V.
V.
A harmincz éves háború. Alkudozások György fejedelemmel hogy szövetségre lépjenek vele a svédek és francziák. Nolde Fejérvárt. Rákóczy fellépése. Zsigmond egyik hadtest parancsnoka. Elindulás Fejérvárról. Az első szerencsés előnyomulások. Kassa meghódolása. A végek és bányavárosok megtámadása. Visszavonulás. A palánki csatavesztés. Zsigmond visszahívása a csatatérről. Ujabb támadás. Zsigmond Erdélybe küldetik hadakért. A hadak eloszlása téli szállásra (1644).
Bisterfeld utolsó párisi útjából reményekkel telve jött haza. Közel látta ura beavatkozásának idejét a harmincz éves háborúba: de a szövetség megkötése mindig haladt. Nem titkolta e miatti megütközését: «a mi uraink – írá D’Avaugournak, a lengyelországi franczia követnek – nem oly együgyűek, hogy észre ne vegyék, ha meg akarják őket játszódtatni.»* Weimari Bernhard, ez, idők egyik legrokonszenvesebb alakjának váratlan halála, s a csatatérnek Csehországból Németország távolabbi részére áthelyezése a háborúnak váratlan fordulatot adtak; minthogy a harcztér messze volt a Dunától, Rákóczy esetleges támadása nem bírt többé értékkel a szövetkezettek előtt.
Fejérvár, 1640 jul. 6. A párisi államlevéltárban.
Ezekre még roszabb napok következtek. Nemsokára meghalt Baner, a svéd tábornok,* Guebriant, a franczia tábornok pedig nem volt fővezérnek való ember, s csapataival a csatatért el is hagyta. Ekkor a svéd korona egy öreg beteg embert nevezett ki fővezérré: Torstensont. Ez sem tudott félévig a táborba menni, kezét-lábát sem bírta megmozdítni s nyugágyon hordoztatta magát körül a katonák közt. Hanem ez a beteg ember megmutatta, hogy a Gusztáv Adolf iskolájából való: csodát mívelt azzal a meghasonlott, csüggedt sereggel, melyet átvett, s mely eddig csak hátrálni tudott. Ezzel úgy a hogy volt, mint támadó lépett fel: 1642 márcziusban átkelt az Elbán, julius 5-én már beveszi Olmützöt s Wrangelt Bécsig csatároztatja. Ő már felismerte Rákóczy szövetkezésének horderejét s még ez év nyarán két ezredesét hozzá küldi az alkudozás megkezdésére.
1641 május 20.
Rákóczynak volt is kedve hozzá: de miután a szövetségesek – svédek és francziák – négy évig sem tettek egyebet, mint orránál fogva hurczolták, kétszer meggondolta a dolgot, mielőtt elhatározta volna magát az actióba lépésre. Ő nem volt, mint Bethlen, a gyors elhatározások embere, s nem birt, mint ez, hadvezéri tehetséggel. S annyival inkább félt a felelősség súlyától, mert országa igen ellentétes elemek vegyüléke volt. Az udvar és tanács a különböző pártok arányának megfelelőleg volt összeválasztva. A catholicus Kornis osztrákpárti, az unitárius udvarmester Szentpáli törökpárti volt, Kassay, a korlátnok, vén beteges ember, a nyugalmat szerette, Geleji, az orthodox püspök, félt minden újítástól vallásban, politikában. Csak Bisterfeld csüngött egész lélekkel a svéd szövetség eszméjén s attól fogva, hogy az első svéd követ, Nolde az udvarban megjelent, az írni valókat ő és olykor Zsigmond herczeg végezék, míg a tárgyalásokban Kemény a főkomornyik is részt vett. Érdekes volt a küzdelem, a harcz a pártok közt úgy a mint egyik követ a másikat váltotta fel, amint érlelődött a kérdés s a császár megtámadásának eshetősége mind jobban-jobban közeledett a megvalósuláshoz. Ilyen körülmények közt oly apróságokon, melyeket a nyugton maradás emberei a megvalósulás elhalasztására ügyesen fel tudtak használni, Bethlen Gábor túltette magát, de mindannyiszor meg is adta az árát. Rákóczy okult ezeken; neki biztos talaj kellett: olyan szövetség-levél, melyet a franczia király is, Krisztina svéd királyné és koronatanácsa is aláírtak. De Stockholmtól Páris messze volt s minő nehéz az útazás ez országokba ellenséges földeken keresztül! Végre Rákóczy rászánta magát, hogy addig is, míg ez megtörténnék, egyelőre a svéd korona ratificálásával beéri.
14. TORSTENSON SVÉD TÁBORNAGY ALÁÍRASA.
Hanem ennek megszerzésébe is rengeteg idő telt el: visszahozhatatlan drága idő, mialatt Torstenson Alsó-Lausitzból Csehországba Prágáig hatolt, azután Morvaországba ment s nehány várat ott hatalmába keritvén, Brünnig nyomúlt, honnan egész váratlanúl vissza fordúlt. Ha, mint tervében volt, ezzel egy időben Rákóczy is megkezdi az operatiót s a két sereg egyesül, a császáriak nehezen tudták volna meggátolni, hogy e had Bécs ostromára ne törjön. Rákóczy épen akkor írta alá Torstenson felhatalmazottjával, Rebenstockkal a szövetség-levelet – 1643 okt. végén – midőn a svéd tábornok, természetesen nagy titokban, már útban volt Holstein megtámadására.
A mint Rákóczy aláírta ez okiratot s a portán is megkapta a támadási engedélyt, gyorsan hozzá látott sergei felültetéséhez. Gyula-Fejérvárra 1644 január 3-ára egyetemes országgyűlést hirdetett, melyre Váradról behívta fiát Györgyöt is. Jan. 5-én érkezett ez meg s fogadására Zsigmond herczeg a rendekkel elibe ment. Másnap beküldötte a fejedelem a rendek közé propositióit, melyekben a gyűlés tulajdonképeni czéljáról, a császár megtámadásáról szó sem volt. Ez nap Zsigmond herczeg vendégelte meg a rendeket.* Az országgyűlésen a nyilvános tárgyalások mellett folyt a mustra, hadfölkelés s táborba szállás elrendelése. Ezek szükségességét könnyű volt a fejedelemnek indokolni: felmutatta a császár két körlevelét, melyek közül az egyik az ő megtámadását rendeli el, a másik pedig utasítja a királyi szolgálatban levő erdélyieket, hogy a fejedelemtől búcsúzzanak el. Igy a hadviselés önvédelem volt s határozatba is ment, hogy a sergek febr. 1-ig táborba szálljanak.
HALLER naplója 90. l.
Ugy intézkedett, hogy neje és fia György – ez utóbbi mint kormányzó – Fejérvárt maradjanak. György úrfinak ez nem volt inyére. Szenvedélylyel csüngött a hadi életen, mint katona szeretett volna babérokat aratni, s most otthon kelle maradnia, fényes állásban ugyan, de mégis otthon. Az sem vigasztalta, hogy fiatal szeretett nejével marad: s mi jobban elkedvetleníté az volt, hogy öccse Zsigmond a sereggel fog menni. De mit tehetett atyja határozott akaratával szemben? Bele kellett sorsába nyugodni. Hanem keserű megnyugvás volt ez: akárhányszor kitört belőle a boszankodás.
Zsigmond herczegnek pedig e hadjáratban valóban előkelő állást szánt atyja:* egyik hadtesnek parancsnokává nevezte ki. Február 2-án Fejérvárt virradatkor megverték az ország dobját – ez volt a jeladás – mire az udvari had a templom előtti téren, a mezei had pedig Szent-György kapuja előtt foglalt állást. A fejedelem a mint kijött a palotából, fiaival templomba ment, isteni tisztelet végeztével pedig felült lovára s jelt adott az indulásra. A szél magasan lengeté a zászlókat és a kopják lobogóit* a mint elindúlt Kolosvárra, hol a magyar és székely hadak s a tüzér csapat fel voltak állítva. György a kormányzó egész Kraszna-Horvátig kísérte a tábort, honnan nagy szomorúsággal tért vissza székhelyére.* A részek hadai Piskoltnál táboroztak, s várták a fejedelem megérkezését, mely megtörténvén, az összeverődött sereg, ellenséges területre érve, három csapatra osztva kezdett operálni: maga a fejedelem Székelyhíd felé vette útját, fiát Zsigmondot, a székelyek generálisát, Nagy-Károly alá indítá s Kemény Jánost Szatmár ostromára küldé. Minden előre el volt készítve: a hajduság, a szatmári és szabolcsi magyarság várta jövetelét s még csak a várak és városok voltak e helyeken meghódítandók. Ezek egymásután vagy feltárták kapuikat vagy némi ellenállás után hódoltak meg. Csupán Nagy-Károlyban kezdte Károlyi Ádám Zsigmond herczeggel szemben «magát keményen viselni,» de az ágyuknak csak «látásával is megelégedvén»* meghódolt.
Török-m. Államokmt. III. k. 252. l.
SZALÁRDY, 148. l.
HALLER naplója, 90. l.
Rákóczy-család levelei, 120. l.
Az erdélyi hadak fővezére Kornis Zsigmond volt, catholicus főúr ugyan, de Rákóczynak híve, s bár nem szívesen egyezett a háborúba, amint a koczka el volt vetve, utógondolat nélkül követte fejedelmét. De a meghódolt megyék hadaival már új elem vegyült táborába, s ekkor Rákóczy maga vette át a főparancsnokságot, mint hajdan Bethlen. Az első czél Kassa meghódítása volt: míg a már megnyert felső-magyarországi hadak csatlakozási helyéül Patak volt kiszemelve, hova febr. 19-én* a csekély kivétellel egyesült had «szép pompával» bevonúlt. Kassával már voltak a fejedelemnek előzetes alkudozásai: most is, mint Bethlen alatt, úgy kellett a dolgot intézni, hogy a város kényszerítse a felső-magyarországi generálist az elvonulásra. Kornis Zsigmondot, az erdélyi hadak generálisát rendelte e város alá. Febr. 20-án kiadta az edictum militaret a hadi parancsot,* s másnap elindíta egy dandárt Kornissal s fiával Zsigmonddal,* kinek Patakon első gondja volt a vár épületeit megjárni.*
BÁNFFY György naplója. 120. l.
Magyar Tudom. Értekező, II. 454. l.
HALLER naplója, 91. l.
Február 20. levele, Családi Levelek. 121. l.
A GYULA - FEJÉRVÁRI TEMPLOM.
Természet után rajzolta Dörre.
Ezeknek tulajdonkép csak az volt a feladatuk, hogy megindítsák a tárgyalásokat Kassával és a generalissal. A városban megvolt a jó akarat a meghódolásra, de nem a főparancsnokban Forgách Ádámban, ki febr. 25-én kijött Zsigmond herczeg táborába bizalmas értekezésre.* Végre is magának a fejedelemnek kellett a fősereggel a város alá jönni, s egész hatalmával föllépni, de azért egy hétig tartott, míg az alkudozásnak eredménye lett.* E tárgyalásokban Zsigmond sok jó szolgálatot tett atyjának s ez megelégedéssel írta nejének: «Rákóczy Zsigmond, nem azért írom, hogy fiam, de bizonynyal higyjed édesem, oly becsülettel, keménységgel, megért elmével viseli magát minden rendekhez, hogy mi ő tőle most többet nem kivánhatunk. Jó egészséggel bír, ugyan meg kezdett telni, igazat írok, ugyan használ neki a munka.»* Ez a munka és ezek a jó szolgálatok, a Kassával összeköttetésben álló felsőmagyarországi városok Eperjes, Bártfa, Lőcse, Szeben megnyerésére voltak irányozva, melyekkel a tárgyalásokat Zsigmond herczeg folytatta,* s melyek hódolatukat márcz. 5-én Nagy-Idán be is jelentették.
HALLER, 91. l. Történelmi Tár 1880. 21. 22. ll.
BÁNFFY naplója, 121. l.
Családi Levelek, 130. l., márczius 8-iki lev.
Serédy és Röthy által. Rákóczy febr. 27., 29, és márcz. 1-jei levele Zsigmondhoz. Orsz. Lt. újabb lymbus.
A fejedelem ápril 12-én tartá bevonulását Kassára, s miután ezzel az északkeleti részek sorsa el volt döntve, a bányavárosok elfoglalására küldött hadat. Ezek birtokukba vétele nagy fontosságú volt a bányákért s még inkább azért, mert a nyugoti Magyarország ellen intézendő támadásnak basisát képezték. A hadfolytatásnak komolyabb és nehezebb része most következett. A mit Rákóczy támadása egyik alapjáúl vett, a Torstensonnal való egyesülés: attól most messzebb volt mint valaha. Torstenson ekkor már Holsteinban harczolt a dánokkal. Csak nagy ritkán s kerülő utakon vehetett hírt róla, míg másfelől Esterházy nádor gondoskodott arról, hogy mennél rosszabb hírekkel ijesztgethesse: Gallas jön tízezer emberrel, izenteté neki. De ilyen mesékkel nem tudta megrémíteni. Majd bizony, írá György úr Zsigmondnak, Gallas tízezer embert nélkülözhet: akkor öt se marad neki. Hanem ha nem is jött Gallas, a dologban volt annyi, hogy Göcz és Puchaim serege Morvaországból Magyarországba rendeltetett s ez a had, márcz. elején Nagy-Szombat alá érkezett.
A végekre Bakos Gábort, Liptóba Kapronczait, a bányavárosok ellen Bornemisza Pált küldé Rákóczy. Legkétesebb volt ezek közül a végek dolga, hol Fülek, a hatalmas s jól védett végvár nagy erőnek is képes volt ellentállani. Ennek meghódoltatására küldte tehát ereje nagy részét. Fiát Rákóczy Zsigmondot és Kornist márczius végén Pelsőczről ez ellen indítá* s ide rendelte Keményt is Szathmár bevétele után. De Wesselényi, a várkapitány kemény ellenállásra készült. Fülek alatt hosszú ostromra lehetett számítni: s azalatt a többi hadak folytatták a behódoltatásokat. Zsigmond herczeg ápr. 10-éről Nyitráról írhatá már anyjának, hogy Bornemisza megszállta a bányavárosokat s Füleken kívül minden végvár már is vagy behódolt vagy közel áll hozzá. Csakhogy – írá – Rebenstocknak, a táborral együttmenő svéd követnek és ezredesnek az nem tetszik, «hogy olyan könnyen hajolnak,» – mert «ebből a vitézlő rendnek még semmi nyeresége sem lött».
Márczius 28-iki levele. Családi Levelezés, 136. l.
De hát – eljött az idő is, mikor a dolgok nem mentek oly könnyen.
A hadak szétforgácsolása jó szolgálatot tett addig, míg csekélyebb erővel állottak szemben és oly helyeken, melyek titokban a fejedelemhez szítottak. De a mint az Ausztriával szomszédos megyékbe értek, s a mint a német had bejött az országba, már komolyabb ellenállással kellett számolni. Ápr. 9-én Faragó egész dandára tönkretétetett, egy más csapat Szentkeresztnél, egy harmadik Lévánál veretett meg: s most már Zsigmond herczeg, Kemény, Bornemisza, Bakos egyesítették hadaikat, hogy – megpróbálják, mi a retirada. «A retirada magyarúl lassú futás: ahoz kedvünk bizony nem igen vala, de már így lőn:»* Palánknál t. i. hol maga Zsigmond is jelen volt,* csatát vesztettek s nem tudták meggátolni, hogy az ellenség át ne jőjjön az Ipolyon. Sürgették a fejedelmet, hogy hatalmazza fel Rákóczy Zsigmondot hogy a vezérekkel egyetértve, a körülményekhez képest cselekedhessen – s visszavonultak a Hernádon. A táborozás némileg megviselte Zsigmondot, különösen az utolsó napok fáradalmai s atyja őt újra maga mellé vette.*
Kemény máj. 6. levele. Történelmi Tár, 1880. 33. l.
Családi Lev. 148. 152. l.
Máj. 22. Palánk; máj. 29. Salamon, Családi Lev. 158., 164. ll.
A mily gyorsan haladtak Rákóczy hadai, tavaszszal Felső-Magyarországon, oly sietséggel nyomúlt most előre Esterházy. Mindakettő külső segítséget várt, az egyik a császártól, a másik a svédtől – s mind a kettő csalódott. S hogy a várakozás alatt kihúzzák az időt, békealkudozásokhoz kezdettek, de a nélkül, hogy fegyverszünetet kötöttek volna. Azonban a komoly összeütközést is kerülték s inkább csak menésekkel, színleges támadásokkal fárasztották egymást. Kímélték a magyar vért s nem akartak sokat koczkáztatni. Végre megtette Rákóczy az előkészületeket, hogy támadólag léphessen fel* s jun. 1-én Kemény alatt átküldé hadait a Tiszán. Rövid nap szép eredményeket tudott ez felmutatni; a nem rég elvesztett várak közül egyik a másik után esett el s a magyar had nyílt téren is megállta helyét: «az szegény magyar puskája is szinte oly közel vitetik most a német vasas oroszlánnak vitéz oldalához, mint az magyaréhoz az övék».* Ezeknek a német hadaknak pedig már meg voltak napjaik számlálva Magyarországon: a németországi csatatéreken szenvedett veszteségek következtében kirendeltettek az országból Sleziába. «Hatalmas nagy búsulással mentek el» gúnyolódik Rákóczy s eltávozásukra egy új nótát csináltak, «kit melancholia nótának hínak».* Zsigmond szeretett volna részt venni e csatározásokban.* «Ha urunknak ő nagyságának – írá anyjának egész resignatióval – az lett volna az parancsolatja, hogy én mentem volna el a hadakkal, ott is örömest szolgáltam volna nagyságtoknak; igen is akartam volna, noha tudom, ezután is lészen arra való alkalmatosság, csak a jó alkalmatosságot mi ne hagyjuk el».* De atyja a főhadiszálláson tartá. Bár dicsértetni hallá, hogy «az úristen ifjú állapotához képest elég bátorsággal áldotta meg» nem teljesíté kivánságát. «Nem fog megfogyatkozni atyai gondviselésünkben»* vigasztalá s utóbb ki is bocsátá őt Kornis Zsigmonddal Jeszenő vívására, mely Homonnai főerődje volt, s mely alá lengyel hadak voltak érkezendők. Jelentékeny székely és magyar haddal s néhány faltörő ágyúval mentek ki s hozzá fogtak az ostromhoz. Mivel pedig felmentő had nem érkezett, a vár feladta magát.*
Zsigmond máj. 29. levele. Családi Lev. 164. l.
Rákóczy jun. 26-iki levele. Családi Lev. 189. l.
Jul. 1-jei levele. U. o. 194. l.
Jul. 4-iki levele anyjának. Családi Lev. 198. l.
Jul. 19-iki levele. U. o. 207. l.
Családi Lev. 208. l.
SZALÁRDY, 181–3. ll.
Jul. végén Rákóczy hazabocsátotta a megyei hadakat: csak nehány nap választotta el a felsőmagyarországi megyék országgyűlésétől, melyet augusztus 1-ére Kassára tűzött ki. Zsigmond is jelen volt azon. Minden jól ment ott, hanem utána ismét válságos napok következtek. Kemény hadaival Nyitrában volt, várva, remélve a svéd csapatok megérkezését. De ezek nem jöttek: a helyett a nádor kapott erősítéseket Homonnai, Csáky alatt – s Kemény visszaindúlt, «az ellenséget hozva hátán». E körülmények közt hadakról kelle gondoskodni. Egy perczig szó volt róla, hogy maga a fejedelem menjen Váradra: Zsigmond herczegnek ez épen nem tetszett. «Az ő nagysága távolléte igen megpróbálja az embereket, anélkül is sok csak az alkalmatosságot lesi. Mikor ő nagysága csak Munkácsra ment is, sok rosz hírek voltak, mennyivel inkább, ha ő nagysága a Tiszán által fog menni».* Fel is hagyott az utazás tervével. Fiát Zsigmondot bízta meg, hogy menjen Erdélybe s ott ültesse fel a hadakat. Természetesen ezzel kapcsolatban édes anyja meglátogatása is tervbe volt véve. * Augusztusban csakugyan útnak indítá,* s e hó végén szerencsésen meg is érkezett Erdélybe.
Családi Lev. 225. l.
U. o. 235. l.
U. o. 237. l.
A fejedelem úgy intézkedett, hogy György az erdélyi megyéket, Zsigmond pedig mint székely generális a székelyeket ültesse fel,* de hogy ez összes hadakat Zsigmond hozza ki,* még pedig «jó szerrel, mennél fegyveresebben s mennél hamarabb».* Zsigmond szept. 17-ére tűzte ki az elindulást s ez napon csakugyan Monostoron volt.* Atyja gondoskodott, hogy a merre jön, legyenek megszálló helyei, lovai Kállóban várták.* Volt 2500 lovas, 1500 gyalog válogatott hada* – elég egyelőre, mert a magyarországi városoktól s megyéktől is várt segélyt. Épen jókor érkezett meg, atyja hadai addig is fárasztották az ellenséget, mely épen ez időben szívére fájó csapást mért: Szerencset templomostól kirabolta, atyja «rakott sírját» felbontván, amit abban haszonra valót talált, elvitte. Szept. 26-dikán Rakamazra ért, hol atyja örömmel várta s szeretettel fogadta: az ott való halmokig jött ki az érkezők elé s «szép pompával» vonultak be a városba. Ugyanakkor a hajdúcsapatok Lúczra érkeztek s most Rákóczy hadai ismét támadólag léphettek fel. Nov. végén neje is feljött Munkácsra: de férje kívánatára onnan Ónodra ment. Zsigmond ezalatt a tábornál volt, s ritkábban tett látogatásokat anyjánál. Mindkét fél hadai, mielőtt téli szállásra mentek volna, igyekeztek előnyöket vívni ki: s bár Kemény még deczember elején visszanyomta az ellenséget, az erdélyi hadak még is hátra szállottak. «Istennek hála – írá Zsigmond anyjának* – a hátraszállás kevés kárral volt, az ellenség is nem igen dicsekedik vele. Haszon belőle az, hogy már tudja nagyságtok is nyilván, kicsodák nagyságtoknak nem igaz hívei.» De már akkor a közelgő újévvel új fordulat volt kezdetét veendő.
U. o. 248. l.
U. o. 250. l.
U. o. 252. l.
U. o. 257. l.
U. o. 255. l.
U. o. 257. l.
Családi Lev. 295. l.
15–16. A SZERENCSI TEMPLOM KÜLSEJE ÉS BELSEJE.
