VIII. A KÖZLEKEDÉSÜGY.
VIII.
A KÖZLEKEDÉSÜGY.
A KÖZLEKEDÉSÜGY.
OLYAN árvizeket régen nem értek az emberek, mint éppen az ónodi gyűlés idejében. Magát a gyűlést is a szomszédos körömi felsíkon kellett megtartani s a vármegyék egy részének követei az árvizek miatt csak elkésve érkeztek be. Néhol lehetetlen volt szekerekkel járni; pl. a Sajó mindenütt elszaggatta a hídakat, csak holmi gyalogpallók mellett úsztatva, lóháton lehetett átkelni. «Én pedig – írta Bercsényi* – semmivel sem vagyok jobb úszó a fejszefoknál, a száltenczerséget (kötéltánczosságot) sem tanúltam: nem merek a pallón lejtőzni.» Így történt, hogy a Lévától toronyirányban Ónodig levő 175 kilométeres út, a valóságban háromakkorát jelentett, mert északfelé óriási kerűlőt kellett tenni a vizek miatt. Újesztendőre Erdélyben is nagyokat kerűltek a roppant árvizek miatt.* Ungban iszonyú vizek voltak.* A Maros, Körös és Sárrétje, a Berettyó, Hortobágy, Tisza úgy kiáradtak, hogy a hódmezővásárhelyiek Nagykároly felé keresvén a fejedelmet, Csongrádig csak hajón juthattak el és Tokajnál költöztek vissza a Tiszán. A víz a Tiszaháton néhány falut elvitt. A fejedelem szerint az árvizek alá vetett földön a nép sok helyütt a gólyafészkekben, a ház hiúján lakik; vízimalmokat az áradat elsodorván, nem őrlik, hanem mozsarakban törik a búzát.* 1709-ben három hónapig a Garam és az Ipoly környéke merő tenger volt; a laponyagok még azontúl is színig voltak. Szekérrel, sőt lóháton sem lehetett arrafelé közlekedni. Bottyán tábornok összeíratta azokat az öreg embereket, a kik ilyen tavaszi árvizeket sokszor tapasztaltak.* Újesztendőtől április végéig az árvizek magát a fejedelmet is «áristomban» tartották Munkácson.* A Duna is hatalmasan megdagadt s Kalocsán a szegény emberek nem tudták, magukat vagy gyermekeiket mentsék-e előbb.*
Bercsényi a fejedelemhez 1707 május 16. Arch. R. V. 426.
Rákóczi Károlyihoz, 1708 januárius 8. U. o. II. 149.
U.-ő 1708 februárius 6. U. o. II. 163.
Rákóczi 1708 februárius 6. U. o. 164.
Bottyán a fejedelemhez és Károlyihoz 1709 márczius 26., 28., április 6., 23., jun. 9. Arch. R. IX. 641., 643–4., 648., 661., 673. Rákóczi junius 4. U. o. II. 477.
1709 április 28. U. o. II. 475.
1709 április 19. U. o. IX. 661.
)
Az ecsedi láp XVIII. századi képe Borsitzky Pál földmérő rajza után Kogutowicz és társa M. Földrajzi intézete metszette és nyomtatta. Éble Gábor «Az ecsedi uradalom és Nyiregyháza» cz. művéből.
Ezek a más esztendőkben is gyakran mutatkozó nyomorúságok már 1705-ben arra az elhatározásra késztették a fejedelmet, hogy a folyókat, tavakat, lápokat szabályoztassa, csatornáztassa. Úgy tudta, hogy az Ecsedi-tó száz ölnél mélyebb s hogy ingoványai télen sem fagynak be, csak meghártyásodnak. Egyelőre beérte volna annyival, hogy a tőzegen át új csatornákat vágasson s a körűllevő vidékkel így tartsa fenn a közlekedést. Később, a terepviszonyok alaposabb tanulmányozása után, azon tünődött, Munkácsot és Ecsedet, a melyet egymástól a Tisza választott el, nem köthetné-e össze csatornával? A két város távolsága egymástól toronyiránt (légvonalban) alig 70 kilométer; de csak az Ecsedi-láp hosszát 50 (szélességét 30), a Szernyei-mocsárét pedig 30 kilométerre becsűlték.* Munkácstól a Tiszáig, a fejedelem szerint, rengeteg tölgyesek és roppant mocsarak váltakoztak, melyeket a máramarosi hegyekről leömlő vizek alkottak. A vizek lefolyását a beléjök dőlt fák akadályozták s annyira meglágyították a földet, hogy az útakon csak kemény télben lehetett járni. A Latorcza folyóból, mely egy puskalövésnyire folyik a munkácsi várhegytől, a különben is igen mocsaras rónaságot egyetlenegy zsilip segedelmével víz alá lehet ereszteni s a várat megközelíthetetlenné tenni. A vizek észszerű vezetése következtében csatornákkal lehetne összekötni Munkácsot és Ecsedet, a melyeknek fekvése oly rendkívűli s annyira ellenkező.* Ezzel a csatornahálózattal Munkácsot és Ecsedet tette volna a független Magyarország bevehetetlen váraivá. Készen állt reá, hogy zsilipjei segítségével vízbe fullaszsza az ellenséget; holott, mint valaha a hollandok, béke idején a víztől akart elhódítani művelhető terűleteket.
Körülbelűl 1751-ig, mikor Bereg vármegye lebontatta Gátnál Rákóczi malmát, mely miatt a vizet idáig felduzzasztották. (Hunfalvy, Magyarorsz. term. viszonyainak leírása. II. 687.)
Rákóczi eml. 168–173. Érdekes, hogy mikor a mérnök az Ecsed város mellett levő árokból akarta elvezetni a vizet, a fejedelem 1707 szeptember 11-én megjegyezte, hogy előbb a Kraszna folyását kellene elgátolnia; különben erőt vevén a vizek, a munka kétannyi költséget okoz. Arch. R. II. 105.
Mindez első lépés lett volna a Tisza szabályozásához. A második az, szintén 1705-ben,* hogy eltöltette a Karcsát, a Tiszának egyik ágát, a melyet pedig a zempléniek 1646-ban hollandus mérnökökkel kotortattak ki, hogy újra hajózhatóvá tegyék. Rákóczi gátja következtében támadt a Hosszúrét, a mely legnagyobb kiterjedése idején 460 km2-re növekedett s magában foglalta a Bodrogköz délkeleti felét. Erre az áldozatra a fejedelem a sószállítás és rendes hajózás biztosítása végett valószínűleg 1705 őszén szánta el magát, mikor a Tisza oly kicsiny volt, hogy nem lehetett rajta kősót szállítani Tokaj és Szolnok felé.* Az ér fejénél a tárkányi, közepén a lányvári s torkolatánál a kenézlői tiszai révet és átkelőt fentartotta; a Hosszúréten keresztűl tehát töltéseket és hidakat kellett építtetnie.
Hunfalvy, II. 685–6. A Karcsa erét s a közte és a Tisza közt levő Hosszúrétet újabb térképek is jelzik.
Rákóczi Bercsényihez 1705. deczember 10. Arch. R. I. 456.
A Tisza legjobb átkelő helyeinek Tokajt, Szolnokot, Csegét tartotta*; de csupán Szolnoknál volt biztos hídja és átkelője.* A többi csak tutaj és hajóhíd volt; felűlről lefelé menve – Námény, Aranyos, Csap, Tárkány, Leányvár, Kenézlő-Balsa (Aranyosmező), Tokaj-Rakamaz, Lucz, Csege, Szeg és Szolnok réveit használták legjobban; Csongrádét, Szegedét az ellenség miatt ritkábban. A fejedelem nagy gondot fordított biztosításukra még az áradások idején is; mert a Tiszát természetes frigyesének tekintette a németekkel szemben.* Felső és középső szakasza állandóan az ő hatalmában volt s minden zegét-zugát jól ismerte Huszt és Szeged közt. Néha hajón is bejárta; pl. 1708 januárius 30-ikán Rakamázról paripán ment a Tisza partjához és a hajóba az udvari kapitánynyal, udvarmesterrel, fegyverhordozókkal s más szolgálattevőkkel beülvén, a víz ellenében Aranyosig 20 kilométerre ment fölfelé a folyón.*
1706 április 18. U. o. I. 530.
Rákóczi eml. 56., 279.
1710 április 23. Arch. R. III. 104.
Rákóczi-tár, I. 91. Aranyos alatt csak a Balsa és Vencsellő közt levő Aranyosmező érthető. Beniczky naplója szerint (U. o. I. 163.) Szerencsről a fejedelem csapatai 1708 okt. 3-ikán éjfélkor megindulván, a társzekerek Tokajnál, a hadak a fejedelemmel a Tisza másik pontján keltek át s az aranyosi mezőn szálltak táborba. Ezt a mezőt a sárospatak-nyiregyházai út metszette; harmadnap a tábor valóban Nyiregyházára ment át. (U. o. 76. l.) – Aranyos a szintén szabolcsi Bácsaranyos, mely a Tisza mellett fekszik, nem lehetett, mert akkor 1708 januárius 30-ikán a fejedelemnek Rakamaztól odáig víz ellenében télvíz idején egy nap körűlbelűl 160 km. útat kellett volna megtennie, hadai fölött szemlét tartania, s vadászgatva még aznap beérnie Kállóba, hová onnan csak dülőútak, míg Balsáról elég jó karban tartott útak vezettek. De Bácsaranyoson is járt a fejedelem, mikor Munkács felől 1707 november 24-ikén itt kelt át a Tiszán Kisvárdára (Rákóczi-tár, I. 66.) s a szatmári Atyáról 1710 deczember 6-ikán is itt akart átkelni Kisvárda felé. (Arch. R. III. 204.) Aranyosmezőt és Aranyos falut az egykorú följegyzések egyébként is megkülönböztetik.
A Tisza jobbparti mellékvizei inkább nehezítették, mint könnyítették a közlekedést. Ezt a Bodrogon főképpen a tokaji és a sárospataki hídakon keresztűl bonyolították le*; de pl. a folyó zajlása miatt Rákóczi 1707 deczember 2-ikán csak bajosan kelhetett át rajta: népe Zemplénnél és Szőlőskénél, őmaga szintén az utóbbi helyen.* Munkácsról Ungvárra menet – lovon, kocsin vagy hajón – a Latorczán többször is át kellett kelnie.* 1708 tavaszán a Hernád nagyon kiáradván, a fejedelem a szélvész miatt eleinte nem mehetett át rajta csolnakjával s kisérletét csak a vihar lecsöndesedése után ismételhette.* A Tisza, Borsova s a már balparti Szamos roppant áradásai fölött, mint maga mondja,* hadjárata kezdetén csak hadainak bátorságával és a szükség érzetével győzedelmeskedett. Első dolga volt az ellenséges hajók elfoglalása. Hosszabb vonalon, kivált Szatmárban és a Szilágyságban, jól ismerte a Szamos völgyét,* melyet, különösen erdélyi szakaszában, nyíltnak és igen kellemesnek talált. Ismerte, de közlekedő vonalakúl nem használta a Körösöket, a melyekről megírta, hogy lapos mellékeiket dús fű és nád fedi. Az eső és hólé ezeken megállván, mocsarakat alkotnak, a mik nyáron át kiszáradnak s a gémek és vaddisznók tanyái.* A Maros völgyét a Szamosénál is sokkal kiesebbnek s nagyon fontosnak találta, mert kettéhasítja az erdélyi fejedelemséget. A Maros és az aranyos fövenyű Aranyos völgyét mosolygónak s kellemesnek mondta, a melynek tájképeit gyönyörűség szemlélni. Egyúttal ez volt a német hadak útja Erdély felé* s így a közlekedés czéljaira alig használta fel; de a császáriaknak az 1706 májusi fegyverszünetben megengedte, hogy arra járjanak.*
Rákóczi eml. 56., 193.
Rákóczi-tár, I. 69.
U. o. I. 193.
U. o. I. 116.
Rákóczi eml. 38.
U. o. 46., 48., 54–55., 160–1., 168.
U. o. 158.
U. o. 214., 233.
Kistapolcsányban, 1706 május 13. Károlyi okl. V. 474.
A Duna-hajózás jobbadán a királyiak hatalmában volt. A hannoveri Becker csak nemrég (1702) találta fel a francziák rezes hajóinál sokkal könnyebb és jobban kezelhető bőrös hajókat s a Dunán Lipót császár jelenlétében készített belőlük hajóhidat.* A császáriak dunai hajózását különben Rákóczi kuruczai majdnem lehetetlenné tették. Réveket, átkelőket a legkeskenyebb, de egyúttal legmélyebb, legsebesebb helyeken kerestek ki. Így, folyam mentében haladva, Somorja, Seprős, Néma, Karva, Esztergom, Szalkszentmárton, Solt-Földvár, Harta, Dunapataj, Imsós-Kömlőd, Paks és Foktő voltak a kuruczoknak, Dévény, Pozsony, Tamásháza, Nagymagyar, Guta, Komárom, Buda a királyiaknak főbb révei.* Amazoknak biztosítására, emezeknek háborgatására a fejedelem mindent elkövetett; de néha csak sövényekből font, náddal töltött hajókkal kellett beérnie.* Seprősnél (Óvár és Győr között) Bercsényi 3 jó kompon és 10 hajón (melyek közől ötöt Somorjánál elrejtve talált) egy nap alatt 3–4 ezer embert remélt átszállítani a Dunán.* A küzdelem vége felé a fejedelemnek a hatalmas folyamon már egyáltalán nem voltak biztosított révei és hajói; ez utóbbiakat Erdély határairól kocsikon kellett hozatnia.* Bőröshajókat is csináltatott,* de hajók még jobb időkben sem álltak a réveknél elegendő számmal. Így történt, hogy 1706 szeptember 27-ikén a karvai sánczból Lóczy 200 hajdúja közől csak tíz szabadúlt meg: «része hajón, része fasinán (rőzsecsomón), némely pediglen az anyja övedzőjével általverekedvén a Dunán.* Olyan emberek kellettek ide, a kik, mint Török Peti, sokszor általúszták a Dunát,* vagy a kik – mint Károlyi – a Duna jegén keltek át.* Apró csolnakokkal, tutajokkal és rőzsékkel a Dunántúlt biztosítani s a Dunát a közlekedés hálózatába bevonni nem lehetett. A naszádosok és csajkások székhelyének, Titelnek elfoglalása sem sikerűlt, pedig Károlyi már tervet is készített, hogy a Duna mellett Sóvár táján erős sánczot építtet a titeli hajóknak s a dunai révnek biztosítására.*
Histor. Bilder-Saal, VI. 546. képpel.
A hídakkal a labanczoknak is sok bajuk volt. 1705-ben Herbeville egyik pesti hídját leúsztatta a Dunán s azután felvontatta Szegedig, hogy a Tiszát ott kösse át a németek és ráczok egyesülésére. Éble, Károlyi Ferencz, I. 49.
Arch. R. II. 289.
1706 augusztus 4. U. o. V. 194.
Rákóczi eml. 276., 278.
1707 szeptember 11. Károlyi okl. V. 692.
Arch. R. I. 633.
Rákóczi 1709 szeptember 10. U. o. II. 543.
Rákóczi eml. 83.
Projectum a nyári operatiók folytatásáról, 1707 elején. Károlyi okl. V. 592.
)
A «Duna térképe» Marsigli Aloys. Ferd. «Danubius Pannonico-Mysicus, observationibus geographicis, astronomicis, hydrographicis, historicis, physicis perlustratus et in 6 tomos digestus. Hagae Comitum 1726.» cz. nagy műből vétetett.
151. A DUNA TITELI RÉVE.
A Duna balparti mellékvizei is inkább katonai, mint közlekedési tekintetben voltak fontosak. A Morván többnyire Szakolczánál vezetett a hadak útja az örökös tartományokba. A Vágon Sók, Séllye-Vecse, Szered-Sempte, Bánka-Szerdahely voltak a főbb hidak; de azon kívűl is sok gázlója lévén, kevés had meg nem oltalmazhatta.* Lipótvár és Komárom közt 1703–1708-ig a harczok sohasem szűntek meg; azért a Vágot még tutajozásra is alig lehetett használni. A fejedelem a Nyitra folyócskát közlekedési vonalnak szintén nem tekintette; de szerette széles völgyét, a melyet rétek borítottak és szántóföldek, szőlőhegyek szegtek be.* Tapasztalta a «folyócska» hatalmát, mikor árvizek idején Károlyi hajókon szállította be Érsekújvárra az eleséget.* A Garamot a fejedelem már alkalmasnak tartotta arra, hogy a bányavárosokban csinált rézhajót azon szállíttassa le a Dunára.* A faúsztatást, tutajozást az egész vonalon nem engedte akadályozni.* Árvizek idején nagyobb eleségszállító hajókat is küldött a Garamra,* melynek bényi, csatai és macskarévi hídjait katonailag megerősíttette. Az Ipoly völgye szintén többször volt a hadak útja.*
Rákóczi 1706 szept. 5. Arch. R. I. 606.
Rákóczi eml. 253.
U. o. 273. A részletekre l. Hadtört. közl. 1890. 411–2. Bercsényi László levelei alapján.
1705 julius 16. Arch. R. I. 368.
Századok, 1895. 846.
Rákóczi eml. 273.
U. o. 261.
A Duna balparti mellékvizei közűl a fejedelem egyidőben hajlandó lett volna a Lajta és Rába közének semlegességét elösmerni.* Mind a két folyó útja, de gátja is lehetett az Alsó-Ausztriával és a Stájerországgal folytatott élénk közlekedésnek. Azonban éppen a két folyó köze nagyon erősen szenvedett a háborúban, miért is a Lajta hídjait a császáriak 1706-ban elhányatták.* A mocsaras folyóközben Bottyánnak egyszerre hét hídat is kellett csináltatnia,* de csak katonai czélokra. A Rába és Rábcza átkelőit – a kapuvárit és az árpásit kivéve – a kuruczok egyidőben mind bevágták,* mivel az ellenség a Rábaközt elárasztotta, vagyis «a Rába a Dunára hozta a partját».* Pedig a Rábaköz Bécs és Grécz kapuját bezárhatja!* Egy 1706. évi kurucz térképen a Nagy- és Kis-Rába, a Répcze és Gyöngyös folyókon, a szélesség 47–48. foka közt 32 helység van ábrázolva hidakkal.* Várkesző, Malomsok, Abda, Kapuvár, Lébényszentmiklós voltak a legféltettebb átkelők. A császáriak mindent elkövettek, hogy a Rábát – a római császárságnak már Nagy Károly idejében határvonalát – minden körülmény közt megtartsák. – A Drávának csak egyes pontjai voltak Rákóczi hatalmában. A Muraközt Horvát- és Alsó-Stájerország erős bástyájának tekinthette.* A szerbek és horvátok ellen eleinte úgy védekezett, hogy a Dráva mellékét megjáratta, minden megtalált kompot, hajót, csolnakot megégettetett,* s jó darabon mind a két partot sánczokkal erősíttette meg.* 1706-ban, mikor a tenger felől a fejedelem franczia segítséget várt, a közlekedés biztosítása végett Bercsényi a Dráva vonalának megszállását s áthidalását sürgette.* Utóbb már inkább a Dráva és a Kulpa jegén át akart lovasokat beküldeni;* majd meg abban reménykedett, hogy Dályok és Mihócz közt két pár hajóval átkötheti a Drávát;* térképe azonban teljesen félrevezette.* Az 1707. és 1709. évi szokatlanúl nagy árvizek a Dráván keresztűl egyidőre különben is lehetetlenné tették «az operácziók szabad útját».*
1706 április 2. Arch. R. I. 504.
1706 május 2. U. o. V. 114.
1707 november 12. U. o. IX. 448.
Bercsényi 1704 szeptember 8. Arch. R. IV. 120.
U.-ő, 1704 szeptember 12. U. o. 136.
U.-ő, 1706 április 17. U. o. V. 102.
U.-ő, 1706 márczius 27. U. o. V. 69. A térképet, sajnos, nem mellékelhetjük.
Szarka Zsigmond, 1704 februárius 17. U. o. I. 107.
Hellebrandt 1704 febr. 26. U. o. I. 108.
Zana György 1704 márcz. 2. U. o. I. 111.
1706 április 17. Arch. R. V. 102.
1707 október 22. U. 456.
1707 november 1. U. o. 465.
Dályok Mohácstól délre a Dunánál van s Mihócz (Dolnji Miholjac) attól 43 km-re délnyugatra a Dráva mellett.
Horváth Ferencz 1707 november 26. U. o. IX. 454. Esterházy Antal 1709 februárius 19. U. o. 617.
A vízi útaknál csak a szárazföldiek lehettek rosszabbak. Az ország nyugati részében elég széles országútak voltak;* de pl. Sárospataktól Ungvárig még a fejedelem lovaival is másfél napig tartott az utazás.* Erdélyi útját csak nagy ügygyel bajjal követhette, mert «sár nélkűl veték vala a kompútust az útakkal», ő pedig elhatározta, hogy bemegy, «ha a torony összedűl is».* Erdélybe különben sok út vezetett s a fejedelem szerint* Pekri tábornok minden szorgalmával sem vágathat be minden útat és ösvényt annyira, hogy az ellenség vigyázását megcsalhassa». Az útaknak ez az elrontása kedvezett a hadi terveknek, de esztendőkre visszavetette a rendes közlekedést. Másképp volt, mikor a bejövő Rákóczi és Bercsényi előtt egyengették, tisztogatták a Beszkidek útjait!* «Oly országon vagyok – írta a fejedelem Jászberényről* – a hol út nélkűl is járhatni.» De szívesen vette, mikor a vármegyék, pl. a dunántúliak, az útak, hídak, révek kijavításáról s a posták felállításáról intézkedtek.*
Pl. Trencsénnél, Rákóczi eml. 249.
U. o. 282.
U. o. 60–61.
1707 szeptember 11. Arch. R. II. 102
Várnay György levele, 1703 junius 7. Thaly, Bercsényi, II. 490.
1710 februárius 24. Arch. R. III. 49.
1708 januárius 15–24. Tört. Tár, 1899. 214–5.
A postaútak hosszát Rákóczi idejében a fő- és mellékvonalakon 2200 kilométerre tehetni.* A fejedelem gondoskodott róla, hogy Nagyszombattól Kolozsvárig 530, Zólyomtól Nagybányáig 400, Lévától Eperjesig 270, vagy a Dunántúl Kőszegtől Etéig 165 km. hosszan a közlekedés meg ne akadjon. Nem kis érdeme, hogy háborús körűlmények közt nagyobbra fejlesztette a postai közlekedést mint a milyennek találta. A közlekedés folytatására legszükségesebbnek* a posták jó móddal való fölállítását tartotta. Mindjárt fölkelése elején megpálczáztatta a postást, ki egy levelet megkésve adott át neki.* Az olyan posta halálnak volna jó, a melyik Szatmárról Ecsedre 12 nap alatt hozza meg a levelet.* De nem is mehetett nagy rendben a dolog, pl. Hatvanban, melynek postamestere egyúttal kuruczezredes volt s a levelek expediálásánál fontosabbnak tartotta, hogy a Csepelszigetre betörve, Ráczkeviről elhajtassa Savoyai Jenő herczeg ménesét.*
A mellékelt térképvázlatról lemérve.
Tört. Tár, 1899. 215.
1703 október 23. Arch. R. I. 134.
Szentgyörgyi József 1703 deczember 9. U. o. I. 191.
Whitworth Hedgesnek 1704 januárius 12. Simonyi, I. 99. Távozásakor a fejedelem csodálkozott, hogy megint egy kapitány, Szabó Márton kéri a hatvani postamesterséget; de Károlyi kedvéért megadta neki, 1705 november 4. Károlyi okl. V. 319.
)
A kuruczok postái, hidjai és révei térképeket Márki Sándor tervezte és rajzolta.
A fejedelem először 1703 november 11-ikén rendezte a postaszolgálatot és Szepesi Jánost nevezte ki országos főpostamesternek.* Deczember 12-ikén hat postát állított fel Szatmár vármegyében.* A főpostamester meghagyta a Szerencstől Szatmárig járó postáknak, hogy a fejedelem levelét éjjel-nappal, életök veszélyeztetésével is vigyék Szatmár alá Sennyey tábornokhoz és följegyezzék, mely nap, mely órában kapták s viszik tovább a levelet.* Ugocsa vármegye hamarjában ezer forint rendkívűli adót vetett ki a jobbágyokra, mivel a fejedelem meghagyta, hogy minden faluban postalovat kell tartani.*
Borovszky, Magyarorsz. Vármegyéi, I. 448. és Tört. Tár, 1909. 151.
1703. deczember 12. Arch. R. I. 260.
1704 februárius 9. Arch. R. I. 295.
1704 januárius 10. Tört. Tár, 1899. 215.
A fejedelem az ország szolgálatának nem kevés előmozdítását látta abban,* hogy rendes helyeken postákat állítson fel s a postamestereket az eddigi visszaélések ellen megvédje. Elrendelte tehát, hogy a kik a nemes ország szorgos szolgálatában az ő parancsával járnak, azokat ingyen tartozzanak tovább szállítani, ellenben a parancsnokló vagy várbeli tisztek az útlevelével járókat pénzért, a szokott díjak lefizetése mellett, küldjék állomásról állomásra. A kiknek nincs ilyen útlevelök, azokat a postamesterek és postások necsak ne hordozzák a postán, hanem azonnal hírt is adjanak az állomásukon levő tisztnek, hogy az ilyeneket elfogassa.
Vihnye, 1704. október 22. Nyitra vármegye levéltárában.
Minthogy azonban ezek a panaszok meg nem szűntek s a vármegyék nem gondoskodtak a területökön működő postamesterek fizetésének és természetben való illetményeinek kiszolgáltatásáról, a fejedelem újból* szigorúan intézkedett «a nemes ország szolgálatában idáig történt káros fogyatkozások orvoslásáról». Hiszen a postalovak néhol úgy leromlottak, hogy még a fejedelem futárainak is gyalog kellett folytatniok siető útjokat. Meghagyta tehát, hogy a vármegyék mindenütt gondoskodjanak jó lovakról s elegendő szénáról, abrakról, «ezt javalván a közjó, hozzánk s azon közjóhoz a nemes vármegyének eleitől fogva mutatott zélusa, avagy készsége».
Vihnye, 1704. október 25., u. o. Felolvasták Nyitra vármegye lukai közgyűlésén, november 10.
Korszakalkotó a fejedelemnek az a rendelete, a melylyel 1705. újesztendő napjától a magyar- és az erdélyországi postákat újraszervezte.* A posták ingyen, illetőleg államköltségen fuvarozták a fejedelem követeit, a fővezér s a parancsnokló tábornokok futárait (kurírjait) s készfizetés mellett az útlevéllel ellátott magánosokat. A leveleket és csomagokat rendes vagy – sürgősség esetében mint stafétákat – külön postajáratokkal küldték rendeltetésük helyére. A rendes posta hetenkint kétszer közlekedett szigorúan meghatározott díjak és szabályok mellett, s a postások nemcsak kártérítéssel, hanem esetleg hivataluk elvesztésével, sőt halállal lakoltak az okozott bajok miatt. Minden község köteles volt rendben tartani a maga postaútját. A postás fizetése évenkint 240, a fiókpostásé (veredariusé) 96 forint volt, a levelek, staféták s utasok szállítási díján kívűl.* Így a posták fentartása az államnak évenkint körűlbelűl 25–30.000 forintjába kerűlt. Éppen azért, hogy a nemes országnak több költséget ne okozzon, a fejedelem csak a legszükségesebb vonalak fölállítását engedte meg; pl. 1706 márczius 1. Losoncz és Besztercze közt,* julius 28-ikán Csege felé.* Szurdokról Abrudbányára rendes postákat még nem állíttatott, hanem kivezényelt katonákkal folytatta a levelezést.* Általában véve Erdélyben és a Partiumban az egész 1706. esztendőben csak katonák postálkodtak; de a fejedelem gondoskodott, hogy a helyökből ki nem bontakozott postamesterek megkapják fizetésöket.* Postamestereket egyszer-másszor már azelőtt is a katonák közt keresett.* A miben lehetett, könnyített a postások anyagi bajain; pl. minden postahivatal lovai számára réteket (ú. n. postaréteket) rendelt kihasítani;* mikor pedig értesűlt, hogy egyes községek a postalovakat eltartani nem tudják, utasította a hadi biztosi hivatalt, hogy egyelőre gondoskodjék szénáról, abrakról.*
A postamesterekhez 1705 márczius 4. kiadott 9 pontú utasítása: Nemzetgazd. Szemle, 1883. III. füzet; ismerteti Szádeczky, Gazdaságtört. Szemle, 1898. 244–7.
Ez mégis fizetésjavítás-számba ment. Pl. 1703 október 20-iki jelentés szerint Huszton, hova 2 posta kellene, azelőtt a maguk lován szolgálók a fejedelemtől 64 forintot, négy köböl búzát, egy verő (a mezőre kivert) sertést kaptak; a kik pedig az öt város által adott postalovakon jártak, csak 45 forintot. Arch. R. I. 228.
Szepesi levele 1706 márczius 14. Postaközlöny, 1869. 23. sz.
Arch. R. I. 574. Erre Dobozi István észrevétele 1706 augusztus 26. Károlyi okl. V. 519.
1706 április 9. Arch. R. I. 520.
1706 deczember 26. Károlyi okl. V. 548.
Pl. Hanusfalvára 1704 januárius 13., mivel a vármegye mást nem talált, katonát keresett. U. o. I. 278.
1705 április 29. Hornyik, IV. 360.
1707 márczius 11. Arch. R. II. 43.
A német hadak mozgalmai miatt néha a kurucz posták egy része «helyéből kibontakozott» s e miatt a levelek egy része eltévedt,* vagy nagyon megkésett.* Maga a fejedelem is úgy látta, hogy a posták nevezetei megvannak ugyan, de némely helyütt hol az öregasszony, hol gyalog parasztember, hol falábú koldús hordja a leveleket.*
Rákóczi Szirmainak 1705. januárius 4. U. o. I. 462.
Pl. Bercsényinek Bajmóczról 1706. deczember 1-én írt levelét a fejedelem Rozsnyón csak 8-ikán kapta meg. U. o. I. 653. A posta még a rozsnyai tanácsülés meghívásait is rendetlenűl küldte és kézbesítette. Bercsényi szerint «nyilván jezsuitával álmodott a postamester». U. o. V. 345.
1707 márczius 23. U. o. II. 60.
152. POSTAKOCSIS.
Akad. kézír. (Szendrei után.)
Sokat panaszkodtak a postamesterek fizetésök elmaradása, a háborúban esett káraik és a tömérdek szolgálat miatt,* minek okát a főpostamester, Szepesy János kapzsiságában, sőt hűtlen pénzkezelésében keresték. 1706 május 16-ikán már a fejedelem előtt állottak a posták fogyatkozásairól való panaszok.* A fejedelem egyrészt ezeknek figyelembevételével szervezte az erdélyi postaügyet* s megállapította főpostamester és a postamesterek eskümintáit.* Magát Szepesyt még nem tartotta hibásnak, de megkérte Barkóczy zempléni főispánt, hűséges szolgálatai után, jelölje őt alispánságra és – ha megválasztják – állítsa be tisztjébe.* – A mellett azonban vizsgálatot indított ellene. Bercsényi éppen a fejedelem harminczegyedik születésnapján jelentette,* hogy Szepesy állítólag már mindent rendbehozott s kifizetett; de hiány mutatkozik, a mit Beszterczén maga akar megvizsgálni. A fejedelem tehát Szepesy helyébe 1707 augusztus 5-ikén Kossovics Márton máramarosi hadbiztost nevezte ki főpostamesterré s kötelességévé tette, hogy postamesternek csak jó hazafit, tanúlt embert, s legalább is írástudót nevezzen ki.* A részére adott utasítások* a postaszervezetnek minden részére kiterjednek s a fejedelem csodálatos tájékozottságáról tesznek tanulságot.
Bőven Postaközlöny, 1869. 10., 31., 32. sz. és Szádeczky, II. Rákóczi Ferencz postái. Gazdaságtört. Szemle, 1898. 249–251.
Rákóczi lt. 1880. sz. Említi Arch. R. I. 37. A fejedelem is haragudott (1707 márcz. 19.) hogy a posták dolga teljes zavarban van; a Tiszántúl sehol sem állították fel, a leveleket a szegény lakosok hordják nagy késedelemmel. Károlyi okl. V. 613.
U. o. 1836., 1886. Említve Arch. R. I. 37.
U. o. 1873., 1887. sz. Említve u. o.
1706 augusztus 5. U. o. I. 444.
1707 márczius 27. U. o. V. 372.
Gazdaságtört. Szemle, 1898. 251.
Közli Postaközlöny, 1869. 28. 29. sz. Bőven ismerteti Szádeczky, Gazdaságtört. Szemle, 1898. 251–4.
Kossovics már első körútjában kiáltó hiányokkal találkozott s tiltakozott az ellen, hogy ezeket valaha neki tulajdonítsák;* de a fejedelem nemsokára mégis megpirongatta a posták késedelmes járásáért.* Kossovics a felelősséget a közgazdasági tanácsra hárította, melyet a fejedelem föl is hítt a postamesterek rendes fizetésére;* ezek azonban egyenesen Kossovics ellen emeltek panaszt. Bercsényi maga elé rendelte, hogy hanyagsága miatt a haza szolgálata hátramaradást ne szenvedjen.* Pedig nem ő volt az oka, hogy a postamesterek már nem akartak külön stafétákat küldeni, hanem maguk a tábornokok, kik ilyen követelésekkel zaklatták őket, de az előírt díjakat meg nem fizették.* A fejedelem – megint éppen a nevenapján* – fegyelmi vizsgálatot rendelt el Kossovics ellen és azt éppen a közgazdasági tanács elnökére, a staféták és kurírok küldése ügyét pedig, számadás terhe alatt, Krucsay István szenátusi titkárra bízta. Már azelőtt* megfenyegette azokat a postákat, a melyeknek nem tetszett, hogy a kurírokat rézpénzzel fizeti.
Bercsényihez 1707 augusztus 17. Postaközlöny, 1869. 19. sz. Gazdaságtört. Szemle 1898. 254.
1708 márczius 2. Arch. R. II. 174.
1709 július 20. U. o. VIII. 121.
1710 márczius 7. U. o. VI. 470.
Bottyán a fejedelemhez 1709 junius U. o. IX. 691.
1710 márczius 27. U. o. III. 220. Ennek következtében április 29-én Bercsényi a vizsgálati iratokat Klobusiczkyhoz tette át. U. o. VI. 503.
1707 november 1. U. o. II. 124.
Dőry Pal, Hadadi György, Antalóczy János, Sugó János, Kéry Zsigmond s más futárok gyorsaságukkal s megbízhatóságukkal néha valóban szolgálatot tettek az országnak.* A fejedelem még a galambpostákat sem vetette meg. A Jászságban ugyan – mint maga írja – mikor a németek egyszer rajtuk ütöttek, a galambkosár elveszett; «de a galamb, mivel még nem szárnyaszegett s jó repűlő, el nem vész, hanem mindaddig kering, míg valakinek az ablakán berepűl s ott magának nyugvó szállást szerez».* Kevéssel azután* a levelezések folytatására a fejedelem jóváhagyta a parasztposták fölállítását. A pestis miatt akkor már «postamestereink szellőztetik, mert későn hozzák a leveleket».* Nincs többé posta, a kurír sem járhat: elvesznek, eltévelyednek.*
A főpostamester mellé beosztott hat czímeres kurír Rákóczi czímerét hordta a nyakában. (Gazdaságtört. Szemle, 1898. 252.) A kurírt útjában mindenki köteles volt gyámolítani. Hadady Györgyöt azonban a fejedelem fecsegőnek tartotta s megrótta 1706. április 19. Arch. R. I. 512–3.
1710 márczius 15. Tört. Tár, 1883. 378.
1710 márczius 31. Arch. R. III. 86.
1710 május 24. U. o. III. 109.
1710 május 29. U. o. III. 112.
153. SEREMETJEV OROSZ TÁBORNOK.*
Seremetjev orosz tábornok arczképe. Az «Europäische Fama» XCVI. füzetének czímképe után.
A fejedelem udvarából a kurírok a szükséghez képest indúltak; a rendes posták minden szerdán és pénteken.* Postanapon a fejedelem szüntelenűl írt, diktált s többnyire nem is ebédelt együtt udvara nagyjaival. «Ha oly szaporán vehetné Károlyi leveleit, mint ő íratja, nem lehetne panasza, hogy függőben maradnak a dolgok.»*
Mosonytól Munkácsra a kurír tíz, a rendes posta néha kétannyi nap alatt járta meg az utat. Éble, Károlyi Ferencz, I. 14.
1706 április 18. Arch. R. I. 531.
Megkövetelte, hogy a posta pontosan szállítsa a leveleket, de, egy-egy megfigyelés alatt álló úrral szemben, korlátozta a levelezés szabadságát.* Abban a hiszemben, hogy sürgősek, a Károlyi nevére érkezett levelek némely részét egy ízben maga is felszakította-* Kivételképpen saját levelei fölbontását is megengedte tábornokainak* s volt rá eset, hogy Bercsényi feltartóztatta a fejedelem leveleit.* Ez tehát nem jelentette a levéltitok megsértését, mint a császáriaknál, kiknek kiváncsisága ellen a külföldi követek felszólaltak. Pl. Hamel-Bruyninx egy ízben panaszkodott, hogy Rákóczinak hozzá intézett levelét felbontották és visszatartották; Salms herczeget és Wratislaw grófot felszólította, kerestessék meg a levelet, mely azután meg is kerűlt.* Már azelőtt is lefoglalták a fejedelemasszonyhoz írt levelét s a posták jól értettek a gyanús levelek felbontásához és feltűnés nélkűl való bepecsételéséhez.*
Pl. 1704 április 24. Sennyei István esetében. Közli Magyarország, 1907. 4. sz.
1709 november 24. Arch. R. II. 570. Károlyinak 1705. április 3-iki levelét vissza is tartotta, hogy a rossz hírrel meg ne rémítse Károlyinét. Éble, Károlyi, I. 17.
1710 április 18. Arch. R. III. 187.
Pl. 1710 július 14. U. o. VI. 560.
1706 november 15., 28., deczember 15. Simonyi, III. 261., 285–7.
U. o. 261. V. ö. Szalay, Rákóczi bujd. 265.
A fejedelemnek különösen Bécscsel és a külfölddel való levelezésében kellett óvatosnak lennie. Törökországi levelezéseit az odavaló kereskedők többnyire ingyen szállították.* Orosz- és Lengyelországba rendesen egy Miklós nevű czímeres oláh kurírja vitte leveleit,* de más futárokat is gyakran használt erre a czélra. Különben állandó összeköttetésben állt Ross Vilmos krakói postamesterrel. A fejedelem egy ízben száz tallért igért neki, ha hat hét alatt válasz jön Miller Péterhez írt levelére.* Majd megkérdeztette tőle, mi módon állíthatna fel olyan biztos magánpostát, a melynek útján külföldi levelezéseit bátrabban és gyorsabban folytathassa. Legjobbnak tartaná, hogy erre a szolgálatra lengyeleket vagy oláhokat fogadjon, kiket ösmerősei az országutakon bizonyos helyekre rendeljenek a levelek elhordása végett. Ha a postamester erre vállalkozik, Kray Jakab a posták fogadása és elhelyezése iránt oly feltétel alatt szerződjék vele, hogy innen Danczkára, onnan pedig vissza a legnagyobb sietséggel szállítsák a leveleket. Mindig jegyezzék rájuk az időt, hogy tudhassa, hány nap alatt jártak. Szabja meg büntetésöket az egy-egy napi késedelemre stb. Mindezekért a postamester a posták fizetésén kívűl 400 forintot kap. Ha Ross nem vállalkoznék, Kray valami kereskedőt keressen, hogy az fogadjon postákat.* Ross azonban 1707. szeptember 25-én már meglátogatta a fejedelmet Sárospatakon* s megkötötte a szerződést Rákóczi lengyelországi magánpostájára.
Erre 1708 május 20-ikán őmaga figyelmeztette Pápay Gáspárt. Arch. R. II. 379. Hanem azért Ternovai Todorán is sok szép pénzt kapott Rákóczitól mint törökországi posta. Tört. Tár, 1882. 566.
U. o. VIII. 190.
1705 július 30. Arch. R. T. 382.
Rákóczi Krayhoz 1707 augusztus 16. Arch. R. II. 80.
Beniczky naplója 48
154. MAZEPPA.*
Mazeppa az Europ. Fama XXV. füzetének czímképe után.
Mazeppa Iván Sztepanovics kozák ataman és Golovkin orosz főkanczellár felszólítására a fejedelem utóbb Oroszország felé is intézkedett a posták fölállításáról; de ennek csak úgy jósolt jövendőt, ha a bécsi udvar megtartja igéretét s Moszkva és Bécs között a postáknak «birodalmunkon való által menetelét nem ellenzi».* 1706 januárius 11-ikén meghagyta Bay Andrásnak, hogy Moldva felé négy jó, hű postát fogadjon s általuk a máramarosi havasokon vagy Lengyelországon át mentűl gyakrabban tudósítsa.* Néha még párisi leveleit is Konstantinápolyon át kapta, mi óriási késedelmet okozott. Párisi levelezéseit tehát a danzig–krakó–munkácsi magánpostára terelte s mikor ez a pestis miatt megszakadt, Ross krakói postamester által nyitott reá újabb útat*
Rákóczi Nedeczkyhez 1708. junius 23. U. o. II. 392–3.
Arch. R. I. 462.
Bercsényihez, 1710 februárius 20. U. o. III. 40.
Útlevél nélkűl Európában akkor senki sem járhatott s ezt az ónodi országgyűlés* 1707-ben hazánkra nézve is megkövetelte. A varsói szerződés kimondta, hogy a magyar és orosz útlevelek kölcsönösen érvényesek, a mit azonban Jahnus orosz tábornok nemigen vett tekintetbe. Az oroszoktól megszállott terűleteken át a moldvai vajda sem fogadta el a Rákóczitól adott útlevelet s ennek érvényessége tekintetében Seremetjev orosz tábornokot kérdezte meg.*
A hadiszabályzat IV. része 18. pontjában. Századok, 1895. 926.
Mindezekről Rákóczi eml. 274–5., 300.
Maga a fejedelem – két skoliei (galicziai) kirándulást kivéve* – 1703 junius 16-ikától 1711 februárius 18-ikáig nem hagyta el a hazát. Ez idő alatt – az oklevelek bizonysága szerint – az országnak 350 helyén tartózkodott hosszabb vagy rövidebb ideig s a Dunántúl kivételével bejárta a szövetséghez tartozó hazát, a melynek szabadságát, sok egyéb között, a közlekedési viszonyok javításával akarta biztosítani.
1710 novemberében (u. o. 285–6.) s 1711. januáriusában (Arch. R. III. 562–7.)
155. POSTAKOCSIS, MAGYARORSZÁGI PAPIROS VÍZJEGYÉN.*
Postás magyarországi papiros vízjegyén. Komáromi C. György leveléről.
