VII. A turini békekötés. (1381.)
VII. A turini békekötés. (1381.)
AZ EKKÉNT nyert időt jól fölhasználták a velenczeiek. Elsőben, hogy legyen, ki a védelem ügyét bölcsen vezesse, szabadon bocsájtották Pisani Viktort, a rajta elkövetett méltatlanság által mind népszerűbbé vált tengernagyot, és a honvédelem élére állították. Pisani váradokat rakatott Velencze védelmére; a hajógyárban levő gályákat kijavíttatta; a készletben talált anyagból újakat építtetett; összeiratta a csatornákban talált naszádokat, hogy hadi czélokra fölszerelje; újra szervezte a harczképes polgárságot és fegyvert osztott ki közötte; végre besorozta mindazokat, kik hajós szolgálatra alkalmasak valának és szorgalmasan begyakoroltatta őket.
Minderre pénz, sok pénz kellett. A polgároknak e nehéz napokban kitüntetett áldozatkészsége teljes dicséretet érdemel. Contarini András, a doge adta a példát, midőn nem csupán lemondott fizetéséről, de minden ezüstjét az állami kincstárnak ajándékozta. A papság, mely tetemes adót rótt magára, sőt fiatalabb tagjait a seregbe állította, azonképen a polgárok, követték e jeles példát. A velenczeiek áldozatairól fényes lapok tesznek sürű említést.
A munka serényen folyt, és szeptember vége felé biztosan lehetett számítani arra, hogy október közepéig harmincznál több új gálya indúlhat Chioggia ellen. A doge közhírré tétette, hogy hetven éves agg kora daczára ő maga veszi át a hadnagyságot és vissza nem tér addig, míg az ellent a város közeléből el nem űzte. Deczember 21-én lépett a doge vezéri gályájára s vele a tanács egy része (1379).
Pisaninak geniális ötlete támadt: a lagunákba vezető két csatornát, a brondoloit és chioggiait, a genovaiak kimenő útját sűlyesztett hajók és bevert czölöpök által begátolni, a genovai hajóhadat ez által a lagunákba bezárni, s aztán Chioggiában ostrom alá fogni. E terv nagy erőfeszítéssel ugyan, de jól sikerűlt, mire megkezdődött Chioggia ostroma, mely változó szerencsével félévig tartott, mígnem 1380 junius 24-én a chioggiai kikötőben levő tizenkilencz genovai gálya 4170 emberével kegyelemre megadta magát. A visszatérő dogét a sok kiállott szenvedéseiért megbosszúlt Velencze nagy diadallal üdvözölte.
Az öröm kissé korai volt. Genova belátván a chioggiai kikötőbe zárt gályái veszedelmét, sietett újakat készíttetni, hogy Chioggiát az ostrom alól fölmentse, vagy ha ez nem sikerűlne, a háborút folytassa. Maruffo, a genovai új tengernagy csakhamar harminczkilencz gályával mutatkozott az Adriában és 1380 junius 26-tól augusztus 1-ig terjedő időközben elfoglalta Triesztet, melynek váradját elbontatta, Arbot, Polát és Capo ďIstriát; augusztus 8-án pedig Velencze alatt mutatkozott, mire a signoria Pisanit bízta meg, hogy negyvenhét gályával a genovai hajóhadat űzőbe vegye. De a hős Pisani augusztus 13-án, Manfredoniában, rövid betegség után meghalt.
Utódja Zeno Károly lett, ki a zárai kikötőben menedéket talált genovai hajóhadban kárt nem tehetett; Zengg elfoglalása és megrablása pedig aligha kárpótolta, valamint hogy sem a tengeri, sem a szárazföldi hadsereg, miután a magyar csapatok, mint látni fogjuk, másutt is találtak foglalkozást, emlékezetest ezentúl nem igen tett.*
CHINAZZO, 728. – CARESINI, 449. seqq. – Confort. Pulex, 1251. – Anjouk. dipl. Eml. III, 176. sz.
A tél beálltával újabb békítő kísérletek történtek. Firenze szép levélben ajánlotta Lajos királynak jó szolgálatait a velenczei és genovai viszályok kiegyenlítésére.* Velencze kész volt áldozatok árán is megszerezni a békét; de akkorákra nem határozhatta el magát, milyeket ellenfelei követeltek. Miután pedig belátta, hogy Trevisót és terűletét, melyet negyvenhárom év óta bírt, semmiképen se tarthatja meg; nehogy e tartományt halálosan gyűlölt szomszédjának, Carrarai Ferencznek átadni kénytelen legyen: inkább oda ajándékozta Lipót osztrák herczegnek (1381 május 2.), ki ez ujonnan szerzett terűletet 1400 lándsással (május 21.) legott birtokába vette.* – Hogy e miatt az osztrák herczeg és Padova ura közt a háború ki nem tört, csupán Lajos király erélyének köszönhető, ki megtiltotta nekik: míg a szövetség tart, s az Velenczével békét nem kötött, egymás ellen ne fenekedjenek, hanem intézzék el ügyeiket békességben, s az egyezményt, melyet Feltrére és Bellunora nézve egymással kötöttek, tartsák meg.
Anjouk. dipl. Eml. III, 201.
Addit. II. ad Chron. Cortus. MURATORInál XII, 986.
A háború pedig még mindig tartott, minthogy Velencze a Lajos ezen levele keltét követő napon (1381 junius 27.) kiküldötte kapitányát, Loredano Lajost két gályával és azon utasítással Dalmátországba, hogy ott annyi kárt okozzon, amennyit okozhat.*
Anjouk. dipl. Eml, III, 206. 207. sz.
A nápolyi, alább elmondandó események befolyása alatt sikerűlt végre VI. Amadé savoyai grófnak és a firenzei köztársaságnak az ellenséges feleket békére hajlítani. Leghajlandóbb volt arra Lajos magyar király, kinek követei: Alsáni Bálint pécsi püspök, Horváti Pál zágrábi püspök, Pásztói Domokosfia János udvari vitéz a Rátót nemzetségből, továbbá Dalmátország részéről De-Georgiis (Gyorgyević?) és De-Raduchis (Radučić?) Jakab jogtudós már 1381 február 13-án kapták ki megbízó leveleiket, míg Velencze ápril 5-én, Aquiléja ápril 9-én, Padova ápril 18-án, Genova május 9-én állította azokat követei számára.
153. BÁLINT BÍBOROS PÉCSI PÜSPÖK SIRKÖVE.
Fényes congressus űlt össze ennek folytán Turinban, hogy a vágyva várt békét megadja az évek óta sanyargatott népeknek. Egyenkint kötötték meg azt a hadviselő felek. Első sorban a magyarok végeztek Velenczével, melynek követei ez alkalommal nem azt az utasítást kaphatták, hogy akadékoskodjanak. A magyar-velenczei békekötés főbb pontjai: Az 1358. évi zárai béke megerősíttetik és bővebben meghatároztatik; a dalmatáknak szabad 35,000 arany erejéig magyar árút Velencze területére bevinniök, ott akárkinek eladniok és húszszor annyit kivinniök – kivévén a sót, mely megszorításért a köztársaság a magyar királynak hétezer aranyat fizet évenkint szent István király napján, s ez összeget Zárán át Budára szállítja; szól pedig Velencze e kötelezettsége örök időre; a dalmaták vám, vagy más czimen semminemű fizetséggel se tartoznak Velenczének; ellenben a háború alatt elfoglalt helyeket (Velencze Cattarót), nem különben a hadi foglyokat, egymásnak kiadják. Zengben Velencze konzult és zászlót tarthat, a meddig ez a magyar királynak és a zengi grófnak tetszik.
A többi békepontok közől megemlítendők: Padova ura föloldatik a fizetség alól, melyre őt az 1373. évi béke kötelezte; viszont, némely, a lagunák közelében épített erősségeit lebontani tartozik; a határokat az ő és Velencze terűlete közt vegyes bizottság állapítja meg; Treviso és terűlete az osztrák herczegé marad.
Az aquilejai patriarchatus, mely ekkor üresedésben volt,* megtartja mindazon birtokait, melyeket a hadjárat előtt bírt.
Markard elhúnyt patriárka helyébe VI. Orbán pápa Alençon Fülöp, sabinai püspököt nevezte ki aquilejai patriarkának, és ajánlotta őt I. Lajos királynak, mint a kinevezett rokonának. (1381 márczius 7.) Lajos király ellenben Helfensteini Lajost, szintén rokonát kívánta a patriárkai méltóságra megválasztatni (ápr. 18.); de, úgy látszik azért, mert a Helfensteini még fiatal volt, elállott szándékától és Alençoni Fülöpöt pártolta. (ÓVÁRY Regestái 99–106. szám.) Helfensteini Lajos utóbb (1383–1391.) kalocsai érsek lett. (L. VÁROSI GYULA, Genealogia Comitis ab Helfenstein Aeppi Coloc. a kalocsai Schematismus 1887. évi folyamában. V. ö. Anjouk. Okmt. V, 577. VI, 45.)
Végre a genovaiak és velenczeiek megegyeztek abban, hogy Tenedos szigetét Velencze kiadja a savoyai grófnak, ki az ottani erősségeket két év alatt lebontani tartozik mikoron e sziget iránt újabb végzést hoznak. Hogy pedig minden háborgásnak eleje vétessék, a két köztársaság lemond a Don torkolatánál űzött kereskedéséről, eddigi foglalásaikat azonban föntartják.*
M. Tört. Tár, XI, 1–124. – Anjouk. dipl. Eml. III, 213. és köv. számok. – CARESINI, 464. – Confort. Pulex, 1256.
A foglyok kölcsönös kicserélésénél kitűnt, hogy a 7200 hadi fogoly közől, kiket a velenczeiek hatalmokba kerítettek, csak 3464-et adhattak vissza; a többi, mintegy négyezer szerencsétlen e nyomorúlt kufárok börtöneiben elveszett. Genova csaknem minden foglyát visszaállíthatta.
A velenczei köztársaság Turinban, 1381 augusztus 24-én kötött békét Magyarországgal szemben október 4-én ratifikálta, mely alkalommal a turini congressus magyar tagjai Velenczében megjelentek, hogy a doge esküjét átvegyék.*
Velencze a magyar követség ünneplésére 300 aranyat költött.
Viszont Velencze két követét, Dandolo Lénárdot és Fantino Györgyöt küldötte Magyarországba, hogy jelen legyenek, midőn Lajos király megerősíti a békekötést. A király Diós-Győrt, november 26-án fogadta a velenczei követséget. Körűlötte voltak: a pécsi, váradi, zágrábi, csanádi püspökök, a bosnya és császmai prépostok, Czudar Péter orosz vajda, Bebek György a királyné tárnokmestere, Bebek Imre dalmát és horvát bán és más urak.
Nagy örömet okozott Lajos királynak, ki ez időben a hit örök vígasztalásait mindinkább kereste; hogy Velencze Remete szent Pál ereklyéit Alsáni Bálint és Horváti Pál püspökök által neki ajándékozta.
154. DIÓS-GYŐR.
Úgy tetszik, titkos feltétel gyanánt kötötte ki magának, hogy szent Pál első remetének, kinek tiszteletére Magyarországban a pálosok szerzete keletkezett, ereklyéit melyeket akkor Velenczében őriztek, neki átadják. Megígérte Lajos király, midőn egy alkalommal Mária-Nostrán a pálos atyáknál látogatóban vala, ha Isten a velenczei háborúban megsegíti, a sz. Pál testét megszerzi. Mire Lukács nevű, tiszteletre méltó öreg remete, biztosította őt Isten segítségéről; ennek jeléűl legott egy hárscsemetét beültetett, melyet minthogy azonnal megfogamzott, sokáig Lajos fájának neveztek, mígnem a törökök kivágták.*
EGGERER, Fragmen panis corvi, 161. lap, hol azonban a szerző a két velenczei háborút összezavarja.
Küküllei János és egyéb történetíróink tudnak a szent ereklye áthozatalának történetéről, meg is említik azt.* Mi azonban mellőzzük őket, és a karthaúziak legendatárából vagyis az Érdy-codexből, mely a Nemzeti Muzeumban őríztetik, adjuk a remete szűz szent Pál kihozása történetét:
A szent testét a budai királyi palotában helyezték el ideiglenesen, aztán (1381 november 14.) ünnepélyes menetben, melyet Demeter, esztergami bíboros vezetett, átvitték azt a király által különösen kegyelt pálosok szent-lőrinczi kolostorába, Buda mellett. – Chron. Budense, i. h. 333 – (PRILESZKY) Acta SS. Hung. I, 33.– Lajos király 1382-ben levelet írt a signoriának Velenczébe, melyben egyebek közt kéri: «Velint ipsum per litteras eorum certificare de integritate corporis s. Pauli primi heremite. Nam in una manu dicti corporis tres digiti non habentur». (M. Tört. Tár, XI, 104. l.)
«Annak utána, mikoron irnának ezer háromszáz nyolczvanegy esztendőben, mikoron Magyarországban uralkodnék az Nagy Lajos király, kinek hagyomásából es az veneccei uraknak engedelmekből pécsi Bálint pispek es zágrábi Pál pispek egy éjjel nagy csendességgel, hogy a köznép reájok ne rohanna érötte, miért nagy böcsölettel tartják vala, hozák szent Pálnak testét két apró szentöknek testivel Magyarországban, Budának fénes királyi városában, oly nagy tisztösséggel es készölettel, oly nagy processióval es ajojtatossággal, kihöz hasonlatos soha Magyarországban nem volt; es helyheték Buda várában szent János (udvari) kápolnájában éjjel es nappal vigyázván két remete fráterek. Kinek kihozásán mondhatatlan nagy ereme vala az felséges jámbor királynak, nagy eremek vala mind teljes országbeli szegénynek bódognak; nagyobban kedég az ő remete szerelmes fiainak. Es koronkéd nagy folyamás (sereglés, tódulás) vala Krisztus Jézus szent confessorának látogatására. Kevés idő azért elmulván, az felséges király, a magyari jó uraknak tanácsokból, nagyságos tisztelendő isztragomi (esztergami) Demeter érsek, romai cardinál es gubernator, ez országnak jeles cancelláriosa, úr pápának kedég ez országra es Lengyelországra választott legátusa, kinek mikoron felséges régi Lajos király mind az urakkal látta volna tekélletes jámborságát, kéré, hogy dicsőséges remete szent Pálnak szent testét emelné fel Budáról szent János kápolnájából es vinné bódogságos szent Lőrinc martirnak egyházában Buda felett, hogy ott az ő fiai mint atyjokat, bizony tagok ő fejöket es szerelmes mestereket es tanojtványi nyílván tisztölnék, dicsérnék es éjjel nappal szenetlen szolgálnának ő neki erekkül erekké. Az felül megmondott érsek azért es legát nagy sok pispeköket es egyházi népeket egybegyüjtve, es sok szegények bódogok hozzájok gyűlvén, vevé fel a szent testet, es vivé szent Lőrinc mártirnak egyházába Buda fölött, mindszent havának tizenegyed napján, az szent Bereczk confessornak másod napján; es legati hatalmával meg es confirmálá, hogy azon napon ő szent vitelének innepét illének; kit megtartnak mind ez mai napiglan az ő szent szerzetében jámbor ősfiak.» *
M. Tört. Tár. IV, 153.
155. DEMETER BÍBOROS PECSÉTJE.
Körirata: x S(igillum) DEMETRII. TT. S(an)CTORUM………. PRESBITERI. CARDINALIS
Mely szép elbeszéléshez csak annyit adunk, hogy Nagy Lajos király is részt vett ez ünnepélyes menetben.
