II. A NYÁRI HADJÁRAT 1705-BEN.
II.
A NYÁRI HADJÁRAT 1705-BEN.
A NYÁRI HADJÁRAT 1705-BEN.
RÁKÓCZI őszintén kereste a nagy alkotmányjogi vitának törvényes és így egyedűl megnyugtató megoldását; de az Aranybulla záradéka alapján: fegyverrel a kezében. Pedig a labancz urak nem voltak hajlandók elhinni, hogy neki és a magyarságnak igaz és helyes oka lett volna a fegyverkezésre; szerintök ezt az udvar és a kereszténység sem hiszi el.* Egyikök, gróf Czobor Márk, Bécsben egy fényes lakomán Stralenheim svéd követ hallatára Rákóczit, Leszczinszky Szaniszlót és XII. Károlyt nevezte Európa legczégéresebb pártütőinek; a miért a bécsi udvar kiszolgáltatta őt az elégtételt követelő – svéd királynak.* A Habsburg-ház valóban lázadónak tekintette, pedig sem nem elégedetlen, sem nem revoltáló alattvaló, hanem szabad fejedelem és a franczia király szövetségese volt, a ki saját maga és hazája védelmére fogott fegyvet.* S lehetett-e kívánni, hogy a fejedelem, ki az igazságért viselt háborút, magát lázadónak vallja?* «Az emberséges ember felelt Rákóczi a vádaskodóknak* – lelkét Istennek, vérét és életét urának, becsületét pedig magának szokta tartani; ő tehát magát lázadónak nem ösmerheti el.» Európa érdeke követelte, hogy Magyarország teljes békét nyerjen s népe felépüljön. Ezt az országot, a melyet – igen helyesen – a kereszténység védőfalának mondanak, nem kellene önkényesen kormányozni, hanem törvényes kormányt adni neki s arra bírni, hogy magát a törökök ellen védje. Ez az ország, ha őszintén kibékítik és ha kielégítik igazságos kívánságait, a melyek még legutolsó királyainak hitlevelein alapúlnak, Ausztriát erősebbé fogja tenni a szabadság és az európai egyensúly veszélyeztetése nélkűl. Ha meg nem nyugtatják, alkalmat ad örökös zavarokra és háborúkra, a melyek egy egész hadsereget megakaszthatnak.
Pálffy levele 1711 februárius 5. Károlyi önéletleírása, II. 284., 286.
Arch. R. VII. 273.
Vetésy XIV. Lajoshoz 1711 deczember 1. Fiedler, I. 261. Szalay, Rákóczy bujdosása 203.
Klement a hágai kongresszushoz 1712 januárius 15. Szalay, id. h. 274.
1711 februárius II. Károlyi önéletleírása, II. 291.
Rákóczi a háborút Európa közszabadságáért is viselte; elvárhatta tehát, hogy annak idején európai békében biztosítsák Magyarországnak törvényeken és hitleveleken alapúló lelki és világi szabadságait.* Azonban már Marlborough herczeget figyelmeztette, hogy az udvar a magyar nemzetet kiirtani törekszik. A Habsburgokkal szemben olyan a helyzetünk, mint előbb a Hollandiáé. A szövetséges sereg diadalai büszkévé teszik a császárt,* a ki már uralkodása ötödik napján megtett minden készűletet e háború erősebb folytatására.
Klement id. emlékírata, 276–7.
Rákóczi Marlboroughoz 1709 október 20. Tört. Tár, 1882. 16.
Heister helyett 1705 május 10-ikén Herbevillet nevezte ki magyarországi fővezérnek. A 6100 dánt is odaértve, 16 tábornok alatt 27.000 rendes katonát rendelt parancsnoksága alá. Odaszámítva az országban szanaszét álló császáriakat a ráczokkal, horvátokkal és a különböző helyőrségekkel együtt, a császárnak kerekszámban 80.000 embere állt szemben a kuruczokkal, kiknek hadát maga Rákóczi csak 75.000 főre becsűlte.*
Rákóczi emlékíratai, 129-130.
A hadak rendezésével és a békealkudozásokkal elfoglalva, Egerből a fejedelem a szokottnál későbben mozdúlt ki. Hadjáratához úgy akart fogni, hogy eddigi hadakozásának az mintegy végső megfejtése legyen. Ennek következtében június 15-ikén a Dunához rendelte Károlyit is, ki ebben az időben Gyula várát vívta s végső csapást akart mérni a marosvidéki határőrző ráczokra. Tudta, hogy visszahívásáért a tábornok duzzogni fog. Megintette, hogy hézagos értesítésekből ne mondjon ítéletet, mert nem akarja ugyan ama föld helységeinek elpusztúlását, de azt sem, hogy azoknak képzelt veszedelméért az egész ügy tetemes kárt szenvedjen. Harmadnap pedig a debreczenieket rótta meg, a kik Károlyi ottmaradását kérték. Az ilyenekre ő semmit sem ad és Károlyi csalódik, ha azt hiszi, hogy hadi intézkedéseit ezzel megváltoztathatja. Se nem illendő, se nem hasznos, hogy rendeleteit a debreczeniek kitrombitálják.*
Szalay, VI. 247–8.
Másnap, június 18-ikán, megkezdte ez évi hadjáratát* s Egérből, a lovakat fűre bocsátva, megindúlt a solti dunai sánczok felé. 21-ikén Árokszálláson táborozott, a jászok közt.* Másnap Hatvanban,* harmad- és negyednap a dányi tónál,* Budával egy irányban.* Itt értesűlt Esterházy Dániel futárjától, hogy Glöckelsperg tábornok budai parancsnok Bottyánt heves összecsapás után beszorította a kömlödi Bottyánvárba s ötödnapra, 22-ikén, annak elhagyására és felégetésére kényszerítette.* Dánynál érkezett hozzá Bercsényi futára is azzal az izenettel, hogy Herbeville a Csallóközből eleséggel akarja ellátni Lipótvárát, miben a fejedelem meggátolhatja, ha hirtelen eléje vág a Vágnál. A fejedelem egyelőre mégis délnyugat felé fordúlt, hogy megsegítse a solti sánczot, a melyet Glöckelsperg erősen bombáztatott. 26-ikán tehát erőltetett menetben tette meg a 30 kilométernyi rossz utat Dánytól Ócsáig. Másnap még nehezebb; mert mocsarak és lápok közt vezető úton akart eljutni délnyugat felé Szentmiklósra;* a napot azonban pihenésre fordította, Harmadnap értesűlt, hogy a kuruczok visszavették a balparti hídfőt, a hídat is elszakították s az ellenség átkelését – hajók hiányában – lehetetlenné tették. Igy tehát nem akadt ottan dolga; s mivel nem is remélhette, hogy a hídat helyreállíthatja s azon át a Dunántúlt megsegítheti, elhatározta, hogy Esterházy és Károlyi hadait is magához vonva, Pest felé nyomúl, de a mennyire lehet, minden nyilt ütközetet elkerűl.* Július elsején Ócsán valóban egyesűlt Károlyi Sándor s Esterházy Dániel hadaival,* Tábornokai tanácsára történhetett, hogy lemondott Pest ostromáról, melytől Glöckelsperg tartott s melyre ő éppen a most kihirdetett rákosi országgyűlés biztonsága érdekében készülődött.* Július 3-ikán még Ócsáról tudatta az angol királynéval és a hollandi rendekkel, hogy a béke dolgában ünnepiesen elfogadja közbenjárásukat,* de hadaival még aznap átvonúlt Gyömrőre.* Csupán Halasnál hagyott némi katonaságot, hogy vigyázzon a császáriakra, kik a Duna/Tisza közét most már legfeljebb Pétervárad felől fenyegethetik.* Gyömrőn és Csabán kelleténél tovább kellett vesztegelnie. Nem a menet nehézségei tartóztatták fel, bár haladását mindenesetre lassította, hogy ivó- és itató-vízért néha 7–20 kilométernyi kitérést kellett tennie,* Az keserítette el, hogy katonái, főkép a tiszántúliak, hazaszökdösnek s békére hajlanak.
Egy oklevele június 18. még Egerben kelt. Arch. R. I. 433.
U. o. I. 433–4.
U. o. I. 434.
Rákóczi levelei június 23., 24. U. o. I. 353. és IV. 599. Szalay VI. 246. tévedésből ír Ságot.
Rákóczi emlékiratai, 130.
U. o. és Arch. R. I. 355. 356., 358 Thaly, Bercsényi, III. 376–383.
Rákóczi Esterházy Dánielhez június 27. Arch. R. I. 356.
Rákóczi emlékíratai, 131. Levele Bercsényihez június 28. és 30. U. o. I. 358–9-
Rákóczi Bercsényihez, Arch. R.I., 359., 360.
U. o. I. 361–2. és IV. 602
Rákóczi, Anna angol királynéhoz, július 3. Simonyinál, II. 174–5. Katonánál XXXVII. 89–91.
Arch. R. I. 370–1.
Arch. R. I. 362.
Rákóczi Bercsényihez, július 3. U. o 370–1.
Gyömrőn szemlét tartott felettük s beszédet intézett hozzájuk.* Nem tudta, fájdalmát vagy bosszankodását közölje-e velök. Az első esetben méltán terjesztheti keserűségét eléjök, kik, az ő példájára, életöket hazájok dicsőséges szabadságára szentelték és mindenöket elhagyván, a végből jöttek zászlai alá, hogy győzzenek vagy meghaljanak, A vitézlő rendnek ezt a dicsőséges eltökélését csak a haza ügyén szánakozó szívvel és zokogva szemlélheti, Elfelejti keserves sorsát, éjjel-nappal való fáradozását, veszedelmek közt forgó állapotát és nem hozza elő eddigi szerencsés hadakozásait. Most azonban oka van panaszra, mert csorbát ejtettek az ügyön. Azok a vitézek, kik, vele együtt, verejtékökkel és vérökkel helyezték a régi szabadságot megközelítő állapotba: hírünket, nevünket, dicsőségünket csaknem eltapodták, mert lágyszívűeket, elfajúltakat tűrtek maguk között, a kik a magyar nevet nem érdemlik, Nagyobb szerencsének tartotta volna, ha, a hazát védve, gyarló testét velök egy sírhalomba rakják, mint hogy neki, az élő, de csaknem eltemetett vezérnek, becstelen cselekedetökről kell emlékeznie. Mit akarnak? …
Közli Toldy István, A magyar polit. Szónoklat Kézikönyve, XXIX. 1. Hanthó, Olvasókönyv, 107–8. Beöthy, A magyar nemz. irodalom tört. ismertetése, 2. kiadás, 256–7. Szalay, Magyarország tőrt. VI. 249–250. Hist. des révolutions, II. 332., de hibás dátummal. Horn, Franrçois Rákóczi, 228–9. A beszéd egykorú példánya Kassa város levéltárában, (Mihalik, 102.)
Inkább békűljenek meg csalárd ellenségeikkel, a kiknek igáját így segítik. Akkor ő is leteszi szerencsétlen vezéri tisztét, hogy meggyalázott életét tengereken, pusztákon bujdosva végezze. Veszszen oda őseinek dicsőséges Rákóczi-neve, csak több ilyen gyalázatos napot ne kelljen megsiratnia. Áldozzák föl személyét, adják az ellenség kezébe: nem bánja, csak szabadságot szerezzen vele nekik és nemzetének. Visszamegy a sötét tömlöczbe, melyből Isten keze kiszabadította; kész a gyászos vérpadra lépni, csak elnyerhesse nemzete boldogságát. Engedjék, hogy inkább az ellenség fegyvere ölje meg, mint hogy haldokolva, gyalázatosan éljen velök. De ha van bennök magyar vér és szeretik őt – nem mint urukat, hanem mint atyjukat, társukat, véröket –: bosszúlják meg gyalázatát ama hazaárúlók megbüntetésével, a kik nemzetünk és mindnyájunk becsületét gyászba öltöztették. «Magatok pedig, oh fiaim végezte gyönyörű beszédét – segítsétek magatoknak boldogúlására való ügyekezeteimet. Vígasztaljátok elkeseredett szívemet, hogy veletek élet és halál között kereshessem – oly szívvel, a mint kezdettem – hazánk és mindnyájunk szerencséjére, boldogúlására czélzó szándékomat. Nem kívánok birodalmat, nem kincset tőletek; s nem egyebet az igaz magyarhoz illő bátor szívnél, hogy azt magammal összecsatolván, veletek éljek, haljak!»
Igy csak az beszélhetett, ki teljes egyéniségét vitte a küzdelembe, nem csupán azt a dicsőséget, a mely ősei nevét veszi körűl, Bizalmat kelthetett benne az a lelkesedés, a melylyel hadai fogadták intő és lelkesítő beszédét. Arra gondolt, hogy Károlyit az Alföld fedezésére ezen a vidéken hagyja, ő maga pedig Esterházy Dániellel Vácz vidékére megy, elfoglalja a Szentendrei szigetet és hidat veret a Dunán, hogy el ne szakadjon a dunántúliaktól.* Másnap és harmadnap Rákoscsabán táborozott, a honnan újból biztosította a szegény curialista és armálista nemességet, hogy mivel már az Ausztriai Ház uralkodásának vége szakadt, a paraszti szolgálat alól ezt a szegény, leigázott nemességet örökre fölszabadítani kívánja.* Veresegyházán, hol két napot pihent,* még abban a meggyőződésben élt, hogy kisebb baj volna a vágontúli föld elveszítése, mint ha Glöckelsperg, ki a Duna balpartján mindig egy irányban haladt vele, átcsapna Pestnél az Alföldre s a kurucz hadakat egymástól elvágná. Azt úgy sem gátolhatja, hogy Herbeville a Csallóközből kijöjjön; s ha kijön és Bercsényi a Vágtól visszavonúlni kénytelen, nyilt mezön még mindig megszégyeníthetik ellenségöket.*
Arch. R. r. 356., 364., 365.
Rákóczi Ugocsa vármegyéhez 1705 július 5. Tört. Tár, 1901. 402.
Július 7., 8. Arch. R. I. 363–5. Thaly, Bercsényi, III. 387.
Rákóczi Bercsényihez július 7. Arch. R. I. 363–4.
Vácz.*
Vácz. XVII. századi metszete után.
Három nappal későbben, mint szerette volna,* július 9-ikén Vácz püspöki városnál ütött tábort.* Csak itt mondott le arról a tervéről, hogy hídat veressen a Dunán; de nem arról, hogy figyelemmel kísérje a hatalmas folyamot, a melynek tulsó partján Glöckelsperg árnyék gyanánt kísérte, hogy Komáromnál Herbevillehez csatlakozzék. A fejedelem tehát úgy intézkedett, hogy gyalogsága a Duna völgyén felfelé, lovassága a gyönyörű erdős, füves Börzsönyi-hegyeken át nyomúljon, a társzekerek pedig a honti Tompáig szintén a hegyek közt haladjanak.* Ő maga a lovasságnál maradván, Verőcze és Nagymaros közt odahagyta a Dunát, s a Nagypatak völgyén felfelé 12-ikén a honti Szokolya alá került, de még aznap megindúlt az Ipoly és a Garam felé. Másnap már a Garam völgyében, Esztergom vármegyében, Bénynél, vagy, a hogy templomáról nevezi, Szentbenedeknél állott. Ez az 1217-ből való templom uralkodott a Garam hídján s öt év mulva a fejedelem gondoskodott is megerősítéséről.* A szép mező kedvéért tábort veretett a «római», helyesebben azonban avar sáncznál, mely a falut két hatalmas gyűrűben fogja körűl.* Csak három, szükség esetében két állomásra lévén a Vágtól, ott akart maradni mindaddig, míg bizonyosabbat nem hall Herbeville szándékáról; mert nem szerette volna kiélni a Vág vidékét. Bercsényi még aznap (július 13-ikán) felkereste a szomszédos Kéménden* s megállapodott vele a közös eljárásban. Személyesen is, hírből is ismerte «a jámbor öreg» Herbeville grófot s olyan tőrbe akarta ejteni, a milyenbe mást nem ejthetett volna. Des Alleurs nem is hitte, hogy sikerűljön tervének ez a része, azonban helyeselte Lipótvár megszállására vonatkozó előterjesztését. Le Maire dandárnokot, a kivel éppen most vizsgálta meg a közellevő Esztergom helyzetét, hasonló tanulmányok czéljából Bercsényivel most Lipótvár alá küldte, mert mindakét várat ostromolni akarta. Megbízta, hogy mielőtt kijönne Herbeville a Csallóközből, rekeszsze el gátakkal a Dudvág csekély vizét, a Dudvág és a Vág közt hányasson egy jó sánczot, nyári vízállásra számítva, vizsgálja meg a Dudvág gázlóit s emeltessen ezen gázlók védelmére redouteokat.* 16-ikán tűzérsége is megérkezvén,* harmadnap átment a barsi Fajkürtre.* 19-ikén már Surányból kérdezte meg Széchenyi érseket,* hol találkozzanak a békealku dolgában. Útbaejtette Érsekújvárát is, a hol két napot töltvén,* 21-ikén az északnyugaton fekvő Mocsonokra ment s augusztus 2-ikáig ott táborozott.*
Már július 6-ikán ott akart lenni. Arch. R. I. 371.
Rákóczi emlékíratai, 132. Thaly, Bercsényi, III. 387.
Rákóczi emlékírataiban (131–2) érdekesen írja le a terepet.
Rákóczi levele 1710 márczius 2. Arch. R. III. 55.
Rákóczi emlékíratai, 132. A külső gyürűt a párkány-nána–balassagyarmati vasút keresztűlmetszi. A sánczra vonatkozó repertorium Forster-Gereczénél, Magyarország műemlékei, II. 291. Lehóczky (Archaeol. Ért. 1898. 349. l.) a néppel együtt török földvárnak tartja s helyesen gyanítja (bár Rákóczi itt tartózkodását nem említi), hogy a kuruczok is használták s mostanig fentartott állapotába helyezték.
Arch. R. I. 378. Thaly, Bercsényi, III. 388.
Rákóczi emlékíratai, 132–3.
Arch. R. I. 370.
U. o. I. 395.
U. o. I. 373–4. július 24-ikén Rákóczi Nyitrára tűzte ki a találkozót. U. o. 374.
Arch. R. I. 396.
Arch. R. I 372–4., 378. 380., 382–3.; IX. 201. Simonyi, u. 183. Fiedler, I. 282., 284., 286.
Végrehajtotta tehát szándékát; egyesűlt vágmelléki hadaival, hogy, ha kell, megverekedjék a Csallóközbe zárkozott ellenséggel. A Vágon azért nem kelt át, hogy Herbeville őt gyengének higyje* s kijöjjön a szigetből, a mi – egy sikertelen kísérlet után* – augusztus 8-ikán meg is történt.* Erről és Le Maire sánczainak elkészűléséről értesülve, a fejedelem már előtte való nap «nagy erővel» átment Patára. Ott a Vág szeredi hídját azonnal lerontatta, a két gázlót pedig a víz alatt vert hegyes karókkal tette járhatatlanná.* A hídőrség kivételével egész gyalogságát a sánczba vetette. Úgy tudta, hogy Herbeville elkülönítette gyalogságát a lovasságtól; elfogadta tehát Bercsényi önkéntes ajánlkozását, hogy lovasságával megakadályozza a két fegyvernem egyesűlését és Lipótvár megsegítését, az ellenséget a tőrbe vezető útra csalja s ezzel váratlan zavarba hozza.* Ő maga a Vág patai bozótos partján várta, mi fog történni az egészen fedetlen tulsó parton.
Rákóczi Vetésyhez 1705. július 29. Arch. R. I. 378.
U.o. Ráday Pálhoz júl. 29. U. o. I. 381.
U. o. Bercsényihez augusztus 3. U. o. r. 385. Stepney Harleynak augusztus 5. Simonyinál, II. 183.
Stepney Harleynak, Simonyinál II. 183.
Rákóczi emlékíratai, 133. Arch. R. I. 385.
