I. MARSEILLETŐL DRINÁPOLYIG. – 1717 szeptember 14.–november 7. –
I.
MARSEILLETŐL DRINÁPOLYIG.
– 1717 szeptember 14.–november 7. –
MARSEILLETŐL DRINÁPOLYIG.
– 1717 szeptember 14.–november 7. –
160. TÖRÖK FEJEDELMI SÁTOR.*
Török fejedelmi sátor (469. l.) Kantemir Demeter «Geschichte des osmanischen Reichs.» Hamburg 1745. cz. művéből.
SÁROSY GRÓF megint helyet adott Rákóczi fejedelemnek.* Hajókon, kocsikon érkező negyven cselédét 1717 szeptember 14-én* és 15-én* hajóra űltette. Csütörtökön, 16-án délelőtt 11 órakor a Gábor Angyal (L’Ange Gabriel) nevű hajón megindúlt velök.* Ideje volt; mert útikészülődései már sem maradtak titokban és gróf Königsegg párisi császári követ kémje, Welez nyomán, minden mozdúlatáról értesűlt.* Tudta, mikor érkezett Marseillebe, melyik házba szállt, mikor találkozott a török követtel, Toulouse gróf melyik hajót szereltette föl számára. Hallotta, hogy Bercsényi László gróf franczia szolgálatának és ezredesi rangjának megtartása mellett követi őt a török hadseregbe. A kém biztosította a császári követet, hogy Rákóczi nem folytatja útját Konstantinápolyba, ha értesűl a császáriak győzelméről, hanem visszatér, hogy a neki megígért számtalan jótéteményt élvezze. Az orléansi herczeg pedig tud a fejedelem minden tervéről s így nagyon megfeledkezett a Penterrieder volt császári követségi titkárnak adott szaváról.
Morvillehez. Fiedler, II. 534.
Eur. Fama, 1718. CCX. 460. CCXII. 652.
Rákóczi önéletr. 319. Mikes Törökorsz. Lev. 1.
Rákóczi önéletr. 319. határozottan mondja, hogy őmaga 16-án indúlt. A hajót 5000 piaszteren a kücsük báhri aga bérelte ki Rásid szerint. Kath. Szemle, 1903., 757.
St. Simon, XIV. 161–2.
161. MARSEILLE.*
Marseille (470. l.) Merian rézmetszete után: Topographia Galliae XII. Pars. 1661.
A fejedelem, a ki élete legveszedelmesebb útjára indúlt, még szeptember 16-án este megérkezett a Hyčres-szigetekhez (Ile de Porquerolles, Ile de Port Cros, Ile du Levant), a melyek – Toulontól keletre – a Hyčresi-öböl előtt sorakoznak. A középkori lovagok rendesen innen indúltak a keresztes háborúkba. A Gábor Angyal most a kapudsi basának ott várakozó hajója közelében vetett horgonyt. Másnap, 17-ikén,* a basa átjött a fejedelemhez s őt újból ünnepiesen meghítta Törökországba. A fejedelem kijelentette, hogy elmegy, de arra kérte, menjen előre Pápay Jánossal s a portát értesítse indúlásáról, mert, ügyei teljes rendbehozása végett, neki néhány napig még vesztegelnie kell. A basa Pápayval még aznap délben el is vitorlázott.* Rákóczit bántotta, hogy a szultánnak, nagyvezírnek, minisztereknek szánt ajándékok nem érkeztek meg; azonban üres kézzel nem jelenhetett meg a fényes porta előtt. Fogatára is várakoznia kellett. A kényszerű pihenés alatt D’Absac grófot, egykori ezredesét, a spanyol királyhoz küldte követségbe* azzal a kérelemmel, küldjön hozzá Törökországba egy teljes hatalmú követet, a kivel a török szerződés megkötése után a magyar-spanyol szövetséget megköthesse. Mind a két szerződésben megóvni akarta a kereszténység érdekeit; s mint jó keresztény, most is mindennap eljárt a Hyéres-öböl legészakibb részén, Les Salins sótelepen levő kápolnába misét hallgatni; de azután vadászgatott is a tájékon. Végre megérkeztek a várva-várt dolgok és szeptember 17-ikén kedden este ősz kezdetével a Gábor Angyal enyhe széllel nekiindúlt a nyilt Földközi-tengernek. Éjfél előtt nagy szél kerekedett s a matrózok rézsútosan állították a vitorlákat, hogy a vihar az olasz partokhoz ne verje őket. A bujdosók nagy része félt, mikor hajójukat akkora habok emelték föl, mint az erdélyi hegyek, máskor meg mély völgybe sülyedtek le. A vízhegyek – Mikes szerint* – mégis emberségesek voltak, mert kelleténél többet nem adtak inni. A tengeri betegséget azonban ezúttal is csak a fejedelem kerűlte el.* A szél szeptember 22-ikén reggel oly közel hajtotta őket Afrikához, hogy partjait szemtől-szemben láthatták. Egyszerre szélcsend állott be, de éjjel megint kitört a vihar. Végre megjött a kedvező szél, a mely nyugat felé hajtotta őket. 24-ikén Tunisz előtt haladtak el s látták Galita-szigetét, majd Bizertát és Tuniszt* s Rákóczi vágyakozva kereshette szemével Karthago helyét. 27-ikén tizenöt kilométernyi távolságban eveztek el Malta-sziget előtt, 29-ikén pedig Görögország déli részén az Archipelagos elé jutottak. A Kykládok közt csak óvatosan hatolhattak előre s október 2-ikán, mikor a szél megfordúlt, kénytelenek voltak Syra (Syros) sziklás szigetén Hermupolisban kikötni.* A fejedelem kiszállt a püspöki székvárosban. Nevenapján, Ferencznapon, a franczia király pártfogása alatt álló kapuczinusok templomában ájtatoskodott s a kolostorban töltötte a napot. Másnap (október 5-ikén) gyönge szellővel indúltak tovább. Tenos (Tinos) szomszédos szigete táján a szél akkora lett, hogy kénytelenek voltak Mykonos szigetére visszahúzódni. Két álló napig gyönyörködhetett Rákóczi ott a Dimastos-hegyben, a hol óriási gránitdarabok mutatják, hogy ott folyt valaha a gigászok harcza. A vihart szélcsend követvén, útjokat csak 8-ikán folytathatták, mikor kedvező szelök támadt.*
A Fama szerint (CCXII. 652.) 15-én.
U. o. és Önéletrajz, 321.
Fama, CCXVII. 86.
Törökorsz. Levelek, I.
Önéletrajz, 321.
A Fama (CCXII. 653.) Gaëtét, Bizottet, Tunist ír.
Dangeau szerint (XVII. 185.) Tessé novemberben levelet kapott Rákóczitól, hogy nagy vihar után Cyprus-szigetére ért. A kisázsiai és sziriai partok előtt álló s útba nem eső Cyprus neve csak tévedésböl állhat Syrus helyett.
Rákóczi, Önéletrajz, 321–2. Europ. Fama, CCXII. 653–6.
Október 10-ikén vasárnap este érkeztek meg a Dardanellák útjába, Gallipoli városába, egy török helytartó (müteszárif) székhelyére. Abban a városban, a hol a törökök európai története és birodalma kezdődött, a fejedelmet senki sem üdvözölte, mint a török szultán vendégét; mert a kapudsi basa, ki fogadtatása előkészítése végett Pápayval előbb indúlt, lassúbb járatú hajóján csak 10–12 óra múlva érkezett meg.* A fejedelem a portának azonnal bejelentette érkezését s aggódva tudakozódott, megérkezett-e Pápay. A mint megérkezett, rögtön megparancsolta, hogy néhány órai pihenés mulva Drinápolyba menjen, hová a szultán, a nándorfehérvári veszteség hírére, Szófiából október 9-ikén érkezett meg. Kérnie kellett, hogy a hadiköltségek fedezésére megígért milliókból azonnal küldjenek neki százezer tallért, mert a hajót ezzel a pénzzel azonnal visszabocsátja, hogy számára fegyvereket s más hadiszereket vásároljon. Hírt adott Rákóczi Bonnac franczia követnek is, a ki üdvözölte is megjövetele alkalmából, de egyáltalán nem örvendett érkezésének. Kedvezőtleneknek találta a körülményeket s attól félt, hogy teljesen czéltalan jelenlétével zavarokat okoz, mert «nem ez az első eset, hogy áldozatúl esett hiúságának».* Egy tatár kán, ki tizenhét hónap óta Gallipoliban élt száműzetésben, még partra szállta előtt ajándékokat küldött a fejedelemnek, többi közt egy szép nyerges lovat; a fejedelem viszont az ifjú gróf Bercsényi Lászlót küldte köszöntésére.*
Rákóczi, 322. Bonnac levele d’Huxelleshez október 16. és 21. Angyal, 56. A Fama tehát (id. h.) tévesen írta, hogy a kapudsi basa itt várakozott reá.
Bonnac október 21. Angyal, 56. Fama, CCXII. 653.
Mikes, I. Fama, CCXII. 653.
102. GALLIPOLI.
A kapudsi basa csak október 11-ikén délután 3 órakor jött át a Gábor Angyalra, hogy az ünnepies bevonulásnál oldalán legyen. Köszvényes bántalmai miatt a fejedelemnek gyaloghintóba kellett ülnie. Bejárói, szolgái, a kapudsi basa s egy janicsár aga lóháton követték. Mikor a számára fentartott palotába ért, ünnepies kihallgatást adott a kapudsi basának, mint a szultán követének s megérkezéséért a Sacré Coeur templomában hálát adott Istennek. A törökök őt a koronás főket megillető tiszteletben részesítették, társait azonban «ebűl» szállásolták el.*
U. o. Pater Clément, a Sacré Coeur missio főnöke, Rákóczi emlékezetére hivatkozva indított gyűjtést Magyarországban az 1908 novemberében leégett gallipoli templom fölépítésére Budap. Hirlap, 1909. 300. sz. Rákóczi Cellamarét azonnal értesítette megérkeztéről. (Hurmuzaki, Documente, VI. 205.) Az orléansi öreg herczegnének azonnal megírta, hogy minden másképp történt, mint gondolta. (Fiedler, II. 534.)
A fejedelem intézkedett udvartartásának berendezése iránt s a mint köszvényes fájdalmai csillapodtak, meglátogatta a tatár kánt, a ki idáig is mindennap küldözgetett hozzá követeket s ajándékokat. A kán mostan kezet szorított a fejedelemmel, kávét, szorbetet s mindenféle jószagú vizet és illatszert hozatott tiszteletére. A kapudsi basa visszavonúlt, mihelyt a fejedelem belépett a művészi szőnyegekkel beborított szobába. A tatárok jó szívvel látták embereit is; de sehogysem tudtak velök beszélgetni. A távozásnál csak fejbillentéssel üdvözölték egymást. A kán az ablakhoz lépett, hogy a fejedelmet lóra űlni lássa. Eközben megérkezett a szultán küldötte: egy kapi aga hat csauszszal s egy vörös posztós hintóval, a melybe négy fehér ló volt fogva. A négy ló éveinek száma összevéve lehetett vagy nyolczvan s a nagy őszszakállú kocsis egy polgármester komolyságával hajtotta őket. Az aga üdvözölte és – ilyen lovakon – gyors utazásra sürgette a fejedelmet, a kit azonban újra kezdődő köszvényénél az a hír még jobban kínozott, hogy a hajó s udvara költségére csak 4000 tallért hozott. A népnek Ázsia felé való menekülése is kedvetlenítette; hátha még tudja, a mit Pápay a kajmakámtól (a nagyvezír helyettesétől) tudott, hogy már alkudoznak is a római császárral s így nincs valami nagy szükségök Rákóczira!? A fejedelem már-már visszatérésre gondolt, de mégis maradásra szánta el magát. Csak annyit fogadott meg, hogy világos szerződés nélkűl nem fog semmiféle hadi vagy politikai vállalatba. Másrészt remélte, hogy a maga s más keresztény fejedelmek hozzájárúlásának megígérésével csakugyan könynyíthet a törökök aggasztó helyzetén s visszatarthatja őket a békétől, melyre, kétesztendei folytonos vereségeik következtében, nagyon hajlottak. Pedig gyanította, hogy a törökök, ha megszorúlnak, az ő kiadatása árán kötnek békét s hogy ő maga, Istenen kívűl, másban nem bízhatik. A valóságban így gondolkozott az az ember, a kit, a franczia követ szerint, csak dőre hiúság vezetett.
163. A KAPI AGA.*
A kapi aga (475. l.), Le Hay «Recueil de cent estampes Paris 1714.» cz. művéből való.
Gallipoliban október 22-ikén, a köszvénynyel nem törődve, Rákóczi felűlt a kajmakámtól kapott szép lóra. Hívei lóháton követték. Elkísérte a kapudsi basa is sok előkelő szolgával és egy janicsár-csapattal együtt. A merre mentek, a nép mindenütt rendkívűli örömmel fogadta s mezei terméséből mindenféle ajándékokkal kedveskedett Rákóczinak, ki az első nap fáradalmait Czarakon pihente ki. Lóháton, de lassan folytatta útját s fájós lába s az állomásokon kapható kényelmetlen vendéglői szállások miatt sokat kellett tűrnie. A kapudsi basa egészen Uzun-Köprüig kísérte, honnan, a rendelkezések meghallására, előre sietett az alig 60 kilométerre levő Drinápolyba. A míg odajárt, a bujdosók eleget tanakodhattak a fejedelem udvarán levő óriási szőlőtő árnyékában, mi lesz a sorsuk.
164. MIKES ELSŐ LEVELE GALLIPOLIBÓL.*
Mikes első levele Gallipoliból (1717. okt. 10.) (476. l.) Az eredeti az egri érseki lyceumi könyvtár tulajdona. Olv. l. Hasonmások szövege 724. l.
MIKES ELSŐ LEVELE GALLIPOLIBÓL. 1717. OKT. 10.
(476. lap.)
Constantinapolyban Groff P.... E.... | irot leveli M ... K ... | Gallipolibol. Anno. 1717. 10. 8 bris. |
Édes néném hálá légyen az Istennek. mi ide | érkeztünk ma szerencsésen franczia országbol pe | dig 13 7bris indultunk meg. a fejedelmünknek Isten | nek hálá jo egéssége volna. hogy ha a köszvény bu | csut akarna tölle venni. de reméllyük hogy itt a | török áer el üzi. édes néném mi jó a földön | járni, láttya kéd még sz. péter is meg ijedet volt | mikor avizben sipadoztak alábai, hát mi bünö- | sök. hogy ne felnénk amidön a hajonk ollyan | nagy habok közöt fordult egyik oldaláról amásikára | mint az erdélyi nagy hegyek, némelykor azoknak a te | tején mentünk el, némelykor pedig ollyan nagy völgy | ben estünk, hogy már csak azt vartuk hogy reánk | omollyanak azok a viz hegyek; de még is ollyan ember | ségesek voltanak hogy többet nem adtak innunk, mint sem | kellet volna. elég ahogy itt vagyunk egésségben, mert aten | geren is meg betegszik az ember, nem csak aföldön, és ót | ha a hintó meg ráza, el fárad, és job egyepegyéje va | gyon az ételre, de a hajoban aza szüntelen valo ren[getés, hánykodás a föt el bódittya.]
A fejedelem, a ki a törökök szokásait és szertartásait nem ösmerte, olyan fogadtatást kívánt, a milyenben János Zsigmond erdélyi fejedelem és választott magyar király részesült a szultánnál. A szultán kijelentette, hogy a kánnak nevezett tatár királynak és a saját véréből való herczegeknek módjára fogadja. Ezt a hírt hozta a kapudsi basa, a ki 27-ikén Pápayval és Huszta basa vezetése alatt húsz bosztandsival (kert- és palotaőrrel) érkezett hozzá Kastridesbe, egy Drinápolyhoz két óra járásra fekvő faluba. A fejedelmet a válasz kielégítette, mert remélte, hogy fogadtatásának fénye megnyeri a török nemzet tiszteletét, kielégíti a vele barátságos keresztény fejedelmek várakozását, jó hatást és reményt kelt az erdélyiekben, s megfelel fejedelmi állása fényének és méltóságának. De csakhamar úgy tapasztalta, hogy a követett szertartások alkalmasabbak voltak egy keresztény fejedelem megalázására, mint fölmagasztalására.*
Rákóczi önéletrajza, 324–6. Fama, CCXII. 654–5. Dangeau (XVII. 219.) terjedelménél fogva nem közölte azt a jelentést, a melyet Rákóczi drinápolyi fogadtatásáról kapott.
Október 28-ikán reggel 9 órakor Rákóczi lóra űlt. Sibrik Miklós udvarmester és Csebi Pogány Ádám lovászmester díszmagyarban lovagolt mellette, a nemesek, apródok és tisztek pedig utána. Drinápolytól tíz kilométerre, Agür-köi táján várakoztak a fejedelemre a szultán legelőkelőbb udvari és haditisztjei. Ibrahim kajmakám (a szultán veje és a nagyvezír helyettese) a tiaját vagyis udvari kapitányt előkelő és válogatott urak élén a szultán és a nagyvezír nevében üdvözölte őt. A lovassági tábornokok közűl ott voltak: Speilar aga, a vörös és Szelejktár aga, a sárga zászlósok parancsnoka. Ott voltak továbbá: Musszons janicsár aga, a janicsárok helyettes tábornoka; a nagy tárnokmester az alája rendelt tisztviselőkkel; a szultán lovászai, a kapudsi basa és tisztjei, a csausz basa a bosztandsikkal; a nagy fizetőmester; a szultán sátrainak tábornoka stb. A sátortábornok Drinápolytól 7 kilométerre, a Mikhál-köprüszü hídfőnél* 15 sátort bocsátott Rákóczi és a bujdosók rendelkezésére. A magyarokat azonnal egy sátorba vezették, hogy megvendégeljék őket. A fejedelmet európai módon terített magas asztal mellé ültették s az asztalnokok száz tál étellel, talán magának a szultán szakácsainak remekléseivel kínálták meg. A kíséretet két törökös asztal mellé, alacsony dívánokra ültették. Nyolczvannál több tál ételt hordtak fel, de «alig mártottak egyet a tálba, már vitték»; Mikesék a tömérdek étel mellett is éhen maradtak s ebéd után «igen könnyen ültek lóra». A szultán mindnyájuknak küldött egy-egy lovat, a fejedelemnek pedig egy gyönyörű paripát, a mely pompásan volt fölszerelve s vastag aranyos szőnyeggel leborítva. Rákóczi a janicsárok sorfala közt még aznap (október 28-ikán) pompás bevonulást tartott Drinápolyba. A szultán oly kitüntetéssel fogadta, a milyennél különbet a portán – egy tudósítás szerint* – képzelni sem lehet. Királynak nevezte és tekintette.*
Rásid, Kath. Szemle, 1903. 757.
Fama, 1718. CCX. 461.
De a török barátságban nincs ok bízni – tette hozzá a Fama. Ha még oly fényesnek látszik is, állhatatlan és hamar vége szakad. Azért senki sem nagyon vágyakozik reá s talán Rákóczinak is van oka meggondolni, hogy abból a komédiából, a melyet vele űznek, váratlanúl nem lesz-e tragédia. V. ö. Histor. Bildersaal, VIII. 125.
A mikor a palota elé érkeztek, a fejedelmet azonnal a kihallgató terembe s onnan saját lakosztályába vezették. Elhelyezték a bujdosókat is, a kiknek a kajmakám jó vacsorát küldetett. Mostan jól is laktak, mert saját cselédeik szolgáltak fel s akkor vitték ki a tálakat, mikor ők mondták. A fejedelem azonban szűknek, kényelmetlennek találta szállását s már az első napon csalódottnak érezte magát. Másnap különben már mint uralkodó fejedelem fogadta az oláh követet.* A hónap utolsó napján felszólította Forgách tábornagyot, hogy a mikor jöhet, jöjjön hozzá; mert «Istennek szent ítélete újonnan egy országba összehozván mindnyájunkat, a kik hazánktól s kötelességünktől viseltetve, szenvedünk: én is szívesen várom azt az időt, hogy egy helyben összegyűlvén, énnekem alkalmatosságom adassék, hogy kegyelmedhez való igaz atyafiságos barátságomat hathatósabban megmutathassam, mint eddig lehetett».*
Fama, CCXII. 656–7. Mikes, 3–4. Bonnac, november 14. (Angyal, 57.) Rákóczi kijelentette (325.), hogy nem írja le fogadtatását, mert művében nem a külső, hanem a belső dolgokkal foglalkozik.
Képes Folyóírat, 1903. XXXIV. 626.
165. A SZULTÁN SZAKÁCSA.*
A szultán szakácsa (479. l.), Le Hay «Recueil de cent estampes Paris 1714.» cz. művéből való.
Ha Rákóczi elégedetlenkedett is, egykorú tudósítás szerint,* a török történelemben nincs rá eset, hogy keresztény fejedelmet hasonló fénynyel fogadtak volna. Ez mindenesetre jele annak a nagy és mély tiszteletnek, a melylyel a porta ő iránta viseltetik; de ez a szokatlan tisztelet mégis önzésen alapúlt, mert a törökök nagyon sokat reméltek Rákóczitól. A tudósító nem tudta, a nagy kitüntetés közben a fejedelem nem aggódik-e kissé; mert hiszen a törökök még jobban, csaknem Isten módjára tisztelik szultánjokat s ha úgy jön a sora, nyakát mégis kötéllel díszítik föl. Nem bírta elképzelni, hogy annyi túlzás egyedűl Rákóczi személyének szóljon s hihetetlennek találta, hogy olyan tiszteletben tartsák, a milyennel behozták.
Fama, id. h. 657–9.
Annál inkább feltűnt, hogy Rákóczit a szultán vagy legalább a kajmakám, mindjárt az első napokban nem fogadta; de ezt azzal magyarázták, hogy a miniszterek a legnagyobb bizonytalanságban éltek, lesz-e béke vagy sem?* Rákóczi különben is lealázónak tartotta volna magára nézve, hogy ő látogassa meg először a kajmakámot, a kinek gyógyítására azonban szívesen elküldte orvosát, dr. Langot.* Végre a kajmakám értesítette őt, hogy a szultán parancsából tanácskoznia kell vele. Ezt a fejedelem helyes megoldásnak találta, mert látogatása így nem a kajmakámnak, hanem a szultánnak szólt. November 7-ikén* tehát fölkereste Ibrahimot, a ki nagy kitüntetéssel fogadta. A fejedelem előadta, hogy a szultán meghívásának azért tett eleget, mert ösmeri állása kötelezettségét s használni akar a portának, melynek ügye összeforrt az övével. Azért szívesen jött, hogy meghallja, mit mond neki a szultán nevében. Ibrahim azt válaszolta, hogy a szultán a közös ellenség ellen akar élni tanácsaival és közreműködésével; ügyét pedig annyira szívén viseli, hogy fejedelemségébe visszahelyezi akár béke, akár háború útján. Szeretné tehát tudni, tavaszszal hajlandó volna-e egy méltóságának megfelelő erős török vagy tatár sereg élére állni s milyen hadműveletet javasol, hogy az intézkedéseket idején megtegyék.
Bonnac november 14. Angyal, 57.
Rákóczi önéletrajza, 326.
Bonnac, november 14. Angyalnál, 57. Mikes, nov 7. Törökorsz. Levelei, 5.
166. TORCY KÜLÜGYMINISZTER*
Torcy külügyminiszter (481. l.) a «Merkwürdiges Leben | des Grafen | von Bonneval, | … Constantinopel, 1738. | » cz. nyomtatvány 94. lapjáról.
A sokat ígérő beszédre a fejedelem óvatosan válaszolt. Szerencsét kívánt a szultánnak, hogy ügyei jól állanak. Megköszönte, hogy róla olyan hízelgő módon rendelkezett, s méltónak tartja, hogy hadai vezetését átvegye. Jóakaratát azzal kell viszonoznia, hogy ne ragadtassa el magát olyasmire, a miből neki és a szultánnak nagy kára lehetne. Már pedig ő nem ismeri a török és tatár hadak erkölcseit, szokásait, rendjét, nyelvét. Vannak a szultánnak basái, a kik azokat a maguk rendje, módja szerint vezessék. Az eddigi példákból okúlhattak, hogy ellenséggel szembe erőt kell állítani. Ez az erő nem a számban, hanem a rendben és fegyelemben van. Ő neki, a tett ígéretek és biztatások szerint, külön hadsereget kell gyűjtenie, összeállítnia és fölszerelnie; mert ha csak annyi ereje lesz, mint másnak, hasznos szolgálatot nem tehet. Ha a török kincstár elegendő pénzt ad, 30,000 főnyi sereget vezethet Magyarországba; s ha Spanyolország is hatalmas hajóhadat küld Nápoly és Milano ellen, Ausztria erejét úgy megosztják, hogy a török könnyen győzelmet arathat.* A magyar nemzet jóindúlatában, készségében s Erdély hűségében nem lehet, nem szabad kételkednie; de a szultán és saját méltósága érdekében sem lehet őket üres szavakkal és biztatásokkal fegyverbe szólítani. Gyönge hadisegítséggel meg sem védelmezhetné őket, mivel a törökök és tatárok a nyári hadjárat befejeztével téli szállásokra mennek, míg a német télen is táborban marad. A szultán hadaival neki szintén vissza kellene vonúlnia, vagy pedig a nemzeti hadseregnél maradnia; csakhogy ez egymaga nem állhat ellen a németeknek, kiknek haragja a nemzetre zúdúlna. Így ő nem a magyarok felszabadúlásának, hanem pusztúlásának eszköze lenne. Föltétlenűl ragaszkodik tehát ahhoz, hogy megkapja a keresztény hadsereg szervezésére megígért összeget. Kéri, hallgassák meg előterjesztését s a szultán levele értelmében kössenek vele írásos szerződést.
Katona XVIII. 363–4.
Ibrahim megkérdezte, milyen segítséget nyújthatnak a keresztény fejedelmek s Rákóczi hogyan akarja szervezni hadseregét? A fejedelem azt válaszolta, hogy a spanyol király a császár ellen már megkezdte háborúját s több uralkodó magatartása a spanyolok és magyarok sikereitől függ. Azoknak, a kik pénztelenségök miatt vonakodnak a háborútól, a rendelkezésére bocsátandó összegből akarna juttatni segítséget, a többit pedig a háború folytatásával bátorítaná fegyverfogásra. A törökök tehát szakítsák azonnal félbe a kárhozatos béketárgyalásokat s hajtsák végre azokat a megállapodásokat, a mikre vele tanácskozva jutnak.*
Rákóczi önéletrajza, 326–9.
A fejedelem félre nem érthető, világos tervezetét a kajmakám két órahosszat nagy figyelemmel hallgatta. Búcsúzáskor szép paripával, felesége pedig – a szultán leánya – néhány keszkenővel ajándékozta meg. Ez a barátság nagyon értékes volt; mert – úgymond a kíséretben levő Mikes* – ha ő olyan közel volna Zágonhoz, mint a kajmakám a nagyvezírséghez, úgy már a határában volna. Azonban még most sem tudták bizonyosan, lesz-e valami abból, a miért idejöttek. Félni lehetett, hogy hadakozásuk füstbe megy, «mert a török örömest megbékélik, ha megverik». A fejedelem, Toulouse grófhoz, és Torcy miniszterhez intézett leveleiben, félhivatalosan azonnal jelentést tett az orléansi herczegnek. Könnyelműen nem vállalkozott olyan magyar háborúra, a mely a józan észszel és a háború alapelveivel ellenkezett volna. Váratlanúl kemény magatartásával azt koczkáztatta, hogy a porta durván bánik vele; de beváltak alapelvei, a mikre számítását alapította. «Isten kegyelme megőrízte minden veszedelemtől s idővel megszerezte neki a török nemzet tiszteletét, becsülését, bizalmát.»*
Mikes, 5. l.
Rákóczi a régenshez 1722 május 24. Fiedler, II. 514.
