VI.
VI.
A pártütés. Fráter György a szultán nevében levelet gyárt Maylád ellen. Zápolya készülődése. Zápolya házassága. Az 1539-iki liga. Maylád és Balassa. A marosvásárhelyi országgyűlés. Maylád Fogarasban.
A Ferdinánd és Zápolya által aláírt nagyváradi béke, mely azonban az egyik fél részéről sem volt őszinte, a szultán előtt félelemből még mindig titokban tartatott. A szerződő felek folytonosan áskálódtak egymás ellen a szultánnál. Szulejmántól bántatlanúl hagyva, beköszöntött az 1539-ik év, mely ha külellenségtől meg is kimélte Zápolyát, ki ez év elején a házas élet mézes heteit élvezé: az élegedetlen honfiak forrongásai* elég zavart támaszottak.
VERANCHICH: i. m. 95, 96. ll.
A vihart megelőző szélcsend baljóslatú jelenségei között figyelte meg Maylád és Frater György az idők, a körűlmények, a korszellem mozzanatait. S míg Maylád elkapatva nagyravágyásától, számba nem véve híveinek vele együtt közös hibáját: a hűtlenséget, állhatatlanságot, oly mozgalom élére állíttatá magát, a mely – bár igaztalanúl – nevétől kölcsönzé lételét, az alatt Frater György fondorkodó, éles eszű, ármányos hajlamaival a vajda megbuktatásán munkálva, legveszélyesebb versenytársától megszabadúlt, s magáról az ellene fölmerűlt hűtlen kezelés gyanúját ura Zápolya János előtt elhárítani törekedett.
Frater György ugyanis mint János király kincstartója, a korona-javadalmakról hat évi számadással tartozott, s midőn György, nagysúri plébános, Zápolyának hírűl adta, hogy Frater György a korona-jószágokat hűtlenűl kezeli, váradi püspökségét királyi jobbágyokkal gazdagítja: Zápolya Márkay Pétert megbízta az ügy megvizsgálásával s jelentéstétellel.*
SZERÉMY GYÖRGY: i. m. 346. l.
A kincstartó úgy a vádaskodás forrását, mint a hat évi kincstári jövedelmek számon kérését a vajda ármánykodásának tulajdonította. A korona javadalmak tiszta kezelését és Zápolya iránti hűségét a kincstartó a vajda hűtlenségével igyekezett bizonyítani. A vád, melylyel Maylád ellen előállott, annak gyanúját annyira fel tudta izgatni, hogy Zápolya beleegyezett a barát tervébe: a fényes portára követeket küldött, megtudandó Maylád hűtlenségét. Ezzel a kincstárnok ura haragját a vajda ellen fordította, maga pedig a kincstári számadásoktól könnyű szerrel menekűlt.
A követséggel a barát Horváth Györgyöt bízta meg, s általa megszerezte a kézzelfogható bizonyítékot Maylád ellen oly útakon és módokon, melyeket a furfang ajánlhatott ugyan, de a becsületesség legközönségesebb fogalma sem hagyhatott jóvá. Nincs okunk hitelt nem adni Szerémynek, Zápolya házi káplánjának, ki napló jegyzeteiben Frater György eme cselekményét meggyőző közvetlenséggel írja le.* Frater György ugyanis Horváth Györgyöt küldetése iránt kellő utasítással ellátván, ez mihamarabb útra kelt, s a kincstartó még Budán maradt Zápolya udvarában. Mielőtt onnét Váradra távozott volna, megtudta, hogy ura és a szultán titkos levelezéseinek hitelességeűl, egymás között kölcsönösen gyűrűt cseréltek, evvel pecsételvén meg az egymáshoz intézett iratokat. Frater György a szultánnak Zápolyánál levő gyűrű pecsétjéról, komornyikja Boza Bencze által hű lenyomatot kapott, s azt Balázs budai aranymívessel tiszta aranyban oly híven utánoztatá, hogy a két pecsét között a legkisebb különbséget sem lehetett észrevenni. Megszerezvén tehát álútakon elkövetendő csínjának legszükségesebb eszközét, visszasietett Nagy-Váradra. Itt hírűl hozták neki, hogy Horváth György Szegeden tartózkodik, ezt útjából leterelve, nem engedé, hogy János királyhoz menjen, s magához Váradra hívatta. Váradon egy oláh deák által, kit Szerémy a király udvarában Budán személyesen ismert, a szultán nevében Zápolyához intézet levelet íratott, melyben csodálkozását fejezi ki a fölött, hogy nem őrködik eléggé a reá bízott nyájra s nem tudja mikor falják fel őt magát. Tudatja vele, hogy Maylád ígért neki Erdélyből évenként háromszáz ifjút és tízezer markát, s végre felhívja János királyt, hogy rögtön készűljön, s hadaival Erdélybe menjen.
SZERÉMY: i. m. 349. l.
Környezetéből sokan nem hitték, ha jól hallanak-e? s kétkedtek a levél valódiságában, sőt maga Zápolya is csodálkozással kiáltott fel, hogy kereszt fia ellene ily ármányon törhetné fejét, nem akarván hinni saját szemeinek. De mikor a gyűrűpecsét lenyomatát meglátta a levélen, ez eloszlatá kétségeit, és iszonyú haragra lobbant. Felindúlásában rögtön magához hívatá Váradról Frater Györgyöt Budára, kivel, midőn udvarában megjelent, felolvastatá a szultán levelét, mire a ravasz kincstárnok röviden csak ennyit válaszolt: «Ime felséged nem hitt nekem». A kihallgatás tartama alatt reá vette urát, hogy a szultán rendeletének eleget tegyen, s hadaival indúljon meg a vajda ellen.
Csakhamar eljutott Zápolya készülődésének híre Mayládhoz is, s midőn értesült Szulejmán levelének tartalmáról, a megütközés ily fájdalmas szavakban tört ki kebeléből: «Istenem, én istenem, ez méltatlanság, ez ármánykodás! Legyen isten akarata szerint, legyen törvény szerint, ha bűnös vagyok, ő fölsége keze öljön meg, minden ostromlás nélkül».*
SZERÉMY: i. m. 350. l.
Frater Györgynek azonban épen nem volt szándéka törvényes eljárás útján végezni a vajdával, abba bele nem egyezett, s rávette János királyt, hogy ostromot rendeljen. A vajda látván, hogy a gyanúsítást törvényes úton el nem háríthatja: augustus 15-én vissza vonult Fogaras várába és elzárkózott. Erre János király az ostromot megkezdeté.*
SZERÉMY: u. o. 351. l.; SEVERINY: Conspectus hist. Hungar. 1778. kiadás, II. rész, 189. l.
A közben míg Erdélyt két főemberének egymás elleni torzsalkodása, gyűlölete küzdtérre vezette az ész, az ármány, a találékonyság minden fegyverét, hogy egymástól a hatalmat elragadják, egymást megbuktassák: Laszky, Ferdinánd követe, Konstantinápolyból nem igen kedvező sikerekkel tért vissza, s nem volt képes Szulejmannál Ferdinánd mellett rokonszenvet ébreszteni, bár ha János királyt is még mindig fenyegeté a szultán haragja, mert sem a Csicsó várában fogva tartott Péter moldvai vajdát ki nem adta még, sem pedig az adót a fényes portára meg nem küldötte. Hogy tehát a szultán boszankodását Zápolya lecsillapítsa, elhatároztatott a moldvai vajda kiadása, és egy 200,000 arany értékű ajándék elküldése, mit maga Frater György vala a portára viendő. Gyakran sürgeté János király kincstartóját megbízását végre hajtani, de hiába, ez mindannyiszor elhalasztá elutazását, s noha akkor még az erdélyi lázadás csak a liga-kötések első fokán állott, a követséget magától folyton elodázta, majd betegség, majd más egyéb ürügyek palástja alatt.* Frater György vonakodásának, működési színterét el nem hagyni, három főoka volt. Hatalmát, állását féltette, ha távolléte alatt János király az élők sorából kidőlne, mert tudta, hogy az erdélyi előkelők nem szívelhetik. Másik oka a halasztgatásnak a Szulejmán nevében koholt levél, a szultán pecsétjének hamisítása volt.* A harmadik igen nyomós, személyes ok abban sarkallott, hogy attól tartott, hogy távozása esetén Maylád fölül kerekedik. Sejté, hogy János király a konstantinápolyi követséggel azért bízta meg, hogy távolléte alatt tőle szabadúljon és vagyonát lefoglaltassa. Az iránta való idegenkedésnek eléggé érthető jelét is adta Zápolya, midőn beteg ágyánál meglátogatván, őt ingerűlten elutasítá magától.*
FESSLER: i. m. VI. köt. 546. l.; ENGEL: i. m. IV. köt. 66. l.; HORVÁTH MIH.: i. m. III. köt. 118. l.; SZALAY : i. m. IV. köt. 191. l.; FRAKNÓI VILMOS: Magy. orsz. gyűlési emlékek, II. köt. 149. l.
SZERÉMY: i. m. 351. l.
KATONA: i. m. XX. köt. 1364. l.; SZALAY: Adalékok a magy. nemzet történetéhez. 166–167, 186. ll.
Frater György rábeszélése után Zápolyának nem állott többé hatalmában szándékát a vajda elleni hadjáratra nézve megváltoztatni, s bárha betegeskedett, elhagyta nejét, s Budáról hadaival Erdélybe indúlt. Itt az 1540-ik év elején a lázongás elemeit olyan hullmázásban találta: melynek nemzeti iránya, a villongó királyok mellőzésével, a török uralomtól való szabadulási vágyban, a haza végromlásának megelőzésében, de kivált Erdély separatiójának előkészítésében nyilvánult. Végre is e nemes czél, az egyéni nagyravágyás, a hatalom-hajhászás hazafiatlan kicsinyes indokából, személyes pártütéssé fajúlt, s jellegénél fogva, a mozgalom élére állott vajda neve után Maylád-féle összeesküvésnek kereszteltetett már akkor is, midőn az általános mozgalom, a két haza határa között ez elnevezésre jogosúltsággal nem bírt. Nem bírt pedig azzal, sem az abban résztvett egyéniségek révén, sem pedig irányánál fogva, mely mint országos mozgalom, a hatalmaskodás, a polgári jogok eltiprása, a jogtalanságok megszüntetése, a török járomnak széttörése ellen, a belső állapotok javítása czéljából indúlt meg, terjedett Ferdinánd és Zápolya hívei között, Magyar- és Erdélyországban egyaránt.
Nem volt az Maylád István pártütése Zápolya ellen a kitörés elején, nem a magán ambitiónak kielégítsée, hiszen be voltak abba avatva, részt vettek abban a magyarországi urak közül pártkülönbség nélkül számosan, titkos egyetértésben állottak a vajdával Thurzó Elek, Laszky Jeromos, Hoffmann János, Fels Lénárd és mások.* De a ligák keletkezésének végczélját sem a Ferdinánd- sem a János-pártiak fel nem ismerték. Ferdinánd szította a lázadást,* mert abból Zápolya ellen hasznot húzni vélt; Zápolya elfojtani igyekezett, mert azt Ferdinánd ügyében keletkezettnek hitte.* Nem az ellenkirályok egyikének a másik javára való megbuktatása volt a czél, mely a mozgalom eszméjét táplálta, s melynél fogva az viszhangra talált; hanem azon törekvés, melylyel Ferdinándtól és Zápolyától is szabadúlni kívántak. Csak a helyzet sajátsága idézte elő, hogy a liga élére a vajda állíttatott, mint Erdély leghatalmasabb embere, eszközűl Ferdinánd által Zápolya ellen, s Erdély szemeltetett ki küzdteréül a separatió előjátékának. De midőn az önálló fejedelemség eszméje a liga által idő előtt elárúltatott, lett hűtelen a vajda az országos czélzatokhoz, a szövetkezést pártütéssé bélyegezte, s megkisértette azt állása, hatalma, népszerűsége segélyével személyes hiúságának ápolására kiaknázni, mit a siker reményével még akkor sem tehet vala, ha terve kivitelében Zápolya halála előtt és után, a nemesség és a székelyek bátorítják és segélyüket megígérik.*
HORVÁTH MIH.: i. m. III. k. 123. l.
Mindszenti Gábor naplója, 7. l.; ENGEL: i. m. IV. köt. 66. l.; HORVÁTH MIH.: i. m. III. k. 123. l.
PAULUS JOVIUS; i. m. 428. l.; BRUTUS MIH.: i. m. 29. l.; ISTVÁNFFY. i. m. 147. l.; KATONA: id. munka XX. köt. 1225. l.
EDER: Simigianus, I. köt. 208. l. 7. jegyz.
Még alig hangzottak el Zápolya János nászünnepélyének zenehangjai: az elégedetlenség, a forrongás elemei lassanként alakot kezdének ölteni. Maylád István az elégedetlenek élére állván,* a szövetkezést gyors elszántsággal, s a vérében pezsgő erélylyel szervezé. Ismervén a társadalom tényező egyéneinek gyengéit, jellemét, azokhoz alkalmazá eszközeit is, hogy a liga részére megnyerje és biztosítsa tevékenységüket. Így Harinay Farkasnak visszaadá doboka- és kolozsmegyei birtokait, s ezen fölül meg Idát is átengedé neki.* Másokban ismét az elviselhetetlen adó zsarolása miatt elégedetlenséget szította, megfoghatóvá tette előttük az előnyöket, ha a vajdák által a törökkel szerződnek, így a békét olcsóbban vásárolhatván meg, mint idáig. Frater György nagyszámú elleneinél aristocratikus eszmékkel hatott; ismét másoknál félelmet gerjesztett Ferdinánd törekvései ellen, ki Zápolya halála esetén az országot elfoglalandó vala; s nemzeti kormánynyal biztatá híveit, ha szövetkeznek vele.
TOPPELTINUS: Origines et occasus Trans. 183. l.
Orsz. Ltár. Gyulafejérvári osztály. Div. Cott. cista 2. Fasc. 2. nro. 46.
A szövetségesek száma egyre szaporodott, az elégületlenség nőttön nőtt, s a kitörendő lázadás az 1539-iki december 21-én szilárd alakot és alapot nyert a kötelező oklevelek aláirása által Almáson,* Görgényben* és Szent-Gálon* Ezen szövetségleveleket, az akkorbeli sokfelé szerkesztett frigy, dacz és védszövetségi iratoktól lényegesen csak a második pont különbözteti meg, mint a melynek politikai iránya félreismerhetetlenűl leköti az aláírók a fejedelem halála esetén csak közös akarattal választani uralkodót.
Nemzeti Társalkodó, 1836. II. köt. 299. l.
Történelmi Tár, 1878. 184. l.
Gyulafejérvári levéltár. Extraordin. CC. rno. 9.
A liga főemberei az összeesküvés vezetői, mint a kik az ismert kötleveleket aláírták: Maylád István, Balassi Imre, Kendy Ferencz, Kornis Miklós, Andrássy Márton, Geréb Péter, Sándor Mihály, Lázár Imre, Nyujthódy Gergely, Bánffy László, Miklós Gáspár, Kendy Mihály és Antal, Wárfalwy Jakab és János, Almádi Bálint, Kozárwáry László, Bánffy Bernáld, Lázár János, Mihályffy Tamás, Bernáld Balázs, Potak Boldizsár, Janthaffy Lázár és Miklós voltak. A titokban keletkezett, és titokban tartandó szövetkezet, a miről annyi embernek tudomása volt, csakhamar a nyílt titkok sorsára kerűlt, s alakúlásának első kezdetén a liga egyik tagja, Andrássy Menyhért* által elárúltatott. Midőn a szövetkezet elárúlását, mely akkor még nem bírt lázadás jellegével,* a hír gyors szárnyakon röpítette az ország minden tája felé, az összeesküvők egyrésze megfélemlett, a vajdát társai közűl sokan elhagyták; s a mint a széthuzó elemek kiváltak a ligából: a mozgalom országos jellegét veszíteni kezdé, pártütéssé fajúlt. A vajdának nem volt már visszavonulási hídja, a Ferdinándhoz való szegődéssel nem leplezhette tervét, a forrongást saját ambitiójának eszközévé aljasítá.
Mindszenti Gábor naplója, 9. l., Gyulafejérvári ltár cista I. fasc. V. nro. 38.
SZILÁGYI SÁNDOR: Erdélyi országgyűlési eml. I. köt. 2. l.
34. KENDE FERENCZ ALÁIRÁSA.*
Kende Ferencz. Medgyes, 1541. szept. 15. Nádasdy Tamáshoz.
Ily körűlmények között Maylád István, most már saját ügyének apostola azon ösvényre lépett, melyről letérni véralkata, hiúsága s a Ferdinánd által egyre szított reménység, és ellenségeinek gúnyja nem engedte; s a mely út egy jobb sorsra érdemes hős tragédiáját írta elő számára.
A pártütés első jelensége a vajdánál a fejedelmi jog bitorlásában nyilatkozott. Számba véve az elárúlás körülményeit, Konstantinápolyba saját maga nevében követeket küldött oly utasítással, hogy ígérjenek Szulejmánnak 12,000 darab arany évi adót hűbér fejében, ha Zápolya János helyett őt támogatván, Erdély fejedelemévé teszi.* Demeter testvérét pedig ugyanakkor a szomszéd oláh vajdához küldé az általa nyujtandó katonai segély iránt alkudozni.* A messzeható terv: Erdélyt Zápolya kezéről elütni, magát a fejedelmi székbe ültetni, teljes kudarczot vallott a portán. Szulejmán visszautasítá ajánlatát* s Lufti bég nagyvezér által a fejedelem iránt alattvalói kötelességére figyelmeztetvén, tudtára adta: hogy a vajdák királyuknak engedelmességgel tartoznak, s a porta kívánalmainak János király is eleget tehet. Az oláhországi vajda pedig a katonai segély iránti alkudozásokban követűl küldött bátyját, Demetert, foglyul visszatartotta.*
JOVIUS PAULUS: i. m. 427. l.; BRUTUS MIH.: i. m. IX. könyv, 28. l.
HORVÁTH MIH.: i. m. III. k. 124. l.
JOVIUS PAULUS: i. m. u. o. EDER: Simigianus, i. m. 177. l.
HATVANI MIH.: i. m. II. köt. 84. l.
A vallott kudarcz csak fokozta a vajda tevékenységét. A politikai cselszövények hinárjában még csak egy szál volt, melyhez elárúlt terveit kötözheté, hogy annak segélyével kibontakozva a viszás helyzetből, önző terveit keresztűl vihesse. Ezen szál ismét Ferdinánd felé vezette őt, melynek követésében nem csekély befolyással volt reá sógora Nádasdy Tamás, a ki különben is nagy érdemeket szerzett Ferdinándnál az által, hogy daczára a nagyváradi békekötésnek, Zápolya híveit folyton Ferdinánd részére édesgeté. Nádasdy Tamás nemcsak a vajda személyét befolyásolta kényes helyzetében Ferdinándhoz hajlítván; de azon is működött, hogy Maylád István alattomban az erdélyieket Ferdinánd pártjára vezesse.* Ilyen befolyás alatt állva a vajda 1540-ben, felajánlotta Ferdinándnak Zápolya ellenében teendő szolgálatait követei által, ígérvén, hogy ha neki János napig 13,000 harczost küld: Erdélyt kezére keríti, s egyszersmind biztos kilátásba helyezi egész Magyarország meghódolását.* Az ajánlat nem volt megvetendő Ferdinándra nézve, de sőt kívánatosnak mutatkozott, mert Nádasdy reményt táplált, hogy a vajda befolyása által a szász székeket megnyerheti.* Nem is mulasztá el Ferdinánd az ajánlatot elfogadni, s Mayládot a kívánt katonai segély felől biztosítani,* bár ígéreteinél nyomatékosabb biztosíték volt főembereinek titkos támogatása, melylyel a vajdák czélzatait elősegítették.
EDER: Simigianus, i. m. 177. l.
HORVÁTH MIH. i. m. iII. köt. 124. l.
EDER: Simigianus, 177. l.
HORVÁTH MIH. u. o.
Maylád István és gyenge vajda társa, Balassa Imre, kitűzték a zendülés zászlaját. Ekkor már annak nem volt egyedüli czélja Zápolyát megbuktatni, Erdélynek Ferdinándhoz hajlításával, hanem a frigylevelek értelmében előtérbe lépett a vajda személyes ambitiójának esetleges megvalósítása: fejedelemmé választatni magát mint olyat, a ki arra legtöbb kilátással bírt, s azt vagy a törökök segélyével, vagy pedig a nélkül is keresztűl vinni. Maylád Zápolya irányában még akkor is az ártatlan szerepét játszotta, s fondorlatai élét Frater György ellen irányzottnak túnteté fel.*
SZILÁGYI S. i. m. 4. l.
Ama jogos bizalmatlanságot, melylyel Zápolya a vajda iránt viseltetett, mindamellett hogy a vajda terveit a fejedelem tudtára hozták, élénken szítani kellett, s ezt a kincstartó nem is mulasztá el, míg végre elhatározá a fejedelem a pártütés leverése czéljából hadait személyesen Erdélybe vinni a vajdák factiója ellen.* Mielőtt azonban Maylád vajda hírűl vette volna tervei elárúlását, s még mielőtt a fejedelem ellene indúlt volna, tekintélye, befolyása és népszerűsége által Erdély nagy részét magához hajlította, s tömegesen követték zászlaját. Látva ez irányban kifejtett tevékenységének sikereit, látva a Frater György ellen felzaklatott lázadók tömege mennyire növeli táborát, elbizakodottá tette a liga czéljainak elérhetésében, s mintegy biztosítottnak hitte a várt eredményt, mit a portával és Ferdinánddal megkezdett alkudozásokhoz fűzött. Tervei keresztűl vitelére az erdélyi három nemzetnek 1540 martius 9-dikén Marosvásárhelyre országos gyűlést hirdetett.* Párthíveinek véleményét, kedélyét a gyűlés leendő irányára nézve kitartó szorgalommal előkészíté s már-már azon a ponton állott, hogy az országgyűlésen megjelenendő rendek által államcsíny útján magát fejedelemmé választassa: mikor Bethlen Farkas, erdélyi főkapitány, a gyűlés czélját elárúlta.* Terve nem sikerűlt, mert a Marosvásárhelyen nagy számban összegyűlt rendek hangulatát Bethlen Farkas leleplezései megváltoztatták, s ez a körűlmény természetesen visszatetszést szűlt. Látva tehát, hogy szándékát az országgyűlésen keresztűl nem viheti, hogy a kudarczot elkerülje, a gyűlésen nem jelent meg;* a gyűlésnek bizalmas emberei által egészen más irányt adott s a tanácskozást a sérelmek orvoslására terelte, hogy ez által a fejedelmet czélzatai iránt tévedésbe ejtse. A gyűlés gyorsan végzett, eredménye az lett, hogy a három nemzet a fejedelemhez követeket küldött sérelmei tárgyában, s avval a tanácskozás egész csendben feloszlott.
PAULUS JOVIUS: i. m. XXXIX. könyv 427. l.; EDER: i. m. I. köt. 177. l.
VERANCHICH: i. m. VI. köt. 75. l.; FESSLER: i. m. VI: köt. 578. l.; KATONA: i. m. XX. köt. 1338. l.
Mindszenti Gábor naplója, 13. l.; PRAY: Hist. R. Hung. III. köt. 59. l.
Gerendy Miklós levele Ferdinándhoz, a bécsi cs. és kir. államlevélt.
Nem volt oly kinálkozó alkalom, melyet a vajda és a kincstartó meg ne ragadtak volna, hogy egymás iránti ellenséges indulatuknak kifejezést ne adjanak: az egyik párthíveinél, a másik a fejedelemnél. Ez úttal is a marosvásárhelyi gyűlésből Zápolya Jánoshoz menesztett küldöttségnek Maylád István adta meg az utasítást, legalább az ő czélzataira kell ismernünk ama határozott kijelentésben, hogy Frater György Erdélyből eltávolíttassék;* míg ellenben a betegeskedő Zápolyának azon elhatározása, hogy fiatal nejét Budán hagyva, hadaival Erdélybe indúl a vajdákat megfenyíteni, s a követségnek adott azon üzenete, hogy a választ majd maga viszi el: a kincstartó bosszújának műve vala. Frater György ekkor már nagyon felingerlé a fejedelem kedélyét a vajda ellen, s midőn útra készülne, haragra gyuladva mondá környezetének «vajda uramék szablyával várnak reánk, azért mü is üres oldallal neki nem indúlhatunk; de kössétek te kegyelmetek azon szablyámat fel, kivel paraszt Dózsa ellen hajdan hadakoztunk, mert nem érdemel ennél többet Maylád uram hitván feje.*
Bécsi cs. és kir. államlevélt. egykorú másolat.
Erdélyorsz. történelmi tára, I. köt. 10. l.
Zápolya János készülődése, s a marosvásárhelyi gyűlés által kiküldött követség előtt tett nyilatkozata a vajdát most már nyílt ellenszegülésre bírta. A fejedelem ugyan is az erdélyi rendeknek ápril 14-én Tordára gyűlést hirdetett, s arra Maylád István és Balassa Imre vajdákat megidézteté. Maylád a megidézésben személyes szabadságának veszélyeztetését látván, az engedelmességet megtagadta, a fejedelem idéző parancsát figyelmen kívül hagyván, a gyűlésen nem jelent meg.* Számot vetve a beállott körűlményekkel, s az eshetőségekkel, melyek a fejedelem rendeletének sértő megvetéséből eredhettek: családjával Erdélynek ez időben legerősebb várába,* Fogarasba sietett. Balassa Imre vajda társát megszállta a bűnbánat, könnyezve Zápolya lábaihoz borúlván, bocsánatáért esdeklett. Elhagyták a vajdát többi tásai is; de ő cserben hagyatva környezői által, daczára tervei elárúlásának, még mindig bízott magyarországi barátaiban, bízott önmagában, népszerűsége hatalmában. Követve harczias lelkületének sugalmait, a daczolás bizonytalan sikerében találta vígaszát, s mintsem hogy a megadás kétes eredménye által koczkáztassa életét a fejedelem felbőszült haragjával szemben: a rendelkezésére állot eszközökkel jól fölszerelt Fogaras várában elsánczolta magát. Míg Maylád Fogarasban védelméről gondoskodott, ez alatt a fejedelem Tordára érkezvén, a gyűlésen földerítette az ő és társai összeesküvésének czéljait. A fejedelem ezen beszédének minden sorából kitünt hatalmas ministerének, Frater Györgynek, gyűlölete a vajda ellen. Kendy Ferencz és Balassa Imre gyáva mentegetődzéssel tisztára mosandók magokat, a pártütés főben járó bűnét teljesen Mayládra hárították.* Zápolya Jánosnak a tordai gyűlésen tartott beszéde a Frater György által kívánt eredményt szűlte: a pártütő vajdát főbenjáró bűnben elmarasztalva, javait elkobozni rendelte, őt magát halálra ítélték, s elvégeztetett, hogy a Fogaras várába elzárkózott pártütő ostrom alá vétessék. Az ostromlással Török Bálint bízatott meg. Fogarasnak természetes és mesterségesen készült erőssége, védelmi fölszerelése, bástyafalainak szilárdsága sejteni engedé a vívás sikertelenségét; de máskülönben is Török Bálint, az ostrom vezére, régi fegyvertársa levén a vajdának, nehéz szívvel látott Fogaras ostromához, lanyhán vitte dolgait, s mindenképen azon igyekezett, hogy kedvező körűlmények között megadásra bírja. A fejedelem nevében teljes bántatlanságot igért neki és cserébe Fogarasért Galád várát is felajánlotta. Maylád azonban nem hajlott meg Török Bálint ajánlatára, az ostrom ellen hősies elszántsággal védelmezte Fogarast, s a békéltető kísérleteket túlkövetelésekkel akadályozá. Kívánta Becsét és és Becskereket, Balassa- és Gerendy Mártontól elfoglalt jószágok visszaadását,* s evvel Török Bálint törekvéseit meghiúsítá, a ki különben is csak kénytelen fogott az ostromzároláshoz, s a vett fejedelmi parancs után, a mint Fogaras előtt megjelent, kinyilatkoztatá a fejedelemnek, hogy ő régi barátja ellen nem harczolhat.*
Mindszenti Gábor i. m. 14. l.
U. a. u. o. PAULUS JOVIUS, i. m. 428. l.; VERANCHICH: i. m. VI. köt. 105. l.; TOPPELTINUS: i. m. III. köt. 183. l.; BRUTUS J. MIH.: i. m. III. köt. 31. l. KATONA: i. m. XX. köt. 1356. l.
BRUTUS J. MIH. i. m. III. köt. 32.
KATONA: i. m. XX. köt. 1362. l.; VERANCHICH: i. m. VI. köt. 106. l.
SZALAY: i. m. IV. köt. 192. l.
35. GERENDY MÁRTON ALÁIRÁSA.*
Gherendy Márton. Gyulafehérvár, 1542. jul. 7. Nádasdy Tamáshoz.
A mint ellent állott a vajda Zápolya idéző parancsának, s daczára a három napra kiállított mentelmi levélnek nem ment Tordára,* úgy ellentállott az ostromnak is, a kibékítési kísérleteknek is: mert bízott Fogaras erős falaiban, hajthatatlansága a megalázást kizárta, és kiváltképen azért volt kitartó védelmében, mert még mindig remélhette magyarországi barátaitól és Ferdinándtól a segélyt, hogy az ostromzár alól fölmentsék.
FRAKNÓI: i. m. II. köt. 156. l.
