II.
II.
A kanczellár hatás- és szerepköre. – Kovacsóczy jellemzése. – Az erdélyiek részvétele a lengyel-orosz hadjáratban 1579–81.
A kanczellárság nagyfontosságú országos főméltóság volt az erdélyi fejedelemi udvarban. A korlátnok nem pusztán a fejedelmi kanczelláriának volt a vezetője, de a fejedelem első minisztere, a kit az államügyek intézésében a fejedelem után az első szerep illetett meg.
A kanczellár dolgozta ki, adta elő és védelmezte az országgyűléseken a fejedelem előterjesztéseit. Ő volt ott a fejedelem személyének képviselője, ő adta meg a kívánt felvilágosításokat. A kanczellár gondoskodott a törvények szerkesztéséről; az ő kezében összpontosúltak az államügyek összes szálai s a külügyi összeköttetések fonalai. Nagy hatalomra tehetett szert, ha e fontos szerepkörhöz az egyéni tehetség is meg volt a kanczellárban a hatalom gyakorlására.
Kovacsóczyban nem hiányoztak ama lekli és szellemi tulajdonságok, melyek ily fontos állás méltó betöltésére szükségesek valának. «Elméjének élességét és kiváló képzettségét az olaszok, midőn ifjúsága éveiben közöttük lakott, csodálattal eltelve magasztalták» – írja róla Bethlen Farkas.* Forgách Imre az akkori Erdély legélesebb eszű s legjelesebb államférfiának mondja Kovacsóczyt.* Báthory István király is sokra becsűlte őt, főkép éles ítélőképességét (judiciumát). – És ő maga természettől nyert szép tehetségéhez és gondos neveltetése által szerzett képzettségéhez nagy gyakorlati jártasságot sajátított el a lengyel királyi udvarban, a politikai élet, a diplomatia s az államkormányzat terén. S képességeit új hívatáskörében annál inkább érvényesíthette, mert minden közvetlen ura, Báthory Kristóf, mindenekfelett pedig a lengyel király teljes bizodalmával dicsekedhetett.
«W. K. regni cancellarius, cuius ingenii arcumen et eruditionem Itali, dum annos adolescentiae suae inter eos transigeret, admirati sunt» Bethlen F. Historia 464. l.
U. o. 465. l.
Az 1579–80-as években Erdély politikájának a lengyelországi viszonyok alakúlása és maga a lengyel király, mint a valódi erdélyi fejedelem, szabott irányt. A két ország, közös fejedelmük alatt, úgyszólván véd- és dacz-szövetségben állott egymással. Erdély felett az akkor hatalmas Lengyelország és királya védőleg terjeszté ki karjait. Az ország a lengyel király védnöksége s méltányos és jóindúlatú vajdája, Báthory Kristóf, kormányzása alatt a béke és jólét áldásait élvezé és biztonságban érezhette magát mindenféle külső veszedelemmel szemben – a török és német felől. – Viszont Erdély is hálásnak mutatta magát királyi sarjával szemben (a kire büszke volt); védőjével szemben (a kinek sokkal tartozott) – s magáénak tekintvén az ő dicsőségét: szívesen osztozott a terhekben is, a melyekkel az ő nagyszabású politikai czéljainak megvalósítása járt.
1579–81-ben viseli István király az oroszok ellen dicsőséges hadjáratait. Hogy ezeket a közös fejedelem győzelmesen és dicsőséggel folytathassa, fejezhesse be: arra nézve Erdély meghozott minden tőle telhető áldozatot. Tetemes, az eddigieknél jóval nagyobb hadi adókat szavaz meg, seregeket állít, szerel fel és küld az orosz csatatérre, a melynél messzebb északon magyar fegyverek még nem harczoltak, sem az előtt, sem azóta.* A harczedzett magyar katonák, a vitéz hajdúk voltak tanítómesterei a kevésbbé gyakorlott, újonnan toborzott lengyel katonaságnak; őket illeti (a kik szám szerint is tekintélyes, mintegy 5–8000 főnyi sereget képeztek egy-egy hadjáratban) a dicsőség és a kivívott diadalok érdemének oroszlánrésze.* Hálásan ismeri ezt el a nemzetére és honfitársaira büszke király; elismerik, bár nem minden irígység és féltékenység nélkül, magok a lengyelek és litvánok is.
Nemcsak fegyveres erőt, de egyéb hadi segítséget is bőven küldöttek Erdélyből. «1580. Báthori Christoff István királynak 4000 szekeres lovat külde az álgyúk alá az muskvák ellen.» (Az Emich Gusztáv tulajdonában levő «Murus Atheneus» czímű codex «Rövid magyar króniká»-jában.)
Ld. Báthory István hadjáratairól az oroszok ellen írt munkámat a Hadtörténeti Közlemények I. évfolyamában. (4 közl.)
De hogy ezekben a komoly időkben Erdély oly tetemes segítséget küldött a lengyel király zászlai alá a harcztérre: abban viszont nem csekély része van Kovacsóczynak, a ki István király politikai eszméit és czéljait személyes tapasztalás által jól ismervén, – méltó képviselője és szószólója lehetett annak az erdélyi országgyűléseken.
Idegen érdekekért soha sem harczolt szívesen a magyar. Sokan ilyennek tekintették az oroszok elleni hadjáratot is. Kovacsóczy és rokongondolkozású társai nem minden nehézség nélkül tudták meggyőzni a szűkebb látkörű tanácsurakat és rendeket, hogy fiaik nem idegen érdekekért harczolnak a Dwina partjain, Litvánia, Livonia és Oroszország térein és várai alatt; meggyőzni arról, hogy az északról fenyegető veszedelem nemcsak Lengyelországot, de Erdélyt is érdekli s hogy a dicsőségnek és győzelemnek Erdély nemzetközi helyzetére, politikai biztonságára és jólétére is üdvös és jótékony kihtása leend.
De ha mindezt el is ismerték az erdélyiek; az évenként meg-megújuló rendkívűli adók fizetésétől nem kevéssé idegenkedtek. Fizetni az emberek akkor sem szerettek; főkép, ha rendkívűli adókról volt szó. E miatt az 1580-iki tavaszi (april 17–22.) országgyűlésen nem csekély kellemetlensége volt a kormánynak, főleg pedig a fejedelmi előterjesztéseket képviselő kanczellárnak s fejedelmi titkos tanácsosnak.
A magyarok és székelyek követei a pénzbeli áldozatokat kikerűlendők, azzal a javaslattal állottak elő az országgyűlésen, hogy a fejedelem a rendkívűli segély fedezésére tegye rá a kezét a szász papok dézmájára, s abból fedeztessék a hadi költség.
A fejedelem s a kormánytanács nem helyeselte ezt és a rendekhez a Kovacsóczy által intézett válasz tagadólag hangzott. A fejedelem – úgymond – el nem veheti azt, a mit istenfélő királyok az egyháznak szenteltek; az egyház és iskolák javainak megtámadása által az ország a miveletlenség és barbárság vádját vonná magára: gondoskodjanak tehát más módon a rendkívűli szükséglet fedezéséről.*
Responsio principis per magnificum dominum W. Kovacsoczy secreti consilii consiliarium.» Ld. Szilágyi S. Erd. Országgyűl. Eml. III. 150.
A rendek végre belenyugodtak a fejedelem akaratába s a lengyel segélyre 20–25 pénzt szavaztak meg portánként, a rendes 99 dénár és 1 frtos adón felűl. De nem minden keserűség és szenvedélyesség nélkül történt ez.
Az ellenzék akkor sem mindig volt válogatós eszközeiben a kormánynyal szemben. Ha a fejedelem akaratának engedett s az uralkodó személye ellen a köteles tisztelet tartózkodást parancsolt is; annál inkább féktelenkedett a tanácsosokkal szemben.
A tanácsurak között első helyen állván Kovacsóczy: ő ellene irányúlt leginkább az elégedetlenek zúgolódása. A szenvedélyesebbek az országgyűlésen kemény támadásokat intéztek ellene, sőt némelyek a gyűlések kívűl is insultálták s «az ajtót reá törték».
Az országos botrány híre mihamar eljutott Lengyelországba is. Gyulai Pál s az ifjú Kendy Péter, kik a gyűlésen jelen voltak és Bornemissza János, a ki a segélyhadakkal («drabantokkal») jun. 7-én érkezett a király vilnai táborába, vitték oda a hírt.
Berzeviczy Márton, a király kanczellárja (a kinek leveléből egyéb tudósítások hiányában mint egyetlen forrásból értesűlünk eme zavarokról), siet vígasztalni régi barátját és tiszttársát a szenvedett méltatlanságok miatt, kifejezést adván azok fölött érzett megbotránkozásuknak és sajnálatuknak.
«Gyulai Páltól értém – úgymond – hogy kegyelmedet az nyughatatlan uraim sok bosszúsággal illetnék, az ajtót kegyelmedre törték és az gyűlésben is kegyelmedre panaszlottanak; ki ha úgy vagyon és ő nagysága (t. i. a vajda) nem tészen róla, semi jót nem várok belőle, mert vélem, hogy oly helyről vagyon ez dolognak eredeti, kihez sokat bízhatnak és ki az embereket örömest szokta megcsúfolni. Én szinte úgy bánom, mintha rajtam esett volna. Írja meg kegyelmed: voltaképen mint vagyon az dolog?»*
Berzeviczy Márton Kovacsóczynak Vilma 1580 jun. 9. (Eredetije az Erd. Múz. kvtárában gr. Kemény.J. Tört. ered. levelek I. k. 49. l.)
Báthory Kristóf csöndes természetű, békességszerető ember volt, a ki inkább kitért a kellemetlenség elől, mintsem azokkal szembe szállott volna. Csakis az ő erélytelensége mellett fajúlhattak a szenvedélyek hasonló vakmerőségre, a fejedelem első tanácsosával szemben.
Kovacsóczynak, nem tudjuk, volt e egyéb elégtétele, mint a kötelesség teljesítésének nyugodt öntudata, a jók elismerő méltánylata s a mit ő nagyon sokra becsűlt: a lengyel király megtisztelő bizalma és elismerése, hűséges, önfeláldozó szolgálataiért. A pár hét előtt adományúl nyert félszáz falus székely birtok erkölcsi kárpótlást nem nyujthatott. De ha a kormányzás nehéz gondjai, a szenvedett méltatlanságok el is keserítették egy-egy pillanatra: enyhűlést merített a bölcs király vígasztaló és buzdító soraiból, a melyek kitartásra ösztönözték őt, ha csüggedni látszott és lelke elkomorúlt saját és hazája sorsa fölött.
Azt a szeretetet és bizalmat, melylyel iránta a nagy király viseltetett, éléken visszatükrözi Báthorynak egy későbbi levele, melyet válaszúl írt Kovacsóczynak, az Erdélyben fel-feltünedező politikai zavarokról szóló tudósítására.
«Örömest olvasám – úgymond – leveledet, melyben az ott való állapotot és némelyeknek tumultusát és jövendő veszedelemtől való félelmedet … írtad meg. – Kívántam volna, hogy per personas distingváltad volna, mert úgy tudnám én is magamat accommodálnom. Mindazáltal, ha kik magok felejtettek lesznek, non sequitur (nem következik), hogy azonnal elveszünk; sőt hamarébb az vész el, a ki ominat periculum (veszedelmet jósol) … Amaz igen paraszt példa quadrál afféle latrokra, kik hazájok kárával igyekeznek előmenni: nem áll az eben az kövér ló halála! Ha az latrok intentioja szerint lött volna» – régen elpusztúlt volna Erdélyország, de az Isten nem az rossz emberek tanácsának kedvez. Most is meg fognak szégyenűlni és reájok pattan vissza a kilőtt nyílvessző. Te csak viseld magad előtt hazád becsületét és hivatalod tisztességét. «Laktam én Erdélyben, tudom mindeniknek mind qualitását s mint quantitását. Meglehet a rosszakarat, de tehetségek kevés, voltok semmi, ki azonnal megtetszik, mihelyt az dologról serio (komolyan) parancsolunk.* Csak te tisztedben ne tégy semmi tágítást!»
Báthory István király levele. Kovacsóczynak. «Költ. Vilmán 12. Junii 1581.» (Másolata az Erd. Múz. levéltárában Misc. Hist. Dipl. 4-to 437. l.)
Kovacsóczy meghallgatta királya és politikai mestere tanácsát. Hivatalában pontos, lelkiismeretes és állhatatos volt. Meggyőződését híven követve szolgálta a Báthory-ház és országa érdekeit. Útjából nem téríttették el őt sem az ellenzék támadásai, sem – később – az új fejedelem szeszélye és erőszakoskodása.
