XV. Az 1351. évi országgyülés.
XV. Az 1351. évi országgyülés.
RÉSZLETESEBBEN kell szólanunk az 1351. évi országgyűlés némely határozatáról, ezek fontossága miatt. Ez országgyűlést valószínűleg Budán, 1351 deczember 11-én tartották. Végzéseit az ország főurai, főnemesei és nemesei, mint az ország összesége képviselői (universitatis ydemptitas) a király elé járúlván, terjesztették színe elé, esedezvén, hogy iránta viseltető, bebizonyított hűségökért az ország szabadságait, a mint azok II. András király arany bullájában foglaltatnak, megerősíteni méltóztassék. Lajos magasztalólag emlékezett meg a magyar nemzetnek a nápolyi hadjáratban is kitűntetett érdemeiről, megerősítette és átírta az arany bullát, kivévén annak egyetlen czikkelyét, azt tudniillik, mely szerint az egyenesági örökös nélkűl elhalandó nemes birtokairól szabadon rendelkezhetett. Ezt a czikket törűlte, elrendelvén, hogy a mondott esetben a mellékági rokonokat illeti meg az örökség, mi által az ősiséget újra megalapította.
Ezenfölül az ország javára még huszonöt törvényczikket szentesített, melyek közől legfontosabb a zilált adóügy rendezése és egyszerűsítése. Lajos király törvénye szerint minden jobbágyi telek után három garas, melyekből tizennégy ment egy fertóra,* volt fizetendő és nem több. Az úgynevezett fölös (superfluos) denárokat és adóváltságot (dicarum redempcionem) ezentúl senki sem tartozott fizetni; élelmiszereket sem volt szabad a jobbágyoktól szedni. Valaminthogy adómentesek lettek a községi elüljárók (villici) és az úri szolgák birtokai.
Azaz negyed márkára, tehát 56 egy egész márkára. Minthogy pedig egy garas hat széles bécsi denárt tett ki, egy márkában akkor 336 denár volt.
Lajos király nagyot könnyített az adózók sorsán, midőn az adóügyet ekként szabályozta, és minden visszaélést, pótadót megszüntetett. De itt nem állapodott meg, hanem mindennemű igaztalan és fölötte terhes szárazvámot nemesek és nemnemesek javára eltörűlt; csakis a híd- és révvám szedését engedte meg. Eltörűlte továbbá azt a némely földbirtokos által gyakorolt, igen alkalmatlan előjogot, mely szerint az utasoknak, nehogy a vámtulajdonos hasznától elessék, bizonyos, habár kerűlő útirányt kellett venniök. Ezentúl járhatott mindenki azon az úton, a melyen akart. – Divatban volt Magyarországon továbbá az is, hogy ha a nemes ember feleségét haza vitte, a nászút minden vámhelyén egy-egy ezüst márkát kellett fizetnie. Lajos király ezt a visszaélést is megszüntette.
Úgy tetszik, oly nagy könnyebbítések és jótétemények voltak a fölhozottak és még fölhozandók, hogy Lajos király ezek fejében nem találta igaztalanságnak a kilenczed behozatalát, melyet méltán tekinthetünk hadi adónak.
Rendelkezése erre nézve így szól: Mindennemű jobbágyainktól, szántó-vetőktől és szőllőművelőktől, legyenek azok szabad, vagy bérfizető helységek lakói, kivévén a kulcsos (fallal kerített) városokat, kilenczedet szedetünk mi és a királyné, és meghagyjuk, hogy a főurak és nemesek hasonlóképen mívelkedjenek; a főpapok is és a jobbágyokkal bíró egyházi személyek, miután a tizedet beszedték, szedjék be a kilenczedet is, hogy ez által módjokban legyen nekünk hívebben szolgálniok, s ekkép tisztességünk gyarapodjék.
Ez indokolásból, de még inkább Lajos királynak Győr vármegyéhez intézett leveléből* kitetszik, hogy a kilenczed hadi adó volt, melyet a hadi szolgálattól fölmentett jobbágyság fizetni tartozott a hadköteles nemességnek, hogy ilyképen legalább költségeit megtérítse.*
Hazai Okmt. II, 189: «ut eo prompcius, quo diligencius Maiestati nostre prompta fidelitatis constaneia assurgere valeant atque possint».
Hogy a kulcsos városokat fölmentette Lajos király a kilenczed alól, annak okát abban látom, mert ők városuk falait épen tartani, szükség esetén védeni tartoztak. Egyébként meg voltak ők másként is taksálva.
Ahol a jobbágyság régibb ivású volt, és lassan-lassan amúgy is megvették rajta a mit lehetett, ott Lajos király rendelkezését nem látták szívesen. Éltek talán a gyanúperrel, hogy a bizonytalan, mert a terméstől függő kilenczed révén elvesz majd a biztos földbér,* és azt reméllették, hogy a király e törvényét idővel megváltoztatja. – De Lajos király erősen sürgette annak végrehajtását. A ki – úgymond – elmulasztja a kilenczedet beszedni a maga javára, az ilyen törvényszegőn majd megveszszük azt a magunk hasznára.
Ezt veszem ki a váradi káptalan rendelkezéséből a kilenczed beszedése iránt: De exactione autem none partis frugum et vini per Ludovicum regem novissimis diebus inducta certa regula dari non potest, cum speretur de eius relaxatione; antiqui enim census augeri non possunt sine manifesta offensa creatoris… a solventibus nonam non solemus exigere terragium. (BUNYITAY, A váradi káptalan legrég. statutumai. 51. l.)
Nem keménység volt e szigor, hanem elejét kellett venni a zavarnak, mely abból keletkezik vala, ha a szabadon költözködő jobbágyok a kilenczedet mellőzött urak birtokaira sereglettek és a régi, törvényes alapon álló gazdájokat, földes urokat elhagyták volna. Mert Lajos király nemcsak az urak, hanem a pórok javát is szívén viselte, mint ezt még Bonfini is tudta, alighanem Mátyás király ajkáról. Ő tiltotta meg törvény által, noha ez már atyja alatt is szokás volt, hogy a jobbágy fölött más ítélhessen, mint földes ura. Megtiltotta továbbá, hogy régi vétségekért jobbágyát költözködési szabad jogában gátolni senki se merészelje. És e helyütt szúrja közbe, mintha szégyenelné a múltat: Az atya vétségeért pedig a fiát se személyében, se vagyonában elmarasztalni nem szabad.
Ugyancsak Bonfini értesít felőle, mint öltözködött Lajos király nem ritkán álruhába, járta be a falvakat és lépett a szegények kunyhóiba, hogy kivált az adószedők eljárásáról hitelesen értesűljön. Olykor megesett, hogy a király tettét is megszólották, a mikor alkalma nyílt Lajosnak – mondja, ki tudja, nem-e példálódzva az olasz – önmagát is, hol és mikor kellett, megjobbítania.
Ugyanezen 1351. évben keletkezett a nemesek adómentessége. «A nemesek kérésére ahhoz is járulunk, úgymond, hogy valamennyi igazi nemes országunk határain belül… egy és ugyanazon szabadságnak örvendjen. E kedvezmény kivált a szlavonoknak vált hasznára, kik a kamarai nyereségen fölül, a bán zsolozsmája czímén a nyest-adóval és egyebekkel tartoztak.*
S ezentúl «ab omni exaccione aliarum quarumlibet collectarum, hactenus persolvi consuetarum, exempti penitus, tamquam ceteri regni nostri nobiles aliarum parcium, immunes habeantur.» L. az 1351. törvényczikkelyeket, melyeket Frankói Miklós zágrábi püspök és királyi alkanczellár szerkesztett FEJÉRnél, CD. IX/II, 37. – A bán zsolozsmájáról KNAUZ alapos tanulmányát (M. Sion, III, 227.), melyhez hozzá adhatjuk, hogy a nyestadót Lajos király korában már nem természetben fizették, hanem tizenhét jó báni denárral váltották meg a nyestbőr darabját. (TKALČIĆ, Monum. eppatus Zagrab. II, 22)
De a mily nagylelkű az országvédő nemesség irányában, oly bőkezű volt a nemesi kiváltság osztogatásában. Lajos király – úgymond a küküllei főesperes – az udvarnokok és egyéb udvari szolgák közől sokakat fölszabadított és Magyarország nemesei sorába fölvett, minthogy a jószágok és egyéb kegyelmek osztogatásában igen bőkezű és kegyes vala és ezért is sokan szerették.*
Chron. Budense i. h. 339. l.
