VIII.
VIII.
Erdélyország helyzete az új uralom alatt. – Kakas hazaútazása Gréczen át. – Tiroli birtokára költözik. – Végrendelete. – Kolozsvári pörösködése. – Basta párfogása. – Prágai követsége. – Mihály vajda bukása.
Báthory András tragikus halála nagy csapást mért Kakasra is, nemcsak Erdélyországra, mely most egy merész kalandor kezére jutott. Kettévágta egész jövőjét s államférfiúi pályafutását, mely szép előhaladással kecsegtette. Most már elmaradhatott hátralévő két követsége: a római és spanyolországi, melyek neki biztosan megszerzik vala a kanczellári méltóságot. S egyetlen czélja csupán az lehetett, hogy mielőbb hazaérjen s biztosítsa parlagon heverő jószágait és vagyonát. Ám ez se ment oly gyorsan, a mint kivánatos lett volna. Nem akarták elbocsátani, míg az oláh vajda követe új hírekkel meg nem érkezik.* Hosszas kérésére azonban végre megkapta az udvar «resolutió»-ját, mely egyszerűen tudomásul vevén a fejedelem előterjesztéseit, Kakast távozni engedi, minthogy Erdélyben oly változások keletkeztek, melyek további veszteglését feleslegessé teszik.* Négy napra rá útlevelét is kézbesíték* s így most már András-napján búcsút mondhatott az udvarnak, hol egy teljes hónapot vesztegelt – hiába. Ám előbb Prágába hajtatott, hogy elbúcsúzzék a nuncziustól,* a ki iránta és ura iránt annyi jóindulatot tanusított s onnan egyenesen Bécsbe ment, hogy útja és vesződései fáradságát kipihenje s régi ismerősei, a Blo-család ifjú tagjait viszontlássa.
Prágai 1599 november 24-iki tudósítás, Hurmuzaki: Documente XII. k. 514. l.
Kelt Pilsenben, 1599 november 25-ikén; a Brüsszeli okmánytár III. k. 136. l. és az Erdélyi országgyűlési emlékek IV. k. 320. l.
Kiállítva november 29-ikén; ugyanott a 321. l.
Spinelli nunczius így ír Rómába 1599 november 29-ikén: 11 secretario del Cardinale ch’č stato sin qui alla Corte, se ne parti spedito, o piů tosto relassato, con quella sodisfattione maggiore che se gli č potuta dare; et l’aspetto quů da me ad ogn’ hora, forse che da lui potrň intender qualche cosa, ancorchč verisimilmente egli possa saper puoco. (Egykorú másolata a római vatikáni Borghese-levéltár III. 67. b. kötete 346. l.)
Utasítása szerint innen Gréczbe sietett, hová deczember 19-ikén érkezett, hogy Mária Christierna fejedelemasszonyt üdvözölje, birtokainak állása felől tájékoztassa* s azzal ura utolsó kivánságát teljesítse, még halálában is.
Grazi 1599 deczember 20-iki tudósítás szerint, Hurmuzaki: Documente XII. k. 552. l.
Itt töltötte a karácsonyt, s itt érte az újév is, míg Mária özvegy főherczegnő közbenjárására a császártól ajánló levelet kapott Mihály vajdához, hogy Erdélyben békésen és háborgatás nélkül élhessen feleségével.* Ezt közben erdélyi barátai is kieszközölték számára a vajdától, a november végén tartott gyulafejérvári országgyűlésen,* s azzal a végzéssel együtt vette kézhez azt a becses krónikát is, melyben jóakarója, Szamosközy István fejérvári országos levéltárnok és historikus tájékozásául leírta mindazokat az eseményeket, melyek Báthory Zsigmond Oppelnből való hazaszökésétől Báthory András temetési ünnepségéig szerencsétlen hazájukat érték.*
Mária főherczegnő Rudolfhoz Grazból, 1599 deczember 31-ikén, a bécsi udvari államlevéltár id. «Hungarica» osztályában.
A végzések 16. pontjában a rendek hálájukat fejezik ki Mihály vajdának, hogy Kakas Istvánnak és két más erdélyinek «ez országba Nagyságodhoz szabad bejövetelt és őstől maradott jószágokban és zálogos jószágokban és egyéb marhájokban is békességes megmaradást engedett»; az Erdélyi országgyűlési emlékek IV. k. 435. l.
Szamosközy az erről szóló adalékok fölé t. i. ezt a megjegyzést tette, munkái IV. k. 103. lapján: Ezeket enmagam írtam magamtúl Kakas Istvánnak, csak raptim.
Bármint sietett is, Kakas a hideg zord idő s a nagy havazás és hófúvások miatt, melyek a Felső-Magyarországon át vezető posta-útat néha napokig járhatatlanokká tették, lassan haladhatot, úgy hogy januárius hó végére érkezett csak haza Kolozsvárra feleségével. Változott, nehéz viszonyokra talált, miként arra el is vala készülve. Az országnak minden törvénye, intézménye és alkotmánya fennállott ugyan, de azért Mihály vajda kormányzott, parancsolt… a császár nevében. Ő gyakorolta az erdélyi fejedelem összes alkotmányos jogait, úgy hogy még czímeres levelet, tehát nemesítést is osztogatott az erdélyiek közül azoknak, a kik neki vakon engedemleskedtek. Ám a törzsökös nemesek közt is akadt elég, a ki haszonlesésből és nagyravágyásból szolgájává szegődött s – még legalább ekkor – elnézte, tűrte a bitorló kalandor minden igazságtalanságát, s kegyetlenkedését. Cselekedeteit ugyan a császárnak egyszere 3–4 biztosa is ellenőrizte, de mit ért munkájuk s minden jóindulatuk, ha erőtlen és pénztelen állottak a vajda seregeivel s országos jövedelmeivel szemben, melyek az ő udvarába folytak. A gyengébb ezúttal is csak a magyar király vala, a ki épenséggel nem sietett a más által számára könnyűszerrel meghódított tartományt az anyaországgal egyesíteni. Erdélyben szabadjára garázdálkodhatott egy idegen s a rendek hiába folyamodtak a prágai udvarba orvoslásért, hiszen még ha minden panaszt azonnal elintéztek is, akkor is beletelt hat hét, vagy két hónap, mire íratai visszaérkeztek.
Kakasnak csakhamar azonban arról kelle meggyőződnie, hogy nem is a vajdától kell tulajdonképpen tartania, hanem inkább jó barátjaitól és saját atyafiaitól, kik vagyonára vágyódtak. Mert a vajda szívesen fogadta, midőn neki Fejérvárt a februárius közepére hirdetett gyűlésen, hívására assessoraként bemutatkozott,* sőt még elő is léptette s az ország egyik protonotáriusává tette.* Míg emezek alig várták hazaérkezését, hogy perrel támadják meg a Balassi Gergely árvái birtokainak megosztása miatt,* s a mint lehet, kiforgassák vagyonából.
A császári biztosok jelentése szerint, Hurmuzaki: Documente XII. k. 681. l.
Így fordul elő a biztosok 1600 április 24-iki jelentésében, ugyanott a 864. l.
Ez ügyben Tasnádi Literatus Gáspár és felesége Borbála 1600 februárius 2-ikán protestált Kakas ellen a kolozsvári főbíró előtt; Kolozsvár tanácsának egyik számozatlan régi jegyzőkönyvében.
Ám a hatalom elkábítá s mind merészebbé és erőszakosabbá tette Mihály vajdát, kivel senki sem birt. A császár rendeleteit lanyhán vagy sehogy se teljesíté, s egy napon még a császári biztosokat is elfogatta a kolozsvári tanács által. Mindez gondolkdóba ejté Kakast, látván, hogy a császárhoz hű erdélyieknek immár semmi becsülete nincs az országban s nehogy valami baj érje őt is, elhatározá, hogy kivándorol szülővárosából s elköltözik felesége hazájába, Tirolba. Engedett hát hitvese gyakori könyörgésének s titokban útlevelet szerezvén Mátyás főherczegtől, Rudolf magyarországi helytartójától, meg az erdélyi biztosoktól, július közepén eltávozott a városból. De még jóformán ki se jutott Magyarországból, midőn hírét vevé Kornis Gáspár és más barátja leveléből, hogy a vajda egész vagyonát, ingó és ingatlan jószágait lefoglalta és nővérének, Kakas Katának adományozta.* Ezt ura Eötvös András supplicatiója folytán cselekedte vele szemben, hűtlenség vádja czímén, hogy t. i. az országot híre-tudta nélkül elhagyta, s kijárnia a dolgot annyival könnyebb volt, hogy veje Kakas Kata lányának jegyese: Jacobinus János, a vajda secretáriusa volt. Felesége révén Eötvös uram különben is jussot tartott Kakas vagyonához, azt is remélvén, hogy soha többé vissza nem jön a városba.
Thoraconimus jelentése Kolozsvárról, 1600 július 28-ikáról, Hurmuzaki: Documente XII. k. 977. l.
23. MIHÁLY HAVASALFÖLDI VAJDA ALÁÍRÁSA.*
Mihály havasalföldi vajda aláírása (96. l.) Gyulafejérvártt, 1599 deczember 11-ikén kelt okleveléről való, az Erdély Nemzeti Múzeumi levéltár Oklevelek törzsgyűjteményéből.
Kakast nagyon elkeseríté atyafiságának e túlkapása, holott búcsúzásakor minden jóakaratukat és vigyázó gondoskodásukat ajánlták. S a mint Bécsbe ért, rögtön előadta ügyét Mátyás főherczegnek, a ki azonnal intézkedett, hogy az erdélyi biztosok személyesen járjanak közben a vajdánál a birtokok visszaadása végett.* Írt érdekében Mária özvegy főherczegasszony is, augusztus közepén,* a mint Kakas feleségével Gréczbe ért s elpanaszolta nagy szerencsétlenségét, írásban is. Egyúttal arra is kérte pártfogását, hogy a császár engedje meg, hogy Tirolban telepedjék le és vegyen valami birtokot, melyen nyugton élhessen feleségével, további teljes hűséggel az osztrák uralkodó ház iránt, melyet ifjú kora óta odaadóan szolgál.*
Kakas latin előterjesztése alapján, a Történelmi Tár 1897. évf. 608. l. és 1602 augusztus 30-iki német beadványa szerint, a bécsi udvari kamarai levéltár «Siebenbürgische Urkunden» osztályában.
Mária főherczegnő Rudolfhoz Gréczből, 1600 augusztus 16-án, a bécsi államlevéltár id. Hungarica osztályában; kivonata Hurmuzaki: Documente XII. k. 1002. l.
Kakas sajátkezű német folyamodványa Mária főherczegnőhöz, ugyancsak a bécsi államlevéltárban.
Az előkelő magas támogatás folytán a prágai udvari titkos tanács már szeptember elsején elintézte kedvezően Kakas ügyét s volt nagy öröm, mikor az erről szóló végzést neki a maretschi kastélyban kézbesítették. Most már legalább nyugodtabban élhet egy olyan tartományban, melyet hazájáéhoz hasonló zavarok nem bántanak, s mely felesége révén immár második honává vált. Még csak vagyonát kelle visszaszereznie s künnlévő követeléseit hitelezőitől felhajtani, a mi miatt egy percznyi nyugodalma se volt. Elhatározta hát, hogy útnak indul ismét s addig nem jön haza, míg minden függő ügyét el nem intézte. Előbb azonban testamentumot csinált, s október 10-ikén feleségével együtt aláírta, nehogy útközben valami «emberi dolog» találja érni s özvegye esetleg rokonsága kegyére utalva maradjon hátra.
E végrendeletében általános örökösévé «legkedvesebb hitvesét» maretschi Römer Zsuzsánnát tette, neki hagyván minden jószágát, úgy azt, a mit Tirolban birtokolt feleségével, mint azt, a mi ingó és ingatlana van Erdélyben is, összes követeléseivel* s Lengyelországban heverő letétével együtt, oly kikötés mellett, hogy a bozeni egyházaknak, úgy mint: a kapuczinusokénak 200 tallért, a parochia-templomnak és mezitlábas barátokénak 100–100 tallért adjon, hogy lelki üdvéért papjai imádkozzanak, a szegényeknek meg 60 forintot osztogasson ki. Sógorának, Römer Ádám kapitánynak hagyja legszebb két kardját, egy teljes lószerszámot s egy gyűrűt. Egy-egy gyűrűt kapjon három sógornője: Éva, Mária és Katalin* is, ez utóbbi meg – mint legfiatalabb – férjhezmenetelekor külön 300 Rhénes forintot kiházasítására. Ha pedig végül Isten akaratából gyermektelenül múlna ki feleségével e világból, kívánja hogy egész előbb felsorolt vagyona három egyenlő részre osztassék s abból egy részt kapjon a bozeni négy templom és kórház, egyet sógora, s a harmadik részt három sógornője, kérve az Úristent, a császárt, a hatóságokat és rokonokat, hogy feleségét oltalmazzák s vagyonában zavartalanul élni hagyják.* Egy szóval sem emlékezett meg azonban kolozsvári atyjafiairól, kik vagyonából kiforgatták s ez akkori kedélyállapotában egészen természetes.
Ilyen volt az a 300 frt is, melyet még 1589-ben kölcsönzött Herberstein Felician bárónak, a nagybányai bányák bérlőjének, de az (1591 januárius 25-ikén) meghalván, pénzét soha többé visszakapni nem tudta. (Herberstein kötelezvénye 1589 julius 8-ról az O. l. kolosmonostori conventi osztálya Protocollum majus A. 10. kötete 80. l.)
Hibás tehát az innsbrucki id. Mayrhofen-féle kézirati genealogiai munka adata: Éva, Erzsébet és Apollonia, ép úgy, a mint Kakast (írva így: Gackis!) konstantinápolyi követnek nevezi. Kiegészítendő tehát a Römer-család legújabb (straganz-féle) családfája is, mely Katalint nem ismeri.
Hivatalos másolata a bécsi udvari államlevéltár «Reichsregistratur» cz. osztálya 27. k. 474–478. lapjára beiktatva.
Testben pihenten, lélekben megnyugodva, Kakas most már egyenesen Prágába indult, hogy e végrendelkezését az udvarban hitelesíttesse s egyéb ügyeit is sürgesse. Közben t. i. Erdélyben nagy változások töténtek. Az erdélyi nemesek, élükön Csáky Istvánnal megemberelték magukat és Mihály vajdát a segítségül jött kassai főkapitány, Basta György támogatásával (augusztus 18-ikán) megvervén a miriszlói csatában, kiűzték az országból, melyet tíz hónapon át kormányzott. Utódjává egy másik kalandort, az olasz Bastát tette a császári hatalom. S minthogy Mátyás főherczeg rendelete így elintézetlenül maradt, Kakas sürgetésére arra szólítá fel az új helytartót a főherczeg, hogy neki az egész ügyről haladéktalanul jelentést tegyen. Nagy elfoglaltságában Basta egyszerűség szempontjából az íratot jóhiszeműleg átküldte a kolozsvári tanácshoz, hogy az a kívánt tájékoztatást megadja a helytartó előtt ismeretlen ügyben. S érhette-e azt ennél kellemesebb dolog – kiált fel egyik folyamodványában Kakas – midőn tagjai, kik (leginkább ariánusok, szombatosok, manichaeusok és másféle eretnekek lévén), őt halálosan gyűlölték, részint hogy a jezsuitákat tehetsége szerint mindig segélyezte, részint meg, hogy övé volt a város három kiváltságolt legszebb háza, a milyen adómentes (immunis) ház több Kolozsvártt nem vala, úgy hogy már rég meg akarták tőle őket vásárolni, hogy őt belőlük kitúrják. Nem szalaszthatták hát el a jó alkalmat arra, hogy mérgüket ki ne öntsék reá s róla – esküjök ellenére – azt a hazug értesítést ne adják, hogy a városról adósságai elől megszököt s azért adta hitelezőinek a vajda, stb. Ezt aztán Basta (miként később Kakasnak személyesen megvallotta), olvasatlan tovább küldte Mátyás főherczegnek, várva intézkedését. Isten tudja csak, mennyire szégyeltem e dolgot ártatlanságom érzetében – írja Kakas – a mint rájöttem és keservesen tűrnöm kelle s mennyire kivántam, hogy bár soha semmi birtokom ne lett volna!*
Id. boroszlói beadványában.
De éppen igazának tudatában nem hagyhatta dolgát annyiban s csakhamar személyesen átvehette a császár rendeletét, mely kiemelvén hűségét és lelki jóindulatait, meghagyta Bastanak, hogy a Mihály vajda által jogtalanul elfoglalt és eladományozott birtokait adassa mielőbb vissza.* Egyidejűleg a lengyel királyhoz is kapott tőle ajánló levelet, támogatást kérve Uchanski Arnulf* suleiowi apát ellen, a ki Kakasnak már hat éve tartozik egy csomó pénzével s most azt óhajtaná, hogy a király kényszerítse visszafizetésére.* Ám a dolog tulajdonképpen úgy történt, hogy midőn ez az apát 1595 elején Kolozsvártt járt követségben, Kakas az Erdélyben garázdálkodó tatároktól való féltében drágább kincseit és aranyait egy erős, lezárt ládában kezére bízta, de azt az apát később önkényesen feltörte s tartalmát eltulajdonítá. Mikor erről Kakas értesült, rögtön bepörölte s már a fizetség napja is ki vala a papnak tűzve, de minthogy hazája viszontagságai közepette Kakasnak nem maradt ideje a törvényszék végzését foganatosítania, egyszerűen elmaradt.* Ezt jött most személyesen sürgetni és felhajtani, s habár a lengyel király kegyesen fogadta, semmit se végezhetett, mert a tág lelkiismeretű apát úgy elillant szegény Kakas jövetele hírére, hogy nyomába se tudott érni. Pénzét így soha vissza nem kapta,* s hogy bár némi útiköltsége megtérüljön, a király 200 forintot utaltatott ki neki kincstartójával.*
Prágában 1600 november 22-ikén kelt rendelete a Történelmi Tár id. 1897. évf. 609. l.
Nevét Kakas id. végrendeletéből tudjuk.
Rudolf levele ugyanaz napról, a bécsi államlevéltár Polomica osztályában.
Kakas erre vonatkozó kérvénye Rudolf császárhoz, ugyanott.
Onnan tudjuk, hogy ezt a követelését Kakas még utolsó végrendeletében is említi.
Kakas 1600 deczember 30-ikán kiállított nyugtáját megtaláltuk a varsói kincstári bizottság levéltára XI. k. 873. sz. a.
Így virradt rá szegény Kakasra idegen földön 1601 újéve, mely nála ugyan rosszul állott be. Mélyen elkeseredve az emberek ravaszsága miatt hagyta el Lengyelországot, hogy mielőbb Kolozsvárra érve, legalább ottani ügyeit rendezhesse sikeresebben.
24. KAKAS ALÁÍRÁSA VARSÓI NYUGTÁJÁRÓL.*
Kakas aláírása varsói nyugtájáról (100. l.) a varsói kincstári bizottság levéltára XI. k. 873. sz. a. eredetijéről készült.
Basta készséggel biztosítá támogatása felől, a mint átvette tőle a császár rendeletét, mert a művelt lelkű, tanult s még olaszul is folyékonyan beszélő Kakast különben is megszerette. Erre a pártfogásra most még annál nagyobb szükség vala, mivel időközben Jacobinus uram feleségül vevé Eötvös András leányát, s új gazdája segítségében bizakodva, nem akart sehogy se kimenni Kakas atyai házából. De Basta mégis keresztülvitte az éppen folyamatban lévő országgyűlésen, hogy ügyét peres úton letárgyalják, a mit a törvényszék jogosnak találván, összes javait visszaadatni rendelte, már csak a tavalyi léczfalvi országgyűlés határozata értelmében is.* Csakhogy e végzésnek* semmi foganatja nem lett. Mert harmadnapra (februárius 3-ikán) a rendek Bastát elfogatták, s helyébe – addig, míg Báthory Zsigmond beérkeznék – Csákyt választák kormányzóul, a ki ezt az országgyűlést is vezette s Erdély megmentésén már több, mint félévénél fáradozott önzetlenül. Erre Kakas is megszeppent s abban állapodott meg a gyűlés befejezésekor szabadon bocsátott Bastával, hogy az két úti ládáját kiviszi magával előre s maga is nappal kimenvén a városból, estig elbúvik valahol s éjjel utána megy Válaszútig s onnan vele tovább ki Magyarországba. Hanem aggodalma alaptalan volt, mert a rendek nem bántották, sőt ellenkezőleg felszólíták, hogy induljon nevökben követségbe a császárhoz.
Az 1600 október 25–november 4-ike közt tartott gyűlés végzéseinek 6. pontja szól az elfoglalt birtokok visszaadásáról.
Basta 1601 februárius elején Kolozsvártt kiadott deliberácziója a Történelmi Tár id. 1897. évf. 609. l.
E váratlan megbízást Kakas nem fogadhatta el, bármily megtisztelő is vala, de az urak nem tágítottak s mindössze két órai meggondolkozási időt engedtek neki, a míg az ügyet Bastával megbeszéli és véleményét meghallgatja. Soha jobb alkalma nem lenne megszabadulni tőlük, volt a ravasz olasz generális azonnali rövid tanácsa. Erre megbízó levelöket is átvette, melyben arra kérik ő Felségét, adjon hitelt követjük szavainak, kit ép azért küldenek hozzá, hogy élőszóval tájékoztassa a történtek eredete és igaz okai felől, jól tudván, hogy az elmult napok eseményeiről sok hamis hírt hallott.* Csáky egyúttal arra is figyelmeztette Kakast, hogy ne kötekedjék annyit titkárával, Jacobinussal, mert minden jószágát visszaadatja, csak azt a (kismester-útczai) házát engedje át neki törvényesen, melyben a fejedelmek szoktak lakni, valahányszor Kolozsvárra szálltak. Kárpótlásul a városon kívüli birtokokat s jobbágytelkeket, Jacobinus meg ezer tallért ígért neki adni, a mibe Kakas az előhivott főbíró előtt kénytelen-kelletlen belé is egyezett. Igéretét azonban Csáky nem váltá be, sőt alig tette ki a lábát Kakas a városból, Gyalu felé eső szőlőskertjeit is Jacobinusnak adatta, a maga számára meg Mária Christierna birtokait és Fogaras várát foglalta le és íratta át a rendekkel. Ám mindezek ellen szegény Kakas már mit se tehetett, sőt – miként maga írja – örvendett, hogy ép bőrrel kiszabadulhatott az országból.* Pedig kár volt úgy sietnie, mivel Jacobinus uram tüstént, a mint Kakas eltávozott, februárius 16-ikán megjelent a kolozsvári főbíró: Gellyén Imre és tanácsa előtt, ünnepies tiltakozását jelentvén be az ellen, hogy Kakas másik piaczi, mondjuk czímeres-ajtajú házát, a feleségévé vált unokahúga, immár néhai Kakas Kata leánya Eötvös Anna örökösödési jogának sérelmével eladhassa vagy elzálogosíthassa, kiterjesztvén tiltakozását Kakas minden egyéb hagyatékára, jószágára és bármiféle névvel nevezendő követelésére vagy jövedelmére, melyekre felesége jogán igényt támaszt.* De vele jött volt Tasnádi Gáspár uram is, hogy a tanács visszaadassa neki azt a kertet, melyet Kakas tőle erőszakkal elfoglalt vala szomszédos telkéből. Ezt két nemes-személylyel történt felszólításra sem akarta megadni, azt üzenvén általuk vissza, hogy «gondolkozik felőle és minden jó választ teszen» neki, holott «tudja azt az egész város, hogy Kakas Istvánnak ehhez az elfoglalt földhöz semmi competentiája nincsen, nem is hagytuk – úgymond in pacifico dominio bírni, hanem mindenkoron ellenzettök s most is ellenzök» e tiltakozásunk során.*
Az erdélyi rendek megbízó levele Kolozsvárról, 1601 februárius 11-ikéről keltezve, Hurmuzaki: Documente IV/I. k. 244. l. és Basta tudósítása ugyanaznapról, a XII. k. 1149. l.
Bin froh gewest, dass ich den gesunden Leib von (dannen) bracht, írja id. boroszlói előterjesztésében.
Kolozsvár tanácsa id. számozatlan egykorú jegyzőkönyvében, a város ó-levéltárában.
Eredetije, megismételve 1601 márczius 2-án, ugyanott.
25. CSÁKY ISTVÁN ERDÉLYI KORMÁNYZÓ ALÁÍRÁSA.*
Csáky István erdélyi kormányzó aláírása (102. l.) a Millenniumi Történetből való.
Hanem ezekkel Kakas már mind nem törődött. Útban a prágai udvar felé,* 19-ikén egy napot Kassán töltött, majd Bécsben tett jelentést – útasítása értelmében – Mátyás és Miksa főherczegeknek.* Itt különben is sokat késett saját magánügyei és erdélyi megbízásai* miatt, úgy hogy csak márczius közepére ért fel nagy lassan Prágába.* Ismerősei kérdezősködésére nyiltan elmondá, miért küldték a rendek: hogy a császár hagyja meg fejedelmökül Báthory Zsigmondot, (a ki sok viszontagság után Lengyelországból bejött az országba) ám függetlenül tőle, miként e zavarok előtt volt. De az ismerősök nem is késtek tájékoztatni az udvariak felfogásáról, mely abban nyilvánult, hogy rend csak akkor lehet Erdélyben, ha a császár megadja a székelyeknek a Báthoryak alatt elkobzott régi kiváltságaikat és szövetkezvén az iránta hű szászokkal, megtörik a nemesek erejét és túlsúlyát.*
Elindulásáról a kolozsvári sáfár 1601-iki számadáskönyvében ezt a följegyzést elolvassuk: Kakas István uram, hogy oda fel követségen mene, bíró uram akaratjából az Kovács János lovaihoz adtam egy kucsit, melynek az árát tudtam ad fl. 29.
Lassota Erik kassai kapitány jelentése Mátyás főherczeghez 1601 februárius 21-ikéről, a bécsi hadügyi levéltár 85. csomagja 14. fasciculusában.
Így pl. Kornis Boldizsár árván maradt későbbi felesége kincseit helyezte el biztonságba Henkel Lázárnál, a kor egyik legnagyobb bankáránál, kitől (Kakas halála után) Kornis csak az udvar közbenjárásával tudta visszaszerezni. (Kornis supplicatiója Rudolfhoz a bécsi államlevéltár id. Hungarica osztálya 1607-iki s. d. csomagjában.)
Spinelli érsek prágai nunczius írja róla 1601 márczius 19-iki jelentésében, hogy «é comparso quů tre giorni sono«, a mi megegyezik a velenczei követ fenti adatával; eredetije a római vatikáni Borghese-levéltár I. 651. kötete lapszámozatlan részében.
Duodo Péter velenczei követ tudósítása 1601 (ó-stilszerinti) márczius 5-ikéről, Hurmuzaki: Documente VIII. k. 209. l.
Így esett aztán, hogy még csak fogadni sem akarták, legalább nem addig, míg Mihály vajdával nem végeztek, a ki személyesen sürgette a segítséget, melylyel Erdélyt újból a császár hűségére téríteni igérte. Napról-napra, hétről-hétre várakoztatták s biztatták szegény Kakast, a ki azalatt – egyebet nem tehetvén – az udvarban élő külföldi követeket tájékoztatá országa helyzetéről, látván, hogy azok is ép oly elfogultak, sőt tudatlanok felőle, mint a császár tanácsosai és miniszterei.
Előadta, hogy Báthory Zsigmondot a rendek a töröktől való félelmökben fogadták vissza, mivel rájuk parancsolt a portáról, hogy elpusztítja országukat, ha másként cselekednek s vele a régi szövetséget és viszonyt fenn nem tartják.* Az erdélyiek tudják, hogy másként nem élhetnek csendességben a törököktől, kik miatt békességök nem lehet, kisebb bajnak tartván, hogy adófizető hűbéresei legyenek saját vérbeli fejedelmök alatt élve, mint a múltban is, mint hogy közvetlen szolgáivá váljanak országostól. De azért a római császár, mint magyar király iránt is hívek, sőt szolgálatot tehetnek neki abban a tekintetben is, hogy a török hadi mozgalmairól idején értesítik,* a mi elismerésére méltó szolgálat, mert a prágai udvarból a nagy távolság következtében úgy sem lehet Erdélyt kellően támogatni veszély esetén.* Mindezt Kakas írásban* is kifejezte a nunczius számára, de azért audiencziát még április közepén se kapott,* sőt azt az óhaját sem teljesíték, hogy valami tiroli birtokkal jutalmazzák fáradozásait, habár ehhez, mint buzgó katholikus még a szentszék ajánlását is megnyerte a nunczius útján.*
Vischer jelentése Kakas előadásáról, Hurmuzaki: Documente XII. k. 1174. l.
Duodo velenczei követ 1601 márczius 26-iki jelentése, a velenczei államlevéltár «Dispacci di Germania» 31. k. 17. l.
Cosimo Concino toscanai követ 1601 ápriis 2-iki jelentése szerint, a firenzei állami Medici-levéltár 4356. kötegében.
Kakas ez emlékirata azonban már nincs meg a vatikáni levéltárban.
Egy 1601 április 14-iki jelentéséből látjuk, hogy még mindig Prágában tartózkodik.
Spinelli nunczius 1601 márczius 26-iki jelentésében említi Aldobrandini Cinzio b. államtitkár erre vonatkozó januárius 6-iki levelét; a római vatikáni Borghese-levéltár I. 65. kötetében.
Annyi hiábavaló várakozás és költekezés után boszúsan és kedvetlenül hagyta oda húsvét előtt Kakas a császári udvart, hogy meg sem álljon Tirolig, hol felesége már aggódva várta haza a szent ünnepekre. Útközben elég ideje maradt elmélkedni az emberi gyarlóságok s az udvari intrikák fölött, melyek miatt nem juthatott a császár színe elé. De a min előbb annyit bánkódott és gyötrődött, azt most szinte természetesnek találta, a hogy nem látta már maga körül azokat a minisztereket és udvaronczokat, a kik minden ajándékot szívesen elfogadnak, hanem annál szükölködőbbek ígéreteik teljesítésében. Hiszen Rudolf császár hatezer gyalogost és négyezer lovast ígért havi tízezer tallérnyi zsolddal Mihály vajdának, hogy Bastával együtt visszahódítsa az állhatatlan Erdélyt, a mire ígérkezett, s így szóba sem állhatott a fejedelemségre vágyakozó Csákyval, se pedig követével.*
Concino ld. 1601 április másodiki jelentésében.
Az udvar czélt is ért, számítása bevált. Báthory Zsigmond nem tudta magát sokáig fentartani a fejedelmi székben, két dicsőségre vágyó kalandorral szemben. Cserben hagyta a török is, kitől fegyveres segítséget remélt s a poroszlói csatában leveretve, alig tudott kimenekülni Moldovába. Ámde két tőr nem fér meg egy hüvelyben, s Basta gyanakodni kezdvén Mihály vajdára, két héttel utána (augusztus 19-ikén) megölette a Keresztesmezőn, hol útban Gyulafejérvárra együtt táboroztak.
