott. Csak deczember 16-ikán, Tokajnál tért vissza ismét a felvidékre, hova Léváról egyenesen küldte családját. Rákóczi megvallja, hogy mialatt mostohaatyja távol volt, gyöngéden szerető édes anyja oldalán egészen megújúlt. De anyját nem hagyta nyugodni urának válságos helyzete; a téli hadjárat idején mindenüvé követte s fiát, néha leányát is magával vitte. A telet együtt töltötték különböző útakon. Lassankint már megszokták nyomorúságaikat. Rákóczi elösmeri, hogy napról-napra könnyebben viselte szenvedéseit, a miket a kicsinyek pártfogójának, Istennek irgalma enyhített. Isten erőt adott neki, hogy minden nyomorúsággal daczoljon; betakarta, mikor fázott és a földön hóval borítva feküdt.* Évek múlva a gimnáziumban bizonyosan ő fogta fel legjobban Horatiusnak azt az intelmét,* hogy a gyermeket minden szükség, nélkülözés elviselésére, szabad ég alatt élni, minden veszedelemmel daczolni tanítsuk, ha azt akarjuk, hogy majdan mint erős ifjú kergesse az ellenséget. Mert csak így tanúlja meg, hogy szép és dicső dolog meghalni a hazáért: dulce et decorum est pro patria mori. Mennyire használt ez a kemény iskola, az az arczkép mutatja, melyet a keserves téli táborozás után alkalmasint Thököly festetett, hogy a kis Rákóczi nyolczadik születésnapján (1684 márczius 27-ikén)* édes anyjának kedveskedjék vele. Ennél a fiúnál szebb, ártatlanabb, gyöngédebb, a mellett mégis fejlettebb, egészségesebb és tekintetében nyíltabb gyermeket képzelni alig lehet.
Önéletrajz, 9–10.
III. könyv, 2. óda.
A kép eredetije a M. T. Akadémiáé.
II. Rákóczy Ferencz és nénje levele Thököly Imréhez.*
II. Rákóczy Ferencz és nénje levele Thököly Imréhez a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban.
Olv.:
II. RÁKÓCZI FERENCZ ÉS NÉNJE LEVELE THÖKÖLY IMRÉHEZ.
Leanyi es fiui engedelmesseggel valo szolgalatunkat ajanlyuk Nagyságodnak mint jo kegyelmes Uramnak, edes kegyelmes uram mik az Nagysagod szolgalatyara meg elünk Edes kegyelmes Uram valoban szivesen varjuk azt az aldot orat, az melyben Isten ő Szent Felsége el hoza Nagysagod közinkben, ezek utan ajanlyuk magunkat az Nagysagod Graciajaban. Datum In [2. l.] Arce Munkacs Die 5. Mai. Anno 1686. Nagysagodnak engedelmesseggel szolgalo Leanya es Fija Rakoczi Juliana mp. Rakoci Ferencz mp.
Külczim: Meltossagos Thököly Imre kegelmes Urunk Apánknak ő Nagyságának alázatossan irtuk.
Márczius óta Ferencz többnyire édes anyjával és kis nénjével együtt tartózkodott Eperjesen és Sárospatakon. Júliusban elkísérték Thökölyt Szádvárra, Krasznahorkára, Tornára, augusztusban pedig Kassára, hová Thököly gyűlést hirdetett, hogy a haza fenmaradásáról tanácskozzanak. Főerejét most Schultz altábornagy ellen kellett fordítania, ki, Rákóczi szerint, fortélyos ember volt s legjobban ösmerte a magyarok természetét. Elfoglalta a várak egy részét Thököly Késmárkjával és a Rákócziak Makoviczájával együtt; Eperjes alatt pedig meglepte a kurucz királyt, ki csak alig menekűlhetett Regéczre, családjához. A hegyaljai szüretek kedvéért alkalmasint családja is lekísérte Szerencsre, hol október 19-ikén újabb harczra akarta tüzelni nemzetét. A világ figyelme azonban róla most már teljesen a dunai csatavonalra fordúlt, hol a keresztény hadak a törökökön mindjobban erőt vettek. Regéczen, a hol családját 1685 elején újból fölkereste, hiában akarta XIV. Lajos franczia király s más külső fejedelmek érdeklődését újból magára vonni. Nemrég János lengyel király is csak annyit ígért neki, hogy, ha menekűlnie kell, hozzátartozóival együtt megvédi Sztrij várában. A töröktől nemcsak nem várhatott segítséget, hanem, szégyenszemre, az érsekújvári török őrséget is neki kellett élelmeznie. Apafi pedig éppen ezt az időt találta legalkalmasabbnak, hogy a fogarasi országgyűlésen hűtlenségben elmarasztaltassa s erdélyi jószágait elkoboztassa. Felsőmagyarországi uradalmainak nagy része is Schultz altábornagy kezeiben lévén, jövedelemre csak úgy számíthatott, ha a bányavárosokat török segítséggel elfoglalhatja. A török azonban nem segíthette; egész Magyarország földje égett a talpa alatt.
Thököly nem tartozott a könnyen csüggedők közé s megerősítette hitében felesége, a ki 1685 márczius 14-ikétől május 11-ikéig a tiszántúli táborozásban mindenüvé elkísérte. A fejedelemasszony május 15-ikén ért vissza Patakra; megjelentével az új kertnek is volt virága.* Pár nap múlva virágbimbói is voltak: Regéczről megérkeztek a fejedelmi gyermekek. Ilona napját (május 22-ikét) vígan ülték meg a kurucz királylyal együtt, ki csakhamar megtudta, hogy Ungvár éppen aznap szabadúlt fel Schultz ostroma alól. Az altábornagy azonban 14.000 főnyi hadtestével kiköszörűlte a csorbát. Elfoglalta Krasznahorkát, sőt két hónapi ostrom után Eperjest is, hol pedig az asszonyok is részt vettek a falak védelmében.
Ezt a finom bókot Kellemesy János írta Zrínyi Ilonának 1685 május 5. Thaly, Rákóczi ifjúsága, 47.
II. Rákóczi Ferencz 8 éves korában.*
II. Rákóczi Ferencz 8 éves korában. A M. Tud. Akadémia képes termében. Az eredeti felvétel dr. Szily Kálmán főkönyvtárnok szíves engedélyével készült.
Schultz Bálint altábornagy.*
Schultz Bálint altábornagy. Boethus «Kriegeshelm» (Nürnberg 1686) cz. munkájában megjelent metszetről. (II. 172.)
A táborba Thököly ujból magával vitte a kis Rákóczit, a kinek jelenléte most különösen emelhette az ő megcsappant tekintélyét. Hű kamarását, Kőrösy Györgyöt rendelte a gyermek mellé, ki mostanában különösen nagy, friss jó egészségnek örvendett.* Könnyebben bírta a fáradalmakat, mikor Schultz altábornagy üldözte őket s a pusztákon, mocsarakon keresztül kellett bolyongniok.* Thököly valamelyik tanácsosának* ekkor az a sötét gondolata támadt volna, hogy senkit sem lepne meg, ha a kis fiú ilyen viszonyok közt valamiképpen elpusztúlna s gazdag öröksége Thököly kimerűlt kincstárára szállna. Titokban tehát – a hogy beszélték – ajánlatot tett a szerény viszonyok közt élő Kőrösynek, hogy ha a gyermeket megmérgezi, egy vár és annak uradalma lesz a jutalma. A kamarás megborzadva utasította vissza az aljas ajánlatot s többé senkiben sem bízva, megkétszerezte éberségét. Ő maga lett a szakácsa, mindenese. Inkább nagy óvatassága, mint a szükség okozhatta, hogy nem egyszer éheztek s mindennapi szükségleteikben fogyatkozást szenvedtek. Az árvák atyja megvédte a gyermeket,* de csakhamar újabb megpróbáltatásokat mért reá. Rákóczi maga mondja, hogy apjának serege napról napra apadt, a váralt elestek s végre is (szeptember 20-ika táján) munkácsi várukban kellett menedéket keresniök. Thököly Magyarországnak ebben a legbiztosabb várában akarta hagyni feleségét, a ki pedig arra kérte, vigye magával, mert gyalog is kész követni őt. «Vajmi nagy dolog volt minden időben az igaz szeretet…»* Ezt a szeretetet Thököly most tette a legnagyobb próbára.
Sárossy Sebestyén levele 1685 május 28. Thaly, Rákóczi ifj. 48.
Önéletrajz, 10.
Thaly (id. m. 53.) magát Absolon Dániel kanczellárt gyanusítja, a ki utóbb urát és Zrínyi Ilonát is elárúlta. Önéletrajzában (8. l.) és a Hist. de révolutionsban (II. 12.) Rákóczi senkit sem nevez meg, és az eseményt az 1683. évi táborozásokkal kapcsolatban beszéli el; de Thaly szerint (id. h. 49.) «ily pokoli tervet csakis reménytelen állapotok, utolsó, kétségbeesett erőfeszítések szülhetnek». Ezt a tervet már Szalay László (Magyarorsz. Tört. v. 359.) s újabban Thököly életírója, Angyal Dávid is (Thököly, II. 148–9.) mendemondának tartotta. Ha Thökölynek csak sejtelme is lett volna ilyen kísérletről, halálos ágyán, 1705 augusztus 25-ikén merte volna e írni Rákóczinak, hogy a németek, «mikor kegyelmed még semmit sem vétett nekik, el akarták veszteni kegyelmedet?» (MHH, XXIV 632.)
Önéletrajz 8.
Zrínyi Ilona levele 1685 szeptember 12. Thaly, Rákóczi ifj. 55.
Nagyváradra készült, hogy a basától valami segítséget eszközöljön ki. Tudta, hogy a török Bécs ostroma óta többé nem bízik benne. Magával akarta tehát vinni a kis Rákóczit, hogy hűségéért esetleg kezesnek küldjék Konstantinápolyba. Zrínyi Ilona sírt, zokogott, de szörnyű lelki küzdelem után végre is beleegyezett. Az útra hamar elkészűltek, mert podgyász nélkül kellett indúlniok. A fejedelmi fiú örűlt, hogy a legszebb paripát adják alája; hiszen néhány hónap óta a lovaglásban telt legfőbb gyönyörűsége. Már elő is vezették a paripákat. Badinyi János, az egyik nevelő, a búcsúzkodások ideje alatt bement a kápolnába és tanítványa, kis ura életéért, boldogságáért a káplánnal misét mondatott. Isten meghallgatta könyörgését. Alig jött ki, Thököly lóra pattant, de kijelentette, hogy Ferencz itthon marad.* S így nemcsak a férjjel, hanem a gyermekkel szemben is igaz maradt: «Vajmi nagy dolog volt minden időben a szeretet.» Rákóczi eznap, szeptember 27-ikén látta utoljára mostohaapját, a kit október 15-ikén Ahmed váradi basa elfogatott és vasra verve küldött Nándorfehérvár felé.
Önéletr. 10. 1. Angyal szerint (Thököly, II. 149.) így nem történhetett a dolog s arra figyelmeztet, hogy november 8-iki hírek szerint éppen Zrínyi Ilona akarta fiát kezesnek küldeni, nem ugyan Konstantinápolyba, de Bécsbe. De ha valamelyik hírnek nem hihetünk, ez bizonyára az utóbbi. Még csak 15 esztendeje mult, hogy a bécsi kormány lefejeztette Zrínyi Ilona apját s éppen két esztendeje, hogy elfogatta öcscsét, Jánost, családja utolsó reménységét. Micsoda bizalommal küldte volna most fiát Bécsbe, mikor két esztendő mulva Munkács hősies védelme és rendes capitulatiója után is úgyszólván rabúl vitték őt oda fiával és leányával? Konstantinápolyban egy 9 éves fiú bizonyosan nem került volna a Héttoronyba s mohamedánussá sem nevelik, mint Rákóczi utóbb (Önéletr. II. l.) hitte. A vértanúság koronája helyett a török inkább Erdély fejedelmi süvegét tartogatta volna számára s Apafi halála után szívesebben küldte volna be sereg élén az ötödik Rákóczit, mint az Erdélyben népszerűtlen Thökölyt.
Gróf Caprara Aeneás.*
Gróf Caprara Aeneás. Wolfgang András Mátyás egykorú metszete a Szépműv. Múzeum Lanfranconi-féle gyüjteményében.
Erre a hírre október 25-ike és november 6-ika közt Kassa, Szádvár, Regécz, Patak, Ungvár egymásután meghódoltak gróf Schultz Bálint altábornagy utódának, Caprara Aeneas Sylvius grófnak. A regécziek és patakiak kegyelmet kértek «kegyelmes kisuruknak, Rákóczi Ferencz ő nagyságának», valamint anyjának és nénjének. Azt akarták, hogy a regéczi uradalom jövedelmeit az árvák számára a kamara helyett az uradalmi tisztek kezeljék, a várba császári őrséget ne tegyenek s a mostani őrség annak idején illendően elbúcsúzhassék kegyelmes asszonyától, kisurától, kisasszonyától. De Caprara csak a megtérőknek ígért kegyelmet s az átadott két várban a több millót érő családi kincseket is lefoglalván, azokat, az árvák felnőttéig, a királyi kamara vette őrízet alá. Ezeket a milliókat az árvák, kevés kivétellel, örökre elvesztették* s oly hírek keringtek, hogy ellenségeik a család tovább terjedésének reményét is megsemmisíteni akarták.* De a «rabság bilincseit kerülő magyarság» mostantól fogva reájuk, főképp pedig dicső édes anyjukra* tekintett, mert «egy Munkács várába szorúlt a szabadság».*
Thaly, Rákóczi ifj. 59–60. A nándorfejérvári rabságban Thököly nemcsak a maga, hanem a Rákócziak, Zrínyiek, Nádasdyak elkobzott javainak visszaadását is sürgette, (Thököly naplója. MHH. XXIV. 258.)
Gr. Zichy István vezérőrnagy 1685 november 12-iki hire szerint Bécsben, hogy a Rákóczi-család tovább ne virágozzék, oly tanácsokat adnak, hogy «discantistát csináljanak az ifjúból». Thaly, Rákóczi ifj. 172. Nem bizonyos, ez a terv nem függ-e össze az imént említett mérgezési szándékkal? Várkastélyt, uradalmat Körössynek Bécsből inkább ígérhettek.
Emlékirataiban Rákóczi dicső nőnek nevezi édesanyját. (Ma mčre glorieuse.)
Rákóczi köszöntő-verse édesanyjához. (Thaly, Adalékok, I. 221.)
