VI. Háború Velenczével.
VI. Háború Velenczével.
AMINT a pápai követek Szerbiából visszatértek, Lajos királyt útjok eredménytelenségéről értesítették, s erre ő azonnal elhatározá, hogy a békealkudozást Dusánnal megszakítja, kijelentette azt is, hogy szivesen kötne békét Velenczével. Természetesen; érdekében állott, hogy míg egyik ellenségével hadakozik, a másik ne támadjon ellene. Mindkét pápai követ, a pattii püspök is, meg a travi is, értesítették a signoriát Lajos nyilatkozatáról. Velencze szívesen hallotta ezt, és titkos megbizottját küldötte Budára, kinek föladata volt, hivatkozva a püspökök értesítésére, kérdezősködni: ha vajjon küldhet-e békeszerző követeket? Ha igen; kérjen útleveleket számukra. (1355 november 21.)
Lajos király nemcsak készségesen teljesítette a signoria óhajtását, szabad jövést-menést biztosítván a köztársaság követeinek, valahányszor azok hozzá küldetnek; hanem azt is megüzente a dogenak, hogy követeit Zágrábban, hol márczius vége felé leszen, szívesen látja. (1356 márczius 1.) Mindazonáltal a velenczei kormány csak hosszas, 1356 márczius 25-től április 15-ig tartott tanácskozás után tudta elhatározni, hogy küld követeket a magyar királyhoz. Hanem a követek számára készített utasításai azon régiek valának, melyeket Lajos király annyiszor visszautasított. Most még Clissa és Almissa átadását is kívánta, ígérvén, hogy e két helyért, meg egész Dalmátországért fizet évi hét ezer aranyat. Szerette volna azonban, ha hat ezerben tudtak volna követei megalkudni. No igaz, még egy piros bársonynyal letakart lovat is adtak volna, mely Magyarország főhatóságát jelképezni leendett hivatva. Zárára nézve is, mert tudta, hogy e város sorsa javulását igen a szívén viseli vala Lajos király, azt az ígéretet tette, ha IV. Károly császár, vagy Lajos anyja, vagy más valaki (talán épen Lajos király?) közben járna, visszafogadná kegyelmébe s úgy bánnék vele, mint egyéb városaival. Azoknak, kik tíz év előtt a magyar párton voltak, bűnfeledést ígérne s elkobzott javaikat visszaadná. *
Anjouk. dipl. Eml. II, 579. sz.
74. DUSÁN SZERB CZÁR ÉRME.
Időközben Lajos, hihetőleg április vége felé, megérkezett Zágrábba. Itt értesűlhetett hitelesen, hogy Szerbia Dusán halálával teljes anarchiának indúlt, s ez oldalról nincs mitől tartania, mert a nagy szerb birodalmat foszlányokra tépték. Dusán fiát, a tizenkilencz éves Urost, még kiskorúnak nézte anyja, az uralomra vágyó özvegy czárné. Ő, az özvegy és Simeon, Dusán testvére, kezökhöz ragadták a kormányt, míg a hatalomra vergődött boljár nemzetségek – önhasznukat lesve, függetlenítették magokat.* Ezeket hallani ez idő szerint nem lehetett kellemetlen Lajos királyra. És ha nem érkeztek is hozzá már ekkor engesztelő küldöttségek, mire nézve biztos adatok nem állanak rendelkezésünkre; a józan ész mindenképen azt tanácsolta, hogy a föloszlás processusát nem kell oly beavatkozással zavarni, mely a széthúzó elemeket a közös védelemre netán egyesíthetné. Sőt a belső bajokkal küzködő uralkodótól a politikai irány megváltozását, a szerb-magyar viszonyok jobbra fordúltát is meg lehetett várni.
JIREČEK, Gesch. d. Bulgar. 318.
Ez volt az érem egyik lapja. A másikon Velencze az őt fenyegető veszedelem tudatában s attól való félelmében újra kezdette, helyesebben: folytatta ármánykodó játékát Lajos király ellen. Valamint Dusánnal mindvégig titkos szövetségben állott, úgy a pápa alább idézendő leveléből világos, hogy örököseihez hasonló viszonyba lépett. Terveit is Skardonára és Clissára nézve, nehogy idegen, értsd magyar kézre kerűljenek, tovább űzte. Clissában Miklós bán ugyan már megvetette lábát, de Skardonát megvette végre Velencze harminczezer font kispénzen Mladen özvegyétől. Tudta, hogy tilosban jár, azért nem a maga nevében, hanem az özvegy fivére nevében őriztette.*
Anjouk. dipl. Eml. II, 363. 371. 373
Képzelhető, hogy ezek után a velenczei követekkel, kiket a signoriának büntetés terhe alatt kellett köteleznie, hogy ápril 18-án Zeng felé útnak indúljanak, hamar végzett Lajos király. Május 28-án azt halljuk felőlök, hogy már haza, visszaérkeztek.*
Úgy látszik, ez volt a követség, melynek egyik tagja és szónoka PETRARCA Ferencz volt, kinek Lajos királyhoz intézett beszédjéről alább még megemlékezünk, (L. WENZEL ily czímű értekezését: «Magyarország Dante, Petrarca és Boccaccio felfogása és munkái szerint.» Kath. Sz., II, 389.
Ezek az okok, ez az időpont, melyek miatt és melyben Lajos király arra határozta el magát, hogy hadjáratát a szerbek ellen elhalasztja és minden erejével Velenczére támad. IV. Károly császár is arra figyelmeztette őt, hogy Velenczével semminemű kötést ne tegyen, minthogy nemsokára módjában lesz a signoriát igen terhes föltételek elfogadására kényszeríteni.*
ÓVÁRY Regestái 57, sz.
Ekkor értesítette szövetségesét: Albert osztrák herczeget, hogy itt az ideje, melyben segitségét kéri.*
LICHNOVSZKY, Gesch, d. Hauses. Habsb. III. köt. 1859. sz. regesta 1356. május 31. ddo. Bécs: Albert herczeg zálogba veti Staini Jánosnak Krainburg városát, hogy nevében ötven sisakossal a magyar király segítségére menjen Velencze ellen.
II. ALBERT, OSZTRÁK HERCZEG.
IV. Károly császár is ekkor (junius 3.) mondja föl Velenczének a barátságot, tudósítván a dogét, hogy a Velencze és Lajos király közti háborúban a közte és Lajos közt régóta fennálló testvéri köteléknél fogva ez utóbbinak pártjához áll.*
ÓVÁRY Regestái 58. sz.
Lajos király pedig kivezette Horvátországból Bihácsig előre nyomúlt hadai nagy részét és Treviso felé irányozta útját, mert Velenczét főleg ez oldalról akarta megtámadni.
Velencze junius 13-án még mindig nem tudta, merre fordúlt a magyar király; pedig ekkor Lajos négy ezer lovasból álló előcsapata, melyet Wolfhardt Konrád vezetett, már áthaladt Görczön, melynek grófja szintén Lajos pártjára szegődött. Junius 26-án az egész sereg, melyet Matteo Villani negyven ezerre, mások száz ezerre becsültek, a Tagliamento partjain San-Vitoban, Aquiléja terűletén táborozott.
Miklós, aquiléjai patriarcha, IV. Károly császár természetes fivére, szintén szövetségese volt a magyar királynak. Julius 6-án kelt levele tudatta a dogeval, hogy a császár parancsából a magyar királyhoz csatlakozni s őt Velencze ellen segíteni tartozik.*
ÓVÁRY Regestái 63, sz.
A magyar sereg folytatta útját Sacilen át Conegliano, az első velenczei erősség ellen.*
Lajos király 1356 julius 4. «sub castello Conlegnianii» keltez. (ÓVÁRY Regestái, 62. sz.) V. ö. STEINHERZ, i. h. 247. l.
Mód nélkűl megréműlt e hírre Velencze, mely, mint végső veszedelem idején szokásban volt, állandó, naponkint ülésező honvédelmi bizottságot választott.
Panaszaival ostromolta a pápát is, minthogy nyilván Velencze valamely barátja sugalmazását olvassuk ki az 1356 julius 4-én kelt és Lajos királyhoz intézett pápai levélből. Amily örömmel értesűlt nem régen – úgymond VI. Incze – Lajos király követétől és leveléből, hogy Szerbiára akar támadni, a szakadárságot onnét kiirtandó; amily bizton remélte, hogy a hitetlenek vastag nyakát meggörnyeszti, s a félhitűek megnőtt szarvait letördeli, oly igen fájdalomra változott öröme, panaszosra vigassága hangja, megértvén, hogy a kardot, melyet a hitetlenek ellen kötött fel, a hivő Velencze ellen húzta ki hüvelyéből. Kéri tehát, igyekezzék helyre állítani a békét, melynek eszközlésére Bonjohannes fermoi püspököt küldi hozzá. Hasonló értelemben írt a királynéknak, Lajos anyjának és feleségének, nem különben az esztergami érseknek, a zágrábi, pécsi és csanádi püspököknek.*
THEINER, Monum. Hung. II, 33–35.
75. GRADENIGO JÁNOS DOGE ARCZKÉPE.
Előre látta ezt Lajos király, azért mihelyt elhatározá, hogy Szerbia helyett Velenczét támadja meg, elküldötte KANIZSAI ISTVÁN ó-budai prépostot a pápához, hogy eljárása indokait fölfejtse, Velencze áruló eljárását bebizonyítsa, és biztosítsa, ha kell, esküvel is ő szentségét, miszerint ezért a hadjárat a félhitűek ellen el nem marad.*
Kanizsai István megbízó levele 1356 junius 4-én kelt. (RAYNALD ad a. 1356. nro 24.)
Az eredmény, melyet Kanizsai István elért, teljes volt; fényesen igazolta Lajos királynak követe ügyességébe helyezett bizalmát, és a diplomacziai művészet mesterévé avatta föl e szelíd, nyugodt és kedves férfiút, milyenűl őt VI. Incze pápa jellemezte.
Eljárásának eredményeűl a pápa már julius 17-én roszszalását fejezte ki Gradenigo János velenczei dogehoz írt levelében afölött, hogy a velenczei köztársaság a rácz királylyal, egyéb ráczokkal, félhitűekkel és eretnekekkel eskü alatt szövetséget kötött a magyar király ellen. Eljárását annál kevésbbé helyeselheti, minthogy a magyar királynak ép az a föltett szándéka, hogy Ráczországból az eretnekséget kiirtsa, hasonló szövetség pedig nagy hátrányára válhatik Velenczének. Eltiltja tehát a pápa Velenczét e szövetségtől: ne merészelje segélyben, támogatásban vagy kedvezésben részesíteni a ráczokat! A kötött szövetséget pedig semmisnek nyilvánítja. – Parancsának foganatot szerzendő, meghagyta a pápa az aquiléjai és gradoi patriarcháknak, nemkülönben a salzburgi érseknek, hogy mindazokat, kik Lajos magyar király ellenében a félhitűeket vagy hitetleneket segítik, az egyházból kiközösítsék.
Egyuttal elküldötte Péter pattii püspököt, mint követét, Velenczébe, hogy ott a pápa nevében intézkedjék; mire nézve arra inti a doget, hogy a püspök szavát higyje és fogadja.*
THEINER, Monum. Hung. II, 36. 37 sz.
Lajos király, ugyanis, bízván ügye igazságos voltában, késznek nyilatkozott a közte és Velencze közt fönforgó vitás kérdést a szent-szék ítélete alá bocsájtani és hadát Velencze terűletéről visszavonni. (Augusztus 10.)*
E nyilatkozat rögtöni hatása, hogy a velenczei államtanács a Lajossal való béketárgyalások ügyében követeket küldött a pápához, és a fegyverszünet érdekében Kanizsai Istvánhoz. (ÓVÁRY Regestái 66. és a következő számok.)
Viszont Kanizsai István megesküvék küldője, a magyar király nevében, hogy komoly szándéka háborút indítani a szerbek ellen, azonképen az egyházi szakadást saját birodalmában, nevezetesen Bosnyában, megszüntetni.
Volt a pápának még egy kívánsága, melyet már 1355. évi deczember 8-án terjesztett a magyar király, az összes magyar főpapok és káptalanok elé. A pápai birtokon ugyanis Ordelaffi Ferencz és a Manfredi testvérek zsarnokoskodtak. A szent-szék Albornoz bíborost küldé ellenök, ki sok helyet visszafoglalt ugyan e «vipera-fajzattól», de végezni vele nem bírt. Az volt tehát a pápa kérése, küldjenek neki a vitéz magyarok segítő csapatokat, hogy e gazfajt engedelmességre szoríthassa.*
THEINER, Monum. Hung. II, 27. 38. 41– 43. sz.
Kanizsai István azon kellemes helyzetben volt, hogy e tekintetben is megfelelhetett ő szentsége óhajtásának. De ezt már nem mint budai prépost, hanem mint zágrábi püspök tette, minek őt a pápa időközben kinevezte.*
L. ily czímű értekezésemet: «Kanizsai István, zágrábi püspök», mely megjelent a Kath. Szemle 1891. évi folyamában, 69. l. t. jegyz.
Kulminált Kanizsai István ügyessége a levélben, melyet a pápa kegyessége 1356. évi augusztus 11-én Lajos magyar királyhoz intézett. Hálát ad ebben a szent-atya az úr Jézus Krisztusnak, ki Lajost kegyelmével és áldásával oly bőven elárasztotta, fiatal lelkébe érett észt, gyönge testébe férfias erőt adott.* Kimutatta ő ezt, midőn a hitetlen litvaiak és ruthénok, nem különben a ráczok ellen küzdött. Most is követei: Péter pattii és István választott zágrábi püspökök által azon szándékát fejezte ki, hogy a gyalázatot, melyet a félhitű Uros rácz király országában az Üdvözítőn elkövet, megbosszulja. A szent-atya örömmel hallotta a nemes magyar fejedelem ez elhatározását és óhajtásához képest keresztes hadjáratot hirdetett a szokásos kedvezések mellett, melynek fővezérévé Lajost, a Krisztus bajnokát nevezte ki,* intve őt, hogy mielőtt a távolba indúl harczolni a szent hitért, a saját országában, nevezetesen Bosnyában írtsa ki a fölburjánzott eretnekséget. Azonképen jőjjön el Olaszországba is, hogy mint az egyház főkapitánya; leverje a gaz Ordelaffikat és Manfredikat, mely költségei fedezésére átengedte neki a magyarországi egyházi javadalmak tizedét három évre. De sőt általános imákat rendelt az egész kereszténységben, hogy Isten a magyar királynak hosszú életet, gyermekeket, nagy családot és győzelmet adjon.*
Ut non villia quelibet aut levia, quibus ut plurimum inplicari solet inventus, illecebris multis obnoxia, complexus exstiteris, sed velut annis maturior, ab(h)orrens delicias et ocia fugias, ardua quereres, appeteres strenua, interciperes magna, et virtuosa diligentius sectareris…
«Eya ergo pugil Christi, athleta Domini, miles fidei christiane, accingere gladio, tolle arcum et faretram, sume arma» etc. ily dicsőítő szavakkal illeti a pápa Nagy Lajost.
THEINER, Monum. Hung. II, 39. 44. sz.
