VI. Készülődések minden oldalon.
VI. Készülődések minden oldalon.
LAJOS kezdettől fogva nem titkolta szándékát, sereggel indulni Apuliába. VI. Kelemen viszont, leveleit nem is számítva, négy követséget küldött hozzá, hogy e szándékában megingassa. Megkérte továbbá ismételten IV. Károly császárt, Fülöp franczia kiályt, Humbert viennei dauphint s az ország főpapjait: beszéljék le a magyar királyt hathatósan* nápolyi hadjáratáról. Vegye tekintetbe – úgymond a pápa – hogy unokaöcscse, Károly-Martel lesz maholnap Sicilia örököse, s a mi kár Sicilián a háború által esnék, azzal unokaöcscse károsodnék; tehát saját családja javában és becsületében gázolódnék, saját beleit dúlná. Egyébiránt nem lehet Siciliát, mely a pápa hűbére, az egyház sérelme nélkűl megtámadni. És hogy e szavainak súlyt kölcsönözzön, megküldé az aquilejai patriarchának XXII. János pápa közrendeletét, mely átokkal sújtja mindazokat, kik Siciliát fegyveres kézzel megtámadják, – azon utasítással mégis, hogy az esetre, ha a patriarcha nem szerezhetne biztos tudomást arról, indul-e Lajos király azon évben (1346) Sicilia ellen, nem-e? azt ne terjeszsze eléje.
»Quoquomodo poteritis apud regem instare et laborave, solerti et fideli adhibita diligentia, viis et modis, quibus valebit melius fieri.»
Károly császárra, noha ipja volt (mint a pápától értesülünk) nem sokat hallgatott Lajos; ily sorban állhatott a franczia király is; a dauphint pedig épen a maga részére hangolta. A kire legtöbbet adott, az aquilejai patriarcha volt. Kegyesen fogadta e kedves emberét és hangsúlyozta, hogy a szent-szék hűségétől eltérni nem fog, ha viszont a szent-szék is in licitis et honestis kezére jár. Előadta neki a méltányos föltételeket (mi azokat már ismerjük), melyek mellett hajlandó a nápolyi hadjáratot 1347. évi április 1-ig elhalasztani. De írást erről nem adott.
A pápa Lajos király ez engedményét is lelkesült örömmel* üdvözölte, és biztosítá a patriarchát, hogy semmit sem fog tenni, mi az egyház legkedvesebb fiát elidegeníthetné, sőt kész minden igazságos és méltányos kívánságát teljesíteni.*
E lelkesült tétel így hangzik: «Regem ipsum tamquam nostrum et ecclesiae filium carissimum et specialissimum, et intra nostra et dictae sedis (apostolicae) praecordia recumbentem, paternae charitatis affectu prosequimur et gerimus in visceribus charitatis.»
THEINER, Monum. Hung. I, 1080. 1082. 1086. 1091. 1094. 1097–8. 1119. sz.
Lajos ez ígéretét a nápolyi hadjárat elhalasztása iránt már akkor tette, miután Zára alatt 1346 julius 1. amaz érzékeny kudarczot szenvedte.
A pápának be kellett látnia, hogy Lajos föltételeinek, melyek mellett hadjárata halasztására ráállott, meg nem felelhet; arra törekedett tehát, hogy Sicilia kellő védelmi állapotba helyeztessék. Utasította Bertrand bíborost és követét is (1346 november 25.) ez ügyben. Johanna még ez év tavaszán elrendelte volt, hogy az idegen zsoldosok nyolcz nap alatt kitakarodjanak országából. Meghagyta az ország főurainak, s a korona hűbéreseinek, hogy fölfegyverkezve jelenjenek meg a hadi szemlére. Megvizsgáltatta, mily állapotban vannak országa várai? Gondoskodott, hogy Manfredonia, Barletta, Bari, Trani és Brindisi falait kijavítsák. Értesülvén pedig, hogy Lajos király a dalmát tengerparthoz közeledik (1346 junius), nyolcz hajót küldött a Márkák őrizetére, melyek a magyar király netáni kikötését az olasz révek valamelyikében gátolják. (E rendelkezés fölöslegessé vált.) Sőt Johanna szövetséget kívánt kötni Velenczével. A signoria azonban udvariasan visszautasította a királynő ajánlatát, minthogy Lajos visszatért Magyarországba. Azonképen sikertelenek maradtak Johanna fáradozásai, hogy Aquila és Foligno városokat, melyek szövetséget kötöttek a magyar királylyal és ennek biztosítására túszokat adtak neki, megfenyítse.
Mind e rendelkezések elégtelenek valának. Sicilia – írja a pápa a franczia királynak – nem képes megvédeni magát azért, mert a királyi család tagjai, azonképen az ország lakosai kölcsönösen egymás ellen törnek, folytonosan viszálkodnak; továbbá, mert Johanna a kincset, melyet nagyatyja, néhai Róbert király nem kis mennyiségben reá hagyott, esztelenül elfecsérlette, a koronajavak nagy részét elprédálta és most nincs, miből a katonaságot fizetnie.
De Johanna nem ebben látta a főbajt. A nagy hiba szerinte abban rejlett, hogy nem adták ki számára a házassági engedelmet, és férje nem lévén, nincs, ki az ország védelmében intézkedjék.*
Anjouk. dipl. Eml. II, 144–5. 147. 165. 169. 179. 204. 212. sz. – THEINER Monum. Hung. I, 1094. 1101. 1110. 1117–8. sz.
Campelloi Bonjohannes aradi főesperes és a magyar király követe Avignonban, nem ugyan mint a király üzenetét, hanem mint saját véleményét adta elő: ha a vizsgálatot Endre gyilkosai ellen szigorúan megindítanák; ha Károly-Martel herczeget, kit a magyar király és anyja Endre törvényes magzatának megismernek, – noha a király néha ennek ellenkezőjét is állítja és mások is különfélét költenek a dologról, – átvinnék Aixba, a Provencebe, ott hű gondviseléssel nevelnék és neki adnák a provencei grófságot; ha Johanna nem menne férjhez addig, míg a vizsgálat ellene befejezve nincs: akkor Lajos megnyugodnék és nem törne Apuliába. Nincs okunk kételkedni a főesperes észszerű fölfogásában, mégis azt tartjuk, hogy Lajos kénytelen volt a kívánt halasztást amúgy is megadni: neki magának is szüksége volt haladékra.
Miután Durazzoi Károly haragjában a fölött, hogy Johannától nem kapta meg Calabriát, levélben szólitá föl Lajost: jőjjön Siciliába megboszulandó öcscse halálát, és értesíté a hangulatról, mely ott a nőuralom ellen mindinkább terjed, Lajosnak nem lehetett kétsége a fölött, hogy hatalmas sereg élén Sicilia urává teheti magát. Eredetileg az lehetett szándéka, hogy seregét velenczei vagy dalmát hajókon átszállíttatja az Adrián. De miután Velencze, belátva az őt fenyegető veszélyt, ha Sicilia ura is Lajos lenne, – erre nem vállalkozott, a dalmát városok pedig a zárai szerencsétlen nap után nem vállalkozhattak: sőt az alkudozások Genuával és Sicilia szigetével, hogy seregét az Adrián átszállítsák, szintén megfeneklettek: Lajosnak le kellett tennie eredeti szándékáról.
Fönn maradt még a lehetség, seregét száraz földön vinni Itáliába. De nagy sereget, az akkori hadi nép fegyelmetlensége mellett idegen, habár barátságos államokon vinni keresztül: ez annyit jelentett, mint barátból ellenséget csinálni, maga mögött a hidat fölégetni, vereség és visszavonulás esetére összes hadi népét egy szálig koczkáztatni.
Lajos lángesze tehát más módot keresett és talált terve kivitelére; hanem ezen kivitelhez időre volt szüksége. A föladat az volt: miképen lehetne mentül közelebb találni a hadi erőt, melylyel Siciliát elfoglalja? E végből hihetetlen tevékenységet fejtett ki, melyet a szórványosan fölmerülő adatok hiányossága mellett is bámulnunk kell.
39. PADOVA.
Hazai kútfőink elbeszélésöket a nápolyi hadjáratról ott kezdik, midőn Lajos király 1347 bőjt közepén (márczius 7.) János veszprémi választott püspököt és (Kont) Miklóst előre küldé Olaszországba, hogy tárgyaljanak, szerződjenek, szövetkezzenek az odavaló fejedelmekkel, városokkal és kezökre adván sok pénzt, szigorúan meghagyá nekik, hogy útközben senkit se bántsanak, senkinek se alkalmatlankodjanak, a zsákmányolástól tartózkodjanak; ellenkezőleg: békességesen és barátságosan viselkedjenek egész útjokon, nehogy rossz vélekedést keltsenek magok és királyok iránt. Aztán lássák, lehet-e bízni azok hűségében és állhatatosságában, kik őt Nápolyba meghítták?
Azonban Lajos király tevékenysége jóval előbb vette kezdetét. Már 1346 szeptember elején értesülünk, hogy a nádort a velenczeiek elfogták és Arbe szigetén elzárták. Ez hírűl vitetvén a velenczei tanácsnak, elrendelte, miszerint a nádort kíséretével együtt szabadon bocsássák, szállítsák gályán vagy más hajón Zengig, s ha netán valamije elveszett volna, azt térítsék meg teljesen. De mire a signoria jól megfontolt rendelete Arbébe érkezék, a nádor rég kereket oldott. Az arbei helyettes grófot és bírákat fejenkint megvesztegette 500–500 forinttal, ezek aztán bárkát rendeltek a torony alá, melyben őrizték s a bárkás egy aranyért tovább szállította a nádort. Szörnyen megrestellette ezt a signoria, szigorú vizsgálatot tétetett és a nádor cselédségét málhástul utánna küldötte.
Értesülünk továbbá, hogy Bruciusnak, a genuai prépostnak, ki követségben járt a magyar királynál (1346 okt. 10.), – azonképen a magyar király Padovában járt követeinek Velencze szabad átmenetet engedett területén. – Lajos király meg Kanizsai Istvánt dícséri, ki követi minőségben ugyanekkor jó szolgálatokat végzett neki Felső- és Közép-Olaszországban. – Majd meg a pápa dícséri meg (1347 május 24.) Bertrand bíborost, hogy írt a Sicilia szigetbelieknek, kikről azt hallotta, hogy követeket küldének Péter aragoniai királyhoz, mert tanácsával szeretnének élni, s hogy e követek visszamenet őt is megkeresik. Azokra nézve pedig, miket a bíboros Genuáról, Vintimigliáról és Terracináról említ, megjegyzi a pápa, hogy Genuának ő is írt, követet is fog hozzájok küldeni, de azért a bíboros is folytassa velök összeköttetéseit. Ezek mind Lajos tervei ellen ásott aknák.
40. COLA RIENZI DOMBORMŰVŰ ARCZKÉPE.
Máskor (1347 okt. 7.) meg Johannát értesíti a pápa, hogy Humbert a viennei dauphin a Johanna birtokához tartozó Provencebe akar törni. A pápa megkérte: legalább addig ne tegye ezt, míg vele (a pápával) nem beszélt; mire a dauphin meglátogatta őt. A dauphin azt nehezteli, hogy neje hozományát, valamint száz uncia évi díját nem kapta meg, s így szép összeg követelése van. Gondolja meg a királyné, hogy vannak, kik a dauphint ingerlik; viszont Lajos magyar királynál, mint közel rokonánál a dauphin sokat tehet, s azért karácsonyig okvetlen küldjön Avignonba meghatalmazottakat, kik a szentszék előtt e követelés iránt alkudozhassanak és egyezséget köthessenek.
Más oldalról úgy halljuk, hogy a florenczi tanács János választott veszprémi püspökhöz és (Treutel) Miklós pozsonyi ispánhoz (1347 május 15.) intézett levelében az Anjou-ház magyar ága különös barátjának vallotta magát. Tudomására jutott ez a pápának, ki hivatkozva V. Kelemen és XXII. János rendeleteire, egyházi fenyítékkel fenyegeti őket. – A velenczei tanács meg arról értesül, hogy a Collaltoi grófok sok pecséttel megerősített egyezéget kötöttek Durazzoi Károly herczeggel és Lajos királylyal (1347 junius 10.). – Cola Rienzi is, a híres római néptribun, kinek rövid fényű csillaga akkor tűnt fel, jelenté a pápának (1347 augusztus 5. és október 11.), hogy a magyar király részéről azon ajánlatot tették neki: ha megengedi, hogy ezer lovast toborzhatnak Rómában a magyarok, akkor ötszáz lovast annyiszor bocsájtanak rendelkezésére, valahányszor kívánja.*
Johanna királynő szintén kereste a hatalmas néptribun kedvezését; sőt anynyira leereszkedett, hogy feleségének ajándékokkal kedveskedett. Követei Rómából ugyancsak a végett, hogy támogatást keressenek a magyar király ellen, Firenzébe indultak. (GREGOROVIUS, Geschichte d. Stadt Rom. II. kiad.. VI, 280.)
Szóval Lajos király útját Felső- és Közép-Olaszországon keresztül gondosan elkészítette. Borzadva látta ezt a szent-szék is, mely immár (1347 október 23-án) nyaláb számra küldötte intő leveleit az olasz államokhoz, kérvén őket, hogy Lajos magyar királynak, vagy akárkinek másnak hadi népét, mely Sicilia elfoglalására indul, segítségökben, pártfogásokban ne részesítsék.* Egyúttal megbízta Perugia és Olaszország számos más püspökét, kiknek egyházi területén a magyar király átmenendő volt, hogy XXII. János pápának bulláit, melyekkel szigorú egyházi fenyítéket rótt mindazokra, kik Siciliát megtámadják, hirdessék ki.*
A pápai intő levelek következő czímekre szólottak: Jacobo de Carraria militi Paduano; Opizoni marchioni Estensi in civitate et districtu Ferrariensi ecclesie Romane vicario; Andree Dandulo duci et communi Venetiarum; regiminibus et consilio civitatis Florentine, Aretine (Arezzo), Eugubine (Gubbio); Hugolino de Trincis militi Fulginati, necnon regiminibus consilio et communi civitatis Fulginatis (Foligno), civitatis Assisinatensis (Assisi), Spoletane (Spoleto), Reatine (Rieti), Pistoriensis (Pistoja), Pisane (Pisa), Senensis (Siena), Narniensis (Narni), consilio et populo Romano, regiminibus consilio et communi ciuitatis Maceratensis (Macerata), terre Gualdi Nucerensis (Nocera) diocesis; civitatibus Firmane (Fermo), Urbevetane (Orvieto), Viterbiensis (Viterbo); Manfredo de Vitellensibus domicello necnon regiminibus consilio et communi terre Corneti (Corneto), regiminibus consilio et communi ciuitatis Esine (Jesi), ciuitatis Racanatensis (Recanati), Castelli (talán Castel Maggiore, Lucca tartományban?), patriarche Aquilegiensis (Aquileja), regiminibus, consilio et communi terre Prati (Prato), civitatis Vulterrane (Volterra), Grossetensis (Grossetto); Johanni Buccanigra gubernatori et consilio civitalis Januensis (Genua); Esmeducio de Sanctoseuerino (S. Seuerino); Albergheto de Fabriano domicello; regiminibus consilio et communi civitatis Anagnine (Anagni); Guidoni, Philippino ac Feltrino de Gonzaga, Alberto de Mastino de Lascala (Della Scala), Francisco de Ordelaffis domicello Foroiuliensi (Forli); regiminibus consilio et communi civitatis Esculane (Ascula), Perusine (Perugia); Jacobo et Johanni de Pepulis fratribus civitatis et districtus Bononiensis (Bologna) pro «nobis» et ecclesia Romane gubernatoribus; regiminibus, consilio et communi ciuitatis Camerinensis (Camerino); Bernardino de Polenta militi Ravennatensi; regiminibus consilio et communi terre Sanctiminiatis (San Miniato); Malateste et Galioto de Malatestis militibus Ariminiensibus (Rimini). L. WERUNSKY, Excerpta ex Regestris Clem. VI. I78. sz.)
WERUNSKY, i. h. 179. sz.
