VIII. Lajos király első olasz útja.
VIII. Lajos király első olasz útja.
MINDENEKET nagy gondosan elintézvén, Lajos király kezde gondolkozni saját maga útjáról Olaszországba. Országát magára hagyni, a tatárok és szerecsenyek (saraceni) beütésének kitenni, máskor nem kis aggságot keltett volna benne. De Isten ebben is kisegítette, mert úgy megsuhintotta ezeket a pogányokat, hogy tőlök félnie nem igen kellett. Ugyanis a múlt (1346.) évben oly borzasztó járványt eresztett rájok, mely nehány hónap alatt háromszázezer tatárt elpusztított.
42. UDINE RÉGI VÁROSHÁZA.
Minthogy tehát ez oldalról biztosságban volt, másfelől pedig megbízhatott barátaiban és rokonaiban, édes anyja, a bölcs, kegyes és szentéletű özvegy királyné kezébe tevé le a kormányt, és vasárnapon, szent Márton püspök ünnepén (1347 november 11-én) Visegrádról útra elindúlt. Vele voltak János veszprémi püspök, Laczkfi István erdélyi vajda * és a Johannától elpártolt Giovanni Pipino conte di Minervino, kit olasz barátai küldének eléje.
Anjouk. Okmt, V, 142: Lajos király megengedte Laczkfia István erdélyi vajdának, hogy doboka megyei Devecser nevű birtokát Járai Péter alvajdának zálogba adja 200 márkáért, «pro eo, quia idem Stephanus voyuoda in nostris summe arduis negocys, pro recuperandis nostris iuribus regalibus versus partes Italie proficiscens, copia pecunia et expensa secum deferenda necessarius existebat.» (Buda, 1347 október 6.)
Az ország határáig minden feltünés nélkül érkezett, de már Callyben nagy pompával fogadták szövetségesei, a Cilley grófok. Megértvén pedig a németek és az osztrák herczeg lovagjai, hogy Lajos király, kit nagylelkűség, bőkezűség, vitézség és egyéb fényes erények diszítenek, Apuliába megy, egyértelműleg hozzá csatlakozának, és kitartással osztozván jó sorsában, balszerencséjében, vele maradtak. Midőn tehát a mondott városból kiindula, már nagy jókedvű fegyveres csapat követte őt.
43. ERZSÉBET PECSÉTJE.
Körirata: S(igillum) ELISAB(ete) REG(ine) HUNG(arie) JUNIOR(is).
Elérkezvén aztán Udinén át Sacilehez, mely erősség az aquilejai patriarcha birtokán, a velenczések területének szomszédságában feküdt, a velenczei kormánytanács fényes követséget külde Lajos királyhoz, hogy vele valamelyes békét kössön, s ennek révén szabadon költözhessék át Velencze szárazföldi területén. Hanem a király Laczkfi István tanácsán indúlván el, nem is hallgatott a követekre, nehogy úgy lássék, mintha kénytelen volna békére hajolni; hanem a faképnél hagyva őket, megparancsolta Laczkfinak, hogy a magyar, osztrák és német urakkal Veronába kövesse őt.
Így a magyar korírók; velenczei kútfők követségeik, mert kettőt kell megkülönböztetnünk, történetét a következőkben adják elő.
A zárai katastrófa után Lajos király a velenczeiek békeszerző követségeit – tudjuk – elfogadni sem akarta. Később, midőn a magyar csapatok keresztül-kasul jártak Velencze területén, nevezetesen, midőn Miklós nádor szabad átmenetet kért serege számára, a velenczei tanács bizonyos János barátot küldött a magyar királyi udvarhoz tudakozandó, ha vajon nem hajlandó-e már Lajos király tárgyalni Velenczével a békekötés iránt? A király és anyja azt a választ adták János barátnak: küldhet Velencze követeket. A velenczei tanács kapott az alkalmon és azonnal utasítást készíttetett követei számára. Ez utasításból érdekes tudnunk a következőket: Ha a magyar király azt kívánná a signoriától, hogy ez gályáin és hajóin vitesse át hadi népét Apuliába, a követek a régi mentséggel álljanak elő, mely szerint ezt a kereskedelmi érdekek nem engedik. Ha pedig a király azt kérdené, mily szemmel nézi a signoria, ha ő és népe velenczei területen át veszi útját akár tengeren, akár szárazon? a követek válasza legyen: Ha a király békét köt Velenczével, Velencze a békét sértetlenűl föntartja. És legyenek mindenképen azon, hogy a király e válaszszal beérje. Ha mégis erőltetné a világosabb választ, mondják meg neki magyarán, hogy Velencze nem áll tervei útjában; miatta mehet, jöhet, tehet kénye-kedve szerint.
E békeszerző követség azonban még nem indúlt vala el, midőn (november 26.) a velenczei tanács értesülvén, hogy a magyar király Friaulban van, vagy e napokban oda jövendő, elhatározta, hogy több nemest küld üdvözletére: Gradenigo Tamást, Grimani Marinot, Superanzo Andrást, Trevisano Pétert és Dandolo Márkot; mint a névsorból látható, előkelő férfiakat, kiknek mindegyike mellé négy kamarást adtak új ruhákkal. E díszes küldöttség megbízatása vala üdvözölni a magyar királyt; jelenteni, hogy a békeszerző követség közelebb teendi tiszteletét; ha a király a köztársaság területén akarna átvonulni, az engedélyt készségesen fölajánlani; ha Velenczében vagy valamely erősségben kívánna látogatást tenni, ezt hasonlóképen fölajánlani, de csak annyi kíséret számára, mennyi e helyek biztonságát nem veszélyezteti.
Lajos király kegyesen fogadta e fényes követséget és kijelentette, hogy szívesen fogadja a békeszerzőket is – Riminiben vagy Forliban. Ezek számára az útleveleket is kiállíttatta. Deczember 5-én aztán a végzést hozta a velenczei kormánytanács: menjen hát a három követ hajón sietve Lajos után, de a nevezett két városon túl semmi esetre. Deczember 9-én pedig megmásította ezt a végzését, hogy nem küldi el követeit, mert ezek Lajost alig találnák már Riminiben, vagy ha ott találnák is, nem végezhetnének semmit a király siető útja miatt. Megeshetnék, hogy magával akarná őket vinni Aquilába, hova őt kísértetni a köztársaságnak nincsen szándokában.
Nos, nem telt két hónapba, mikor Lajos, Magyarország, Jeruzsálem és Sicilia királya Nápolyból, az új királyi várból, keltezett útlevelet adatott a békeszerző velenczei követek számára, kiknek utasításában ekkor már ez állott: Ha pedig a király azt kívánná, hogy őt és övéit a köztársaság saját hajóin szállítsa Apuliából Szlavoniába, feleljék: erre ép oly kész a köztársaság, mint arra, hogy a magyar királynét vagy másokat Szlavoniából Apuliába szállítsa…
Ámde nagyon előre siettünk elbeszélésünkkel; illik visszatérnünk Lajos királyhoz, ki a velenczei területről menet Trevisot és Padovát is elkerülte, jóllehet ez utóbbi város ura, Carrara Jakab, eléje lovagolt Cittadelláig (deczember 3.) és meghítta fővárosába. Lajos azonban sietős útjával mentegette magát. Veronához közeledvén, már Vicenzában tiszteletére sietett Della Scala Albert és a Mastino fia. Mastino háromszáz lovaggal eléje nyargalván, Veronában ünnepelte a magyar királyt, fényesen megvendégelvén és ajándékokkal tetézvén őt és kíséretét. Miután pedig híre terjedt, hogy a magyar király Veronában tartózkodik, az olasz városok elüljárói és a nemes urak követeket küldének, vagy ha teheték, személyesen eljövének hozzá, hódolatokat bemutatván és esküvel szövetséget kötvén vele, hogy vele tartanak és szavát megfogadják.
44. VERONAI TEMPLOM.
Lajos király deczember 8-ig maradt Veronában. Deczember 9-én indúlt Mantován, hol a herczeg szívesen fogadta, Ostiglián és Mirandolán át Modena felé. Estei Obizzo őrgróf, öt mérföldnyire jött a magyar király elé; a király közeledtére leszállott lováról, hogy talpon hódoljon neki. Lajos azonban kérte: üljön vissza és maga mellé szólította. Így együtt jutottak Modenáig, hol a királyt fényesen ellátták. A következő napon, a király elutazása előtt, három, skárlát terítővel födött paripát ajándékozott az őrgróf a királynak, a veszprémi püspöknek pedig egyet; aztán elkísérte birtoka határáig, a szent Ambrus hídjáig. Itt nagy tisztelettel vette át a magyar királyt Pepoli Jakab, Bologna ura, és nagy pompával vitte városába. Másnap a király folytatta útját és Castel-San-Paetroban szállott meg, hol Pepoli Zerra fiát, Mátét ütötte lovaggá. A következő csütörtöki napon, deczember 13-án távozott innét is, és fegyveres kézzel hatolt Imola és Faenza sánczáig. A városba, úgy látszik, be nem bocsájtották. Hanem Ordelaffi Ferencz tisztelettel ment a király elé, és meghítta saját városába, Forliba, mire a király Ferencz urat és fiait vitézi övvel díszítette föl, mely ünnepélyen Malatesta Riminiből, Bernát Polentából, az Ubaldini urak és számosan mások megjelentek a király udvarlására.
Ennek utána Lajos és fölszaporodott kísérete Cesenából Riminibe indúlt, hol Malatesta valamennyiöket megvendégelte. A következő napokon Urbinon és Fabrianon át Folignoba folytatta útját, hol a Trincik vendége volt. A florenczi köztársaság tíz tagú követséget küldött a magyar király üdvözlésére, mely Forliban mutatván be hódolatát, Riminiig és Perugiáig kísérte. Lajos pedig folytatta útját akadálytalanúl a spoletoi völgy hosszában. Kíséretében levén egyebek közt: Malatesta Ungaro, Francesco da Forli, Filippo Gonzaga di Mantova és egyéb főnemesek, kiket vitézkötéssel övezett. Karácsony bőjtjén (deczember 24-én) aztán szerencsésen megérkezett Aquilában.
Ki tudná – úgymond a koríró – leírni az örömet és ujjongást, melylyel a rég óhajtott és várva-várt királyt fogadták! Kettős vígsága volt e napon a kereszténységnek, egyik a mennybeli örök király születésén, másik földi urok, királyok megérkezésén. Siciliának szinte összes herczegei, grófjai, nemesei, városai és polgárai – névszerint említtetnek: Aquinoi Tamás, Loreto ura, Celanoi Máté gróf, Camponesco Lallo conte di Montorio, Aquaviva Konrád San-Valentino grófja, Orsini Napoleon Manoppello grófja stb. részint személyesen, részint követségeik által a királyhoz özönlöttek, és neki – természetes uroknak megismervén őt – örök hűséget fogadtak.*
A dubniczi és budai krónikák. – Hist. Cortusior. MURATORInál, XII, 925. – Chron. Estense, u. o. XV, 444 – Anjouk. dipl. Eml. II, 229. 231. 232. 244. 251. – OVÁRY, Regesták (akad. kiadv.) 53. sz. –– V. ö. CAMERA, Giovanna I. 92.
45. FERRARA. A KASTÉLY.
