VII.
VII.
Kakas kisebb anyagi bajai. – Báthory Zsigmond lemnodása a fejedelemségről. – Távozása és hirtelen való visszatérése után újabb lemondása Báthory András bíboros javára. – Az új fejedelem helyzete és politikai állása az Erdélylyel határos államokkal szemben, melyekbe Kakast követségbe küldeni szándékozott. – Kakas Lengyelországban. – Varsói beszéde a lengyel király előtt. – Kakas újabb követsége Rudolf prágai udvarába. – Találkozása és tárgyalása Spinelli érsek prágai pápai nuncziussal. – Audiencziája Rudolf császárnál és előtte tartott beszéde. – Az udvar bizalmatlansága. – Báthory András halála hírének hatása a császáriakra és Kakasra. – Füstbe ment tervei, reménysége és aggodalma jövőjéért.
Ily csapások közepette Kakast kisebb veszteségek és csalódások is érték.
Még a tavaszon történt, hogy a húsvétkor tartott fejérvári generális-gyűlésen Báthory Zsigmond lemondott az uralkodásról s elcserélte fejedelemségét az oppeln-ratibori két sléziai herczegségért, mint félszázaddal előbb Izabella királyné. A magára maradt, elhagyatott fejedelemasszony vállalta hát el a szerencsétlen kis ország kormányzását. Így erdélyi hitbérbirtokait Kakasnak adta át árendába évi 24.000 tallérért,* nemcsak azért, hogy legalább a jószágok kezelésének gondjától meneküljön, hanem mivel azt remélte, hogy nemsokára megszabadul ez országtól, melyben bejövetele óta egy percznyi boldogsága sem volt. Kakas készséggel teljesíté Mária Christierna kivánságát, mert a mellett, hogy jót tett vele, előnye is kinálkozott belőle, hisz falvait és rétjeit eddig is maga kezelte s tudta, mi a hasznuk. Csakhogy ennek a jó alkalomnak és új jövedelmi forrásnak nem sokáig örülhetett. A fejedelem ugyanis megbánta, a mit a császár embereinek rábeszélésére cselekedett s mikor látta, milyen nyomorúságos az oppelni helyzet s hogy sem a prágai udvar igéreteit nem váltják be, sem a biborosi süveg nem érkezik meg Rómából, miként a császáriak kilátásba helyezték… egyet gondolva hátat fordított rozoga sléziai várkastélyának és augusztus utolsó hetén váratlanul Kolozsvárra érkezve, hirtelen átvette ismét a fejedelemséget s vele neje birtokait is,* a mivel egyszerre megszünt szegény Kakas arendatorsága, a miből annyi pénzt remélt.
Mária Christierna maga írja ezt II. Mátyás királyhoz 1614-ben intézett memorialéjában, melylyel elmaradt sok évi jövedelmét óhajtotta visszakapni; gróf Kemény József: Deutsche Fundgruben der Geschichte Siebenbürgens I. k. (Kolozsvár, 1839) 157. l.
A fejedelamsszony szavai; ugyanott.
Feleségével is kibékült Báthory mindjárt, a mint az első nap a reggeli misén meglepte s látszólag úgy éltek, mint egy galambpár. De helyzetét elviselhetetlennek, betegségét gyógyíthatatlannak, környezetét unottnak találta s alig várta, hogy mindentől végleg szabaduljon. Hanem most már okosabban cselekedett, mint első alkalommal. Annyira gyűlölte a németet s a császárt, a mióta bennök csalódott, hogy országát semmi szín alatt kezére játszani többé nem akarta. S habár követség útján ajánlta fel ismét fejedelemségét, cserében német birtokokért, ezt csak azért tevé, hogy a prágai udvar figyelmét igazi szándékáról elterelje s czélját annál titkosabban megvalósíthassa. Mert még álmából is fel-felzavarta Lengyelországban élő unokabátyja, Báthory András biboros püspök ama szemrehányó levele, melyben még első lemondásának törvénybe iktatása előtt arra kérte és intette, hogy ha már megunta az uralkodást s minden áron távozni akar, tekintse meg nemzetének hírét, nevét, régi dicsőségét, s mondjon le úgy, hogy az ország a Báthoryak családjában maradjon, miként az elődeik megszerezték és megtartották, s ne jusson idegenek kezére! Akkor nem hallgatott az okos szóra, de most elfogadta a békejobbot s meleg rokoni szeretettel ölelte keblére bátyját, ki kereskedő-ruhába bújva, tél idején (1599 februárius végén) hazajött, hogy kibéküljön Zsigmonddal, a kivel Boldizsár megöletése óta nem is érintkezett. A Meggyesen összegyűlt erdélyi rendek közfelkiáltással választák fejedelmükké a szelid kardinálist, mire Zsigmond meg az ő lengyelországi püspöki uradalmaiba vonult, a keleti tengerig terjedő északi Varmiába, hogy beteges testével és kedélyével az utóbbi évek izgalmait kipihenje.
Ez a váratlanul jött hirtelen változás Kakas életének is új fordulatot adott. Mária Christierna éppen csak a húsvéti szent ünnepeket óhajtotta csendben eltölteni, hogy aztán végkép búcsút mondjon ez országnak, melyben annyi keserűség és kiábrándulás érte. Birtokait most is Kakasnak ajánlta fel haszonbérbe, de ezúttal nem vállalhatta el, mert felesége is vágyódott hazájába s úgy gondolta, hogy ha már úrnője is eltávozik, neki se lehet több öröme itt az erdélyiek közt. A birtokokat így maga a fejedelem vette át, bár évi kilenczezer tallérral kisebb bérért,* mint a mennyit tavaly Kakas adott volt, s aztán maga is útnak indúlt a fejedelemasszonynyal, hogy feleségét hazakísérje. Ám alig értek május elején Kassára,* Mária Christierna hirtelen visszaküldte Erdélybe, hogy függőben maradt ügyeit elintézze, hátralevő különböző adósságait kifizesse. Ez Kakasnak iszonyú sok kellemetlenséget és bosszúságot okozott. Hisz nem volt elég, hogy valami tízszer ment le Fejérvárra saját költségén,* alkudozni a fejedelemmel és türelmetlen hitelezőkkel, kiknek saját zsebéből ötezer forintot fizetett. Hanem megesett vele még az a furcsa dolog is, hogy úrnője birtokainak árendájából, a fogarasi uradalomból Báthory András 3000 tallért fizettetett neki, de csakhamar visszakérte tőle kölcsön, megpótolva ezer forinttal, mert az új fejedelemnek még konyhára való pénze se volt.* Muralto János olasz orvosnak is 9000 forintot kényszerült kölcsönözni (lekötvén érette a zalatnai aranybányák jövedelmét) a mint megtudta, hogy Rudolf császár érdekében indúl holmi tárgyalásokért Havasalföldébe. S mind ez áldozatot azért hozta, mert – miként maga írja – a természet őt olyannak teremtette, hogy egész odaadással keresi annak hasznát és becsületét, a kit szolgál!
A Gyulafejérvártt 1599 április 8-ikán kiállított kölcsönös kötelezvény szövegét lásd az Uj Magyar Muzeum 1855-iki id. I. k. 513–518. l.
A fejedelemasszony 1599 május 5-ikén ért nagy kiséretével Kassára. (Egykorú Fugger-féle tudósítás) a bécsi udvari könyvtár kézirattára 8972. k. 488. l.
Ilyenkor a várostól kért kölcsön lovat, ha nem volt elég a magáé, mert pl. a kolozsvári sáfárszámadásokban olvassuk 1599 februárius 4-ikéről e bejegyzést: Bíró uram Kakas István lovai közzé adta Szabadkai Márton egy lovát Enyedig… d. 62. 1/2.
Kakas emlékírata Carlo Magnohoz, 1599 november közepéről; a bécsi hadügyi levéltár 82. fasciculusa 74. sz. a.
Ilyennek ismerte meg Báthory András is azalatt az idő alatt, melyet vele töltött, valahányszor udvarában nála jelentkezett. Szolgálatát maga számára is igénybe akarta hát venni, minthogy neki most ugyancsak nagy szüksége volt hűséges, megbízható emberekre. Hiszen országában még valahogy meg lehetett s fentarthatta uralmát és tekintélyét, ám szomszédai s első sorban Rudolf német császár és magyar király sehogy sem akarták elismerni, sőt bitorlónak tartotta, minthogy országához a Báthory Zsigmonddal kötött prágai szerződés, meg a követei által megújított feltételek alapján joga is volt, s hogy azt eddig valamelyik testvére érdekében fegyveresen nem érvényesíthette, az bizony leginkább szűkös pénzviszonyai nyomorúságán múlt. Másik hatalmas szomszédja, a lengyel király is bajt okozhatott volna, ha akarja vala, de a bíboros-fejedelem szerencséjére ott volt mellette atyjafia Zamoyski kanczellár, kit már húsz esztendő óta ismer személyesen s a ki épp úgy lekötelezettje volt a Báthoryaknak, miként maga a király, III. Zsigmond, kinek trónrajutását a Báthoryak fegyveres erővel is elősegíték. Ily körülmények közepette még a moldva-havasalföldi vajdaságok barátságát is jó volt követjárások és rokonsági kötelék által biztosítania, habár négy év óta függő viszonyban állottak is az erdélyi fejedelemmel, a ki mindkét tartomány vajdai czímét viselte is, nagy bosszúságára a lengyelnek és töröknek, kik tényleges hűbéruraik voltak.
Az erdélyi fejedelemség e bonyolult közjogi helyzetében, a lengyel és német szomszéd barátsága megnyerésének nehéz feladatát a fejedelem Kakasra óhajtá bízni, a világlátott gazdag kolozsvári nemes polgárra, a ki már mindkét országban járt s tudja a módját az ily követségeknek. Ezért egyik tanácsosa, Sennyei Pongrácz útján szólítá fel e fontos megbízatások elvállalására. De Kakas neki is, és aztán magának a fejedelemnek is őszintén megmondá, hogy ő most az eltávozott fejedelemasszony szolgája, annak ügyeit rendezgeti s két urat egyszerre szolgálni nem tud. Tehát semmi terhet magára nem vehet s a császár engedélye nélkül az országból sem mehet ki. Késő már ily engedélyt kérni – mondá Báthory András – és kezén fogva bevitte «titkos» szobájába, hol sok beszéd után megvallotta neki, hogy ha a pápa ő szent felségének s a császárnak is úgy tetszik, elhatározott akaratja feleségül venni Mária Christiernát s azért kéri közreműködését, hogy segélyével női méltósága helyreállítását s a haza megmaradását munkálhassa. S jobbját felemelve esküdött meg, hogy Erdélyországot hajlandó a császárnak a már Zsigmonddal kötött szerződés értelmében átadni, csakhogy vele a népek boldogságát s az ország fennmaradását biztosíthassa. Ne sajnálja hát fáradságát a nemes ügytől s ne nehezteljen, hogy egyszerre négy követséget is ruház reá. Kakas erre térdre esve ígérte, hogy se testi épségét nem kiméli, sem a veszélytől nem riad vissza, ha neki szolgálhat, s úrnője érdekében még Indiáig is készséggel elmegy, ha szükséges.
A fejedelem nagyon megörült Kakas e készséges ajánlkozásának s mindjárt át is adá neki a lengyel király előtt tartandó beszédjének vázlatát, mert Zamoyski tanácsát követve legelőször oda kelle igyekeznie, hogy segítségét és szövetségét kérje Erdélyország számára.*
Zamoyski levele Báthory Andrásnak (az egykorú másoló tévedéséből 1599 szeptember 24-ikéről, talán április helyett) kivonatosan Szádeczky: Erdély és Mihály vajda története 457. l. A levélre egykorú kéz rájegyezte: Super hoc consilium fuit expeditus Stephanus Kakas.
Anyagi szempontból itélve is nagy dolog volt, a mire Kakas hazafias felbuzdulásában – ingyenesen vállalkozott, hisz útiköltségül csupán négy nemes-ifjú kísérője számára kapott mindössze 300 forintot, miként maga elpanaszolta; a mit a magáéból 1600 tallérral kelle pótolnia, nehogy útközben valahogy megszorúljon. Költségeit a fejedelem kétszeresen igérte ugyan megtéríteni a legközelebbi országos adókivetés összegéből, fáradságát meg százszorosan jutalmazni,* de Kakas jól tudta, mit érnek az ily igéretek oly silány pénzügyi viszonyok közepette, milyenek közt Báthory András Zsigmondtól átvette a fejedelemséget. Még jó, hogy lengyelországi útjára mellé adta követtársul a szép megjelenésű, délczeg losonczi Bánffy Gábort,* mert így legalább költségük feleződött.
A fentiek anyagát Kakas már id. latin emlékiratából, s Carlo Magnohoz intézett másik német supplicatiojából vettük, melyet a bécsi hadügyi levéltár őriz.
Erről a Bánffyról mindössze azt tudjuk, a mit róla kortársa, Szamosközy (Történeti maradványai I. k. 253. lapján ekként) följegyzett: Sub idem tempus cardinalis princeps misit etiam ad Poloniae regem Sigismundum, Gabrielem Bánfium senatorem unum splendore familiae, figura corporis et prudentia insignem virum, cui adiunxit Stephanum quoque Kakasum Claudiopolitam, virum eruditione praestantem et ad legationes dextre obeundas ob ingenii elegantiam inprimis idoneum.
Útjukat csupán a nyári forróság tette kellemetlenné, néha szinte elviselhetetlenné, kivált hogy Krakót elhagyták s északnak tartva bejutottak a nagy lengyel síkságra. De egymást buzdítgatva, néha egy-egy átszármazott erdélyi ember társaságában, a kivel véletlenül találkoztak, július közepére csak eljutottak Varsóba, az ország fővárosába. Ez volt akkor a lengyelség központja, hol az udvar is legszívesebben időzött s a ki csak tehette, ide jött élni, múlatni. Magyar ember is mindjárt otthonosan érezte magát benne, mert úgyszólván egész gyarmatuk élt azok közül, kik még István király halála után is itt maradtak, akár mint katonák, akár mint borkereskedők vagy földmívelők, családjaikkal együtt. Hisz a zsold, előhaladás és jövedelem nagyobb volt mint otthon, s hírüket, nevöket is dicsőséggel állapították meg a muszkák elleni hadjáratok vérökkel öntözött mezein. Ez az oka, hogy a király testőrsége most is magyar s hogy magyar iparost és munkást minden nagyobb lengyelországi városban találunk, bár soraik mind jobban ritkultak s nagy részök teljesen beolvadt a lengyel nemzetbe.
Zamoyski kanczellár örömmel fogadta az erdélyi fejedelem követségét és július 24-ikén, egy szombati napon vezette be a senatusba, hogy a király jelenlétében az ország nagyjai előtt «publice» adja elő czélját.
Szolgálatját és alázatos hűségét jelenti általunk Urunk Fölségednek – kezdé Kakas még útközben betanult szárnyaló oratióját – s levelében Neked és a Rendeknek békességet, szerencsét és sikert kíván, úgy az itthoni, mint külföldi és egyéb hadi dolgokban. Eljöttünk, kegyelmes és hatalmas király, hogy előadjuk magas színed előtt ama változásoknak okait, melyek Fölségedet és országodat is közelről érdeklik. Báthory András bíboros elhagyta birodalmadat, melyben menhelyet és hosszú éveken át otthont talált, hogy véget vessen annak a gyűlöletnek, mely közte és Zsigmond fejedelem közt régóta fennállott. De esedezik, ne vedd tőle rossz néven, hogy tudtod s királyi tanácsadóid hozzájárulása nélkül foglalta el az erdélyi fejedelmi széket. Mert az idő rövidsége, a rendek sietése s váratlan megválasztatásának eseménye annyira hatott kedélyére, hogy inkább követte kötelességérzete sugallatát, melyet e kinálkozó alkalom váltott ki lelkében, mint saját akaratát. Hisz a törökök és tatárok már mindenütt feldúlták Erdélyország határait, s naponta égették és pusztíták a falvakat. Fájó szívvel nézte, miként sülyed így napról napra a keresztyénség hajója. S minthogy ez a nyomor és veszedelem egy erélyes fejedelem jelenlétét tette szükségessé, oktalan lett volna a haza ily viszontagságos helyzetében a habozás és késedelem, mely sok keresztyén ember pusztulását eredményezte volna. Méltányos volt hát meghallgatnia a rendek könyörgését, öcscse hivogató szavait s átvenni kezökből a fejedelemséget, melyet Zsigmond magától eldobni készült. Az ország nyomorúságos állapota is kényszeríté a fejedelmi szék elfoglalására. S hogy ne engedett volna a népakaratnak, mikor látta, hogy az ország hiába remél a császártól, s Miksa főherczeg késedelmezése további nyomort szült és okozott. Ám meg kelle tekinteni a Báthoryak régi dicsőségét is, hisz nincsen városa, falva, háza s egyetlen szöglete Erdélyországnak, hol azt ne ismernék! S nem volt-e jogos visszaszereznie erővel elragadt családi patrioniumát, s vele megmentenie a hazát? És vajjon nincs-e telve hasonló példákkal a görögök és rómaiak történelme? Meg aztán nem kellett-e néhai Báthory István királyra is gondolnia, kinek emléke halhatatlan? Ám Báthory András fejedelem tudja és repeső örömmel emlékezik arra, hogy ő nemcsak Lengyelország polgára, de a senatusnak is egyik szerény tagja, s azért erősen reméli, hogy elhatározását Fölséged nem fogja kötelességmulasztásnak minősíteni, s miként neki országában lakást adott, őt most egész Erdélylyel együtt oltalmába veszi s továbbra is részesíti kegyes támogatásában. Hiszen az erdélyiek és lengyelek közt régi és őszinte a jó viszony s a közelmúltból, a bicsini mezők s a moszkvai háború csataterei elég példái az erdélyiek önfeláldozásának s barátságának, melyet vérök hullásával pecsételtek meg. Kéri tehát uram Fölségedet, vesse magát közbe Rudolf császárnál, hogy őt grácziájába fogadja, s vele frigyet kössön, nehogy a háborúságnak olyan tüze legyen, melyet nem víz, hanem az emberek vére és romlása fog eloltani. E nehéz időkben a római király ő Felsége pedig ne a bosszúvágytól vezettesse magát, hanem tekintse meg a keresztyénség üdvét, valamint azt, hogy Báthory Andrást az egész nemzet egyhangú akarata emelte magas tisztségére, melyet Isten s mindkettőjük dicsőségére megtart, ha vele kezet fog s békét szerez.*
Kakas hosszú czikornyás oratioját megtaláltuk a krakói hg. Czatoryski-múzeum kézirattára 97. k. 580–590. és 737–751. lapján, a Szaniszló Ágost lengyel király könyvtárában volt eredetijéről másolva. De kivonatosan már Miles is közlé 1670-ben megjelent Siebenbürgischer Würg-Engel-e 231–232. l. Mi itt e kettőből adtuk rövid tartalmát szabad forrdításban, inkább csak fontosabb tételei kivonatolására szorítkozván, már csak térszűke miatt is.
A király nevében titkára, Gembicki Lőrincz felelt arra, a mit Báthory Andrásról Kakas «csinos szavaiból» értett s örömmel és kegyes szívvel fogadott. Biztosítá őt egyszersmind barátságáról s arról, hogy állandó gondja lészen Erdélyország biztonsága és üdve, nemcsak a szomszédság joga, hanem a két ország közt fennálló régi jó viszony és érdekközösség folytán is. Készséggel teljesíti azt is, mit a fejedelem országa mostani békességének biztosítása végett kíván tőle, habár a senatust hirtelenében összehívni nem is bírja, de kész szívvel jár közben a császárnál érdekében s mindent megtesz, a mivel neki szolgálhat.* Jóakaratáról külön levélben is megnyugtatá a fejedelmet,* a ki jól ismerte a király személyiségét s tudta, hogy szavai nem pusztán udvariassági szólamok. Hiszen úgy ő, mint kanczellárja állandó jó indulatot tanúsítottak Báthory András iránt, kinek boldogulását szívből kivánták. De még Lengyelországnak is érdeke vala, hogy Erdély nyugalma helyreálljon s közjogi helyzete a német császár és a szultán hatalmi versengése közepette tisztuljon, miként ez időben az emberek magukat kifejezni szerették; igazán a keresztyénség üdvére. Kakas uramék tehát elégedetten térhettek haza, hogy uruknak, fejedelmöknek, ezt hírül adják, a király szóbeli üzenetével együtt, a mit papirosra tenni nem akartak.
Responsum Sacrae regiae Mtis ad legationem Bathorei cardinalis peractum 1599 die 24. Julii. Respondente Laurentio Gembicki, Mtati regiae secretario; másolata a krakói hg. Czartoryski-múzeum levéltára id. 97. k. 753. l.
Zsigmond lengyel király levele Báthory Andráshoz, ugyanott, a 755. l.
Báthory András hűséges szolgálatáért Kakast titkárává tette, de talán csak azért, hogy újabb követségében nagyobb tiszteletet szerezzen s juttasson neki. Mert hivatalát el se foglalhatta, annyira kelle sietnie a császári udvarba. Szorgalmazta menetelét az új erdélyi nunczius, Malaspina Germanicus püspök is,* kit a fejedelem még lengyelországi működése idejéből ismert s most a pápa ő szentsége megbizásából sürgette a biboros-fejedelmet, hogy mindenekelőtt Rudolf császárral jöjjön tisztába. De meg az a körülmény is, hogy a török igen előnyös béke-föltételekkel kinálta meg s utóvégre őt se tarthatá sokáig puszta szóval, bármint vonzódott is a keresztyénekkel való szövetség ügyéhez. Ajánló levelében meg is írta Rudolfnak őszintén a fejedelem, hogy magatartásával, azt hiszi, eloszlatta minden balvéleményét és iránta táplált ellenséges indulatát. Hisz – Isten a tanúja – azért jött az országba, hogy kibéküljön Zsigmonddal és ellenfelekből barátokká, testvérekké legyünk. S ha trónját el nem foglalja, esetleg olyan ül bele, a ki nem lett volna oly hűséges híve, mint ő maga, a ki semmi újítást nem akar, hanem az egyenességet óhajtja. Ezért szalasztotta el keresztyéni buzgóságból a törökkel való szövetkezés kedvező alkalmát s keresi, kéri most a császárét, nehogy késedelme kárára legyen; biztosítván, hogy szövetségének nehézségei nincsenek.*
Ezt Miles is följegyezte id. krónikája 233. l.
Báthory András Gyulafehérvártt 1599 szeptember 14-ikén Rudolfhoz írt levelét ld. az Erdélyi országgyűlési emlékek IV. k. 318–320. l.
21. ZSIGMOND LENGYEL KIRÁLY ALÁÍRÁSA.*
III. Zsigmond lengyel király aláírása (83. l.) Reszka Szaniszlóhoz intézett s Varsóban írt 1590 március 31-iki leveléről való; szerző facsimile-gyűjteményéből.
Közbenjáróul a fejedelem Spinelli Fülöp érsek prágai nuncziust kérte föl, hogy követe mielőbb kihallgatást nyerjen, meghagyván Kakasnak is, hogy mindenben tanácsára hallgasson és útasítása szerint járjon el.* Csakhogy a míg felkészült s magánügyeit elintézte, bizony október közepe lett, mire elindulhatott, bármiként sürgették is naponta a fejérvári udvarból. Sokat késett Kassán is, honnan levelet intézett Carrillóhoz, kinek véleményét meg akarta hallgatni, de a jezsuita-atyát a pestis Bécsbe rekesztette, anélkül hogy vele találkozhatott volna.*
A fejedelem Spinellihez intézett 1599 szeptember 24-iki gyulafejérvári levelének egykorú másolata a római vatikáni Borghese-levéltár III. 67. b. kötete 302. l.
Bécsben 1599 október 20-ikán írt levelében erről Carrillo következőket jelenté Rómába, Aldobrandini Péter bíborosnak: Abanti hieri mi scrisse de Cassovia el Sre Stephano Kakas, ottimo catholico, ambasciatore del Illmo Sre cardinale Bathoreo al imperatore per fare accordo, desiderando aboccarse meco, il che la peste et altri negotii ha impedito. (Eredetije a római vatikáni levéltár «Particolari» I. k. 148. sz. a.)
Így maga Kakas is megváltoztatá eredeti útitervét és Morvaországon át sietett egyenesen Prága felé. De a mint a hónap harmadik hete végén odaért, nagy bosszúságára arról kelle értesülnie, hogy az udvar a dögvész elől Pilsenbe, a nunczius meg Kuttenbergbe menekült. Nem maradt más hátra, mint megfordítania szekere rúdját, s megüzenni gyorsfutárral, hogy a nunczius várja.* Meg is érkezett pontosan október 25-ikén este s meglátogatván a nuncziust, azonnal elő is adá küldetése czélját.
Spinelli nunczius jelentése Aldobrandini Cinzio b. államtitkárhoz Kuttenbergből, 1599 október 25-ikéről; a római vatikáni Borghese-levéltár III. 67. b. kötete 294. l.
Báthory András biboros – úgymond – teljesíteni óhajtván a pápa ő szentsége rendeletét, hajlandó szövetkezni a császárral, sőt alávetnie is magát, «miként az ember az Istennek» szokta, s közreműködésére számítva, arra kéri tehát: térjen vissza az udvarba és támogassa a fontos ügyet, mely semmi késedelmet nem tűr; vezesse a császár elé s legyen jelen első oratiója alkalmával s végül eszközölje ki, hogy a fejedelem feleségül vehesse Mária Christiernát, Zsigmond elvált nejét, minthogy ez biztosítaná legjobban a kötendő szövetség állandóságát.
Kakas azzal is hatni akart a nunczius kedélyére, hogy elmondá, miként Lengyelországban minden elő van már készítve, hogy Erdélyt a lengyel birodalomhoz kapcsolják, s e hatalmas szövetséget nemcsak a rendek óhajtják – a mint arról mostani útján meggyőződött – hanem a dolog a török tudtával történne, a ki viszont Báthory Andrást tüzeli a vele való egyességre. Csakhogy a nunczius jól tudta, mennyit kell e beszédből készpénzül elfogadnia, s azért Kakas előterjesztésére udvariasan csupán annyit felelt, hogy mindent el fog követni az udvarban a bíboros-fejedelem érdekében s reméli sikeresen, mivel tudja, hogy a császár a pápa kivánságait készséggel teljesíti; ura trónjának törvényességet és erőt pedig csakis ez a szövetség adhat, meg lévén róla győződve, hogy a török fenhatóságát nem fogadta volna el különben se. Ám az udvarba mindaddig nem mehet, míg választ nem kap róla, lesz-e lakása. Egyébiránt tanácsosabbnak tartja, ha egyedül megy oda s maga jelentkezik a császárnál, kit atyjukként tisztelnek alattvalói; nehogy miniszterei őt, a nuncziust állásfoglalással vádolhassák, habár természetesen mindent elkövet küldetésének sikere érdekében. A fejedelem házassági tervét azonban nem ajánlja felemlíteni csak úgy «ex abrupto», míg a császár hajlandóságáról meg nem győződik. Véleménye szerint pedig szükségesnek tartaná, hogy Báthory András biztosítékul (hacsak rövid időre) Váradot s még nehány egyéb várát hagyja a császár kezén, mert különben hogyan képzeli, hogy az erdélyiekben harmadszor is bízzék?
Kakas erre rögtön kijelenté, hogy ilyesmibe a rendek s az ország semmi szín alatt bele nem egyeznének. De be kellett látnia, hogy a nunczius úgyszólván az udvar hangulatát tolmácsolta, mikor elárulta önkéntelen, hogy mindig ez a kivánság merült fel, valahányszor az erdélyi dolgokról a császárral és tanácsosaival beszélgetett, Pezzen meg nyiltan ki is jelenté neki, hogy a tervezett szövetségnek az a legnagyobb akadálya, hogy a fejedelemnek pénzsegélyt nem tudnak vagy nem akarnak adni,* bármint igérje is hűségét.
Spinelli nunczius részletes jelentése ugyanaznapról, a római vatikáni Borghese-levéltár id. k. 298–9. l. – Röviden érinte Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római szentszékkel III. k. (Budapest, 1903.) 253. l. is.
Mindez nem volt valami kedvező Kakasra nézve, de legalább megtudta a valóságot és írásbeli előterjesztéseit a szerint támogathatta élőszóval s igéretekkel, a mint a nunczius bizalmasan kioktatta. Rohant hát Pilsenbe, hová halottak napjára érkezett* s hosszas lótás-futás és könyörgés után végre – egy hét múlva – meg is nyerte a kért audiencziát, melyre annyira vágyódott s készült. Ezen előbb üdvözölte a császárt ura, fejedelme nevében, állandó szerencsét és boldogságot kivánva a «dicső» osztrák háznak, hogy neve és ragyogása örökös és halhatatlan legyen.*
Vischer Tóbiás jelentése Miksa főherczeghez, Pilsenből, 1599 november 10-ikéről, Hurmuzaki: Documente XII. k. 493. l.
Kakas »Salutatio ad Maiestatem Caesaream» czímű írata a bécsi udvari államlevéltár Hungarica osztályában.
22. RUDOLF CSÁSZÁR ÉS KIRÁLY ALÁÍRÁSA.*
Rudolf császár és király aláírását (86. l.) a Millenniumi Történet V. kötetéből vettük át.
Majd hosszú beszédébe kezdett, elmondván, miként jutott Báthory András abba a kényszerítő helyzetbe, hogy az erdélyi fejedelemséget elfoglalja – a keresztyénség érdekében, melyért annyit fáradozott, s annyi követséget járatott, teljesen alávetvén magát a pápa ő szentsége akaratának. Nuncziusa, Malaspina, is még jobban megerősíté abban a meggyőződésében, hogy csakis a császárral kössön szövetséget s reméli is erősen, hogy támogatását e keresztyéni tervétől a császár nem fogja megvonni tőle.* Aztán átnyujtotta a fejedelem tizenöt pontba foglalt kivánságait, melyeket élőszóval éppen csak hogy nagyjában érinthetett. De biztosítá a császárt, hogy őt ura azért küldte ide hozzá, hogy atyai szívében bizakodva haragját róla levegye s hűségét, országa szövetségét néki és utódainak felajánlja, mert ezt nemcsak a jó szomszédság, de az ellenség ereje, közelsége s a népek java, meg az ország megmaradása is egyaránt követeli.*
Hat sűrűn teleírt lapnyi «Oratio humilis»-a, Kakas sajátkezű javításaival, ugyanott.
Kakas mindvégig sajátkezű előterjesztése, ugyanott.
Báthory András fejedelem előterjesztésének egyes pontjai igen körültekintők voltak s az a vezérgondolat vonult bennök végig, hogy ha már a két ország egyesül, akkor a magyar király tényleg segélyezze is Erdélyt a közös ellenséggel szemben, ne úgy mint eddig.
Igérje meg – úgymond – a császár a maga és a magyarországi rendek nevében, hogy a megkezdett háborút folytatni fogja. Ám ha békére kerülne a sor, az csakis a két szerződő fél előleges tudtával és hozzjáárulásával jöhessen létre; a békébe pedig foglaltassék bele Erdély is mindkét Oláhországgal, a töröktől elszakadt Moldova és Havasalfölde tartományával együtt. Viszont a fejedelem is igéri és esküvel fogadja a saját maga és népe nevében, hogy folytatni fogja a török elleni harczot (melyet Báthory Zsigmond annyi szerencsével megkezdett), de semmiféle tárgyalást nem kezd és folytat ő Felsége s a magyar rendek tudta, hozzájárulása és jóváhagyása nélkül.
Erdély a magyarországi részekkel és végekkel Báthory András kezén marad, úgy a mint most bírja s miként elődjei bírták, összes jogaival és jövedelmeivel együtt, halála után meg elsőszülöttségi jogon fogják örökölni egyenes ágból származó férfi-utódjai, kik a mindenkori magyar királyt és törvényes utódaikat igaz királyokul fogják elismerni s nekik a hűségi esküt letenni, miként ő maga is. Ha azonban férfi-utódok nélkül halna el, Erdély minden ellenmondás nélkül ő Felségére és utódjaira száll, minthogy különben is Magyarországnak igazi, elszakíthatatlan tagja s ezt hűségi esküvel fogadja úgy a maga, mint a rendek részéről. Azzal a kikötéssel, hogy Erdélyország törvényeit és kiváltságait ő Felsége sértetlen és változatlan megtartja és megtartatja, a létező adományozásokat és zálogolásokat elismeri, s az erdélyi rendek hozzájárulásával kormányzót avagy vajdát közülök nevez ki. Ha pediglen az Úristen a fejedelemnek csak leányutódokat adna, ő Felsége mindegyiknek 100.000 rhénes-forintnyi hozományt biztosít s végül mikor a mindenkori magyar király megválasztásakor hüségi esküt tesz, abban különösen megemlíti Erdélyt is.
Hogy az erdélyi fejedelem a közös ellenség ellen minél sikeresebben működhessen, ő Felsége biztosítsa fegyveres támogatását, olyképpen, hogy a kassai kapitány a fejedelem kérésére azonnal hadi erővel és jól felszerelt haddal támogassa, a mi ha elegendő nem lenne, a császár egyéb seregeit is beküldje.
A mi a pénzsegélyt illeti, ezt ő Felsége évente hat hónapra május elsejétől október végéig utaltassa ki három ízben, havi 32 ezer tallérnyi összegekben, de az első részletét márczius elsejére, hogy a had s a hadakozás idejében megindulhasson.
Váradot ő Felsége e szerződés szentesítésének keltétől számított két esztendő alatt adja át összs hadi fölszerelésével együtt, a többi elfoglalt erdélyi várat és birtokot pedig Nagybányával rögtönösen.
Bármely joga és követelése lenne a császárnak Erdélyben, átengedi a fejedelemnek s gondoskodik róla, hogy a római szentbirodalom a fejedelmet és országát elismerje és támogassa.
Ha mit az ellenségtől közösen visszaszereznek, az maradjon a császár kezén, a mit a fejedelem saját fegyvereivel, alattvalói vérével és segítségével, vagy másként szerezne vissza, azt megtarthatja magának hűbérjogon, de ha olyan várat vagy helységet hódítanának meg a töröktől, mely hajdan is a magyar szent koronához tartozott, azt illő kárpótlás fejében a fejedelem azonnal átadja.
BÁTHORY ANDRÁS BIBOROS, ERDÉLYI FEJEDELEM.*
BÁTHORY ANDRÁS BIBOROS, ERDÉLYI FEJEDELEM arczképét szerző facsimile-gyűjteményéből mutatjuk be. Eredetijét, mely egykorú olajfestmény, 1704-ben XII. Károly svéd király katonái rabolták el a heilsbergi püspöki palotából s vitték magukkal s jelenleg Upsala közelében, a Mälar tó melletti Sko-klatrom (ma a gróf Brahe-család kastélya) egyik könyvtártermében őrzik.
Azokat a helyeket és erődöket, melyeknek erősségét az ország s a keresztyénség érdeke kivánja, jó karban tartják kölcsönösen. Minthogy azonban a harczok kimenetele kiszámíthatatlan, s megeshetik, hogy a fejedelem és utódjai kimerülvén, országukat kellően megvédeni nem tudják, sőt azt elhagyni kénytelenek, erre a bekövetkezhető esetre ő felsége annak, a kit ez a balsors érne, örökösödési joggal oly birtokokat köteles adni, melyeken rangjához illően élhessen.
Mind e föltételek megtartani a fejedelem és a rendek ünnepies esküvel ígérik, ő Felsége meg saját aláírásával, pecsétjével és a magyarországi rendek hozzájárulásával szentesíti. Mivel pedig a pápa ő szentsége a múltban pénzsegélylyel is támogatta Erdélyt, ez iránt újból megkeresik, mert az ország amúgy is katholikus és e támogatásra igényt tart.
Végezetül ő Felsége elismeri Báthory András bíborost Erdély igazi és szabad fejedelméül a Zsigmondnak adott czímmel és joggal, s őt minden veszélylyel szemben segélyezi.*
Kakas sajátkezű 16 pontból álló latin eredetije, ugyanott; «Copia articulorum Illmi d. cardinali Bathorei cum Sacra Caesarea Regiaque Maiestate» cz. egykorú másodpéldánya a római vatikáni Borghese-levéltár III. 67. b. kötete 300. ll.
Íme rövid kivonatban az, a mit a fejedelem a szövetség fejében a császártól kivánt. Nem mintha nem ismerte volna eléggé szükkeblűségét, a birodalom pénztelen, szűkös viszonyait, gyengeségét és a prágai udvar bizalmatlanságát minden iránt, a mit Erdélylyel szemben kezdeményeztek; hanem összeirogatva talán azzal a gondolattal, hogy ime mindent megtett, a mit a pápa tőle, úgy is mint biborosától, úgy is mint keresztyén fejedelemtől e nehéz időkben követelt, s nem rajta múlt, hogy czélt nem ért.
Rudolf császár mindazonáltal kegyesen hallgatta és fogadta Kakast,* udvariasan, mint minden idegen követet szokott, miniszterei és tanácsosai pedig megigérték neki, hogy előterjesztéseit sürgősen tárgyalás alá veszik. De ez eszök ágában se járt, mert a bíboros ajánlataiban nem hittek, hisz három hete sincs, hogy kezökbe jutott Ibrahim nagyvezérhez írt eredeti levele, melyben szövetségét kéri a császár s a németek ellen,* s így szavai őszinteségében bízni dőreség lett volna. Pedig nem volt igazuk, s ha a császár tanácsosai jobban ismerik vala a fejedelem és Erdély nehéz helyzetét, belátták volna, hogy ezt csak azért tette, hogy országát minden eshetőségre biztosítsa, s a törököt reménységgel tartsa. Így Kakast valóságos kémnek, csalónak tartották, a ki épp úgy akarja hitegetni az udvart, miként Bocskay és Naprági uraimék a tavaszon. Az udvari nép közt még az is elterjedt róla, hogy Mária Christierna erdélyi birtokainak jövedelmével szökött ide s abból költekezik. Kedvetlenül járt hát az unalmas kis városban, melyben senki jóakarója és ismerőse nem volt. S miközben a császár határozatát leste, várta, minden délben, mikor miniszterei tőle kijöttek, egyszer csak sürgősen hívatták.
Szamosközy történeti maradványai II. k. 265. lapján, hol Kakas beszédét «cultissima oratio»-nak nevezi.
Ezt egyéb fontos levelekkel együtt a nagyvezér két megszökött apródja juttatta az udvar kezébe; Hurmuzaki: Documente XII. k. 473. és 493. l.
Kakas örömmel sietett az udvarba, hálákat adván Istennek, hogy immár kiszabadítja e helyről s haza indúlhat urához. De mekkora volt megdöbbenése, fájdalma és bánata, midőn azzal a hírrel lepték meg egész váratlanul, hogy: Mihály havasalföldi vajda betört Erdélybe, s megtámadván a fejedelmet a Szeben melletti sellemberki mezőn, csatában leverte s míg az kénytelen vala híveivel menekülni, ő maga diadalmasan vonult be a gyulafejérvári palotába, honnan most ő Felsége nevében kormányozza az országot.
Színeváltozottan távozék szegény Kakas ez audiencziáról és felindúltan, levert kedélyállapotban, hogy éppen a császártól kelle értesülnie ura szerencsétlenségéről.* Egy egész világ omlott össze lelkében e leverő hír hallatára, melynek valódiságát még akkor sem akarta hinni, mikor hazulról érkezett levelek is megerősíték. Hiszen még otthon volt, mikor a havasalföldi vajda a fejedelem követeinek a Szentírásra esküdve fogadta erős fogadással, hogy felesége húsát rágja és gyermekei vérét igya, ha hűségét irányában megszegné s maga is látta levelét, melyben ugyanezt írásban is megismétlé. Felőle nyugodt vala tehát, mint maga a jámbor lelkű fejedelem is, ki inkább tartott a török-tatár becsapástól s a császár haragjától, mint a neki s országának alávetett vajdától. Ámde nem tudták, hogy Mihály vajdával a prágai udvar titkos alkudozásokat folytatott s hogy pénzzel és ígéretekkel miként vették rá a csalfa támadásra, mely az erdélyi kérdést – legalább a mint a császár miniszterei hitték – egy csapással megszünteté.
Bongars tudósítása, Hurmuzaki: Documente XII. k. 482. l.
Egész éjjel nem tudott aludni az izgatottságtól és gondoktól s miközben zúgtak, kongtak a harangok, az erdélyi győzelem örömére tartott fényes Te deum laudamus zsolozsmás énekei alatt, Kakas emlékiratokon dolgozott.*
Mihály vajda győzelmének híre 1599 november 10-ikén érkezett Bécsbe, hol a Szent-István-templomban 15-ikén tartották a Tedeumot s utána Prágában és egyebütt is.
Délire el is készült velök, hogy ígérete szerint beadhassa őket.
Az egyikben arra kérte a császárt, hogy megtekintvén Báthory András erényeit, tanultságát, érdemeit, szónoki tehetségét, testi szépségét, s azt, hogy Rómában nevelkedett és bíboros, a ki az egyháznak és államnak egyaránt hasznos tagja, legyen győzelme után kegyes a legyőzöttel szemben, s méltányolja azt a buzgóságát, melylyel neki magát alávetni igyekezett s ahhoz az erdélyi rendeket is megnyerte. Gondoljon atyafiságára, melyből annyi kiváló fia származott a hazának és fejedelme az országnak, mind lelkes hívei az anyaszentegyháznak, melyben megmaradtak. Bocsásson hozzá Fölséged, – úgymond – ha netalán fogva lenne Erdélyben, ha pedig Lengyelországba menekült volna, fogadja kegyesen, ha majd ide jönne elibe, hogy lábaihoz esve biztosítsa hűségéről.*
Kakas négy pontba foglalt sajátkezű előterjesztése, a bécsi udvari államlevéltár id. Hungarica osztálya 1599-iki utolsó csomójában.
Bővebb és érdekesebb az a másik írata, melyet Carlo Magno tanácsoshoz intézve, őt jóhiszeműségéről és ártatlanságáról igyekszik meggyőzni.* Becsületes lelkiismeretem késztet – úgymond – e kérvényem megírására, miután még mindig eszemben jár az ellenvetés, melyet tegnap ő Felsége, legykegyelmesebb urunk nevében mondva hallanom kelle. Hiszen ha úrnőmhöz vagy másnak küldözhető pénzem lett volna, uram, nagy véteknek tartanám, hogy eddig meg nem jelentettem. De immár napvilágra jöhet, hogy fejedelmemtől egy tallérnyit se kaptam oly megbízással, hogy azt úrnőmnek vagy másnak adjam; szavamra mondom, a mit többre becsülök mindennél s gyalázatos halál érjen, ha ez igaz nem volna! Mindössze annyi pénzem van, a mennyi útiköltségemből idáig megmaradt, habár a fejedelem megbízott, hogy hazaindúltomban szerezzek Bécsben vagy két-háromezer aranyat s vigyem árenda fejében úrnőmnek Grazba. Az ő érdekében tett sok ezer forintnyi kiadásomat is könnyen előszámlálhatom s remélem, hogy ő Felsége megtérítteti nekem. Kérem is, juttassa ez alázatos instancziámat elibe, s kárhozat, becsületvesztés érjen, ha igazamról másként értesül, miként itten előadám; mert attól az én Istenem, tudom, megment engem.
Kivonatát ld. Szádeczky id. m. 445. l.
Megismételte s kiszínezte mindezt Rumpf Farkas udvarmesterhez benyújtott supplicatiójában is,* kijelentvén, hogy akár elfogták a fejedelmet, akár elmenekült, az ő küldetése véget ért s kéri közbenjárását, hogy ő Fölsége választ adjon Báthory András bíborosnak és az erdélyi rendeknek, őt meg bocsássa el, hogy tisztességgel visszatérhessen családjához, érte aggódó övéihez. Adjon arra is kegyes rendeletet, hogy birtokai, valamint a követségében mellette szolgáló négy nemes-ifjú jószágainak otthon Erdélyben bántódása ne legyen, mert ő mindig híven szolgálta a császárt, úrnőjét, s ha kivánja készséggel felügyel birtokaira, melyek most bérlőjük, a fejedelem menekülése következtében gazdátlanná, gondozatlanokká váltak.*
Eredetije ugyancsak a bécsi államlevéltár id. Hungarica osztályában; kivonata Hurmuzaki: Documente XII. k. 479. l.
Itt csak az érdekes írat végén használtuk, többi sok adatát munkánk előbbi részeiben dolgoztuk fel és idéztük.
Istenre és minden szentekre fogadta, hogy küldetésének semmi turpissága nincsen, esedezvén, hogy kéréseit teljesitsék. De pár nap múlva megjött annak is a híre, hogy a menekülő szegény fejedelmet a felbőszült székelyek a Pásztorbükkön agyonütötték s így jó része annak, a mit Kakas annyi odaadással kivánt és sürgetett, tárgytalanná vált.
