II. A nagy hadjárat tengeren és szárazon Velencze ellen. (1378.)
II. A nagy hadjárat tengeren és szárazon Velencze ellen. (1378.)
Az IMÉNT vázolt hadjárat arról is nevezetes, mert a velenczések ebben használtak először ágyút, melyet a trevisoi krónika ekként ír le: «Ormótlan, öblös szájú vas szerszám az, mely hosszában ki van fúrva. E fúrt nyilásba gömbölyű követ, kén-, salétrom- és szénből készűlt port tesznek. Ha e port egy külön lyukon át meggyújtják, a kő oly erővel repűl kifelé, hogy fal ellent nem állhat neki. Közben pedig azt hinnéd, hogy mennydörgést hallasz». Ez uj találmány használata csakhamar általános lett; a hadi hajókat is vele kezdették fölszerelni.
Hanem a béke nem sokáig tartott; háttérbe szorúlt az oly háború elől, mely csodálatunkat és részvétünket akaratlanúl felkölti. Velencze e kis terjedelmű és csekély népességű állam léteért küzd ellenségei egész sorával, miközben – nem látjuk honnan – oly jellemet és erőt fejt ki, mely díszére vált volna az őskori hős népeknek. És miután emberfölötti erőködései kimerítették anyagi minden tehetségét, hazafiságából, e legnemesb szenvedélyből merít uj erőt, hogy eszével győzzön azok felett, kik anyagi hatalmokkal szinte elborították.
Indító oka e háborúnak következő vala:
A velenczeiek, hogy kereskedésöknek a genovaiak által féltékenyen őrzött Fekete-tengerbe útat nyissanak, nagy pénzen megvették V. Jánostól, a konstantinápolyi császártól Tenedos szigetét. A genovaiak ezen, kereskedelmök ellen intézett merényt meggátolandók, kiszabadították Andronikost, V. János pártütő fiát, ki a genovaiak segélyével 1376 augusztus 12-én bevevén Konstantinápolyt és ott magát IV. Andronikus néven császárrá koronáztatván, Tenedost azonnal Genovának engedte át. Hanem a sziget parancsnoka és népe hű maradván a régi, fia börtönében sanyargó császárhoz, átadta a szigetet Velencze gályáinak.
Hogy ebből háború keletkezik a két engesztelhetetlen köztársaság közt, előre tudható volt, amiért monnón szövetségesek után néztek. Kihez fordulhatott Genova nagyobb bizodalommal, mint Lajos magyar királyhoz, kinek neheztelését Velencze iránt jól ismerte. Lajos Genova mellett nyilatkozott, és példáját Padova ura követte, ki – úgy mondák – magyar fensőbbség alatt Velencze ura is szeretett volna lenni.
149. ALSÁNI BÁLINT PÉCSI PÜSPÖK PECSÉTJE.
Körirata: S. VALENTINI • EPI(scopi) QVINQVEECLESIEN(sis).
Padovába gyűltek aztán egybe a szövetségesek: a magyarok, padovaiak, veronaiak és az aquilejai patriarcha követei. A patriarcha zilált államában fönn nem tarthatta magát idegen oltalom nélkül, amiért 1376-ban ötven évre szóló védelmi szövetséget kötött a magyar királylyal. Így keveredett a velenczei háborúba, melynek következtében visszanyerni reméllette mind a helyeket, melyeket Velencze Istriában tőle elfoglalt vala.
Velencze, miután a háborút szintén elhatározá, és szövetséges társul a cyprusi királyon felűl Visconti Bernabost megnyeré, elküldötte követeit Padovába és szövetséget ajánlott e város urának. Hanem Francesco di Carrara szemére vetette a tőle szenvedett méltatlanságokat és joga tudatában készebbnek nyilatkozott meghalni, mintsem hogy ellenségei rabszolgájaúl aljasuljon.
A magyar sereg ötezer lovassal már megérkezett volt 1378 junius 26-án Padovába, és a Carrarai épen arra készűlt, hogy Velenczére lecsapjon, midőn Alsáni Bálint, pécsi püspök, a magyar király követeképen azon parancscsal kereste föl, hogy még egyszer kísértsék meg a békés egyezkedés útját. Elment tehát nehány padovai úr Velenczébe, hol 1378 julius 14-én kijelentették, hogy ők ime újra békét ajánlanak; ha azonban czélt nem érnek, az összes szövetségesek nevében hadat izennek. A signoria, hogy – ha lehet – szétbontsa a magyarok és szövetségeseik közös ügyét, azt felelte: «Padova nem tud veszteg maradni, legyen tehát neki, amint kívánja, háborúja; de a magyar király nem adott okot az ellenségeskedésre», és követséget külde Budára fölvilágosítást kérendő. Hanem itt – úgy látszik – kihallgatást sem nyert.*
Anjouk. dipl. Eml. III, 171. l.
Carrarai Ferencz e válaszra tizenhatezer emberével, kiknek nagy részét a magyar segítő hadak tevék ki, megtámadta Mestrét és elzárt Velenczétől minden közlekedést. E jelre föltámadt Visconti is, és Verona urára, Padova barátjára küldötte zsoldos hadait; viszont a padovai háromezer magyarral pusztíttatta Brescia vidékét. Hasztalan hivatkozott Visconti, hogy hisz neki nem szándéka háborúba keveredni a magyar királylyal, mert Horváti János macsói bán, a magyar hadak vezére, azt válaszolta, hogy királya nem hagyja el szövetségeseit, kik közé Verona is tartozik. Visconti tehát három hónapos fegyverszünetet kért és kapott, mely időt arra használta, hogy a genovai területet támadta meg, de szertelenűl visszaverték: Genova ekkor tekintélye zenithjét érte el.*
CHINAZZO i. h. 714. – CARESINI 442 – A magyar sereg (magna quantitus) vezéreűl Confortus Pulex Samaritanus Jánost nevezi. (Miért híja Horvátit így? nem tudom), ki két főurral egész Monte-Belloig pusztította Visconti tartományát. E hadjárat augusztus második felében volt. Deczemberben újra 1300 magyar érkezett Della Scala segítségére kiknek vezére a magnus comes (nádor) et summus iudex nomine Jacobus Spanus (tehát Szepesi Jakab) volt, kik még nagyobb kárt okoztak a Viscontinak. (MURATORI, XIII, 1247.)
Így indúlt meg a háborúság a Terra fermán; mert tudni való, hogy az kezdetét a tengeren vette, valamint hogy a hadi hajókon feküdt mindvégig a döntő súly.
A Tiberis torkolatának közelében, a régi Antium előtt találkozott 1378 május 30. először a genovai és velenczei hajóhad. Ez utóbbi tizennégy gályából állott, melyek parancsnoka Pisani Viktor volt, míg a genovai tengernagy, Fiesco Lajos tíz gályát vezényelt. Iszonyú vihar dühöngött éppen akkor a tengeren, mely a harczot csaknem lehetetlenné tette. Végre Pisanit segítette győzelemre az orkán. A tíz genovai gálya közől csak négynek sikerűlt menekűlnie, az olasz félszigetet megkerűlnie és Zára kikötőjében ótalmat találnia. Ezek itt várták be a hazulról, Genovából küldött segítséget: mert Doria Lucián, az elfogott Fiesco utóda, az uj genovai tengernagy, csakhamar tizennégy, majd huszonkét gálya fölött parancsnokolt.
Pisani követte az elmenekűlt négy gályát Dalmácziába. Megtámadta Cattarót és hármas roham után megvette, azonképpen bánt el Sebenigoval, midőn hírét vevé, hogy a genovai hajóhad egy része a travi kikötőben horgonyoz. Gyorsan ide vitorlázott tehát, de csakhamar belátta, hogy e jól védett kikötőt el nem foglalhatja. Ellenben elfoglalta Arbet* és nehány ágyúgolyót küldött Zárába, melyek azonban kevés kárt okoztak.
Anjouk. dipl. Eml. III. 137. sz. ddo. 1378 november 6.
A signoria nem volt megelégedve míveleteivel, hanem utasította Trav ostroma folytatására, melyhez nehány uj gályát küldött. Pisani engedett; azonban második kísérlete Trav ellen, jóllehet legénységét éppen nem kímélte, csak oly eredménytelen maradt, mint az első.
Dalmácziában viszont igen izgatott hangulat keletkezett azon kegyetlenségek miatt, melyeket ott a velenczei hadak, kivált Cattaroban és Sebenigoban elkövettek. Azok is, kik eddig kelletlen fogtak fegyvert Velencze ellen, most erre igen hajlandók lettek, és elhatározták, hogy hét hajót szerelnek föl Velencze ellen.*
Anjouk. dipl. Eml. III, 181. lap: a velenczei követek jelentése Oroszvárról 1379 junius 22.
Közben a tél beköszöntött. A genovaiak a kedvező időt fegyerkezésre használták föl. Habár a velenczések hadjárata dúsabb volt eredményben, mert elvették ellenségeiktől Cattarot, Sebenigot és Arbét; de sokat szenvedett legénységöknek nyugalomra volt szüksége, melyet Pólában szánt számokra vezérök.
Az új erőhöz jutott genovaiak 1379 májusban léptek föl támadólag. Hogy a velenczéseket a pólai révből kicsalják, hajóik egy részével ingerkedtek velők, míg a többieket elrejtették. Pisani nem látta czélszerűnek, hogy a kihívást elfogadja; de kapitányai, ingerlékenyebbek mint ő, hangosan követelték a megütközést, melyet a signoria tiszttartói is sürgettek. A vezér vonakodva engedett ugyan, hanem aztán eltökélten rontott az ellenségre mintegy húsz hajójával; kiszemelte a maga számára a genovaiak admiralisa hajóját, hídat vetett reá, és mialatt Doria Lucián elesett, elfoglalta.
Vezérök halála, mely egyébkor lohasztólag szokott hatni, dühbe hozta a genovaiakat. Elrejtett gályáik e perczben jelentek meg a csatasorban, és nehány óra alatt tizenöt velenczei gályát keritettek hatalmokba, ezerkilenczszáz embert, közöttök huszonnégy patriciust tettek fogolylyá. Pisani Parenzoba menekült hajóhada romjaival, honnét Velenczébe idézték, és a halálra ítéltet börtönre vetették.
Ha Doria Ambrus, ki a genovai hajók vezérletét ideiglenesen átvette, a pólai győzelem után egyenesen Velenczének tart, kardcsapás nélkül foglalta volna el e halálra réműlt várost. De ezt elmulasztá; Doria Péter pedig, az új tengernagy, azt határozta, hogy hamarabb nem indúl Velencze ellen, míg összes hajóhada együtt nincs, és meg nem szabadította Cattarot, Sebenigot és Arbét az ellenségtől.*
CHINAZZO, 718. – CARESINI, 446.
