I.
I.
4. KAKAS KOLOZSVÁRI HÁZÁNAK EGYIK ABLAKPÁRKÁNYA.*
Kakas kolozsvári házának egyik ablakpárkányát ábrázolja második fejezetünk (ll. l.) Sebestyén József tollrajzában. A közepén látható monogramm a ház előbbi tulajdonosa: Stephanus Wolfart kezdőbetűit jelzi, mivel ő restaurálta a házat, melyhez özvegye elvételével jutott Kakas.
Zalánkemény, a Kakas-család ősi fészke, melyet a török elől kénytelen elhagyni. – A család Erdélybe települése. – Első ismert őse: Kakas Márton. – Kakas András kolozsvári polgár. – Emelkedése, előbb kamara-ispáni hivatalra, majd nemességre. – Hirtelen halála.
Titelen alól, ott, hol a Tisza belekönyököl a Dunába, fekszik meredek, dombos helyen Zalánkemény vagy tán helyesebben: Szalánkemén, a Duna jobb partján. Neve nincsen semmi összefüggésben Zalánnal – mint hitték és hihetnők – hanem Sóskőt jelent a délszlávok nyelvén, s kapta sós forrásaitól, meg nagy sóraktáraitól,* melyekből hazánk délvidéke a régi időkben sóját beszerezte. Kedvező fekvéséért már a rómaiak gyarmatosították és Rittium romjain épült fel a későbbi vár és városka, melyet a magyarok Fejérkőnek vagy Fejeskőnek is neveztek.* De némi nevezetességre csak akkor vergődött, mikor Zsigmond király Brankovics György szerb despotának adta egyebekkel együtt, cserében Nándorfejérvárért.* Unokáját, a «sárkány» mellkénevű Vukot Mátyás király is megerősíté birtokában, s a völgyi templomban ma is mutogatnak egy magasra vert kampós szeget, melyre templombajövet a vitéz Zmáj Brankovics kalapját szokta akasztgatni.* Azután ismét visszakerült a királyi birtokok közé;* ma már azonban a kis szerémségi község völgyeiben minden csendes és lakói kereskedésből, de főleg halászatból élnek, minthogy sehol a Dunában nem fognak olyan szép vizát, mint itt a zalánkeményi partrész forgóiban. Régebben, míg a vizeket nem csatornázták, ez a halászat is jobban fizetett, mert olyik viza hal 10–15 kis mázsánál is többet nyomott;* hanem azért ez az ősfoglalkozás ma is eltartja a kettős község négyezernyi szerb, horvát lakosságát.
Horvát források után dr. Margalits Ede: Horvát történelmi reperterium I. k. (Budapest, 1900.) 45. l. és II. k. 93. l.
Ugyanott, az I. k. 40. és 263. l.
Thúróczi krónikája szerint ugyanott, a II. k. 535. l.
Ugyanott, az I. k. 41. és 45. l.
Pesty Frigyes nyomán dr. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. k. (Budapest, 1894.) 233. és 237. l.
A komáromi «Mindenes Gyűjtemény» 1790. évi III. k. 136. l. szerint, de ez téves, mivel még a legnagyobb viza sem igen nehezebb 160 kilogrammnál.
Innen származott el a Kakas-család, Magyarország e kis zugából, mely századának egy pálosrendi kegyes író-barátot,* egy jámbor tanuló-diákot,* s egy rettegett, kegyetlen hadvezért is adott* kortársul.
Zalánkeményi János częstochowai barát és liturgikus író, kinek 1536-ban Krakóban megjelent munkáját ismertette Csontosi János a «Magyar Könyvszemle» 1890. évf. 247/8. l.
Ez is Zalánkeményi János, a ki előbb Krakóban tanúlt, majd Báthory András bíboros vette magához, s vitte magával második római útjára, 1586 tavaszán. (A krakói Jagiello-egyetemi könyvtár kézírattára 1136. k. 74. l.)
Zalánkeményi Rácz György hadvezér, a XVI. század végén, kinek még a «Magnificus» czím is kijárt azok részéről, kik tőle rettegtek, vagy jóindulatát keresték; említi a Chronicon Fuchsio-Lupino-Oltardinum I. k. (Brassó, 1847.) 228. l. és Szamosközy István munkája több helyén.
Váratlan csapás verte ki a Kakas-családot ez ősi fészkéből, s vált földönfutóvá, mikor 1521 nyarán II. Szulejmán, a törökök hódító szultánja Nándorfejérvárt elfoglalta, s utána Zalánkemény is ellenállás nélkül pogány kézre jutott.* A ki csak tehette, elmenekült, felkelhető lábas marhájával jobb vidékre szerencsét próbálni. Így kerülhettek Erdélyországba a Kakasok, miután gazdagságáról, sóban, aranyban bővelkedő földjéről, kövér legelőiről és illatos füvéről a Szerémségben is mesés hírek keringtek.
Margalits i. m. I. k. 332. l. és II. k. 542. l.
Kakas Márton tűnik fel családjából először Erdélyben, bár e feltűnése csak gúnyt és szégyent hozott fejére. Történt ugyanis, hogy midőn somlyai Báthory István erdélyi vajda 1529 őszén egész Erdélyt meghódoltatta János királynak s többek közt elfoglalta a szászok földjén a szelindeki várkastélyt is, azt Kakas Mártonra bízta. Ez szorgoskodott is a kastély megerősítésén és óvatosságból egyszerre tíznél több embert nem engedett be a várba. Hanem mikor látta, hogy ennyi munkással az erődítés lassan halad, s a három heti falazásnak alig van látszata, a szászok azt tanácsolták, hogy ha az egész falut felfogadja, harmadnapra vígan elvégzik a munkát. Kakas uram megörült a dolognak s nem sejtvén a cselt, csapatostól beereszté a szászokat, kik mindjárt neki estek az őrségnek s a várkastélyt (november 5-ikén) ismét Ferdinánd ellenkirály pártjára fogták,* miután a várnagyot hitök ellen agyonverték.*
Budai Ferencz: Magyarország polgári históriájára való lexikona II. k. (Nagyvárad, 1805.) 374. l.
Miles Mátyás: Siebenbürgischer Würg-Engel (Nagyszeben, 1670.) 21. l.
Ennek az ügyefogyott vitéznek lehetett fia az a Kakas András, a ki a század ötvenes éveitől kezdve Kolozsvártt birtokos gazdaként szerepel és szorgalmával családja nevének, gazdagságának alapját megveti.*
Kakas István Gréczben 1600 augusztus közepén Mária özvegy főherczegnéhez intézett folyamodásában olvassuk: Die Stadt Clausenburg, in der ich und meine Vor-Ehren gewohnt… (A bécsi udvari és államlevéltár «Hungarica» osztályában.)
5. ZALÁNKEMÉNY VÁR ROMJAI.*
Zalánkemény vár romjai képét (13. l.) az 1691-iki zalánkeményi csata ama rézmetszetű képéről vettük, mely gróf Marsigli Ferdinánd Alajos «Stato militare dell’ imperio ottomanno» cz. műve II. k. (Hága, 1732.) 96. l. található.
Ez azonban koczkázattal, néha perlekedéssel járt s egy ilyen pöre alkalmával fordul elő neve először, midőn (1554 november 3-ikán) a kolosmonostori convent három tanuját kihallgatja; sőt: az egész Európában dühöngő döghalál miatt, de meg mivel a tanuskodásra idézettek Magyarország távoli részeiből való idegenek, több tanut a felperes nem kívánt.* Kellemetlenebb volt ám az az esete, mely négy évvel később, 1559 elején foglalkoztatta Kolozsvár város polgárait, kik közt valóságos megbotránkozást okozott. Kakas uramat t. i. a törvényszék elmarasztalta valamelyes ügyben, ő azonban a végzés foganatosításakor a város régi szabadságát durván sértve, kivont karddal űzte ki házából a végrehajtókat. Ez általános felháborodást keltett városszerte. S hiába mentegette magát Kakas András azzal, hogy az elmúlt időkben egy elhalt polgártársuk is úgy tett, a városi tanács Viczey Antal centumpatert harmadmagával Gyulafejérvárra küldte panaszra Izabella királynéhoz, a ki aztán Kolozsvárnak is megadta azt a kiváltságot, melyet a többi erdélyi kulcsos városok élveztek, hogy fegyveres visszaűzéssel a poroszlókat ne zaklassák,* s a törvény tekintélyét ne csorbítsák.
Az «Attestoria pro Andrea Kakas de Coloswar facta super certo quodam negotio» szövege szerint, a Protocollum Libri regii Isabellae reginae 65–66. l. az Országos Levéltár kolosmonostori osztályában; Barabás Samu szíves közlése.
A királyné rendelete 1559 februárius 4-ikéről Jakab Elek: Oklevéltár Kolozsvár történetéhez II. k. 39. l.
De Kakas uramnak e kis meghurczoltatás nem sokat ártott. Így nemsokára reá, 1561 tavaszán megvette a monostori fertályban néhai Szécsi György piaczra néző szép nagy kőházát, a milyen még csak kettő volt abban a kerületben. Adót is három vonást fizetett utána, annyit mint Mód György és Eötvös Gáspár uram, s még csak Váczi Péter állott fölöttük az ő «négy dicás» nagyobb házával.* Vagyonosodásával Kakas András tisztességben is öregbedett, úgy hogy 1563 végén, a karácsony előtti tisztújításkor a városatyák a «magyar rendről» választott négy ellenőr közé őt is bevették.* Ez kiemelte sok polgártársa fölé, s ügyes körültekintő takarékos életmódjával Kakas uram mind jobban hájasodott, abban az arányban, a mint szomszédai kihaltak, változtak. Így szerzi meg Eötvös Gáspár házát özvegye halálakor, úgy hogy 1565-től kezdve már ő is négy vonás adót fizet,* mint akár Váczi uram; a vonás nagyságát a városi tanács évről-évre szabván meg, a termés, a viszonyok és körülmények szerint. Pár évre rá a magistratusba is beválasztják, az 1570-ik esztendőre. A magyarok közül választani szokott hat tanácsos közt ő az első Nyirő Kálmán főbiró mellett, s ugyancsak hat támogatja a szászok közül Filstich Lőrincz királybirót.*
A kolozsvári Monostor-útczai fertály 1557–1561-iki adókönyvéből; a kolozsvári városi ó-levéltárban.
A kolozsvári tanács 1556–77-iki jegyzőkönyéből; ugyanott.
A monostori fertály 1564–66-iki adókönyvéből; a kolozsvári v. ó-levéltárban.
A kolozsvári tanács 1569–1582-iki jegyzőkönyvéből; ugyanott.
6. II. JÁNOS VÁLASZTOTT KIRÁLY ALÁÍRÁSA.*
II. János választott király aláírását (15. l.) a Milleniumi Történet V. kötetéből adjuk.
E tisztességében érte Kakas uramat urának, fejedelmének: II. János választott királynak az a kitüntetése, hogy az év nyarán «kamara-ispán»-ná tette.* Jól jövedelmező nevezetes tisztség, melynek megszerzéseért sokan törték magukat. Mert a kamara-ispán ellenőrizte az aranybeváltást, vezette a cementelés, olvasztás és pénzverés száz-ágú dolgát, a miről a fejedelmi kincstárnak tartozott számadással. Hozzáértő embernek kelle hát lennie, s Kakast munkájában egy Budai Tamás nevű ügyes olasz ötvös támogatta, kivel az ország három pénzverő műhelyét: a kolozsvárit, nagybányait és szebenit kormányozta és gondozta. Fizetsége, «haszna» volt ezért minden pénzzé vert gira-ezüstnek a maradéka,vagyis 48 garas, három gira arany után meg 2 frt, a mi éven át sokra ment, minthogy egy girából 69 forintot vertek;* s ehhez járult még az aranybeváltásért és a magánfelek munkája után szedett jutalék.
Így nevezi őt (camerarius nosternek) 1570 november 26-iki oklevelében; Jakab Elek i. m. II. k. 91. l. De Kolozsvári Cementarius János följegyzéséből tudjuk, hogy a fejedelem 1570 július 24-ikén nevezte ki a halálozás folytán megüresedett szép állásra; a «Magyar Könyvszemle» 1896. évf. 365. és 372. l.
Kolozsvári Cementes János (Kakas András egyik tisztjének) adatai, id. h. 291. l.
Jövedelme volt hát elég abban az arányban, a mint az ország pénzét verték, s tekintélye is – mint centumpaternek – úri. Így immár közvetlen befolyásával is irányíthatta annak a városnak a vezetését és dolgait, melyben földje s vagyona volt, de családjára gazdagságának megfelelő rangot, czímet is szeretett volna hagyni. S a mit János Zsigmond fejedelem alatt el nem ért, megszerezte halála után Miksa német császártól és magyar királytól, ki őt nemesi sorba emelte.* Előnevül egykori származási helyükre emlékeztetőleg a zalánkeményi jelzőt vette, czímerül meg egy nemesi koronán álló s karmaival tőrt tartó grifmadarat választott. Hanem bármily érdeméért kapta légyen is Kakas e kitüntetést, viszonya az új fejedelemhez, somlyai Báthory Istvánhoz nem romlott meg, sőt erősbödött. Ő teszi meg erdélyi harminczadossá,* vagyis a vámok kezelőjévé, mely jövedelmező állásában halálaig megmarad. Nyájas modorával és «circumspectus» életével egyforma hűséggel szolgálta a magyar királyt és erdélyi vajdát egyaránt s így azt is megérte, hogy midőn a fejedelem vagy rokonsága Kolozsvárra jött, nála szállott meg. Így találjuk bátyját: Báthory Kristófot 1574 pünkösdje előtt az ő nemesi házában,* mely ha nem is a legtágasabb, de az egész városon a legkényelmesebb vala. Ez a kolozsvári főtéri piacz nyugati részén, a Kis-mester-útcza északi sarkán álló kőház volt, de ma nyoma sincsen, úgy beépítették helyét.
Ezt fiától, Kakas Istvántól tudjuk, a ki Szatmártól 1602 márczius 19-én Gaizkofler Zakariás tanácsoshoz intézett levelét így fejezi be:
Neben diesem klage Euerer Gnaden ich, dass ich meine armorum privilegia in Sybenbirgen in conservatorio literarum omnium totius provinciae, Beatae virginis in Colosmonostra genannt, neben Clausenburg gelegen, veluti in ordinario et tutissimo regni archivo, khabt; solich conservatorium ist aufbrochen worden, und alle Brief durchkumen, vertragen oder verbrennt worden. Das Wappen hat mein genitor Andreas Kakasch de Zalonkemeny vom Kaiser Maximilian hochlöblichster Gedächtniss obtiniert, wie man es, Zweifels ohn im Libro Regio finden kann. Weil ich dan also darumb kumen, ist mein demitigestes Bitten, Ihre K. Mt. wellens gnädigst recognoscieren, reformieren und mir’s wieder geben. (Hurmuzaki: Documente privitóre la istoria Romanilor 1882-iki IV. k. 294. l.) Csakhogy a czímeradományozó levél szövegét nem kaptuk meg a bécsi udvari levéltárban, Mikra királyi könyveiben, melyekben semmi nyoma sincsen.
Így említi Báthory Istán halála után 1587-ben a kolosmonostori convent Liber regius DD. IX. kötete 103. lapja; az Országos levéltárban.
Erről a kolozsvári 1574-iki sáfárszámadásban a következő két feljegyzést olvassuk: 21 Maii Szállott meg Báthory Cristóf Kakas András házánál, vöttem az konyhára borjúhúst… Mikor Báthory Cristóf megszállott vala Kakas Andrásnál, akkor fogták Sós Jánosnak 2 lovát az kochnyaszekér eleibe Egeresig. Fizettem d. 50. (A kolozsvári városi ó-levéltárban.)
7. MIKSA CSÁSZÁR ÉS KIRÁLY ALÁÍRÁSA.*
Miksa császár és király aláírása (16. l.) szintén onnan való.
Ám e kitüntető megtiszteltetés dicsőségét s a fejedelmi kegy elmaradhatatlan előnyeit Kakas András nem sokáig élvezhette, mert hirtelen elragadta a dögvész,* mely nyárközépen Erdélyt s Kolozsvárt is ellepte,* s halálta hurczolta vele együtt néhány hugát* és rokonát is.*
Ezt onnan tudjuk, hogy az id. 1570-iki kolozsvári magistratusi jegyzékben neve elé egykorú kéz odajegyezte: Peste extinctus 1574.
Gyulafi Lestár is följegyezte (munkája 13. l.), hogy: 1574 pestis magna in Transilvania, quae quinque annis duravit. – De Kolozsvári Cementarius János egykorú följegyzéseiből látjuk, hogy Kolozsvárról 1574 július közepén menekülnek a polgárok «az halál előtt» családjaikkal egyéb városba, s pl. a szebeniek 22-ikén űzik el őket kapuik elől, úgy hogy csak lopva tudott némelyik bejutni a városba; a «Magyar Könyvszemle» id. 1896. évf. 373. l.
Kolozsvár 1577-iki regestrum partiale-jában találjuk ugyanis, hogy Kakas Mihály 1574-től 1 frttal és 40 dénárral maradt adós húgaiért «az templumba való temetésért», zálogadás nélkül; a kolozsvári városi ó-levéltárban.
Etövös Antalnéról tudjuk, hogy 1574 Nagyboldogasszony napján halt meg, azt hisszük, pestisben (síriratát ld. az Archaeologiai Értesítő 1879. évf. 358. l.) s valószínűleg Kakas Andrást is ekkoriban ragadta el a vész.
