IV. AZ ELSŐ SIKEREK. (1703.)
IV.
AZ ELSŐ SIKEREK.
(1703.)
AZ ELSŐ SIKEREK.
(1703.)
OCSKAY és Borbély lovasai hírűl hozták Zavadkára, hogy az alföldi nép türelmetlenűl várja Rákóczi jöttét s arra kéri, minden áron keljen át a Tiszán. A fejedelem szívesen fogadta az üzenetet, mert a hegyek közt különben sem remélhette lovassága növelését; igen rosszúl fegyverzett hadával, melyet ő maga csak 400 lovasra és 2000 gyalogra becsűlt, mégis koczkáztatottnak tartotta a kimozdúlást. De meg hadjáratának czélpontja is megközelíthetetlen volt, mert a Borsova, Szamos és Tisza folyók kiáradtak s víz alá borítottak messzeföldet. Azonban nem lett volna jó Bercsényi lengyeleit sokáig ott tartani a határokon, mert a felpénzzel csakhamar visszaszökdöstek volna. Hiszen ő róla magáról is azt híresztelték, hogy megunta a hitegetéseket, visszament Lengyelországba. Hadait sem tarthatta zabkenyeren; Majos pedig mindössze csak negyven búzakenyeret vitt magával a munkácsi kolostorból és csupán Rákóczinak kedveskedhetett egy kulacs borral. A fejedelem bízott kuruczai lelkesedésében, bátorságában s így július 7-ikén reggel Zavadkáról másodszor is beindúlt az országba. Másnap Polyánkánál, a hol megpihentek, Bercsényi megírta Kende Mihály császári huszár-alezredesnek, hogy ne gátolja átkelésöket Tiszabecsnél. Személyesen ösmervén a fejedelmet és őt is, tudhatja, hogy nem jöttek üres kézzel és nagy alap nélkűl az országot felbolondítani: van pénzök, haduk, szerződésök idegen királyokkal és minden készűletök. Azonban Kassa felől már Montecuccoli ezrede is útban volt a Tisza felé, hogy «ama nebulókat megtanítsa» és gróf Löwenburg szatmári parancsnok komolyan intette gróf Csákyt: itt az ideje a rebellisek kiirtásának, ne engedje oda másnak a pálmát! Ezután a császár sem igen ad kegyelmet a lázadóknak, ők tehát éppen ne adjanak.* Rákóczinak meg kellett előznie, hogy Csáky és Kende csapata, Tiszabecsnél vagy Milotánál átkelvén a Tiszán, Beregben egyesűljön Montecuccolival*, és «ha már a lázadásnak fejét nem is kaphatja, legalább erős tagjait bénítsa meg».*
Löwenburg levele 1703 június 27 Századok, 1873. 16.
Montecuccoli levele július II. U. o. 21.
Löwenburg levele július 12. U. o. 23.
Gróf Bercsényi Miklós 1703-ban. (Egykorú festmény után.)*
Gróf Bercsényi Miklós 1703-ban. XVIII. századi olajfestmény a Történelmi Képcsarnokban. (Műtárgyak leíró lajstr. 70. l. 28. sz.)
Július 14-ikén tehát Rákóczi a hegyek és erdők rejtekéből hirtelen Beregszászra csapott, melynek bírája már az ország határán hódolt neki. Onnan rögtön a Tiszabecscsel szemben elsánczolt rév ellen indúlt; azt lovasságával bevette s most a folyam csetfalvi kanyarúlatába szorúlt lovasokra támadt. Ezek segítséget kaptak a tulsó partról, honnan a gyalogság tüzelése is védte őket. A fejedelem, a kurucz gyalogság késedelmezése miatt, a rohamot abbahagyatni akarta, mert féltette lovasságát a nagyobb erővel szemben; azonban Ocskay és Borbély zárt sorokban oly erővel csaptak a császáriakra, hogy azokat a Tiszába, vagy a mocsarakba szorították s nagy részöket Kende alezredessel együtt levágták.*
A csata leírása: Rákóczi emlékír. 38–39. Századok, 1873. 24., 1874. 401. Thaly, Bercsényi, II. 521–3.; Ocskay, I. 24–25.
Első katonai sikere után Rákóczi visszahúzódott a hű Váriba, hogy fáradt vitézeivel a Borsovafolyó jobb partján töltse az éjszakát; mert attól tartott, hogy Csáky és Stein a Tiszán átkelve dél felől, Montecuccoli pedig észak felől a Tisza és Borsova félszigetében összemorzsolja, ha megtudja, milyen maroknyi serege van.
Lefekvés idején táborát valóban azzal a hírrel verték föl, hogy az ellenség már Beregszászra ért. Bercsényi a mellett volt, hogy a hegyek közé vonúljanak vissza; Rákóczi azonban ezzel nem akarta elárúlni gyöngeségét. A hegyekbe húzódás megmentené ugyan életöket, de ártana a közügynek, a melyért fegyvert fogtak. Ellenben, ha magát a Tiszántúl elfogják is, a fölkelés nagyot nyer az átkeléssel, mert az Alföld népe mindjárt csatlakoznék. Szavát adta tehát magyar lovasainak, hogy ha a gyalogok és a lengyelek vonakodnának, velök kísérli meg az átkelést. A tanácskozás kissé elhúzódott olyan válságos időben, mikor két tűz között álltak. De már éjjel megtudta, hogy Beregszásztól a németek rövid kémszemle után visszahúzódtak; reggelre pedig azt a meglepő hírt hallotta, hogy Csáky fölkelö nemesei is abbahagyták a hídcsinálást, elsülyesztették hajóikat és elszéledtek, mert nem érkeztek meg Löwenburg gyalogjai és Rabutin dragonyosai. Csak később derűlt ki, hogy a megbódúlást egy német trombitás okozta, ki Rákóczi táborából megszökvén, elhíresztelte, hogy a fejedelem 40.000 svéddel és lengyellel, sok ágyúval siet Szatmár ostromára, a hajdúk megnyerésére s azután Pozsony felé.*
Rákóczi emlékiratai, 39. Gróf Löwenburg levele 1703 julius 15. Századok, 1873. 24. Gróf Csáky levele julius 16. (ó-naptár szerint 4.) U. o. 1874. 401.
Báró Löwenburg Frigyes névaláírása.*
Báró Löwenburg Frigyes névaláírása, febr. 1-én kelt leveléről. A marosvásárhelyi Teleki-levéltárban. Olv. Friedrich Br. Löwenburg.
Azonban, hajók hiányában, Stein és Kobilka kapitányoknak még mindig elég jelentős erejével szemben Rákóczi nem erőltette az átkelést Tiszabecsnél,* hanem Váriból Tarpán át a 30 kilométerre levő Námény felé küldte előre Esze Tamás ezredét. Másnap (16-ikán) maga is követte a sereggel. A gyalogság egész nap övig gázolt a sárban, mocsárban. «De – kérdezte az emlékein fölmelegedő fejedelem* – van-e olyan nehézség, a melyet könnyűvé nem tenne a bátorság, ha erős akarat járúl hozzá? Ez a rosszúl fegyelmezett, félig mezítelen nép, mely tűzhelyét és családját elhagyva, mindenfelől hozzá sereglett, vitézűl követte zászlait.» Náménynál, a hol másfél hónappal azelőtt is áttört az alföldiek föllelkesítésére, Esze Tamás július 16-ikán már átkelt a Tiszán Löffelholz tábornok vízimalmainak és elrejtett csolnakainak segítségével.* Hadaival másnap fölverte Károlyi Sándor ocsvai udvarházát. Maga Rákóczi csak július 18-ikán, szerdán költözött át a Tiszán Vásárosnáménynél és aznap ott táborozott.* Serege ekkor már annyira szaporodott, hogy mindenütt kész volt bevárni a német hadat; de máris elfoglaltatta és őriztette Rakomáz mellett az aranyosi révet, hogy Tokaj felől váratlanúl meg ne támadhassák.* 19-ikén a szabolcsi Vajáról, a Vayak kastélyából rendelte magához az ecsedi bírót, a ki azonnal sietett hódolni földesurának és fejedelmének, a kinek ötven kurucza aznap már Nagykárolyig portyázott.* Boné András lovaskapitány Diószegről ugyanaz nap szólította fegyverre a bihariakat.* És bizony «nem akadtak olyan szegénylegények, a kik pénzért vagy ajándékért» megcselekedték volna, hogy Rákóczi vagy Bercsényi elfogásával szerezzenek maguknak «igen nagy hírt, szép nevet», a hogy gróf Pálffy Miklós koronaőr éppen ezekben a napokban óhajtotta.*
Pápay János ecsedi prefektus julius 17-ikén még nem tudta, Tiszabecsről hová lettek Rákócziék és hogy szándékuk szerint átjönnek-e? Századok, 1873. 25.
Rákóczi emlékiratai, 41–42.
U. o. 42. Skotka Mihály szatmári harminczados levele 1703 julius 19-ikén. Századok,1874. 400. Szűcs, Debreczen tört., 704.
Pápay id. levele, Századok, 1873. 25. Rákóczi levele julius 18. Thaly, Bercsényi, III. 12.
Rákóczi id. levelében.
Pápay levele julius 19. Századok, 1873. 26.
Erd. Nemz. Muzeum, Kemény gyüjt.
Gr. Pálffy Miklós levele gróf Barkóczy Ferencz zempléni főispánhoz julius 18. Thaly, id. h. III. 13.
Azonban a szabolcsi nemesség parasztvezérnek nézte mind a két urat s a mocsarakkal körülvett kisvárdai várba zárkózott előlük. Gyanakodóvá tette, hogy a parasztok oly sietve csatlakoztak hozzájuk. Az urak visszavonúlását a parasztok arra magyarázták, hogy a németekkel akarnak tartani; s különben is gyűlölvén őket, barmaikat, gulyáikat elhajtották. Rákóczi érthetőnek találta, hogy a nemesek egyelőre ilyen se hideg, se meleg módra viselkedtek; mert valóban nem tudhatták, melyik a nagyobb ellenség: a német-e, vagy a jobbágy? Éppen azért csak kevesen menekültek a német helyőrségek oltalma alá, hanem inkább egyes nagyurak váraiban húzódtak meg. Kanászok, gulyások, borbélyok, szabók stb. mint megválasztott tisztek vezették a népet mindenünnen a Rákóczi táborába;* de ötven év előtt részben hasonló elemekből alakúlt Cromwell hadserege, sőt «mezítlábos» parlamentje is; még pedig a szabadság minden kára nélkül. Mint Dósa György idejében, a szegényebb nemesség most is hosszú fontolgatás nélkűl csatlakozott a jobbágyokhoz és pedig leghamarabb Ugocsa- és Beregvármegyékből. A nagyobb urak közül először az Ilosvayak jöttek: János, Bálint, Imre, Ábrahám, Dénes, kiket személyes szeretet és családi ragaszkodás csatolt Rákóczihoz. A szabolcsi nemeseket a fejedelemnek még ostromolnia kellett Kisvárdán.
Rákóczi emlékíratai, 42.
Maga is félt, hogy a falak és igen magas tornyok megmászására a népet inkább a zsákmány reménye, mint a hazaszeretet tüzeli; beérte tehát azzal az igéretökkel, hogy nem fognak fegyvert ellene s elvonúlt a vár alól a hajdúvárosok felé.* Útközben, a szintén szabolcsi Gyulajnál, 23-ikán csatlakozott hozzá az első magyar főúr, báró Melith Pál a krasznaközi nemességgel s itt fogadott hűséget ecsedi várának őrsége is. A foglyul hozott prefektust, Pápay Jánost, Rákóczi maga mellé fogadta főtitkárnak s fölépíteni rendelte az ecsedi várat, melynek védelmére 200 lovast küldött. Másnap a kuruczok már Debreczen és Nagykároly alatt portyáztak. Sok kárt okoztak dolhai legyőzőjüknek, báró Károlyi Sándor szatmári főispánnak, a ki már hetek óta Bécsben járt a királynál, minisztereknél, tábornokoknál. Emlékíratokban, beszédekben kérte őket, ne kicsinyeljék a veszedelmet s a nép elégedetlenségét, melynek okait bőségesen fejtegette; a fölkelés elnyomására szervezzenek hamarosan állandó nemzeti hadsereget, a további bajoknak pedig a szegény nép megvigasztalásával vegyék elejét. Hiszen immár majdnem tizenegy vármegye forog veszedelemben a hajdúvárosokkal és Debreczennel együtt s Rákóczi hatalma még inkább fog erősödni.*
Baiz csongrádi tiszttartó levele (1703. augusztus 12.) szerint ágyúk nélkül bevette. (Thaly, Bercsényi, III. 31.)
Károlyi S. emlékíratai a Rákóczi-háború kezdetéről. Századok, 1874. 312–340., 396–413 v. ö. Rákóczi emlékírataival, 31., 47.
A fejedelem július 25-ikén már ott ájtatoskodott a nyírbátori templomban ősének, a kenyérmezei hős Báthory Istvánnak sírja előtt, melynek fölírata a csüggedőt Ézsaiás szavaival (XXVI. 19.) buzdítja: «Serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok!» A porban lakozó debreczeniek voltak az elsők, a kik a szabad királyi, városok polgárai közűl leghamarabb serkentek föl a nemzeti ügy védelmére, mert már másnap hódoltak a Sámsonban táborozó fejedelemnek.* Ettől fogva nemcsak parasztok, bocskoros és birtokos nemesek, főrendek, hanem városi polgárok is küzdöttek Istennel a hazáért és szabadságért. A bihariak Boné András vezetése alatt, puszta jövetelének hírére, 3000 gyalogot és 4000 lovast állítottak s alispánjuk, Buday István, letette a hűségesküt. A hajdúk 2000 lovast és 6000 gyalogot ajánlottak fel; csak arra kérték, foglalja el Nagykállót, hogy távollétökben a németek onnan ne zaklathassák családaikat, 28-ikán tehát Rákóczi Sámsonból ismét észak felé, Kálló ostromára küldte hadai egy részét s másnap maga is odament. Az öt bástyájú várat 400 hajdún kívül 40 császári védelmezte. Rákóczi, eszközök hiányában, ostromzárra gondolt. A diószegiek azonban rohamot sürgettek s dühösen rohantak a kapura, hogy fejszékkel törjenek maguknak útat. Hiában járván, a fejedelem jutalmat ígért annak, a ki tüzes nyilakkal felgyújtja a-bástyákhoz nagyon közel épűlt házakat és istállókat. A lengyelek és az oláhok fel is gyújtottak egy házat. A tüzet ugyan a lakosok eloltották, de most már maguk is a vár feladására nógatták a parancsnokot, Eckstein János hadnagyot. Este öt órakor a parancsnok valóban alkudozni kezdett s még azon este föladta a várat olyan föltétellel, hogy ő kardosan, a többi pedig fegyvertelenűl vonulhasson ki belőle. Mindamellett valamennyien hűséget esküdtek Rákóczinak, a kinek tüzérsége alapját a most átadott négy ágyú és hét taraczk vetette meg. Kálló lévén egyúttal a salétrom-főzés középpontja, a kuruczok most már elegendő puskaport is gyárthattak.*
A részletekre nézve l. Szűcs, Debreczen története, 697–732. Debreczen volt egyúttal az első törvényhatóság, mely kétszáz esztendő mulva, 1903 május 22-ikén Rákóczi szabadságharcza emlékezetét megünnepelte. A városnak a szabadságharczban követett szerepét az ünnepi szónok, Thaly Kálmán, szép beszédben fejtegette («Ünnepi beszédek», 13–35.).
Rákóczi levele De Bonnachoz 1703 augusztus 2. (Thaly, Bercsényi, III. 23–24.) és emlékiratai (43–44.) a részletekben némi eltéréssel beszéli el Kálló bevételét.
Erre annál nagyobb szükség volt, mert Boné András bihari kuruczain, várad-olaszii vereségök után, Popovics Tekelija (Tököli) János ezredes a ráczokkal Pocsajnál újabb győzelmet aratott; Diószegig űzte őket és a föld népét mindenütt zaklatta. Angol tudósítások kiemelik,* hogy Rákóczi és Bercsényi a pocsaji ütközetben nem vettek részt, mert 4–5000 fölkelővel még Kálló alatt állottak. Hadaik nemcsak ott szaporodtak, hanem Diószeg körül is 10–12.000-re növekedtek. Debreczen városa pedig éppen ezekben a napokban mutatta meg, a hazáért anyagiakban is mennyi áldozatot kell hozni, ha kőfal, erősség, fegyver nem védi is az ellenség boszúállásával szemben.* Egész népe hűséget esküdött a fejedelemnek, ki augusztus 2-ikán innen értesítette első sikereiről XIV. Lajost és a lengyeleket. A fejedelem azonban már másnap megindúlt, hogy meglephesse Várad-Olaszit. Mivel a hajdúvárosok és Debreczen kocsikat adtak, minden szekérre 6–8 gyalogot ültetve, táborával 5-ikén s így a kiszámított időnél hamarább Diószegre ért. Némi nyugvás után Bercsényit tovább küldte Várad felé, maga azonban ott maradt.* A nép megnyugtatására azt híresztelte, hogy ez csak az előhad, s ha nem sikerül is a támadás, majd jóváteszi a dolgot a nyomában járó deréksereg. A gróf azonban másnap* hajnalban hamarosan elfoglalta és fölgyújtotta a várad-olaszi palánkot. Rácz lakosait levágatta vezérökkel, Kiss Balázszsal együtt, a ki negyvenesztendei szolgálata emlékéül 14 golyót hordott a testében.
Simonyi, Angol dipl. I. 27., 29.
Thaly ünnepi beszéde 1903 május 22-ikén, 24. 1. Szűcs, Debreczen tört., 705–6. Simonyi, Angol dipl. I. 26–27. Stepney (u. o.) Debreczent Magyarország leggazdagabb városának nevezte.
Stepney augusztus 29-iki hírei szerint Simonyi, I. 32.) Bercsényi 7000-rel Buda, Rákóczi ugyanannyival Várad felé indúlt.
A Feldzüge des Pr. Eugens (v. 607.} szerint szept. 10-ikén.
Székelyhídról, a hova Diószegről ment át, a fejedelem már augusztus 9-ikén felszólította a rácz határőröket, hogy, ha a váradiak sorsára nem akarnak jutni, fogjanak fegyvert ők is a haza védelmére, a mely esetben hajdúszabadsággal jutalmazza őket.* A bihariak nagy lelkesedéssel hallották, hogy Rákóczi seregének egy része is elegendő volt egy jól megerősített város bevételére, a császáriaknak a várba-szorítására s a vidék rémeinek, a ráczoknak megsemmisítésére. A szalontai és a sarkadi hajdúk siettek is a nemzeti ügyhöz csatlakozni. Máramarosvármegyébe a fejedelem Ilosvay Bálintot, Krasznába pedig a vén Szőcs Jánost küldte be egy-egy csapat élén a nemesség és a nép megnyerésére. Ő maga Margitáról augusztus középén Biharból Szatmárvármegyébe nyomúlt és először is Nagykároly várát vette ostrom alá. Ezt a gazda, Károlyi Sándor, távollétében felesége, Barkóczy Krisztina védelmezte negyven némettel és számos hajdúval. Bízhatott a négy szögletbástyában, a vízzel telt árokban és a sok ágyúban; annál kevesebbet bízhatott Rákóczi a maga erejében s azért titkon tett kedvező ajánlatokkal akarta hódolatra bírni Károlyinét s az őrséget. Bercsényivel megíratta neki, hogy nemcsak nem áll boszút a dolhai győzelemért, hanem meg is oltalmazza jószágaiban és visszaadatja elhajtott gulyáit, méneseit, a németeket pedig teljes biztonságban kísérteti el Szatmárra. Pár nap mulva tehát, a mikor rohamot színlelt, a báróné feladta a várat s a hajdúkkal és húsz némettel együtt hűséget esküdött a fejedelemnek, ki a másik húsz németet, adott szavához képest, Szatmárra kísértette.*
SzalayVI. 95.
Rákóczi emlékíratai, 47. Károlyi augusztus 25-ikén Rózsahegyen értesűlt a dologról. Thaly, Bercsényi, III. 41.
Ide jött hozzá hódolni Nagybánya város küldöttsége a mely előadta, hogy kapuit már 14-ikén megnyitotta két zászlóalj kurucz előtt, de kénytelen volt lelövetni a hollómezei Pintye Gligort és társait, a kik hitszegően rabolni kezdtek. A fejedelem helyeselte, sőt meg is dícsérte eljárásukat, elfogadta hűség esküjöket és Porcsalmy Istvánt tette meg magyar helyőrségök kapitányának. Ezzel és a szomszédos két Kapnikbánya hódolatával sokat nyert, mert kezébe jutottak az ottani arany-, ezüst- és ónbányák a pénzverő házzal és puskapor-malommal együtt.* – Itt hallott két másik jó hírt is. Az egyik, hogy Ilosvay Bálintnak Huszt német őrsége, báró Eytner parancsnok megöletése után, augusztus 17-ikén nemcsak feladta a várat, hanem át is állott, mire Máramaros nemessége szintén hűséget esküdött a fejedelemnek.* A másik, hogy a vén Szőcs János ezredes Szilágysomlyót augusztus 21-ikén elfoglalta.* Hiszen nem volt nagy dolog ártalmatlanná tenni egy roskadozó várban harmincz lovatlan vén lovast; de 86 esztendő mulva az öreg De Launaynak is csak 80 rokkantja s néhány svájczija akadt egy világváros közepén a Bastille védelmére: bukását mégis a szabadság világraszóló diadalának tekintették. Mindenesetre jellemző, hogy báró Glöckelsperg, a ki közkatonából lett a császári sereg egyik legvitézebb tábornoka, Somlyón nem merte bevárni a kuruczokat, hanem (augusztus 5-ikén) Szatmárba zárkózott előlük. Háta mögött ugyan Rabutin altábornagy 8000* császárival állott Erdélyben, de Glöckelsberg attól tartott, hogy Montecuccolival egyesülten sem bír a 16.000 fölkelővel, a mennyire Rákóczi híveinek a számát ebben az időben becsülték.* A bécsi magyarok mégis azt hitték, hogy ez a «tumultus» lecsendesedik nemsokára: a rebellió elolvad, mint a hóharmat.*
Rákóczi emlékíratai, 47–48.
U. o. 44. Thaly, Bercsényi, III. 44–45. Stepney levele szeptember 5. Simonyi, I. 33.
Rákóczi u. o. 45–46. Stepney levele szeptember 5. Simonyi, I. 33. Cserey Hist. 322. Petri, Szilágyvárm. monogr. II. 166.
Feldzüge des Pr. Eugens, V. 610. Rákóczi (emlékír. 44.) szerint csak 4000. Az ezredek dislocatiója szerint Erdélyben 1700-ban 8 ezred állott 102 században. (Mike-gyüjtemény az Erdélyi N. Múzeumban.)
Stepney levele augusztus az, Simonyi, I. 30.
Gr. Kálnoky Sámuel erdélyi udv. kanczellár Aporhoz, 1703 augusztus 22-ikén. Szádeczky: Apor verses művei és levelei u. 18. (MHH. u. oszt. XXXVII. kötet).
A nagykárolyi várkastély a XVIII. századi újraépítés után.*
A nagykárolyi várkastély a XVII. századi újraépítés után. Újabb felvételek, rajzok és metszetek után Richter Aurél rajzolta.
A báthory-vár Szilágy-Somlyón.*
A Báthory-vár Szilágy-Somlyón. Először megjelent a Vasárnapi Ujság 1886. évfolyam 50. számában.
