XIV. RÁKÓCZI ESZTERGOM ALATT. | Magyar Történeti Életrajzok

XIV.
RÁKÓCZI ESZTERGOM ALATT.

JÓZSEF császár, a ki a múlt télen a kuruczok miatt nem solymászhatott, 1706 július 13-ikán meghagyta gróf Starhemberg Guidónak, az új fővezérnek, kövessen el mindent, hogy vadászatait «azok a zsiványok» többé el ne rontsák.* Rákóczi ügyesnek, de egyúttal szerencsésnek is tartotta az európai hadvezért* s megvallotta róla, hogy igazi elvek szerint folytatta a hadakozást.* Saját seregében a fejedelem még nem tartotta rendezettnek a fővezérlet kérdését. Bercsényinek, a ki Forgáchcsal az érsekújvári hadiszemlén összezördűlt,* egyenesen megmondta, hogy nem követelheti Forgáchtól a fővezéri czímet, mert őt a szövetséges rendek sohasem ruházták föl ezzel a méltósággal. Midőn a szenátorok közbeléptek, azt felelte, hogy bármilyen barátja Bercsényinek, igazságosan meg nem másíthatja, a mit mondott; mert jól tudják, hogy Szécsényben a fővezérségről szó sem volt s a szenátusnak kellene közbelépnie, ha a fejedelem mégis fővezérnek nyilvánítaná Bercsényit.* S ha e miatt Bercsényi valóban sértve érzi magát, a fejedelem azzal csakugyan nem segít a dolgon, hogy őmaga Erdélybe megy harczolni.* Oly időben, mikor a császári sereg élén egy Starhemberg állt, a fővezérlet ügyét a magyar seregben is rendezni kellett. Ez azonban összefüggött a nemzeti hadsereg végleges szervezésével, a miről külön lesz szó.

Rinck, Kaiser Josephs Leben, 41.

Rákóczi emlékíratai, 229.

Rákóczi 1708 junius. Arch. R. II. 281.

Ennek részletei Rákóczi emlékírataiban, 182–3.

Rákóczi u. o. 183–4. Thaly figyelmeztet (Bercsényi, III; 701.) hogy külön törvényczikk nem intézkedik ugyan Bercsényi fővezérségéről (a mi miatt a jókai táborban 1705 október 23–24. a tisztikar és legénység zúgolódott is), de az 1705: IX. t.-czikk nyiltan Főgenerálisnak nevezi Bercsényit.

Rákóczi emlékíratai, 184.

A császári sereg július 25-ikén négy rajnai ezreddel erősödve kezdte meg a küzdelmet, a mi ellen a hollandi rendek csakhamar tiltakoztak,* mert a Rajna mellől a császár éppen akkor vonja el a csapatokat, mikor leginkább volna szükség rájok s azokat a császár legjobb alattvalói ellen viszik. Pedig a tapasztalás megmutatta, hogy a magyar háború mellett alig lehet legyőzni a közös ellenséget abban az európai háborúban, mely első sorban éppen az Ausztriai Ház javára folyik a közös ellenség: a francziák ellen. Az angol-holland-osztrák szövetségben mindenkinek teljes erővel kellene dolgoznia a közczélért. A császár tehát békűljön ki a magyarokkal, küldje vissza a Rajna mellől elvont csapatokat, mert különben önállóan kell eljárniok oly időben, mikor a francziák magukat a hollandiai határokat fenyegetik. Azzal, hogy a császár másfelé rendeli a birodalom erejét, a spanyol örökösödési háború ügyét tönkre teszi. Az angol kormány is abban a nézetben volt,* hogy az alkudozások megszakadása következtében szenvedni fog Európa közös ügye. A szövetségesek mindenesetre vesztenek, mert reájuk nehezedik a háború terhe. A rajnai katonaság kivonása és a magyarok megtámadása csak a francziáknak használhat. Ezt a királyné tudatni kívánta magával a császárral is, a kit különben is gyanúsítottak, hogy titokban alkudozik a francziákkal. A királyné mindent megtett a veszedelem elhárítására; de a magyarokkal szemben a bécsi udvarnak is eszére kellene térnie.

A hollandi rendek a császárnak 1706 augusztus 18. Simonyi, III. 202–210.

Warre államtitkár Stepneynek julius 30. Simonyi III. 175. Tilson Stepneynek augusztus 6. U. o. 184–6. Harley Stepneynek augusztus 13. U. o. 190–1. és aug. 27., 216–8.

Starhemberg Guido.*

Starhemberg Guido arczképét Arneth id. művéből vettük át.

A szemelgetést folytatni lehetni; de ennyiből is kitűnik, hogy Rákóczi nem hallgatott egyszerűen a francziák izgatásaira,* hanem nyugodtan mérlegelte az európai viszonyokat, a mikor a szabadságharczot folytatta. Hiszen egy bécsi miniszter éppen most állította fel azt az elvet, hogy Európában csak két hatalmasság van: a Habsburg- és a Bourbon-ház és hogy a többinek az egyikhez vagy a másikhoz kell csatlakoznia.* A fejedelem nem volt-e valóságos kényszer-helyzetben, a mikor Bécsben mindenki arról beszélt, hogy a magyarokat tűzzel-vassal kell kiirtani* s mikor az angol államférfiak nem ösmertek a császárhoz hű katholikust, ki ne kivánná Magyarországnak tűzzel-vassal való meghódítását?* És csak a francziákban kellett-e bíznia annak, a kinek ügye igazságát, mint láttuk, a francziák ellenségei, az angolok és a hollandok, annyiszor elösmerték, sőt ezt a császárnak szemébe is mondották?*

Pedig a császár is erről vádolta őt Anna angol királynéhoz szeptember 23. intézett levelében. Simonyi, III. 245.

Harley Stepneynek augusztus 27. Simonyi, III. 217.

James Fury Lewisnak julius 21. U. o. 164.

Tilson Stepneynak augusztus 6. U. o. 184.

Stepney beszéde a császárhoz aug. 8. U. o. 181–2.

«Senki sincs – szólt Rákóczi a nemzethez* – ki legkedvesebb őseinek a mult időkről való beszélgetéseire emlékezve, vagy a történetet érett észszel olvasgatva, világosan nem tudná és kézzelfoghatóan észre nem venné, a zsarnoki kevély uralmát gyarapítani törekvő Ausztriai Háznak örökös hitszegését és annak a néppel és a mi nemzetünkkel kötött bármely szerződésének megszegését.» Ők ezt tudva is alkudoztak vele. Eléje terjesztették törvényes kivánságaiknak legigazságosabb pontjait; de mikor a szabadság helyreállításának édes gyümölcse már-már megérett, az Ausztriai Ház ismét kijátszotta őket és a közbenjáró hatalmakat. Az idegen nemzet újra megmutatta, mennyire gyűlöli törvényeinket és jogainkat és hogy újból a nyakunkra akar ülni. A mikor tehát a támadásra ismét elkészült, a tárgyalásokat minden törvényes ok nélkűl megszakította. A dicséretesen működő közbenjárók útján az egész keresztény világ láthatja, hogy mi őszintén jártunk el. A mikor tehát mégis fegyverhez kell nyúlnunk, buzdúljon föl minden hazáját igazán szerető magyarnak a vére s álljon bosszút a kevély ellenségen, ki – mint azelőtt az eperjesi mészárszéken – most is kész a mi vérünket ontani. A mikor eziránt parancsát veszik, keljenek föl fejenkint és mutassák meg, hogy valamint édes hazájuk szabadságát szeretik, az annak kivívásával járó fáradságokat nemcsak szívesen elviselik, hanem vérök ontásával sem fukarkodnak, biztosak lévén benne, hogy a legigazságosabb ügyeket pártoló Isten oly biztosan vezeti dolgainkat, a melyért igaz szívből és magyar dicsérettel áldjuk mindörökre.

Érsekujvár, aug. 15. U. o. 196–9. Horváth, VI. 442–3.

A háború megújulásakor Starhemberg első sikere a Csallóköz elfoglalása és a Rábaköz szorongatása volt, Esterházy Antalé pedig, a dunántúli hadak új parancsnokáé vagy inkább a Bottyáné, a Fertőtől Sopronig terjedő sánczok bevétele és Alsó-Ausztria határának pusztítása. Maga Rákóczi Érsekújvárról augusztus 2-ikán indúlt Esztergom ostromára.* Erre a célra, a nélkül, hogy tervét valakivel közölte volna, tüzérségét már a télen gondosan előkészítette.* Remélte, hogy április 15-ikén az ostromot megkezdheti, ha az ágyúk akkorra odaérkezhetnek. Különben «olyan leszen a dolgunk, mint a kit a borbély ugyan székbe ültet, megmos és szappanoz, de borotvája nem lévén, meg nem borotválhat. Való – úgymond – kevés az ember benne, de azzal nem hull hamarább a kőfala … Én, bizony, azt akarnám, holnap kezdhetnők a durdút; csak legyen olyan, mint a púpú!»* Azonban, a béketárgyalások és a száz napos fegyverszünet miatt csak augusztus 4-ikén szállott Párkányhoz. Még ágyúinak megérkezése előtt intézkedett, hogy Forgách lovassága átkeljen a Dunán s fenntartotta az összeköttetést Esterházy Antal hadaival.* Őmaga a Garam torkolatánál, a Garam és Duna balpartján levő közben ütötte föl táborát, melynek közepén sátora egy dombon állt, hogy onnan beláthasson ütegeire. Jó. kurucz vitézek egy nap alatt csinálták meg azt a dombot és hozzá a földet kezökben, süveggel hordották:

Arch. R. I. 578.

Rákóczi emlékíratai, 172.

Rákóczi Bercsényihez április 4. Arch R. I. 509.

Rákóczi Esterházyhoz augusztus 5. U. o. I. 579. Esztergom ostromáról több adat van Villányinál: Három évtized Esztergom megye és város multjából 1684–1714. V. ö. Rákóczi emlékíratai, 185.

«Urunknak sátora magas helyen legyen,
Szép tábora fölött végig tekinthessen.
Aranyos zászlója lobogjon magasra:
Messziről mindenki mindjárt megláthassa!
Süveggel hordották, a dombot úgy rakták:
Rákóczi patyolat-sátorát rávonták.»*

Esztergom megvételéről. Thaly, Adalékok, II. 117–9.

Esztergom.*

Esztergom várának romjai. Szerelmey Miklós «Magyar hajdan és jelen. Pest 1847.» cz. művéből.

Esztergom várának romjai.

De palotásai közt a fejedelem nem pihent perzsaszőnyegen, fényes tigrisbőrön, hanem hadai közt járt-kelt, buzdított és intézkedett. A hatodikáról hetedikére menő éjtszaka saját jelenlétében kezdette el a sánczok ásatását.* 9-ikéig, ahogy tervezte, el is készűlt velök, a sánczokkal, és a talpakból épített esztergomi híddal. Mialatt túlnan Gyürky Pál tábornok az idegen lovassággal és egy gyalog hadtesttel várta a jelt a támadásra, a fejedelem 9-ikén bombáztatni kezdte a várat, de az egész tűzérség csak harmadnap láthatott munkához.* Le Maire hadmérnök-brigadéros merész gondolata volt, hogy a Dunán keresztül lövesse a várat, a mire, az ágyúk tökéletlensége miatt, idáig senki sem mert vállalkozni. A fejedelem később rájött, hogy rohama ezen oldalról mindamellett sem sikerülhetett volna, hogy a várhegy itt, a víz felé nem olyan meredek, mint máshol. Még sem bánta meg, hogy engedett Le Mairenek, mert a vele szemben levő Szent-Tamáshegyet olyan czölöp-mellvédő oltalmazta, hogy a várnak ez a része sokkal erősebb volt, mint közönségesen hitték. A várossal tornyokkal és két kis szögletbástyával biztosított falak kötötték össze; a Duna felé a várat 5–6 méter széles kőfal védelmezte, a melynek tövében, kis vízálláskor, zátony látszott. A vár maga nagyon szoros és szűk lévén, az őrség kényelmére csaknem életkérdés volt a város megtartása.

Levele Bercsényihez augusztus 6. Arch. R. I. 580. és augusztus 7., u. o. 581.

Rákóczi Bercsényihez, augusztus 11. U. o. 585.

«Nagy Rákóczi jár a gyönyörű mezőben,
Rettenetes kardja villog a kezében.
Kardjával felmutat Esztergom várára,
Vár tornyán lobogó császár zászlajára
Mire a fényes nap háromszor felsütne
Hejh, magyar lobogó lesz oda feltűzve!
Szóljatok ágyúim, szörnyen ropogjatok,
Dunának két partja rengjen alattatok!»

Augusztus 11-ikén «meg is bődülének Rákóczi ágyúi s hejh, megrendülének Esztergom tornyai». Csütörtök-ön, 12-ikén, a résekre a fejedelem rohamot rendelt. Azonban a budai ráczok Visegrádhoz érkezésének híre annyira megbóditotta a hadakat, hogy «hátrafutással kezdették az ostromot», «hátúl fordúlván az erősséghez, a táborhelyeket ostromolták inkább mintsem a várost» és «gyalázatos megszaladásukkal a fejedelem a várbeli ellenség megréműlésének hasznát nem vehette». Az ellenség, a mely a roham kezdetén a várba zárkózott és csak 16 embert hagyott a város őrzésére, éjtszaka hamarosan körülárkoltatta a réseket. A fejedelem nem akart erre időt engedni; pénteken tehát, 13-ikán, újra kezdte az ágyúzást és estefelé neki hajtott másfélezer hajdút az ostromnak, melyet ő a Dunaparton levő párkányi kis kápolnából nézett.*

Rákóczi Bercsényihez augusztus 14. Arch. K. I. 586–7. Károlyihoz u. o. 587–8. Emlékírataiban, 180. Vers Esztergom be. vételéről Thalynál, Adalékok, II. 118.

A fejedelem az ostrom után rendbehozatta a sűrű lövések következtében a sánczon meggyöngült lövőréseket, hogy másnap, Nagyboldogasszony napján, magát a várat kezdje lövetni. Az elég gyönge falak közé menekűlt a városi nép nagy része és így a szűk helyen összezsúfolt nép és katonaság harmadnapnál tovább alig állhatott volna ellen. Kuckländer tábornokot, a cs. várparancsnokot, Rákóczi a haditudományokkal keveset törödő együgyű öregnek,* de olyannak ösmerte, a ki megtesz minden tőle telhetőt, és nem hallgat az asszonyi síránkozásra.* «Helyben kell maradnom és engem itt mindenkor meg lehet találni», írta még tavaly Bottyánnak.* A fejedelem már napok óta lövette a várat. Egy üteget a vár közelében levő barlangban állított fel, s a golyók olyan magasra is elég biztosan találtak. Mikor már meglehetős rést tört, éjjelre ostromot rendelt. Az ellenség azonban töméntelen gránátot és bombát vetett a rohanókra, kiket a szokatlan tűzeső meglepett, úgy hogy a nagy lárma mellett sem boldogúltak. Az ellenség tehát nyugodtan elgátolhatta a rést. A fejedelem most maga ajánlotta Le Maire tüzérbrigadérosnak és de la Motte tüzérparancsnoknak, hogy az említett barlangból tűzaknát ássanak. Tudta, hogy az ilyen természetes üregből a levegő húzása miatt bajos aknát alakítani, s valóban tapasztalta, hogy a keskeny hasadásra következő kemény vörös márványban az utászok egyre nehezebben dolgoznak.*

Rákóczi eml. 187.

Rákóczi Bercsényinek, augusztus II. Arch. I. 586.

Kuckländer Bottyánnak 1705 április 3. U. a. IX. 181.

Rákóczi eml. 186–7.

Időközben izgató híreket hallott. Rabutin Erdélyből a Karika szorosán át a Tisza felé nyomúlt. A nép önként égette föl előtte kunyhóit, hogy szállást, eleséget ne találjon s Károlyi folytonosan ingerkedett vele. A Vágot nem kellett félteni Starhembergtől, kinek csak 6000 katonája volt a rettegett 30.000 helyett s az is Komárom vára alá húzódott. Szemmeltartására Bottyán is elégnek látszott; Bercsényi 6000 emberrel Károlyi támogatására sietett; oda akart menni a fejedelem is, ha Rabutin Tokajnál átkelne a Tiszán. Siettette tehát utászait, de az aknák megtöltésére nem volt elegendő puskapora. Az ágyúk gyújtólyukai is megromlottak. Hogy a népet kímélje, a fejedelem nem rendelt ostromot, hanem az augusztus 17-ikére menő éjtszaka tíz öreg mozsárral folytatta a bombázást.* De panaszkodott, hogy pattantyúsai gyakorlatlanok, tíz lövésök közűl három ha talál.* Mindamellett a vár falát tövig lerontatván, a mennyire a hegy meredeksége engedte, augusztus 22-én hajnalban ostromot rendelt. A hadak eleje a törésig föl is ment, de a meredekség miatt tovább nem hatolhatván, végre is visszavonúlt két ember halálával, Az ellenség oly gyarlóan tüzelt, hogy magaviselete inkább valami sáncz, mint ily nevezetes vár védelméhez illett volna. Mindamellett a fejedelem az elkezdett aknában bízott legjobban.* Aggasztotta, hogy ez a vár annyi ideig köti egy helyhez. Már azon gondolkozott, hogy másra bízván az ostrom folytatását, arra felé nyomúl, a merre a hadiműködés dereka kívánja.* Dolgán a Bercsényivel való találkozás sem fordított;* de «miért hagyná el jókedvéből ezt a kies Jeruzsálem városát?»* Esztergomot csak azért szállta meg, hogy sánczvonalaiból harczra csalogassa a dunántúli és a csallóközi ellenséget, a mire lett is volna alkalma, ha közel éri Esterházy Antalt s egyesűlhet vele. Most még csak portyázó had sincs előtte, a melytől a híreket megtudhatná; ha tehát Bottyán nem siet a Vág mellékére, kénytelen lesz Esztergom megszállását abbahagyni, hogy tüzérségét biztosítsa.*

U. o. 188. és levele Károlyihoz augusztus 17. Arch. R. I. 591.

Rákóczi Károlyihoz augusztus 20. U. a. 594.

U. ő. ugyanahhoz augusztus 23. U. o. 595.

Rákóczi Esterházy Antalhoz augusztus 31. U. o. 599.

Rákóczi Bercsényihez szeptember 1. U. o. 601.

U.-ő. Esterházy Antalnak szeptember 1. U. o. 604.

Rákóczi Esterházy Antalnak szeptember 7. Arch. R. I. 608–9.

Kurucz csapat

A fejedelem a vár feladását kérte Kuckländertől, a ki azonban «csak elhivé magát: nem adja a várat, – berdót igen kiált»;* sőt szeptember 5-ikén éjtszaka kitört, az aknákat elfoglalta, az utászokat kardra hányatta, a barlangban őrséget hagyott s a puskapor egy részét fölvitte magával a várba. Az üreghez a vártól fél puskalövésnyire csak egyetlenegy keskeny ösvény vezetett; mindamellett Rákóczi elhatározta, hogy megkísérli a visszafoglalást. Másnap tehát összegyűjtötte Fodor, Révay, Esze Tamás, Csajághy, Lóczy András ezredeit és saját palotásait, a kik azután az ágyú harmadik lövésére nagy lelkesedéssel támadtak. «Tüzes garánáttól világos az éjjel»; de a barlang német őrsége nem várta be a vitéz és büszke támadókat, hanem hat embere elvesztésével, a hogy lehetett, fölkapaszkodott a várba.* Rákóczi az ostromot pár nappal elhalasztotta, mert egy szökevénytől értesűlt, hogy Kuckländer kész alkudozni vele, ha annak rendje-módja szerint szólítja föl reá. Másnap tehát, szeptember 8-ikán jókor reggel, azzal az ajánlattal szólította fel a parancsnokot, küldjön ki egy tisztet, a ki meggyőződhetik, hogy az aknák, a melyeknek szerkezetét ösmeri, befödve, kanóczokkal ellátva, a felrobbantásra készen állanak. A parancsnok erről meggyőződvén, 24 órát kért a gondolkodásra. Másnap kijelentette, hogy magával a fejedelemmel kívánna szerződni, de a fejedelem Gyürky Pál tábornokot bízta meg az alkudozással s magának csak a jóváhagyást tartotta fenn.* Kuckländer, a segítséget várva, húzta, halasztotta a dolgot és csak 12-ikén küldte ki a kezeseket, sőt még egy napot kért a feladási pontozatok elkészítésére. Ezt a fejedelem kénytelen volt megadni, mert ijesztésen kívül nem volt más módja a szorongatásra.* «A sok lerme után» szeptember 13-ikán végre aláírták a föladás föltételeit, a melyeknek értelmében a németeknek már másnap mindenestül oda kellett volna hagyniok a várat. Ez azonban csak 17-ikén történt meg, még pedig a komáromi ellenségnek csaknem szemeláttára. Az őrség a résen át vonúlt ki a várból, így akarván megmutatni, hogy azt nem gyávaságból hagyja oda. 19-ikén

Thaly, Adalékok II. 118.

U. o. 119. Rákóczi eml. 189. Rákóczi Bottyánhoz szeptember 6. Arch. R. I. 668–9.

Rákóczi Gyürky Pálnak, szeptember 9., 10. Arch. R. I. 671–2.

Rákóczi Esterházy Antalhoz szeptember II. U. o. I 613. Bercsényihez, u. o. 614. és szeptember 12., u. o. 617. Rákóczi emlékíratai, 189–190.

«Hasad a szép hajnal, piros a hegyoldal …
Esztergom várába Rákóczi felnyargal.
Esztergom utczáin szikrát hány patkója:
Esztergom bástyáin lobog a zászlója.»*

Thaly, Adalékok, II. 119.

Kurucz fölkelő.*

Kurucz felkelő. Kupeczky János festményének a Történelmi Képcsarnokban lévő Vogl-féle metszetéről. Id. Weinwurm Antal új eredeti felvétele. (V. ö. Mill. tört. VIII. 39. l.)

A fejedelem örömet lövetett és Szent István kápolnájában Te Deumot énekeltetvén, hálákat adott az Istennek. Másnap a kellő intézkedéseket megtette a vár védelmére. Parancsnoknak egyelőre Bonafous franczia ezredest, helyettesének pedig Horváth Tamás ezredest állította a Bonafous német ezredéből, két zászlóalj vörös palotásból és néhány hajdúból álló őrség élére.* Később oka volt megbánni, hogy nem inkább Csajághyra esett a választása. Esterházyt két ezred lovassággal Esztergom átellenében hagyta, hogy a várnak eleséggel való ellátását és a rések helyreállítását siettesse; Bezerédjt pedig arra utasította, hogy Starhemberget háborgassa, ha ez Esztergomot ostromolná. Ő maga, hogy Bercsényihez csatlakozzék, szeptember 20-ikán Zsiliz felé távozott Esztergom várából, mely a remélt egy hét helyett hét hétig tartóztatta föl hadjáratában* s melynek sorsa még ezután is aggasztotta. Lehetetlennek gondolta, hogy a várat a császáriak két tábor nélkűl szállják meg, mert ilyen kevés néppel neki sem sikerűlt volna a bevétel, ha nincs a mezőben tábora, mely az ellenségnek ellenállt és módot nyujtott, hogy az ostromot innen és túl folytathassa. 23-ikán a fejedelem Zsilizről Barsra ment s ott értesűlt, hogy az ellenség már Almás és Neszmély közé szállt és hogy a Bonafous parancsnoksága alatt Esztergomban hagyott két zászlóalj palotás és egy ezred német helyőrség németjei szökdösnek. Helyébe tehát Csajághyt szerette volna állítani.* 24-ikén az ellenség tíz ágyúval már lövette is a karvai sánczokat, a miknek csak úgy vehette hasznukat, ha valóban ostromolni akarja Esztergomot. Ehhez 22 lovasszázada, 6 zászlóalj gyalogja és alig 2000 rácza volt.* Arra a váratlan hírre, hogy Starhemberg Chassanttól már szeptember 27-ikén elfoglalta az erős karvai (nyergesújfalusi) sánczokat, Gyerk felől azonnal Esztergom alá sietett. 28-ikán Starhemberg épen akkor indúlt a vár ostromára, mikor ő megérkezett.* Nem teljesítették azt a parancsát, hogy menetközben oldalban támadják meg az ellenséget. Két ezredet át akart küldeni a hídon, hogy a városból kirohanást tegyenek; de a tisztek megdöbbenését és akadékoskodását tapasztalva, abbahagyta, hogy tekintélye csorbát ne szenvedjen. A hidat tehát, hogy az ellenség föl ne égesse, a fejedelem maga bontatta le, mert 3000 embere elégtelennek látszott 7000-rel szemben. Ennél többet nem tehetvén, a fejedelem visszatért. Az ellenség 29-ikén már rendbe hozatta a szenttamáshegyi sánczokat, s október elsején készen voltak ütegei. A fejedelem élelemmel bőven ellátta Esztergom várát egy hónapra, mert úgy hitte, hogy tovább úgy sem tarthatja magát. Sőt addig sem tartotta. Október 12-én igen tisztességes föltételek mellett megadta magát a császáriaknak.* Mindamellett a fejedelem Bonafoust elfogatta, s ha magyar, le is fejezteti, mert nagyon hallgatott a tanulatlan tisztekre, a kik sohasem láttak ostromot s így hamar elcsüggedtek.* A császár azonban, október 18-án kelt köszönő levelében, Esztergom visszafoglalását Isten után Starhemberg rendkívül hü buzgóságának és hatalmas bátorságának köszönte.*

Thaly, Bottyán élete, 505.

Rákóczi Bercsényihez, szeptember, Arch. R. I. 169. Arneth, 416. Wagner, Hist. Josephi, 136. Az őrség kivonulása nem 14-ikén történt, mint általában írják, hanem, ahogy Rákóczi mondja (Eml. 190.), két nappal a Te Deum előtt, a mi Rákóczinak aznap kelt levele szerint szept. 19-ikén volt. Arch. R. I. 622.

Rákóczi Bercsényinek szeptember 23., Esterházy Antalnak és Vay Ádámnak szeptember 24. Arch. R. I. 630–2.

Rákóczi Bercsényinek szeptember 28. U. o. 632–3.

Levele október 2. U. o. 633–4. V. ö. emlékírataival, 191–2.

Károlyinak október 15. Arch. R. I. 639. Emlékíratai, 192–3.

Rákóczi emlékíratai, 193.

Szalay, VI. 361.

Kurucz vitéz.*

Kurucz vitéz, a Történelmi Képcsarnokban lévő festményről id. Weinwurm Antal felvétele.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem