1. MAGYARORSZÁGBAN.
1. MAGYARORSZÁGBAN.
RÁKÓCZI Ferencz éppen tizenkétesztendős volt, a mikor Bécs kapui bezáródván mögötte, magyar neveltetése véget ért. Atyját piczi korában elvesztette s anyja gondosságának köszönhette, hogy neveltetésében sohasem esett fogyatkozás. Zrínyi Ilona őt igazi anyai szigorúsággal szerette, minden helytelenségét észrevette, büntette; de maga mellett hálatta, teste, lelke fejlődésére személyesen ügyelt. A mint 1680 április elején* Munkácsra költöztek át, kamarásnak érkőrösi és sámsondi Kőrösy Györgyöt rendelte fiacskája mellé, a kit azonban csak ötesztendős korában vett ki teljesen az asszonyok és a dajkák kezéből. Hívebb, derekabb, becsületesebb felügyelőt nem választhatott volna ennél a tanúlt szabolcsi nemesnél, a ki hivatalát teljes nyolcz esztendeig, mindaddig megtartotta, míg Bécsben 1688 márczius 31-ikén erőszakosan el nem szakították kisurától. Mindenkor büszke volt reá, hogy nagyembernek ő nevelte föl s naponta imádkozott érte.* Viszont Rákóczi is megvallotta,* hogy tanítói képezték ki benne a rangjához illő erkölcsöket; ők szorították reá, hogy este, reggel rendesen imádkozzék.
Kőrösy 1687 januárius 14-én írja, hogy már hat esztendeje és 9 hónapja van a méltóságos gyermek mellett. Levele Tört. Tár, 1900., 335.
Kőrösy levele 1709 október 24. Thalynál, Rákóczi ifj., 51.
Önéletrajz, 5.
II. Rákóczi Ferencz levele Rákóczi Juliannához 1690. jun. 6.*
II. Rákóczi Ferencz levele Rákóczi Juliannához (1690. junius 6.) Eredetije Thaly Kálmán gyüjteményében.
Olv.:
II. RÁKÓCZI FERENCZ LEVELE RÁKÓCZI JULIÁNNÁHOZ. 1690. JÚN. 6.
Attyafiui szeretettel valo szolgalatomat ajanlom kegyelmednek.
Csudalkozom és csudalkozasomat el hagyni nem tudom, micsoda az oka hogy kegyelmed két rendbeli levelemre válast nem ad talam haragud nekem kegyelmed hogy Commerci Uramat hattam kegyelmed altal köszőnteni? de kerem meg irja micsoda az oka, ha kegyelmednek az menyegzőre valo nyakra valora gyöngyökre süksege vagyon kérem meg irja, mert ez napokban sok gyongyőket itten ostogattam, kegyelmednek si [így] suksegesek lesnek el fogok küldeni de kérem ne haragudgyon és ha ezutan fog haragudni, kérni fogok Commerci Uramat hogy kegyelmedet kerje ne haragudgyon kegyelmed. Az Leany Asssonyokat köszöntőm becsűlettel Comerci Sogorom Urammal edgyűtt, ha kegyelmed fog nekem ez honapban irni, az Uj haz helyiben irja Crumlovii. Ezek utan maradok szeretettel
Crumlovii 6 Junii 1690.
Szolgalo Eőtse
Franciscus Rakoczi.
Rákóczi ABC-és könyvecskéje.*
Rákóczi ABC-és könyvecskéje a piarista rend budapesti könyvtárában őriztetik.
Míg Kőrösy inkább testére, egészségére ügyelt, tanulmányait ötesztendős korától fogva Badinyi János vezette. Ez a zólyomvármegyei nemes különben is a Rákócziak udvarában növekedett; iskoláit Patakon végezte s nevelőnek kétségtelenül Thököly ajánlotta, kinek bejárója volt. Hittanra és ABC-re a gyermeket Bárkány János ferenczrendi atya tanította egy 1674-ben megjelent ABC-és könyvecskéből, mely a katolikus hit némely alapvető kérdését is magában foglalta. Ahogy a könyvre maga a tanító írta: «A bölcseségnek kezdete az Úr félelme. Kitől mindennemű jóknak áldását kívánja Páter Bárkány János a méltóságos és nagyságos nevendék fejedelmi nagy Rákóczifamiliának méltóságos csemetéjére, Rákóczi Ferkére. Kinek az Úr napjait sokakra terjeszsze, földön, mennyben örökösen nagyra nevelje.»* Ebben a könyvecskében maradtak reánk a fejedelem első írásgyakorlatai.
Ez a «Libellus Alphabeticus. ABC-és könyvecske» a kegyesrendiek budapesti rendházának tulajdona. Ösmerteti Schweighoffer a Kalazantinumban, 1903–4., 22. I. A száműzetésben egykori tanítója nevére Rákóczi már nem emlékezett tisztán, mert Zrínyi Ilona káplánját Bárkányi Ferencznek írja (Önéletr. 13.); a számadókönyv 1687-ben elhallgatja Páter Bárkány keresztnevét. (Tört. Tár, 1900. 339)
Tanítóinak, feljebbvalóinak Rákóczi – saját följegyzése szerint* – abban a gyönge korban nagyon is engedelmeskedett. Ártatlanságában Istent igazán szolgálta és szerette, a korához mért ájtatossági gyakorlatoktól – a mennyire emlékezett sohasem huzódozott. Nagy vigasztalására szolgált, ha gyermeksége és ifjúsága kezdetéről gondolkozott, mert azt hitte, ártatlan volt Isten előtt. Mondták neki, hogy egyáltalán nem voltak rossz hajlandóságai; mégis gyakran büntették, mivel rest volt a tanulásban és túlságosan szerette a fegyvereket, a katonásdijátékokat. Thököly, a ki 1682 június 15-ikén lett mostohaatyja, azokban a zord időkben különösen ezeket a hajlamait akarta fejleszteni, szabályozni.
Önéletrajz, 5.
A lakodalom után* Badinyi azonnal latin nyelvre fogta s tanulmányait, a mennyire lehetett, a táborban is folytatta, hová Thököly a kis fiút 1683-ban magával vitte. Ösmeretes, Kőrösy milyen hűséggel, odaadással őrködött kis ura élete, egészsége fölött; s hogy mérgezéstől tartva, végül maga lett szakácsa, mindenese. Badinyi viszont lelke megmérgezése ellen oltalmazta. A mikor «ravaszul próbára tették, hogy hitétől eltántorítsák», Badinyi megvédte, ahogy tehette; bizonyára nemcsak azért, mert – mint Rákóczi írja – igaz keresztény létére Istent és őt odaadással szolgálta, hanem azért is, mert tudta, hogy egy hétesztendős fiút nem szabad theológiai kérdésekkel zaklatni. A gyermek különben maga is visszavágott mindazzal, a mit Bárkány János könyvéből tanúlt; de, mint hitte, Isten mégis önmagában védelmezte s támogatta őt, hogy hitében állhatatossá tegye.* A gyermek más táborozásokban is részt vett s e közben teste, lelke megedződött. «Kisurunk ő nagysága igen nagy s fris jóegészségben vagyon s jól is tanúl» – írta Csató András udvarnok Regécz várából 1685 május 12-ikén.* De már az év végén, a mikor az ellenség Munkács várába zárta őt családjával együtt, annyit gyönyörködött az ostrom izgalmaiban, a vitézi mérkőzésekben, merész hadimüveletekben, hogy néha keményebben kellett őt szorítani a humaniorákra. Nem szívesen foglalkozott, pedig tanítója, Badinyi, irodalmilag képzett, sőt verselgető ember volt. Az ő szavaival fohászkodott Pallashoz, mikor édesanyját felköszöntötte:
«A mikor anyám férjhez ment Thökölyhez» mondta volt Rákóczi maga 1688 április. Mon. Hung. Script. XXIV 323.
Önéletrajz, 8.
Thaly, Rákóczi ifj., 48.
«Pallas, bölcseségnek szép istenasszonya,
Téged követőknek igaz oktatója,
Nyelvünk kerekinek, kérünk, megoldója –
Föltett szándékinknak légy igazgatója!»*
Téged követőknek igaz oktatója,
Nyelvünk kerekinek, kérünk, megoldója –
Föltett szándékinknak légy igazgatója!»*
Thaly, Adalékok, I. 220.
A mellett vallásos érzésben nevelte öt úgy Badinyi, mint Bárkány, hogy majdan erős, talán egyetlen támasza legyen hitének. Jézusra figyelmeztették, a ki hallgat és tanít; néma és oktat. Megérttették vele, hogy mindenkinek azon állapot felé kell igyekeznie, a mely az emberi tökéletesedéshez vezet.*
Önéletrajz, 7., 175., 190.
Azonban ezt a tökéletesedést egy ostromlott várban, golyók fütyülése közt ők sem adhatták meg többé az élénkeszű, gyors felfogású gyermeknek.
Már elvégezte a gimnáziumi két alsó osztályt (classis elementaris, infima grammaticae classis), sőt bizonyára a középső vagy harmadik osztályt (media grammaticae classis) is megkezdvén, elég folyvást beszélt latinul. A hittanon kivül Alvarez (Alváry) Quae maribusa volt a fődolog; a földrajz, történelem, számtan meg Badinyi szabadelvű felfogása szerint is csak mellékesen, a sárospataki iskola hagyományaihoz képest jött számításba. Zrínyi Ilona tehát 1687 tavaszán Izdenczy Mártont azzal a kérelemmel küldte III. János lengyel királyhoz, a nagy Szobieszkijhez, nyujtana módot, hogy a fejedelmi gyermeket felsőbb oktatásban, magasabb kiképeztetésben részesítse. A király május 7-ikén kegyesen felelt s a követtől szóval bővebben is izent,* de Rákócziból még sem lett krakkói deák. Munkács feladása következtében az árvák főgyámja maga Lipót király lett, a ki azonban a gyámság s vele a nevelés gondjait Kollonics bibornokra bízta.
Thaly, Rákóczi ifjúsága, 82–83.
Bécsbe még Kőrösy és Badinyi is elkísérhette Rákóczi Ferenczet, de 1688 április elsején magyar nevelői közűl már csak Badinyit engedték vele menni. Szomorúak voltak mind a ketten, de a tanító titkolta a maga bánatát s ahogy lehetett, vigasztalta kisurát. A melléjök adott prépost csak másnap tudatta velök, hogy Csehországba viszi őket. «Oh megszomorodottak vigasza, – sóhajtott visszaemlékezései írásakor Rákóczi – ha a te kegyelmed megtanít vala, hogy te mindenütt velem vagy, sokkalta jobban megvigasztaltál volna, mint tanítóm jelenléte; mert már akkor rájöttem volna, hogy jövevény vagyok ezen a földön és hogy kevés különbség van abban: Magyarországban, Ausztriában, vagy Csehországban vándorlok-e. Meggyőztél volna, hogy nekünk nincs más hazánk; mint az égi haza … » Most azonban «mi eshetett keserveseb ben a gyermekfejedelemnek, mint számkivetésbe mennie hazájából, elszakadnia szüleitől, ismeretlen tartományba hurczolva születéséhez és rangjához nem illő bánásmódban részesűlnie és teljességgel idegen erkölcsű és szokások közt élő, ösmeretlen nyelven beszélő emberek közt magára maradnia?»*
Önéletrajz, 19. és 22.
1688 április 3-ikán szombaton délben érkeztek meg Jindřchův Hradec-be (Henrik várába) vagyis Neuhaus-ba, Csehországnak ebbe a délkeleti városkájába – s ott a jezsuiták rendházába és szemináriumába (a mostani kaszárnyába) tértek be. Az atyák igen szivesen és nagy megkülönböztetéssel fogadták a fejedelmek ivadékát. Alig öltözködött át, a templomba vezették, hová magyar díszben, kezében fejedelmi buzogánynyal vonúlt be. Mentéje lánczán ötvennél több, magyarkája (kócsagtollas kalpagja) forgójában 12 gyémánt csillogott. Így jelent meg a tiszteletére rendezett iskolai színjátékon és a negyven terítékű lakomán is.
Rákóczi bejegyzései ABC-s könyvecskéjében.*
Rákóczi ABC-és könyvecskéje a piarista rend budapesti könyvtárában őriztetik.
Ebéd után azonban a prépost tudatta vele, hogy mostantól fogva itt folytatja gimnáziumi tanulmányait s hogy ha írni vagy izenni akar édes anyjának, bízza eddigi tanítójára, ki holnap reggel hazaútazik Magyarországba. Nagy zokogások közt hiába kérte a prépostot, teljesítse a bibornok igéretét; még néhány hónapig, a míg megszokik, hagyja nála Badinyit. Bevezették szobájába, hol a két Kollonics (a bibornok unokaöcscsei) és Wolkra grófokkal kellett együtt laknia. Másnap reggel hiába szólongatta tanítóját: Badinyi már hajnalban elutazott. A jezsuiták vigasztalták. «Minek kínoznak? – riadt rájuk. – Inkább öljenek meg, ha megérdemlem; inkább pusztítsanak el, mint hogy elhagyatva, nyomorúltan éljek!» Nem az elkényeztetett gyermek makranczossága volt ez, hanem a hivatására nevelt fejedelmi fiú felháborodása a vele történt jogtalanság ellen. Ezt sohasem is felejtette el; de mint gyermek, nagynehezen megnyugodott benne, hogy tanítóját nem kell siratnia; jó dolga lesz, – jószágigazgatónak nevezik ki.*
A neuhausi jezsuita tudósítása. MHH. XXIV. 332.
