VI.
VI.
Báthory Zsigmond eddigi politikájának változása. – Házasodása s a belőle Kakasra háramlott előny. – Ujabb útja Lengyelországba. – Visszatérte Mária Christierna fejedelemasszony udvarába, hol egyik udvarhölgyébe szeret és feleségül veszi. – Römer Zsuzsánna és tiroli családja. – Kakas lakodalmi ünnepsége. – A fejedelemasszony és fogarasi várkastélya. – Kakas boldogsága, majd szomorúsága édes anyja elhalálozása miatt.
Forgatagos idők e menetében és irányításában azonban Kakasnak nem vala része. Hisz ő sokkal kisebb embere volt a fejedelemnek és udvarának, semhogy befolyása lehetett volna ily országos ügyekre. De elkeseredéssel szemlélte az eseményeket, melyekről a polgárok borzadálylyal beszélgettek, s míg egyfelől örült, hogy őt azok szele nem érinté, szánalommal gondolt arra, mily eszközökké és bábokká válnak sokszor a fejedelmek tanácsosaik és híveik kezei közt. A mi szolgálatot tehetett urának és hazájának e nehéz időkben, mindössze abból állott, hogy rendelkezésére bocsátá házát ama követek számára, kik Fejérvárra igyekezvén Kolozsvártt is kénytelenek valának megállapodni.
Ilyen volt mindjárt 1595 elején, a januárius utolsó hetében Lengyelországból érkezett Uchanski* Arnulf suleiowi* apát. Két baráttal s összesen tizenhat főnyi kisérettel vonult be váratlanul a városba, melynek rangosan el kellett tartania. Meg is volt akadva Heltai Gáspár uram, Kolozsvár azévi sáfárgazdája, mert még száraz aszú-fája se volt, a mivel az apát úr lakását jó előre kifűthették volna, s bizony ilyenkor mindig Kakashoz folyamodtak segítségért. Adott is ő mindent, a mi csak kitelt pinczéjéből, kamarájából s nem is élt az apát egész útján úgy, mint az alatt a két nap alatt, a mit kincses Kolozsvártt töltött Kakas uram figyelmes ellátásán. Mert tőle telt ki az asztalra került ürmös, meg a másik «főbor», ép úgy, mint a pompás szőlő, s jól fogott, hogy ebédre, vacsorára is mindig «fő három tál étket főzetett» a lengyel vendégeknek.* Heltai uram kissé sokalta is a költséget, midőn számot vetett Kakassal, habár maga is belátta, hogy a felszolgált bor «ejtele nyolcz pénzt is megért volna» még testvérek közt is, mire Kakas in gratiam patriae hat denárban tudta be neki,* sőt az ételneműt és egyéb gazdálkodását fel se számította.
Vezetéknevét a lengyel irodalomból, meg Kakas egy későbbi följegyzéséből tudjuk.
Az alábbi kolozsvári följegyzés hibásan írja olivai-nak, mert annak apátja akkor más volt.
Mindezt Heltai Gáspár kolozsvári sáfár 1595-iki számadáskönyve ez alább följegyzéséből tudjuk: 22. Januarii Érkezzék el R. Arnolphus abbas Olivensis cum comitatu suo et fratribus duobus… tizenhatod magával. Adott Kakas István uram főbort az apát úrnak… és az étekfélét, főzetett Kakas István minden úttal fő három tál étket. – Szőlőt mit adott Kakas István uram. – Kakas István uram adott ezkor is (vacsorára) az Úr eleiben és az több külső vendégekért bort és főzetett 3 tál étket. 23. Januarii. Kakas István ezkor is adott bort, teliborból az Úr és egyéb vendégi kedvéért. És főzetett is; fája is sok kele el István uramnak, mert az városnak nem vala asszú-fája, majd negyednapig az kochnyán és a 2 ház-fűtéssel. Eredetije Kolozsvár ó-levéltárában.)
Ezt is Heltai Gáspár jegyezte fel emígy: Az mint ez két napi gazdálkodásomban megírtam, hogy Kakas István uram adott főbort az apát úr eleiben, azonképpen számot vetettem ő Kegyelmével; költ el 34 eyttel bor, tiszta jó bor. Mely bornak az jóvoltáért, eyttele nyolcz pénzt is megért volna, de in gratiam patriae tudta ő Kglme eyttelét 1 pro d. 6, fl. 2 d. 4. Item ürmösbort költett ő Kglme 6 eyttelt, d. 48.
KAKAS ISTVÁN KOLOZSVÁRI HÁZÁNAK ZODIACUS-SZOBÁJA, RAJZBAN RECONSTRUÁLVA.*
K. Sebestyén József kolozsvári festőművész munkája. A kandallót és a mellette lévő ajtót, melyek a Kakas-ház első emelete pitvarában állottak, az Erdélyi Nemzeti Múzeum kőrégiségtárában felállított eredetiekről rajzolta meg, míg az előtérbe helyezett Mátyáskori láda szintén az Erdélyi Múzeumé, a középen álló 150-iki asztal pedig Beszterczén látható magántulajdonban.
A suleiowi apát a végből jött a fejedelemhez, hogy Zamoyski kanczellár nevében megnyerje ama török-ellenes keleteurópai nagy liga számára, melyet tervezett s eltérítse a Rudolf császárral kötendő szövetség eszméjétől, mit viszont a Szentszék ápolt. De kissé megkésve érkezett, mert éppen e napokban kötötték meg a prágai udvarban Carrillo és Bocskay buzgólkodása folytán a titkos szerződést, mely szerint Báthory Zsigmond végleg elszakad a töröktől, sőt ellene tavasz nyiltával háborút is indít, a császár és pápa anyagi támogatásával. S nehogy e szándékától valahogy eltérjen, VIII. Kelemen pápa külön erdélyi nuncziust nevezett és küldött be mellé, a mi méltó feltűnést keltett mindenfelé, mert ilyen Erdélyországban addig még soha se járt, s nuncziust csakis a nagyobb vagy régibb európai udvarokba szokott a Vatikán küldeni. Az erdélyiek is így fogták fel a küldetés fontosságát és alig várták a pápai követ megérkezését.
A fejedelem Carillót küldte Visconti Alfonz cerviai püspök nunczius elibe Kolozsvárra, hová éppen pünkösd szombatjára ért be «bőrszekerén», két egyszerű kocsin jövő kiséretével.* Persze őt is Kakas egyik házában szállásolták el,* de már ellátását – szép májusi idő lévén, midőn mindenféle vetemény bőven van – Heltai vállalta magára. Hanem azért mégis sok bosszúsága volt vele, mert a nunczius mellett «palléroskodó» Carillo és Kakas «semmi újságot nem kéméltek tőle», pedig egy szopós bárányt 28 pénzen, három tálra való salátát 4 denáron adtak a hóstátiak a piaczon.* Még jó, hogy a boritalon megtakaríthatott valamit a városnak, mivel az most is Kakas pinczéjéből került elő, mint később is, mikor a nuncziusnak a városban volt dolga,* vagy az udvar Kolozsvárra jött.*
Heltai 1595 május 13-iki följegyzése, ugyancsak Kolozsvár városi ó-levéltárában.
Kolozsvár második sáfára 1595-iki számadáskönyvében olvassuk: Kakas István uramtól, hogy elment az nuntius apostolicus, egyetmás partekáját rakta fel ládáit mit, Kantta Mihály 6 lóval Tordáig fl. 1. d. 50.
Heltai Gáspár id. 1595-iki számadáskönyve ez adata szerint: 14. Maii. Pünköst napjára is főzettem d. Alphonsus és bíró uram parancsolatjából. Ismég volt velünk pater Alfonsus és hívatták Márton deákot és Kakas Istvánt. Ő Kegyelmek penig semmi újságot nem kéméllett tőlek… stb.
Kolozsvár 1596-iki sáfár-számadása 1596 januárius 3-iki följegyzésében olvassuk: Az olasz püspeknek és urunk ő Felségének hordott Kakas István uram fő édes borokat, valameddig ő Felsége jelen volt, egyszer is, másszor is: In summa 42 eytelt. Kévána ő Kegyelme 1 cytelért d. 4. Biró uram meghagyá, hogy megadjam, fl. 1 d. 68. Kakas Istvánnál 4 helyüt tüzeltek.
Ugyanott olvassuk tovább: 12. Novembris. Kakas Istvántól… vettek egynehány általag «külön szedett» bort urunknak ő Felségének.
Kakas e hazafias szolgálataiért a fejedelem elismerése se késhetett soká s ez abban nyilvánult, hogy előbbi assessori hivatalának megtartása mellett őt a kincstári jövedelmek egyik perceptorává tette,* mely hivatala minden esetre jövedelmezőbb vala birói tiszténél.
Egy 1595-iki levél hátlapján (a budapesti egyetemi könyvtár «Eredeti oklevelek» cz. gyűjteménye 206. sz. a.) olvassuk czímzését: Egregio Stephano Kakas perceptori proventuum nostrorum fiscalium. – S ily «számvevő-ként említi az 1596 november 30-iki fejérvári országgyűlés végzéseinek 4. pontja is. (Az Erdélyi országgyűlési emlékek IV. k. 104. l.)
De nemsokára ennél nagyobb tisztesség is érte.
Báthory Zsigmond 1595 elején Rudolffal kötött szövetségének egyik nevezetes pontja szerint: feleségül kapja a császári ház valamelyik herczegnőjét. S míg ez az erdélyieknél egyfelől nagy megtiszteltetés számba ment, másfelől méltán úgy gondolkozhattak a prágai udvarban, hogy e házasság révén Erdélyt biztosabban megtarthatják s a Habsburg-ház birtokaiba sorozhatják. Ám dugába dőltek a szép reménységek, mert az annyi gonddal kieszelt frigy sok csalódás és nyomorúság kútfejévé vált mindkét részről. Ezt azonban senki előre nem láthatta, még Bocskay, a fejedelem nagybátyja se, a ki az alig húsz éves Mária Christiernát Gréczben édes anyjától megkérte unokaöcscse részére. S midőn a herczegnőt nagy pompával Erdélybe hozták és augusztus elején a fejérvári székesegyházban összeadták az alig két évvel idősebb délczeg Zsigmond fejedelemmel, bizony senki se hitte volna, hogy e házasságból annyi búbánat fakadjon. Pedig az ország és főurai mindent elkövettek, hogy a fejedelemasszonynak kedvében járjanak. De mit ért az, ha ura feléje se nézett s vele soha házas életet nem is élt. Eleinte azt hitték róla, hogy csak szeszély vagy igézés hatása, hanem mikor látták, hogy következetesen kerüli, a fiatal asszony elvonult az országtól kapott egyik birtokára s egész külön udvartartást rendezett be magának. Egy ideig anyja vigasztalgatta, de mikor visszatért hazájába kis udvartartása apró-cseprő gondjával s kézimunkával űzé el unalmát udvarhölgyei szerény körében. Az erdélyi főurak különben se mulattatták. Nyersebbek, csiszolatlanabbak voltak azoknál, kiknek társaságában felnőtt, s értekezni se tudott velük. Mert latinul nagyon keveset értett, németül, olaszul meg amazok nem beszéltek. Mindössze Kakas volt az egyetlen magyar, a kivel anyanyelvén kibeszélhette magát. Nagy volt öröme, midőn még rövid kolozsvári tartózkodásakor bemutatták neki is meghallotta tőle, hogy Bécsben tanult. Alázatos modoráért, figyelmes természetéért hamar megkedvelte, s midőn értesült róla, milyen gazdag és megbízható ember, megtette birtokai prefektusává.*
Kakas maga említi Rumpfhoz intézett id. 1599-iki emlékiratában.
19. MÁRIA CHRISTIERNA FEJEDELEMASSZONY ALÁÍRÁSA.*
Mária Christierna fejedelemasszony aláírása (67. l.) az Erdélyi Nemzeti Múzeumi levéltár Mike Sándor gyűjteménye eredetijéről készült, mely Kővártt, 1597 október 4-ikén kelt.
Kakas készséggel elvállalta a jószágkormányzói állást, habár tömérdek terhet és munkát rótt is reá. Hisz a fejedelemasszony nászajándokul a következő birtokokat kapta az országtól: egész Fogaras districusát Fogaras várával és városával, a kománai kuriát, Teke városát, Maros-Ujvárt, Monorát, Kisfaludot és Enyedet a hozzátartozó részjószágokkal és jövedelmekkel együtt.*
Felsorolva az Uj Magyar Múzeum 1855-iki I. k. 513–8. l.
E jószágokat beútazni, elhanyagolt gazdaságukat rendbehozni, fejleszteni s gondoskodni róla, hogy jövedelmök pontosan folyjon be, sok gondot adott Kakasnak. Ám mindezt nemes buzgósággal végezte s csak az bosszantá, ha néha valami egyéb megbizatás zavarta meg munkájában. Ilyen volt például az, midőn 1596 tavaszán Lengyelroszágba kelle mennie a fejedelem nevében. Ő ugyanis nem nézhette tétlenül, hogy Zamoyski kanczellár fegyveres erővel tör be Moldovába s avatkozik az ország belügyeibe, holott vajdája hűségi esküt fogadott Báthorynak s a tavasz óta még czímei közé is felvette «Moldova fejedelme» czímét, még Rudolf császár tudtával is. Beavatkozása ellen előbb a pápa útján tiltakozott, a ki megírta neki, hogy eljárását nem helyesli, de mikor ez se használt, külön követével szólítá fel igazolásra egykori sógorát. Ez azzal védekezett, hogy Moldovában a tatárok megfenyítése végett járt, hogy országát s a keresztyénséget ellenök megvédelmezze. De hogy ez még ürügynek is kevés volt, azt az események is megmutatták. Így Kakas úgyszólván hiába járt s midőn húsvétra hazaért, egész útjának mindössze annyi eredménye volt, hogy újra látta Krakó városát, s megismerkedhetett Malaspina nuncziussal, ki az erdélyi eseményeket élénk figyelemmel kisérte.*
Minderről Visconti erdélyi nunczius 1596 április 23-iki leveléből értesülünk, melyben Malaspinának ezeket írja: Dopo lo ritorno mio qua, ho ricevuto tre lettere di V. S. Illma: una credentiale portatami dal Sr Stefano Kakas… chi mi espose a bocca quanto ella li haveva detto. (Hurmuzaki: Documente XII. k. 253. l.)
Gyakorlatias észjárásával többre becsülte az ily czéltalan küldetéseknél azokat a szolgálatokat, melyeket hazájában tehetett urának, nemzetének, és boldog volt, hogy ismét belejuthatott régi tevékenysége körébe. S kellett-e csakugyan nemesebb foglalkozás a gazdálkodásnál, vagy szebb hivatás annál, hogy az ország jövedelmeit ellenőrizze. A fejedelemasszony azonban egyszer csak észrevette, hogy prefektusa igen gyakran jár udvarába s míg eleinte negyedévenként számolt el neki rábízott birtokai termésével és dézsmájával, egy időtől kezdve havonta még kétszer is betévedt hozzá, mind oly apró-cseprő dolgok ügyében, miknek elintézése egyáltalán nem vala sürgős. Hanem oka is csakhamar kitudódott. Rá kellett jönnie, hogy megakadt a szeme egyik udvarhölgyén, a szép Römer Zsuzsánnán, s minthogy a fejedelemasszony Kakast hűséges szolgálataiért nagyon becsülte, szívesen adta hozzá beleegyezését, hogy elvehesse.*
Erről Kakas maga így emlékezik id. emlékiratában: Tandem Sermae dominae meae bonorum omnium suscepi praefecturam et administrationem, qua provincia tanto gustu et satisfactione Suac-Sermae functus sum, ut carissimam Sua Serenitas ex camera pedissequam benigne mihi sociam vitae traderet.
Szívének választottja tiroli származású volt, előkelő családból való, mely nemességét a XIII. századig felvezette. Első őse a Rómából bevándorolt s Bozenben letelepedett Gottfried, kit ezért Römernek neveztek, mely név utódjain is rajtamaradt s vezetéknévvé lett. Az egyszerű hűbéresekből a XV. század közepén már szabad birtokos, jómódú hűbérurak válnak,* kiknek maretschi kastélya Bozen mellett Tirolnak ma is egyik nevezetessége.* Ezt a család a Maretsch-ek kihaltával 1520-ban szerezte meg, s bővítette, szépítette,* megadván neki jelenlegi formáját. Ebben lakott Römer Lukács is, a család XVI. századi kiváló alakja, tiroli tartományi hadnagy s a német lovagrend bozeni «Land-Comthur»-ja, a ki az 1566-iki nagy törökveszedelem idején hazánkban is járt a bozeli gyalogos-csapattal, melynek vezetését a tiroli tartományi gyűlés reábizta.* Így katonáskodott egész 1572-ig, midőn kilépett a rendből, hogy Hueber Borbálát (kivel addig vadházasságban élt) feleségül vehesse s gyermekeit törvényesíthesse. Tíz év múlva azonban meghalt s özvegye maretschi kastélyában maradt öt gyermekével, kik közt Zsuzsánna volt a legidősebb,* Kakas menyasszonya. Tiroli Ferdinánd főherczeg révén, (ki a családnak nagy jótevője volt) a fiatal Römer Zsuzsa Károly főherczeg gréczi udvarába került Mária főherczegné mellé, hol a többi nemeslányok társaságában nevelkedett fel, jó erkölcsben, vallásosságban, elsajátítván mindazokat a finomabb modorra való udvari szokásokat, melyeket a nemes komornáknak el kellett sajátítniok. Mikor aztán a magasabb állampolitika úgy kívánta, hogy Mária Christiernát Erdélybe adják férjhez, özvegy édes anyja az ügyes, takaros Römer-lányt is mellé rendelte udvarhölgyei közé, tudván, hogy leányát hűségesen fogja szolgálni.
Családfájuk hitelesen a már 1448-ban szerepelt Römer Wernerig vezethető fel hézag nélkül; kiadta Straganz Miksa tanár a halli főgimnázium 1896-ik évi Értesítője 98. l.
Hohenbühel közlése a bécsi «Adler» 1891-iki I. k. 124. l.
Weber Beda: Handbuch für Reisende in Tirol (Innsbruck, 1853.) nyomán.
Simeoner: Die Stadt Bozen cz. 1890-ben megjelent műve 294. l.
Az innsbrucki «Landesmuseum Ferdinandeum» Mayrhofen-féle kézirati «Genealogische Tabellen des Tiroler Adels» adataiszerint: Inama Károly tiroli heraldikai író 1896-iki szíves közlése folytán.
Így került a tiroli nemeslány ebbe a vadnak hitt Erdélyországba, melynek különben sok tájéka emlékezteté hazájára s így ismerkedett meg a magyar Kakassal, kit megszeretett.
Sokat beszéltek a kolozsváriak ez érdekes házasságról, mely a fejedelemasszony udvarában szövődött, hogy két embert összekössön életük egész folyamára. Érthető érdeklődéssel várta mindenki a menyegzőt, mely az új év elején, 1597 januárius 12-ikén, ment végbe* Kakas «kandallós» házában, vasárnapi napon. S a mily egyszerű, feltűnésnélküli volt az esketés, melyet valószinűleg Maior Péter, a kolozsvári jezsuita-ház rectora végzett, épp oly fényesen folyt le maga a lakodalmi ünnepség, melyre Kakas meghívta az egész tanácsot, nagy atyafiságát, régi gyermekkori pajtásait és tisztelőit. Az asztal élén ültek a fejedelemasszony képviselői, a kulcsos városok küldöttei, kik a kor szokása szerint egy-egy szőnyeget hoztak magukkal ajándékul, (mint pl. Szeben* és Kolozsvár tanácsa* részéről) a násznép meg a honoratiorok. Víg poharazás közben szólt a duda és czitera, melyeknek hangját a virginások játéka váltotta fel. Mikor aztán a jókedv erősen felpezsdült, felállott Jacobinus János «hütös notárius», a város fiatal poétája, hogy a társaság engedelmével felolvassa «Múzsák kara» czímű alkalmi költeményét. Nagyobb lelkesedéssel mint ügyességgel vonultatta fel Apollóval egymásután a múzsákat: Kliót, Euterpét és Thaliát, kik a menyasszony erényeit magasztalták, Melpomenét, Terpsichorét és Eratót, az örömszülőket dicsérve, Kalliopét s Polimniát Urániával, a boldog vőlegény hirét-nevét zengedezvén, míg a Grácziák karának éneke az új pár örökkétartó boldogságát hirdette. A hosszú, czikornyás latinsággal írt versezetből bizony még a literátus emberek se sokat értettek, s még jó, hogy Heltai Gáspár uram kinyomtatta,* s emlékül magukkal vihették, hogy otthon kényelmesebben értelmezhessék. De azért a 23–24 éves ifjú tréfás előadása általános tetszést aratott, neki meg hasznos is volt, mert lehet ez a sikere is hozzájárult ahhoz, hogy meghódítsa Kakas unokahúga, a kis Eötvös Annók szívét.
Dátumát megtudjuk a lakodalmi üdvözlő vers czíméből; Szabó Károly régi Magyar Könyvtára II. k. 230. sz. a.
A szász egyetem nagyszebeni levéltárában őrzött 1597-iki számadási kötetben találjuk (dr. Zimmermann Ferencz levéltáros szíves közlése szerint) e följegyzést: Den 4. Januarii schickete ich einen Diener kegen Clausemburg auf des Kakas István Hochczeyt, verehrten ihm einen Tepich pro flor. 6. Dem Diener gab ich Czehrung flor. 1. den. 25.
Kolozsvár 1597-iki sáfárszámadásában olvassuk: Jan. 20. Bíró uram ő Kglme hagyásából vöttem Kakas Istvánnak mennyekzejekor Német Jánostól egy veres szőnyögöt fl. 6.
Ma már egyetlen példánya sem ismeretes, de XVII. századi másolata fennmaradt a budapesti egyetemi könyvtár kézirattárának G. osztálya 147. kötete 9. darabjában; honnan lemásoltuk Báthory-oklevéltárunk számára.
Harmadfélévi özvegység után Kakas alig várta, hogy ismét feleséges legyen, mint az olyan ember, a ki első házasságában boldogan élt s abból az újba csak kellemes emlékeket hozott át. S elvesztett boldogságát szerencsére ismét feltalálta a tiroli nő oldalán, a ki odaadóan szerette s a kit azzal a gyöngédséggel beczézett maga is, mely boldog újraházasodó férfiakat jellemez. Hiszen tapasztalásból ismerte a feleség természetrajzát. Tudta, miként kell kedvében járni egy jó asszonynak, a ki azt megérdemli, a férj figyelmességét méltányolni, viszonozni bírja; s az ifjú pár tényleg úgy élt, hogy mindenki példát vehetett róla a városon.
Erről maga a fejedelemasszony is meggyőződhetett, midőn augusztus végén meglátogatta az ő kedves Zsuzsáját s három napot töltött nála,* abból az alkalomból, hogy télire Kővárra költözködött át.
Kolozsvár 1597-iki sáfárszámadáskönyvében találjuk ez adatokat: Aug. 29. Jöve be e várasra Asszonyunk ő Felsége vacsorára,vele Kristóf deák uram és többen főlegények… 16 darabanttal s ült harmadnapig … a város költségén.
Sept. 1. Úgymint harmadnapján vala Asszonyunk Kakas Istvánnál ebéden, Kristóf deák uram is.
Sept. 27. Szabó György vitte 4 lován szekerén Désre Asszonyunk ládáit Kakas Istvántól… fl. 2.
Mária Christierna e kitüntető kegye mély benyomást tett Kakasékra, kivált hogy a fejedelemasszony jó indulatát továbbra is megtartotta irántuk. S különösen jól esett nekik, hogy midőn nemsokára, őszszel a gólya is beköszöntött házukba, s ennek örömhíre a kővári bús nagyasszonyhoz is eljutott, hazulról hozott házipatikájából gyermekbalzsamának utolsó adagját küldte meg nekik a betegeskedő kisded részére.*
Erről Mária Christiernának Kővárból 1597 deczember 11-ikén anyjához írt e soraiból értesülünk: Ich bitt E. D. underthenigist, wellen mich wissen lassen, wie man den Kinderpalsam braucht, dann ich hab den noch, den ich mit mir herein hab, und jetzt wollt ich ihn der Kackaschin geben, und wie früeh man ihn brauchen sollt. (Szilágyi Sándor közlése a «Magyar Történelmi Tár» 1877-iki 23. k. 182. l.)
20. KAKAS VALÓSZINŰ ARCZKÉPE, KOLOZSVÁRI HÁZÁRÓL.*
Kakas valószinű arczképe (72. l.) kolozsvári házának a 39. lapon bemutatott ajtaja fölött díszlik terméskőből kifaragva, s az említett egyetemi régiségtári intézet fölvételéről közöljük.
II. RUDOLF CSÁSZÁR ÉS MAGYAR KIRÁLY ARCZKÉPE.*
Sadeler Egyed prágai híres művész 1603-iki rézmetszetéről készült.
Báthory Zsigmondné fogarasi várából jött fel* erre felé, melyet már szintén megúnt, habár sehol az országban olyan kényelmes, szép lakóhelye nem volt. Báthory Boldizsár tette azzá, midőn István király végrendelkezése folytán reámaradt s 1589 elején törvény szerint is átvette.* Olasz mesteremberekkel javíttatta ki falait, olasz módra építtette át bástyáit, udvarát és belsejét, úgy miként olaszországi útazásában látta. S az átalakítás oly művésziesen sikerült, hogy még az olaszok sem győzték eléggé dicsérni. Különösen szép, páratlan volt a maga nemében a díszterme, melyet remek falfestményekkel tett igazán fényessé. Egyik falán például a lángokban égő fénix-madár látszott, fölötte e felirattal:
Fogarasban, 1597 augusztus 2-ikán írt levelét ld. Szilágyi Sándor: Carillo Alfonz diplomácziai működése (Budapest, 1877.) 74. l.
Szádeczky Lajos adata, az Erdélyi Múzeum 1892. évf. 544. l.
SOLA FACTA SOLVM DEVM SEQVOR,
a másikon a Rómát mentő hős Mucius Scaevola hőstette, a mint Porsenna etruszk király táborában az égő zsarátnok fölött égeti el jobbját, mely jelenet fölé a festő ezt a mottót helyezte:
FORTIA FACERE ET PATI ROMANVM EST,
míg a túlsó oldalon egy ősember állott, nyílakkal telt puzdrája fölött e jeligével: FORTIBVS NON DEERUNT és szembe vele egy ragyogó smaragd e körírattal: HOC VND FIDES VIRTVSQVE PROBATVR; a szögleteket pedig kisebb-nagyobb díszítések töltötték ki arányosan.*
Báthory Zsigmond s utána András titkára, a velenczei Monsignor Giorgio Tomasi «Delle guerre et rivolgimenti del regno d’Ungariae e della Transilvania…» cz. rendkívül ritka műve (Velencze, 1621.) 75. l. – Szerző egyéb erdélyi vonatkozásaival «Olasz útazók Magyar és Erdélyországban» cz. munkámban fogom ismertetni bővebben. De érdekes lenne (talán a Műemlékek Országos Bizottságának) addig is megvizsgálni a ma katonai raktárul szolgáló fogarasi várkastélyban, nem tünnek-e elő e becses régi képek a sokszoros meszelés alól, mely őket födi?
*
Kakas Istvánné a házi teendők vezetéséhez is jól értett. Gondosságával híven meg tudta őrizni, a mit ura szerzett, s így egészen természetes volt, hogy naponta lépesedtek, gazdagodtak. Pénze forgatásával, kölcsönadásokkal, zálogolással* szaporítá Kakas vagyonát, jószágait s a közeli Eőrön is így szerezte meg Horváth György szép birtokát.* Családi boldogságát és megelégedését mindössze anyjának betegeskedése és kimúlása zavarta meg egyidőre. Állapota az új évben, 1598 tavaszán kezdett hirtelen rosszabbodni s aggasztóvá válni. A szerető fiú önfeláldozásával és figyelmével ápolta, gondozta Kakas elöregedett édes anyját, de mindhiába. S míg egyfelől örvendeztek, hogy a szellős, változó időjárású tavaszt kibírta, a beállott nyári forróság hevesebbé tette baját, s a sokat élt szegény jó asszony július elején meghalt. A hónap ötödikén «vonták» meg temetésére az unitáriusok piaczi templomának nagyharangját négyszer egymásután az egyházfiak, mint azt jómódú patriciusok és nemesemberek temetésekor szokták,* s a törzsétől megfosztott Kakas-család nevét már csak István menthette meg a feledéstől, minthogy úgy látszik akkor már csecsemő-gyermeke sem élt.
Kakas István házánál volt letéve a Sombory-árvák «marhája» is, melyről Kovacsóczy Farkas kanczellár 1590 augusztus 3-iki végrendeletében intézkedett; a Történelmi Tár 1893. évf. 40. l.
A kolosmonostori convent előtt 1597 április 22-ikén Horváth György kijelenti, hogy sürgős szükségére harmadéve 504 frtot vett kölcsön Kakastól, de mai napig se tudván visszafizetni, ezennel elzálogosítja Kakas és utódjai számára Eörön (Kolosmegyében) fekvő birtokát. (Az O. kolosmonostori conventi jegyzőkönyvei 10. k. 380. l.)
A kolozsvári egyházfiak 1598-iki számadáskönyvében (a városi ó-levéltárban) olvassuk e följegyzést:
5. Julii. Vonták az nagy harangot 4 Kakas Andrásnénak, una cum sepultura templi fl. 11 d. 90.
(Rendesen 1 frtot számítottak a nagy harang egyszeri húzásáért, míg az «óraharang»-éért 40 denárt. Papnak, scholamesternek (vagy családjabelinek) és studiosus tanulónak azonban «more antiquo solito», főnemes-embernek «jussu judici» ingyen harangoztak.) Ez lehet tehát a «Megfizeti a nagy-harang» mondásának értelme!
