XVI. RENDÜLETLENŰL. (1705. januárius–februárius.)
XVI.
RENDÜLETLENŰL.
(1705. januárius–februárius.)
RENDÜLETLENŰL.
(1705. januárius–februárius.)
AZ ÚJ esztendőre Radvánszky János azt kivánta a fejedelemnek, hogy az Isten, a kit áldani kell fejedelmi személyének csodálatos megtartásáért, szerencsés élettel, dicsőséges diadalokkal boldogítsa megszomorodott népe szabadítására.* Erdélyből, a hol Radvánszky volt a fejedelem biztosa, csakugyan az a jó hír érkezett, hogy, a szászokat kivéve, az egész ország Rákóczi mellé állt. Pekry és Teleki grófok ugyan «szánakozásra méltó hadimozdúlatokat tettek», de mégis elég szerencsével jártak s a fejedelem most harczban megedzett, szerencsés katonát küldött be fővezérnek gróf Forgách Simon személyében.* Az a jó hír is vigasztalta, hogy deczember 28-ikán Glöckelsperg János Henrik cs. altábornagy és Löwenberg Lajos vezérőrnagy Szatmárt végre föladta Forgáchnak. Az őrség lobogó zászlókkal, zeneszóval, katonai díszszel éppen 1705. újesztendő napján vonúlt ki a várból.* Mivel Eperjes már egy hónapja (deczember 1.) szintén meghódolt,* Felső-Magyarország egészen az erdélyi határokig felszabadúlt.*
Radvánszky Rákóczihoz Kolozsvárról 1703. deczember 31. Tört. tár. 1906. 431.
Rákóczi emlékíratai, 210–1.
U. o. 120. Thaly, Bercsényi III. 312–5. és Adalékok, II. 72–77. Az átadás föltételei a mvásárhelyi Teleki-lt-ban, Teleki Sándor osztálya, 3268. sz.
Századok, 1873. 104.
Rákóczi emlékíratai, 120.
Újesztendő napján, a mikor Bécsben Heister Hannibál, a tábornagy öcscse, a nagyszombati csatában elfoglalt harmincz magyar zászlóval kedveskedett I. Lipótnak, Nagyszombatért Bottyán azzal állott bosszút, hogy Morvaország határát dúlta, égette;* a fejedelem parancsára pedig azért, mert Heister a nagyszombati harczban megsebesült és elfogott kuruczokat megölette, Bossányi ezredes megtorlásúl levágatta az Eperjesnél kapitulált harmadfélszáz muskatérost.* A fejedelem ezt tanácsosai javaslatára, az igazság látszata alapján s abban a hitben parancsolta neki, hogy ez méltányos, megengedett, a közjóra hasznos, sőt az adott viszonyok közt szükséges is. Később sem találta bűnnek vagy lelkiismeretbe vágó cselekedetnek; de mint könynyelmű, barbár és embertelen eljárást minden fejedelmi tette közt az egyetlennek tartotta, a mit élete minden napján szánnia, bánnia kellett.*
Stepney Harleynak 1705. januárius 3. Simonyinál, I. 613. Wienerisches Diarium 1705. 151. sz.
Thaly, A nagyszombati harcz történetében. Stepney levelei Simonyinál II. 3., 8., 10.
Rákóczi önéletrajza 170–1.
Forradalmi tett volt s Rákóczi ezekben a lévai zaklatott napokban egyéb forradalmi elhatározásokra is készen állott. Januárius 3-ikán tartotta meg azt a tanácskozást, a mely kimondta, hogy a szabadságharcz sikere érdekében szükség van rendes hadseregre és állampénztárra.
«Megkeményedett már a szíve», írta Széchenyi érsek Rákócziról, a kit ezekben a nehéz napokban Lévára követett. A nagyszombati harczban megtanúlta a fejedelem, hogy csatákat nem csupán a katonaság számával lehet nyerni és hogy jó tisztek, jó fegyelem, elegendő pénz nélkül nem lehet ilyen nagy vállalatot vezetni. Máshol lesz szó róla, hogyan szervezte hadseregét és a pénzügyeket. Mennyire jellemző, a mit emlékirataiban maga is kiemel, hogy rézpénzeire, a polturákra és a libertásokra melyeknek veretését most határozták el, nem a maga czímerét, hanem a közszabadság jelvényeit verette; az ország czímerét s ezt a jelszót: Pro libertate! Széchenyi azonnal figyelmeztette gróf Pálffy János horvát bánt, hogy mentűl inkább halogatják a mozgalom csillapítását, annál nagyobb a veszedelem; mert «ezek naponkint mind jobb rendbe veszik magukat: regimenteket állítanak, fizetik hadaikat s német, franczia instructorok vannak köztük.»* A fejedelem halállal fenyegette mindazokat, a kik a nagyszombati harcz után hazamentek s a legrövidebb idő alatt vissza nem térnek.
Széchenyi levele 1705 januárius 9. Szalaynál, VI. 230.
Magyarország a vert vezér táborában maradt! Vízkereszt napján Rákóczi átment udvari hadaival Kistapolcsányra,* a hol főkép Lipótvár alól odagyülekező gyalogságának rendezésével bajoskodott.* Bécsben aznap még úgy hitték, hogy Nyitrán van, holott a vármegye jobbadán meghódolt a királynak;* csak tíz nap mulva bizonyosodtak meg róla, hogy Kistapolcsányban tartózkodik.* A labancz városokban még országszerte Te Deumokat tartottak Heister nagyszombati pyrrhusi győzedelméért, mikor a tábornagy Bercsényi megerősödött hadai elől jónak látta odahagyni azt a várost és azt a vidéket; mire Stepney mindjárt meg is jegyezte, hogy a császár, úgy látszik, nem képes fegyverrel leverni Magyarországot.* Károlyi Sándor, sok duzzogás után, valahára szintén megjelent 6000 tiszántúli huszárral a zsitva-verebélyi táborban, a hová januárius 22-ikén Rákóczi is átrándúlt, hogy haditanácsot tartson vele, Bercsényivel, a két Esterházyval és Bottyánnal, és a háború tervezetét megállapítsa a tél hátralevő hónapjaira.* A fejedelem méltán neheztelt Károlyira, a kinek már a nagyszombati csata előtt táborában kellett volna lennie, a ki azonban három hadnagya elfogatása és személyes sérelme miatt idáig kérette magát. Keveset adott mentségeire. Tudta, hogy azért nem jött, mert nézete szerint sohasem szabad rendes csatát vívniok a németekkel. Most azonban már nem bánta, hogy akkor – mint Szapolyai János vajda valaha Mohácstól – akarva, nem akarva elkésett; sőt örűlt is neki, mert tiszántúli hadai vitézek, de fegyelmetlen fosztogatók lévén, magukat szintén a podgyászra vetették s ezzel a futók számát csak növelték volna. Most legalább veretlenül álltak előtte, a kikkel, egy kis fegyelmezés után, sikerekre számolhatott. A lévai és a verebélyi haditanácsban már elhatározta, hogy az altiszti és a tiszti kart újra szervezi; sőt önmagában a vezérkar újjáalakításának gondolatával is foglalkozott; mert «megtanúlta első rendes csatájából (a nagyszombati harczból), hogy egyikök sem ért a taktikához; hogy legjobb akaratú, de rosszúl fegyverzett csapatait a tisztek nem tudják vezetni és hogy a nála szolgáló szökött németekre nagyon kell vigyázni.»*
Wass György naplója. Monum. Hung. XXXV. 446.
Rákóczi emlékiratai, 119.
Stepney Harleynak januárius 7. Simonyinál, I. 617.
U.-az januárius 17. U.-o. I. 634.
Stepney Shrewsbry hgnek januárius 24. Simonyinál, II. 5.
Wass naplója. M. HH. XXXV. 446–9.
Rákóczi emlékíratai, 120.
A hónap két utolsó napján a fejedelem Nyitrán, a hová Kistapolcsányról rándúlt át, ismét haditanácsot tartott Bercsényi, Károlyi és Esterházy Antal tábornokokkal.* Februárius 5-ikén I. Lipót már 23–27 osztrák falu égését láthatta a bécsi várpalota ablakaiból s hallhatta, alattvalói miként átkozzák őt és minisztereit, hogy ezt a bajt elhárítani nem tudják.*
Wass György naplója. M. HH. XXXV. 447.
U. o. 448. Thaly, Bercsényi, III. 327–8. és A nagyszombati harcz, 93–113.
Határszéli helyzeténél fogva Bécs annyira ki volt téve a kuruczok minden támadásának, hogy államférfiainak és sörházi politikusainak egyaránt békére kellett gondolniok. Nem is idegenkedtek tőle; s talán többre becsűlhették volna, ha deczember 26-ikán nem Heister győz Nagyszombatban, hanem a békeértekezlet Bécsben. Kaunitz János Vilmos gróf, a ki éppen aznap tett újabb kísérletet a király és a nemzet kibékítésére, 1705 januárius 11-ikén hirtelen meghalt. A bizottság elnökévé halálos ágyán maga helyett Schlicket ajánlotta, ki a magyarokat minden bécsi miniszternél jobban ismerte; szinte természetes tehát, hogy utóda gróf Harrach lett, a kit pedig egy ideig a király sem akart kinevezni, mert tudta, hogy Kollonicscsal való barátsága miatt a magyarok gyűlölik.* 22-ikén a gróf már megtartotta az első értekezletet a magyar-ügyben s ezen annyi jóakaratot tanusitott, hogy Stepney bízni kezdett benne; különösen mikor arra kérte a királyt, hagyjon fel a titkos alkudozásokkal s bízza az egészet az újra szervezett bizottságra.* Ezt a közbenjárók azonnal tájékoztatták az eddigi sikertelenségek okairól. Figyelmeztették, hogy a magyarok semmiesetre sem bocsátkoznak alkudozásokba törvényes jogaik, alkotmányuk helyreállítása és teljes biztosítása nélkül; tanácsolták egyúttal, hogy az újabb amnestiában Rákóczit és a főbbeket név szerint megemlítsék.* 23-ikán a bizottság már csakugyan foglalkozott a fölkelők gyöngyösi 25 békepontja közűl a tizenkilenczedikkel, mely a Rákóczi ellen hozott itéletet törőlni kivánta; Harrach azonban 29-ikén megjegyezte, hogy ha Rákóczi s az elégületlenek leteszik a fegyvert s a köteles engedelmességre visszatérnek, a király kegyelmet ad nekik és nyilatkozatában névszerint megemlíti őket. A bizottság úgy határozott, hogy mindenki kegyelmet nyer, a ki a fegyvert leteszi és az engedelmességre visszatér.* Másnap már teljesen megállapodott a 25 pontra adandó válaszban.* A király, a ki februárius 5-én a Burg ablakánál ismét 18 helység lángolásából sejtette, hogy Heister nagyszombati diadala még sem oly tökéletes, másnap helybenhagyta a «magyar» bizottság munkálatát, mely elfogadja ugyan az angolok és hollandok közbenjárását, de semmit sem szól a kezességről s kimondja, hogy az eddig ígérteknél a protestánsok nem várhatnak többet.* Magyarországnak azonban háromnegyedrésze protestáns lévén, ez a ridegség annyit jelenthetne, hogy a főczél ennek a vallásnak megrontása, a minek nyomában az önkényes uralom járna; már pedig ebben az esetben Rákóczi a magyarsággal a törökök karjaiba vetné magát.* Mindamellett a közbenjárókat is megnyugtatta az a 15 pont, amelyben a király Széchenyi érseket újból felhatalmazta az alkudozások megkezdésére;* mivel azonban a 25 a és 15 pontú válasz közt ellentétek voltak, a bizottság a közbenjárókat kérte meg, hogy a két oklevélből egy harmadikat szerkeszszenek s azt azonnal elküldvén Rákóczinak, megkérdezzék tőle, elfogadja-e az alkudozások alapjáúl.* Februárius 26-ikán az angol alsóház is felíratban kérte Anna királynét, hogy Lipótot alattvalóival, a magyarokkal kibékíteni törekedjék;* emlegették is, hogy e végből, mint külön követ, Paget lord megy Bécsbe. Azonban Rákóczi maga figyelmeztette Stepneyt, hogy ők a lordot, a karlóczai békekötésnél tanúsított magatartása óta, a magyar nemzet ellenségének és Thökölyék száműzetése okának tartják.* A lord főkép azért nem vállalkozott a küldetésre, mert osztrák barátai, bizalmas kérdésére, őszintén megmondták, hogy a bécsi udvar csak időt akar nyerni az alkudozásokkal.* Bizonyos, hogy az udvar tudni sem akart a kezességről. Báró Seilern vállalkozott Stepney azon állításának czáfolására, hogy erre van példa, mert 1620-ban II. Ferdinánd hajlandó lett volna a Bethlennel kötendő békét a spanyol, franczia és lengyel királyokkal biztosítani. A közbenjárókat arra sem akarták fölhatalmazni, hogy külön kedvezéseket ígérjenek Rákóczinak és a főbbeknek; mert a császár miért kedvezzen olyanoknak, a kik annyi bajt okoztak neki?* Szirmayt, Vizát, Okolicsányit az udvar egyelőre megint csak Bercsényihez küldte, ez azonban őket ismét Rákóczihoz utasította azzal a kérdéssel: akarják-e a magyarok, hogy Rákóczit, Bercsényit külön megnevezzék a megkegyelmező levélben? Elfogadják-e ünnepiesen a hatalmak közbenjárását? Rákóczi miért sértette meg az eperjesi vár föladása föltételeit? ’
Stepney januárius 15. és 17. Simonyinál, I. 632., 636.
Stepney Harleynak 1705 januárius 24., Simonyinál II. 2. 4. Az új bizottság elnöke Harrach, tagjai Savoyai Jenő hg., Lichtenstein Ádám hg. (aki azonban nem vett részt, pedig ő óhajtotta legjobban a békét), Mansfeld gróf, Pálffy Miklós gróf; Seilern báró.
Stepney Harleynak januárius 28. U.-o. II. 7–8. Ez utóbbit már 1704 október 6. sürgette. U.-o. I. 471.
Történelmi tár 1897. 410., 414.
Stepney Harleynak januárius 31. Simonyinál II 12.
Stepney Harleynak, februárius II. és 14. Simonyinál, II. 21., 23.
U.-ő. februárius 7. U. o. II. 18.
U.-ő. februárius 21. U. o. II. 26.
U.-ő. februárius 25. és 28. U. o. II. 28., 32–35.
Simonyi, II. 29.
Rákóczi Stepneyhez 1705 április 28. U. o. II. 69. Stepney Harleynak februárius 28 és junius 27. U.-o. II. 35. és 145.
Stepney Harleynak május 30. U.-o. II. 105–6. Cserei, Hist. 343.
U.-o. februárius 28. U.-o. II. 32–34.
)
* II. Rákóczi Ferencz adománylevele Balog István pozsonyi főkapitány részére 1705 aug. 3. Eredetije dr. Márki Sándor birtokában. Olv. l. a «Hasonmások szövegé»-ben 7. sz. a.
II. RÁKÓCZI FERENCZ ADOMÁNYLEVELE BALOG ISTVÁN POZSONYI FŐKAPITÁNY RÉSZÉRE. 1705. AUG. 3.
(384. lap.)
MY FEJEDELEM Felső Vadászi RAKOCZY FERENCZ Nemes Saáros Varmegyenek Örökös Fő Ispannya Munkacsi és Makoviczai Herczeg, Saáros Patak, Tokaj, Regecz, Ecsed Somlyo, Lednicze, Szerencs, Onad Varaknak Őrökős Vra. Ettc. Adgyuk tuttara a' kiknek illik, hogy M˙ Kegyelmes tekintetben vevén Nemes Poson Vármegyei Fő Kapitany Nemzetes es Vitézlő Balog István hivünknek Hazájahoz és Nemzetehez való igaz szeretetiből szarmazott a' mostani köz Űgynek elő segellésében valo szives keszségét és Valosággal meg mutatott dicseretes maga viselését, Mellyett hogy továbis minden készséggel, és allandosaggal az Üdőnek és helynek alkalmatossági és kivánsaga szerint fogna nyilvánvalová tenni bizonyossan remelvén; Sőt azonkivül fen meg nevezett Fő Kapitány hivünkhöz valo kegyelmesseggünktül viseltetvén, Erre valo nézve, Nemes Poson és Nítra Varmegyekben, söt egyebüttis talalhato akarmely nevel nevezendö Nehai Orban Pál Itilö Mester immobilis minden Ioszágit és javait, a mellyek tudni illik actu fiscus kéznél vannak, es eddig általunk valamely erdemes Hazafiának nem conferáltattak, fen emlétett Fő Kapitány Nemzetes Vitézlő Balog István hivünknek, és utriusque sexűs Successorinak attuk és conferáltuk, a' minthogy e' Levelünk erejével adgyuk és conferállyukis Kegyelmesen, a Nemes Ország továb valo dispasitiojaig. Költ Patánal levő Táborunkban, Kis Asszony Havának harmadik napján Ezer Het száz Ötödik Esztendőben.
F. Rakoci m. p.
Sigismundus Zanokj m. p.
(P. H.)
Gregorius Ráti m. p.
Azonban melegség, sőt hő sugározott abból a levélből, a melyet márczius elsején Stepney és Bruyninx írtak Rákóczihoz, kihez azt magának Széchenyinek kell vala elvinnie. Hivatkoztak reá, hogy mult november 11-ikén kelt levelében ő maga is számított további közreműködésökre. Ezt viszont a czászár is elfogadta s az ország biztonsága, sértetlensége és jövendője érdekében mindent megtenni ígért. Igéri különösen, hogy a katonaságot ezentúl szigorú fegyelemben tartja; hogy az ifjabb király a országban fog lakni s lemegy az országgyűlésre, a melyet háromévenkint hí egybe. A szabad választás dolgában ragaszkodik az 1687. évi törvényekhez. A magyar államtanács és a kanczellária tekintélyét megőrzi. Béketárgyalásoknál ezentúl magyarokat is alkalmaz; a magyar törvények átnézéséről és rendszerbe foglalásáról gondoskodik; a nádori tisztet, kanczelláriát, kamarát régi tekintélyökben megtartja stb.; egyebekről pedig az országgyűlés fog határozni. Azok, a kik valóban óhajtják a békét, mindezt – a közbenjárók szerint – elegendőnek tarthatják. Kérik tehát Rákóczit, a vezéreket és a szövetkezett rendeket, hogy ha már közbenjarásukat elfogadták, valahára szabatosan és hitelesen nyilatkozzanak ezekről a pontokról s bizonyítsák be, hogy hajlandók a békekötésre, a mit ők, a maguk részéről, egész erejökkel hajlandók előmozdítani.*
Katona, XXXVI. 653–661.; Szalay, VI. 220–225.
