II.
II.
Ezalatt kitartóan ostromolják Váradot, s több várral együtt el is foglalják az erdélyiek. Ekkor (1557 tavaszán) Tordán országgyűlést tartanak, melyet nevezetessé tett a vallás-szabadság törvénybe iktatása. Őszire azonban Izabella ismét Kolozsvárra költözködik és erélyesen folytatja védelmi hadjáratát a németek ellen. De mivel az elbetegesedett Petrovicsnak már nem vehette hasznát, megkegyelmezett Bebeknek, s Balassával őt tette hadai fővezérévé. Velük szemben Telekessy Imre állott. Ily körülmények közt hal meg: Petrovics, Bona királyné és Novicampianus, ki helyett János Zsigmond nevelését CsákyMihály gondozza tovább.
VÁRAD ostroma e közben egyre tartott és szerencsésen be is fejeződött. Varkócsnak a tavaszon már mindössze kétezer embere volt a vár körül, az is szedett-vedett jobbágyság, mely az első rendszeres had elől elfutna.* Arra azonban jó volt, hogy lesse a várbelieket, őrizze a falakat, sőt vezéreik, a Bajoniak, Károlyiak, Báthoryak alatt egy-egy rohamnak is nekibuzdúltak. Ilyenkor aztán zsoldot is kaptak, melyre a királyné az elmenekült váradi minoriták ingóságait, egyházi szereit foglalta le a bajoni kastélyban.* Így a védők helyzete mind silányabbá vált, Forgách pedig a felmentő hadsereg helyett Ferdinándtól – bárói rangot kapott. Elégedetlen emberei egyre sűrűbben szökdöstek ki éjjelenként az ostromlók táborába, s mikor már annyira jutottak, hogy «bizony egy ebédre való sem volt, hanem Árthándy Kelemen – az újból németpárti Árthándy – küldött vala egy keveset», Forgách Simon hét havi ostrom után feladta a nagyfontosságú várat.* Ez május közepén történt, midőn végre a német csapatok is útban voltak Várad felé. Előbb nem jöhettek, mert a bécsi haditanács fontosabbnak tartotta a pálóczi vár ostromát, nehogy innen vagy a szomszédos Munkácsról Izabella seregei (Hagymási Kristóffal) Ungvárt megtámadják. Ezért Puechaim már április 24-ikén Pálócz alá húzódott, mely Dobóé lévén, Perényi Gábor tavaly foglalta el. De bár csak ötszáz embere volt, s az is fizetetlen és rongyos, pár nap alatt végezni remélt a várral, kivált, hogy a két Homonnay és a nemesség Ferdinánd pártjára állott.* Hanem bizony három hétig ostromolta, égette és lövette állandóan két falkonettel, míg megadta magát. Erre gazdáját, Perényit is ostrom alá akarta fogni terebesi szigetkastélyában, de lemondott minden reménységről, mert katonái étlenek, ruhátlanok s mezítlábasok voltak, még a huszárok is, úgy hogy szánalom volt őket nézni.*
Balassa János érdekes memorialéja (1557 április végéről) Miksa főherczeghez; a bécsi hadügyi levéltár Feldakten osztályában.
Géresi, A gr. Károlyi-cs. oklevéltára, id. III k. 298–306. l.
Sörös Pongrácz, Forgách Simon báróról: Századok, 1899. évf. 601–602. l.
Puechaim jelentése Miksa főherczeghez a pálóczi táborból, 1557 április 29-ikéről; a bécsi hadügyi levéltár Feldakten osztályában.
Ugyanaz Fronáról, 1557 május 18-ikán, írván, hogy Pálóczot 14-ikén adta fel őrsége; ugyanott, az id. 73. csomagban.
)
Várad a XVI-ik század végén.
(Braun egykorú metszetéről.)*
Nagyvárad XVI-ik századi képét (434. l.) Braun Civitates orbis terrarum czímű 1582–96-iki művéből kicsinyítve közöljük.
Ilyen haszontalansággal vesződtek a német hadvezérek, pedig Ferdinándot magyar hívei igen helyesen tájékoztatták a teendők felől. Mikor például alkudozásokat kezdtek Balassa Menyhárt megnyerésére, ez azt felelte, hogy ha Erdélyt és a tiszáninneni részeket el akarják foglalni, előbb Váradot kell felmenteni. Ez ügyben Balassa János felsőmagyarországi kapitány személyesen tárgyalt Ferdinánd fiával, Miksa főherczeggel. S mikor haza tért, külön «memoriale» alakjában terjesztette elő javaslatát.
E szerint az erdélyiek megbánták, a mit tettek, s készek Ferdinánd hűségére térni. Ehhez elég is lenne 2000 ember, mert a rendek is rossz viszonyban élnek Petrovicscsal, nagy törökbarátsága miatt. De Balassa Menyhárt különben is kijönne, mert látja, hogy gyanakszanak reá. Ez meg úgy volna legkönnyebben megvalósítható, hogy mivel Izabella királyné Gyula ostromára készül s arra valószínűleg Balassa Menyhártot küldi, hatalmazza fel Ferdinánd a gyulai őrséget, hogy, ha már nem tarthatják magukat, adják fel a várat Menyhártnak. Ő azután esküt tesz reá, hogy a hadakat Eger és Kassa alá vezeti, hol azokra nagyobb szükség van. Ha pedig Izabella és Petrovics nem bízna Balassában s nem egyeznének bele, hogy Gyulát kezébe adják, hajlandó erdélyi birtokait biztosítékul hagyni nekik, s aztán kihozván Erdélyből feleségét és gyermekeit, azonnal átadja Gyulát Ferdinándnak. Hanem e «praktikára» sem volna szükség, ha hamarosan sereget küldene Ecsed tájára s onnan Erdélybe. Ezért ismétli, a mit már nevében személyesen kért, hogy adják Menyhártnak Szepes várát vagy Trencsént, hogy legyen hol őrizze családját, s hogy ez ki ne tudódjék, engedjék, hogy Balassa János tartsa bennük Ferdinánd seregeit.*
Balassa János id. emlékíratából, melynek német egykorú másolata is meg van.
A Balassák e furfangos tervét a bécsi haditanács részletesen tárgyalta és elvben elfogadta, csak persze sereget nem küldhetett. S midőn a válasz fogalmazványát Ferdinánd átnézte, sajátkezűleg hozzátette, hogy jóakarata jeléül évi 4000 forintnyi penziót rendel Menyhártnak, mindaddig, míg Erdélyben lesz, az ő hűségén.*
Ferdinánd király válasza a Balassák titkos előterjesztésére, Bécsből, 1557 május 8-ikán; ugyanott.
Hanem a bécsi udvar diplomácziai úton is igyekezett hatni Izabellára, a lengyel király által. Ezért ez április közepén Cromerrel jelentette ki Ferdinándnak, mennyire örülne, ha a béke közte és a királyné közt létrejönne. Egyidejűleg pedig hozzá is követséget menesztett, hogy az erdélyi rendekkel együttesen állapodjanak meg a fenforgó eltérésekre nézve.* Izabella szívesen fogadta a követet, Przeclawski András pózeni kanonokot,* de válaszában csodálkozását fejezte ki, hogy Dobó István ügyében királyi öcscse annyi mindent elhitt róla. Hisz Dobó nem Izabella álnoksága miatt, hanem az országgyűlés határozata folytán fogatott el, mivel megszegte a feltételeket, s így ő maga nem is bocsáthatja szabadon. Okszerű sem volna, mikor most is elég veszély fenyegeti Bebek részéről, mert a szultán helytartói méltóságot adott neki, a mi György barát idejét juttatja eszébe.* És a királyné mindent elkövetett, hogy ez az idő vissza ne térjen. Követeket küld a portára, Bebek ellen. Jószágokat osztogat magyarországi híveinek: Bethlen Gergelynek, Majsai Lászlónak, Simay Péternek, s a miért hadi vállalatában megsegíték. Mikor pedig Várad kezére jutott, pünkösdkor országgyűlést tart Tordán, a rendekkel.
Pars instructionis ad Sermum d. Romanorum regem etc. venerabili Martino Cromero data de negotiis Ungaricis; egykorú másolata a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.
Zsigmond Ágost király útasítása számára, 1557 április 15-ikéről; az ilyvói Ossolinski-intézet kézírattára, 155. k. 72–75. l. Ez az «Acta legationis Martini Cromeri» cz kötet XVIII-ik századi másolat.
Responsum a Serma domina Ungariae regina venerabili domino Andreae Przeclawski decano Posnaniensi ad eius legationem datum; beküldte Ferdinándnak Vilnáról, 1557 július 5-ikén Zsigmond Ágost lengyel király; eredeti másolata a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.
Két hétig tartó nevezetes, generális gyűlés volt ez, melyen a tiszavidéki részek nemessége is nagy számmal jelent meg.
Eljött a királyné is fiával, udvara és három csausz kíséretében, kik Bebekről hoztak megnyugtató hírt. E szerint a szultán megvonta tőle a neki adott méltóságot, de kívánja, hogy egyesüljenek temesvári szandsák-basájával és foglalják el Gyula várát.
131. Izabella tízaranyos érme 1557-ből.*
Izabella tízaranyos érme (437. l.) megjelent Resch Adolf «Siebenbürgische Münzen und Medaillen» cz. művében, Nagyszebenben, 1901-ben.
A rendek hálásan köszönték atyai jóindulatát, hogy nem adta Bebeknek a kormányt, mert János Zsigmond immár tizenhét éves és képes az ország kormányzására, s kérik, ne is rendeljen mellé senkit.* Hisz még Ferdinánd udvarában is «élénk, eszes és szép testű ifjúnak tartották, a ki nagy reményeket kelt, úgy, hogy a kor egyik legkiválóbb fejedelme válhat belőle».* De üzenetének második része, valamint a portáról megjött Szalánczy János és Kemény János előterjesztése nagy elégedetlenséget keltett az urak közt. Mert a szultán Várad tartományát kívánta, és Erdély határát a Részek felé emígy szabta meg: Küküllővártól Déva váráig és Fekete-tótól Zilahig; a Barczaságot pedig, és mindent, mi ezen a határon kívül esik, a török a maga kincstárának akarja kezeltetni. Erre az oláh Erdélyi Sebestyént indították Konstantinápolyba kedvezőbb válaszért,* miközben egyéb tárgyalásokat folytattak.
A rendek 1557 június 13-iki válaszáról augusztus 2-ikán ír Perából a velenczei követ; Hurmuzaki, Documente, VIII. k. 82. l.
Tiepolo Pál velenczei követ jelentése Ferdinánd udvarából, 1587 okt. 12-ikéről; Alb///ri, Relazioni, id. VIII. k. 164. l.
Mágóchy Gáspár Nádasdyhoz Gyuláról, 1557 július 15-ikén; Pray, Epistolae, III. k. 121–123. l.
Mindenekelőtt Varkócs Tamást a királyné asszony kinevezte Várad főkapitányává, s hogy a törököt megelőzzék, Gyula kiostromlását reá bízták. Erre reá is állott, sőt e vállalatra ezerötszáz forintot kölcsönzött Izabellának, a ki azt a bihari egy forintnyi adóból ígérte visszafizetni.* Az ostrom azonban mégis elmaradt, mivel a török magának kívánta a várat.* Pedig a királyné egyidejűleg Kolozsvár tanácsától is négyezer forint kölcsönt és ezer forintnyi segélyt kért. A bíró ugyan a «száz-uraim» határozata folytán könyörgött neki, hogy gondolja meg, mennyit szenvedett a jobbágyság a múltban s az idei háborúban, s megtekintvén néhai férjének általa megerősített kiváltságlevelét is, ne terhelje a szegény várost, melytől már 1100 forintot kapott kölcsön. Ám a királyné nem engedett, s a tanács kénytelen vala a városiakra száz denárnyi és a feleki jobbágyokra ötven denárnyi adót kivetni.* Hanem minden esetre jól fogott Munkács és Ungvár ellen, melyeknek ostromát a rendek szintén elhatározták.
Izabella kötelezvénye Tordáról, 1557 június 26-ikáról; eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Dr. Karácsonyi János, Békés vármegye története, I. k. (Gyula, 1896.) 141. l.
A kolozsvári városi ó-levéltár «Decretum dominorum centum virorum» cz. kötetében (fasc. VIII. 3.), az 1557 június 29-iki és július 3-iki határozatokban.
132. Az Úri szent vacsora osztása.*
Az Úr vacsorája (439. l.) Heltai 1550-ben megjelenő kis-kátéjának fametszetéről való.
Nevezetessé tette ez országgyűlést azonban a vallás-szabadság törvénybe iktatása. Sürgőssé vált a vallás-ügy rendezése, mivel azt már két gyűlésről is elodázták, s ezalatt Kálvin hitelvei Erdélyben is nagyot hódítottak. Petrovics Péter, «az első kálvinista főúr» támogatta ezeket, kivált hogy Kálmáncsehi Sánta Mártont Kolozsvárra hívta. Így aztán kifosztották a Domonkosok zárdáját, elűzték a kolosmonostori apátot is,* Sőt napirenden voltak a kelletlenségek még a két protestáns vallásfelekezet kebelében is. De midőn ügyük most szóba került, Novicampianus mester, a királyfi lengyel tanítója újból felemelte szavát a katholikus hittételek érdekében. Terjedelmes «apologiá»-jával nem is annyira czáfolni igyekezett, mint inkább a jelenlévő királyné és János Zsigmond lelkét akarta megerősíteni a régi hitben. Hiszen munkáját is neki ajánlva adta sajtó alá.* Arról, hogy általa az elveszett lelkekből hódítson, nem is álmodozott, mert a rendek egyhangúlag kimondták, hogy «mindenki azt a hitet követheti, a melyet akar, a régi vagy új szertartásokkal, csakhogy az új hit követői ne bántalmazzák a régi hit követőit».* Erdély tehát «Európa minden más országát megelőzte a lelkiismeret-szabadság – korlátozás nélküli – biztosításában», s a tordai ódon nagytemplomban «mondatott ki legelőbb széles e világon, hogy mindenki szabadon követhesse és hirdethesse azt a vallást, a melyet lelke meggyőződésével összhangzónak ítél».* És a hitbuzgó katholikus királyné nemcsak nem tiltakozott e határozat ellen, sőt még kötelezettséget vállalt a lutheránus szász egyházak megvédése iránt. Az ő javukra dőlt el a megtartott vallási vita is, melyben az Úrvacsora kérdésében Luther álláspontja diadalmaskodott. Felvilágosult szellemükkel az anyakirályné és fia megértették korukat. Hisz különben is, még otthon voltak, midőn a mult évben a lengyel országgyűlés is kimondta, bár nem íly általánosságban, hogy «minden nemes ember oly vallást fogadhat el s házában olyan isteni tiszteletet tarthat, a milyen lelkiismeretével megegyezik, csak az a Szentíráson alapuljon».*
Egykorú oklevelekből s az elűzött János apát (1557-iki) vallomásából; Tört. Tár, 1881. évf. 675. és 686. l.
Műve «Apologia Alberti Novicampiani pro catholica fide, et doctrina de veritate corporis Christi Jesu in Eucharistia... in Transylvania Tordae in comitiis anno a Christo nato M.D.L.VII. oblata» czímen 1559.ben Krakóban jelent meg «Joanni Sigismundo Hungariae et Transilvaniae regi designato» ajánlva; Wierzbowski, Bibliographia Polonica, I. k. (Varsó, 1889.) 192. sz. a. és Kopera, id. m. 183. l.
Szilágyi, Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 21. l.
Orbán Balázs, Torda város és környéke (Budapest, 1889.) 184. és 365. l.
Krasinski Valerian gróf műve nyomán Jakab Elek: Századok, 1892. évf. 300. l.
Az országgyűlés végül még visszaélések és kormányzati hiányok ügyében intézkedett s kimondta, hogy a forgó pénz a római király pénzeinek értéke és súlya szerint verettessék.* De a királyné egész július elejéig Tordán maradt* tanácsosaival, törvényszéket tartván, melyen felebbezéseket intéztek el, hagyatéki pereket tárgyaltak, bűnügyekben döntött vagy vallató parancsokat osztogatott.* Mielőtt azonban visszaindult volna fejérvári udvarába, híre jött, hogy a fogva tartott Dobó feleségének fia született. Erre Izabella Tordára hozatta a kisdedet s maga tartotta keresztvíz fölé, néhai atyjáról Zsigmond nevet adván neki.
E gyűlés végzését l. Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 76–83. l.
Izabella 1557 július 7-ikén Tordáról kelt oklevele dr. Sólyom-Fekete Ferencz levéltárában, Déván.
Izabella vallató parancsa Szentpáli Menyhárt részére Tordáról, 1557 június 27-ikéről; eredetije a Magyar Nemz: Múzeum levéltárában, a királyné bemutatott új kis állampecsétjével megerősítve, mely először egy Kolozsvárról, 1557 február 25-ikén nevében kiadott bírói végzésen fordul elő; ugyanott.
Csakhogy a makacs egri hőst a királyné e kegye sem puhította meg, és inkább tovább raboskodott a szamosújvári börtönben, semhogy meghódoljon és hűségi esküt tegyen neki.*
Torda Zsigmond jelentése Ferdinándhoz Sárosról, 1557 július 10-ikéről; Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 84. l.
Nem nyugtatta meg «János királynét» Várad bevétele sem, sőt tudta, hogy ez Ferdinánd pártját annál inkább fogja tüzelni. Bebek fondorlataitól is méltán aggódhatott. Ezért egész júniust és július hó fele részét Tordán töltötte,* hová az országos csapatok gyülekeztek. Innen hirdetett országgyűlést is Kolozsvárra, Lőrincz napjára. Hanem azt megzavarták János Zsigmond hirtelen megbetegedése és a portáról visszatért két követ gonosz hírei, melyek szerint a szultán ismételten óhajtja Gyula ostromát, a miért az elfoglalandó Részek visszabocsátását helyezte kilátásba.* Így a királyné a gyűlést (szeptember 27-ikére)* elnapolta és augusztus végén maga is átköltözködött hosszabb időre Kolozsvárra,* miután a jártas-keltes Szalánczy Jánost Becsky Mártonnal ismét a portára küldte.* Előttük érkezett oda haza Erdélyből Mahmud dragomán is, azzal a jelentéssel, hogy a nemesek és nép közt nagy az elégedetlenség és viszály. Ennek tulajdonítható* az is, hogy most* alig tudta megküldeni a királyné azt a 2000 forintnyi adóhátralékot,* melylyel a tavasz óta tartozott. De nem is csoda, hisz a háborús idők tömérdek költségét, adóját már nem győzte se nép, se nemesség; a pártfogó szultán pedig csak ígérgetett és követelőzött. És még súlyosbítá a helyzetet az újból kiélesedett vallási ügy, mely az idejében megnyílt generális gyűlés legfontosabb, első pontját alkotta. Az evangelikus papok disputácziót tartottak a kálvinizmus ellen, kimondván, hogy a hívők az úri szent vacsorában Jézus Krisztusnak igaz testét és vérét veszik magukhoz.* Vígasztaló volt azonban, hogy a török fenyegetéseit nem vették szószerinti értelemben, Ferdinánd meg tekintetét egy idő óta egészen nyugatra fordította, hol bátyja, az elöregedett V. Károly, ez időben lemondott a császári méltóságról, s így azt magának kellett biztosítania.
Izabella oklevele Tordáról, 1557 június 1-jén; a beszterczei városi levéltárban. Ugyanonnan ír július 17-ikén is, de már 20-ikán Gyulafejérvárról; a brassói városi levéltárban, 470. sz. a.
A két követ a portáról július 22-ikén indult vissza Erdélybe; a titkos explorator jelentése Konstantinápolyból, 1557 augusztus 4-ikéről; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Izabella meghívója a beszterczei tanácshoz e gyűlésre Gyulafejérvárról, 1557 augusztus 18-ikáról; a beszterczei városi levéltárban.
Augusztus 3l-ikén már innen ír; ugyanott.
Izabella megbízólevele számukra Gyulafejérvárról, 1557 augusztus 23-ikáról; M. Tört. Tár, XVIII. k. 20. l.
A portai explorator tudósítása Konstantinápolyból, 1557 augusztus 19-ikéről; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Izabella 1557 szeptember 14-ikén Kolozsmonostorról ír, vándorczigányok ügyében; Grellman, Historischer Versuch über die Zigeuner, II. kiadás (Göttinga, 1787.) 347. l. és ugyan e napról írt oklevele arról, hogy a czigányvajdai tisztet Nagy Gáspárra és Balátfy Ferenczre ruházza; egykorú másolata a beszterczei városi levéltárban.
Izabella két embere szeptember 30-ikán ért ezzel és ajándékul vitt 4 sólyommal a portára; az explorator tudósítása Konstantinápolyból, 1557 október 7-ikéről; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Ostermayer krónikája (id. h. 520. l.) szerint ez 1557 augusztus 26-ikán történt, a mi összevág a királyné fentidézett meghívója napjával. Hogy pedig ez a gyűlés generális volt, azt egy Vizkeleti Györgyhöz intézett 1557 augusztus 25-iki névtelen tudósításból ismerjük; egykorú kivonata az orsz. levéltárban, a történelmi emlékek B osztályában.
133. Izabella királyné kis állampecsétje.*
Izabella királyné kis állampecsétje (442. l.) 1557 február 25-ikén kiadott bírói végzésén, a Magyar Nemz. Múzeum törzslevéltárában van.
Ezt az alkalmat ragadta meg bölcsen Izabella királyné védelmi hadjárata erélyesebb folytatására.
A gyűlés határozata alapján fegyverkezni kezdtek, s Magyarországon elszéledt hadai számára naponta szállították az élelmet* és lőszert. Csakhogy az elbetegesedett Petrovicsnak háborús, nehéz viszonyai közt már nem vehette hasznát, s így szerencsés nagylelkűséggel megkegyelmezett Bebeknek. Vasra verve hozta haza egy csausz Izabellához, a ki almási várában tartatta fogva. S miután hiába várta a budai basa és a porta segítségét,* a moldvai vajda közbenjárására visszakapta szabadságát és elkobzott birtokait.* Igaz ugyan, hogy fia, Bebek György gömöri főispán, Torda Zsigmond, a felsőmagyarországi királyi javak igazgatója közvetítésével a nyár folyamán Ferdinánd hűségére tért;* de ez utóvégre a királynénak nem sokat ártott, legfeljebb a világnak nyujtotta azt a ritka látványt, hogy a fiú fegyveres kézzel áll szemben atyjával, a ki saját váraiba sem mehet be!
Izabella a beszterczei tanácshoz 20 szekér élelmi szerért Kolozsvárról, 1557 október 3-ikán; a beszterczei városi levéltárban.
A portai explorator Konstantinápolyból, 1557 október 27-ikén; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Ostermayer krónikája, id. h. 520. l. és Miles, Wuergengel 67. l.
Bebek György 1557 augusztus 10-ikén fogadott hűséget Ferdinándnak, a ki ezért 600 főnyi katonaság kapitányává tette; kinevező oklevele Bécsből, 1557 október 25-ikén: Hadtörténelmi Közlemények, 1895. évf. 400. l.
134. Pelsőczi Bebek György aláírása.*
Bebek György aláírása (443. l.) Szendrőn, 1560 július 28-ikán írt leveléről; a lőcsei városi levéltárban található. Olvasása: Georgius Bebek de Pelsewcz mpr.
A «török» Bebek Ferencz – miként ezentúl csúfolták – igyekezett is hálás lenni Izabella kegyességeért, úgy hogy midőn szeptember elején a római király kassai csapatjai mind sűrűbben kezdtek becsapkodni a tiszántúli részekbe, sőt már Munkács várát is ostromolni próbálták, ennek felmentésére ő küldetett, Balassa Menyhárttal.* De ez csak deczember elején történt. Addig alvezéreik pótolták őket a kisebb-nagyobb csete-patékban.
Miles, id. m. 68. l.
Velük szemben állott a vén Telekessy Imre, Ferdinánd felsőmagyarországi vitéz új főkapitánya. Ez most Munkács környékét szállta meg s rövid ostrommal bevevén a kis Kovaszó várát, visszaűzte alóla Hagymásit és Bornemisza Benedeket a várba, a mint kijöttek, hogy a hegyaljai szüret borát elharácsolják. Ekkor a királyné, hogy a vidék orosz népét «maga mellett megtarthassa, a munkácsi püspököt és klastromot minden adótúl felszabadította».* Az ellenhad erre elfoglalta Munkács városát, s aztán délre haladva, Nagy-Szőllősre ment Perényi Ferencz ellen, ki a ferenczrendiek magaslaton álló üres zárdájába menekült, s miután hasztalan védelmezte néhány napig, végre megadta magát nagy családjával és szolgáival együtt.* Ekkor egyik alvezérét, Székely Antalt Huszt alá küldvén, Telekessy maga pénzben és lőszerben szenvedő csapatjával a csekélyebb jelentőségű leleszi várkastély ellen indult,* bosszankodva mondván, hogy, ha ostromló-szerei volnának, két hét alatt bevenné Huszt várát, annyira kevés védője áll benne várnagyának, Hagymási Kristófnak. Így be kellett érnie azzal, hogy Székely a vár alatt portyázókat meglepvén, egy részük a Tiszába fúlt. Másfelől Varkócs Tamás váradi kapitány Debreczenben állomásozott egy kis paraszthaddal,* nehogy ezt a fontos várost is megtámadják, mint Szatmárt, melyet Telekessyvel szemben somlyai Báthory István védelmezett.* Itt csak Kolozsvár városának több mint 77 lova «szolgált» 50 emberrel, s nagyot sóhajtottak a «Száz-uraimék», midőn a királyné újabb 200 drabantot kért tőlük. Erre felsorolta – «de nem panaszképpen» – a bíró és tanácsa «minemű terhet viselt, visel is az szegén váras, melyet az egész Erdélyben való várasok nem míveltek», minthogy a segítségen kívül «valamikor valami gonosz hír vagyon, az szegén míves népnek tornokba kell szolgálni és vigyázni és éjjel-nappal kapun és az kőfalon és az város szeribe kell vigyázni», nem számítván a «sok szekerességet», melyet érdekében kellett végeztetniök. Ám a királyné nem lehetett most a tanácsnak «engedelmes»,* mert a haza veszélyben volt. Különben is emlékeztette tanusított kegyességére, melylyel csak nemrégen is megerősítette a várost a Szebentől elvett aranybeváltás és pénzverés jogában,* s azokra a jószágadományozásokra és kedvezményekre, melyeket «Szent-Erzsébet iránti hódoló tisztelete jeléül» a róla nevezett kolozsvári szegények-házának és ispotályának s a vele kapcsolatos gimnáziumi iskolának tett.*
Pethő Gergely 1738-iki krónikája, 261. l.
Telekessy Imre jelentése Ferdinándhoz a szőllősi táborból 1557 szeptember 24-ikén, és Torda Zsigmond jelentése Ferdinándhoz Eperjesről, 1557 október 1-jén; mindkettő eredetije a bécsi hadügyi levéltár Hofkriegsrath-, illetve Feldakten-osztályában.
Komáromy András, Thelekessy Imréről írt tanulmányában: Hadtörténelmi Közlemények, 1889. évf. 655. l.
Torda Zsigmond id. jelentésében, 1557 október elsejéről.
Komáromy tanulmánya Telekessyről, id. h. 654. l.
A kolozsvári városi ó-levéltár id. köt. 19. lapján levő, 1557 november 25-iki magyarnyelvű jegyzőkönyv alapján.
Izabella megerősítő oklevele Gyulafejérvárról, 1556 deczember 21-ikéről; Jakab, Kolozsvár oklevéltára, II. k. 32. l.
Izabella három vonatkozó oklevele Gyulafejérvárról, 1557 január 10., 20. és április 3-ikáról; ugyanott, I. k. 387–390. l.
Mind e tárgyalások abból az alkalomból folytak, hogy Izabella királyné Katalin napján Kolozsvártt tábori országgyűlést tartott. Ezen kimondták az általános nemesi felkelést, kiterjesztve a Részekre is, míg a szászok pénzt adtak, ámbár ők is felülnek, ha a jobbágyok fele táborban lesz. A már begyűlt seregeket másnap vették számba, s jó hatást keltett, hogy az ifjú királyfi is készülődött udvarának gyalog- és lovas-testőreivel, hogy a rendek óhajtása szerint szükség esetén maga is megjelenjék a harcztéren.* De erre nem szorultak, minthogy már közeledtek a moldvai és havasalföldi vajdák segélycsapatjai, melyeknek mozgósítását a szultán elrendelte.* Számuk hír szerint negyvenezernyi volt, s megindult a budai basa is «végbeli népével, hogy nyilván megkeressík az nímeteket, hol vadnak». Hát ezek bizony Szatmár és Munkács vára környékén hadakoztak, s oda indult felmentésükre «az ország is» Szent-Miklós napján,* Balassa és Bebek vezérletével. Hiányzott mellőlük – mint általában ez utóbbi év eseményeiből – az öreg Petrovics, mivel már nem volt az élők sorában. November elején* halt meg 71 éves korában Kolozsvártt, hol a királyné udvara és a rendek részvételével temettette el a piaczi «öreg templomba egy magosan álló helyen».* Sírjára díszlobogót és emlékkövet tétetett, míg koporsójára a város készíttetett fekete bársonytakarót.* Halálos ágyán a családtalan hű öreg szolga minden vagyonát, óriási jószágait a királynéra hagyta és utódjául atyjafiát,* kornyáti Bekes Gáspárt ajánlta. Nélküle ez időtől fogva Izabella semmi fontosabb ügyben sem határozott,* habár őt a rendek életében nem is vették be tanácsosai közé.
Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 2685–87. l.
A velenczei követ jelentése Drinápolyból, 1557 november 30-ikán; Hurmuzaki, Documente VIII. k. 84. l.
Pethő György Csáky Ambrusnak, Munkács praefectusának Kolozsvárról, 1557 deczember 5-ikén; a bécsi hadügyi levéltár Feldakten osztályában.
Ekkor lehetett, mivel a portai osztrák explorator 1557 november 20-ikán jelenti Drinápolyból az oda ért hírt, hogy Petrovics «a napokban» meghalt; eredetije a bécsi állami levéltár Turcica osztályában. Így tehát alighanem hibás Ostermayer adata, mely szerint (id. h. 520. l.) Petrovics 1557 október 13-ikán halt meg, mert ekkor talán híre is hamarább eljutott volna a portára.
Pethő Gergely 1738-iki krónikája, 262. l.
Ez a főtéri Szent-Mihály-templom clenodiumai közt fordul elő, 1579-ben; Jakab Elek, Kolozsvár története, II. k. 116. l.
Bekes (és nem Békés) Gáspár osztályos atyjafia lehetett Petrovicsnak, mivel ő is karánsebes-vidéki volt és Petrovics czímerét hordta.
Miles, Wuergengel 65. l. és Verancsics, Összes munkái, II. k. 100. l.
Más csapás is érte ekkoriban a szegény királynét, a ki, hogy a hadi események színhelyéhez közelebb lehessen, a telet Kolozsvártt tölté.* Éppen a karácsonyi szent ünnepek alatt vette hírét, hogy anyja, az elöregedett Bona királyné, hazájában, Bariban, (hová a mult év elején vonult Lengyelországból,) november 19-ikén meghalt, miután két nappal előbb tett végrendelkezésében neki 10,000 arany forintnyi évi járadékot hagyott. Ebből ugyan Izabella soha egy denárt sem látott, de az intézkedés jellemzően mutatja anyja szeretetét iránta (mint első gyermeke iránt,) mert többi leányainak csak egyszersmindenkori összegeket rendelt.* És nyugtalanító híreket vett Krakóból is, a szegény Novicampianus doktorról, ki az erdélyi éles, hegyi éghajlatot nem állhatván, úgy elbetegesedett, hogy még a nyáron visszatért hazájába,* s ott a következő évben meg is halt, alig ötven éves korában. A mester nélkül maradt királyfi további oktatását most már Csáky Mihály vette át, ez a Cicerohoz és Catohoz, Socrateshez és Pompejushoz hasonló, feddhetlen jellemű,* sok erénynyel fényeskedő, keresztyén szellemű tudós ember, kinek egész élete követésre méltó.* Hisz eddigelé is nagy hatása volt reá, már lengyelországi tartózkodása idejében, és a magyar írás titkaiba is ő vezette be. Ő mesélgette el neki a hányattatás éveinek unalmában atyja életének legendákba illő részleteit, s az ő magyarázataival érthette meg a királyfi Tinódi Sebestyén krónikájának verseit az ő születéséről, édesanyja szenvedéseiről és csalódásairól, melyek gyermekkora éveit betölték. De a kormányzás apró-cseprő teendőit is az ő oldalán ismerte meg, mert mint titkár, majd kanczellár, Csáky intézett el minden államügyet, s a törvénykezés gondja, a királyi könyvek vezetése* is őt terhelte.
Walkay Miklósnak adott privilegialisát Izabella 1557 deczember 26-ikán Kolozsvárról czímezi; eredetije a Magyar Nemz. Múzeum törzslevéltárában.
Bona királyné végrendelete Bariból, 1557 november 17-ikéről; Przezdziecki, Jagiellonki Polskie, III. k. (Krakó, 1868.) 293. l.
Izabella salvus conductusa Novicampianus számára Gyulafejérvárról, 1557 augusztus 20-ikáról; Weszprémi, Succincta medicorum... biographia, II. k. 2. része, 275. l.
Verancsics után Katona históriája, XX. k. 662. l. és XXI. k. 1059. l.
Ugyancsak Verancsics írja ezeket róla Gyulafejérvárról,1547 április 2-ikán; Összes munkái, VI. k. 254. l.
Ezekből egy kötetnyi «Protocollum Isabellae reginae» czímen máig is reánk maradt az orsz. levéltár gyulafejérvári osztályában, de köztörténeti adatokat nem tartalmaz.
