IV.
IV.
Az egyház eljárása a bibliai szöveg megrontóival szemben. Bibliajavítók. Estienne Henrik és a Sorbonne. A hollandi biblia revisiója. Hírek Kis javításairól. Az otthoni ingerültség. Kolozsvári István tanár küldetése. Tájékozatlansága. Kis levele Teleki Mihályhoz. Megmagyarázza javításait. Levelének hatása. Kolozsvári Berlinben. Haza írt levelei. Hollandiai útja. Kis pártfogói. Dési közbenjárása Telekinél. Nézetei a bibliajavításról. Kolozsvári Amsterdamban. Le akarja beszélni Kist a nyomtatás folytatásáról. Az amsterdami consistorium elé idézteti. Pervesztes lesz. Kis befejezi a biblia nyomtatását. Levelei Telekihez és Patakihoz. Uj-Testamentum és Zsoltárkiadása.
A hagyományos egyházi tan Istentől ihletett könyvnek nyilvánította a bibliát, a szentség varázsával vonta be betűit s az egyház képviselői féltékeny gonddal vigyáztak azokra. Volt ok reá: a középkorban nagy villongások és szakadások támadtak egyetlen betűje miatt.
A könyvnyomtatás elterjedésével még nehezebben ment az ellenőrzés, mint a középkorban, mivel a sajtó épen e művet ontotta a piaczra legbőségesebben s az egyház eleinte csak utólag sujthatott végig vasvesszejével azokon, kik nagyon hibás szöveget adtak ki. Ezt megtenni nem is mulasztotta el. Nyilvános megseprőzés és örökös fegyház lett azon német nő büntetése, a ki a nőnem uralmát szentesíteni akarván, éjjel férje nyomdájába lopózott s az Éva végzetét magában foglaló szavakat: «Er soll dein Herr sein» így javította ki: «Er soll dein Narr sein.»* Királyi rendelet tiltotta el a Londonban 1634-ben nyomtatott biblia árúsítását, melyben a 14. zsoltár így kezdődött:
SCHMIDT J. A. F., Handb. d. Bibliothekswissenschaft, d. Literatur-u. Bücherkunde. (Weimar, 1840.) 177. l.
«A bolond így szól az ő szívében: van Isten»;* elkobozták a biblia 1700-iki hallei kiadását, melyben a tíz parancsból egy helyen elmaradt a tiltó szócska* stb. Nálunk is elkobozták s «borstakaróul használták föl» a bártfai bibliát, melyet állítólag a lutheránusok megvesztegettek* s lefoglalták a Komáromi-Csipkés-féle bibliákat, mert e fordításban egy helyen «nevében» helyett «nevére» állott, stb.*
LALANNE, Curiosites bibl. 296. (Ő 13. zsoltárt mond.)
U. o. (2. Móz. 29, 14.) Ezeken kivűl LALANNEnál még számos példákat találunk.
Sz. Molnár naplója, lev. és irományai 221., 254. l.
BOD, Sz. biblia hist. 170. l. Századok 1873.
Akkor sem ismertek kiméletet, ha a változtatás a szövegkritika elveinek megfelelően tisztán tudományos szempontból történt. Példa erre az Estienne (Stephanus) Róbert esete. Húsz éves korában kinyomtatta az Új-Testamentumot latin nyelven, gondosan kijavítva a hibákat, melyekkel a korábbi pontatlan kiadások tele voltak. Vállalkozását a Sorbonne nyiltan elitélte. Mindez nem rettentette azért vissza, hasonlókép adta ki a görög és a héber bibliát. Sikeres müködéséért ugyan I. Ferencz franczia király a latin, héber és görög nyelvű művek királyi nyomtatójává nevezte ki, de a Sorbonne újra ellene támadt, zaklatásaitól és üldözéseitől a királyi kegy sem tudta megvédni, utoljára is kénytelen volt elhagyni szülőföldét és virágzó üzletét s Genfbe költözött, a hol zavartalanul dolgozhatott.*
RENOUARD, Annales de ľimprimerie des Estienne. Paris, 1837. LORCK, Handbuch d. Gesch. d. Buchdruckerkunst. 1. 203., 204. l.
A féltékeny gond tekintetében, melylyel a biblia szövege fölött örködtek, alig volt különbség protestáns és katholikus között.
Az egyház által elfogadott s a használat által szentesített fordításon egyes embernek, kivált könyvnyomtatónak változtatni, szöveghamisítás, sőt szentségtörés számba ment volna. Nem zárták ki a javítás lehetőségét, de mikor a szöveget javítás végett át akarták vizsgálni, zsinatot hívtak össze s szaktudósokat bíztak meg a revisióval és javítással. Igy tettek a belga fordítással is a dordrechti zsinaton és ott – mint Misztótfalusi Kis mondja – úgy megtisztították minden vétektől, hogy azután mintegy canonizálhatták volna.* Leusden János, Utrechtben a héber nyelv tanára, e módszert Kis Miklósnak is több ízben ajánlotta. De ő úgy gondolkozott, hogy egy ilyen vagy kisebbszerű zsinatot is a háborús idők miatt alig lehetne összehívni; egyelőre most megérik az ő kiadásával, ez a szükségen egyidőre segíteni fog s midőn haza megy, akkor a szakköröknek figyelmébe fogja ajánlani Leusden tanácsát.*
Levele Telekihez és Tofeushoz 1684 aug. 15. L. a Függelékben.
Id. levele.
UTRECHT.
Hollandi eredeti metszet után.*
Utrecht látképe az «Arcadie Hollandaise» (Amsterdam) czímű műben közölt rézmetszet reproductiója.
E szigorú protestáns felfogás mellett nem csoda tehát, ha otthon nagyon megütköztek rajta, a mint meghallották, hogy a Kis az egész bibliát végig javítgatja. Még alig mult nehány éve,* hogy nagynehezen elsímíthatták a nagyenyedi Coccejus-párti tanárok nagy port vert perét s ime a Coccejanismus megint kisértett: mert önként felmerült a gyanu, hogy a volt nagy-enyedi deák hű maradt mestereihez. A gyanút az is megerősíteni látszott, hogy maga Kis Miklós, a ki eddig elég sűrűen írta haza leveleit, egyszerre csak elhallgatott s vállalkozásáról és további szándékáról egy sorral sem értesítette jóakaróit.* Az ingerült hangulatot az idő, a körülmények, a felmerült gyanú, a bizonytalanság annyira nevelte, hogy Teleki olyan kifakadást tett, mint egykor Rákóczi, a mikor az Apáczai Cséri újításait meghallotta: «Méltó volna annak a tengerbe vettetni.»*
Lásd 18. l.
Ezt MISZTÓTFALUSI KIS maga is felemlíti id. levelében.
Mentség 23. Tofeus mellett Teleki volt a biblianyomtatás főintézője. Tofeus azt írja egy izben neki: «Ha egyéb semmi nem, csak a szent biblia kinyomtatása is arra kénszerít, hogy kegyelmed tanácsával és segítségével éljek, mely nélkül soha bizony az végben nem megyen». KONCZ, Tofeus 35.
KAPOSI SÁMUEL NÉVALÁÍRÁSA.*
Kaposi Sámuel névaláírása Koncz József «A maros-vásárhelyi ev. ref. collegium története» (Maros-V. 1896.) cz. művében közölt autogrammhasonmásról készült.
Egyszerre elejtették Misztótfalusi Kist. Csudálatos, attól sem vonakodnak többé, hogy most a biblia kiadására szánt kétezerötszáz aranyat végre rendeltetésére fordítsák. Felindulásukban mindent megpróbáltak, hogy azt most mentül előbb kinyomtassák. Még az örményeket is felszólították, hogy öntsenek betűket e czélra.* Midőn e kisérlet sikertelen maradt, sürgősen megbizták Kolosvári Istvánt, az épen Berlinbe követségbe menni készülő gyula-fehérvári tanárt,* hogy ejtse útjába Hollandiát s ott a bibliának mindenáron keressen kiadót. Misztótfalusi Kisnek neve sem volt többé.
Említi M. Kis 1685 szept. 19-én kelt s Pataki Istvánnak írt levelében. L. Függelék.
Így nevezi az ajánlólevél. Tulajdonkép nagy-enyedi tanár, s a tanszéken Nadányi utóda. (1678–1715.)
Ez idő alatt pedig ő és segédei szorgalmasan dolgoztak. Végig javították az egész bibliát, úgy hogy már 1684-ben hozzá kezdhetett a nyomtatáshoz.
Kolosvári István igyekezett híven eljárni küldetésében. Elment Berlinbe Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelemhez s megkérte, legyen közbenjáró Lipótnál, hogy Erdélyt hagyja meg önállóságában és vallásszabadságában, valamint a protestáns államoknál, hogy azok, e végett szintén vessék közbe magukat.* Az alatt, míg itt hónapokon keresztül időzött, Köleséri Sámuel tanulótól meghallotta, hogy Misztótfalusi Kis nemcsak hozzá fogott a biblia nyomtatásához, hanem már jó előre is haladott benne, elvégezve az Ó-Testamentumnak egy harmadát, a Sámuel második könyvéig;* ugyancsak tőle értesült, hogy a kósza hír csakugyan nem volt egészen alaptalan, Misztótfalusi Kis a bibliának szövegén is változtatott.* Sőt egy más dolog felől is hallott,* bizonyára szintén Köleséritől, kinek atyja egykor debreczeni pap volt, hogy t. i. a Komáromi Csipkés György bibliafordítása is elkészült s már meg is rendelték hozzá a díszes czímlapot.*
A választóhoz intézett levél fogalmazata Prot. Közl. 1886. 471. l. Ugyanott Kolosvári levele Apafihoz (Berlin, 1684 szept. 9.) és a választó útlevele, melyet Kolosvárinak adott, hogy a bibliát kinyomtatás végett Hollandiába vihesse; levelei Telekihez (másolatban) Prot. Közl. 1887. 152., 214., 222.. 231. l.
Dési Márton levele Telekihez 1684 okt. 3. Prot. Közl. 1888. 429. l.
Dési Márton levele Telekihez 1684 okt. 3. Prot. Közl. 1888. 249. l.
Dési levele szerint 1684 jul. 21-ikén értesült erről. Id. h.
U. o. Ez fejti meg, miért van a később, csak 1719. nyomtatott mű czimlapján az 1685. év (ha ugyan az nem a fordítás évét jelöli) s miért nincs föltéve a nyomtatás helye és éve.
Kolosvári nem tudta mitevő legyen. Érezte, hogy most fődolog a sietés lenne, de magától nem mert semmihez sem fogni, pedig e közben már a nyomtatásra szánt kétezerötszáz aranyat is útnak indították Hollandiába a szebeni görög bíró közvetítésével.* Levelet írt Apafinak, Telekinek, Tofeusnak, Désinek, Vajda László postamesternek* és másoknak, a kikről föltette, hogy ez ügy iránt érdeklődnek s utasítást és tanácsot kért, hogy ezeket tudva, mit csináljon? Míg levelére válasz nem érkezik, addig ki se akart mozdulni Berlinből. Hónapok teltek el várakozás közepette, az 1685. év is beköszöntött, de a válasz még mindig késett.
Apafi levelét Telekihez ez ügyben (1684 ápr. 26.) SZILÁGYI SÁNDOR közölte. Prot. Közl. 1880. 11. lap.
E levélben a Misztótfalusi Kis biblia-kiadásáról a következőket olvassuk: «Nekem nagy akadályomra leön, hogy meghallottam, hogy Totfalusi uram bibliát nyomtat, mert úgy hallom, hogy sok hellyeken váltosztatta a fordítást, én penig hogy aszt ne cselekedgyem, meg van hagyva, melyre nézve micsoda confusiora való alkalmatosság, hogy ketten azon egy városban bibliát nyomtassunk, én egyképpen, s ő kegyelme meg másképpen, melyről én irtam kegyelmes urunknak, az uraknak és püspök uramnak, és reménlem eddig a válaszom útban is van. De én csakugyan aszt tanáltam fel magamban, hogy a nyomtatáshoz addig ne fogjak, míg válaszom nem jű. Instaltam, hogy a bibliát osztanák el azokra, a kik ahoz értenek, hogy eő kegyelmek csinálnának valami jobbítást a biblián által és egy darabját elsőben, azután a többit egymás után küldenék, egyebet nem írván le hanem csak a locusokat, a melyekben a versiót jobbítanák. Ezzel a biblianyomtatás csak mintegy két hónappal vetődnék hátráb. Meg kel vallani, hogy az ide való nemzetek soha illen versio jobbítás nélkül bibliát nem nyomtatnak és illik, hogy nagyobb cura legyen abban, a mit egy ország cselekszik, mint a mit privatus emberek. Hogy kegyelmed is e jó szándékban segítség nem lött volna, nem kételkedem. Kelet: 1684. szept. 18. A m.-vás. Teleki-levéltárban. Miss. 2315. sz. a. levő eredetiről.
Misztótfalusi Kis, kinek otthon azért még maradtak jóakarói, ez idő alatt értesült az ingerültségről, mely ellene kitört, az egyházvezetők bibliakiadási tervéről s igyekezett kiengesztelni ellenségeit s jóvá tenni a dolgot, ha még lehetséges. Egy hosszú levelet írt Telekihez, Tofeushoz és mindazokhoz intézve, a kiknek a benne «megírt dolgokat szemek és elméjek eleibe tenni illik és tetszik» s ebben részletesen elmondta, hogy mi indította őt vállalkozására. Első sorban a haza szorongatott állapota.
24. TOFEUS MIHÁLY NÉVALÁÍRÁSA.*
Tofeus Mihály levele Vajda Lászlóhoz: Bogát 1678 júl. 24. Teleki-levéltár 2065. sz. a.
– «Mihelyt – úgymond – Isten megszégyenítette Bécs alatt a török hatalmasságot, mindjárt ötlött nékem szívembe e szándékom és hova tovább minél nagyobb veszedelmét s elnyomattatását hallottam annak a nemzetnek s egyszersmind romlását a mi nyomorult hazánknak, annál inkább engem e devotióban megerősített, hogy kész legyek azt, a mit ő felségétől az én bujdosásomnak földében áldásul vettem és annakfelette minden fáradságomat és munkámat időmmel együtt arra fordítani, hogy édes nemzetemnek ily nagy periclitatiójában* az én hivatalom szerént valamit használhassak. Hogy kardot kössek föl hazám mellett, úgy, hogy azzal valamit használhassak, az én tehetségemben nem volt, a mit az én tehetségembe helyheztettnek lenni láttam, ahoz az eszközhez, ahoz a fegyverhez nyulhattam keresztény vallásomnak tutálására…»
Veszedelemben forgás.
Majd bocsánatot kér, hogy előre nem értesítette pártfogóit szándékáról, de ezt azért nem tehette, mert az útat Erdély felé mindenütt ellenség zárta el s e miatt fel sem merte erre szólítani azokat, a kiktől levelet küldhetett volna. Attól félt, hogy megneheztelnek reá, mivel e megbízás könnyen gyanuba hozhatta és bajba keverhette volna őket. Inkább megvárta, míg a Teleki Mihály költségén külföldöm tanuló ifjak hazatérnek, de ez alatt megtartották a «szent gyűlést», mely az őt mellőző határozatot hozta s a nyomtatást sürgősen elrendelte. Nem tudja, mit szóljon erre.
«Én egyfelől örülök, – írja – másfelől magamban háborgok, hogy a dolgok így vagynak. Örülök azon és áldom az Urat, a mennynek Istenét, hogy szegény hazánkat még olyan állapotban meghagyta minden mi vélekedésünk felett, hogy e jóra nem csak elméjét vethetné, hanem de facto* kezdésében is megindulhatna; más részint nem lehet, hogy ne törődjem azon, hogy vagy mi nem tudtuk a kegyelmetek állapotját s szándékát, vagy kegyelmetek a miénket: mert vagy mi nem kezdettük volna, vagy talán kegyelmetek is másként disponált volna…»
Valósággal.
25. APAFI MIHÁLY.*
Apafi Mihály arczképe Sandrart Jakab egykorú metszete után készült. Eredetije Ernst Lajos úr gyűjteményében.
De ha már a dolog így van, egy közvetítő módot ajánl. Tegyenek le most egy időre egy új kiadás tervéről, az ő kiadása segít a közszükségen s ha hazamegy, szívesen rendelkezésük alá adja tudományát, mesterségét s akkor miként Amsterdámban Schlipperné és Athias nyomtatták az anglikán bibliát, ő is kinyomtatja a zsinat által jóváhagyott bibliafordítást. Addig pedig már csak azért se háborgassák, mert mire Kolosvári István felérkezik s hozzá fog a betűöntetéshez és a nyomtatáshoz, akkorára ő el is készül bibliájával. Marad még azért nekik is elég teendő. Az ő műve «fölöstököm», hátra lesz még a «derék ebéd». Egyszersmind figyelmeztetésül arra is utal, mennyi mindent kellene tenni s hogy mind e teendőknek kész örömmel kivánja ő becsületét, hírét, nevét, jövedelmét szentelni. Szégyen, hogy a magyar nemzet még mindig külföldre szorul, ha egy könyvet ki akar nyomtatni; sok költségbe is kerül, még sem olyan hibátlan, mintha otthon nyomtatnák, nem is lehet akkor nyomtatni, a mikor szeretnék. Míg ha úgy, a mint ő ajánlja, az egyház felügyelete alatt átnézik az egész bibliát, azt azután annyiszor kiadhatják otthon, a hányszor akarják. Mert fődolog a bőség és a mi ezzel szorosan összefügg: az olcsóság. Ha tízezer példányban nyomtatják is ki, még az is kevés, úgy kellene tenni, mint az említett anglikán bibliával, melyet csak Amsterdamban közel ötvenezer példányban nyomattak, pedig azonkivül Angolországban is állandóan nyomtatják. Még is mind elkél. Ekkor olcsóság dolgában is legalább annyit el lehetne érni, hogy a mennyiért most egy zsoltárt adnak, annyi pénzért egy bibliát is lehessen venni. Egy latin vagy belga biblia ára ujonnan egy tallér, de Hollandiában bővebben van a pénz s ott könnyebben kiadhatnak egy tallért, mint nálunk tíz vagy tizenkét polturát.
Majd eszébe jut, hogy nemzete mily sok tekintetben el van még maradva, hány ember nem tud írni és olvasni. Majd meg azért kér bocsánatot, hogy betűi még nem tökéletesek, de ennek oka részint az, hogy a matrixokat akkor csinálta, mikor a mesterséget tanulta, részint az, hogy mentül hamarább a nyomtatáshoz akarván fogni, segédeket fogadott, a kik nem értettek hozzá. «De – teszi hozzá önérzettel – ha Isten engemet megtart, én ezután olyakat készíthetek, hogy Európában akárhol számot tesznek és ha jó papirosunk lészen, talán a nyomtatásba is aemulálhatunk a belgákkal.»
Itt nyilvánul először az az önérzet, mely munkássága későbbi folyamán mindinkább erősödött, melyet a siker és elismerés növelt nagyra; melyet később sem gáncs, sem kicsinylés nem ingathatott meg, mert tehetség, hivatás, munkakedv és szorgalom volt a szilárd alapja.
26. TELEKI MIHÁLY NÉVALÁÍRÁSA.*
Teleki Mihály levelének eredetije az Országos Levéltárban. Kelte: 1678. ápr. 13.
Majd azon látszat ellen védekezik, hogy «alávaló szegény legény» létére tanácsokat osztogat. Csupán azért mondta mindezt el, mert azt hiszi, hogy ha ezt előbb tudták volna, nem hoztak volna határozatot az ő mellőzésére s most azután mindent tudva, meg fogják azt változtatni. Nem osztogat tanácsot, bár nem lenne szégyen, ha ilyen dolgokhoz jobban értene, mint a kik a határozatot hozták. «Egy egész ország népe is – írja – egybegyülve is, nehezen csinálna egy-egy kristály ivegpohárt, ha közöttök senki a mesterséget nem tudná; de ugyan nem derék ember a felől az iveggyártó vagy öntő azzal, hogy ország népénél többet tehet ez aránt; amazok sem tarthatják kisebbségnek. A tővel drágalátos ruházatokat varranak s mégis olcsó a tő.» Ezután kéri, hogy a reá nézve sérelmes határozatot vonják vissza. «Nincs országunkban a persiai király törvénye.» Az egyház hitbeli dolgokban is tévedhet, hát még az ilyenekben. Ha Kolosvári útaztatása sokba került, ő azt is szívesen megtéríti. Ne hirtelenkedjék el a dolgot s haragból ne határozzanak el semmit. «A nagy Istenre, – folytatja tovább – kegyelmetek kegyességére, nemzetünkhöz s vallásunkhoz való szeretetire kérem mégis kegyelmeteket, ne statuáljon valahogy valamit ember indulatból, az én romlásomra s jó igyekezetimnek meggátolására valót; hagyja inkább élni a tyúkot, mely aranyat tojhatik…»
Ezután tér át Misztótfalusi Kis levélírásának tulajdonképeni czéljára, t. i. hogy meggyőzze Telekit, Tofeust és a többi befolyásos embereket arról, hogy javításai mind szükségesek voltak. E végett egy csomó különböző példát hoz föl a hibákból. A mi javításait illeti, hivatkozik erre nézve jó lelkiismeretére, az igazság székire, sőt az egész világnak kész lenne számot adni róluk. Sőt azt sem bánja, ha Kolosvári Amsterdamba jön s az ő felügyelete alatt folytatják tovább a nyomtatást, neki még nyereség lenne, ha valaki a terhet megosztaná vele. Végül mintegy a Kolosvári elrettentésére elsorolja a Janson-féle bibliában lévő hibákat s leírja, mennyi munka van a szövegnek sajtó alá készítésével. Közel háromezerre megy a szövegből kihagyott szók száma, másik háromezer lenne azok száma, melyek a szövegben magyarázatul állanak, tehát más betüfajjal jelölendők. «Kolosvári uram ha felérkezik – teszi utána – s elszemléli a mi munkánkat, a Jansonius bibliának miáltalunk kifedeztetett vétkes voltát és ellátja, miben álljon ez a correctiobeli munka, elszörnyűködik és minden bizonynyal elhiszem, olyan perplexitásba* hozza magát, hogy azt se tudja, mit cselekedjék.» Ha pedig a hibákat ki akarja javítani, akkor arra az útra lép, melyet ők már megtettek: összeveti az eredetivel, fordításokkal, megnézi a szövegkritikai és magyarázó műveket, – szóval nem egy embernek való munka az. Ő tudja azt legjobban, mint a ki tapasztalásból beszél.
Zűrzavar.
Érdekes, hogy Kis Miklós e hosszú levelében egy szóval se említi a Coccejanismust, a mivel pedig a kósza hír alighanem gyanúsította, de elég óvatos volt és elhallgatta: két élű tőr volt ez, melyet vonakodott kihúzni hüvelyéből, hogy bármelyik párt szívébe döfje. Óvatosságát a körülmények igazolták a Voetius-párti Teleki és Tofeus mellett, sokat köszönhetett a Coccejanus Dési Mártonnak is.
E hosszú és tartalmas levélnek nem maradt el a kivánt hatása.* Az ingerültség lecsillapodott, a hangulat megváltozott. Teleki is «megjuhászott»* s ellenségéből pártfogója lett.* Csak a postai közlekedés lassúsága okozta, hogy azért sem Misztótfalusi Kis, sem Kolosvári hónapokon át nem tudott semmi bizonyost. Ez nem akart addig Berlinből kimozdulni, míg hazulról további utasítást nem kap s még a következő év elején is csak a sürgetésnél volt. Úgy látszik azonban, hogy neki is fülébe ment, hogy a Misztótfalusi Kis javításai legalább részben szükségesek voltak, mert most, már haza küldött leveleiben ő is azt sürgette, hogy hamarosan javítsák ki a bibliát s küldjék fel neki, hadd fogjon hozzá a nyomtatáshoz. Ha Debreczenben és Amsterdamban egyaránt javított bibliát nyomtatnak, ő is azt ajánlja, hogy ejtsék el a változatlan kiadás tervét. Van elég tudós ember Erdélyben, oszszák ki közöttük a munkát, hadd nézzék át s hadd javítsák, a hol nagyon szükséges. Ugyanazon levélben még egyszer visszatér e tárgyra.
E levelet az eredeti után a Függelékben közöljük. A Prot. Közlönyben is megjelent, de terjedelmes kihagyásokkal.
Misztótfalusi Kis M. kifejezése. Ma is élő tájszó. V. ö. Nyelvtört. Szótár. 11. 65. hasáb. Mentség 23. l.
U. o.
Várja mindenekelőtt – úgymond – a választ a biblia felől, ha csakugyan a mint megindult, hozzá fogjon-e nyomtatásához, nem gondolván vele, hogy Kis Miklós is ugyanakkor már nyomtatja, vagy pedig várja meg, míg a javított biblia vagy legalább egy része felérkezik? Megírja azt is, hogy a javítást hogy csinálják. Ne írják le az egész bibliát újra, hanem csak azokat a helyeket, a melyekben javítottak.*
Kolosvári levelei Telekihez. Közli KONCZ J. Pr. Közl. 1887. 222. l. V. ö. 69. l.
Egy másik levélben szembe állítja a magánvállalkozók bibliáját a tervezett hivatalos kiadással s azzal igyekszik megbizóit a fordítás javítására rávenni, hogy szégyen lenne, ha ez hibásabb lenne, mint a magánemberek bibliája. Mikor levelét befejezte, még egyszer az utóiratban újra felemlíti: «Mégis, uram, kérem kegyelmedet irásomnak végin is alázatosan, ha az én biblia felől való leveleimre még a válasz nincs útban; vagy azok a levelek kézhez nem találtak menni, írjon nekem valami úton-módon per postam, mit cselekedjem és még mi után várakozzam».*
Id. lev.
Ekkor már februárra járt az idő: a választ nem győzte tovább várni s útra kelt Hollandia felé.
Ez alatt Misztótfalusi Kis jóakarói sem pihentek. Most már ők is tudták, hogy miben áll a dolog, fogalmuk volt Kis változtatásai természetéről, sőt Kolosvári levele is fegyver volt kezükben. Ha ez is javított bibliát akar s nem egyszerű utánnyomást, akkor csakugyan kár volna Misztótfalusi Kis munkáját akadályozni, vagy újabb nyomtatásba kezdeni. Ehhez járult az is, hogy Kolosvári* is a Coccejuspárti Dési Mártont ajánlotta bibliajavítónak. Így aztán lassanként a Kis Miklós pártfogói kerekedtek felül.
Kolosvári később maga is Descartes bölcsészeti nézeteit vallotta.
Különösen Dési, a kit Kolosvári a maga hivének gondolt, kit a bibliajavítás felvállalására levélben is felszólított, buzgólkodott nagyon, hogy ez ügyben Kis Miklós javára döntsenek.
Mihelyt a Kolosvári levelét megkapta, levelet írt Telekinek.
Ez nem sokkal azután történt, mikor az a Misztótfalusi Kis levelét már megkapta s ha még mindig lett volna lelkében valami kétség vagy habozás, a Dési levele eloszlatta azt.
E levél egy részét annak bizonyítása foglalja el, hogy a bibliafordítás javításán nincs miért megütközni. «Jó és szent dolog – írja – és szükséges a fordításnak jobbítása az ecclesiában, az Isten ismeretinek nevekedéséhez képest mindenkor. Azzal nem más bibliánk lenne, hanem csak inkább-inkább közelítenőnk az eredet szerént való nyelvhez, melyhez soha talán e világon eléggé nem épülünk, hogy azt mondhatnók: nem kell soha jobb fordítás ennél. Oly távol van pedig, hogy a fordításban való különbségben meg kellene a gyengéknek ütközni, hogy inkább az hitekben való megerősödésekre szolgál, a mikor minden fordításban azon egy hitnek a fundamentomát látják és olvassák, ha egyéb dolgokban különböznek is, vagy tétováznak a fordítók… A mi nyelvünkön is egy néhány fordításink vagynak, melyek egymástól mind különböznek, sok helyekben úgy van minden nyelvekben, de ugyanegy a biblia.»
27. DÉSI MÁRTON NÉVALÁÍRÁSA.*
Dési Márton és Kolozsvári István névaláírásait a Teleki-levéltárban őrzött elismervényeikről reproducáltattuk. Az előbbi kelte: Nagy-Enyed 1681 márcz: 25.; ez utóbbié: Fel-Enyed 1711. jan. 8. 2306 a/1–2. és 2323 a/1–3. sz. a.)
Levele végén megemlíti, hogy nem látja át, miért ne lehetne Kolosvárit Misztótfalusi Kissel megegyeztetni s ha ez utóbbi jól munkálkodott, mi szükség van arra, hogy Kolosvári ujra előlkezdje s hasztalan fecsérelje az időt, munkát és költséget. Legegyszerűbb lenne Misztótfalusi Kisnek írni, hogy küldjön mutatványt az ő nyomtatott bibliájából s annak alapján saját szemükkel meggyőződhetnek javításai természetéről. Hozzá teszi, hogy ez a püspök, a nagy-enyedi pap és mások véleménye is.*
1684 okt. 3-án kelt levele a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban. Miss. 716. szám.
A püspök egy levelében azt írta Telekinek, hogy nélküle ez ügyben semmit nem tesz, viszont Teleki előtt meg a püspök véleménye döntött s így az egyház két vezető embere megnyugodott abban, hogy Misztótfalusi Kist munkájában nem háborgatják.
Csakhogy nem nagyon siettek a válaszszal. Kolosvári már a Désihez írt levelében említette, hogy ha nem kap választ, az első utasításhoz tartja magát. Február elején csakugyan felkészült az útra, megírva czimét, hová küldjék utána a levelet. Egyszersmind azt is kérte, hogy írjanak hazulról ez ügyben az amsterdami református egyházi tanácsnak is.
Amsterdamba csakugyan megérkezett s itt első dolga volt Misztótfalusi Kis Miklóst fölkeresni s ha lehet, a munka folytatásáról lebeszélni. De Kis már ekkor a nyomtatás vége felé járt s egy csepp hajlandóságot sem mutatott annak félbeszakítására.
28. KOLOSVÁRI ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.
Ekkor megpróbálta segédeit, a nyomdai javításban segédkező egyetemi tanulókat elvonni tőle. Ezek előtt az erdélyi református egyház vagy Erdélyország küldöttének – mert ezt folyvást hangoztatta Kolosvári – nagy tekintélye volt. Mindannyi Erdélyben szeretett volna pap vagy tanár lenni s nem lett volna tanácsos Teleki pártfogoltját* ellenségükké tenni: nemcsak elállottak volna tehát, de ők is ajánlották Kisnek, hogy hagyja abba a nyomtatást. A két főcorrector is azt mondta: «Engedni kell a kényszerűségnek». De nem jól ismerték mesterük jellemét. Kis arra a bibliai jelenetre emlékeztette segédeit, mikor Pál apostolt sírva kérték a keresztyének, hogy ne menjen Jeruzsálembe, mert ott bilincs vár reá s egy bibliai idézettel hallgattatta el őket: «Mit míveltek sirván és az én szívemet kesergetvén? mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok az úr Jézusnak nevéért.»*
Kolosvári a Teleki Mihály költségén tanult külföldön.
Maga beszéli ezt el Misztótfalusi Kis «Mentsége» 11., 12. lapjain.
Kolosvári látva, hogy sem az egyenes, sem a közvetett rábeszélés nem használ semmit, erősebb eszközökhöz folyamodott. Az amsterdami egyházi tanács (consistorium) elé vitte az ügyet s oda idéztette Misztótfalusi Kist, hogy beszéljék le, vagy másként hagyassák félbe a munkát. De hiába.
A mívelt amsterdami nép előljárósága inkább elismerésre, mint lebeszélésre, inkább buzdításra, mint elkedvetlenítésre méltónak tartotta e vállalkozást s megnyugodott a Misztótfalusi Kis önérzetes válaszában:
«Ha az egész világ ellenem szegül, szembe szállok az egész világgal, s nem hagyom félbe, míg csak tagjaimat mozgathatom, minthogy tudom, hogy Istenemmel kezdettem, azaz Istenemnek indításából és abban ő felsége segít olyan láthatóképen engemet: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk.»*
U. o.
Ha otthon Erdélyben lett volna, s ott állítják egyházi törvényszék elé, más kimenetele lett volna ügyének, erőszakkal szüntették volna be a munkát, nemcsak eltíltották volna tőle, hanem talán el is zárták volna: nem sok idő mult még el az Ujfalvi-, Tolnai-, Apáczai- és Csernátoni-per óta!
Kolosvári tehát ismét várakozásra volt kárhoztatva. Jó idő mulva végre valahára megjött a várva várt levél is, mely nem Misztótfalusi Kissel, hanem Kolosvárival hagyatta abba a munkát: «Érkezék vidámító válasz Erdélyből, – mondja ő maga az öröm és diadal hangján – mindenek megfordulának és én cum triumpho* véghez vivém munkámat.»
Diadallal.
Kolosvári pedig csalódottan elhagyta Amsterdamot s folytatta tovább követségi útját.
Misztótfalusi Kis még ez évben (1685.) pünkösttájban csakugyan befejezte bibliáját. Az egyház vezető férfiainak nem volt okuk megbánni az utolsó órában tett elhatározásukat; akár a szöveg hibátlanságát, akár a nyomás tisztaságát, akár a betűk szépségét nézték, gyönyörködhettek benne: minden tekintetben messze felülhaladott ez minden addig megjelent kiadást s bátran oda állíthatták akár az amsterdami elsőrendű műhelyből kikerült nyomtatványok mellé.
Midőn ekként Kis a bibliával elkészült, első dolga volt, hogy Telekinek küldött belőle egy példányt. Levelet is írt hozzá, mely hálától áradoz, hogy nem tették lehetetlenné munkáját.
«Az úr Isten kedvelje – így szól a Kis lelki világát jellemző levél* – a kegyelmed személyét, életét, hivatalát és ékesen virágzó házát minden jókkal áldja! Méltóságos uram! Hogy kegyelmed méltóztatott az én dolgomra nem csak rá tekinteni, hanem okos tanácsával igazgatta is ez aránt a tanácsokat, úgy, hogy az én mind jelen való, mind jövendőbéli jóra való igyekezetemnek nyakok ne szakasztatnék, ismérem magamat kegyelmedhez felette kötelesnek lenni, áldván egyszersmind a mi Istenünket, hogy megtartóztatta és olyan dologra kegyelmeteket nem bocsátotta, melynek cselekedeti nem csak az én reményem ellen, hanem Isten s az egész nemzet ellen való vétek nélkül nem lehetett volna, hanem ha tudatlanságból esett volna ez; kegyelmetek a dolog felől különben, nem a mint volt s vagyon, informáltatván s itélvén: tetszett az én Istenemnek jó igyekezetimben engem sok bajok és kisértetek által gyakorolni, hogy annál édesebben esnék jövendőben azoknak gyümölcsök. Az én kezem alá vött munkámnak Isten végét adá még pünköst előtt, de e dologban közbe jövő casusnak maradványa még ez, hogy azzal magamat még az idén hazámnak ne praesentálhatnám. Hálá Istennek, hogy annak ártalmamra való több téteménye nem lön. Im, uram, kegyelmedhez küldék egy exemplárt, hogy maga szemeivel látván, kegyelmed is tehessen itéletet felőle. Noha a censurától nem igen tarthatok, bene mihi conscius* lévén és támaszkodván többek felett kegyelmednek jóakaratjához, melyet hozzám jelentgetett már nem egyszer mások irásiban való izenet által. Menjenek Isten eleibe mind azok a jók, melyeket kegyelmed a szegény hazával vagy egy vagy másképen cselekeszik és tartsa fen e nagy oszlopát oly sikámló állapotban helyheztetett hazánknak sokáig! Ezt kivánja és marad, Amstelodami 19. Septembris, anno 1685. Kegyelmednek köteles szolgája, míg él, M.-Tótfalusi Kis Miklós mp.»
Teleki-levéltár. Miss. 716. sz. a. E levél eredetijét a Függelékben közöltekkel egyetemben, gróf Teleki Géza, a M. Tört. Társulat nagyérdemű elnöke a gr. Teleki nemzetség maros-vásárhelyi levéltárából szíves készséggel bocsátotta rendelkezésünkre, a miért neki e helyen is hálás köszönetet mondunk.
Jó lelkiismeretű.
Ugyanekkor írt Pataki István kolozsvári tanárnak is. Szeretné tőle megtudni, mi igaz abból a hírből, hogy a kolozsváriak örményekhez fordultak betűkért?
Úgy látszik, ekkor már életczéllá érlelődött lelkében az ötlet, hogy «lábra állítja» hazájában a nyomdászatot s a féltékenység hangja csendül meg kérdezősködésében, hogy valaki szándékában megelőzi. Szeretne visszatérni hazájába; bizonyára – úgymond – levél helyett magát várták, de akadályok s meg nem valósított tervek tartóztatják.*
Lásd a Függelékben.
Ilyen terv volt, hogy Szenczi Molnár zsoltárfordítását is kinyomtatja a biblia mellékletéül, miként azt elődei is tették* s egyszersmind külön is kiadja kisebb zsebkiadásban is, az Elzevirek kedvelt könyvalakját véve mintául.* Hasonló terve volt az Új-Testamentummal is, hogy az olvasó mindkét művet zsebében hordozhassa. Tervét a következő évben végre is hajtotta, előbb az Új-Testamentummal, azután a Zsoltárral készülvén el.* Hogy ezeket czélja szerint mennél jobban elterjessze, eddig szokatlanul sok példányt nyomatott belőlük. Szenczi Molnár a hanaui bibliát még 1500 példányban nyomatta,* ő pedig a teljes bibliából 3500, az Új-Testamentumból és Zsoltárokból külön-külön 4200 példányt nyomtatott.*
Hanaui (1608), oppenheimi (1612), amsterdami (1645) kiadás.
Pl. a «Respublica et status Brittaniae, – Hungariae» etc. kiadványsorozat.
Mentség 72.
Sz. Molnár naplója, lev. 55. l.
Mentség 3. l.
29. M. KIS «ÚJ-TESTAMENTOM»-KIADÁSÁNAK CZÍMLAPJA.*
Az «Új-Testarnentum», Baranyi Pál «Viaticum spirituale» cz. műve, Verbőczi «Tripartitum»-ának czímlapjai a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának példányairól vétettek.
Mikor mindezek kikerültek a sajtó alól, beköttette bőrkötésbe, dús aranyozással, csak keveset hagyva kötetlenül. Szinte nagy vállalkozás volt és költséges: néha húsz ember is dolgozott számára, négy könyvkötő legényeivel és inasaival együtt s hetenként száz forintot is ki kellett adni csak a kötésre.*
Mentség 3. lap.
