IX. Durazzoi Károly bünhődése.
IX. Durazzoi Károly bünhődése.
MEGÜLVÉN a szent karácsonyt, mely akkor még az új év első napja volt, Lajos király Aquilában és Sulmonában várta, míg összegyülekező hadi népe rendbe jött, és tanácsot tartott a főbbekkel a teendők iránt. Megüzenvén megérkeztét Károly durazzoi herczegnek, serege egy részét Fondi grófjára bízta, hogy Nápoly ellen indúljon előcsapatképen. A gróf útjában Nápoly felé Teano alá érkezett és fölszólította e várost a magyar király nevében: nyissa meg kapuit. A polgárok alázatosan nyolcz napi türelmet kértek, míg távollevő úrnőjök rendeletét vehetik. Volt pedig úrnőjük özvegye De-Baux Bertrandnak, az ország főbírájának, ki szintén várva várta Lajos király jöttét, de előbb halt meg, mintsem megláthatta volna. Ez is örömmel izente megegyezését abba, hogy városa a magyar királynak meghódoljon, mire ott a magyar seregek megpihentek.
Eközben Tarantoi Lajos és Johanna királynő, kiknek – mint mondani szokás – körmükre égett a tapló, magok köré gyűjtötték a királyi család herczegeit és előadák nekik: Minthogy Endre király halálának gyanúja valamenynyiökre nehezedik; ha a magyar király győz, ki és mi biztosítja őket boszúja elől? Közös ügyről van tehát szó. Ha valamennyien összeműködnek, megvédelmezhetik magukat; ha nem, veszve vannak. A herczegek erre ráállottak és védelemre készűltek. Johanna nehány hívével a nápolyi várba vonult, férje pedig testvéreivel s a többi királyi herczegekkel, összegyűjtvén háromezernél több lovast és számos gyalogost, Capuánál gyülekezének.
Capua széles mezejét szűk nyilásával, melyen a Volturno réve van, alkalmas helynek találták arra, hogy az ellenség átmenetelét e folyón gátolják; mi ha sikerül nekik, a magyar sereg Nápolyba nem jöhet és gyöngébbnek fog tekintetni. Hanem Fondi grófja, elfoglalva találván Cápuánál a folyó révét, föllebb kerűlt, ott, Orticella mellett kényelmesen átkelt, a nagy síkságon tábort üttetett, és kezdette a Capua alatt álló nápolyi hadat ingerelni. Állott pedig a gróf serege magyarokból, németekből, lombárdokból és benszülöttekből. Tarantoi Lajossal valának németek kevesen, provencebeliek, catalonok sem sokan, legtöbbnyire nápolyiak, kik noha szépen termett, izmos alkatú, jó lovasok, de hadi szolgálatra kevésbbé alkalmatosak.
Hamar ütközetre kerűlt a sor, s ez tartott reggeli kilencz órától délesti ötig, mely idő alatt sokan elestek mindkét részről. Végre a magyarok intéztek támadást. Nyilaik nagy kárt okoztak az ellenség lovaiban, úgy hogy a lovasok nagy részének le kellett szállania, hogy gyalog meneküljön; hanem a menekülőket könnyen elfogdosták a magyar király többi népei: a németek, benszülöttek és lombárdok. Erre Tarantoi Lajos visszavonulót fuvatott, mely nem nagy rendben történhetett, minthogy visszavonulás közben is sokan elpusztultak. Capuába nem juthatván, a züllött sereg Teano felé futott. Vezére belátta, hogy ha már a magyar király előcsapatának sem bírt ellenállani, mennyivel kevésbbé lesz képes a derékhaddal megküzdeni. Acciajoli Miklós tanácsára tehát visszaindúlt Nápolyba azzal az elhatározással, hogy az országból el-kimenekül. Felesége, Johanna királynő már 1348 január 15-én három gályán Marseille felé elvitorlázott. Mondják: sírt, jajgatott, haját tépte, midőn reménység vesztetten, éjnek idején, senki által sem kisérve, palotájából a hajóra szállott. Tarantoi Lajos még egyszer maga köré gyűjtötte a királyi család tagjait, testvéreit, a durazzoi herczegeket és a többi főurakat, azon kérdést intézvén hozzájok: akarnak-e vele tartani? Hanem ezek inkább hajoltak a magyar király pártjára. Megértvén pedig, hogy a magyar király Capuát megszállotta, jónak hiányában egy roncsolt hajóra volt kénytelen életét bízni és nagy vihar közepett a part mentében éjszak felé vette útját (január 18.).
Az elhagyott nápolyiak úgy látták most, hogy «Isten és a hatalom» a magyar király részén áll; azért követséget küldének hozzá Beneventoba,* igen nyájasan üdvözlék és városukba meghítták őt, ígérvén, hogy mint törvényes és örökös uroknak engedelmeskedni fognak neki.
Lajos király január 11-én érkezett Beneventoba. (Chron. Sicul.)
Durazzoi Károly, becstelen és jellemtelen tetteinek tudatában, mikoron Lajos király közeledésének hírét vette, fölszólíttatván hihetőleg a pápai követ által is, védelemre határozta el magát. Kijavíttatta erősségeit, jelesen a Garganuson fekvő Szent-Angyal várát, és azt eleséggel bőven ellátta. Fölhívatván aztán Johanna királynő és férje részéről, sereget gyűjtött, és Capua előtt a magyar király ellen táborba szállott. Miután immár az ország nagy része meghódolt a magyar királynak, Nápoly szintén mellette nyilatkozott: hátat fordított ő is Johannának és a jellemtelen emberek arczátlanságával Lajos király mellett tüntetett. A királyi család visszamaradt tagjait magához kéreté tehát, és mintegy határozatképen jelenté ki nekik, hogy Lajos magyar királyt, ki időközben (január 17.) Aversába érkezett, nagy pompával kell fogadniok, ha Nápolyba érkezik. Aztán maga mellé vevén Róbert tarantoi herczeget, Lajos királyt kereste föl.
Lajos király barátságosan fogadta Károly és Róbert herczegeket és öcscseik felől kérdezősködék.
– Ők visszamaradtak – felelének – Nápolyban, hogy fényes bevonulásodhoz a szükséges intézkedéseket megtegyék.
– Hozzátok őket ide, felelé Lajos király. Ha együtt vonulunk a fővárosba, az fogja bevonulásom fényét leginkább emelni.
Pedig ekkor már elhatározta vesztöket… Mondják, a nápolyi érsek adta Lajosnak a tanácsot, hogy ha biztosan akar uralkodni, tegye ártalmatlanokká a herczegeket. Ölje meg, vagy zárassa el őket örökre; mert míg ezt nem teszi, ezek ármányt ármányra fognak koholni, és nagy pártjok segítségével könnyen kivetik az országból, ha ugyan láb alól el nem teszik, mint eltették szegény Endrét.
A királynak sajgó és még mindig boszúra gyúlt lelke bevette ezt a tanácsot, és megvitatás végett magyar tanácsosai elé terjesztette. Tetszett a tanács némelyeknek; de mások ellenzették, minthogy Durazzoi Károly meghívására – mondák – jöttünk ide; az ő segedelmével történt a bűnösök megfenyítése; neki része van abban, hogy Johanna és Tarantoi Lajos most hazátlanok: ezek oly érdemek, melyek miatt a herczeg egyéb becstelenségeit enyhébben lehet megítélni. De a többség kevésre becsűlte ez enyhítő körülményeket és a szigorúbb nézethez hajolt, mely Lajos lelkében is mind inkább megfeneklett, – pedig (veti utána Lajos hű korírója), ha ez irgalmatlanságot el nem követi, maig is itt (Nápolyban) ülne a trónon. E miatt lázadtak föl sokan kormánya ellen, midőn Magyarországba távozék.
Újra fölhítta aztán Lajos a két herczeget, küldjenek öcscseikért, mert látni kívánja őket, mire ezek, engedvén a király óhajának, Nápolyba küldék egynehány csatlósokat az üzenettel: «Semmit se féljetek, és okvetlen a király színe elé jőjetek». De az ifjakat gonosz sejtelem fogta el és mentségekkel küldék vissza a csatlósokat. Ezek elmondák a Durazzoinak, mennyire félnek az ifjabb herczegek, és hogy nem mernek Aversába jönni. Szinte megharaguvék e gyermekes csökönyösségen, és a csatlósokat újra Nápolyba futtatá, keményen meghagyva a herczegeknek, hogy ne haragítsák jó rokonukat a királyt, ki – bízhatnak benne – testvéri szeretettel fogadja őket.
Eljövének végre és együtt voltak valamennyien, a három Durazzoi: Károly, Lajos, Róbert és két Tarantoi Róbert és Fülöp. A király megpillantván az ifjakat, derült arczczal fogadta, és még az nap (január 20.) este megvendégelte őket. Ebéd után nagyvigan a koczkához ültek: Lajos király volt mindnyájok közt az egyedüli nyertes.
Fondi grófja és az aquilai Lallo, kik tudtak a sorsról, mely a herczegekre várt, de azt legjobb szándékok mellett sem voltak képesek megváltoztatni, elmentek a durazzoi herczeg szállására és kérték őt: fusson innét a többi herczegekkel együtt, és ne mutassa többé magát a király előtt, ki életére tör. Hiába beszéltek. Az annyi ármányt szőtt herczeg e tanácsban szintén csak ármányt látott, és hajdani szövetségeseit, innét jóakaróit azzal némította el, hogy feladja őket a királynál.
A következő este a herczegek, a Durazzoival élökön, ki nem szólott nekik semmit az intésről, melyet kapott, megjelentek ismét a király tiszteletére. A király szokott kegyességével fogadta öcscseit. Aztán bevezette őket a nagy terembe, ő pedig magyarjaival tanácskozás végett más szobába vonúlt vissza. Itt újra meghányatá a herczegek ügyét. A régibb határozatot föntarták azzal, hogy estebéd végeztével el kell a herczegeket fogatni. Ezután viszszatért a király a herczegekhez és velök, valamint a többi urakkal az evés idejéig különfélékről társalgott. Elkészülvén az ebéd, hozták a kézmosó medenczét elsőben a királynak, aztán a herczegeknek, végűl rangszerint a többi uraknak. Ebéd alatt a király külön asztalnál, a herczegek másnál, a többi urak is másnál étkezének. Lallo úr, ki fölszolgált, oda férkőzött a Durazzoihoz és suttogva mondá neki: «Fogoly herczegem, nem akartál tanácsomra hajolni? Rosszkor jöttél ide; hanem ha még futhatsz, fuss!» De a herczeg dühös pillantást vetett reá, és alig bírta magát csillapítani. Lallo pedig, amikor teheté, integetett neki.
Végződvén a vacsora és asztal bontatván, maga elé hívatta a király a herczegeket. Nyájas szeme elvadúlt és nyers hangon így rivallott Durazzoi Károlyhoz: «Gonosz herczeg, tudd meg, hogy kezemben vagy és hogy érdemed szerint meg fogsz halni. Valld meg magad tetteidet, melyekkel királyi fölségünket elárultad, nehogy tanúkat kelljen állítanunk ellened. Mondd meg, miért gátoltad nagybátyád, a périgordi bíboros által öcsénk megkoronázását, mely késedelemnek következménye volt az ő kegyetlen halála. Tagadni akarnád ezt? Ime, itt a leveled, melyet noha titkon írtál, most nyíltan vádol téged. Továbbá, jól tudtad te azt, hogy boldog emlékű bátyánk, Róbert király rendelkezéséhez képest Mária a mi családunk számára volt föntartva, és te őt álútakon feleségedűl vetted. Legfőbb bűnöd pedig, hogy jóllehet te valál, ki bennünket az országba híttál, pártfeleket szereztél nekünk, Endre öcsénk gyilkosait üldözőbe vetted, amiért megbocsájtottuk volna előbbi gonosz tetteidet: de hogyan merészelted aztán Aquilát, melyet védfalunkul készítettél, Johanna érdekében körültáborlani? Vajon melyik tettedből tűnik ki inkább álnokságod? Behíttál, hogy itt megölj; vagy behíttál, hogy Johannát és a tarantoiakat megsemmisítsük? Aztán, azt hivéd, könnyen elbánsz velünk vagy helytartónkkal, és magadnak marad az ország? Hiúk valának terveid; játékod tárgyává nem teszesz bennünket!»
A herczegek elsápadtak; a szó elhalt ajkokon. Károly nagy nehezen szóhoz jutott; mentegette tetteit, hogy Johanna parancsára szállotta meg Aquilát, de mihelyest hírűl vette Lajos jöttét, fölhagyott vele. A Jézus Krisztus irgalmára kéri a fölséget, hogy könyörűljön rajta.
A király Laczkfi István vajdára bízta a herczegek őrízését, ki illedelmesen egy szobát jelölt ki számokra és ott őriztette őket embereivel. Reggel, január 23-án, a király újra egybehívatta tanácsát és a teendők iránt ismét megkérdezte. A tanácsbeliek megmaradtak előbbi véleményöknél, hogy Durazzoi Károlyt halállal kell büntetni, a többi herczegeket pedig foglyokúl Magyarországba szállítani. Minek következtében elrendelte a király, hogy a nevezett Durazzoit ugyanazon a helyen, amelyen szegény Endrét meggyilkolták, végezzék ki.
Fegyverre szólítá aztán összes hadait, átadatá az elítéltet két kún vitéznek és két pajzshordónak, hogy az ítéletet rajta végrehajtsák. Kik átvevén őt, egy közönséges katonalovon (supra quemdam parvum roncinum) elvezették a házba és az erkélyre, ahol Endre királyt megfojtották. A herczeg gyónni akart; hoztak tehát számára egy barátot a szomszéd klastromból. Aztán üstökénél fogva, fejét hátra hajták, és Becsei Imre fia, Vesszős, torkon verte pallosával, mígnem feje levált torjától. Ekkor levetették a hullát fejestől a kertbe, hol három napig temetetlen maradt.* A többi herczegeket pedig elzáratta a király Ortona várába; február 12-én átvitette Magyarországba és Visegrádon gondosan őriztette ugyan, de «tiszteletben és bőven részesűltek mindenben, mint a királyi fölség rokonaihoz illik».*
Tetemét utóbb átvitték Nápolyba és eltakarították a S. Lorenzo Maggiore templomában. Nagy későn leánya, Margit királynő egy márvány síremléket állíttatott atyjának e fölirattal: Hic iacet corpus serenissimi principis et domini, domini Caroli ducis Duraty, qui obiit anno Domini 1343. die 23. mense Januarii primae indictionis. Cuius anima requiescat in pace, amen.
«Necis (Andreae) suspicio tetigit omnes regiae familiae principes, quasi singuli regno inhiantes, omnes consentirent perpetrato facinori.» (Acciajoli életrajza. MURATORInál, XIII, 1207. hasáb.) «Presumebantur enim aliqualiter tanto sceleri consensum prebuisse iuxta illud: Non carent scrupulo societatis occulte, qui manifesto facinori desunt obviare.» (A küküllei főesperes i. h. 291. l.) Így indokolták, talán mentegették a kortársak Lajos eljárását a herczegekkel szemben.
Ugyanazon alkalommal, midőn a herczegeket szállították Budára a kisded Károly-Martelt is, hogy nagyanyja gondja alatt istenfélőn neveltessék.* Pomázi Ferencz, Lindvai Miklós bán és Rátóti Olivér kísérték a reájok bízottakat rendeltetésök helyére minden baj nélkül. De a mindeneknek tetsző Károly-Martel herczeg a nyár folytán megbetegedett és junius 19-én meghalt. Eltemették Székes-Fehérvárt, «min Lajos király igen elbúsulta magát, mert őt akarta atyja örökének, Siciliának királyává megtenni».
De-Beaux Amelius, a gyermek udvarmestere, már január 18-án átadta őt Pomázi Czikónak. Február 2-án meglátogatta Lajos király a kisdedet.
Nápolyban a herczegek sorsa nagy megütközést okozott. Híveik és pártfeleik szétoszlának az egész országban és kezdették az ellenforradalmat szítani. Frater Morialis (Montreale) pedig (e rabló vezérrel lesz még alkalmunk találkozni) berontott a kivégzett herczeg palotájába s azt kirabolta. Példáját követte a városi csőcselék s a fogoly herczegek mindenét elprédálta. Mária herczegnő, a Durazzoi özvegye, megértvén férje siralmas sorsát, ölébe vevé kicsinyét, nagyobbacska gyermekeit pedig kezöknél fogta és csaknem pőrén menekűlt palotájából. A casertai jámbor püspök vette ótalmába és hajón küldötte nénje után a Provenceba.
Lajos király, miután halálos ítéletét Károly herczegen végrehajtatta, hadi rendjei élén, ő is pánczélosan és sisakkal a fején Nápolyba indúlt. Nápoly városa királyi díszes palásttal akarta megtisztelni az érkezőt; de ő komor hangulatában visszautasította a megtiszteltetést. Egy éjjel zavarok is támadtak a fővárosban; de Lajos leereszkedő viselete, melylyel a főurak, nemesek, polgárok és nép hódolatát fogadta, nemkülönben vendégeskedései csakhamar megnyerték számára a szíveket. Az új királyi palotában szállott meg. Az olasz urakat, kik őt hadjáratában kísérték, lovagokká ütötte. S miután ígyen Siciliát, «melytől atyja, Károly-Róbert igaztalanúl elütteték», Isten segítségével vissza foglalta, a magyar királyi czím mellé Jeruzsálem és Sicilia királyi czímet is fölvette. Ez időtől kezdve mind e napig számos hiteles okirat tanúskodik arról, hogy Lajos magyar király Siciliában a saját nevében mint király uralkodott.*
GRAVINA krónikája MURATORInál, XII, 576–584 – A budai és dubniczi krónikák az id. helyeken. – Vita Nicolai Acciajoli, MURATORI, XIII, 1208. – Chron. Siculum, II. – Anjouk. dipl. Eml. II, 259. sz.
