II.
II.
Országos zavarok. A betegeskedő János király feleségével Visegrádon, hol György barátot Izabella hűségére esketi. Rorario Jeromos pápai nunczius Budán. Maylád és társainak lázadása hírére János király Erdélybe indúl, de 1540 tavaszán ismét feljön, mikor megtudja, hogy Kmita Péter apósától udvarába érkezett. Akirályné hűségi esküt fogad várai kapitányaitól.
EZZEL az ügygyel János király egy ideig ismét nem törődhetett. Még kevésbbé a békeszerződés kihirdetésével. De Held dr. informatioinak ellensúlyozására elővigyázatból (még augusztus havában) Ferdinándhoz küldte Batthyányi Orbánt, György barát intimusát, a ki azzal a hírrel jelent meg Bécsben, hogy a török Nándorfejérvár körül már 36 ezernyi lovast gyűjtött és egyenesen Zágrábnak tart.* A híresztelésnek fele sem volt igaz, de a ravasz kincstartó czélt ért: egy darabig nem sürgették a kihirdetést, azután pedig Statilio erdélyi püspök felküldésével* húzta-halasztgatta az ügyet.
* Morone bécsi jelentése 1539 szeptember 2-ikán; Dittrich, id. m. 19. l.
* Statilio október 22-ikén ért a bécsi udvarba; Dittrich, id. m. 37. l.
Országos, fontosabb dolgok foglalták el eddig is a királyt s deczember hó elején az a váratlan hír jut a budai udvarba, hogy Erdélyben lázadás ütött ki ellene, melynek feje maga a két vajda Maylád István és Balassa Imre. Ezek Erdély kiválóbb nemeseivel egyelőre arra szövetkeztek maguk közt, hogy ha netalán beteges uruknak, «az fejedelemnek szerencsétlensége avagy gonosza történnék», közös egyetértéssel válaszszanak maguknak mást. Csakhogy az is kitudódott, hogy a nagyravágyó Maylád magának akarta megszerezni Erdélyt, még a király életében, melyért adót is ajánlott fel a szultánnak. János királynak fájt ez a hálátlanság, mert hisz jóformán az egész (1538-ik) múlt évet Erdélyben tölté, személyesen járt, s békítgetett Tordán, Görgényben, Segesvártt, Brassóban, Nagy-Szebenben, Fogarason, Gyulafejérvártt,* s úgy a magyarok, mint a szászok szívesen fogadták és esküdtek neki hűséget a kolozsvári országgyűlésen. De jól tudta, honnan fúj a szél, s miként izgatott ellene Ferdinánd Konstantinápolyban is.
* Erdélyi tartózkodásának helyei kitűnnek számadási jegyzékéből: Tört. Tár, 1889. évf. 189–190. l.
21. Maylád István aláirása.*
* Maylád István aláírása (62. l.) 1533 február 26-ikán kelt leveléről van éve. Eredetije az Országos Levéltár, Tört. Eml. Oszt. B. osztályában; olvasása: Servitor Maylad etc.
Ez utóbbiról Wilamowskitól értesült, a ki a lengyel király megbízásából a nyár folyamán, július közepén járt Budán, hogy elmondja, micsoda istentelenségeket beszéltek róla és ellene a portán, a honnan éppen visszatért volt.* A sok vád és besugás megczáfolására a király György barátot akarta a szultánhoz küldeni, de mire felkészűlt, s az ajándékokat összegyűjtötte, vége lett az évnek.* A beteges király azonban, kinek gyakori fuldoklási rohamai voltak, s érezte, hogy nem sokáig fog élni, minden eshetőségre előkészíté magát és tanácsosait. Most már ritkábban járt ki, de szabad idejét gyakran felhasználta arra, hogy feleségével Visegrádra kocsizzék, a hol – letéve az állami élet gondját – legjobban pihenhetett és legszívesebben szeretett tartózkodni.* Izabella is örömest jött ide, felfrissülni e gyönyörű fekvésű vár vadaskertjében, kivált mióta áldott állapotban volt, és sokat gyöngélkedett. Július hónapját teljesen itt töltötték, s az egész hely megélénkült, mint a régi magyar királyok idejében. A hajón érkező Heldet János király a királyné asszony, a kalocsai érsek, a váczi püspök és sok nemes kíséretében a Dunaparton fogadta (július 8-ikán) s vendégelte meg hetekig, mialatt a nándorfejérvári basa követsége és a hazatérő Winzerer is felkereste.* A magyar királynék nyári palotája a dunaparti vízitorony, a hagyomány «Salamon-tornya» szomszédságában állott, s mellette a hegy tövében kolostor,* melynek ragyogó kápolnájában hallgatták a misét. Maga az «udvar» különben «számos büszke palotából és egyéb pompás épületből áll,» s oly tágas, hogy «350 szobája és terme egy és ugyanazon időben négy királyt fogadhatott be, azoknak összes kíséretével és szolgaszemélyzetével.» Akkora volt itt még mindig a fény és pompa, a milyet az egykorú Oláh Miklós (későbbi esztergomi érsek) még Párizsban sem látott.* De nem látott Izabella sem felségesebb kerteket, gyönyörűbb virágpázsitokat és illatosabb hársfa-sorokat, melyek valósággal kínálkoztak az üdülőnek.
* Zsigmond király útasítása Wilamowski Jakabhoz 1539 július 7-ikén; a krakói Czatoryski-kézírattárban: 56. k. 144. sz. a.
* György barát Zsigmond királyhoz Szász-Sebesről, 1540 július [2]8-ikán ; ugyanott, a 277. k. 239–244. l.
* Ezidőből János király négy Visegrádon kelt oklevelét ismerjük: május 19., július 19. és 25. napjairól (Székely oklevéltár, V. k. 56–57. l.) és július 29-ikéről. (E két utóbbi Brassó városi levéltárában, 436 és 437. sz. a.)
* Dr. Held Mátyás két jelentése Visegrádról 1539 július 14- és 25-ikéről: Gévay, id. m. 13–15. és 17–19. l.
* Omichius leírása gr. Apponyi Sándornál, id. m. 336. l.
* Oláh Miklós leírása szerint: Szamota, id. m. 523–24. l.
22. Visegrád régi képe.*
* Visegrád régi képe (63. l.) Dillich 1600-iki krónikájából való, mikor már török kézen volt, miként azt a képen látható minaretek is mutatják.
Egy ilyen visegrádi üdülés alkalmával, egy szép őszi napon ment itt végbe az a történeti fontosságú, megható jelenet, melylyel János király az ország jövőjét akarta biztosítani. Hűségesküt vett a baráttól – leendő utódja számára. Balkezével György barát, jobbjával Izabella kezét fogva, elhaló, remegő hangon kérte, hogy ha Isten fiút adna nejének, viselje gondját atyjafiával szuraklini Petrovics Péter temesi gróffal együtt,* s őrizzék meg Izabella részére Budát és Visegrádot, nehogy a királyné kénytelen legyen elhagyni az országot.*
* Petrovics Forgách Ferencz szerint (krónikája régi kiadása, 211–12. l.) Boszniából való volt és anyai ágon állott atyafiságban János királylyal; említi Szerémi is, id. m. 145. l. Általánosabb felfogás szerint Pozsega vármegyéből szakadt Tiszántúlra.
* György barát Zsigmond királyhoz, id. levelében.
A barát megfogadta, a mire királya elkötelezte, s ez megkönnyebbűlten tért vissza Budára. Itt János király most már szinte megújulva végezte rendes teendőit: reggelenként misére járt az udvarral, majd tanácsot tartott, s fogadta az idegen követeket. Ferdinándtól érkezett egymásután kettő is a váradi béke ügyében, azzal az engedménynyel, hogy ha már nem akarják kihirdetni, legalább az ország rendjei ismerjék el külön oklevélben Ferdinánd örökösödési jogát János király országrészében. De a barát nem engedett Rorario Jeromos pápai nuncziusnak, habár (deczember 12-ikéig) egy egész hónapot töltött is a magyar udvarban. A király különben nagy szívességgel fogadta. Megbízatása szerint a követ mindenekelőtt III. Pál pápa szerencsekívánatait fejezte ki házasságához s a Ferdinánddal kötött béke létrejöttéhez. Aztán köszönetét tolmácsolta azért a fiúi hűségeért, hogy tavaly Statilio püspök által látogatta meg, de elnézését kéri a pápa, hogy nehéz viszonyai között csak 10,000 aranyat küldhetett vele Buda vagy más vára megerősítésére.* Külön audienczián (november 13-ikán) adta át a Szent Atya üdvözletét a királynénak, kinek nevében Statilio felelt; de utána maga is beszélt vele, s kiemelte róla, hogy olaszúl oly szépen társalog, mintha csak Olaszországban nevelkedett volna.* Azontúl Rorario keveset láthatta a királyt, mert (zaklatásai elől menekülve) Katalin-napján Csepelszigetére ment vadászni, s a hirtelen beállott jégzajlás miatt szinte két hetet töltött ott,* Ráczkevére szorúlva.*
* A pápa útasításának hivatalos másolata a római vatikáni levéltárban: Varia Politicorum, 81. k. 592–93. l.
* Rorario jelentése Farnesehez Budáról, 1539 november 16-ikán: Óváry, III. Pál levelezése, 87–90 l.
* Rorario jelentése 1539 deczember 7-ikéről; ugyanott, 98. l.
Egy Ráczkevéről 1539 deczember 4-ikén írt oklevelét lásd Brassó város levéltárában, 438. sz. a.
A másik, a ki felváltotta, magyar volt: Bornemisza Pál veszprémi püspök, bécsi udvari titkár; de ez már nem találkozhatott a baráttal, mert Esztergomban járt, a mikor megtudta, hogy a király az erdélyi zavarok hírére (deczember 17-ikén) gyorsan elútazott Várad felé. Magával vitte a barátot is, a kit száz főnyi lovaskísérettel Váradról akart beküldeni a portára, a mi már olyan elhatározott dolog volt,* hogy a nagytekintélyű miniszterért – a király rendeletére – nyilvános imákat végeztek a templomokban, hogy szerencsésen járjon és térjen vissza.* De útjából nem lett semmi, megakadályozta az erdélyi felkelés és a király halálos betegsége; az igaz, hogy nem is volt a barátnak erre a portai küldetésre semmi kedve.
* Ennek híre Bécsbe is eljutott, Morone deczember 28-ikán ír róla; Dittrich, id. m. 73. l.
* Bornemisza Pál Ferdinándhoz Esztergomból, 1539 deczember 20-ikán; Gévay, id. m. 32. l.
Nehéz szívvel búcsúzott a király nejétől, a kit eleinte magával akart vinni;* hanem vigasztalta, hogy visszajön arra az időre, mikor a lengyel király követe Budára ér.
* Verancsics Antal levele Budáról 1539 november 29-ikéről Opaliński Péterhez: Összes munkái, VI. k. 48. l.
23. Kmita Péter síremléke Krakóban.*
* Kmita Péter síremléke (66. l.) a krakói Wawel székesegyházában, a bejárattól jobb kézre van; itt Kroeger József fényképész felvételéről közöljük. A sírirat szerint Kmita 1533-ban (pridie kalend. Novembris) halt meg 76 éves korában.
A 63-ik évében járó öreg Kmita nem mert útnak indúlni a kemény télben, betegeskedett is, és várta, a míg az idő kissé enyhűl. Közben arról értesűlt a lengyel király, hogy a leánya hitbéreül lekötött várak egy része az oláh és török határ közelében fekszik, a miért inkább óhajtana pénzt helyettük. S bízalmasan (külön czédulán) azt is meghagyta követének, hogy addig ne adja át János királynak levelét, melyben leánya hozományának hátralévő öszszegét Kassára küldeni ígéri, a míg a várakra vonatkozó kötelezvényét Izabella kezébe nem adták, a mit eredetiben hozzon haza, másolatát pedig hagyja a királynénál.* Így február közepe lett, mire a lengyel marsall Budára ért. Ennek hírére János király is feljött Erdélyből az udvarba, hogy megtudja apósa üzenetét. Új dolgot nem tartalmazott, de köteles udvariassággal kelle végighallgatnia Kmita oratioját, melyben előadta Szapolyai házasságának úgyszólván egész történetét, gyöngéd czélzásokkal azokra a belőle következett, nem remélt nehézségekre és félreértésekre, melyek a lengyel királyi párt annyival inkább meglepték, mert azokra nem voltak elkészülve, már csak a két uralkodóház közt fennálló régi barátságnál fogva is. A lengyel követ egész tudását és szónoki erejét belemeríté e beszédbe,* melynek elhangzása után hozzáfogtak a tárgyalásokhoz. Így aztán Reminiscere-vasárnapján (február 22-ikén) szerencsésen el is intézték a fennforgó ügy függő részleteit, Schönach Sebestyén főasztalmester, Ferdinánd követe jelenlétében.*
Zsigmond király útasítása Krakóból 1540 február 4-ikéről; egykorú másolatban a Czartoryski-kézírattárban: 277. k. 37–39. l. Február 6-iki levelét, melylyel Kmitát útnak indítja, kiadta Dogiel.
* Kmita Péter beszéde «Secreta legatio» czímen az id. «Cancellaria polonica» cz. kézíratban, 107–110. l. E kötet különben sok olyan oklevelet tartalmaz, melyet már a fenti, krakói 277. kötetből idéztünk.
* Ezt Ferdinánd 1540 február 18-iki levelével küldte le Bécsből; eredetije a bécsi állami levéltárban.
24. János király aláirása.*
* János király aláírása (67. l.) 1538-ból. A «Magyar Nemzet Története» V. kötetének 79. lapján jelent meg. Olvasása: Ioannes rex manu propria.
A király Izabella hozománya és hitbére fejében 140,000 magyar arany forint értékben ráíratja és átengedi neki Solymos, Lippa, Déva, Csicsó és Kis-Küküllővár birtokát egészen, Tokaj, Regécz és Tállya várak jövedelme felerészét, valamint Kassa harminczadját és Debreczen városát; de mivel az most más kezén van, kötelezi magát számára két év alatt kiváltani. A felsorolt várak kapitányai kötelesek a királyné személye előtt neki hűségi esküt tenni, melynek szövegét is megállapították. E birtokok jövedelmét a király Izabella udvartartására rendeli, de ha arra elég nem lenne, máshonnan fogja a hiányt pótolni.
A lengyel követ február 25-ikén ratifikálta e feltételeket, elútazása előtt pedig (28-ikán kelt levelében) biztosítá János királyt arról, hogy a hozomány összegéből visszatartott pénzt és tárgyakat Szent-György napjára beküldik Kassára, a király megbízandó emberei kezébe. Így végezte szerencsésen Kmita gróf magyarországi küldetését, mire Zsigmond király is nyugtázta (márczius 24-ikén) veje levelei átvételét.*
* Az erre vonatkozó hét oklevél közölve Dogielnél, id. m. 143/7. l. Zsigmond levelének kelte: Cracoviae, feria quarta magna 1540, vagyis márczius 24-ike.
A lengyel király teljesen meg volt elégedve az eredménynyel. Külön emberével köszöni meg János király nagylelkűségét, melylyel felesége hitbérét biztosítá.* Másként is figyelmes volt iránta, midőn – a portáról érkezett hírei folytán – inté, hogy vigyázzon jól birodalmára a töröktől,* de meg az elűzött Péter havasalföldi vajdától is, a ki nála, a krakói udvarban kérette közbenjárását, hogy János király adja vissza azt a két erdélyi várát, melyeket «mindíg Havasalföldéhez tartozottak»-nak állít;* nem tudván, hogy a király éppen e várak egyikében: Csicsóban tartá már akkor fogva a lázadó vajda feleségét és gyermekeit.*
* Zsigmond Krakóból 1540 április 23-ikán; a krakói Czartoryski-múzeum kézírattárában, 277. k. 140–41. l.
* Zsigmond Krakóból 1540 február 20-ikán; ugyanott, 110. l. János király köszönő levele Budáról márczius 8-ikáról, 131/3. l.
* Zsigmond Krakóból 1540 február 22-ikéről; ugyanott, 109. l.
* Verancsics, testvérének Gyulafejérvárról 1540 február 2-ikáról: Összes munkái, VI. k. 60. l.
Hátra volt még Izabella várai parancsnokainak hűségi eskütétele – a megállapodások szerint – nagyobb biztonság kedvéért, a lengyel király képviselője jelenlétében. E végre Zsigmond király egyik titkárát: Sbonski János krakói őrkanonokot küldte be Budára* a kitűzött Misericordia-vasárnapra, a hol ez ünnepélyes aktus másnap, április 12-ikén ment végbe a királyné és kísérete előtt. Az esküt Szalánczi János küküllővári várnagy tette le, de eskülevelét társai: Hunyadi Literatus Péter dévai, Nagy Kristóf csicsói, Jánosi Pál solymosi és lippai, s Kornis János tokaji várnagy nevében is kiállította. Jelen voltak még: Statilio János erdélyi püspök, Werbőczi István kanczellár és királyi helytartó, Ráskai István nógrádi főispán, Athinai (Literati) Simon országbíró, kerekszállási Márkus Péter és öcseni Baranyai Mátyás, Tokaj vára prefektusa, mint a király tanácsosai.*
* Zsigmond király útasítása számára és meghatalmazása «ad accipiendum juramentum a capitaneis castrorum in Hungaria» kelt Krakóban, 1540 feria quarta magna; a kolozsvári id. köt. 112. l.
* Az oklevél közölve Dogielnél, id. m. 147. l. Lippa várnagya talán tévedésből van Janokinak szedve.
Most már a királyné hozománya hátralévő összegének, s a paraphernum visszatartott részének beküldését sem volt többé oka a királynak késleltetnie. S ha nem is Gergely-napján, de pár héttel később, május 18-ikán veszi át Kassán Luthomirski Jánostól a magyar király e czélra odaküldött két biztosa: Ödönfi László és Matychnai István.* Izabella néhány szolgájának Kassán maradt (vagy zálogba vetett) holmiját azonban most sem akarták kiadni, úgy hogy Estári Jánosnak, a királyné udvarmesterének csak három hónappal később sikerült azt Kassai János vice-kamarástól visszaváltani.*
* János király megbízó levele Váradról 1540 márczius 29-ikéről s a biztosok elismervénye: Inventarium privilegiorum... quaecunque 1682 in archivo regni in arce Cracoviensi continentur. (Párizs, 1862.) 30. és 32. l. Továbbá Óváry, A Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottságának oklevél-másolatai (Budapest, 1894.) II. füzete, 73–74. l. Ezt a munkát ezentúl «Óváry regesztái» czímen fogjuk rövidség okáért idézni.
* Izabella rendelete a kassai bíróhoz Budáról 1540 április 6-ikáról (Tört. Tár, 1901. évf. 112. l.) és július 26-ikáról a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.
