I.
I.
A magyar bibliafordítás nemzeti és irodalmi jelentősége. Pártfogói a fejedelmek és főurak. Teleki Mihály. Érdeklődése a magyar biblia iránt. Levele Horti Istvánhoz. A biblia amsterdami Janson-féle kiadása. Újabb kiadás terve. Nehézségei. Tofeus Mihály püspök kezébe veszi ez ügyet. A Gilányi Gergely végrendelete. A végrehajtás nehézségei. Tofeus beszéde Apafi Anna ellen. Sikere.
MAGYARORSZÁGON, valamint a külföldön a nemzeti nyelvű biblia terjesztését nemcsak egyházi, hanem nemzeti ügynek is tekintették a protestánsok. És valósággal az is volt. Ez érteti meg velünk az angol, német stb. bibliafordítás nagy irodalmi és nemzeti jelentőségét.
A magyar biblia nálunk is teljesen összeforrt a protestáns nép életével. Szellemi szükségét ebből elégítetté ki, ehhez fordult örömében, ezzel vigasztalta magát bánatában; bölcsőjénél altatóul ennek versbe szedett zsoltárait énekelték; innen tanították először imádkozni; gyermek korában ebből tanult meg írni és olvasni s a gyermek, a ki csodálkozva nézett a sárgult titokzatos levelekre, melyeket nem értett, agg korában is áhítattal forgatta azokat; élete minden körülményei között jó barátja lett e könyv, itt megtalálta hasonlatban nemzeti történetét is, lelkébe vésődött annak minden szava; belőle vette képeit, ennek nyelvén beszélt s gondolatai is e szerint alakultak. E szent könyv nagy missiója magyarázza meg a két Rákóczy György érdeklődését a váradi biblia iránt, bizonyára ez és nem a jezsuita Káldi rábeszélése indította Bethlen Gábort is arra, hogy ezer aranyat adjon a magyar katholikus biblia kinyomatására. Úgy gondolkodtak ők is, hogy minden családban lenni kell egy magyar könyvnek, melyet folyton olvassanak, hogy ez által a nemzeti nyelv és egyszersmind a nemzeti öntudat egyik hathatós fentartója és erősbítője legyen. E felfogást örökségül hagyták utódaikra is, kik szintén fejedelmi kötelességük közé tartozónak ismerték arról gondoskodni, hogy mindig feles számmal forogjanak példányok a nép kezén. Erre nézve Apafi fejedelem sem volt kivétel, a mi csoda is lett volna egy olyan uralkodónál, a kit egészen vallásos szellemben neveltek, a kivel már tizenhárom éves korában theologiai művet irattak s a ki később, már mint fejedelem, magyarra fordította Wendelin Theologiáját. Hogy a biblia iránt való érdeklődése nem nyilvánult olyan tényekben, mint pl. a Rákóczyaké, az jellemében gyökerezett, valamint az is, hogy nem ő vette kezébe ez ügyet: mivel ha valamit tenni kellett, azt mindig szivesen átengedte másnak.
Ez érdeklődés nem korlátozódott pusztán a fejedelmi udvarokra. Főurainknak is és kivált nejeiknek volt érzékük ez iránt s a pártolásban ők sem maradtak hátra. Frangepán Kata, Nádasdi Tamás, Nádasdi Anna, Patócsi Zsófia, Báthori Kristófné, Ecsedi Báthori István és nejének neve,* hogy többeket ne említsünk, ez által is meg van örökítve.
BOD: A szent bibliának historiája. Szeben, 1748. 133. s k. ll.
Teleki Mihály, Apafi hatalmas minisztere, a ki Erdélyben «minden volt mindenekben», az ország ezerféle dolga és a birtokszerzés szüntelen gondja közepette is szakított időt a biblia ügyével való foglalkozásra. Őszinte érdeklődése, mely élte végéig nem szünt meg, nagyon sokat használt ez ügynek. Sokszor és többféleképén nyilvánult az, így többek között a Horti István nagybányai lelkészszel váltott levelek is fentartották emlékét.*
A Teleki-család levéltárából kiadta KONCZ J. Prot: Közlöny 1888. 205–206. ll.
Kétszer is írt neki, hogy kerítsen számára bárhonnan «kisded forma» bibliákat. A papok mindig kellőkép fel tudták fogni egy főúr érdeklődésének jelentőségét s szították a tüzet, hogy valamiképen ki ne aludjék.
«Hogy kegyelmed apprehendálta, – írta neki Horti egyik levelére válaszolva, – az ecclesiáknak következhető nagy kárát abbul, hogy Belgiumban az apró formákban nyomtatott bibliák elfogytak, hála Istennek! E nagy kárnak megelőzésére szükség mind a politiában, mind az ecclesiában előljáró embereknek szorgalmatosan vigyázni.»* Ugyanakkor, midőn így félre alig érthetően figyelmeztette, azt is megírta neki, hogy mi módon lehetne a hiányon segíteni. Olyan tanácsot nem mert adni, pedig ez lett volna a legegyszerűbb, hogy mint a visolyi bibliánál, álljanak össze a főurak s nyomassák ki saját költségükön. Tudta, hogy más lett azóta a helyzet s nagyot csappant az áldozatkészség is. A két Rákóczyra sem mert hivatkozni: tudta, hogy hiábavaló lett volna. Volt egy kényelmesebb s kevésbbé költséges út és mód is, melynek egyszer már volt sikere, melyet azóta emlékezetben tartottak, mit se törődve azzal, hogy a nemzeti önérzetet nagyon sértette.
Az 1668 márcz. 22. kelt levélben. Prot. Közlöny 1888. 205. 1.
1645-ben az Amsterdamban tanuló magyar deákok rábeszélték Janson János könyvnyomtatót és kiadót, hogy adja ki a Károli-féle bibliát. Biztatták, hogy jó kelete lesz, nagy haszna lesz belőle, mivel harminczhárom (1612.) év óta nem jelent meg új kiadása s ajánlkoztak a nyomdai corrector teendőinek végzésére. Janson, a ki arról volt híres, hogy az utánnyomásokból él s mihelyt hallja, hogy külföldön vagy hazájában kelete van valamely műnek, azt rögtön újra kiadja ő is,* vállalkozott az utánnyomásra s vállalkozását nem is volt oka megbánni. Azóta e példa folyton kisértett. Horti sem tudott okosabb tanácscsal előállni. Megírta Telekinek, hogy Magyarországon se pénz – ezt értheti a «készület» alatt – se nyomda, se papír nincs, hogy olyan szépen, tisztán és «magát kedveltető kisded formában» «unodalmas és káros várakozás nélkül» kinyomtassák.
LORCK: Handb. d. Gesch. d. Buchdruckerkunst I. 249. l.
16. A JANSON-FÉLE AMSTERDAMI BIBLIA (1645) CZÍMLAPJA.*
A Janson János által Amsterdamban 1645-ben nyomtatott Károli-féle biblia czímlapja a budapesti m. kir. egyetemi könyvtár példányáról készült, ugyaninnen való Misztótfalusi Kis bibliájának (Amsterdam 1685) czímlapja.
Leghelyesebb lesz most is az előbbi módot követni. Egy ott tanuló magyar ifjút meg kell tenni correctornak, a kinek ellátását és ruházatát hazulról fizetik s mivel arra alig van kilátás, hogy a deákok biztatására valamely nyomdász erre vállalkozzék, meg kell valamelyiket kinálni ötvagy hatszáz tallérral, mely némi biztosíték gyanánt is szolgáljon, – úgy azonban, hogy ezt az összeget később bibliákkal számolja le. Annyira bízott Horti ez út és mód sikerében, hogy azzal biztatta Telekit, hogy ily módon egy év mulva kész lesz az új biblia.* De nem úgy történt.
LORCK: Handb. d. Gesch. d. Buchdruckerkunst. I. 249.
Tíz év múlt el azóta és még mindig nem akadt vállalkozó. Ez idő alatt Horti sorsa is nagyot változott. Akkor még nagybányai pap volt, a mikor Teleki a fentemlített levelet írta neki. A Telekivel való érintkezést ezután sem szakította meg s aligha nem az ő keze működött abban is, hogy a nagybányai templomfoglalás után Apafi Fogarasra hívta papnak.* A bibliakiadás ügyéről ezután sem feledkezett el, sőt most már a fejedelem közelében nagyobb hatással izgathatott mellette. Sikerre most már annál is inkább lehetett kilátás, mert a vas következetességű Tofeus Mihály püspök vette kezébe az ügyet, a kiről mindenki tudta, hogy a mit föltesz magában, keresztül is viszi. A Gilányi-féle végrendelet végrehajtása elég bizonyság volt erről.*
Prot. Közl. 1888. 205. l.
A per történetét maga Tofeus megírta. Kiadta BOD. Smirnai Sz. Polikárpus (H. és év sz.) 115–128. l. és KONCZ JÓZSEF: Tofeus Mihály erd. ev. ref. püspök élete. Kolozsvár, 1893. 14–21. ll.
Gilányi Gergely, Apafi sógora és konyhamestere, összes vagyonát unokaöccsére* s ennek halála esetére a református egyházra és collegiumokra hagyta. Örököse csakugyan utódok nélkül halt el, de az egyház azért mégsem juthatott a hagyományozott birtokokhoz. A végrendelet végrehajtását megakadályozta a hagyományozó özvegye, ki az összes birtokokat maga részére foglalta le.
A végrendelet Hujetner Jakabnak Gilányi Judit fiának mondja. BOD (id. m. 114.) Gilányi Hujemmer Jakab deáknak nevezi. NAGY IVÁNnál (Magyarország csal. IV. 403. és Pótlékköt. 253.) erre nézve sem útbaigazítást, sőt téves adatokat találunk. Arra nézve, hogy «öcs» régente ,unoköcs’ értelemben használtatott l. Sz. Molnár naplója lev. 84. l.
Az 1679 junius 4-én püspökké választott Tofeusnak első dolga volt a képviselt egyházat jogaihoz juttatni. Mindjárt egy pár nap mulva az özvegyhez küldött két tanárt s felszólította a hagyomány kiadására. Az özvegy erről hallani sem akart, hanem huszonhatezer forintot igért helyette. Nagy vagyonról volt szó: tizenötezer forint készpénz, tízezer forintot érő gyöngyök, drága köntösök és fegyverek, három falu, egy kolozsvári, egy fejérvári ház stb. Tofeus nem engedett. Követeket és levelet küldött a fejedelemhez is, de sikertelenül. Többszöri izenetváltás után, melyből a püspök meggyőződhetett, hogy az özvegygyel így aligha boldogul, mivel a fejedelem s az urak is az ő pártján vannak, a végsőre határozta magát.
Június 19-én reggel 9 órakor felkelt betegágyából s személyesen elment a fejedelemhez. Megkérte, hogy hívja be a református tanácsurakat, kik, országgyűlés lévén, már össze voltak gyűlve. Midőn ezek, köztük első sorban Teleki Mihály, Rédei Ferencz, Bethlen Gergely bejöttek, egy izgató, velőkig ható beszédet mondott, melynek hangja VII. Gergely és III. Incze pápa s a német császárok között folyt viszály szenvedélyességére emlékeztet.
Beszédét a református egyház szegénységének rajzolásával kezdette, mely noha első egyháza Erdélynek, a mióta fejedelme is református, mégis olyannyira szegény, hogy szemérem* ki is mondani. Nincs három pénzt érő ezüstje, sőt csak egy pénze is, semmije nincs, hanem «egy Tatárországból a rablóktól kihozott czondorlott tarisznyához hasonló». «Annyi a sok szűkölködő minister* és háza népe, – így folytatta tovább, – hogy csak isten tudja. Kinek saruja nincs, kinek nadrága, kinek öve, kinek semmi köntöse, semmi költsége; kinek felesége, gyermeke otthon mezítelen és éhel-haló». Aztán elmondta, hogy az egyház szomorú sorsát megszánván Isten, arra indította a Gilányi szivét, hogy mindenét az egyháznak hagyja.
A. m. szégyen.
Pap (verbi divini minister).
17. TELEKI MIHÁLY.*
Teleki Mihály arczképe a gróf Teleki Sándor birtokában lévő egykorú olajfestményről készült.
«Tudta ezt jól – úgymond – a felesége, Gilányiné asszonyom, a Nagyságod* testvérnénje, mert keze béadásával erősítette urának ilyen testamentumát, mindazáltal mihelyt Jakab deák meghólt,* mindjárt felkölt Ebesfalváról és mindenét, valahol valamije vólt nevezett Jakab deáknak, elfoglalta, vette, hatalmason, s ma is mindent magánál tart, nem gondolván sem Istennel, sem Nagyságod jó és hatalmas fejedelmi intésével; a mit az oltárra tett idvezült ura és az Istennek hagyott, szentelt, azt minden tartózkodás és félelem nélkül elvonta, elvitte»… «Ezt az egy özvegyasszony által lett rettenetes erőszakos sacrilegiumot* semmi vallás Erdélyben a maga feleiben el nem szenvedné. Ha pápista asszony volna, felkelne a pápistaság s erővel is markából, torkából kihúzná s vonná. Ha unitaria asszony cselekedte volna, felkelne az unitariusság és torkon verve elvenné tőle, de ihol ez ellen senki csak meg sem mattzan:* én mellettem senki sincs».
T. i. Apafi fejedelem.
Lásd fentebb 35, lap 4. jegyzetét.
Szentségtörés.
Igy «mocczan» helyett.
A rettenthetetlen, szókimondó püspöknek, a ki, mint egykor Gellért püspök, a templomban is szeme közé vágta az igazságot fejedelemnek és főuraknak egyaránt, volt bátorsága megleczkéztetni a fejedelmet.*
Idézeteket közölnek egyházi beszédeiből (Szent Zsoltárok resol. 1683.) BOD (id. m. 111. 112. ll.) bővebben KONCZ (id. m. 39–46. ll.) Mutatványul álljon itt egy idézet: «Szólhatnék itt a mi uraink vidámságárul, – írja a 105. zsoltár magyarázatában, melyet az 1681-iki nagy-sinki országgyűlés alkalmával mondott el – víg lakásáról, vendégeskedéséről s azokról a rút utálatos ordításokrúl, kiket tegnap cselekvének és a melyek nemhogy megélemedett idejű, tisztességes tanácsos emberekhez, urakhoz, hanem alávaló rossz gaz szolgákhoz is nem illettek volna. Elhagytátok vala ezt a rút életet egy darab időtől fogva, de úgy látom, hogy ismét eléhozátok ama fogarasi boldogtalan időket. Én nem tudom, játszótársatoknak tartjátok-e az Istent, avagy azt gondoljátok, hogy nem tudja s nem látja ezeket, avagy talán nem meri megbüntetni!?» Egyházi beszédeit, melyekben ilyen tört. vonatkozások nagy számmal fordulnak elő, az újabb tört. írók (pl. Acsády is), korrajzi forrásmű gyanánt használják.
«Nagyságod – így folytatta tovább – a nénjének faveál, ezek az urak mind egyig egy asszonynak ily gonosz cselekedeti mellé szítanak, az ecclesián tett hatalmaskodását senki sem szánja, senki csak jó szavát, se tanácsát nem nyújtja, úgy hogy e siralmas szoros igyben* elhagyván engem mind Nagyságod s mind az urak, kénszeríttettem én tanács kérdeni a pápistákhoz és az unitáriusokhoz folyamodni. Hiszen hihetetlen s kibeszélhetetlen nagy hidegség ez mindenektől mind Istenhez s mind az ő szent felsége dicsőségéhez! Lássa meg az Isten s itélje meg! Bizony, urak, bizony, ti urak, az Isten a lelketeken vészen ezért számot. Mert hogy-hogy vagyon ez? Hiszen, kegyelmes uram, az erdélyi ecclesia szülte Nagyságodat s a Nagyságod nénjét az Istennek! Titeteket, urak, ezen erdélyi ecclesia szült az Istennek: tiétek a haza, tiétek az ecclesia, én ebben a hazában egy bitang vagyok, ki a tótok és németek elől való félelem miatt futottam ide s ihol la, én keresem a ti ecclesiátok javát! A ti ecclesiátoknak s anyátoknak s ti fiak lévén, csak meg sem komolítjátok.* Soha az Isten ezt ti bennetek büntetetlen nem hagyja: pogányokban is iszonyú hidegség volna ez!»
A. m. ügy.
A. m. megkomorít; rendesen kiható, itt szenvedő jelentéssel.
Midőn e szavakat mondta a beteg főpap, elérzékenyült és sírni kezdett, mely a fejedelmet és tanácsurakat is mélyen meghatotta. De újra összeszedte erejét s még élesebb hangon folytatta:
«Im azért, kegyelmes uram, Nagyságod eleibe jöttem, az urakkal együtt, hogy a mit akarok, arról protestáljak. Mivel, kegyelmes uram, ez a Nagyságod nénje sem Istennel, sem jó kegyelmes fejedelmével nem gondol és mint ama biró, sem Istentől, sem emberektől, egy asszony lévén, nem fél, hanem maga keményen, erőszakosan, hatalmasan úgy tartja mindenét az ecclesiának, mint Trombicza,* tehát így értsen Nagyságod a dologról: Az ecclesia, mely ő néki anyja, eddig javait tőle szép szóval kérte; a ki az ötödik parancsolat szerint atyját s anyját nemhogy tisztelte vólna, hogy hosszú élete lenne magának s maradékának, de a nyólczadik parancsolat ellen ellopta, fosztotta az ő lelki anyjától minden javait, szép intésére s kérésére meg nem adja».
Egy hírhedt tolvaj neve.
Sőt még a fenyegetéstől sem riadt vissza, mely nem csak Apafi Annának, hanem fejedelmi sógorának s a pártját fogó uraknak is szólt:
«Kegyelmes uram! Az ecclesiának, mint anyának, veszszeje is vagyon: azzal nyúl engedetlen leányához. Mert, kegyelmes uram, Nagyságodnak vérem hullásával s éltem fogytával is szolgálok, mint jó kegyelmes uramnak, ha úgy kivántatik, mint Nagyságodnak subjectussa,* igaz hive. De Nagyságod nekünk a lelki dolgokban nem parancsolhat, mert res divinae imperatoriae maiestati non sunt subjectae,* abban s jurisdictiójában annak külső magistratustól nem függünk. Én azért igen alázatosan instálok Nagyságodnak, mindeneket most jól meglásson, fontoljon, hányjon, vessen, hogy (ha) ezen dologért a Nagyságod méltóságos házát, nemzetét* valami szomorú és hallatlan dolog s példa követi: én most jó eleve protestálok, hogy annak oka én nem lészek s nem is akarok lenni, hanem annak az asszonynak példa nélkül való nagy engedetlensége s keménysége az ő lelki anyjához, az ecclesiához.
Alattvaló.
Az isteni dolgok a császári méltóságnak nincsenek alávetve.
A. m. nemzetség.
«Én azért – így folytatta tovább – két hét vagy másfél hét múlva összegyűjtök kétszáz papot, azok előtt a dolgot úgy, mint Nagyságod előtt megvilágosítom s talán jobban is, mert hiszem az Istent, hogy akkor jobb egészségem lészen: erre az asszonyra törvényt tétetek és Isten bizonyságom, kegyelmes uram, hogy a hólttestének kell megfizetni, a mit most elevenen meg nem ád. Mert ki prédikál, orál, ritmizál, énekel néki, holott egy pap, egy deák, egy falusi mester nincs Erdélyben, a kit meg nem bántott, sértett, keserített vólna e nagy erőszaktétellel».
Ezután felszólította a fejedelmet, hogy közbelépésével előzze meg ezt a családját érhető szégyent. Sőt engedékenységet is mutatott: legyen az özvegyé egy birtok haszonélvezeti joga, csak adjon róla írást, hogy el nem idegeníti s hogy holta után visszaszáll az is az egyházra. Beszéde végén még egyszer hevesen kitört az özvegy ellen:
«Elviselhetetlen s szenvedhetetlen gonoszság ennek az asszonynak ez a cselekedete. Oltalmazzon, kegyelmes uram, az Isten minket ilyen patronától, a ki nem hogy maga adna s hagyna valamit az ecclesiának, de a mit édes ura adott s hagyott is, azt is elhúzza s vonsza».
Ezeket mondva a főpap ismét könyezett s oda ment a fejedelemhez és megfogván köntösét, így szólt: «Az Istenért, Nagyságod, kegyelmes uram, mindenekről megbocsásson, mert látom, hogy soha ennél különben a dolog véghez nem mehet».*
BOD id. m. 126 l.
A beszédnek, melyet a szomszédszobából Apafiné, Bánfiné és mások is végig hallgattak, rendkivüli hatása volt. A fejedelem és tanácsurak is könyeztek. A túléles kifakadásokért sem nehezteltek meg,* mert látták, hogy az egyház érdekei iránt való buzgóság ragadta el az ősz püspököt s mint öreg szolgánál, megszokták már és megbocsátották neki.* A kivánt eredménye is meglett, Gilányiné mindent kiadott, a mit lefoglalt, csupán az említett birtok haszonélvezetét tartotta meg.
Ennek bizonysága az, hogy midőn csakhamar ezután és e miatt leköszönt a püspöki hivatalról, a fejedelem nem fogadta el lemondását. Lemondó levelét közli KONCZ id. mű 21. l.
Tizenöt évig volt udvari lelkész.
Hosszasabban időztünk e pör ismertetésénél, de mint alább látni fogjuk, szorosan összefügg az a bibliakiadás ügyével is.
Egyházi és világi férfiak eleinte úgy akartak segíteni a bibliahiányon, a mint Horti tanácsolta Telekinek, t. i. rá kell beszélni egy külföldi könyvkiadót, hogy saját költségén adja ki azt, a busás haszon reményében: de semmire sem mentek.
Most, hogy Tofeusnak a Gilányi-hagyaték kezei között volt, más gondolata támadt. Hogy e kor hasonlatával éljünk, úgy tett, mint a zsidók az ellenségen vett győzelem után: a zsákmány egy részét Istennek kivánta áldozni. Föltette magában, hogy a Gilányi-örökséggel kapott készpénz egy részén a bibliát kinyomatja.
A pénz megvolt, még csak könyvnyomtató és képzett szakember hiányzott, a ki a nyomtatásra felügyeljen.
