XVI. RÁKÓCZI VÉGRENDELETE. – 1732. október 27. –
XVI.
RÁKÓCZI VÉGRENDELETE.
– 1732. október 27. –
RÁKÓCZI VÉGRENDELETE.
– 1732. október 27. –
A PESTIS, a mely az egész török birodalomban pusztított, 1732 őszén a fejedelem udvarából is elragadott egynéhányat.* A fejedelem, mint hasonló veszedelemben máskor is tette,* október 27-ikén elkészítette végrendeletét,* hogy gyermekei és hívei jövendőjéről valamiképpen gondoskodjék. Az oklevél élén felsorolta czímeit,* a melyeket Istentől részint egy szabad nemzet választása, részint születése következtében kapott; de nem dicsekedett velök, mert pornak, hamunak vallotta magát. Sőt hálátlannak is Isten iránt, mert sokáig nem élt kegyelmeivel, testi, lelki javaival, a mikkel pedig bőségesen elárasztotta. Csak később tért hozzá, ki vágyat oltott belé, hogy élete hátralévő részében lelke üdvösségét keresse. Hálát ad mostan Istennek, hogy elvette tőle a fejedelemséget s mindazt, a mit a világ javaknak nevez; meglátogatta mindennemű szomorúsággal, üldözéssel, gyaláztatással, rágalommal, a miket a világ nagy embereitől szenvedett. De főképp azért ad hálát, mert beleoltotta azt az erős kötelesség-érzetet, a melynél fogva elhagyta a csöndes és nyugodalmas élet édességeit s eljött ebbe az országba, mely lelkületével és természetes büszkeségével annyira ellenkezik. Ezzel alkalmat szolgáltatott, hogy büszkeségét legyőzze, lemondjon az emberi elme hiú számításairól, a véges ész tanácsairól, a földi hatalmakba vetett hitéről s ne bízzék másban, mint a gondviselésben, Isten akaratában és csak azt akarja, a mit az Isten akar.
Thalmann, 1732 szeptember 24. Saussure, 283.
Latin nyelvű végrendeletét nem ösmerjük, de a mostaniban a fejedelem hivatkozik reá. (Emlékiratai, 307, 321.) Saussure szerint (238. l.) annak csak codicillus-jellege volt. Néhány ékszerről, pl. egy ismétlőóráról (Mikes számára), egy arany keresztről, gyűrűről stb. s néhány egyéb tárgyról hagyakozott benne főbb tisztjei részére.
Közli a Hist. des révolutions, továbbá Testament politique et moral du prince Rákóczi, I. 48–67. Magyarúl Thaly, Rákóczi emlékirataiban, 305–319.
Ferencz, Isten kegyelméből Erdélyországnak keresztény fejedelme, Rákóczi fejedelem, a római szent birodalom fejedelme, Magyarország részeinek ura, a székelyek grófja, munkácsi és makoviczai herczeg, Sárosvármegye örökös főispánja, Sárospatak, Tokaj, Regécz, Szerencs, Lednicze, Somlyó, Ecsed és Ónod örökös ura stb.
216. JAROSZLÓ.*
Jaroszló (654. l.) újabb felvételek után.
Egyik könyvében, a Vallomásokban, elmondta, miben tapasztalta Isten irgalmát s nem titkolta, hogy ezzel szemben hálátlan volt. Érzi lelkének háborgását most, midőn még el sem öregedve, testben, lélekben meg nem gyöngűlve, azért tesz végrendeletet, mert jól ismeri állapota romlandóságát, a ragadós betegségek veszedelmeit, különösen pedig kötelességét, a melynek elmúlasztásától leginkább retteg.
217. A JAROSZLÓI SZŰZ-MÁRIA-TEMPLOM.*
A jaroszlói Szűz-Mária-templom (655. l.) újabb felvételek után.
Tudja, hogy a legönkényesebb, leghatalmasabb fejedelmek sem biztosíthatják végső akaratuk végrehajtását. A végrendeletek hitelességét és érvényét minden nemzet törvényekben állapította meg; de ő olyan országban és olyan helyzetben él, hogy egyiknek sem veheti hasznát. Latin nyelvű régibb végrendelete végrehajtását olyanokra bízta, a kik, úgy látszik, szeretik őt s hozzá mindig hűségesek voltak s pontosan teljesítik mindazt, a mit itten levő javaira nézve elrendelt. Ezúttal tehát csak a dicső emlékezetű XIV. Lajos szerződéseiben, kiváltságaiban, kegyleveleiben biztosított igényeiről rendelkezik. Ha ezeket, az igazság rovására, nem teljesítik, a hitetlenek közt magukra maradnak mindazok, a kiket saját gyermekei gyanánt szeret; saját gyermekei pedig tengődni fognak és sorsukon semmiképpen sem segíthet. Istenhez fordúl, mert az embereket éveken át hiába kérte; de azt hiszi, egyedűl politikai okok tartották vissza őket, hogy egyébként tanusított barátságuk szerint cselekedjenek. Az emberek csak végrehajtották Isten ítéletét, mikor nem engedték őt visszatérni a keresztény országokba. Mégis szereti őket és megbocsát azoknak, kik legjobban üldözték és rágalmazták; hiszen nem tudták, mit cselekszenek!
Semmit sem hozott magával erre a világra, semmit sem visz el belőle. Különben is hiába rendelkeznék, mert szándékainak foganatosítására nincs törvényes módja. Gyermekeiért és szeretteiért mégis mindent megtesz, a mit tehet; mert fájdalommal hagyná el őket ilyen állapotokban, ha nem bíznék benne, hogy Isten gondját viseli annyi árvának. A mit tehát Francziaországgal szemben igazságosan követelhet, arról mint meglevő és valóságos vagyonról rendelkezik.
Ehhez képpest a jaroszlói uradalom felét, a melyet számára Lengyelországban XIV. Lajos vásárolt meg, fiának, György makoviczai herczegnek hagyja s kéri XV. Lajost, hogy fiát, pör esetében, lengyelországi követe útján segítse. A párisi városháza 600.000 livre értékű kötvényeinek beváltása után mindössze 82.000 livre tőkéje maradt; az ez után kapott 6000 livre évjáradékot szintén György herczegre hagyta. Fentartja jogát a XV. Lajos kegylevele alapján neki járó 100.000 s a bujdosókat illető 40.000 livre évjáradékhoz, mert ez az adomány nem annyira egyéni akaraton és szereteten, mint inkább szerződésen alapúl s így, mint elvállalt kötelezettség, Francziaország államadósságához tartozik. Egyik művében, Vallomásaiban, elmondta fegyverfogásának okait, melyekből kitűnik, hogy nem ennek a szerződésnek alapján viselt háborút, de nem is folytathatta azt XIV. Lajosnak írásban és követei útján tett biztosításai nélkűl. Bízva tehát XV. Lajosban, hogy eleget tesz XIV. Lajos elvállalt kötelességének, az őt személyesen illető összegből körülbelül százezer livret egyházi czélokra* és udvari embereinek,* a magyarországi főurak és tisztek nyugdíjára rendelt összegből pedig 42.000 livret négy főembernek hagyományozott.* A mit XV. Lajos ezen felül mint adósságot még fizetne, azt fiának, Györgynek adja, de oly kikötéssel, hogy törvényes adósságait kifizesse, noha nem hiszi, hogy bárkinek is tartoznék. Lehet ugyan, hogy a szabadságharcz idejéből egyes tisztek követelni fogják hátralevő zsoldjuk kifizetését, de ő csak a néhai franczia királytól a megnevezettek részére adott segélypénzek kifizetésére köteles. A hadiszükségletekre szállított árúkat is az ország pénztárából kellene kifizetni, azonban ennek tőkéi elvesztek. Az elfogatása előtt csinált adósságok pedig jószágainak mostani tulajdonosait terhelik.
A jezsuiták archipelágusi és szárazföldi vándor-missióira ezer, a grosboisi kamaldoli atyáknak 5000 livret.
10–10,000 livret kapott szeretett udvarmestere, Sibrik, és szeretett főkamarása, Mikes; 5000-et szeretett fő udvari papja, Radalovics és 2000-et káplánja, Damofili; 6000-et az, ki az aranygyapjas rend jelvényeit visszaviszi Spanyolországba. Nemes testőrsége főkapitányának, Louis Molitardnak 3000 s minden kegyleveles nemes testőrnek fejenként 2000 livret. Keresztfiának, Kajdacsy Ferencznek, és Louis Bechon udv. osztálytitkárnak egyenként 3000, keresztleányának (Charričres ellenőr leányának) 2000, a komornyikoknak fejenként, valamint Kovács Gergely pohárnoknak, Lázár ajtónállónak, Kőszeghy fegyvertöltőnek, szolgái tisztjének ezer-ezer, az apródoknak s Parajdy előszobai őrnek fejenkint ötszáz livret hagyott. Libériás és egyéb inasairól, minden szolgájáról, legényéről, szobatisztogatójáról egyesztendei béröknek kifizetésével gondoskodott.
Gróf Csáky Mihály altábornagynak 15,000, báró Zay Zsigmondnak, Krucsay szövetségi titkárnak és Máriássy Ádám ezredesnek 8–8000, s Pápay Gáspár alezredesnek 3000 livret.
Mivel kihalt minden család (a Rákóczi, Zrínyi, Báthory, Frangepán, Lorántffy, Gerendy familia), a melyből származik, nincs egyetlenegy közel rokona sem, a kitől támogatást remélhetne XV. Lajosnál. A király csak gyönge gyermekkorában látta őt s így aligha emlékezik reá. Azonban a királyi herczegek és herczegnők, a kik barátságukkal érdemei fölött kitüntették, feljogosítják arra, hogy utolsó lehelletéig bízzék bennök. Nagylelkűségöktől várja, hogy fiai és a többiek érdekében a királyt végrendelete végrehajtására kérjék. Nagy Lajos méltó utóda, XV. Lajos, azzal mutatja meg legjobban elődjétől öröklött érzelmeit, ha teljesíti ezt az utolsó, alázatos kérését. Szeretetének, kegyességének, kegyelmének legnagyobb jelét azzal adja, ha meghallgatja egy elhunytnak a szavát; mert hiszen végrendelete felbontásakor ő már csak por és hamu lesz. Így legalább nem világi tekintetek és nem állami érdekek vezetik, mint a fejedelmek szándékait rendesen; tehát nem is figyelmezteti azokra az okokra, a mik előtte érdekessé tehetnék emlékezetét.
Nem él már akkor az a fejedelem, a ki bölcsőjétől fogva játékszere volt a szerencse legkegyetlenebb változásainak; a kit a legnagyobb gyűlölettel üldöztek, a legiszonyúbban rágalmaztak, kizártak a keresztény fejedelmek birodalmából és annyi esztendő óta a törökök kenyerére szorítottak. De két fiának és társainak kegyelmet, vagy inkább igazságot kér, mert állapotuk az ő halála után még rosszabb lesz. Az összes herczegek és herczegnők, az udvar, sőt minden alattvalója megmondhatja XV. Lajosnak, nagyatyja mily szíves érzelmekkel, megbecsűléssel viseltetett iránta. Sohasem hitte, hogy ezeket a háborúban tett szolgálataival érdemelte volna ki; úgy hiszi, inkább a személyéhez való ragaszkodást akarta viszonozni. Ebben a ragaszkodásban szívének bizonyára több része volt, mint kötelességének vagy helyzetének.
Rákóczi világi szerencséje a nagy uralkodó életével lealkonyúlt; de, szerencséjére, ugyanakkor megismerte, hogy tőle ilyen ragaszkodást egyedül a teremtő érdemel. Isten irgalma megerősítette ebben a gondolatban s elvezette a magányba, majd erre a helyre kalaúzolta, hogy megtegye, a mire a bujdosót ottan tanította. Megvált a világ minden gyönyörétől; lemondott minden hiú gondolatról. Élete végén egyetlen érzése: a szeretet azok iránt, a kiket oly szánalomra méltó helyzetben hagy itt, hacsak a király nem teljesíti utolsó kérését. Kéri, Jézus kiontott vérére kényszeríti, szánja meg állapotukat; s ő, ha elnyeri az örök boldogságot, szűntelenűl könyörög szerencsés uralkodásáért.
Régi barátságának és bizalmának megmutatása végett Bourbon herczeget, Charolois grófot, Du Maine herczeget és Toulouse grófot kérte föl végrendelete végrehajtására. Ezzel talán mostani lealázott állapotában sem vét az őket megillető tisztelet és illendőség ellen. Sőt nagylelkű barátságuk emléke arra is bátorítja, hogy kegyeibe ajánlja neveltjét, Louis Molitard franczia nemest, valamint franczia komornyikjait és szolgáit, a kiket szolgálatukban alkalmazhatnának; mert ő nem tudja biztosítani hátralevő napjaikat s kellően nem jutalmazhatja meg hűségöket.
Teljesítvén ekként kötelességét, Isten kezébe ajánlotta lelkét: vegye vissza, a mikor neki tetszik és fogadja be örök hajlékába. Kijelentette, hogy a római kath. hitben született s abban is akar meghalni. Hiszi mindazt, a mit a kath. hit tanít és ő is kárhoztatja, a mit ez kárhoztat. Óhajtja, hogy az egyház szentségeit halálos ágyán majdan méltóan és teljes öntudattal vehesse magához. Állhatatosságot kér Istentől, hogy az ő kegyelmében haljon meg s utolsó lehelletével is tanusítsa Isten iránt való szeretetét.
A fejedelem a franczia követhez és a nagyvezírhez előre megírta leveleit, a melyeket halála esetében kellett átadni. A követet arra kérte,* hogy kanczellárját Nagy Dávid kereskedő s egy más kereskedő kíséretében, a halál hírének vétele után, azonnal küldje Rodostóba az ingóságok fölbecsűlésére; mert azt akarja, hogy mindenkor hű főtisztjeit, a kik rendeletét bizonyára pontosan végrehajtják, senkise gyanusítsa és ne rágalmazza. Minden szolgáját atyai módon szeretvén, egyedűl az ő sorsukon aggódnék, ha nem bíznék a gondviselésben. Kéri a követet, oly különböző nemzetbeli udvari emberei számára eszközölje ki a franczia király pártfogását és szerezzen nekik biztonságot, szabadságot, hogy követhessék intézkedéseit, a miket annak idején a franczia követ kanczellárja fog velök közölni. Végrendeletének nincsen meg minden alaki kelléke; de nincsenek rokonai sem, a kik ellene mondhatnának; szegény gyermekei pedig boldogtalanúl cselekednének, ha azt megbolygatni vagy perelni akarnák. Ő maga rettegés nélkűl néz az irgalmasság utolsó perczei elé.
Levele: Testament politique, I. 70–72. Rákóczi emlékiratai, 321–3.
A nagyvezírhez azért írt,* mert a győzhetetlen császár iránt való hálája ösztönözte, hogy búcsúvétel nélkűl ki ne menjen ebből a világból. Kérte, tolmácsolja majdan a szultánnak háláját. Mindenkor Isten megfoghatatlan bölcsesége rendeletének tulajdonította, hogy ebbe a fényes birodalomba jött, még pedig oly időben, mikor annak dolgai, a szerencsétlen hadakozások következtében, a legnagyobb változások közt forogtak. Élete utolsó órájában elmondhatja, hogy Istenbe vetett bizalmában és a porta pártfogásában nem csalódott. Személyét a porta becsületben tartotta, kevésszámú híveivel együtt eltartotta, ellenségei gonosz szándékától megoltalmazta. Arcza pirúlása nélkűl múlik ki ebből a világból; mert lelkiösmerete nem vádolja, hogy valakit a legkisebb dologban is megbántott. Mindig a porta javára törekedett. Csöndes nyugalomban készűlt élete utolsó órájára, melytől egyedűl várhatta, hogy nyomorúságaitól megszabadúl. Hitének törvénye azt parancsolja, hogy Istent mindenekfölött, felebarátjait pedig mint önmagát szeresse. Elmondhatja, hogy a gondviselésére bízottakat, a kik, szolgálatára voltak rendelve, fiai gyanánt szerette s végrendeletében mindenét szétosztotta köztük. De nem szégyelli megvallani, hogy szűkös állapotában a melléje rendelt török tisztek megjutalmazására semmit sem hagyhatott. Ha tehát a győzhetetlen császár valamennyire érdemesnek tartja őt, kéri, hogy ezek, különösen pedig hű tolmácsa, Ibrahim effendi iránt, mutassa meg kegyelmét. Isten áldja meg jóságáért. Végre kéri, engedje meg a szultán, hogy kevésszámú hivei, ezek a pásztor nélkül maradó juhok, teljesítvén végrendeletét, holttestét néhai édesanyja hamvai mellé minden világi pompa nélkűl temessék el, ők maguk pedig bátran mehessenek más országokba, vagy, a kinek úgy tetszik, ebben a birodalomban maradhasson.
Levele: Rákóczi emlékiratai, 319–321, s Mikes, 153–4.
