VII. A NEMZET MEGMOZDÚLÁSA. (1703.)
VII.
A NEMZET MEGMOZDÚLÁSA.
(1703.)
A NEMZET MEGMOZDÚLÁSA.
(1703.)
SZATMÁR alól Rákóczi mint az egész magyarság vezére indúlt – az ecsedi láp megkerűlésével Nagykárolyon,* Ecseden,* Nyírbátoron át* – Tiszalucz felé. Október 15-ikén Bercsényi odáig ment eléje, mert csak ekkora kerűlővel vezethette az ostromlott tokaji vár alá. Lucznál fogadta a fejedelem Károlyi Sándort, a ki csalódva jött haza Bécsből és Kassáról, hogy most már neki esküdjék hűséget s egy hónap mulva mint kurucz-tábornok szerezzen érdemeket.
Itt volt október 9-ikén. Arch. R. I. 128–9.
Okt. 9. U. o. 129. és Hornyik, Kecskemét tört., IV. 249–250.
Október 10. Arch. R. I. 129-130.
Károlyi adta az első példát a császári zászló elhagyására s az ő, majd gróf Forgách Simon és gróf Esterházy Antal ezredes átállása adott a fölkelésnek igazi erőt és sikert.* A tábornok nagyon jól ismerte ennek a fölkelésnek valódi okait,* de a vezetésre sokáig képtelennek tartotta Rákóczit.* Eleinte a fejedelem sem ismerte és becsűlte eléggé, sőt bizalmatlankodott is iránta, mert Thököly egykori katonáinak hatása alá kerűlt. Maguk a tisztek már a háború első éveiben nem egyszer vádolták csalfaságról, sőt hűtlenségről.* Azonban, a fejedelem szerint,* olyan elmének, mint Károlyi, nem sok oktatás kellett; a természet felruházta mindennel, hogy jó tábornok legyen belőle. Szilárd, munkás, fáradhatatlan; felfogása gyors, a módok és segédeszközök kitalálásában ügyes; a mellett vídám, nyájas, a ki embereit jól megválogatta s a kellő helyen alkalmazta. Gyűlölte a mulatozásokat és a semmittevést. Neki mindig több pénze volt, mint más tábornokoknak, pedig a népet és a vármegyéket nem zsarolta. Katonai értékét csak a háború vége felé ismerte meg, de akkor talán kelleténél is többre becsűlte. Úgy hitte, hogy a lehetetlenségből is lehetőt csinál.* Képesnek tartotta oly dicsőségre, melynél nagyobbat nem kívánhat.* Azok közé sorolta, kiknek esze nem a fejökben, hanem a szívökben van.* Megjövendőlte, hogy az ország minden dolga előbb-utóbb kettejökre száll; követniök kell tehát hivatalukat és azt cselekedniök, a mit lehet.* A luczi eskü napjától mi mindennek kellett történnie, hogy nyolcz esztendő múlva reá bízza legdrágább kincsét, édes hazáját!* És noha csakhamar Isten ítélőszéke elé idézte,* még mindig tudta mentegetni azt a férfiút,* a ki megvallotta magáról, hogy ő se nem kurucz, se nem labancz, hanem igaz magyar; s a ki róla a legnagyobb tisztelettel szólt még akkor is, mikor már mindennek vége volt.*
Arneth, Prinz Eugen I. 209.
Emlékírata a Századokban, 1874. 312–330.
Rákóczi eml. 83.
U. o. 84., 89., 95., 119., 164.
U. o. 271.
Rákóczi 1710 márczius 28. Arch. R. III. 82.
Rákóczi 1710 szeptember 20. U. o. III. 165
Rákóczi 1710 november 3. U. o. III. 190.
Rákóczi u.o. s 1710. április 11.,u.o. III. 232. Szalay, Rákóczi bujd. 13.
Rákóczi 1711 februárius 18. U. o. III. 593.
Rákóczi 1711 április 9. U. o. 618–620.
Rákóczi önéletrajza, 203–206. Rettenetes ítélete Károlyi önéletírásában, II. 367–395.
Századok, 1904., 703–704.
A fejedelem érthető jó kedvvel fogadta Károlyi hűségesküjét. Egyébként is jó híreket hallott. Báró Kyba János császári ezredes, a bródi vár és a szávamelléki végvidék parancsnoka, aki Szegeden szeptember 29-ikén őt még gyalázatos lázadónak nyilvánította,* Halas mellett október 3-ikán nagy vereséget szenvedett és sebeiben október 8-ikán meghalt.* Másnap a fejedelem már örvendezett, hogy fegyvereit édes hazánk, nemzetünk boldogúlására Isten ennyire elősegítette és hogy az a föld is elérte szabadúlását az idegen nemzet igája és az adózás terhe alól. Nem kételkedett, hogy a Duna-Tisza köze ezentúl mindenképpen elősegíti a közjóra való ügyekezetét, mert a szabadság helyreállítása csak így mehet végbe mielőbb.*
Közli Hornyik, IV. 247–8. Bécsi tudósítások szerint (szeptember 13.) Kyba Pest és Baja közt a rebelliseknek egyik csapatát szétverte, 8 zászlaját elvette (Mike. gyüjt., Erd. N. Muz.)
Az elesett 234 emlékére a halasiak 1905 november 27-ikén szobrot állítottak.
Rákóczi levele október 9-ikén az ecsedi táborból. U. o. 249–250. V. ö. Rákóczi emlékíratai, 55. Stepney levele október 17. Simonyi I. 44. Hornyik, IV. 35–37.
Károlyi Sándor.*
Báró Károlyi Sándor egykorú festmény gróf Károlyi Lajos tótmegyeri kastélyában.
De a fölkelés gyors sikere nem kapatta el Rákóczit. A mikor október 16-án* először tartott szemlét a tokaji tábor fölött, méltán megütközött az egész úgynevezett «ostrom» elrendezése fölött. A kis mezei ágyúk a hegy tetején elsánczolt telepről egyáltalán nem árthattak a várnak, a melyet legalább 400 német védett s el volt látva mindennemű hadikészlettel s eleséggel. A város előtt levő sánczban (lunetteben) rendesen 30 német őrködött, s onnan minduntalan kirohanva, a tapasztalatlan és fegyvertelen kuruczokat csapatszámra elkergette a vár alól. A várbeliek a Bodrogközbe vezető útjokat is biztosították, hogy 15–20 kilométerről behajthassák a szükséges vágómarhákat. Ilyen körülmények közt tehát senki sem tekinthette Tokajt ostromlott várnak. Az ostrom vezetését Rákóczi azonnal átvette.
Arch. R. I. 130. Rákóczi emlékíratai, 56.
Bercsényit Eger megszállására, alvezérét pedig, Orosz Pált, Somlyó alá küldötte.* Bercsényi már okt. 31-ikén bevette Eger városát, körűlfogta a várat s rábírta Telekessy István püspököt, hogy hűséget esküdjék Rákóczinak.* Maga a fejedelem Tokajnál hídat veretvén a Tiszán és a Bodrogon, seregét a várnak északnyugati (szárazföldi) része alá vezette, mire az ellenség visszavonta a külső sánczban levő őrséget.*
Rákóczi levele október 16. Arch. R I. 131.
Rákóczi emlékíratai, 57.
U. o. 56.
Telekesy István egri püspök névaláírása.*
Telekesy István egri püspök névaláírása. 1708. febr. 2-ikán kelt leveléről. Eredetije az Országos Levéltárban. Olv. Telekesy Istvan. m. p.
Időközben október 7-ikén a bécsi minisztertanács azt javasolta I. Lipótnak, hogy most már komolyan lépjen föl a magyarok ellen. Ha lehet, adóelengedéssel, általános ígéretekkel, kegyelemhirdetéssel nyugtassa meg őket; egyúttal azonban küldjön be nagyobb haderőt s a horvátokat is parancsolja ellenök. Rákóczi és Bercsényi fejére tűzzön ki újból vérdíjat, feleségeiket vitesse Glatz várába; azt a magyart pedig, a ki levág egy kuruczot, ennek vagyona felével jutalmazza, hogy »egyik farkas megegye a másikat.«* Október 18-ikán meg is jelent a király nyílt levele,* a mely a hat hét alatt megtérőknek bocsánatot és kegyelmet hirdetett. Kikelt Rákóczi és a «gyalázatos lázadás» többi indítója és vezetője ellen, a kik ellenségesen törtek saját hazájukra, a nyomorúlt népet a szabadság megnyerésével és az adómentesség hiú reményével bolondították, a gyöngébb eszűeket vagy ingadozókat megijesztéssel vagy ígeretekkel elcsábították, a várak egy részét árúlással vagy bűnös vakmerőséggel elfoglalták, a barmokat elhajtatták stb. Elhatározta tehát, hogy az istentelen lázadókat üldözteti, elfogatja és felségárúlásukért másoknak megrettentésére könyörtelenűl bünteti. A vérdíjat ugyan külön nem említi, de – Sulla proscriptioira emlékeztető módon – csakugyan megigérte, hogy a levágott vagy elfogott kurucz vagyona felét minden bírói eljárás nélkül a tett végrehajtójának adja. Inti tehát a magyarokat, hogy köteles hűségökről, hazájok és nemzetök őszinte szeretetéről és saját érdekeikről megemlékezve, hat hét alatt visszatérjenek királyukhoz. Súlyt adott nyíltlevelének, hogy gróf Schlick Lipót tábornagy 5200 főnyi sereg élén egy hét múlva Pozsonyból megindúlt a fölkelők ellen s az északnyugati vármegyék fölkelő nemeseivel erejét a hónap végéig megkétszerezte. Ocskay feladata volt, hogy a morvaországi és rácz csapatokkal való egyesülését megakadályozza; de rövid időn azt kellett jelentenie Rákóczinak, hogy seregét Schlick okt. 31-ikén szétverte, Lévát 12 ágyúval elfoglalta s most a bányavárosok elfoglalására indúl.*
Feldzüge des Pr. Eugen, V. 611–3.
Közli Hornyik, IV. 250–3.
Rákóczi emlékíratai 56–57.
Rákóczi Lőcse alól Bercsényit, Kecskemét felöl Károlyit, legújabb tábornokát rendelte Schlick és Forgách ellen. A két sereg hamarosan egyesűlt és Zólyom alatt ugyanaznap, november 15-én verte meg Forgách hadait, a mely nap Schlick Beszterczebánya hódolatát fogadta.* Schlick visszavonúlt Körmöczbánya és Bajmócz felé, sőt Forgáchot is maga után rendelte. Nemcsak a bányavárosokat adta föl, hanem Morvaországot, sőt Bécset is kellő fedezet nélkűl hagyta a kuruczok előtt, a kiknek számát a hír 18.000-re növelte. A bányavárosok egymásután hódoltak Rákóczinak, ki az elfutott báró Thavonath helyett báró Hellenbachot tette kamaragróffá. A bányák okszerű művelésével ez a jeles szakember és kiváló pénzügyi tehetség jóidőre nagy jövedelemforrást biztosított a forradalomnak, melynek gyors terjedése a király évi jövedelmét már is három millió forinttal apasztotta.* Pedig főképpen a pénztelenség okozta, hogy a bécsiek nem tudták összehozni azt a 10–12.000 katonát, a mennyit elegendőnek tartottak a fölkelés teljes elnyomására. Rettegve gondoltak arra az időre, a mikor a Duna befagy, a kuruczok Bécs alatt is megjelennek, Alsómagyarország hozzájuk pártol és a császárnak, hogy velök végezhessen, békét kell kötnie XIV. Lajossal.* A fölkelők valóban szerencsével jártak. Több várat elfoglaltak,* szám, rend, fegyelem, erő tekintetében egyre gyarapodtak. A nagyszombati egyetem deákjai tömegesen felcsaptak kuruczoknak, de Bercsényi kívánságára csakhamar visszatértek tanulmányaikhoz, a mi rendkívül jellemző a «forradalom» férfiainak komoly gondolkozására.* Nagyszombat elfoglalása hírére a király a koronát Pozsonyból elvitette Bécsbe, melynek utczáin deczember 7-ike óta kimondhatatlan volt a zavar és tolongás, mert mindenki a kuruczok betörésétől tartott.* Rákóczi tokaji táborába Erdélyből is jó hírek érkeztek. Ott az első nagyobb győzelmet Orosz Pál tábornok aratta Boncidánál (nov. 10.) a labancz székelyeken, a kik csakhamar seregestül Rákóczi mellé állottak. Pár hét múlva Erdélyben már csak az ostromolt várak helyőrségei voltak labanczok. És Bethlen Miklós erdélyi kanczellár szerint «a mely dolgot Kis Albert hetven talpassal indíta áprilisban, májusban hétszáz, júniusban hétezer, deczemberben hetvenezer számra nőtt.» Rabutin nem bánta. «Tanúljon a császár – szólt a kanczellárhoz; – ha kalapot akar csináltatni, ne csináltassa vargával!»*
A velenczei november 29-iki jelentés Alsok (Altsohl, Zólyom) városról azt írja, hogy helyőrsége jobbadán átpártolt a fölkelőkhöz, a kiknek száma folyton növekszik. Málagola a Deutsche Revueben, 1907. 94.
Menzi szerint (Finanzen Österreichs von 1701–1740., 98–99.) 1704-ben egyenes adókból 7,850.000 forintnak kellett volna befolynia, de Magyarország fölkelése és pusztulása miatt csak 4,600.000 forint folyt be. 1703 májusában az Oppenheimer bankház bukása az állam hitelét különben is nagyon megrendítette. (Fellner, Österr. Zentalverw, I. k. I. r. 96–97.)
Whitworth Hedgeshez 1703 november 25. Simonyinál, I. 59–62.
Rákóczi maga beszéli el (Emlékir. 59–60.), gróf Csáky Mihályt egyik szolgája, Trencséni Varró Mátyás, milyed durva furfanggal kényszeríttete Szepesvár föladására.
Bercsényi Károlyihoz 1703 deczember 3. Szalay, VI. III.
Whitworth Hedgeshez deczember 8. és 12. Simonyi, I. 69–71., 75. Gróf Esterházy Ferencz cs. ezredes levele deczember 13. Thaly, Bercsényi, III. 85–86. Malagola, Deutsche Revue, 1907. 93., hol azonban Pozsony helyett Kassát ír.
Bethlen Miklós önéletírása, II.303.
A külföld egyre fokozódó érdeklődéssel kísérte a fölkelés terjedését, a Habsburg-ház veszedelmét. Bécsben már azt beszélték,* hogy XIV. Lajos Barbezičrest titkos megbízással küldte Rákóczihoz; Anna angol királyné utasította bécsi ügyvívőjét, Whitworthot, értesse meg szövetségesével, a császárral, hogy ha nem tud egyszerre három csatateren küzdeni, mindenáron békűljön ki a magyarokkal, mire nézve szívesen fölajánlja közbenjárását, sőt kezességét is.* Az angolok úgy tudták, hogy Rákóczi Lengyelországon át «sok» fegyvert, puskaport, pénzt kap a francziáktól, sőt tisztek is jönnek hozzá.* Mindez csak részben volt igaz. Rákóczi egyelőre csupán a maga és nemzete erejére támaszkodott. Tokaj alatt «keményebb télre vágyakozva tűrte azt a kellemetlenséget, hogy szellős sátorban kellett laknia s elviselnie az idő minden viszontagságát …»*
Whitworth Hedgeshez november 25. Simonyi, I. 60.
Hedges Whitworthoz és Stanhopehoz, deczember 10. Simonyi, I. 72–74.
Whitworth Hedgesnek november 25. U. o. 60. Maróhy István Sennyey Istvánnak 1704 januárius 5. Arch. R. I. 200.
Rákóczi emlékíratai, 61.
Ebbe a sátorba karácsonyra egy bájos özvegynek kellett volna megvinnie az élet minden örömét és – az udvar izenetét. Gróf Batthyány Ádám horvát bán még augusztus 26-ikán elhúnyt. A sors megkímélte attól, hogy ellenségesen kerüljön szembe jó barátjával, Rákóczival; de attól nem, hogy a politikai önzés már négy hónap mulva szembe ne állítsa szép özvegyét a fiatal fejedelemmel. Savoyai Jenő herczeg, a ki Bécsben valaha egy utczában lakott Rákóczival, ösmerte azt az ártatlan rajongást, a melylyel a fejedelem tizenhat éves kora óta föltekintett a vele egykorú Batthyánynéra. Úgy hitte, hogy a házasság hamuja alá rejtett szikrának olthatatlanúl kell kitörnie, ha most, tizenegy év múlva találkozik a két fiatal rokon: az előkelő özvegyasszony («widow of quality») és a fiatal gavallér («young gentleman»). Amazt négy hónapja a halál, emezt harmadféléve a politika fosztotta meg a házasélet boldogságától; s azt talán már csak egymásban találhatják föl. Savoyai Jenő herczeg rábeszélésére az özvegy 1703. karácsonya előtt, – árvái kíséretében politikai megbízatással indúlt Rákóczihoz Tokajba; a mint azonban átkelni akart a Dunán, a kellően nem értesített báró Pfefferhoven tábornok budai várparancsnok letartóztatta és csak a herczegtől gyorsfutár útján nyert fölvilágosítás után engedte folytatni útját.* Talán, ahogy a költő írta Nagy Lajos és egykori szerelmese, Mária találkozásáról, Rákóczi is tántorodást érzett egy kis szóra, a szép, közel arczra, szembemosolygóra; de az ész fénye az ő homlokán is kivillant: visszautalá egykori szentképét. Visszautalá utóbb politikai küldetésben járó nénjét, feleségét is; pedig, édes anyja halála óta, ezt a három asszonyt tisztelte, szerette legjobban a világon. 1704 márczius 29-ikén pártfogása alá vette az özvegynek és árváinak dunántúli birtokait, mivel «megértették édes hazánk szabadítása mellett való indúlatát s hazánkhoz és hozzá való szeretetöknek megbizonyítására nála, táborában magukat bejelentették.«*
Whitworth Hedgeshez 1704 januárius 5. (Simonyi, I. 89.) nem nevezi meg «az előkelő özvegyet». V. ö. e könyv IX. fejezetével és Rákóczinak 1704 márczius 29-ikén a Batthyányak részére adott menedéklevelével (közli Thaly, Bercsényi, III. 101.), amelyben bizonyítja, hogy Batthyányné az árvákkal táborában bejelentették magukat.
Thaly, Bercsényi, III. 101.
A milyen eszményi volt ennek a két léleknek a szerelme, olyan eszményinek bizonyúlt az a barátság is, a mely Rákóczit és Bercsényit összekötötte. Savoyai Jenő herczeg egyiket sem szállíthatta le a porba. Hiában hitte, hogy Rákóczinak szíve egy bájos asszony, esze egy jó barát hatalmában van; Rákóczinak helyén volt a szíve is, az esze is. A mennyire csalódott a herczeg abban a föltevésében, hogy a daliás ifjú fejedelemhez a béke angyalát eszményképe alakjában kell elküldeni, annyira csalódott abban is, hogy akad Mefisztó, a ki megzavarhatja a fölkelés két vezérének eddigi példás egyetértését. Különben is azt hitte, a mit a bécsiek nagy része, hogy Bercsényi a fölkelés lelke: Rákóczi helyett mindent ő cselekszik.* A herczeg tanácsára tehát a nádor a maga titkárát, Jeszenszky Istvánt, a békealkudozások előkészítésére nem a fejedelemhez, hanem Bercsényihez küldötte. A titkár karácsony táján meg is jelent a szempczi táborban. Tudatta, hogy a király kész helyreállítani az ország szabadságát, alkotmányát, visszaadni Rákóczi «úr» rangját, méltóságát, javait; kegyelemben részesíteni minden megtérőt, s magát Bercsényit a béke előmozdításáért jószágokkal, méltóságokkal jutalmazni.*
Arneth, Prinz Eugen, I. 227.
Whitworth Hedgeshez 1703 deczember 29. Simonyinál, I. 85.
