IX. AZ EGRI TANÁCSÜLÉSEK. (1708 szeptember 6–25.)
IX.
AZ EGRI TANÁCSÜLÉSEK.
(1708 szeptember 6–25.)
AZ EGRI TANÁCSÜLÉSEK.
(1708 szeptember 6–25.)
BERCSÉNYI, Bottyán, Csáky István, Ebeczki s Bercsényi hadtestének többi tábornokai, brigadérosai, főtisztjei szeptember elsején újabb erős esküvéssel erősítették meg a szécsényi szövetségre letett hitöket. «Olajba főzzenek! – kiáltott Bottyán, ki betegen, térden állva esküdött. – Nem elég az Isten úgy segéljen: erősebben esküdjünk!» Bercsényi sohasem tapasztalt ilyen egyetértést tisztjei közt; s az egész had megfogadta, hogy pénteken, a trencséni csata napján, ezentúl minden héten bőjtöl, míg ki nem köszörűli a csorbát.* «Fölháborodott hazánk veszedelmes tengerének habjai közt» a fejedelem örömmel értesült* erről a felbuzdúlásról. Isten könyörülő kegyelmének megújulását látta a béketűrés és egyetértés visszatérésében. Annyit ér ez, mintha újabb tábor jött volna segedelmökre. Még Gedeon példájából is látja, miként választott Isten erős férfiakat, hogy megverje velök népének ellenségeit s megmutassa, hogy nem a had sokasága, hanem a benne való bizalom és eltökéllett szív veri meg az ellenséget. Tudja most már, hogy találkoztak olyan magyarok, a kikkel inkább hazája szabadságáért áldozhatja fel életét, mintsem bujdosásra adja kesergő fejét, mely koporsójáig gyászszal van beborítva. Kövessék tehát állandósággal megáldott szívök indúlatával az isteni felség hívogató s útmutató kegyelmét. Ne tekintsék a hadak számát, csak az ő szent kegyelmét s akaratát vegyék czélúl. Nem szégyenűlnek meg; csak újabb vétkekkel ne ingereljék bosszúálló igazságát. Keservesen esett neki, hogy a szenátus küszöbön álló gyűlése miatt nem mehet közéjök, kikkel életét egyszer már hite szerint összekapcsolta, s most annak szívbeli megújításával köti össze. Buzgó szívvel kéri Istent, hogy vagy boldogúlásukért engedje életét fölszentelnie, vagy hogy velök együtt lássa meg azt, a minek eléréséért édes és vigasztaló minden szenvedése és epesztő búja. Helyeselte a pénteki bőjt elrendelését, mert Isten aznap szégyenítette meg erejökben való elbizakodottságukat. Nyelvökkel mocskolták az Istent s inkább harczoltak ellene mint a német ellen. Nincs tehát miért fölháborodniok azok elpártolásán, a kik még most is inkább az emberi erőben mint az Istenben bíznak. Jobb, ha Isten a mostani változással kitisztítja és kiirtja közőlük mindazokat, kik a szegénység vérében s megsarczolásában, erszényük megtöltésében fáradoznak s nem a szabadság s hazánk boldogúlása keresésében. Bátor, erős, eltökélt szívök helyreüti az eddig szitkozódó, morgó, zsákmányoló sokaságot.
Bercsényi a fejedelemhez szeptember i. Arch. R. VI. 52–53. Rákóczi szeptember 8. U. o. II. 314
Levele Bercsényihez szeptember 2. U. o. II. 311–312. A levél egészen a fejedelem saját kezeírása s azt Bercsényi a tisztek előtt is felolvasta. (U. o. VI. 61.)
Körűlbelűl ezen a hangon szólt szeptember 3-ikán a fölkelt nemesekhez is, a kik fölött Makláron tartott hadiszemlét. És ha már levelében is magával ragad bennünket az érzelem mélysége, nemessége, a meggyőződés ereje s az Istenben és a nemzetben való bizalom felsége: elképzelhetni, milyen csodálatos, gyujtó hatása lehetett az élőszó varázsának. Megdícsérte a megjelentek hazafiságát, de büntetést szabott a távollevőkre, a kiket kötelezett, hogy a közőlük fölkelt ezredek szegény legényei alá lovat adjanak.*
Beniczky naplója, 156–7. Arch. R. II. 312.
De már nemcsak beszéde szépségével, hanem győzedelmi jelekkel és hírekkel is lelkesíthette őket. Éppen a hadiszemle napján kapta meg azt a 11 zászlót, a mit Berthóti tábornok a palocsai csatában vett el «az orosz pap» zsoldosaitól. A keresztes, kétfejű sasos zászlók felirata szerint ezek a lengyelországi betörők pro fide, caesare et patria (a hitért, császárért, hazáért) harczoltak volna; de a kuruczok úgy tudták, hogy bécsi pénzért, magyar zsákmányért harczolnak.* Bercsényi nem hiában mondta, hogy Isten után a dunántúliakhoz van legnagyobb bizodalma, nem a francziához.* Béri Balogh Ádám Kölesdnél szeptember 2-ikán körűlfogta és teljesen megverte báró Nehm cs. tábornoknak 4000 ráczból álló hadtestét.*
Beniczky naplója, 156.
Szeptember 9. Arch. R. VI. 69. 11-ikén is írja, «most egészen csak az tartja az emberekben a reménység lelkét, hogy túl a Dunán jót hisznek.» U. o. VI. 72.
Thaly a kölesdi harczról: Vasárn. Ujság, 1864. 30. sz. Medows szeptember 15. Simonyi III. 400. A dunántúliak abban a hónapban még több jó hírrel örvendeztették meg. Pl. Esterházy Antal Draskovicsot a Muránál megakadályozta, hogy horvátjaival betörjön; elfoglalta Bellatinczot, Kottorit; 1200-ad magával Légrádot bevette s Jellasics Gábor albán fiát, Györgyöt 500 horváttal lekaszabolta. (Esterházy kelet nélküli levele a Károlyi-levéltárban.) Csakhamar Csáktornyát és Pettaut is elfoglalta. (Medows Harleynak, szeptember 29. Simonyi, III. 402.)
)
Bottyán János torzképe az Ernst Lajos gyüjteményében lévő eredeti metszet után.
«Lovasa üldözte, gyalogja öldöste,
Szegszárdig a mezőt vérével öntözte.»*
Szegszárdig a mezőt vérével öntözte.»*
Thaly, Adalékok, II. 245–6.
A fejedelem öt nap mulva értesűlt a győzedelemről,* melyben a német gyalogság elveszett, 2000 rácz elesett, 300 (Pflugh alezredessel együtt) fogságba jutott s hat ágyú odaveszett. A fejedelem megvallotta, hogy ez Istennek nagy kegyelme rajtunk s ebben a szép győzelemben is tapasztalja, hogy kegyes szemeit Isten újonnan ránk vetette. Éppen idejében érkeztek ezek a jó hírek, mert az orosz előterjesztések meghallására a szenátus tagjainak egy része a rendelt időre, szeptember 5-ikére, már megjelentek Egerben s másnap a fejedelem elnöklete alatt el is kezdték tanácskozásaikat. 25-ikéig összesen 15 ülést tartottak, még pedig – éppen Kisasszony napján – délelőtt is, délután is.* Bercsényi nem jött el s jobb szerette volna,* ha a fejedelem is úgy tesz a trencséni, mint tett a koronczói csata után, mikor Szegednél ijesztett az ellenségre; mert mindenképpen jobb, ha a harczmezőn, mint akármely helyben találja őt az oldallásra (flanquement) kényszerítő hír. Az erdélyiek már néhány hete valóban emlékeztették Rákóczit fejedelmi hivatalára, kötelességére s bemenetelét kívánták, mit a személyesen megjelent Károlyi erdélyi főtábornok az erdélyi hadiállapotok részletes megösmertetésével támogatott. A fejedelem szeptember 9-ikén a szenátus elé terjesztette az ügyet. Kijelentette, hogy czélja mind a két ország szerencséjének és boldogúlásának keresése. Azonban a mostani zavaros viszonyok közt a kétségbeesett és boldogúlásukban kételkedő elmék még jobban elcsüggednének, ha Magyarországból távoznék. A hadiműveletek erősebb folytatása, a hadak összeszedése és a béke bekövetkezhető tárgyalása is maradását kívánják. A mellett azonban úgy akarja betölteni fejedelmi hivatalát, hogy az erdélyiek se higyjék, mintha esztendeje tartó bujdosásukban, külföldi nyomorgásaikban őket az ellenséggel szemben sorsukra akarná hagyni. A Vág mellett akkor sem támadhatna, ha hadait Bercsényi seregével egyesítené; ellenben Károlyi azt hiszi, hogy ő, ha seregét 2000 gyaloggal megerősíti, Erdélyből az ellenséget kiverhetné, vagy legalább a várakba kiszoríthatná, kivált ha bemenetelével a fejedelem is fölbátorítaná a népet. Ha ezt elmulasztják, nem lesz hol tölteniök a telet; az erdélyi bujdosókról is gondoskodniok kell, az ellenség a Tiszántúlt is föllármázhatja s közreszorítja a kuruczokat* Károlyi, az előterjesztés elfogadásában bízva, ebéd után azonnal elutazott, hogy készűleteit megtehesse.
Szeptember 8. Ottlikhoz. Arch. R. II. 314., 316. Beniczky is (157. l.) mint a fejedelem, 7-ikére teszi a dunántúli szerencsés tudósítások megérkezését. Emlékírataiban a fejedelem nem említi sem mint kölesdi, sem mint simontornyai harczot.
Ezekre nézve 1. Beniczky naplóját, 157–161.
Szeptember 4. Arch. R. VI. 63.
Rákóczi Bercsényihez, a nap elhagyásával (Arch. R. II. 318–319.), de szeptember 10-ikéről, mint ez Bercsényinek másnapi leveléből (u. o. VI. 72.) kitűnik.
A szenátus másnap (szeptember 10-ikén) tárgyalta részletesebben a kérdést. Több alapos felszólalás után mindnyájan javasolták, hogy a fejedelem küldje be Erdélybe testőrző gyalog hadait s tegye közhírré, hogy maga is bemegy, a mint Károlyi hátrább nyomja az ellenséget. Ha alkalom nyílik, meg is verekedhetik a császáriakkal, azonban személyét ne tegye ki veszedelemnek, mert a bekövetkezhető zavar teljes rendetlenségbe hozhatná a két haza dolgát.* Ez, a trencséni csata után néhány héttel, nagyon helyes észrevétel volt; a fejedelem azonban úgy gondolkozott, hogy a haza közszolgálata a hadműveletek személyes folytatásától nem engedi úgy visszahúzódni, mint némelyek javalják. Megigérte, hogy a zavarok eltávoztatása végett az időhöz és az alkalomhoz képest mindenesetre óvatosan fog eljárni;* ebben az ügyben Bercsényi meghallgatásától tette függővé elhatározását; a fővezér azonban levélben* a szenátus határozatához csatlakozott. «Csak a sok se lenne kevés had» parancsnokainknak (különösen Károlyinak) és valóban támadnának!
Arch. R. II. 319.
Szeptember 14, U. o. II. 324.
U. o. VI. 72.
A szenátusnak azon ülésében a békességről is volt szó. A fejedelemnek jól esett, hogy szeretnék ugyan a jót, de nem bíznak benne. Mindamellett foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy ha tárgyalásra kerülne a dolog, nagyobb rossz elkerűlésével mire mehetnének. Rendre mentek a nagyszombati pontozatokon s mivel mindenki megmondhatta véleményét, eleget beszéltek. A fejedelem álmélkodva tapasztalta, hogy sem többet, sem kevesebbet nem akarnak kérni, mint akkor. Áttértek tehát a pénzügyek rendezésére. A fejedelem úgy találta, hogy a rézpénzt csak az utolsó ítélet előtt harmadnappal támaszthatja föl s azért ezüstpénz-alapot kell teremteni. A szenátorok azt hitték, hogy 72.000 ember teljes létszámban kapja a fizetést; csodálkoztak tehát, hogy nincs költség annyi emberre. A fejedelmet bántotta a dolog, s gondoskodott a számadások előterjesztéséről; hadd lássák, hogy «nem lopunk». Fölújította azt a régi javaslatot is, hogy a falvakban és a gazdáktól kiutalás szerint maguk a katonák szedjék be fizetésöket; így elejét vennék a megyei tisztek zsarolásai, a hadak kihágásai és a végrehajtás könyörtelensége iránt való panaszoknak s a nehéz is könnyű lenne.* A fejedelem megmutatta a szenátusnak, hogy a magyar parasztember nem hogy pénzt adna morgás nélkűl, de még bikkfalevelet sem ad örömest. «Szánja meg Isten nemzetünket!»* Bercsényi is azt mondta erre, hogy lelke volna a magyarnak, de gyönge a teste, kevés a pénze. Se nem fizet, se nem hal örömest. Olyan most a mi országunk, mint a durczás gyermek; se nem sír, se nem nevet. De a magyart nem a fizetés, hanem a bizalom tartja a táborban; ha elcsügged, pénzért sem marad. A mint látható reménységet nyujtanak neki: megy és cselekszik valamennyi.* A fehérhegyi tótok is Ocskay labanczai közül azokat, a kik hozzájuk menekültek, kezöknél s hajuknál fogva vezették Vajda András kurucz ezredes elé: «Vágd agyon, uram, vágd: miért lettek kutyák!» «Tótok szegények, mégis magyar a lélek bennök.»*
U. o. II. 320–322.
Szeptember 12. U. o. II. 323. Bercsényi megjegyzései 11-én u. o. VI. 74.
Szeptember 15. U. o. VI. 78–79.
Bercsényi a fejedelemhez szeptember 17. U. o. VI. 81., 83.
263. RÁKÓCZI EGYKORU LOVASKÉPE.*
Rákóczi Ferencz lovasképe a «Histoire du Prince Ragotzi 1707.» cz. mű czímképe után. Coster metszete.
Az orosz javaslatokkal a szenátus behatóan nem foglalkozhatott, mert Ukrainzow orosz követ néhány napi betegség után még a tanácskozások első napjaiban, szeptember 10-ikén meghalt. A fejedelem és egész udvara megadta neki a végső tisztességet, midőn 13-ikán nagy díszszel a görögkeleti (rácz) templomba temették.* A fejedelem azzal vigasztalódott, hogy, ha akarják, Urbich is folytathatja a közbenjárást.* Egyébiránt 22-ikén már Kurakin Boris herczeget, a czár sógorát* s egyik legügyesebb diplomatáját és tábornokát fogadta. Kurakin néhány fiatal herczeget vitt tanulmányútra s később is az ő feladata volt, hogy a tanulmányúton járó fiatal oroszokra felügyeljen s a tánczban, lovaglásban, vívásban őket lankadni ne engedje.* Nem csoda tehát, ha a kuruczoknak nagyon megtetszett udvarias, finom modora.* Volt-e külön megbizatása, végezett-e valamit a fejedelemmel, nem tudhatták meg; de Bercsényivel együtt talán örültek is, hogy Dobrojenál augusztus 29-ikén a czárnak erős küzdelem után hátrálnia kellett XII. Károly előtt. Legalább «nem csúfolhat bennünket a mi jó kolligátusunk!»* Az orosz segítség késedelmét a fejedelem annak tulajdonította, hogy a császár még nem válaszolt a pozsonyi rendeknek s így a czár sem tudhatja, békül-e császár, vagy sem.*
Rákóczi szeptember 12. Arch. R. IL 323. Beniczky naplója, szeptember 10, 12., 13. Rákóczi-tár. I. 158–9. Ez a templom dombon épült a Szent Miklós kapuval szemben, hol Rákóczi 1705-ben a városba vonúlt. 1693-ban Egerben 76 házban 453 rácz lakott, kiknek 10 papjuk és barátjuk volt. (Neveik Szederkényinél, Hevesvárm. tört. IV. 10–11.) Az anyakönyvek csak 1750-ben kezdődnek s a legrégibb sírkő 1807-ből való; Ukrainzownak tehát ott nincs nyoma. (Dr. Nagy Béni szíves tudósítása).
Arch. R. II. 323.
Rákóczi, szeptember 23. Arch. R. II. 338.
Russisches Archiv, 1871. 623.
Beniczky naplója, 160.
Bercsényi a fejedelemhez szeptember 18. Arch. R. VI. 83. szeptember 20. U. o. VI. 90.
Szeptember 17. U. o. II. 329.
AZ EGRI GÖRÖG TEMPLOM BELSEJE.*
Az egri görög templom belseje. Fénykép után.
Ugy volt, hogy a néhai Ukrainzow futárjának visszaérkezése után a fejedelem azonnal a táborba indúl,* de a szenátus még mindig a pénzügyek rendezésével bajlódott. A nép átkozódott a terhek miatt s így valóban könnyíteni kellett rajta. Azelőtt – írta Bercsényi a fejedelemnek* – szegény ember áldása után szállott rájuk az Isten áldása; méltán tapasztalják most az átkát annak, a kiért fegyvert fogtak. Világosítsa meg a bölcseség Istene a fejedelem és az egész szenátus elméjét, hogy a mostani nehéz körülmények közt könnyítést lehessen találni! A fejedelem egyik fülével a szegénység átkozódó és síránkozó panaszait, a másikkal a vitézlő rend zúgolódó morgását hallván, valóban rajta volt, hogy ne veszítse el se a vármegyék, se a katonák jóindúlatát.* Szeptember 20-ikán, a szenátus határozatára hivatkozva, meghagyta a vármegyéknek, legyenek a legnagyobb figyelemmel arra, hogy az arany és ezüst pénz a megszabott árfolyamban keringjen; mert nagy zavart okoz a szegénység közt, hogy a mely rézpénzért gabonáját, szarvasmarháját elvesztegette, azt a pénzt visszavetették a nyakába.* Pénzen engedte megváltani a terményeket; 30.000 emberre csináltatta meg a húsárszabást, s az egész rendes hadsereget – a dunántúliakon kívűl – hajlandó volt leszállítani 30.000 főre. A teherkönnyítés dolgát egy, talán november elején Losoncz, Gyöngyös vagy Szerencs táján tartandó konventre szerette volna halasztani.* Tovább egyrészt éppen ezért nem tartóztatta a szenátorokat,* másrészt azonban Urbich bécsi orosz követ levele, a béke reményének megsemmisülése bírta erre.
Szeptember 16. és 18. Arch. R. II. 327., 332.
Szeptember 20. U. o. VI. 87–88.
Szeptember 21. U. o. II. 334.
Hevesmegye rendei Károlyihoz szeptember 27. Károlyi-lt.
Szeptember 22. Arch. R. II. 335–6.
Beniczky naplója, 161. Már 24. akarta őket elbocsátani. Arch. R. II. 338.
A követ szerint ugyan a bécsi udvar nem idegenkedik a békétől, de Rákóczi ne emlegesse a közbenjárást, ne idegenkedjék a pozsonyi határozatoktól s attól, hogy Erdélyt és magánuradalmait másért elcserélje. Nem hogy a morva határra menne az Urbichhal való titkos találkozóra, de ezért bizony Maklárra sem indúl. Azt hiszik, hogy még most sem ösmeri őket, de ő maga azt hiszi, hogy «nincs haszna a békesség reménységének».* Az udvar a pozsonyi országgyűléshez intézendő leiratának közzétételével kívánja elkerülni a rendes béketárgyalást. A szeptember 24-iki űlésben Barkóczi Ferencz szép szavakban emlékeztette a szenátust, hogy így járt el I. Rákóczi Ferenczczel és Thökölyvel szemben is. A fejedelem hozzátette, hogy a csalárdszínü megkegyelmezéseket annak idejében az eperjesi vérpad s mindenféle kiküldött bizottságok követték. Ilyenek Bocskaynak és Rákóczi elődeinek béketárgyalásai után sohasem következhettek. Nem kételkedik benne, hogy még a labanczok is elégedetlenek a császárral; hiszen tapasztalják, hogy a német barátsága egyedül annak a magyarnak kedves, a ki nem kénytelen, hogy vele éljen. Hamis a német, meg akar bennünket csalni. Adja Isten, hogy ezt minden magyar úgy higyje, a mint mondja; és «valahára már tanúljunk a magunk példáján».*
Szept. 23., 24. Arch. R. II. 338., 340.
Szept. 24, U. o. II. 341. és Károlyi-lt.
Másnap, szeptember 25-ikén, hosszú, beható tanácskozások után, a szenátus ilyen hangúlatban fejezte be űléseit. A fejedelem a málhával azonnal előre küldte a gyalogságot s 26-ikán délelőtt lovas gránátosaival, karabélyos ezredével és egész udvarával megindúlt Egerből Szerencs felé.* Hallotta Bezerédj árulásának a hírét, de sokáig tamáskodott benne, hogy a ki az egyik nóta szerint «kardját német hússal eteti»,* a még frissebb nóta szerint «eladta a szép hazát».* Inkább arra gondolt, hogy az elpártoltak és a föld népe visszatérni, újból bízni kezdenek hozzá. Ez is mutatja, hogy csapásaival Isten nem akarja eltörölni őket, hanem egyességre, a hazához való hűségre bátorítja szíveiket s eltörli azokat, a kiknek inkább oda volna hajlandóságuk. Nem fél már a jövendőtől; elméje úgy sem éri föl azokat a csodálatos utakat, a melyeken Isten kegyelme vezeti őket. A trencséni csata és Nyitra feladása után ki merte volna hinni, hogy így fordúl a dolguk? Azért akármennyit csavarog az ellenség, akárhogy mutogatja erejét, csak nem megy tovább az isteni szent akaratnál.*
Beniczky naplója, 161.
Bezerédj nótája. Thaly, Adalékok, II. 184.
U. o. II. 249. Rákóczi Károlyihoz szeptember 16. (Károlyi-lt.) Ez az utóirat az Arch. R. u. 327. lapja végéről elmaradt. Rákóczi Bercsényihez szeptember 17. Arch. R. II. 328.
Szeptember 18. U. o. u. 330–331.
