I. A SÁROSI FŐISPÁN.
I.
A SÁROSI FŐISPÁN.
A SÁROSI FŐISPÁN.
A nagysárosi vár romjai.*
A képeinket újabb felvételek, rajzok és metszetek után Richter Aurél rajzolta.
HOGY a bécsi fogadtatás kellemetlenségeit feledtesse, Rákóczi kétezer mázsa liszt árán gyémántokat vásárolt feleségének s alig kétheti időzés után (1694 deczember közepén) levitte őt magyarországi jószágaira. Egy hét mulva már Sárospatakon voltak, hol a karácsonyi és újévi ünnepeket is töltötték. Újesztendő napján Keczer Sándor alispán vezetése alatt Sárosvármegye küldöttsége üdvözölte és meghivta őket a vármegye legközelebbi közgyűlésére. 1695 januárius 28-ikán a vármegye határán az érkezőket fényes küldöttség várta, mely az ifjú fejedelemnőnek diszes ajándékkal, egy Eperjesen 250 tallérért készűlt ékszerrel kedveskedett. A magyar vármegye drágább emléket adott, mint a mennyi hozományt készpénzben kapott Rákócziné nagynénje, a ki pedig a franczia király öcscséhez, Fülöp orléansi herczeghez, a későbbi regenshez ment férjhez. De ennél is többet ért az a magyaros szivesség, melylyel a bájos német asszonyt körülvették és ünnepelték. A főispán a nagysárosi várban több napot vígan töltött a sárosi urakkal, januárius 31-ikén pedig Sárospatakra vitte farsangolni feleségét. Fényes és zajos udvart tartott. Felesége udvara 30, az övé 80 szolgálattevőből és 44 főnyi karabélyos és dragonyos testőrből állott, nem is szólva a várnagyokról és a gazdatisztekről, a kik közt Rákóczi legbizalmasabb emberei, egykori nevelői voltak: Kőrösy György kincstartó, a hegyaljai bortermelés főintézője s Badinyi János családi levéltárnok. Bejáratosak voltak a cs. kir. tisztek is, a kik a fejedelem váraiban (Patakon, Ecseden, Tokajban, Ónodban, Munkácson) elhelyezett őrség élén állottak. Nem szivesen találkoztak velök, mert a bécsi udvar titkos megbízottainak, kémeinek tartották őket a vidéki urak, kik feleségeiket, lányaikat is magukkal hozták. Látogatásaikat viszonozni kellett, A mulatozások, vendégeskedések, vadászatok közben fesztelenebb volt a társalgás, mint az öreg udvarmesternének tetszett. Nem ösmerte azt a családiasságot, mely az akkori magyar nemességét a vérség szorosabb kötelékei nélkül is összefűzte. Mindent a nyugati merev illemszabályok szerint itélvén meg, csapodárnak, hűtlennek tartotta Rákóczit, ha magyaros bizalmassággal szólt egyik-másik nemesasszonyhoz, leányhoz.
Besugásaíval, bujtogatásaival folytonosan ingerelte úrnőjét, a ki néha szemrehányásokat tett urának. Rákóczit a méltatlanságok annyira bántották, hogy életét is megunva, lóra ült s tüskön-bokron keresztül nyargalózva «kereste a poklot és halált».* Különben is elfogta a vallásos kételkedés, mely akkor szokott jelentkezni, mikor a világba lépő fiatal ember először érintkezvén más vallásúakkal, észreveszi, hogy eddigi vallásos neveltetése alapelvei nem elégítenek ki mindenkit. A pataki protestáns tanárok nem hatottak reá, mert hiszen a jezsuiták elől gönczi menedékhelyökről is éppen ezekben a napokban kellett tovább bujdosniok Kassára; de a jezsuiták, a kik örökükbe űltek és más papok csakhamar észrevették, hogy a jobbadán protestáns urak Rákóczira nemcsak politikai, hanem vallási felfogás tekintetében is hatottak. A fejedelem azzal vádolja önmagát,* hogy már régen kialudt szívében a kegyesség szikrája s egyre jobban elsötétűlt előtte a vallás világa; róla majd furfangos, majd kiváncsi kérdéseket tett s a papokkal beszélgetett és vitatkozott, hogy vallási kérdésekben való jártasságát fitogtassa. Egyeseknek tudatlansága vagy hallgatása, – másoknak hízelkedése és tetszésnyílvánítása mind messzebbmenő nyilatkozatokra ragadta. Örűlt, a mikor nyilvános társalgások alkalmával a különböző felekezetű vendégek tapsoltak neki, mert sok dologban egyetértettek. Mennyire szigorúan ítélt önmagáról és a katholikus vallás lényegével mennyire nem jutott olyan ellentétbe, mint maga is hitte, abból látszott, hogy jezsuita gyóntatóatyja nem vádolta vagy figyelmeztette, pedig a vitatkozásoknál többnyire jelen volt.* Talán azt látta, mint valaha Mátyás király Gattinál, hogy tulajdonképpen csak a szőrszálhasogató teologusok ellen fordúl, kik az erkölcsi tanításokat és az evangéliumok magyarázatát elhanyagolják.*
Önéletrajz, 49.
Önéletrajz 49.
Önéletrajz, 50.
Galeotti, De dictis et factis Matthiae regis, XXX.
A zborói vár.*
A zborói vár. XIX. századi tusrajz a Történelmi Képcsarnok grafikai osztályában.
A zborói Rákóczi kastély.*
A zborói Rákóczi-kastély. Újabb felvételek, rajzok és metszetek után Richter Aurél rajzolta.
Húsvét utánig maradt Patakon, azután felváltva Szerencsen, Borsiban, Munkácson, Helmeczen, Regécz, Sáros és Zboró váraiban, Bártfán és Eperjesen többnyire uradalmi ügyekkel foglalkozott.
Már az év végén eligérkezett nagynénjéhez, Rákóczi Erzsébethez, ki erre őket újesztendő napján (1696.) s pár nappal utóbb is sürgetve kérte. Gróf Erdődy György ugyanis bepanaszolta őt, hogy vele, mint hitestársával, nem akar együtt lakni Szomolánban. Januárius 4-ikén Kollonics tábornok azzal intette békülésre, hogy különben kolostorba záratja; harmadnap azonban két heti meggondolási időt adott neki. Erre a januárius 21-iki tárgyalásra már az időközben megérkezett fejedelmi párral ment el s annak és Keczer sárosi alispánnak jelenlétében ismételte megváltozhatatlan szándékát.* A bibornok nem ugyan kolostorba, de Kistapolcsányra küldte, hová az ifjú fejedelmi pár is követte. Nagyon fiatal, de nagyon boldogtalan asszony volt Rákóczi Erzsébet, mikor (1673.) egyik versében megírta, hogy
Tört. Tár, 1893. 84–91. Századok, 1900. 485–6.
«Ád jobbat az Isten: megsárgúl a kalász, – –
Megfordúl még egykor búsúlt Rákóczi-gyász».
Megfordúl még egykor búsúlt Rákóczi-gyász».
)
Rákóczi Ferencz 1694-ben. A Történelmi Képcsarnok metszetgyüjteményéből.
Nagyon szerette kisöcscsét, a kit árvaságában sohasem hagyott el. Már tíz esztendeje két faluval jutalmazta meg azt a jogtanácsost is, a ki a császári tábornokoknál s a bécsi minisztereknél sikeresen fáradozott a két árva érdekeinek védelmében.* Maga gyermektelen lévén, még 1693-ban is kedves szép lovait nevezte gyönyörű magzatainak, búfelejtetőinek, időtöltőinek.* Kastélyának minden folyosója tele volt szarvasagancsokkal, vadászszenvedelme diadaljeleivel. Rákóczi maga is gyakran járt ki vadászni s néha napokra is elmaradt.
Thaly, Rákóczi ifj., 79–80.
Századok, 1900. 493.
Azonban minduntalan visszatért Kistapolcsányra, hol nagynénje kastélyának száznál több terme 1696 május 28-ikán délben mintha naposabb lett volna a szokottnál: «megfordúlt a Rákóczi-gyász örömre». Megszületett a várva-várt fiú-örökös,* kinek ereiben már Árpád vére csörgedezett. Lipót, Lajos, György, József, Antal névre keresztelték. Három keresztapja volt: Lipót király, Lajos badeni herczeg, Aspremonte altábornagy; három keresztanyja: Zsófia (V. Frigyes pfalzi választófejedelem leánya), a hannoveri választó felesége; Mária Amália hessen-kasseli tartománygrófné és gróf Erdődy Györgyné (Rákóczi Erzsébet), a ki a keresztvízre tartotta. Sárosvármegye bizonyára a nemzet nevében szólt, mikor július 4-ike táján a Sárospatakra érkezett Rákóczi előtt küldöttség útján tolmácsolta örömét «a Rákóczi-ház új bimbójának szerencsés fakadása felett». Feleségét, báró Hellenbach János híres selmeczi orvos tanácsára, már előbb a vihnyei fürdőbe vitte. A fürdőzés után a gyönge gyermeket egyelőre még Hellenbach gondviselése alatt hagyván, augusztus közepén mind a ketten hazamentek Sárospatakra. Ott azonban a fejedelem nem szívesen lakott, mert bántotta, hogy saját várában cs. kir. katonaság parancsol, mely öt magát is szemmel tartja. Átmentek tehát nagysárosi kasztélyukba, október vége felé pedig fölrándúltak Bécsbe, hogy hesseni Károlynak bemutassák első unokáját, fiukat.
Rákóczi levele 1696 május 28-ikán. Thaly, Rákóczi ifj., 264.
Károly fejedelem látogatásának egyik czélja az volt, hogy Rákóczi római szent birodalmi fejedelemségét Lipót császárral és királylyal valahára elismertesse. Rákóczi ősei között öt Báthory és négy Rákóczi volt Erdély választott fejedelme s egynek, édesapjának, kivételével mindannyian uralkodtak is. A birodalmi fejedelemség czíme a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemnek 1595 januárius 28-ikán adott császári diploma s az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem s III. Ferdinánd római császár közt 1645 augusztus 16-ikán kötött béke értelmében egyaránt megillette. Anyja ennek elösmertetésére már 1681-ben lépéseket tett s akkor, bár hasonló czímet egyszerre hatan is kértek a császártól, bizonyára nem az illeték (23,365 r. forint) lefizetésén, hanem politikai tekinteteken múlt a dolog.* Hét esztendő mulva a gyermek kifakadt, mikor – felsőbb utasításra a – neuhausi kollégiumban csak grófnak, méltóságos úrnak nevezték; az udvar azonban ragaszkodott ehhez a címhez* s még a nagy kollégiumban csak grófnak, méltóságos úrnak nevezték; az udvar azonban ragaszkodott ehhez a czímhez* s még a nagykorusításról szóló oklevélben is (1694) azt használta. Ez annál feltűnőbb, mert III. Vilmos angol király, III. Frigyes brandenburgi, Miksa Emánuel bajor, Ágost szász választófejedelmek stb. ugyanakkor fejedelemnek, testvéröknek, rokonuknak szólították. Házassága előtt egy hónappal (1694 augusztus 24-ikén) maga Rákóczi vette kezébe az ügyet s az udvarnál két év alatt három emlékíratban fejtegette kivánsága jogosságát. De midőn kért a Habsburgoktól, büszkén figyelmeztette őket, hogy anyai őseinek, a Báthoryaknak köszönhetik magyar trónjukat; apai ősei mint szerződő és hadviselő felek álltak szemben s ősei fejedelmi rangját négy nemzedéken át senki sem vonta kétségbe. Deczember 4-ikén kijelentette, hogy élni fog fejedelmi czímével. Ezt az udvar is hajlandó volt elismerni, de csak úgy, ha egy nevét viselő huszárezredet ajándékoz az uralkodónak. Rákóczi nem akarta pénzen megvásárolni öröklött jogát s a tárgyalásokat megszakította. Apósa sürgetésére csak most, novemberben újította meg kérését, a melyet Lipót császár és király ezúttal teljesített is, még pedig ellenszolgálatok nélkül, de csak saját személyére nézve.*
Thaly, Rákóczi ifj., 32–34.
Pl. 1690-ben de Camelis József, kit Kollonics küldött Munkácsra, a czímeket összeírván, az ifjú Rákóczit egyszerűen méltóságos grófnak, Sáros vármegye főispánjának (Tört. Tár, 1895. 702.), a kanczellária pedig 1692 deczember 15-ikén atyját fejedelemnek, őt magát grófnak írta. (Thaly, Rákóczi ifj., 178.) Egyébiránt 1680 junius 30-ikán a munkácsi őrség is
Pl. 1690-ben de Camelis József, kit Kollonics küldött Munkácsra, a czímeket összeírván, az ifjú Rákóczit egyszerűen méltóságos grófnak, Sáros vármegye főispánjának (Tört. Tár, 1895. 702.), a kanczellária pedig 1692 deczember 15-ikén atyját fejedelemnek, őt magát grófnak írta. (Thaly, Rákóczi ifj., 178.) Egyébiránt 1680 június 30-ikán a munkácsi őrség is anyjának ugyan mint fejedelemasszonynak, neki azonban csak mint méltóságos úrnak esküdött hűséget s 1687 januárius 14-kén Kőrösy György is csupán méltóságos gyermeknek nevezte. (U. o. 26., 31.) Azonban az ötéves Rákóczit és nénje követét az 1681. évi soproni országgyűlésen már a fejedelmi helyre, mindjárt az ország zászlósai után ültették; ugyanazon évben b. Saponara ezredes mint cs. biztos Munkácson fejedelmet megillető tiszteletben részesítette s 1692-ben Bécsben Lipót király maga is a fejedelmek részére elő írt szertartások közt fogadta.
A herczegi czím érdekes kérdésére nézve 1. Thaly, Rákóczi ifj., 270–300 Jellemző, hogy Rákóczi mostohaapja, Thököly, 1688-ban szégyennek, gyalázatnak tartotta, hogy Esterházy nádor a római birodalmi herczeg czíme után eseng. (Szalay V. 427.) De Rákóczi egy nemzetközi szerződésben biztosított czímet követelt vissza!
Azok, a kik jobban ismerték, ennél nagyobb dolgot vártak volna Rákóczitól. Azt remélték, hogy, mint sárosi főispán, maga is megjelenik az országos rendek gyülekezetében, mely Pozsonyban október 18-ika óta öt héten át tanácskozott a sérelmekről. Hitték, hogy a november 10-ikén kiadott leirat után, mikor a gyülekezetet törvénytelenül Bécsbe rendelték, azokhoz csatlakozik, a kik a lelkes Széchenyi Pál kalocsai érsek vezetése alatt tiltakoznak a kormány alkotmánysértő reformtervei és az ellen, hogy ilyen életbevágó ügyeket országgyűlésen kívül tárgyaljanak. Rákóczi azonban nem ment el Pozsonyba, sőt Bécsben sem vett részt a tanácskozáson, pedig elösmerte, hogy ez hivatalos kötelessége volna. Múlasztása annál meglepőbb, mert szinte lelkesedve írt az ellenzék magatartásáról és saját vallomása szerint az egybegyűlt mágnásoknál jobban ismerte a bécsi minisztérium nemzetrontó terveit, mivel sokat forgott a németek társaságában.*
Önéletrajz, 74.
Rákóczi háza Eperjesen.*
Rákóczi háza Eperjesen. Újabb felvételek, rajzok és metszetek után Richter Aurél rajzolta.
A mikor a király a gyülekezetet feloszlatta, november végén Rákócziék is visszatértek Sárospatakra. Ott és Eperjesen több hónapot immár elösmert fejedelmi rangjuknak megfelelő fényben töltöttek. Rákóczi, mióta apa lett, a munkácsi herczegséggel és a pataki, regéczi, tokaji uradalmakkal mint egyedüli földesúr akart rendelkezni, a mi azonban ellenkezett a nénjével és sógorával 1692-ben kötött egyességgel és pörre vezetett. A bécsi udvar szívesen látta az atyafiságos szeretet megbomlását, mert azt hitte, hogy a pörlekedők anyagi tekintetben teljesen kimerülnek s politikai jelentőségöket s félelmességöket elvesztik. Ez a pör 1697 elején indúlt meg, a mikor Rákócziék Eperjesen olyan vígan farsangoltak. A fejedelem fölkeresett sok olyan bírót, prókátort és más befolyásos embert, a kikkel a pör érdekében érintkeznie kellett. Valamelyiknek a leánya – saját vallomása szerint – heves szerelemre gyujtotta és Báthory Gábor forró vére annyi csábitó alkalom, dőzsölés, tánczvigalom, eszem-iszom közt – majdnem hatalmába kerítette.* Szívében azonban ezen az eperjesi farsangon minden másnál erősebb szenvedelem lángolt fel olthatatlanúl: a honszerelem.
Önéletrajz, 54.
