I. RÁKÓCZI ÉS AZ ELSŐ ÖRÖKÖS KIRÁLY. (1705.)
I.
RÁKÓCZI ÉS AZ ELSŐ ÖRÖKÖS KIRÁLY.
(1705.)
RÁKÓCZI ÉS AZ ELSŐ ÖRÖKÖS KIRÁLY.
(1705.)
Rákóczi-korabeli fegyverek.*
Rákóczi-korabeli fegyverek, Cserna Károly eredeti rajza.
STEPNEY már I. Lipót halála napján megjegyezte, hogy a császárváltozás hasznára válik a magyarokkal való kibékűlésnek, mert I. József római és magyar királyról Rákóczi és Bercsényi egyaránt nagy tisztelettel nyilatkoztak előtte.* Az új király nemsokára valóban kijelentette Esterházy nádor, Kollonich primás és Pálffy bán előtt, hogy nagyon sajnálja Magyarország pusztúlását. Megvizsgálja s orvosolja a magyarok sérelmeit, a miket apja idejében szenvedtek és a mikben neki nem volt része: koronázási esküjét megtartja, hitlevelét pedig a legközelebbi országgyűlésen törvénybe iktattatja. Felhatalmazta a primást, hogy ezt a papsággal, a nádort pedig hogy a nemességgel tudassa. Ha azonban a magyarok elmulasztják ezt a kedvező alkalmat, kérlelhetetlenűl bánik el velök, ha örökös tartományait az utolsó faluig zálogba kellene is vetnie. Jelszava: Amore et timore – szeretettel és ijesztéssel.*
Stepney 1705 május 5-ikén Simonyinál, II. 74.
Stepney május 16. U. o. 85. A király május 15-iki kiáltványa a dési gymnasium 1714-iki Urbariumában, 104–7. Lasztóczy László levele május 27-ikén. Tört. Tár, 1898. 262.
«Josephus király nekem kegyelmes, jó uram volt! – mondá gr. Forgách Simon erdélyi kuruczvezér több tiszt jelenlétében már május 15-ikén.* – Ha tudtam volna, hogy meghal Leopoldus császár (a kit adtával említett), ma kurucz nem volnék. Most is félek az Istentől; a háládatlanságot ő szent felsége megveri». Viszont a magyar fővezérnek, Bercsényinek és a radikálisoknak, mindjárt Lipót halálakor, az volt a felfogásuk, hogy nem ismerhetnek el olyan királyt, a kinek megválasztását törvénytelennek nyilvánították. A főségszünet tehát, az interregnum, a lehető legvilágosabb. Ha nem állana is a nemzet fegyverben, József magának a pozsonyi 1687:I–II. tv.-czikknek értelmében képtelen az uralkodásra, mert megesküdött a feltételekre és az országgyűlés tartására; de nem tartott országgyűlést s így esküje semmis; a ki pedig meg nem esküdött, nem király. Ez az Isten ítélete. Azzal, a törvénynyel a mi törvényeinket akarták elveszteni; de magát ezt a törvényt vesztették el, mert a fegyverben álló magyarok ezt a választást el nem ismerhetik. Mivel tehát nem örökös király, semmi közük hozzá. Lipót király személyében meghalt fölkelésük oka. Ki kell hirdetni, hogy ez idő szerint nincs királyunk.*
Teleki naplója, 124.
Bercsényi Rákóczihoz 1705 május 12. Arch. R. IV. 502–3.
A nádor komolyan félt, hogy ezt a felfogást a fejedelem is magáévá teszi. Titkárát, Jeszenszky Istvánt küldötte hozzá Egerbe és arra intette levelében, ne kívánja országunk romlását, ne szomjúhozza édes nemzetünk keserves vére ontását, mikor olyan úrral van dolga, a ki magát minden törvényes igazság megtartására kötelezi. Azonban feltöretlenül kapta vissza levelét, mert csak méltóságos úrnak czímezte benne Rákóczit, úgy gondolván, hogy a két év előtti ítélet következtében nem írhatja sem fejedelemnek, sem herczegnek.* Rákóczi a nádort, a kit felelőssé tett a régi rendszer bűneiért, különben sem fogadhatta el közbenjárónak. Ellenben, hír szerint, udvarias, sőt meleghangú levélben üdvözölte az apja örökébe lépő királyt.* Hiszen uralkodása kezdete olyan kedvező csillagzat, mely eloszlatja azokat a fellegeket és viharokat, a mik a nemzetet körűlfogták s majdnem elsülyesztették. Királyuktól a magyarok régi szabadságuk visszaállítását remélik; mit a király iránt ősi hűséggel és bizalommal viszonoznak. Őmaga (Rákóczi) mindig mély hódolattal és őszinte ragaszkodással viseltetett személye iránt. Nemcsak zavarni nem akarja uralkodását, hanem kész az egész nemzettel együtt hűséget is fogadni neki. Feláldozza életét érette, mint törvényes uráért és királyáért, ha orvosolja azokat a sérelmeket, a mikkel a nemzetet azok a gyűlöletes miniszterek illették, kik a jó fejedelem nevével és tekintélyével méltatlanúl éltek.
Stepney június 20-ikán és 27-ikén. Simonyinál, II. 138., 146–7. A levél Lambertinál, Mémoires pour servir á I'histoire du XVIII. siécle, III. 608–9. Katona, XXXVII. 31–34. Szalay, VI. 239–241.
Lamberti III. 607–8. Katona, XXXVII. 35–36. Szalay, VI. 242–3. Horváth (VI. 383.) ezt koholt vagy későbbi levélnek tartja.
I. József király.*
I. József király eredetije a Történelmi Képcsarnok metszetgyűjteményében.
A gyűlöletes miniszterek azonban megmaradtak, és nem igyekeztek meggyőzni az uralkodót, hogy ez a magánlevél nagy politikai fordúlatra vezethet. A fejedelem udvariassága még sem maradt minden viszonzás nélkűl. A császárné magához hívatta feleségét s értésére adta, hogy a császár kész volna őt urához bocsátani, ha ezzel a békealkudozást siettethetné.* Majdnem egy esztendő mulva József király is biztosította a fejedelemasszonyt, hogy neki nem volt része az atyja és a herczeg (prince) között támadt kellemetlenségben; hiszen őmaga mindig különösen becsülte a herczeget. Semmit sem is óhajtana inkább s dicsőségének tartaná, ha a herczeget visszavezethetné kötelességére. Meg van győződve, hogy ebben a herczeget a grófok gátolják, kik szellemén uralkodnak.* Ezeknek a befolyásától kellene őt megszabaditani. A herczeg ne hallgasson a fölizgatott nép szenvedélyes tanácsaira, hanem inkább felesége és gyermekei sorsára gondoljon. Ő atyai indúlattal viseltetik Rákóczi kis fiai iránt s a herczeg javára mindent megtesz, a mit hozzávaló őszinte jóindúlatból megtehet.*
Rákóczi Bercsényihez 1705 július 3 Arch. R. I. 371.
Gróf Forgách Simon szerint a fejedelemnek Bercsényi, Des Alleurs «merő praeceptorai s Vay uram is, a mit szeret, véghez viszen ő ngánál». Pedig egyébként «soha nem hitte volna, minő ambitiosus, senkivel nem gondol, tanácsát, opinióját másoknak be nem veszi, sőt megcsúfolja». Hadtört. Közl. 1891. 454–5.
Hist: du Prince Ragotzi (1707) 213–4.
A fejedelem eleinte valóban remélte, hogy meglehet a béke; mert a mostani uralkodó még atyja életében nemcsak jóindúlattal volt a nemzet iránt, hanem majdnem vigasztalta is szerencsétlenségében.* Elismerte, hogy a mostani császár nem vakbuzgó, a jezsuitáknak nem ad annyi hitelt, mint az apja. De ha a vakbuzgózág nem is viszi rá, ráviszi a politika, melynek következtében a protestánsokat a franczia király is üldözi a maga országában és csak másutt pártolja.* Az udvart magát megbízhatatlannak tartotta.* «Az új császár ígér ugyan mindent, de ha hazánk dolgait eszem szerint folytatni kívánnám, bizony, ígéretének keveset hinnék!» Viszont Bécsben Rákóczi környezetét okolták, hogy a békét akadályozza,* sőt már az elszakadás vágyát is megérleli a fejedelemben. Hiszen július elsején, a mikor Rákóczi országgyűlést hirdetett a Rákos mezejére,* ismét képtelennek és törvénytelennek nyilvánította az Ausztriai Ház uralkodását.
Rákóczi Széchenyinek 1705 augusztus 17-ikén. Arch. R. I. 392. Rákóczi emlékiratai, 181.
Rákóczi Okolicsányi Pálnak 1705 U. o. I. 448–9.
Rákóczi Thökölynek 1705 júliusban. U. o. I. 375.
Katona, XXXVII. 36.
Közli Katona, XXXVII. 36–41.
A dolog valóban nem József király és Rákóczi személyes jóakaratán vagy éppen barátságán, hanem azon az elvi kérdésen fordúlt meg, az 1687: I. t.-cz. értelmében szabadon megválasztott József király uralkodhatik-e az örökös királyságot behozó és az ellenállás jogát eltörlő 1687: II–IV. törvényczikkek alapján s nem szorúlnak-e ezek a törvényczikkek átnézésre, javításra? Rákóczi már 1703 június 7-iki manifesztumában az uralkodóház bűnei közé sorolta, hogy országunk arany szabadságát, a mely a maga erejét annyi száz esztendőtől fogva a királyok szabad választásában megrontatlan szokással megtartotta, «örökös uralkodásnak ábrázatára, az ebben való megegyezésre rettentéssel élvén, szolgai változással elváltoztatta». Az Aranybulla záradékát is csak azért törőlte el, hogy az örökösödés behozatalával «felettébb való szabad uralkodásának nagyobb eredetét vehessen. Nem hatott reá az a Szirmay-féle érvelés sem, hogy az örökös királyság voltaképpen megvolt az 1687. évi országgyűlés előtt is.* Stralenheim már azelőtt megírta XII. Károly svéd királynak,* hogy Lipót király azért sem fogadhatja el a svédek közbenjárását, mert a westfaleni béke csak az osztrák örökös tartományokra nézve engedi meg a svédek közbenjárását; azonban – úgymond – akkor még Magyarország választóország volt és csak 1687-ben lett az Ausztriai Ház öröksége.
Szirmay Rákóczihoz 1704 június 29. A dési gymnasium Urbariumában.
1704. április 11-ikén. Svéd áll. levél. tár (Caesareana alosztály.)
Tisztázni kellett előbb azt a fogalomzavart, a melyet Bécsben az örökösödés kérdésében az önkényes uralom javára mesterségesen támasztottak. Az udvar az örökös királyság eltörlésének és az Aranybulla záradékának helyreállítása alapján egyáltalán nem akart tárgyalni. Rákóczi ezzel szemben a nemzet készségét tapasztalta a hadakozásra. «Lássa Isten, mit végzett felőlünk!»* Utóbb a bécsi udvar a nagyszombati értekezleten előzetes biztosítást kívánt az iránt, hogy a magyarok ezeknek a törvényeknek revizióját nem fogják követelni.* Viszont a magyarok felszólaltak az ellen, hogy a császár Magyarországot örökös királyságnak nevezgesse.* A közbenjárók már eleinte csak úgy reméltek sikert, ha annak fejében, hogy a magyarok elismerik az örökösödés jogát, a császár biztosítja a nemzet törvényeinek és jogainak megtartását, odaértve az Aranybulla záradékát is.* Nem tudták, a bécsi miniszterek miért ütödtek meg azon, hogy ők a felkelők előtt szóba hozták az örökösödési jogot és az Aranybulla záradékát, holott ezekről százszor meg százszor írtak. Azok bele vannak foglalva a magyarok 1704 június 20-iki sérelmeibe is, mikre az udvar részben már válaszolt. Miért kellene hallgatni olyan pontokról, a miket Magyarországban minden okos ember ismer? Bercsényi utóbb megmondta Rechteren hollandi követnek, hogy míg ezeket a kérdéseket el nem intézik, nem bocsátkoznak alkudozásokba, mert különben a császár rabszolgáinak tekintenék őket.*
Rákóczi Thökölynek 1705 augusztus 17-ikén. MHH. XXIV. 613.
1705 augusztus 27. – 1706 februárius 27-ig számos adat van erről a közben járók nagyszombati naplójában. Simonyinál, II. 409–428.
Kajaly és Gerhardt tiltakozása 1705 deczember 12-ikén. U. o. II. 423.
Emlékiratuk 1705 augusztus 30-ikán. U. o. 505–6.
Rechteren és Bruyninx Stepneyhez 1705 deczember 24. Simonyi, II. 305–6. V. ö. u. o. 312.
Az 1687: II. t.-cz. kezdősorai. (A M. N. Múzeum eredeti példányáról).*
Az 1687: II. t.-cz. kezdősorai. A M. N. Múzeum eredeti példányáról
A felkelő magyarok ebben a kérdésben valóban nem szorúltak Hugó Grotius tudós fejtegetéseire, van-e joguk szembe szállani fejedelmükkel?* Rákóczi bölcsnek nevezte II. Endrét az ellenállás jogának megengedéséért* s ennek és az örökös királyságnak kérdésében csak a közbenjáró hatalmak képviselői előtt akart világosan nyilatkozni.* Neki a békebiztosokkal az volt a felfogása, hogy meg kell szüntetni az örökösödés szónak kétértelműségét. Más a királyi méltóság örökösödése és más az ország örökös birtoklása, mely Magyarországot az örökös tartományok módjára a Habsburgok uradalmai közé sorolja. Nem elég tagadni, hogy a Habsburgok nem akarnak Magyarországon önkényesen, zsarnoki módon uralkodni; hiszen azt is tagadják, hogy Ausztriát és Csehországot úgy kormányozzák.* Ezek pedig tulajdonaik. A záradék eltörlésének és a királyi örökösödésnek ürűgye alatt Magyarországot is ilyen tulajdonuknak akarták tekinteni. Azért kívánták, hogy mivel Magyarország egy harmadát teszi a Habsburgok tartományainak, az egészre kivetett tizenkét millió forint adóból négyet Magyarország fizessen és katonaságot is ebben az arányban adjon. A királynak tehát a nemzet megnyugtatására feltétlenűl már most ki kell jelentenie, hogy Magyarországot a királyi örökösödés czímén nem kormányozza örökös tartományainak módjára. Törvényei értelmében Magyarország szabad és lakosai is szabadok; s őket még csak nem is akarta megfosztani szabadságaiktól.* A fejedelem maga hasonló értelemben nyilatkozott a szenátussal együtt. Kijelentette, hogy I. József igenis örökös király, de nem örökös ura a rendeknek és az ország sem örökös jobbágya neki.*
Egy lengyel kir. tanácsos levele, 1706. Thaly, Kalászok, 123–4.
Rákóczi önéletrajza, 56.
Széchenyi Pál a királyhoz 1705 szeptember 15. Arch. R. II. 513.
Szalay, VI. 315.
A magyar békebiztosok a közben járókhoz 1705 deczember 28-ikán. Szalay, VI. 316–7.
1706 januárius 30-ikán. Géresi, Károlyi okl. V. 381.
Sajátságos, hogy az előleges nyilatkozatot, a melyet magától értetődőnek kellett volna tekinteni, a király nem akarta ily határozott alakban megtenni, mert tekintélye csorbítását, őszintesége kétségbevonását látta benne. Csak annyit jelentett ki, hogy a magyar örökösödési törvény alapján nem kíván korlátlanúl uralkodni.* Bruyninx szerint az udvar sohasem mutatta ki világosabban, hogy – éppen csak korlátlanúl akar uralkodni. Az udvar vagy vak, vagy azt hiszi, az egész világ olyan ostoba, hogy át nem látja rosszúl elrejtett gondolatát.* A közbenjárók egyáltalán nem csodálkoztak volna rajta, ha ennek következtében a magyarok a trónt üresnek jelentik ki.*
1706 januárius 20-ikán. Simonyi, II. 355.
Bruyninx, januárius 25-ikén. U. o. II. 373., 377–8.
U. o. januárius 24-ikén. U. o. II. 426.
Rákóczi mérsékletét az bizonyítja legjobban, hogy még a kívánt előzetes nyilatkozat nélkűl is kész volt megkezdeni a békealkudozásokat;* miről a közbenjárók nála később személyesen is meggyőződtek.* A fejedelem Józsefet csak I. Lipót halála után teljes egy esztendővel nevezte császári és királyi felségnek,* azonban továbbra is csupán trónkövetelőnek tekintette, mert nem igazi szabad választás útján jutott az uralomhoz.* A békét, a hogy Rákóczi utóbb három esztendei keserű tapasztalat után mondotta,* így is megköthették volna, ha a Habsburgok uralkodásvágya határt ismert volna. Rákóczi azonban és a rendek el voltak szánva, hogy ennek vérük árán is gátat vetnek. A fejedelem az erdélyi katonatörvényt is azért szentesítette, mert kerűlte azt a látszatot, hogy a jobbágyok fegyverével korlátlan hatalomra tör.* A ki ilyen szigorú volt önmagával szemben, annak másokkal szemben is joga volt a bírálatra, vagy legalább az őrködésre. A népek – mondotta egy belső, emberének tulajdonított röpirat* – nem a végre vannak teremtve, hogy a fejedelmek nagyravágyásának szomorú játékai és nevetséges múlatságai legyenek. A fejedelmek a népek boldogságára és békességére valók és csak az Isten lehet czélja minden cselekedetüknek: a magyarok ellenségei akárhogyan vélekedjenek is ebben a tárgyban. A szabad választástól nem függő «uralkódásra való következés» (a successio) olyan visszaélés, mely csupán törvénytelen uralkodóhoz illik.* Rákóczi később, csendes magányában is kikelt az olyan fejedelmek ellen, a kik hivatalukat jobbadán csupán arravalónak tartják, hogy kényök-kedvök szerint uralkodjanak és saját gyönyörüségükre éljenek, a hogy éppen I. József tette, és tették, teszik mindazok, kik azt hiszik, hogy a mit akarnak, már szabad is. Még jó, ha az ilyen fejedelem legalább Istentől, a maga lelkiismeretétől s azonkívül gyóntatójától kér tanácsot.*
Stepney Harleyhoz 1706 márczius 3. U. o. II. 559.
Stepney 1706 június 7-én. Simonyi, III. 77.
1706 május 8. A fegyvernyugvás megerősítésében. Simonyinál, III. 43.
A rozsnyói szenátus-űlésben 1707. januárius 22-ikén. Századok, 1896., 16. Ez ellen Esterházy nádor 1707 augusztus 20-ikán. U. o. 1895., 935–6.
Rákóczi 1707 szept. 12. U. o. III. 339.
Rákóczi emlékiratai, 211.
Thaly, Kalászok 188.
Az ónodi függetl. nyilatkozat, 1707. Thaly, Kalászok, 183.
Rákóczi önéletrajza 183., 186.
Rákóczi már fegyverfogásakor 21 pontban fejtette ki az osztrák abszolutizmus terjeszkedése módját: hogyan kellett törvény gyanánt teljesíteni mindent, a mit magános tanács alapján rendeltek. Semmit sem hagytak próbálatlanúl, hogy az osztrák hatalom ebben a «gazdag ragadozásban» örvendhessen. És a szabad országban már csak «a magános tetszés szerint való gazdai hatalmas uralkodás» volt hátra.* Fegyvere szerencséjének elhanyatlásakor az angolok is* észrevették, hogy az udvar inkább erőszakkal akarja legyőzni a magyart, mint panasza okainak elhárításával kiengesztelni. Szép szavakkal tartja, az orvoslást pedig a jövőre igéri. Mindent felhasznál, hogy az ország kiváltságait eltörölje és azt korlátlan uralma alá vesse.
1703 június 7. Manifestum, 19. l.
Medows 1709 június 29-ikén. Simonyinál III. 446. Palmes 1710 szeptember 20-ikán. U. o. 459.
Mégis elmondhatjuk, hogy Rákóczi nem az örökös királyságnak, hanem a belőle vont és az alkotmány ellen törő ilyes következtetéseknek volt ellensége. Hiszen később saját házában is örökössé akarta tenni az erdélyi fejedelemséget.* De a zsarnoki hajlamok valamikor egy trónralépő királyt arra bírhatnának, hogy az országgyülés és az eskü mellőzésével követelje elismerését, a mi a nemzet jogának elkobzását jelentené s veszedelmesebb volna az örökösödési jog elfogadásánál.* Ezt a harmadik nemzedék meg is érte II. József uralkodásában. A gyermektelen és beteges királynak senki sem jósolt hosszú életet. Azt hitték, a kérdést halála egymaga megoldja,* mert Magyarországban ezzel törvényesen megszűnik a successio.* Csak négy magyar volt azon 34 titkos tanácsos közt, a ki előtt I. Lipót már 1703 szeptember 12-ikén rendezte fiai kölcsönös örökösödésének az ügyét.* Ezt az oklevelet Magyarországban nem ismerhették; e a fejedelem már 1705 deczember 26-ikán megjövendölte a leányág örökösödésére való törekvést, «melyet a nemzet örökös siralmával is fog jajgatni jövendőben». Látta, az udvar milyen szép ürűgyeket és színes okoskodásokat keres magának, hogy «ezt a keserves pilulát annál is inkább megaranyozván, velünk elnyelesse». De bizonyára nem javasolhatja édes nemzetének, hogy súlyos nyavalyáját méreggel gyógyítsa. «Jobb lesz tehát, ha az udvar őszinte akar lenni, hogy olyanokról gondolkozzék, a mik lehetségesek is legyenek».* Az 1687: II. t.-cz. csak József császár elsőszülöttjére s annak ivadékaira szorította a korona örökségét; de ez az örökség József leányait nem illeti, mert felesége, a római császárné, Magyarországnak nem koronás királynéja. A nemzet tehát József halála pillanatában visszanyeri királyválasztó jogait és szabadságait. Egyelőre mint helytartót, a nádort fogja illetni az ország ügyeinek továbbintézése.*
Rákóczi Bezenvalnak 1711. november 24-ikén. Fiedlernél II. 488. és Szalaynál, Rákóczi bujdosása, 178.
Rákóczi Klement útján Anna királynéhoz, Szalaynál id. h. 116.
Egy kurucz röpirat Károlyi önélet írásában, II. 216. Rákóczi 1710 november 22–29. Arch. R. III. 202.
Bercsényi Rákóczihoz 1711 május elején. U. o. VI. 724
Die pragmatische Sanktion.Österr: Ung. Revue 1906. XXXIV. 12.
Rákóczi levele Arch. R. I. 450. Thaly, Bercsényi, III. 721.
Rákóczi 1711 május I. U. o. III.644. Hasonló értelemben írt Bercsényi gróf Wehrdennek, Ágost király miniszterének 1711 május elején és november 2-ikán. Arch. R. VI. 724., VII. 51.
Rákóczi és Bercsényi a szabadságharcz végén még nem tudták, hogy az osztrák örökös tartományokban József után Károly, ennek magvaszakadtával pedig nővéreik, I. Lipót leányai örökölnek.* Akkor hallották azt, hogy az európai kongresszus a magyar trónöröklést is szabályozni kívánja; de mit várhattak ettől, ha csak az öröklést rendezik, nem a szabad választást és nem a jövendő, vagy akár csak a mostani kormányformát?* Rákóczinak csupán a rastatti béke idejében (1714) tűnt fel, hogy az udvar a trónörökösödés dolgában újabb titkos megegyezésen töri a fejét.* Pedig akkor már majdnem egy esztendeje (1713 április 19-ike óta) készen állt a pragmatica sanctio mint házitörvény, a melyet ő még 1705 karácsonymásodnapján megjósolt. Rákóczi felfogását mi igazolhatta volna jobban, mint az a bizonyosság, hogy Bécsben az örökösödés rendjét a törvényhozás megkérdezése nélkül, családi megállapodások szerint akarták rendezni?
Bercsényi Rákóczihoz 1711 november 2-ikán. Arch. R. VII. St.
Rákóczi Bercsényihez 1711 deczember 11-ikén. U. o. III. 700. – Bercsényi Rákóczihoz 1711 deczember 16-ikán. U. o. VII. 72.
Rákóczi önéletrajza, 296.
