III.
III.
Az erdélyi és német királypárt fegyveres küzdelme és kitartása.Újabb gyűlések Kolozsvártt, Tordán és Fejérvártt, mikor Báthory Kristóf egy franczia követtel Párisból hazatért. A rendek elkeseredése az udvarban befolyásra jutott lengyelek dédelgetése miatt. A Kendyek és Bebek magatartása, kiket a királyné vetélytársuk: Balassa ösztönzésére megölet.
Lehettek ötezeren az erdélyiek 1557 deczember közepén Szatmár-Németi körül, midőn a budai basától 2000 főnyi segítséget kaptak. Velük volt az öreg Bebek és Balassa, kiket a török zálogul szeretett volna tartani szolnoki várában, míg vállalatukat befejezik, a királyné azonban tiltakozott a budai basa e követelése ellen és nem adta ki őket. Ostromló szerük négy szép faltörő- s egy kisebb kerekes-ágyúból állott, miket Erdélyből hoztak magukkal. És kedvezett nekik az is, hogy a Tisza és Bodrog hamar befagyott, s így azokon hajók nélkül is átjárhattak; míg másfelől a két császári huszárkapitány: Dersfy István és Pethő János összeveszett egymással, seregük pedig fizetetlen.* Ezenkívül erősítést vártak még hazulról, honnan Doboka, Aranyos és Hátszeg vármegyékből Izabellának 1500 lovasa és gyalogosa volt útban,* valamint «az oláh országokból», melyeknek hadi népe közelgett.
Torda Zsigmond és két kapitány-társa Kassáról, 1557 deczember 17-ikéről Ferdinándhoz; eredetije a bécsi hadügyi levéltár Feldakten osztályában.
Telekessy Imre Miksa főherczeghez Ungvárról, 1557 deczember 19-ikéről; eredetije ugyanott. Hátszeg itt csak districtus (várispánság) értelemben szerepel.
135. Horváth Gáspár aláírása.*
Horváth Gáspár aláírása (448. l.) Kolozsvárról, 1557 dectember 7-ikén domonyai Szalay Kristófnak írt leveléből; a bécsi hadügyi levéltárban. Olvasása: Gasparus Horwath, scriba et secretarius cancellariae etc.
E seregeknek ellentállni nem tudván, Telekessy abbahagyta Szatmár vívását és Ungváron át Munkács felé sietett. De a királyné lelkes hadi rendelettel buzdítá e fontos vára őrségét kitartásra és hűségre, minthogy hadserege az ellenséget nemcsak elűzi a határokról, hanem még házaikban is fel fogja keresni.* Kanczelláriai titkára, Horváth Gáspár is ráírt a várnagyokra, hogy «bátor szívvel legyenek, mert bizonnyal ő Felségeknek elég nagy hada lészen» mostan, és szorongatott helyzetükben «mindjárást» megsegítik.* Bíztatta őket a szatmári őrség is, mely «két öreg álgyúval» a hónap közepén indult megsegítésükre, míg a 3000 főnyi török had Varjasi Jánossal Debreczen védelmére hátramaradt.* A munkácsiak ki is tartottak híven, a míg Balassáék serege megjött. Azonban Ferdinánd hada is keményen állta az ostromot a Telekessy által épített kis huszárvárban, de azért a harmadik rohamra kényszerült feladni Izabella vezéreinek, a kik rögtön széthányták.*
Izabella pátens-alakú hadi rendelete Kolozsvárról, 1557 deczember 7-ikéről, Nagylaki Mátyás és Cheyti Péter munkácsi várnagyokhoz, Literatus (Daczó) Ambrus provizorhoz, Daczó Tamáshoz és az egész őrséghez; ugyanott. Hasonmásban közöljük, erősen kicsinyítve.
Horváth Gáspár ugyanaz nap domonyai Szalay Kristófhoz Munkács várába; ugyanott. Aláírását hasonmásban adjuk.
Ghálteői Ferencz Szatmárról, 1557 deczember 12-ikén Daczó Ambrus munkácsi provizornak, hogy haduk holnap-holnapután indul feléjük; eredetije u. ott.
Komáromy id. tanulmánya, 654. l.
)
Izabella hadi rendelete Munkács vára őrségéhez (449. l.) ugyanaznap, ugyanott. Ez erősen kicsinyített oklevélhasonmás szövegét a 495. lapon közöltük.
Odébb, a Hegyalján s a Tiszamentén Bebek György buzdított legjobban a «német párt» érdekében, bár sehogy sem tudta megnyerni Némethy Ferenczet, Tokaj vára kapitányát. Bántatlanul hagyni ígérte neki Szerencset és összes többi birtokait, ha átáll s «az keresztyén király szolgája» lenne. Erre Némethy azt felelte vissza: Tudhatja, hogy neki is «nem pogán, hanem az János király fia, ki Magyarországnak választott királya» adta, s majd megválik, melyik király oltalmazza őt meg benne! Azt is tudhatná, hogy a királyné követei már visszatértek a portáról, hol «újonnan megesküdt az császár az király fiának, hogy meg akarja mind nímet ellen s mind egyéb ellensíg ellen oltalmazni». És e támogatástól mindenki azt reméli, «hogy ha az nímet kezit Magyarországból az Dunán innét ki nem viszi, ugyan kihajtják belőle. Azért Nagyságodnak is bizony jó volna meggondolni és ez magyar nemzettűl el nem szakadni – írja érdekesen tovább – hanem együtt vele megmaradni, mert azt Nagyságod meglátta immár, hogy az idegen nemzetnek mind Magyarországot s mind Erdélt kezibe adták, de mind veszten elvesztette; fílek rajta, hogy ha Nagyságod az magyartúl az idegen nemzethez szakadand, hogy Nagyságodat veszedelembe ne hozza». S midőn levelét már lepecsételte, kívül is rájegyezte figyelmeztetésül e sorokat: «Ezt Nagyságodnak bizonnyal írhatom, hogy az király fia ez kikeleten szemíly szerint indúl Erdelyországgal, mert az császártúl parancsolva vagyon, ha az római király kezit ki nem viszi Magyarországbúl az Dunán innét, ha pedig kiviszi az Dunántúl, bíkessíge lehet». Sőt a császár is személyesen betör Dunántúlra, «mert az frigy külömben nem lehet» meg.*
Nempthy Ferencz pelsőczi Bebek Györgyhöz Tokaj várából, 1557 deczember 11-ikén; eredetije a bécsi hadügyi levéltár Feldakten osztályában.
Mindezt Némethy azután írta meg íly hetykén, biztosan, hogy szerencsésen kiszabadult a kassai kapitány egyik inasa körméből, a ki november elején, egy éjjeli támadás alkalmával, saját tokaji vára kapujában sebesíté meg.* Ám abban igaza volt, a mit Szerencsről vélt, mert 1558 július 20-ikán ép e várkastély alatt verte meg Bebek György és társai hadait, a mint Tokajból ötszázad-magával reájuk csapott.*
Részletesen Komáromy, id. h. 659. l.
Székel Estván id. krónikája, 237. l. és Verancsics Antal összes munkái, II. k. 101. l.
Hanem e két esemény közt a harczok és csetepaték, az alkudozások és ámítások egész sorozata tölti ki e háborús idők hónapjait.
**
137. Némethy Ferencz czímere.*
Némethy Ferencz czímere (451. l.) Székel Estván 1559-iki világkrónikájában jelent meg.
A karácsonyi szent ünnepeket Balassáék közel 8000 főnyi magyar, török és oláh seregükkel* a szőllősi vár alatt töltötték. Ezt Székely Antal építtette újra s védte vitézül húsz napon át, miközben a főemberei közül sokan elestek. Így pl. a királyfi ügyének szenvedélyes felvidéki híve, Tarczay György, «kit királné asszony nagy keserősíggel sirata», midőn holttestét Erdélybe vitték.* De Telekessy kiegyezett az ostromló vezérekkel, és széthányatván az erősséget (1558 január 13-ikán) mindkét had békével elvált egymástól. Pedig Székely még sokáig tarthatta volna, mivel Dobó István is megsegíté porral és éléssel,* midőn szamosújvári hosszú fogságából «Isten csodás akaratával» 1557 november 15-ikén* kiszabadult. Menekvését Szakállos Péter tette lehetővé,* és Ferdinánd jutalmul kitartásáért s az érette szenvedett fogságért Dobónak Léva várát adományozta, oly feltétellel, hogy ha Munkács várát be tudja venni, neki adja örök jogon, Léva helyett.* Csakhogy ez nem tartozott a könnyű dolgok közé, mert Munkácsot meg viszont Izabella királyné adta Balassa Menyhártnak, s így az minden erejét és ügyességét felhasználta megtartására. Serege is együtt volt még, jól ellátva pénzzel és élelemmel, s midőn az egyheti fegyverszünet (1558 január 18-ikán) letelt, újból megkezdte a harczot a császáriak ellen, habár ezek főbb vezérei (Pethő János, Bebek György, Balassa János és Dersfy) mind távol voltak és megsegítésükre még 200 huszárt sem adhattak.* Így török csapatjaival ismét ostrom alá fogták a városban újból felépített váracsot, úgy, hogy Telekessy kénytelen volt Ungvárra menekülni* s onnan nézni tétlenül az események fejlődését. Legfeljebb Eperjesre ment be néha Torda Zsigmondhoz panaszkodni, és február 9-iki tárgyalásukról a következő határozott pontokat közölték Miksa főherczeggel:
Pethő János 1558 január 26-iki levele Lőcse város tanácsához; Régi magyar nyelvemléktár, III. k. 20. l.
Verancsics egykorú feljegyzése: Összes munkái, II. k. 101. l. és Berzeviczy Edmund, A Tar kőiek hatalmi törekvései Sárosban cz. értekezésében; Századok, 1894. évf. 747. l.
Székely Antal jelentése Bornemisza Pál egykori erdélyi püspökhöz Tarpáról, 1558 január 14-ikéről; Magyar levelestár, I. k. 276–278. l.
Ostermayer krónikája, id. h. 520. l.
Állítólag a királyné tudtával; Scherer Pál az Album Oltardianumban, id. h. 23. l.
Ferdinánd adománylevele Dobó István részére Prágából, 1558 január 8-ikán; Tudományos Gyűjtemény, 1837. évf. X. füzete 65. l.
Torda Zsigmond Miksa főherczeghez Kassáról, 1558 január 17-ikén; a bécsi hadügyi levéltár Feldakten osztályában.
Ugyanő egy névtelenhez Eperjesről, 1558 január 26-ikán, melyben azt is jelenti, hogy Perényit és családját tegnapelőtt vitték Sáros várába; ugyanott.
138. Telekessy Imre aláírása.*
Telekessy Imre aláírása (452. l.) Szepesvárán, 1558 deczember 4-ikén írt leveléről, a mely a lőcsei városi levéltárban van. Olvasása: Emericus Telekessy mpr.
A császári seregek állapota a lehető legszánalmasabb, de úgy látszik nem hiszik; a törökök visszavonultak, rabolva; Izabella nem akarja, hogy seregei haza térjenek téli szállásra, sőt még az oláhokat is várja, de mivel vajdájuk (Petráskó) megöletett, csupán 600 jött Bebek és 300 a királyné segélyére; a császári csapatok pedig zsold híjján nem akarnak tovább szolgálni.*
Ugyanő Miksa főherczeghez Eperjesről, 1558 február 11-ikén; u. o. a Hofkriegsrath osztály 75. csomagjában. Petráskó havasalföldi vajdát vetélytárs-rokonai megmérgezték, s 1557 deczember 24-ikén halt meg Bukurestben; Miles, Wuergengel, 68. l.
A királyné ezalatt Kolozsvártt országgyűlést tartott, mely február 3-ikán nyílt meg. A nagy számban összesereglett rendeket Izabella hosszú latin beszédben üdvözöltette – úgy látszik Kendy Ferencz által – emlékeztetvén őket azokra a szolgálatokra, melyeket fiával (gyakran saját kára és áldozata árán) tett a hazának. Erre hozzájárulásukat kérte ahhoz a szándékához, hogy országos kiadásai fedezésére harminczadokat állíthasson fel és a szász papok tizedének háromnegyed részét a kincstár részére lefoglalhassa. A magyar és székely rendek elfogadták az előterjesztést, melynek czélja volt a királyné szűkös anyagi viszonyain segíteni. De a szászok egyeteme hevesen tiltakozott ellene, nemcsak, mivel ez a kívánság százados kiváltságaikba ütközik, hanem mivel új harminczadok felállításának az lesz természetes következménye, hogy minden megdrágul, s az ipart és kereskedelmet is károsítja. Végre mégis harminczadot rendeltek Váradra és Kolozsvárra,* melyeknek iparossága magyar volt, a szász dézsma-kérdés elintézését pedig elodázták.*
Ezt a kolozsvári id. jegyzőkönyvből tudjuk, hol a városi tanács 1558 február 15-iki gyűléséből kéri a királynét, hogy a felállított harminczad jövedelmének legalább felét engedje át a városnak; a kolozsvári ó-levéltár id. k. 26. l.
Miles, Wuergengel, 70. l.
139. Ruszkai Dobó István aláírása.*
Dobó István aláírása (453. l.) Szerednyéről 1558 május 8-ikán Nádasdy Tamáshoz írt leveléről; az országos levéltár Nádasdy-levéltára D betűs I. csomagjában. Olvasása: Servitor Stephanus Dobo de Ruzka mpr.
A gyűlés így is a hónap végéig tartott. Csakhogy mialatt a királyné a beszterczeieknél hadi czéljaira rendelt ezer lándzsára várakozott,* a szebeniektől meg pénzt kért, fia levelet kapott a portáról, mely szerint a szultán Ferdinándnak követei sürgető kérésére hét havi fegyverszünetet engedélyezett.* Ekkor Izabella haza eresztette az egy idő óta nála tartózkodó Mahmud dragománt, segítséget kérve a császár ellen, kinek hétezer embere áll Erdély határain.* A mellé adott magyar követ azonban semmit sem tudott kieszközölni, sőt harmadnapra Rusztán basa fővezér amaz üzenetével indult vissza, hogy neheztel a királynéra és Kendy Ferenczre, a miért befogadták Havasalföldéből Szokol vornikot, a ki a megmérgezett Petráskó kincseivel menekült át hozzájuk, és ennek azonnali kiadatását követeli.* E helyett Izabella Vlád vajdát küldte be a portára, az ottani franczia követnek is írván érdekében.* Ám Szokol ügyében maga nem akart határozni s azért Tordára országgyűlést hirdetett,* türelemre kérvén annak megtartásáig a portai nagyvezért.*
Ezeket Kolozsvárról 1558 január 8-ikán rendelte meg; levele a beszterczei városi levéltárban.
Ibraym bék a szultán parancsából István királyhoz Drinápolyból, 1558 január 13-ikán; eredeti másolata a bécsi hadügyi levéltár Hofkriegsrath osztályában.
Az osztrák titkos explorator aznapi tudósítása szerint Mahmud 1558 február 5-ikén érkezett Erdélyből Drinápolyba; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Ugyanaz Drinápolyból, 1558 február 13-ikán; ugyanott.
Izabella Delavigne portai követhez Kolozsvárról, 1558 február 9. és 10-ikén; Charričre, id. m. II. k. 437–8. l. A királyné Vládot Bosyt Péterrel küldte a portára, míg Gerlay Mihályt és Erdélyi Sebestyént egyidejűleg egyéb dologban adta mellé társakul; előbb meg Bálintit Tódor fordult vissza hozzá a portáról, a franczia követ levelével.
Meghívója Kolozsvárról, 1558 február 21-ikéről; a beszterczei városi levéltárban.
Izabella királyné embere 1558 márczius 1-jén ért a portára, honnan hatodnapon küldik vissza; az osztrák titkos explorator jelentése Drinápolyból, 1558 márczius 6-ikáról; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Izabella királyné Kolozsvártt ezúttal a domonkosok óvári szép kolostorában lakott. Mert ez két év óta, midőn – Kálmáncsehi Márton, a debreczeni híres hitszónok megjelenésével* – a barátokat belőle a protestánsok kiűzték,* üresen állott. Igénytelen külsejű, de művésziesen épített tágas kolostor, melynek pompás refektóriuma trónteremnek vagy múlatságoknak egyaránt alkalmas volt.*
Pokoly értekezése, id. h. 67. l.
Ez 1556 márczius 15-ikén történt a város mindkét kolostorában, másnap pedig elégették a szentképeket; Scherer Péter egykorú feljegyzése: Album Oltardianum, id. h. 23. l.
Munkánk czímlapját e maig is fennálló klastrom-épület egyes részeit feltüntető motivumokból rajzolta a helyszínén Cserna Károly festőművészünk.
Ebben fogadta újév napján a városi magisztrátust is, mely szerencse-kívánatai mellett újévi ajándékul a királynénak egy nagy serleget, Csáky Mihály kanczellár, Kendy Ferencz és felesége, Ligenza és Tarlo számára egy-egy kisebb kupát hozott, míg Pethő Györgynek, Nizowskinak és Ponori Katusnak, a királyné hunyadmegyei udvari leányának egy-egy szőnyeggel kedveskedett.*
Eredeti feljegyzés 1558 január 1-jéről és 3-ikáról a kolozsvári ó-levéltár id. jegyzőkönyve 83–84. l. A királynénak adott kupa súlya 7 márka 6 nehezék, ára ŕ 14 frt 96 frt 18 denár. A többiek súlya 1 m. 38 n. és 2 m. 15n. közt váltakozott. Az udvarhölgyére vonatkozó bejegyzés így szól: Dominae Kathus Ponori, puellae reginalis Maiestatis tapetum unum dono datum est. – Ez adatokat Jakab Elek is használja (Kolozsvár története II. k. 115. l.), de jóformán valamennyi nevet hibásan olvasva.
140. Csáky Mihály aláírása.*
Csáky Mihály aláírása (455. l.). Varsóból 1554 április 28-ikáról Nádasdyhoz írt leveléről; ugyanott a C betűs I. csomagban. Olvasása: Michael Chyakj secretarius Maiestatis Reginalis Hungariae etc.
A kolostor magányos szobái is teljes kényelmet nyujthattak, s a királyné annyira jól érezte magát bennük, hogy egész kolozsvári tartózkodásának hosszú ideje alatt sehová sem távozott messzebbre. Legfeljebb a közeli Kolosmonostorra kocsikázott ki néha,* hogy imáját nagyobb csendben, visszavonultan mondhassa el – vagy gyalui várába hajtatott vadászni, szórakozni. A keresztfolyosó czelláiban udvara helyezkedett el, s úgy megélénkült az épület, mintha soha szerzetesek nem laktak volna benne. A lengyelek egész estéket múlattak együtt a magyar nemesekkel, és olyan szertelenségeket végeztek, hogy a városbíró végre kénytelen volt a királynéhoz folyamodni, hogy tiltsa el udvari embereinek, hogy éjjel ne járjanak gyertyával az istállókban s ne hozzanak bort a városba. Erre Izabella beküldte Kendyt és Ligenzát a tanácsba, mely aztán kidoboltatta, hogy esti 9 órán túl senki se merjen bort behozni és árulni a városban.* Örült is a tanács, mikor a rendetlenkedőktől megszabadult, mert a nagy szolgaszemélyzet szemetet is annyit csinált, hogy midőn Izabella (1558 márczius harmadik hetén)* Tordára hurczolkodott, a városbírónak a polgárokkal kellett a kolostort kitisztíttatnia.*
A királyné Kolosmonostorról 1557 szeptember 14-ikén írt oklevelét már fentebb idéztük.
A kolozsvári ó-levéltár id. jegyzőkönyve 23–25. l. a városi tanács 1558 január 15-ikén tartott űléséből.
A királyné márczius 16-ikán még Kolozsvárról ír; Székely-oklevéltár, III. k. 315. l.
Erről a királyné készülődése közben a kolozsvári centum-paterek 1558 márczius 10-ikén tartott gyűlésükben így határoznak: Claustrum, post discessum reginalis Maiestatis, dominus judex cum incolis hujus civitatis faciat purgare et stercora exportare; a kolozsvári ó-levéltár id. jegyzőkönyve 30. l. Ugyancsak e könyvben olvassuk, hogy a város két kolostorát: Claustrum nigrorum (és griseorum) monachorum-nak nevezték.
141. Izabella és János Zsigmond érmei.*
Az Izabella és János Zsigmond együttes uralkodása érmeinek ábráit (456-7. l.) Resch idézett munkájából közöljük.
A királyné a húsvéti bőjt nagy részét így Tordán töltötte, szokott, rendes életmódjával, templomba-járással kezdvén és állami ügyek intézésével végezvén a napokat. Hiszen Kolozsvártt is közvetlen eljövetele előtt, Reminiscere-vasárnapján tartott fő-törvénynapot, melyre a Részek nemességét is meghívta.* Itt meg egymásután keresték fel azok, a kik megkéstek vagy többször a háborús időkben nem járhattak. Így pl. csak nemrég kinevezett új nagybányai czementese, Kolozsvári János,* a ki «Ha Isten velünk, ki ellenünk?» latin felíratú szép aranyait, takaros Máriás denárait verette. Vagy Várad bírája, meghagyván neki s tanácsának, hogy minden betelepedni akarót fogadjon be és védelmezzen meg, mivel a várost helyre akarja állíttatni és építtetni, mint a tavalyi pusztúlás előtt volt.* Harmadnapra aztán megnyílt a generális-gyűlés, melyen két csausz is részt vett. Ezek Szokolért jöttek s kiadatásához a rendek hozzá is járultak. De a királyné szánta, féltette életét s különböző ürügyek alatt dugdosván, csak újabb sürgetésre adta ki. S csakugyan, alig érkezett szegény július elején Sztambulba, két bojér-társával: Vláddal és Rádullal vasraverve Rhódosz szigetére küldetvén, megöletett; holott a királyné és rendek három követe könyörgésére a szultán kegyelmet ígért is nekik. Kincse és családja természetesen Erdélyben maradt Izabellánál, a mikért nemsokára újabb alkudozásokat indítottak.*
Meghívója Ungvármegye nemességéhez erre a generalia judicia-ra Kolozsvárról, 1558 február 23-ikáról; a bécsi hadügyi levéltár Hofkriegsrath osztálya 75. csomagjában.
Kolozsvári maga írja, hogy Izabella és fia, «az Második János magyarországi és erdélyi és lengyelországi választott király» 1558 február 8-ikán nevezte ki «az nagybányai aranykamorának megvizitálására»; Magyar Könyvszemle, 1896. évf. 294. l.
Izabella rendelete Tordáról, 1558 márczius 24-ikén; Keresztúri József Alajos, Compendiaria descriptio ... episcopatus et capituli M. Varadinensis (Nagyvárad, 1806.), II. k. 218. l.
Az osztrák explorator Konstantinápolyból, 1558 július 12. és 29-ikéről; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában. Delavigne tudósítása ugyanonnan, 1558 július 22-ikéről; Charričre, id. m. II. k. 488. l. A velenczei követ Perából, 1558 július 12-ikén; Hurmuzaki, Documente, VIII. k. 84. l.
142. Izabella és János Zsigmond érmei.
A közigazgatási végzések és adókivetések mellett még két nevezetes dolog magaslott ki e tordai gyűlésen: a vallásügy, melynek szabad gyakorlata fentartásával a sacramentarius kálvinisták felekezetét eltiltották, sőt Dávid Ferencz püspök papjaival pár hét mulva (május elsején) ez ügyben ugyancsak Tordán zsinatot is tartott.* A másik ügy: a királyné államtanácsának kibővítése 12 tagra. Ott volt köztük az öreg Bebek is,* de Izabella éppen az ő működése ellensúlyozására választotta most maga mellé az ország és a Részek legkiválóbb főurait. Mert iránta való bízalma már a téli hadjárat idején megingott.* Sok minden dologban másként kellett volna a megtérő főúrnak viselkednie, az meg méltán sérthette a királynét, hogy Bebek az ő tudta és engedélye nélkül járat a portára.* Csakhogy neki meg az adott okot panaszra, hogy Izabella sem a vajdai, sem a kincstartói állást nem tölti be és maga akar kormányozni.
Ennek íratait, illetőleg a synodus leírását kiadta Dávid Ferencz; Szabó Károly, Régi magyar könyvtár, II. k. 77. sz. a. Legújabban írt róla Pokoly József «A református egyház megalakulása Erdélyben» cz. tanulmányában: Protestáns Szemle, 1902. évf. 72–74. l.
Ez 1558 márczius 27-ikétől április 3-ikáig tartott országgyűlés végzéseit lásd Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 30–32. és 87–93. l.
A portai osztrák explorator 1558 február 13-iki id. jelentésében.
Ezt a királyné embere egy ízben Konstantinápoly útczáin hányta szemére Bebek követének; a titkos explorator Konstantinápolyból, 1558 április 1-jén, a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Arra vigyáztak a rendek, hogy a királyi tanács kiegészítésekor idegenek ne jussanak közéjük, mint harmadéve. Hanem azért a királyné még sem élhetett nélkülök, a mi természetes. S a lengyel Ligenzának például akkora befolyása volt reá, hogy nélküle semmi sem történhetett udvarában, s még Kendy Ferencznek is alkalmazkodnia kellett hozzá.* Az idegeneknek e szerepe, úgyszólva uralma rossz vért, lassanként elkeseredést szült a magyar nemesség körében, melynek a mellőztetés joggal fájt.
Így pl. Kendy 1558 május 8-ikán egy kolozsvári város-szolgát küldet Gyulafejérvárra Ligenzához, ki nélkül nem mert intézkedni; a kolozsvári id. jegyzőkönyv 35. l.
143. A marosvásárhelyi vár és templomerődítés.*
A marosvásárhelyi vár képét (459. l.) Greguss János rajzáról, Orbán Balázs «A Székelyföld leírása» IV. k. (Pest, 1870.) 127. l. fametszetéről kicsinyítve közöljük.
Így valósággal nemzeti párt keletkezik ellenük körükben, melynek tagjai hova-tovább mind hosszabb időre maradoznak el az udvarból, hogy annál gyakrabban találkozhassanak Kendy szentiványi kastélyában. Ez a királynénak is feltűnik, s attól fél, hogy majd áttérnek Ferdinánd hűségére, mivel fiaikat is szívesen küldik fel udvarába.* Pedig ez eszük ágában sem járt, s csak a haza sorsa fölött tanakodtak, egy-egy pohár ó-bor mellett. Egy ízben meg is lepte s felelősségre is vonta őket a királyné asszony Marosvásárhelyen, hová – a húsvéti ünnepeket Gyulafejérvártt töltvén* – április utólján hirtelen átjött törvényt ülni a székelyek közt.* Szemükre hányva kishitűségüket, hívatkozott hadi sikereire s a külföld tiszteletére, melyet iránta tanusít. Hisz csak az imént, pár nappal előbb érkezett haza a tanult somlyai Báthory Kristóf is Párisból,* hová még az elmult év őszén küldte volt követségbe, az udvarában járt portai franczia követ, Cambray tanácsára.* II. Henrik örömmel fogadta a szövetség tervét, melyet a magyar királyné fia, régi pártfogoltja érdekében kért, és küldöttjét ez év január közepén teljes reménységgel indította vissza. Mellé adta a maga részéről Martinés Lajost, kit Izabella még Lengyelországból ismert, és Velenczén, Raguzán, Belgrádon át jutottak hozzá udvarába.* Jelentésük itt nagy örömöt okozott, mert arról szólt, hogy a franczia király öt évre 5000 főnyi hadra való pénzsegélyt ad János Zsigmondnak, kit vejéül is elfogad s azonkívül közbenjár érdekében a szultánnál,* hogy visszaadják neki a tiszáninneni földet Orsováig, melyet tőle Buda átadásakor kapott, de aztán «György barát ravaszsága» következtében ismét elvett tőle.*
A portai explorator jelentése Konstantinápolyból, 1558 május 10-ikén; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Izabella rendelete a szász univerzitáshoz (Gyulafejérvárról, 1558 április 11-ikén) 15,000 frtnyi adójuk beszedése ügyében; egykorú másolata a beszterczei városi levéltárban.
A királyné idéző-levele Marosvásárhelyről, 1558 április 29-ikén Mikó Balázs számára, hogy törvényszéki curiája elé jöjjön, számot adni hatalmaskodásairól; eredetije ugyanott. Április 26-ikán a királyné még Fejérvárról ír; Jakab, Oklevéltár Kolozsvár történetéhez, II. k. 39. l.
Izabella és fia Gyulafejérvárról, 1558 április 20-ikán két megbízható embert kér a franczia követ megérkezése alkalmából tartandó gyűlésbe; a beszterczei városi levéltárban.
Istvánfi szerint ez 1557 elején járt Izabellánál; Forgách, id. m. 162. l.
Az acquesi püspök jelenti Delavignenek Velenczéből, 1558 február 1-jén, hogy Pierre Louis de Martinés két napja ért oda a franczia királytól, útban Erdély felé, «ou le roy l’envoye ambassadeur devers la royne d’Hongrie». Martinés aztán márczius 12-ikén Raguzából, 27-ikén meg Belgrádból ír; Charričre, id. m. II. k. 437. l.
Az egykorú Forgách nyomán Szalay, Magyarország története, IV. k. 314. l. Báthory Kristóf követsége, útja, párisi küldetése és velenczei tartózkodása részleteiről sajnos egyebet nem írhatunk, mivel a római vatikáni levéltár francziaországi és velenczei nunciatura-gyűjteményéből ép ez 1557–58-iki évi jelentések hiányoznak.
Izabella királyné id. 1558 február 10-iki levelében, Charričrenél.
A változó szerencsével folyó téli hadjárat és apró-cseprő csete-paték közben,* ezalatt Bécsben is megindultak a tárgyalások a békesség ügyében. Ezeket most a lengyel király kezdeményezte nővére nevében, a ki – hosszas hallgatás után* – előbb udvarmestere: Czikowski, majd aulicusa: Nizowski útján kérte támogató közbenjárását. Zsigmond Ágost hajlandó volt erre, de kifejezte meggyőződését, hogy Ferdinánd tartsa tiszteletben az előbbi szerződéseket, Izabella királyné pedig olyan helyre vonulhasson, hol korának és betegeskedésének megfelelőleg, nyugodtan élhessen.* A császár szívesen fogadta Cromer Márton lengyel követ előterjesztését a béke érdekében.* Az elmúlt évek tanusága is mutatja, hogy ő barátsággal viseltetett a magyar királyné iránt, s bár sok terhes oka volna a haragtartásra, hajlandó illő feltételek mellett kibékülni, ha Izabella várparancsnokai a fegyverszünetet megtartják. Nem úgy, mint tokaji kapitánya,* a ki Kassáig háborgatja híveit és egyenesen kijelenté, hogy őt fegyverszünet nem kötelezi.*
Izabella csapatjai 1558 február havában három várkastélyt foglaltak el a Felvidéken, de ezt azzal a nagyítással újságolták meg a portára, hogy «a kis magyar király» hada Ferdinánd 10,000 Landsknechtjét ölte meg; Delavigne tudósítása Konstantinápolyból, 1558 márczius 2-ikán, Charričre, id. m. II. k. 449. l.
Az előző 1557-ik évben, január 7-ikén küldik be Izabellához Varsóból Pekoslawski cubiculariust az ő ottmaradt holmijával, mit négy ló szállított Magyarországba, márczius 24-én meg Przeclawski András krakói kanonok indúl be hozzá, 300 frt útiköltséggel; eredeti feljegyzések a varsói főlevéltár számadásai 180. kötetében.
Zsigmond Ágost király Cromer Mártonhoz Vilnáról, 1558 április 23-ikán; az ilyvói Ossolinski.intézet kézírattára id. 155. k. 64–68. l.
Ferdinánd első válasza Cromerhez, 1558 márczius 17-ikén; eredeti fogalmazványa a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.
Ferdinánd felelete Cromer előterjesztésére (1558) május 23-ikán per Marcum S(ingmoser); az ilyvói id. 155. k. 84. l.
Ferdinánd előbbi válasza Cromerhez 1559 május 1-jéről: Responsum-pro oratore Polono in negocio reginae Isabellae; eredeti fogalmazványa a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.
144. II. Henrik király aláírása.*
II. Henrik aláírása (461. l.) Oberleitner Károly «Album de fac-simile de régents» cz. Munkájából (Bécs, 1862. IV. tábla, 5. hasonmás) van véve.
Nem is jöhetett hát létre a kívánt békesség s folyt a hadakozás tovább. Somlyai Báthory István ezer főnyi hadával Szatmár táján a Szamos vonalát védte. A királyné asszony meg a júniusban tartott hosszú gyulafejérvári országgyűlésen ismét általános hadfelkelést rendelt Tordára, hová július végén maga is elment fiával,* néhány hétre.* Ezúttal az is szóba került, hogy Izabella – minthogy a rendek már nem győzték iszonyú költségeit – menjen Váradra lakni, hol számára palotát is kezdtek építeni.
Tordáról írt együttes oklevelük 1558 aug. 5-ikéről; Székely oklevéltár, II. k. 145. l.
Csikszeredának Tordáról, 1558 augusztus 12-én (Úrszíne változása utáni pénteken) írt védlevelét emliti Orbán Balázs, A Székelyföld leirása, II. k. (Pest, 1869). 23. l.
Ezt az ügyet Kendy Ferencz vetette fel, hogy valamikép elválaszthassák a királyfit anyjától.* De nem ért czélt, s csak növelte maga iránt a királyné bízalmatlanságát, mely azóta keletkezett, hogy Bebek és a Kendyek Ferdinánd vezéreivel titkos tanácskozást folytattak. Legalább erről suttogtak már ezen az országgyűlésen is, melyre az öreg Bebek el sem jött. A rendek könyörgésére azonban Izabella megbocsátott neki.* Hanem midőn a nyár folyamán rájött, hogy Ferdinándtól levelet fogadott el s azt szolgája, Kocsis Marczi neki át is adta, a királynét elfogta a harag s bosszút forralt a pártosok ellen, kik őt méreggel akarták eltenni láb alól.* Bosszúját szította az a körülmény is, hogy még ők panaszolták be a portán, hogy a németekhez akar átpártolni s e végből alkudozik a császárral. Sikerült ugyan e vádak alaptalanságáról a nagyvezért meggyőznie, de azért haragja nem szünt. Sőt naponta izgatta környezete, a lengyelek és Balassa Menyhárt, a három főúr vetélytársa, s midőn benne kész eszközt vélt találni ellenük,* elhatározta megöletésüket. Iszonyú lelki harczot vívott magával álmatlan éjszakáin, míg erre ráadta magát, mivel természettől vallásos, kegyeslelkű, a ki boldog volt, ha kegyelmezési felségjogát gyakorolhatta. Hiszen – hogy régebbi eseteket ne ismételjünk – még élénk emlékezetében volt a jóknak, nemeseknek, miként fejezte ki tavaly elismerését Brassó város tanácsa iránt, hogy lázadó polgárán, Kirschner Györgyön, a húsvét előtti bőjtben, Krisztus Urunk szenvedéseire való emlékezéssel nem hajtotta végre az elrendelt halálos ítéletet,* s aztán maga elé hozatván a bűnöst, miként bocsátotta szabadon gyalui várából.* Ám könyörületességét elfojtotta most a szenvedély, melyet nem tudott már mérsékelni sem a jóság, sem a józan ész szava. Mert fájt szívének a Kendyek hálátlansága és nem tudta feledni a legyeskedő «rabiatus» Bebek tolakodását, melylyel egy ízben nőiségét sértette meg.*
Mágóchy Gáspár Nádasdy Tamáshoz Gyuláról, 1558 június 6-ikán; Pray, Epistolae, III. k. 130–132. l.
Az 1558 június 5-ikétől 21-ikig tartott partialis gyűlés végzései: Erdélyi országgyűlési emlékek, II. k. 93–100. l.
Scherer Pál egykorú feljegyzése: Album Oltardianum, id. h. 23. l. Ferdinánd leveléről (melyben Bebeket felszólítja, hogy hűségére térjen) a portai osztrák explorator ír Konstantinápolyból, 1558 október 6-ikán; a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
Balassa bűnösségével a portán is tisztában voltak, s midőn ott egy ízben (1559 május végén) szóba került, Rusztán basa, a nagyvezér úgy nyilatkozott róla az erdélyi követnek, hogy meg kell öletni a kutya Balassát, mivel ő volt oka Bebek megöletésének. S ha a királyné meg nem öleti, egy szép napon hűtlenné válik hozzá. A portai osztrák explorator Konstantinápolyból, 1559 június 1-jén; ugyanott.
Izabella levele Brassó tanácsához Gyulafejérvárról, 1557 április 18-ikáról; a brassói városi levéltárban, 469 sz. a. Halálos ítélete Gyulafejérvárról, 1557 márczius 19-ikéről; ugyanott, 467 sz. a.
Ostermayer krónikája, id. h. 520. l.
Erről a 8. lapon szóltunk bővebben.
Így következett be ez a politikai orgyilkosság 1558 szeptember elsején, «Istennek rendelése szerint», a mint az egykorúak hitték.* A királyné tanácskozásra hívta szenátorait Gyulafejérvárra s meghagyta Balassának, hogy a mint az áldozatra szántak feljönnek, éjjel, az első kakas-szóra lepje meg őket 500 főnyi lovas és gyalogos csapatjával a kis udvari kapun át, Forgách Ferencz kertje mellett. Úgy is lett. Kendyék későig borozgattak társaikkal szállásukon, s mikor aztán Csáky Mihály kanczellár is hazament, szépen lefeküdtek. Erre a drabantok Daczó Tamás és Perussith Gáspár vezetése mellett felverik az öreg, beteges Kendy Ferenczet az ágyból, s kifosztják szekrényeit, ruháit. Könyörgésére megengedték, hogy félrevonuljon a kamarába, s midőn már nem győzvén visszavárni, rányitották annak ajtaját, arczraborúltan imádkozva találták. De ez nem használt. A szívtelen zsoldosok egyike «egy hegyes tőrrel leszúrta», egy másik agyonlőtte s testét összeaprítva szétszórták a szobában. Ekkor Bebek Ferenczhez mentek, s felköltötték, azt mondván, hogy a királyné sürgősen hívatja. Felriadván, fegyveréhez nyúlt, de nem használta, mert a gyilkosok esküdöztek, hogy igazat mondanak. A mint azonban házából kilépve megpillantá a fegyveres csapatot, ijedtében földre rogyott s úgy fogadkozott ártatlanságáról Istenre és minden szentekre. Nem hittek neki, sőt midőn papot kívánt, hogy elkövetkezett utolsó óráján legalább meggyónhasson, durván azt felelték, hogy felesleges annak pap, a ki a papokat életében kigúnyolta. Leütötték hát lábáról, s fejét vevén, testét meghurczolták a sárban. A zajra felébredt most a szomszéd szobában alvó Kendy Antal is és mialatt podagrás lábaira inasa felsegíté a nadrágját, rátörnek a haramiák. Támadásukra felemelte karjait, hogy tisztes fejét megvédje, ám kíméletlenűl leütötték, s vére végigfolyt a padlón.
Székel István írja id. világkrónikája 237b. lapján, de napját tévesen szeptember 22-ikére tevén. Hogy tényleg 1558 szeptember 1-jén történt, összevágóan jegyezték fel az egykorú tudósítók. l. Ostermayer krónikája, id. h. 521. l., Irenäus András bejegyzése egy Melanchton-féle naptárban: Archiv für siebenbürgische Landeskunde, III. k. 359. l. s a Székely krónika: Tört. Tár, 1880. évf. 641. l.
145. Kendy Antal aláírása.*
Kendy Antal aláírása (464. l.) 1556-ban Radnóton kelt okleveléről való, mely a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában őriztetik. Olvasása: Kendy Antal önkezével.
E közben megvirradt, s midőn híre ment a hármas gyilkosságnak, nagy sokaság gyűlt össze a holttestek körül, melyekhez már kutyák is hozzáférkőztek. Eljött lakásáról a török csausz is és miközben papucsait az áldozatok vérében megforgatta, bosszúsan kiáltá: Így bűnhődjék minden áruló, a hatalmas császár parancsából! Este felé aztán a szakácsok régi lepedőkbe szedték fel a meggyilkoltak testrészeit, eltemetvén azokat illő ünnepélyességgel György barát sírja közelében.*
Miles után, a ki (id. m. 71–73. lapján) legbővebben írja le a három főúr megöletését. Leírását bővíti Verancsics levele Nádasdyhoz Bécsből, 1558 szeptember 19-ikéről; Pray, Epistolae, III. k. 135–9. l. és Verancsics munkái, VII. k. 239–240. l.
