IV. RÁKÓCZI ÉS A PROTESTÁNSOK.
IV.
RÁKÓCZI ÉS A PROTESTÁNSOK.
RÁKÓCZI ÉS A PROTESTÁNSOK.
STEPNEY a szabadságharcz kitörésének évfordulóján panaszkodott, hogy a császári tábornokok, a jezsuiták biztatására, a lázadás elnyomásának ürűgye alatt, kiirtják a protestáns vallást. Irtják az angol királyné vallását, míg seregei az osztrák ház fentartásáért véreznek.* Az angolok úgy tudták, hogy a protestánsok nagyon bíznak Rákócziban, de ellenségöknek tartják Bercsényit. Whitworth és a hollandus Bruyninx Okolicsányi Pált a császár protestáns szövetségeseinek támogatásáról biztosították, ha Rákócziék békűlni nem akarnának; mert a császár igen sokkal tartozik szövetségeseinek, ők pedig készek Magyarországban is erősen védeni a protestánsok ügyét. Már pedig a protestánsok ünnepiesen kijelentették Rákóczinak, hogy hazájukat nem teszik ki idegen (franczia-bajor katholikus) érdekek miatt romlásnak, ha elfogadható föltételeket nyernek; s vele szemben is kérni fogják Anglia és Hollandia közbenjárását.* Rákóczi akkor megnyugtatta őket. Vihnyén az ágostai és a helvét hitvallású rendek már arra kérték az angol királynét, hogy fegyverrel is segítse fölkelésöket, ha a császár a vallásszabadság biztosításával békét kötni nem akarna. Kérték, hogy a talán meglevő európai protestáns szövetségbe a magyar protestánsokat is fölvegye.* Az ágostaiak, Rákóczi engedelmével, Szirmay Miklós és Meltzl Mihály útján XII. Károly svéd királynál is elpanaszolták, hogy a császáriak üldözik vallásukat. A király kijelentette, hogy őt a vallás közössége s az Isten igaz tisztelete köti hozzájuk; kedves kötelessége tehát vigaszt és segítséget nyujtani s ezt meg is teszi minden időben.*
1704 junius 11. Simonyi, I. 307–8.
1704 szeptember 27. U. o. I. 455–6.
1704 november 1. Simonyi, 624–631.
1705 julius 28. A svéd orsz. levéltárban, a kir. döntvények alosztályában.
A fejedelem úgy hitte, hogy az ágostaiak szivesebben látnák a nemzeti ügy élén Thökölyt, mint őt,* ki a fölkelést protestáns irányba terelni nem engedte. Az angolok, hollandusok, svédek mindenesetre többet tettek volna érte, ha protestáns színezetet ad a fölkelésnek; de a fejedelem a vallás ügyét csak részletkérdésnek tekintette. Ösmeretes, hogy a vallásszabadság dolgát elsőrangú feladatai közé sorolta; közelebb is vitte a megoldáshoz, de nem engedte ürűgyül használni, hogy gazdasági, politikai és katonai dolgokban felekezeti szempontok döntsenek. Ezt elég keservesen tapasztalta Turócz vármegye, a mely lutheránus többségű vármegyékből készült alakítani békepártot. Mikor a fejedelem az érsekújvári hadparancsnokság élére katholikus tábornokot akart állítani, hozzátette, hogy lutheránus lesz a viczéje, mert másképpen felpattan a lutheránus, tót imperium Petrőczivel.* Hellenbach, Radvánszky, Gerhard, Kray, Ottlyk, Szentiványi s más ágostaiak főtisztségeket viseltek udvarában. Az utóbbinak meg is írta, hogy ne legyen se kálvinistává, se baráttá, hanem csöndes elmével folytassa eddigi hűséges és hasznos szolgálatait.* Hellenbachhal pedig eltréfált, hogy «úgyis lutheranus lévén, feltalálja in, cum, sub» a maga követelését a bányákban.*
Rákóczi eml. 149.
1706 július 22. Arch. R. VII. 215.
1711 május 11. U. o. III. 652.
1706 szeptember 11. U. o. II. 100.
Az ágostaiak egyházi vezérei Pilárik István és Krmann Dániel (1663–1740.) superintendensek voltak.* Különösen ez utóbbi buzgólkodott az egyházi reformok érdekében; két év alatt négy egyházi gyűlést tartott s nagy része volt a rózsahegyi zsinatban.* A fejedelem szerint* állítólag csak az egyházi fegyelem javítása volt oka gyűlésöknek, a melyre régen készűltek. Ugyanis a szécsényi egyezség következtében sok templom jutván kezökhöz, «szakácsból, miből tettek papokat, a kik az abuzívus keresztelést is behozták». Ezeket nem úgy írta, mintha megnyugodott volna benne, hogy alatta más nem fekszik s gúnyosan idézte Dr. Neapolitánusnak egy prognózisát. Igy nyilatkozott a fejedelem arról a zsinatról, a melyet a labanczok forradalminak, az ő érdekében tartottnak neveztek. A zsinat főbb embereit száműzni akarták, mert ők is «száműzték Krisztus keresztjét» s a temetéseknél használt fakeresztek elhagyásával új felekezetet alapítottak. Ezért a pozsonyi labancz országgyűlésen utóbb éppen Spáczay apátkanonok, a volt kurucz szenátor, támadta őket legjobban.* Azonban a kurucznak mondott zsinat nagyon óvatos volt. Fölkérte XII. Károly svéd királyt, hogy az ágostaiak ügyében közbenjárjon a császárnál; mivel azonban a világi urak nagyobb része kurucz volt, Rákóczi jóakaratát is biztosítani kívánta. A fejedelemnek nem volt kifogása sem a XII. Károlyhoz küldött követség, sem az ellen, hogy négy egyházmegyét szerveztek; de a kereszt számüzetését s a törvényes ünnepek eltörlését valóban szentségtörés az ő nevével hozni összeköttetésbe, mint ezt utóbb a pozsonyi labancz országgyűlés tette.
Krmann életrajza Zsilinszkytől, Budapest, 1899. s Mencsiktől és Kluchtól MHH. Script. XXXIII. 424–450.
Zsilinszky, Egy forradalmi zsinat története.
1707 április 24. Arch. R. II. 68–69.
Zsilinszky, IV. 360., 364., 379–390.
171. KRMANN KÉZÍRATÁNAK CZÍMLAPJA.*
Krmann kéziratának czímlapja Zsilinszky Mihály «A magyar prot. egyház története» cz. művéből (411. l.).
Azok az értekezletek, a melyek ezt az országgyűlést bevezették, két szélsőség közt mozogtak: a bécsi béke és vele a vallásszabadság eltörlése, másrészt pedig az 1681 évi vallástörvény fentartása közt, holott a protestánsok ezt mindenkor ellenezték.* A megjelent 235 pap, nemes és polgár közt valóban csak 2 helvét és 8 ágostai hitvallású akadt. Hogy azonban a vallás ügyében mégis helyt álljanak, a Pozsonyhoz közelebb álló városok tanácsadókat rendeltek melléjük. 30 taggal így alakúlt meg 1708 márczius 13-ikán az első evangélikus konvent, mely ettől fogva a rendi országgyűlésekkel egyidőben tanácskozott a vallás ügyeiről.* Sérelmeiknek bőséges jegyzéke* elég érthetővé teszi, ezen a néhány protestánson kívűl a többi miért maradt meg Rákóczi táborában. A labancz protestánsok is figyelmeztették a rendeket, hogy a vallási és polgári jogaiban megsértett népet a sok halogatás miatt nem lehet eltántorítani Rákóczitól, a ki különben is mindenkor hajlandó volt segíteni bajaikon.* A miatt, hogy ki nem békűlhetnek vele, Okolicsányi Pál a kath. rendeket vádolta, a kik türtnek nevezik a két protestáns vallást, holott – az éppen százéves törvény értelmében – azt a király is bevettnek ösmeri el. A mostani «átkos» háborút nem protestáns érdekből indították; hiszen vezetői és hívei jobbadán római katholikusok. A királyhoz intézett külön feliratukban kifejtették, hogy a mostani kurucz háború vezérei az ő megnyerésök, vagy inkább rászedésök végett az evangélikusoknak teljes szabadságot engedtek. Abból a sok száz templomból, iskolából és papilakból, melyeket tőlük a katholikusok 1647 óta elszedtek, némelyeket önként visszaadtak. Minthogy azonban a király nem ösmerheti el a szécsényi határozatokat, azoknak szellemében a pozsonyi országgyűlésnek kell intézkednie.* A rendekhez beadott nyilatkozatukban valósággal követésre méltónak tüntették föl Rákóczi és Bercsényi egyházpolitikáját; mert ha kelleténél kevesebb elfoglalt templomot adtak is vissza, a vallás szabad gyakorlatát evangélikus társaiknak mindenütt megengedték. Azért tették, mert tudták, hogy hétannyi evangélikus van mint katholikus. Ezeket a király ellenében nem csatolhatták másként magukhoz, mint a szécsényi szemfényvesztéssel, mely néhány templom odaigérésével csalta meg és tartotta pártjukon őket; ellenben vad kegyetlenséggel végeztették ki a jobbadán evangelikus Turócz követeit, kik a kibékülést akarták.*
Medows és Bruyninx jelentése 1707 deczember 17. Simonyi, III. 354. V. ö. Zsilinszky, IV. 282–292.
Zsilinszky u. o. IV. 311–314., 352–3.
U. o. IV. 318–322., 324–327.
U. o. IV. 324.
U. o. 361–366.
U. o. 377–378.
József király már 1708 július 28-ikán semmiseknek nyilvánította a «törvénytelen» szécsényi, rozsnyói és ónodi «konventikulumok» összes vallásügyi végzéseit, de csak 1709 deczember 12-ikén biztosította a protestánsokat vallásuk szabadságáról; s visszahelyezett mindent abba az állapotba, a melyben «a zavargások» előtt voltak.* Mit nyertek vele, a protestánsok könnyen kiszámíthatták, mivel egyrészt éppen vallásuk sérelme miatt fogtak fegyvert. Valóban különös, hogy a protestánsok vezérének mondott Rákóczi egyházpolitikáját éppen a protestánsok előtt tegyék gyanússá s a protestáns többségű «konventikulumok» határozatait a protestánsok érdekében semmisítsék meg, holott ezeket a határozatokat éppen a nekik adott kedvezések miatt gáncsolták.
U. o. IV. 399–403.
Rákóczi a szécsényi és az ónodi országgyűlések után is többször fogadott protestáns küldöttségeket; pl. a dunántúliakét, kik Karcsay Jánost és Losonczy Sámuelt küldték hozzá.* Sárospatakon három tanácsülést is tartott a varrannói ref. egyház dolgában és pedig ref. papok jelenlétében.* Saját uradalmaiban anyagilag is kedvezett a protestánsoknak; pl. Munkácson* és Tállyán* telket adott templomépítésre; Miskolczot egy tizenegy mázsás ágyúval,* Serkét libertásokból öntött haranggal ajándékozta meg,* az iskolákat pedig mindenütt pártolta.
Beniczky naplója, 1708 július 12. Rákóczi-tár, I. 143.
1709 augusztus 7–9. U. o. I. 210.
1707 januárius 6., 1709 június 7.
1710 augusztus 22. Arch. R. III. 525–6.
Szendrei, Miskolcz, II. 311–2.
Felírata: Márki, Rákóczi, I. 38. Gagyon is van még egy libertásokból öntött harang. Orbán, Székelyföld, I. 121.
A császáriak hitegetéseivel szemben figyelmeztette az erdélyi ref. egyházat, hogy elolvadt már az Apafi Mihály idejében éles horgára ragasztott jóízű eledel édessége, mely testi és lelki szabadsággal csalogatta. Az egyház csaknem későn vette észre a torkába ragasztott horgot, a melylyel kihúzták a szabadság elevenítő és tápláló kies forrásából.* Már lezajlott a szabadságharcz, mikor még mindig akadt annak hirdetője,* hogy a református vallás csakhamar elenyészik Magyar- és Erdélyországban, ha ott a császár lesz a korlátlan úr. Nincs más mód ennek a vallásnak fentartására, mint fejedelmet vetni Erdélybe, jobban mondva: Rákóczinak szerezni meg ezt a fejedelemséget. Szelídsége, áhítatossága, buzgósága, kedves modora a kath. hitet is jobban felvirágoztatta volna ottan, mint az erőszak, a melyet Ausztria alkalmazott a protestánsok ellen. Az ugocsai protestánsok pedig a nagy esztendőkben minden hónap elsején imádkoztak és bőjtöltek, hogy Isten a haza fegyveres ügyét szerencsésen vezérelje.*
1710 április 29. Arch. R. III. 246–7.
Vetésy a dauphinhoz, 1711 deczember 1. Szalay, Rákóczi bujd. 206.
Lehóczky, Bereg, I. 220.
166. MAGYAR KÁLVINISTA PAP.
Marsigli rajza 1702. (Szendrei után)
