3. A ROMÁNOK
3. A ROMÁNOK
Munkácsi elsö sikertelen kísérlete után Rákóczi 1703 júliusában Zavadkáról egyebek közt a kievi palatinustól küldött két század oláh gyaloggal indúlt vissza a hazába.* Részben ezeknek az oláh gyalogoknak köszönhette Kálló vára bevételét, vagy inkább meghódolását.* Benn a hazában Hatzogan Márkuly nagyváradi cs. ezredes volt az első oláh, a ki egy 300 főnyi oláh csapattal csatlakozott hozzá.* Az ér-diószegi uradalomban az oláhok szintén fölcsaptak kuruczoknak, dézsma helyett azonban falvankint csak egy-egy vágómarhát akartak adni.* A többi bihari oláhság behúzódott a hegyek közé s így semmit sem lehetett rajta venni.* Rákóczi tiszáninneni oláh jobbágyai hűségesen kuruczkodtak. A szatmáriak sem vonakodtak, hiszen Szatmár alatt eleget hallották dörögni Rákóczi ágyúit. Az avasi ember most is mondja: «Asea suna, ca adeu lui Rákóczi»: «Úgy dörög, mint a Rákóczi ágyúja.» Az óhitű Szuhay Mihály vezetése alatt a Finták, Tatárok, Papok, Drágosok, Sztánok stb. csakhamar csatlakoztak. Avasfelsőfaluból egymagából 40 nemes oláh vett részt a küzdelemben s a surányfalvi Karácson Tógyer vitézségét sokáig emlegették.* 1703 augusztusa végén a kővárvidéki oláh ármások már odahagyták a császárt. «Itt telik be: – írta Teleki Mihály kővári főkapitány* – jámbor fogadást az eb, ki megállja; de mégis inkább illik ez nekik: Eb az oláh szablya nélkűl!» Mindenütt hangzott az oláh kuruczok nótája:
Rákóczi emlékíratai, 37.
U. o. 44.
Thaly, Bercsényi, III. 32.
1703 deczember 13. Arch. R. I. 262–3.
U. o. I. 192.
Marosán Viktor, Az avasi oláhok a Rákóczi-forradalomban. Magyar-román Szemle 1896. 35., 49.
Második Teleki Mihálynak életéről való magaírásai. (Kézirat a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban) 10. I.
«Mái Rákóczi, Bercsényi,
Unde-i merge, acolo om fi!»
(«Hej Rákóczi, Bercsényi,
A hova mentek, ott leszünk!»)
Unde-i merge, acolo om fi!»
(«Hej Rákóczi, Bercsényi,
A hova mentek, ott leszünk!»)
Egy háromszéki oláh pap már 1703 telén Rákóczihoz akart menni, hogy elmondja a tervét, miként lehetne kuruczczá tenni az erdélyi oláhságot; de Dolhay György gyanúsnak találta és Huszton 1703 deczember 14-ikén elfogatta.* Pedig az oláhok megnyerése csakugyan nem tartozott a lehetetlenségek közé. Ki tudja, hová fordúl a koczka, ha az erdélyi oláhokat Rákóczi a katholikusokkal való egyesűlés ügyében épp úgy megkérdezi, mint I. Lipót megkérdezte az 1700 szeptember 4–14-ikéig tartott nagy zsinaton? A vallásunió 15 pontja s a római pápa primatusának elösmerése, melynek alapján I. Lipót «az erdélyi oláh nemzet» részére érseket nevezett ki, az oláhok nagyobb részét nem elégítette ki.* Az unitusokkal, a görög-katholikusokkal szemben a többiek mint görög-keletiek szervezkedtek vallásszabadságuk védelmére s tiltákoztak a vallásunió ellen. A kormány elfogatta vezéröket, Nagyszeghy Gábort, a ki azonban a börtönben is megmondta, hogy az oláhoknak nem kell az unió s vallásuk szabadsága érdekében készek török vagy franczia segítséggel föllázadni. Rabutin cs. tábornagy szerint ez nem éppen üres fenyegetődzés; mert az erdélyi három nemzet, ha valami változást akar, rendesen előbb az oláhokat ugratja be, hogy ha azután a dolog nem, sikerül, szépen visszahúzódjanak s mindenért az oláhokat tegyék felelősekké.* Valóban teljesedett Nagyszeghy jóslata, hogy ha tovább is erőszakolják az uniót, az oláhok, mint aféle szegénylegények, rablóbandákba állanak össze, de nem hagyják magukat és vallásukat. Ő maga is híres ezredes lett a kuruczok közt. Mások szerint a vallás alig lehetett az oka, hogy az oláhok egy része a kuruczokkal tartott.
Arch. R. I. 178.
Jancsó, A román nemzetiségi törekvések, I. 642. Păcăţian, Carte de aur, I. 45–53.
Nilles, Symb, I. 235–9.
Nagyszeghy Gábor névaláírása.*
Nagyszeghy Gábor névaláírása a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban lévő 1719. decz. 13-ikán kelt oklevélről. Olv. Nagyszeghy Gabor m. p.
A román származású nemesség Rákóczihoz csatlakozott, mert ugyanazon eszmékért lelkesűlt, mint a magyar nemesség; a jobbágyok pedig a jobbágyságtól való felszabadúlásukat remélték.* Leghamarább a kőváriak verődtek össze egy csapatba s a labancz uraktól egyre-másra hajtották el a méneseket, gulyákat, nyájakat. Mikor 1703 augusztus 20-ikán 36 császári katona Nagybányáról Szatmárra akarta vitetni a pénzverőeszközöket, Pintye Gligor az oláh kuruczokkal Nagybányát megszállotta. A polgárok zálogot adtak s az odaszorúlt franczia muskotályosok hajlandóknak látszottak átállni a kuruczokhoz; Pintye azonban «mint parolát és hadakozó regulát nem ösmerő ember» 22-ikén erővel akarta bevenni a várost, mire Deésy István tanácsos agyonlőtte.* Október 28-ikán a kurucz oláhok már a kővári Vaskapu végéig portyáztak, de Teleki ágyúi elől visszavonúltak. «Ennél nagyobb bátorságuk nem is volt oláh uraiméknak.»* Ellenben Draguly Farkas oláh-rácz ezredének sikerei is akadtak; pl. győztek a jeneieken, világosváriakon.* Egy részök a fejedelmet utóbb a száműzetésbe is követte.* Hatzogan Márkuly,* Szudricsán István szintén egy-egy oláh kuruczezredet vezettek.* Szudricsán 1703 őszén Gyulafehérvárt is elfoglalta volna, ha meg nem adja a helyőrségtől kért egy órai haladékot. Magyarúl riadt a városbeliek küldöttére, Borbély Mihályra: «Siess, ördögadta ! Csináljanak, a mit akarnak, mert különben a csecsemőket is levágjuk!»* Maros- és Udvarhelyszékben Neagru (Fekete) Vaszil, Háromszékben és a Bárczaságon Kimpián Bukur, Aranyosszékben Balika oláhjai Rákóczi kuruczai lettek;* pedig az erdélyi kormány már 1703 november 17-ikén intette a sárdi, karkói, igeni, zalaknai, abrukbányai falvak oláh lakosait, hogy «a mostan feltámadt, kurucz nevezete alatt prédáló és szabadságnak nyerése alatt őket dúló és pusztító ellenséghez magukat ne adják, velök egyet ne értsenek.»* Az enyedvidéki magyar labancok főkép az oláhoktól, «a kurucz nevezete alatt összegyűlt tolvajoktól» tartottak, kik az Erdőhátságon összeverődve, Felső- és Közép-Orbón, Diómált, Gyógyon, Muzsinán «tekeregtek». Számosan lévén, egyik falu sem állhatott nekik ellen.* A fejedelem azt hallotta Balogh Zsigmond erdélyi ezredéről, hogy katonái mind a hegyek közül valók, tolvajsághoz és egyéb megengedhetetlen dolgokhoz szoktak, miért Orosz Pál tábornok Baloghot el is fogatta. A fejedelem magára vállalta az oláh ezred fizetését, de megbízta Pekry Lőrinczet, hogy azt fegyelemre és hadirendre szoktassa.* Ezt egyáltalán nem tartotta lehetetlenségnek. 1704 elején az ifjú Barcsay Gergelyt állította a Hunyadban «kóborló oláhság» élére. Barcsay már februárius 8-ikán hadiszemlét tartott Körösbányán az oláhok fölött, kikhez Brádról Orlay Miklós is csatlakozott 140 kuruczczal. Barcsay onnan Hátszeg vidékére készült, hogy azt is megnyerje a fölkelés ügyének. Híre járt, hogy Rákóczi az ott kóborló oláhságot a magyarságra viteti. Februárius 9-ikén e végből az oláhok gyűlést tartottal: Brádon, hová minden túlamarosi bírónak másodmagával kellett mennie.*
Bunea Ágost levele hozzám 1907 márczius 13-ikán.
Rákóczi emlékíratai, 47. Teleki naplója (kézirat), 10–11. Sok adat Pintyéről Smik Antalnál: Adalékok Felsőbánya város monographiájához. Pintye ügyében a vizsgálat még 1706-ban is folyt. Arch. R. I. 22.
Teleki naplója, 23.
Arch. R. II. 404., 446; IX. 171.
Rákóczi emlékíratai, 296., jegyzet.
A szászvárosi tanács a guberniumhoz 1704 januárius 13-ikán őt is vádolja Szászváros és Romosz fölveréséről. Mike-gyüjt. Erdélyi N. Muz.
Századok, 1875. 86.
Tanúkihallgalások ez ügyben Gyulafehérvárott 1703 november 2-ikán. (Teleki. levéltár.)
Cserei Hist. 426.
Telekiek törzslevéltára. Magyarúl és latinúl.
Földvári György a guberniumnak 1704 februárius 16-ikán. Mike-gyüjt. Érd. N. Muz.
Rákóczi 1706 október 9. Thaly, Kalászok, 236.
Csulay Balázs a guberniumhoz 1704 februárius 4. és II. Mike-gyüjt. Érd. N. Muz.
Szegény legény a kurucz világban.*
Szegény legény a kurucz világban. Ernst Lajos birtokában lévő egykorú metszetről. Aláírása: «Ein Hungar» «Hongrois» «Hungaricus».
Az oláhok a fejedelem mellett 1705-ben buzogtak legjobban, mikor bemenetelét várták s 1707-ben, mikor valóban bement. A fejedelem azt hitte, hogy a Barcsayak és Jósikák által föllelkesített hunyadi oláhság egymaga is elegendő lesz a déznai és halmágyi szorosok megvédésére.* Szamosújvárat az ifjú báró Kemény Péter vezetése alatt oláh parasztok védelmezték. A fejedelem gyönge katonáknak tartotta őket, de annyira bízott hűségökben, hogy, az óvatossággal nem törődve, a zsibói csatavesztés után egy éjszakát köztük töltött.* Kevesebbet bízott a kővári oláhokban,* a kik pedig legrégibb hívei voltak s nem akarta rájok bízni Kővár oltalmát.* Sztojka József máramarosi oláh püspök ellen vizsgálatot indított,* de Komlósira s a nép más barátaira bízta, hogy a máramarosi oláhságot újból föllelkesítsék a szabadság ügye iránt.* Bercsényi különben figyelmeztette, hogy ezzel a haddal a tábor körül nem ver ellenséget; mert gyorsan megriad és szétszalad az erdőségbe («la padura!»). Ez a legtöbb néphad sorsa. De a rendes ezredekben az oláhok hűségesen vitézkedtek s kurucz tárogató mellett dalolták:*
Rákóczi Forgáchhoz 1705 augusztus 26-ikán. Arch. R. I. 398.
Rákóczi eml. 165–7.
Cserei szerint (322. l.) «a kővári kutya tolvaj oláhok» hajták ki a számtalan ménest, ökröt, juhot Erdélyből s el pusztíták az egész országot.»
Rákóczi 1708 április 4. Arch. R. II. 227.
Rákóczi-levéltár, 1706. év, 1542„ 1544. sz. Arch. R. I. 22.
1707 november I. Arch. K. II. tat.
Marosán id. h. 1896., 34.
Frunză verde, nuca saca,
Num treaba boi, nici vacca;
Frunză verde pune in clop,
Nu te uita nici la foc!
Num treaba boi, nici vacca;
Frunză verde pune in clop,
Nu te uita nici la foc!
(Zöld levél, de száraz dió,
Nem kell nekem ökör, tinó.
Zöld levél a kalapodra:
Még a tűznek se nézz oda!)
Nem kell nekem ökör, tinó.
Zöld levél a kalapodra:
Még a tűznek se nézz oda!)
Máramaros-Sziget.*
Máramaros-Sziget. Varsányi rajza után Tyroler aczélmetszete a Kubinyi–Vahot-féle «Magyarország és Erdély képekben. Pest, 1853.» II. köt. 143. l.
Az erdélyi hajdútánczot az oláh batuta nótájára, ütemére járták.* Rákóczival azonban voltaképpen csak az óhitűek tartottak, a kik «a hitehagyott» görög-katholikusok jószágait úgy égették dúlták, mint a kuruczok a labanczokét.* 1707-ben a görög-keletiek letették a püspökségről Athanaziust és helyébe Circa Jánost választották meg. A fejedelem 1708-ban a hazai oláhok vallásának megvédése érdekében Brankován havasalföldi vajdával is tárgyalt,* másrészt pedig Péter czárral lépett érintkezésbe, a mi a vérmesebbeket azzal kecsegtette, hogy nemcsak az oláhokat tartja meg hűségében, hanem a szerbeket is megnyeri a fölkelés ügyének. Hiszen a görög-keleti templomokban már ekkor széltére használták a Moszkvából küldött szertartásos és misekönyveket. Azonban ennek a reménynek a hadjárat szerencsétlen fordulata csakhamar véget vetett.
Thaly, Adalékok, II. 95–101. Réthei Prikkel Marián az Ethnographiában, 1905., 225–237.
Az erdélyi oláhok uniáltatásárúl való (Bod Péternek tulajdonított) rövid história szerint az unióval járó zenebonát 1703-ban «a hazában való zenebona lecsendesíti, úgy, hogy félbenhagyván, senki az oláhokat arra nem erőltette». Magyar-román Szemle, 1897., 179.
Nilles, I. 373–4
