III. A FÖLDMÍVELÉS.
III.
A FÖLDMÍVELÉS.
A FÖLDMÍVELÉS.
BERCSÉNYINEK 1701 augusztus 4-ikén XIV. Lajoshoz intézett emlékirata szerint* a történelem a mellett bizonyít, hogy a gondviselés Magyarországot gazdag terméssel szokta megáldani azokban az esztendőkben, mikor a magyarok szabadságért harczolnak. Ugyanakkor báró Palocsay György, Rákóczi későbbi tábornoka, hosszú versben írta le, hogyan gazdálkodik a magyar ember az egész esztendőben.* Mint maga mondja, már ifjú korában megpróbálta, mire néha tudós emberek tanították s hű képet festett az akkori magyar mintagazdaságról, a mely lényegében ma sem változott. A törvénytudomány mellett a gazdaság volt az akkori magyar nemes legkedvesebb foglalkozása. A marhatartás némi fáradságon kívűl semmibe sem kerűlt, a föld bőven termett gabonát és mindenki a maga terméséből élt.* Az ország ugyan termékeny volt, de nem mindenütt egyformán s így az élést a kuruczoknak néha messzeföldről kellett szállítniok. Még a szabadságharcz befejezése után is, 1720-ban, a tulajdonképpeni Magyarországban csak másfél millió pozsonyi mérőre becsűlték a bevetett területet, kaszásszám szerint 274.000-re a szénafüves réteket és kapás-szám szerint 314.000-re a szőlőket.* Rákóczi maga dícséri a trencséni művelt dombokat, a nyitrai szőlőhegyeket, szántóföldeket, réteket, a jászsági, hevesi, pestvármegyei falvak gazdasági erejét, a mezőségi gabonát és füvet.* De ösmerte a földmívelés óriási nehézségeit is a háborús időkben; hiszen a nép néha még ekére való vasat sem kapott!* Kuruczai tavaszszal szántani, vetni, nyáron aratni, betakarítani, őszszel nyomtatni, szüretelni, szántani, vetni akárhányszor hazaszéledtek s néha csak a tisztek maradtak a táborban.* Számolnia kellett egy néphadsereg természetével. Diószegi tiszttartója néha még télen is négy szérűn nyomtattatta a búzát;* s így történt ez a taraczközi, huszti, somlyai uradalmakban is.*
Thaly, Bercsényi, II. 378.
Közli Thaly a Gazdaságtört. Szemlében, 1898. 204–210.
Rákóczi eml. 76., 175., 214.
Kőszeghy a Gazdaságtört. Szemlében, 1894. 286–7.
Rákóczi eml. 214., 247., 253., 272.
Századok, 1895. 845.
U. o. 1879. 658.
1703 deczember 6. Arch. I. 190.
1703 deczember 13. U. o. I. 261., 265.
Valami sokat az uradalmak sem termeltek; pl. a hadadiban 1702-ben 1017, 1703-ban 1150 kalangya volt asztagban; tavaszbúza pedig csak 74, rozs 70. A sertések éhen vesztek, mert nem volt makk.* Megtörtént, hogy a kuruczok a várakba szorúlt labancz uraknak külön adtak engedelmet a szántásra, pl. Kende Zsigmond szatmári alispánnak Czégényben.* I. Lipót király és Heister tábornok intették a népet, hogy térjen vissza házi tűzhelyeihez és békésen művelje földjét;* azonban a fejedelem azt írta Bercsényinek, hogy a cs. tábornokok karóbahúzással fenyegették, a ki tavaszbúzát vetne,* s Érsekujvár környékén a virágzó gabonát is lekaszáltatták.* Máskor megint a dunántúli vármegyék panaszkodtak,* hogy saját kuruczaik, tavaszra kelvén az idő, vetéseikre bocsátották lovaikat, azokat eltapodták, semmivé tették. Kaszálás után a kissé megszáradt szénát elhordták; mire az elkedvetlenedett szegénység a szénatakarítást abbahagyta. A tavaszi és egyéb gabonát a katonák már lábán megemésztik. A kepében levő árpát, rozst éjjel-nappal cséplik, abrakolják. 1707-ben sok ezer keresztet abrakoltak fel, azért a szegény emberek pénzen vettek maguknak kenyeret. A kölest a katona nem vette el abraknak, hanem a kenyérnek való gabonát etette lovával. Esterházy Antal tábornok megnyugtatta a vármegyéket, hogy a fejedelem mindezt halálos büntetés terhe alatt tiltja, és sokan már is elvették büntetésöket. De ki lakoltatta meg Nehm cs. tábornok katonáit, a kik Kőszeg és a Gyöngyös vize mellett az éretlen gabonát szintén lekaszálták!*
Arch. R. I. 267.
1704 június 2. U. o. I. 350.
1704 június 14., 17. Dési Urbárium, 78–81., 211–2. (Kézirat.)
Okolicsányi Stepneynek, 1706 április 11. Simonyi, II. 600.
Rákóczi Bercsényinek, 1710 június 4. Arch. R. III. 117.
1708 januárius 15. Tört, Tár, 1899. 220–1.
1707 június 5–6. Századok, 1879. 485–6.
A fejedelem 1704-ben, egyebek közt, azért kötött fegyverszünetet, hogy az otthon munkálkodó szegénység folytathassa gazdaságát; de ebben a császáriak meggátolták.* Ő maga két esztendő mulva szívesen fogadta Károly lotharingeni herczegnek azt a kívánságát, hogy a labanczokat háborítatlanúl engedje aratni.* Mikor 1710-ben kiküldte Korponay Jánost a hűtlenek javainak elkobzására, figyelmeztette, hogy ezekben a javakban is műveltesse a szőlőket, a vetéseket annak idejében betakaríttassa s illendő számadást adjon gazdálkodásáról; mert a hanyagságából következő kárt megtéríteni köteles.* Kevéssel utóbb* Pest, Heves és Borsod vármegyékben megtiltotta, hogy katonái a már megkezdett aratás alkalmával a mezőn maradt szemes életet csépeljék, nyomtassák, a lakosok szőleiben kárt tegyenek s őket munkájokban akadályozzák; különben a nép bántatlanúl megfoghatja őket.* A terményekben való adó behajtását megkövetelte, s nyugtatvány mellett szegénytől, gazdagtól beszedette; de a pénzbeli zsarolásokat még szorúltságában is tiltotta.* Nem helyeselte, hogy Csajághy tábornok éppen augusztusban követelt munkásokat Szolnok vára építésére; mert ilyenkor van a szegénységnek legtöbb dolga, azért még az ott munkálkodókat is hazabocsátotta.*
1704 szeptember 7. Hornyik, IV. 315.
1706 június 29. Simonyi, III. 95., 100.
1710 április 8. Arch. R. III. 398.
1710 július 9. U. o. III. 441.
1710 július 9. Arch. R. III. 441.
1710 július 30. U. o. III. 470.
1710 augusztus 12. U. o. III. 504.
121. BAGOSSY LÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.*
Bagossy László
Békés időkben mit tehetett volna a földmívesekért olyan fejedelem, ki még a szabadságharcz legreménytelenebb napjaiban is így gondolkozott róluk! Igaz, hogy ösmerte nemzetét. Mikor nem tudta, ezredével hol van Szentpéteri Imre, egyenesen Szentpéterre írt neki, gondolván, «aratás alkalmatosságával» ott bizonyosan megtalálja.* Tavasszal belenyugodott, hogy Deák Ferencz hadát szántás-vetés előtt nem lehet összeszedni;* nyáron tűrnie kellett, hogy Bagossynak 30 hajdúja maradt, azzal is búzát nyomtat;* s őszszel ő maga rendelte ki Megyeri és Gécsy ezredeiből a legényeket, hogy a hadak számára csépeljenek.* Sohasem állott közelebb az ősi magyar hadviselés módjához, mint mikor így rendelkezett. Seregét ilyen engedékenység nélkül el sem tarthatta volna.
1710 július 27. U. o. III. 466.
1710 április 4. U. o. III. 227.
1710 július 27. U. o. III. 292.
Károlyihoz 1710 november 16. U. o. III. 227.
Egy-egy terméketlen esztendő úgyis súlyossá tette a helyzetét. Pl. 1707 őszén Sziléziából vásárolt abrakot, mivel otthon nem termett; de hogy ezt a fogyatkozást a sziléziai kereskedők meg ne tudják s az abrak és a gabona árát föl ne verjék, Bercsényi táborából küldetett élést a magáéba, mintha ott kelleténél több volna.* Akkor maga is 28.000 forint ára gabonát adott el az országnak, egy esztendő mulva pedig ezer hordó hegyaljai bort – egyszerű nyugtatványra.* A közgazdasági tanács útján el is tiltotta a terményeknek, főkép a gabonaéletnek halomra gyűjtését. A ki ezt a maga szükségletén felül tette, arra kötelezte, hogy a fölösleget a hadaknak vagy a szegényeknek megállapított áron adja el.* A papok 5–6 esztendőről is meggyűjtötték az élelmet; s az 1709. szűkös esztendőben jobbadán hozzájok fordúltak, a kiknek pénzen kellett venniök a kenyeret.* A hogy a fejedelem maga írta,* az idő terméketlensége miatt neki sem termett több mint másnak. Zemplénben, Abaújban, Beregben, Ungban, Ugocsában 1709-ben általán módtalan terméketlenség uralkodott,* de már pl. Borsodban, Nógrádban Isten áldását bővebben tapasztalták.* Rákóczi szerint Isten bő áldást adott 1710-ben,* de sok helyütt a sáska pusztított,* máshol meg a pestis miatt kevés volt a munkáskéz.* Pl. a Hegyalja vidékén a nyájak pásztor nélkül gázolták a vetéseket s a marhák Bercsényi garami és ungvári ménesével együtt a hegyeknek szaladtak. Sok tábla maradt aratatlan, mert az oroszt (ruthént) a hegyről a síkra tüzes vassal sem lehet leűzni mezei munkára.*
1707 november 8. Arch. R. II. 131.
U. o. II. 215.
1707 januárius 29. Hornyik, IV. 396.
1709 június 9. Arch. R. IX. 673., 678.
1709 augusztus 28. U. o. II. 522.
Arch. R. III. 356.
U. o. III. 377., IX. 678.
1710 szeptember 12. Tört. Tár, 1901 411.
Pl. Máramarosban. Arch. R. III. 504 Máshol u. o. VIII. 288.
1710 július 15. Tört. Tár, 1883. 399.
1710 július 7. Arch. R. VI. 548.
Takarmányban néha akkora volt a szükség, hogy kuruczok és császáriak még a zöld gabonát is lekaszáltatták. A Duna-Tisza homokbuczkái közt széna csak a laposabb helyeken termett; annál dúsabb volt a fű meg a nád a Tisza-Körös közében s az erdélyi Mezőségen.* A fejedelem már június 4-ikén meghagyta a székelyeknek, 6-ikán pedig a vármegyéknek, hogy ne vonakodjanak kaszálni, takarodni, mert a takarmány nemcsak a hazáért küzdő hadseregnek kell, hanem az ő házi szükségleteikre is.* «Én bizony szénát nem teremthetek – fakadt ki egyszer; – lássa Orosz Pál, hogy élődhetik!»* Mikor azonban híre járt, hogy az ellenség Szolnokról Pest felé jön, Pest körűl két mérföldre fölégetni rendelte a takarmányt.* Bottyán viszont felakasztással fenyegetett minden községi bírót, a ki nem gyűjtött szénát a lovasság számára.* Volt idő, mikor pl. a Mátrában se széna, se szalma nem termett;* ilyen szűk világban a fejedelem meghagyta, hogy Esterházy Dániel és Andrássy Pál generálisok a szénát fontszámra adják ki.* Ösmeretes, hogy a takarmány beszerzéséről, és kiosztásáról a hadi szabályzatokban, sőt személyesen is gondoskodott. A magánuradalmakban a gazdálkodás gondja a vitézek feleségeire maradt. «A gazdálkodáson – írta urának Károlyiné* – a mint a dobogó szív engedi, rajta leszünk.»
Rákóczi eml. 156., 158., 214.
Székely Oklevéltár, VII. 125. Hornyik, IV. 303.
1706 április 13. Arch. I. 524.
1706 szeptember 12. U. o. I. 616.
1707 június 26. Századok, 1879. 640.
1710 márczius 18. Arch. R. III. 73.
1710 október 14. U. o. III. 184.
1705 szeptember 30. Éble, Károlyi Ferencz, I. 51.
A szőlőmívelés érdekében a fejedelem sokat tett, mert a bor eladásából szerezte meg a szabadságharcz költségeinek egy jelentős részét. «A nemes ország mostani szükségének fölsegélésére akarjuk – írta már a fölkelés elején* – az egész hegyaljai fiskális szőlőket megszedetni és az ország közönséges hasznára fordítani.» Szőleinek és dézmás borainak főinspektorává már 1695 április 18-ikán kedves emberét, Kőrösy Györgyöt nevezte ki.* Rajnavidéki tapasztalatait értékesítette abban a szabályzatban, a melyet, Rácz Mihály közreműködésével, a hegyaljai szőlőmívelésről 1700-ban márczius 5-ikén adott ki.* Ennek 48 pontja a magyar gazdaságtörténelem legbecsesebb adalékai közé tartozik. Nem-igen tetszett a nagyobb szőlősgazdáknak, de, Babocsay Izsák nyilatkozata szerint, valóban alkalmas volt arra, hogy a hegyaljai szőlők vinczellérjeit és munkásait rendbehozza.* Az öreg urat, a tarczali kincstári szőlők inspektorát, 1705 márczius 7-ikén, Szalay Pál lovaskapitány helyébe a kincstári szőlők inspektorának nevezte ki. Helyettesének Héczey Istvánt rendelte, ki már tíz esztendeje szolgált apósa, a tapasztalt Babocsay mellett.* 1706-ban a fejedelem újabb rendszabályokat bocsátott ki a szőlőmívelésről,* a miket érdekesen egészíthetnének ki Bottyánnak, a győriek számára 9 pontban adott szabályzatai.* Ezeket ösmerjük, amazokat nem. Mennyi gyöngédség és okosság van a fejedelemnek abban a rendeletében,* melynél fogva Károlyinak meghagyja, hogy a gyöngyösieknek első sorban a szőlők miatt tett panaszain segítsen. A labanczok szüretelését lehetőleg gátolta. Bosszankodott, mikor a pozsonyiak potomáron, 4500 forinton váltották meg a szüretet,* vagy mikor a hajdúk meg nem gátolták a galgócziak szüretjét.* Jó néven vette, hogy a budai hegyekben a kuruczok a szőlőmunkára kijárókat s katonai fedezetöket untalan támadták, míg 1707 július 20-ikán vereséget nem szenvedtek.* A szüretet, behordást, szőlőmunkát tábornokai csak váltságdíj mellett engedték meg. Így a soproniaknak és budaiaknak,* a győrieknek, esztergomiaknak stb.* Mikor a győrieknek Fodor és Palásthy mégis 600 akónyi kárt okoztak, Bottyán benyujtotta lemondását.* A Perényi-család magán az egri országgyűlésen panaszkodott Vas Sándor egri várparancsnok ellen, ki az egri szőlőket, réteket stb. pusztította.* A kuruczok 1707-ben azért foglalták el a budai magaslatokat, hogy a szüretet megakadályozzák s a tulajdonosok nem bírták kifizetni a kivetett nagy váltságdíjat.* Viszont 1704 őszén a császár egyrészt éppen azért nem adott fegyverszünetet, hogy a fölkelők békében ne szüretelhessenek s az eladott bor árából a hadjáratra pénzt ne szerezhessenek.* Idejárúlt a birtok bizonytalansága. Pl. a kistoronai, újhelyi, bényei, sárospataki szőlőskertekből a fejedelem 1704 áprilisáig húszat foglalt le a kincstár javára 18.998 forint értékben* s az így elkobzott javakkal többnyire tisztjeit jutalmazta.*
1703 szeptember 29. Tört. Tár, 1909 150.
Conventio vinorum inspectoris. U. o. 1900. 349–350. Mihalik, 84.
Közli 46 pontban Thaly, Tört. Tár, 1879. 584–592. és – ezt nem említve – Szamota 48 pontban (melyek közül új a 3 utolsó). Gazdaságtört. Szemle, 1894. 78–87.
Századok, 1874. 127.
U. o. 130–2., 162.
Rákóczi-lt. 1547. sz. Arch. R. I. 22.
1707 szeptember 22. U. o. IX. 425–7.
1705 szeptember 17. U. o. I. 414.
1706 október 19. U. o. I. 640.
1706 november 5. U. o. I. 643.
Századok, 1879. 649.
1707 szeptember 22. U. o. 1880. 43.
U. o. 44–45.
U. o. 127.
U. o. 1895. 847.
Stepney 1704 szeptember 6. U. o. I. 418.
Arch. R. I. 218–9.
U. o. I. 133–4.
1703 deczember 10. Arch. R. I. 258.
A kincstári szőlők és a dézmaborok jövedelme a kincstárt illette. A kuruczok azonban nem igen engedték boraikba bemártani az akót s egyáltalán nem akartak dézmát adni; sőt a parasztság is a dézma elengedésében reménykedett.* Mindazoknak, kik vele személyesen táboroztak, a fejedelem valóban kezdettől fogva elengedte a neki járó bordézmát; de kegyelmével sokan visszaéltek, mert hazájokat nem szolgálták. Végre is összeíratta az ilyen szőlőket, hogy elkobozza mindazoktól, kik nem katonáskodnak.* Már 1707 október 8-ikán a gazdasági tanács elé terjesztette azt a tervet, a melyet a dézmás hegyaljai szőlők haszonbérbe-adására ő maga készített.*
1710 augusztus 24. U. o. III. 526.
Rákóczi-tár, I. 57.
1703 július 11. Századok 1873. 22.
Bortermése fedezte a háború költségeinek egy részét. Mikor az országba jött, beérte egy kulacs borral, melylyel Majos János megkínálta.* Háztartását akkor Antalóczi János látta el borral, de néhány hónap mulva* már megadhatta tartozását és Sennyei Istvánt is megajándékozhatta 300 cseberrel,* mert sok és jó bora termett. Így pl. az ecsedi uradalomban 1133˙6 köböl majorsági, 1395˙6 dézma, 291˙11 czenzuális és 597˙13 köböl lefoglalt bor, összesen tehát 3419˙3 köböl. Félt, hogy ott vesznek a hegyeken, mert a kamarákban nem fértek s a színekben álltak.* Hordókat csak igen bajosan kaphatott.* Maga a fejedelem és udvara néha oly «nyomorúlt» bort ittak, hogy majd elvesztek tőle. Pedig az utolsó magyarországi szüret is remek bort adott, mert reménységök felett sok aszúszőlő volt, sok helyütt a termésnek majdnem fele megaszott s így módjukban állt asszúszőlő-bort csinálni.* Az utolsó szüretkor finom, de kevés bora termett a fejedelemnek. A tokaji Aranyos és Vitéz, a tarczali Szarvas, a tállyai Báthory, a zombori Nagykirály, Lajos, Virginás és más hegyaljai szőlők: a Hétszőlő, a Tatai, Szerémi, Barát, Borkút, Palota-meggy, Hasznos, Sas, Messzelátó stb. 1750 akót adott, a mihez más hegyvidékekről még 3302 ˝ akó járúlt, pedig a császári hadak is sokat lefoglaltak.* «Mikor idejök volt a korcsmáknak», Ecseden egymagában 6000, sőt annál több köböl bor is elkelt s búzáért minden parasztember vett magának.* A Szilágyságban 2–3 polturán vesztegették a bort,* Szatmárban legfeljebb 9 pénzt adtak egy ejtelért.* A nagybányai bornak Máramarosszigeten csak úgy volt kelete, ha – nagyobb itczével mérték.* Tehát Sziget is megkapta a czinkotai itczét. Ilyen bő termés volt 1707-ben is, minek következtében a bornak nem volt ára; mivel pedig a bor jövedelme a háború pénzforrásai közé tartozott, a fejedelem addig akarta árúltatni borát a korcsmákon, míg kitelik a dika-pénz s míg «a korcsmák folyása» kívánt forgalmat csinál a rézpénznek.* Nagy termés idején hol a kuruczoknak, hol a labanczoknak ártott meg az újbor.* Egyik kapitányát a fejedelem azért büntette meg, mert a táborba visszahajtott katonákat hordós és átalagos borokért ismét hazabocsátotta.*
1704 februárius 19. Arch. R. I. 162.
1703 október 17. U. o. I. 171.
1703 november 24. U. o. I. 248.
Medows 1707 október 12. Simonyi, III. 342–3.
U. o. I. 237.
Ottlyk levele 1710 október 16. Tört. Tár, 1883. 396–7.
U. o. 402–5. részletesen.
1703 deczember 9. Arch. R. I. 191.
Arch. R. I. 262., 271., 276.
U. o. I. 269.
1704 januárius 15. U. o. I. 279.
1708 márczius 2. és 30. U. o. II. 175., 219.
Rákóczi eml. 89., 196.
1705 deczember 18. Arch. R. I. 439.
122. RÁKÓCZI TOKAJI PINCZÉI.
A tokaji hegy valóban többet ért az aranybányáknál. Termését a fejedelem a nemzeti háború czéljaira fordította, ideértve azt is, hogy a külföldi uralkodók és diplomaták jóindúlatát tokaji borokkal igyekezett még jobban megnyerni. Maga is szerette a színelt tállyait, melyből rendesen két nagy palaczkkal vitt egy-egy útjára.* A Hegyalján ürmös és örvényes bort is csináltak számára.* Nagyon bántotta, mikor értesűlt, hogy borai nem tetszettek az orosz uraknak. Hiszen az 1708-iak akárkinek a pinczéjében is megváltoztak s nem teremnek itt minden esztendőben olyan borok, mint ők képzelik.* Most ő maga adott utasítást a czárnak küldött tokaji bora szállításáról és kezeléséről.* Maga gondoskodott a porosz királynak szánt bor eladásáról is.* Volt oka reá, mert 1709/10. telén borai hűtelen kezelés következtében megfagytak, megromlottak s a külföldön szégyent vallott velök.* Hanem azután – az ő társaságában – «egy korty tokaji bor» ízlett is Péter czárnak,* s Marlborough herczeg mindenkit megkért, hogy Magyarországból Londonba indított több hordó borát háborítatlanul és szabadon bocsássák át.* Tapasztalta a fejedelem, hogy a külföldi diplomatáknak pénzre nincs szükségök, de «makacs kívánói a magyar bornak». Hágai követének, Klementnek ezt értésére is adta egy nő, kinek ura nagy befolyást gyakorol majdan a béketárgyalásokra. Négy antal (átalag) tokaji bornak tehát a fejedelem nagyobb hasznát veheti, mint néhány ezer tallérnak.* A diplomatákat a tokaji bor jobban lelkesíti a szabadságnál és a vallásnál.*
Tört. Tár, 1882. 751–2.
U. o. 572–3.
1709 szept. 5. Arch. R. II. 538., 548.
1709 szeptember 2. U. o. II. 529.
1711 június 18. U. o. III. 722.
1710 februárius 20. U. o. III. 40.
1711 augusztus 21. Rákóczi önéletr. 233.
1709 április 28. Simonyi, III. 436–7.
Klement, Rákóczihoz 1712 januárius 1. Szalay, Rákóczi bujd. 252.
Januárius 8. U. o. 265–6. 1881-ben Rudolf trónörökös lakodalmára az udvar tokajit kért báró Vay Miklós koronaőrtől, a ki Rákóczi egykori golopi pinczéjéből küldött is 200 (félliteres) palaczkot – Rákóczi korából és borából. Mikor az udvar a számlát kérte, az öreg báró mosolygott. «A Habsburgok nagyon gazdagok – szólt – de borért annyit ők sem adhatnak. Fogadják el hódolatom jeléül.» Valóban az a 200 üveg, a mely 1701-ben a mi pénzünk szerint «csak» 2000 koronát ért, 1881-ben már 8.182,000 korona értéket képviselt a kamatok kamatjával.
