II.
II.
Debreczen és ref. kollégiuma. – Debreczeni deákélet. – Tanárok és tanulók. – Kölcsey születése és szülei. – Gyermekkora. – Debreczeni deákévei. – Olvasmányai. – Kölcsey és Kazinczy. – Első levélváltásuk.
A magyar városok között tagadhatatlanúl a legérdekesebbek egyike Debreczen. Tiszta magyar fészek, ellentétben legtöbb nagyvárosunkkal. Határa messzi kiterjed, dús földje, nagy erdői vannak, lapályain jól megterem a homoki szőlő, ipara, kereskedelme virágzó, lakossága gazdag. Az egész város sajátságosan különvált életet élt hosszú időn keresztül s ebben gyökerezik nyakasúl konzervatív jellege is.*
Az adatok Szüts István nyomán (Szab. kir. Debreczen város történelme. Debreczen, 1872).
A reformáczió egyik főfészkévé lesz, itt székelt a híres Melius Péter, a «Péter pápa», lelkes, nyakas, szűklátókörű és erőszakos ember. Idő folyamán a város körül hajdúk telepedtek le, Bocskay István haramja-vitézei, de a városban magában békés polgárság lakott. Oly virágzó ipara, kereskedelme volt, a milyennel magyar város nem tudott vetekedni, ehhez járúlt a sikeres földművelés, állattenyésztés. A jólét elpuhítja az embereket. Debreczen nem adott harczos férfiakat a nehéz időkben, hanem adózott németnek, töröknek egyaránt. Hihetetlen teher nyomta a város vállát. Istencsuda, hogy meg nem szakadt alatta. Óriásinak kellett gazdagságának lenni, hogy mindennek daczára virúló állapotban maradt.*
Zoltai Lajos: Debreczen a török uralom végén. Budapest, 1905.
Minden jólétnek örvendett. Szívós, kemény és nyugalmas polgárság nőtt föl benne. Kollégiuma híressé vált messze földön. A kálvinismus egyik főiskolája volt s mintha mindenütt lett volna valami a Kálvin szelleméből. A város régi irományai puritán erkölcsöket mutatnak. Az ekklézsia-követés lépten-nyomon előfordúlt s a lelkész a szószékből prédikálta ki a jó erkölcs ellen vétőket. Ez a ridegség elzárta Debreczent a külső behatások elől: maradibb lett, de tiszta magyarságát jobban megőrizte, bárha e magyarság egy fokkal zárkózottabb, ridegebb volt, mint egyéb magyar vidékeken. A műveltség, a tudomány, mely karöltve szokott járni az anyagi jóléttel, aránylag elég magas színvonalon állott. Elmúlván a vallásos harczok unalmas évtizedei, ez a tudományosság kezdett általánosabb jelleget ölteni, a nélkül, hogy engedett volna akár magyarságából, akár kálvinista voltából. A jég csak lassan-lassan tört meg ugyan, a mit jellemez, hogy a tudós Hatvani professzorból olyan Faust-féle alakot csinált a népmonda.
A debreczeni deákviselet 1803 előtt és után. (25. l.) Szücs István: «Szabad királyi Debreczen város történelme» III. köt. (Debr. 1871) cz. műben. Hódy Gyula rajza.
A debreczeni deákviselet 1803 előtt és után. (25. l.) Szücs István: «Szabad királyi Debreczen város történelme» III. köt. (Debr. 1871) cz. műben. Hódy Gyula rajza.
Ilyesfélék az állapotok a XIX. század elején. Egyes épületei még most is megvannak e korból. Ott van a régi Kis-templom, egy tornyával, a mely tömör, széles, magas és nehézkes, mint egy igazi kálvinista templom. A csúcsára tűzött csillagon ragyogva törik meg a forró nap, a mely otthonos az évnek felében. A Nagy-templom akkor még másforma, gót stílban épített hatalmas templom, de az igazi gót templomok minden ékessége és mystikus hatása nélkül; déli felén a meszeletlen vörös-torony, a híres nagy Rákóczy-haranggal. Mögötte a kollégium ősi épülete, nagy négyszögű egyemeletes ház, tornyos kapuval és árkádos folyosókkal. A mostani füvészkert helyén a kollégium mellett még a Paptavának nevezett mocsáros hely terűl el, a hol szalonkákra vadásznak. Az említett nagy épületeket 1802-ben emésztette meg a tűzvész, akkor került helyére a mostani Nagy-templom, nagy bálvány-oszlopaival, melyeknek puritánsága miatt alig veszi észre az ember a virágos korinthusi oszlopfőket.
Fekete-tógás, rókatorkos-mentés deákság lakott a kollégiumban. A régi deákság ivadéka, mely a XVII. században több ízben idézett elő véres verekedést, utczai botrányt. A fiatalság mindig hajlandó a rakonczátlanságra s a kollégium rendszere nem igen volt arravaló, hogy nemesebb irányba ösztökélje tevékenységüket.
Ha a debreczeni kollégium irattárában lapozunk, semmi okunk sincs lelkesedni a deákéletért. Költeményekben és regényekben szép az csak. A kép, a mit ezekből alkothatunk meg, voltaképen eléggé typikus, ilyenforma lehetett az mindenütt. Az ifjúság rakonczátlan s a professzor véleménye az, hogy a fiatal ember húzza meg magát.
Csakhogy ez némileg ferdébb irányba terelődött a debreczeni szellem következtében, a mely a kálvinista ridegséget és vaskalaposságot hozta be az iskola falai közé. Külsőségeken lovagoltak. Az a deák rossz úton jár, a ki pipázik, de az is, a ki muzsikál, meg az is, a ki hosszú köpenyben és görcsös bottal jár.
A rendszer főbaja a bennlakos deákság szervezete volt. Annak daczára, hogy keményen büntették a kisebb vétségeket is, kellő felügyelet még sem volt. Az idősebb deákok felügyelete inkább káros hatású: a jóindulatú deák mindent elnéz, a könnyelmű pajtás lesz, a nagyravágyó és rosszindulatú gonoszabb és igaztalanabb a legszigorúbb tanárnál.
Másfelül a deákság erkölcse is sok kivánni valót hagyott hátra. Faragatlanok voltak és szilajok. A kollégiumi büntetési jegyzőkönyvek tükrei ennek. Szó sincs róla, olyan ártatlan dolgokat is büntetnek, ha valaki bálba jár; az se főbenjáró dolog, ha nagyobb deákok egy kissé elpoharaznak; de ezek mellett igazi féktelenkedések is akadnak bőviben. Egy professzor jó tanúlásra serkenti tanítványait. Másnap már megkapja a névtelen levelet, hogy: csak lasabban, mert pórúl jár. A büntetések közt a megalázó botbüntetés is szerepel, de úgy látszik, rá is szolgáltak. Nem egyszer előfordúl a lopás (mellőzve a falopást, a mi menthető, mert télen fáztak az istenadták s szűken volt tüzelőjük). A verekedés meg épen napirenden van, kivált a kintlakó, úri deákok közt.
14. SÁRVÁRI PÁL.*
Sárváry Pál arczképe. (27. l.) Olajfestmény a debreczeni ref. kollégium könyvtárában.
Typikus példa rá egy Szodorai Zsigmond nevű. Örökös baj van vele. Kocsmárosokkal, czigányokkal, hajdúkkal verekszik. A tanári bíróság előtt se húzza meg magát: veri a mellét, ebadtázik és még istentelenebb káromkodásokkal van tele a szája. Végre kizárják. Később megkönyörűlnek rajta, visszaveszik. Kis idő múlva újabb garázdaságon érik.
Annyi rossztól el kell tekinteni, a mi szükségképen van. A Csokonai esete más lapra tartozik. Ő iránta jóindulattal voltak, de meg kellett fosztani állásától. Mint tanár is deák maradt, minden tudása és szorgalma mellett is.
Megvolt a kollégiumnak a jó oldala is. Az a város, a mely olyan sajátos körülmények között jutott virágzó állapotba, tiszta magyar volt. Jó levegőt szívtak magukba a deákok s kemény magyarokká nőttek föl.
És ebben a megközelíthetetlen régi fészekben tudós tanári kar ült. Értettek ők a tudományokhoz, olvastak klasszikus és modern nyelveket, ha kemény volt is a fejük és vastag a nyakuk. Az említett időben itt tanárkodnak: Szilágyi Gábor, Széplaki Pál, Sárváry Pál, Varga István, Ercsey Dániel és Budai Ézsaiás. Tisztes nevek, mind jó kálvinista és tudós professzor.
Ilyen volt a debreczeni kollégium képe, mikor Kölcsey Ferencz növendékei közé került. Örökségül magával hozta régi nemesi nevét és a szomorúságot.
Valamelyes arisztokrata színe volt még a kornak, bárha messziről meg-meglengett már a demokratikus szellő. A költők is majdnem mind régi nemesek, vérre és szívre egyaránt, érezvén a nemes kötelességét, ki valaha karddal védte a hazát. Úrnak és magyarnak nőttek föl, noha törzsökfája nem volt mindnek egyforma régi s birtoka egyforma nagy. Kölcsey Ferencz még jól járt. Az apa, Kölcsey Péter, elég tehetős ember volt, Biharban, Szatmárban jól rendezett birtokon gazdálkodott. A név egyike volt a legrégibbeknek: szájhagyomány szerint az Und vére, az egyik hét-vezéré. Anyja után erdélyi. Kölcseyné Bölöny Ágnes Sző-Demeteren, Közép-Szolnok vármegyében tartózkodott anyjánál, mikor Ferencz fia született, 1790 augusztus 8-ik napján. Szüleiről keveset tudunk, a mi pedig rendszerint érdekes, bár nem tulajdonítunk túlságos sokat az átöröklődésnek. A Kölcseyek szereplő emberek voltak a vármegyében, alispánok, szolgabírók mi egy más, olyik közülük kemény és erőszakos ember. Kölcsey Péter nem volt közülük való. Olvasott embernek mondják s halála érzékeny, ideges embernek bizonyítja. Kikocsizott egy asszony rokonával, a kit őrültségi roham lepett meg a kocsiban s Kölcsey Pétert fojtogatni kezdette, úgy hogy alig bírta lefogni a szerencsétlent. Meg is hűlt, lázba esett s a rettentő jelenet úgy bevésődött agyába, szívébe, hogy soha se szedte magát össze. Meghalt, mikor Ferencz még csak hat esztendős volt. Hat gyermeke maradt. Az anya szép barna asszony volt, bővebb emlékezet nincs róla.*
Kölcsey Országgyűlési Naplója.
15. BUDAI ÉZSAIÁS.*
Buday Ézsaiás arczképe. (29. l.) Olajfestmény a debreczeni ref. kollégium könyvtárában.
Ferencz egészen kis korában himlőbe esett, a mi balszemébe került. Szőke volt, szelíd, félénk, kissé gyönge, árva és félszemű, gyermeke eleve már a melancholiának. Csak ilyen hozzávetésekkel kereshetjük lába nyomát a múlt homokjában. A gyermek lába könnyű és a nyoma kicsiny.
Ilyen távol kell keresni forrását annak az igazi lelki emelkedettségnek is, a mi őt állandóan jellemezte. Semmi kicsinyesség nem volt benne. Minden bizonynyal szeretet, gyöngédség vette körül s mindenütt csak jó példát látott. Iskolába nem akart járni s csak ajándékokkal, igéretekkel bírták rá. Gyermek volt még egészen, de okos és magába mélyedő gyermek, a ki többet gondolkozik, mint más s többet figyel meg. A debreczeni kollégium nem neki való volt. A lelki fejlődés természetes. Jól fog tanúlni, de igen korán kiválogatja a tantárgyakból a neki tetszőket, a többivel csak kötelességből bajlódik. Nem pajtáskodik, de lesz egy-két jó barátja gyermekül is.*
Van hozzá egykorú forrás: «Kölcsey Ferencz gyermek- s ifjúkori életrajza» gyermekkori barátjától, Kállay Ferencztől. Egy pár adat az egész értéke, sok lelkesedés, de kevés tartalom. Sokkal fontosabb Kölcsey önéletrajza (levele Szemere Pálhoz, Pozsony, 1833 márczius 20-ikán). Ez kurta, de gazdag, mert mélyen szánt mindegyik sora.
A kollégiumhoz közel vettek lakást neki és testvéreinek, nádfödeles kis házban két szobát, egyikben két öcscse – Sámuel meg Ádám – lakott, a másikban Ferencz maga. Velük jött öreg dajkájuk, Panna néni; felügyelet se hiányzott, ott volt a gondos gyám, Gulácsy Antal, a rokon Péchy Imre, kollégiumi főgondnok; a fiúk kaptak házi tanítót, mint úri gyerekekhez illik. Ferencz tanúlt és olvasott, néha az éj óráit is meglopta miatta, úgy hogy pajzán csinyek helyett ilyesmiért dorgálták meg. Három fiúval barátkozott össze: Kállay Ferenczczel, Takácscsal és Freytaggal. (A két utóbbi korán elhúnyt.) Az iskola szelleme szerint a régi klasszikusokon tanult lelkesedni: a gyermek első hevének tárgyai a görögök voltak: a trójai hősök, a perzsa háborúk bajnokai, Nagy Sándor. Takácscsal kijártak a város végére s a domboldalon Athént építettek homokból, a görög hősöknek csontokból emlékeket emeltek s fölváltva tartottak beszédeket Miltiadesről, Aristidesről, Themistoklesről. Szünidőre anyjához járt haza Álmosdra vagy nagyanyjához Sző-Demeterre; összeszedett minden nyomtatást, a mi csak kezeügyébe akadt s olvasott mindig, mindenütt, a szőlőben, a fák árnyában, a tornáczon, a padláson, hiában hajtották játszani, szaladgálni. Népes lett a világ, a mit lelkében hordozott. A folytonos tevékenység, szellemi munka edzette, erősítette lelkét, a csendes mélázás már akkor is rágott benne. Őt is hallották tréfálni, hangosan nevetni, hiszen a gond nélkül élő gyermeknek még nevet az egész világ, de igazi vígság már akkor se lakott benne. Tizenkét esztendős volt, mikor édes anyja is meghalt s lett egészen árva, még szomorúbb, még csendesebb.
16. A DEBBECZENI KOLLÉGIUM AZ 1802-IKI TŰZVÉSZ ELŐTT.*
A debreczeni kollégium az 1802-iki tüzvész előtt. (31. l.) Régi kőnyomat után készült. Megjelent a főiskola 1894/5-iki millennáris értesítőjében.
«Anyám halála után mindjárt érzettem a legelső mozdulatot keblemben» – írja ő maga. A szíve újból mélyült: szerelmes lett. Meglett férfi korában ad Kölcsey erről egy-két szakgatott adatot. Egy darab papírra írta föl, az édes anyja neve mellé. «Talán midőn nem leszek, fog a maradék írásaim közt egy-két szót találni, a mi legfelebb csak a psycholognak, vagy annak, ki dalaimat még akkor is olvasni örömmel fogja, lehet érdekes.» Semmi fölös szó nem kell ide, hogy ezt a végtelen idealismust megvilágítsa. Durva lett volna a szó, ha róla többet mond. Ezt pedig a negyvenhárom esztendős férfi írja. «Azonban e vonás a később kifejlett sentimentalismusra nézve neked kulcsot adhat.» Gyermek dolga volt még ez, de a férfi se érzett többet a szerelemből: köd maradt az neki és pára, füst és álom. És ez a lehelletszerű emlék úgy végig kisérte egész életén át, hogy semmi más szerelmi kötésbe nem ment belé.
17. BAYLE «DICTIONNAIRE»-JÉNEK CZÍMLAPJA.*
Bayle «Dictionnaire»-jének czímlapja. (32. l.) A Nemz. Múzeumi példányról. (P. Bayle: Dictionnaire historique et critique. Tome III. 6. éd. ŕ Basle 1741), mely Kölcsey tulajdona volt.
KÖLCSEY FERENCZ.*
(Ferenczy István szoborműve.)
Kölcsey Ferencz. (32. l.) Ferenczy István márvány szoborműve a M. Nemz. Múzeumban.
Olvasott tovább és mindig olvasott. Elég rendszeresen is. Először a franczia írókra vetette magát: olvasta Regnard-t, Montesquieut, Rousseaut, Voltairet. Ez jobb szellemi táplálék volt a németnél. Németül későbben tanúlt meg, de csakhamar ez lett az uralkodó literatura Kölcseynél is. Nála is lerontották a francziákat Lessing és Herder, mint odahaza Németországban. A Kölcsey asztala is tele lett nemcsak Schillerrel, Goethével, de még inkább Gessnerrel, Kleisttel, Hagedornnal, Bürgerrel (a ki legalább igazi költő volt). Sentimentalismusa jó táplálékot nyert vele, égett benne tovább, mint a lassú tűz, fejlődő férfiassága pedig eleve elbágyadott tőle. Egy franczia író maradt meg kegyében és csodálatában. Ez Bayle volt. Nagy munkáját «Dictionnaire historique et critique») árverésen vette meg, aránylag jutányos áron. Ez a négy nagy folió kötet, szép metszettel ékes czímlapjával, lett a Kölcsey könyvtárának dísze.* Egy és másban már akkor is idejét múlta e nagy munka, de Kölcsey nagyon szerette és méltán. A könyv voltaképen lexicon, de hatalmas apparátussal készült, kritikai alapon, jegyzetek legiójával s minden lapján van egy-két finom, szellemes megjegyzés. Az író világos fő, akárcsak a könyv nyomása. Sokat tanúlt tőle.
Most a M. Nemz. Múzeum könyvtárában van.
18. A DEBRECZENI KOLLÉGIUM AZ 1802-IKI TŰZVÉSZ UTÁN FELÉPÍTVE.*
A debreczeni kollégium az 1802-iki tűzvész után felépítve. (33. l.) A debr. koll. 1894/5-iki értesítője után.
A magyar írókat is buzgón forgatta: Virágot, Himfyt, Csokonait. Csokonai élt még, mikor Kölcseyt a kollégium fogadta be. Versein lelkesedett mindenki. Kölcsey maga is bevallja, hogy bálványa volt.* Azóta fordúlt az idő kereke.
Idézett önéletrajzában.
1805 szeptember 19-ikén írja be nevét a főiskola anyakönyvébe, szép, határozott s mégis finom kezeírásával. A gyermekifjú írása alig különbözik a férfiétől. De hiszen már nem is volt gyermek. Elmúlt az idő, mikor mint kisebb deák Haller «Hármas Istóriájából» olvasott föl pajtásainak óra előtt. A kollégium levéltára negatív adatot szolgáltat Kölcsey életéhez. Egyetlen egyszer sincs benne a neve a büntetési jegyzőkönyvekben. Talán egyetlen éjszakája se volt, a mit lányok karjaiban vagy csengő poharak között töltött volna.
Kezdett verseket irogatni, miket fölolvasott néha Kállaynak vagy más jó barátjának. A kollégium könyvtárába szabad bejárása volt. Bőven akadt itt értékes könyvekre, folyóiratokra. Maradisága mellett se volt elmaradott a debreczeni főiskola. A Kölcsey élete egész simán folyt le itt, szerették, becsülték, de a környezet és a szellem idegen volt neki. Oly mélyen belevágott ifjúkori emlékeibe a nyers és rideg iskola, hogy késő férfikoráig keserűen emlékezik meg róla.
1805-ben a debreczeniek bálványa, a nagy Csokonai meghal. Nagy ambitiók törtek össze benne. Typikus költője volt Debreczennek, igazi deák a harmincz esztendőn túl is. Sokat olvasott, kitűnően ismerte a francziák szabadgondolkozású íróit, de nyakas kálvinista maradt s vérbeli kálvinista kenetességgel írja meg a lélek halhatatlanságáról szóló halotti versezetet. A debreczeni deákság szilaj szelleme belegázolt patkós csizmájával költészete legszebb virágágyaiba is.
Kölcsey elment a temetésre, mi azon esztendőben történt egy téli napon. Különös, hogy neki is bálványa lehetett valaha. De mást is látott a temetésen: egy magas termetű, finom, borotváltarczú urat, ki nyájasan és pártfogó modorral köszöntgetett az ismerősöknek. Ez is bálványkép volt, Kazinczy. Az ifjú, a hogy tisztelettel nézte a távolból, megérezte, hogy ez az ő mestere.
19. KRESZNERICS «MAGYAR SZÓTÁR»-ÁNAK CZÍMLAPJA.*
Kresznerics «Magyar Szótár»-ának czímlapja. (35. l.) A M. Nemz. Múzeum példányáról készült.
1808 május 19-ikén írta Kölcsey első levelét Kazinczyhoz. Jellemző formában. Kazinczy épen Kresznericscsel vitázott, hogy mikor jelent meg Magyarország első mappája. Kazinczy állította, hogy nem a Lipszkyé az első, de többre maga sem emlékezett. Kölcseynek föltűnt a vita; kikereste, hogy Lazius készítette az elsőt 1556 táján. Mindezt megírta alaposan és szerényen s elküldötte a mesternek. Édes anyja ismerte Kazinczyt s ő maga forrón vágyik ismeretsége után.
Kazinczy sietett felelni. Neki senki sem lehetett elég kicsiny, elég fiatal. Ez az ifjú deák épen nem, ki fiatalsága daczára is annyit tud már. Ezzel is tágult az ő levelezési köre, egy új ember, a kire pazarolhatja szíves mosolyát és élvezheti tisztelő bámulatát. És megkezdődött köztük a levelezés.
Kölcsey fölbátorodva verset küld mutatóba. (1808 június 25.) A vers bizony átkozottul gyönge, üres és dagályos. A jó barátok ezt tartották Kölcsey versei közt a legjobbnak s azért ezt választotta ki. Kazinczy lebírálta. De milyen finoman, milyen kedvesen! Egy levele nem volt a széphalmi mesternek, melyben ne mondott volna valami hízelgőt az ifjúnak, valami dícsérőt magáról s a sorok közé ne vetett volna valamit, a miből tanulni lehet s a miből meglássék, hogy mennyit tud ő! És igazi alapos kritika volt leveleiben, bár a magafajta. Hajszálra vagdalta a sorokat és a kifejezéseket. De érzett abból is valamit, a mit ma hangulatnak hívunk. Érzett valami rejtelmes borongást a Kölcsey kisérleteiben, a mit jellemző német szóval «helldunkelnek» nevezett. Gyönyörködött a fiatal deák olvasottságában s lelkére kötötte, hogy míg Debreczenben van, tanuljon meg görögül, de ne félig! (A klasszikus nyelvek jó iskolája volt a kollégium.) A küldött versekre azzal felelt, hogy a magáéit küldte vissza mutatóba, hadd bámuljon az ifjú költő s hadd magasztalja őt. Debreczen nem is gyanítja, hogy micsoda finom művészi élvezetük van itt nekik. Örült, hogy épen a főiskola falai között akadt neki ilyen lelkes híve, ott, a hol az Ő ellenségeinek volt fészke. Kazinczy maga is kálvinista, mint Kölcsey, mint az egész Debreczen, de szelleme fölülemelkedett ilyes előítéleteken. Ő a katholikusokhoz vonzódott, mert ott költőibb, művészibb a vallás. – Ezt Debreczen nem érti!
De nemcsak ilyes kicsinyesebb szempontokban tellett öröme. Levelei melegségén érzik, hogy szerette Kölcseyt. Ő szeretett mindenkit, dúsan fizette vissza a rápazarolt szeretetet. S levelei azt a harmóniát tükrözik vissza, a mi sugarassá tette egész életét. Nem ismerte ő a gondokat igazán, fényesebbnek hitt maga körül mindent a valónál, mint a Dickens vak lánya a «Tücsökben». Nagy gyermek volt s igazi nagy ember lett volna, ha tehetsége is van.
A Kölcsey levelei homlokegyenest ellenkezők. A mester jókedvű, pedig volna oka elborulni. Kölcsey bánatos és csüggedő, pedig előtte az egész gazdag élet, a nyílt ég s a le nem aratott kalászok. Magában emésztődik és olvas. Aránylag többet olvas, mint Kazinczy s műveltsége valaha nagyobb lesz; jobban is megtartja eszében s jobban földolgozza az átvett anyagot. Kazinczy nagyon pazar. Kölcsey levelei okosak s csak a túlzott érzelgés és bú árulja el bennük a nagyon fiatal embert. Kölcsey rövid ideig volt igazi gyermek. Kissé bántotta Kazinczy első bírálata – kitetszik a sorokból, bárhogy leplezi, – későbbi dícséretei nem szédítették meg. Költeményei még nem igen mutatnak tehetségre. A divatos német költők utánzatai, a mikben az érzésnek se ereje, se mélysége. Másforma hangot kell majd megütnie.
Valami kora dér csapta meg fiatal kedélyét. Semmi jele a dagadó ifjúságnak. Környezete bántja. «Ezek az emberek hidegek vagy pulyák». Napról-napra kedvetlenebb lesz s csak a Kazinczy levelei vígasztalják.
Így telik el deáksága. 1809 végén írja Kazinczynak: «A mi engem illet, én a múlt szeptemberben oskolai cursusomat végezém, némely debreczeni uraknak nagy ellenére, kik azt akarták volna, hogy még egy esztendőt itt töltsek el. Lett legyen Debreczen szebb érzésű emlékekkel teljes, mégis szenvedéseimnek helye volt ő, melyek eltávozásommal kisebbedni látszanak. Ide november végével érkeztem s a ránk következő hét úgy gondolom elvisz magával. Legközelebb Álmosdra szándékozom Péchy Imre úrhoz, ki majd magával fog vinni Pestre – mikor? bizonyosan nem tudom.»
Mindebben legalább van egy egészséges vonás: a dacz, a makacsul összehúzott homlok, a mi a férfi Kölcseyben is megmaradt minden szelidsége mellett is, remény azonban alig valami.
