I.
I.
11. SZATMÁRI BREVIARIUMÁBÓL.
Szatmári György királyi titkár, székesfehérvári, majd egy időben erdélyi s budai prépost. Veszprémi püspök lesz. Nincs felszentelve. E tekintetben nem áll egyedül. Királyi kanczellár. Velenczével tárgyál az 15oo. szövetség ügyében.
KIRÁLYI kanczelláriába tehát eljutott Szatmári György. Itt találta a már nagy befolyással bíró Bakócz Tamást. Ez a körülmény kedvező volt reá nézve. Bakócz éles szeme ugyanis csakhamar felismerte tehetségét, hajlamait s pártfogásába vette. Túlzás veszedelme nélkül mondhatjuk, hogy pályája gyors emelkedésében nem volt kevésbbé fontos tényező a Bakócz Tamás támogatása, mint a saját, különben kiváló tehetségei.
Már máshol jeleztük, hogy nem tudjuk pontosan megmondani, mikor került a kanczelláriába. Egy szerfölött rövid értesítés szerint 1493-ban ott van;* 1494-ben pedig már mint királyi titkár lép előtérbe.*
Alább idézzük.
A kassai tanácsnak 1494 szept. 10-én kelt levele, a városi levéltárban: 697.
A királyi kanczelláriában kifejtett buzgó munkásságának korán megkapta az első jutalmát. Egy évvel azután, hogy a királyi titkár tisztét elnyerte, 1495-ben, Ulászló király a Szent Miklósról nevezett, székesfehérvári prépostságot adományozta neki. Pedig ekkor Szatmári még világi ember volt, kit «egregius»-nak, «edler herr»-nek nevez szülővárosa tanácsa s ki komolyan nem is gondolt arra, hogy az egyházi pályára lépjen. De abban az időben ez az eljárás nem volt szokatlan.
Bakócz Tamásnak is így indult a pályafutása. Prépostság volt az ő első javadalma is, a titeli prépostság, a melyet azonban – az összehasonlításnál ezt a körülményt nem hagyhatjuk figyelmen kivül – inkább köszönhetett Bálint bátyja nagylelküségének, mint királya bőkezüségének.*
Bakócz Bálint az öcscse javára lemondott prépostságáról s utóbb a sárospataki plebániát foglalta el. Fraknói Vilmos: Erdődi Bakácz Tamás élete, 12. l.
Ez időtől kezdve mind gyakrabban találkozunk a Szatmári nevével. Sűrűn olvassuk, hogy Ulászló király különböző intézkedéseit az ő előterjesztésére tette.
Így, mikor Ulászló Vetési Albertnek és Ambrusnak, szatmármegyei mező-terenei birtokukban hídvámot engedélyez;* mikor Szerdahelyi Dersfi Miklósnak a somogy-szent jobbi apátsággal szemben igényelt, de a veszprémi püspöktől kétségbevont kegyúri jogainak megvizsgálására Somogymegye bíráit küldi ki;* mikor Thurzó János és fia György számára már előbb adott kiváltságleveleit, melyek szerint Beszterczebányán s bárhol az országban réz- és ólomolvasztókat s ezüstválasztókat építhetnek, újból megerősíti:* mindezt György királyi titkárnak s a székesfehérvári szent Miklós-egyház prépostjának előterjesztésére teszi.*
Ulászló királynak Tatán, 1496 szept. 4-ikén kelt oklevele. Károlyi Oklevéltár, III. 21–22.
Ulászlónak Budán, 1497 október 18-án kelt oklevele. U. o. III. 26.
Ulászló királynak Pozsonyban, 1496 márczius 27-ikén és Budán, 1496 május 17-ikén kelt oklevelei. Közli Schmidt Fr. A., alább idézendő munkájában 72. l.
Az oklevelek alján ez áll: Relatio venerabilis Georgii prepositi sancti Nicolai de Alba et secretarii regie Maiestatis, vagy: Ad relacionem Georgii prepositi etc....
Mindezek nemcsak a Szatmári királyi titkársága mellett bizonyítanak, de kétségtelenné teszik székesfehérvári prépostságát is, mit eddigelé nem egy történetírónk kétségbevont, vagy, a mi gyakrabban történt, hallgatással mellőzött.
Szatmári igazi gyermeke a maga korának s hódol e kor eszméinek.
Alig birtokolta két évig a fehérvári prépostságot, azon kérelemmel fordult VI. Sándor pápához, hogy jelenlegi prépostsága mellett még két más javadalmat – apátságot avagy prépostságot – elfogadhasson királyi urától. Kérelme nem volt sikertelen. 1497-ben azt olvassuk, hogy György királyi titkár erdélyi prépost volt,* egy országgyűlési végzés pedig azt adja tudtunkra, hogy elnyerte a budai felsőhévvizekről nevezett Szentháromság-egyháza prépostságát is.*
Szatmári supplicatiója a Dataria regestáiban, Tom. 1058. f. 294. 1497 szept. 10.
1500. évi 31. t.-cz.
Szatmári azonban ezekkel a javadalmakkal nem elégedett meg. Előkelőbb méltóság után vágyakozott s vágyai teljesültek. Az 1498. év végén már ura volt az ifjabb Vitéz János halálával megüresedett veszprémi püspökségnek.* Említett budai prépostságát püspök korában is megtartotta, még pedig az 1500. országgyűlés különös engedélyével. Adja pedig az országgyűlés ez engedélyét azért, mert Szatmárit «az ország körül már több év óta jól érdemesültnek tartja, mint a ki a királyi felség kúriájában és szolgálatában is megszakítás nélkül szorgoskodik.» A rendek csupán azt kötik ki, hogy Szatmári prépostsága fekvő javai és birtokai után is tartson csapatokat az ország védelmére.*
Szatmári Györgynek veszprémi püspöksége hosszú ideig vita tárgya volt a Georgius és Gregorius nevek gyakori összetévesztése miatt. Pray szerint (Specimen Hier. 1. 301,) 1499–1502-ig Frangepán Gergely volt a veszprémi püspök. De már Pray beismerte tévedését, mikor (i. m. 11. 185. f. jegyzet) ezeket írja: (Kálmáncsehi) Domokosnak az erdélyi püspökségre való áthelyezése folytán váradi püspök lesz (Szatmári) György, ki eddig a veszprémi püspöki széket bírta. Ugyanakkor újabb botlást követ el Pray, mikor megrója Gánóczit, a váradi püspökség latin nyelvű történetiróját, hogy ő, t. i. Gánóczi, ezt a veszprémi püspöki székből Váradra helyezett Györgyöt összezavarja Szakmári (sic) György, pécsi püspökkel. Holott Gánóczinak teljesen igaza van. Mert György váradi és György pécsi püspök egy és ugyanazon személy. Szatmári veszprémi püspöksége ma már kétségtelen dolog. De másfelől az is bizonyos, hogy Frangepán Gergely Veszprémből jutott a kalocsai érsekségbe 1503-ban. Miért is Praynak a veszprémi püspökökről adott névsora (i. m. 301. l.), mely 1499–1502. Gergelyt említ, helyesbítendő, a mennyiben 1499-től (helyesebben 1498 végétől) 1501-ig (Szatmári) György, 1501-től (Frangepán) Gergely neve teendő.
Az 1500. évi 31. t. cz.
A rendek eme végzése figyelmet érdemel. Mert úgy ezen, mint az előbbi országgyűléseken már ismételten kikeltek s végzést hoztak ama mindjobban elterjedő szokás ellen, hogy a főpapok s ezek példájára a kisebbek is ritka buzgalommal iparkodtak egy és ugyanazon időben több javadalom birtokába jutni s csak ritka esetben tettek kivételt.* Így ugyanakkor, mikor Szatmárinak e kedvezményt adták, a boszniai püspöknek is megengedték, hogy két javadalmat bírhat, mert püspökségének csekély a jövedelme s több végvárat kell fenntartania.* Végzésüket azonban mindkét esetben országos érdekekkel, illetőleg az ország körül szerzett érdemekkel magyarázzák. S ez a magyarázat Szatmárinak előkelő dicsérete.
«A püspök urak és egyházfők, meg más egyházi személyek közül senkinek sem szabad két méltóságot, vagy más bármily csekély egyházi javadalmat is kezén tartani, kormányoznia és élveznie.. Azoktól pedig, a kiknek már tényleg két vagy több egyházi javadalmuk van, ezeket annak kivételével, a melyet a javadalmasok inkább meg akarnak tartani, a királyi felség a legközelebbi szent Jakab apostol ünnepéig (júliús 25) vegye el és adományozza arra alkalmas személyeknek.» 1498. 56, t. cz.
Az 1500. évi 31. t.-cz.
A rendek különben sohasem foglalkoztak annyit az egyháziak ügyével, mint ebben a korban. A minek sok más között egyik főoka kétségkivül az egyháziaknak, elsősorban a főméltóságok viselőinek elvilágiasodása, a világi javak túlbuzgó keresése volt. Igaz ugyan, hagy az anyagiak szeretete egyik feltűnő jellemvonása e kor fiainak úgy nálunk, mint Európa más országaiban. E tekintetben a világiak, elsősorban a nagyok, a hatalmasok semmivel sem voltak jobbak az egyháziaknál, illetőleg főpapjainknál. De a dolog természetében rejlik, hogy ha az egyház szolgái távoznak az oltár szolgálatától s merőben világi érdekeket hajhásznak, jobban eltévednek, mint a világiak.*
« Nostrae aetatis sacerdotes congerendae pecuniae super omnes mortales student ...» Tubero: Commentarii de suis temporibus, IV. c. 9. Schwandtner: Scriptores rer. Hung. Bécs, 1746, 11. 175.
A rendek eme dicséretes buzgalmának azonban nem volt meg a kivánt eredménye. Nem pedig azért, mert ezeknek a törvényeknek is az lett a sorsuk, a mi más e korban hozott nagyszámú törvényeink legtöbbjének: nem hajtották végre. A törvény elvesztette tekintélyét. Nem hajoltak meg előtte azok sem, a kik hozták.
Szatmári megelégedvén az országgyűlés adta kedvezménynyel, hogy budai prépostságát püspöksége mellett élte fogytáig megtarthatja, más javadalmairól lemondott. Legalább a fehérvári sz. Miklós-egyház prépostságában kevéssel utóbb Szatmári Pétert találjuk.*
Rupp: Magyarország helyrajza, 1. 237.
De már a rendek ama végzésének, hogy olyan papi személynek nem szabad egyházi javadalmakat, bár csak rövid időre is, kézen tartania és kormányoznia, a ki polgári és világi ruházatot visel és ezt a ruházatot állandóan meg akarja tartani,* nem tett eleget.
1498. 59. t. cz.
12. VI. SÁNDOR PÁPA.*
VI. Sándor pápa arczképe (37. l.) Tiziano műve, melyet mi Müntz «Les arts ŕ la cour des papes Innocent VIII.» (Paris, 1898) cz. műve után közlünk; a Mill. Tört. IV. 310. l. közölt Piombo-arczképet a Kirsch-Luksch-féle «III. Geschichte d. kath. Kirche» (Wien, 1905) cz. mű 510. lapján mint a VII. Kelemen pápáét közli, Clément abbé ellenben «Les Borgia» (Paris, 1882) cz. művében szintén VI. Sándor gyanánt mutatja be.
Szatmári György, jóllehet már éveken át volt egyházi javadalma, három prépostság tisztelte benne urát, püspöki méltóságot nyert, még mindig nem volt pap, világi ruházatban járt. Sőt, mikor már egy évig püspöke volt Veszprémnek, megújította VI. Sándor pápánál már előbb, még prépost korában tett kérését, hogy ne köteleztessék az egyházi rendek felvételére, mert – így hangzik az indokolása – papi kötelmei gátolnák kanczelláriai teendői teljesítésében. VI. Sándor kétévi halasztást adván a rendek felvételére, teljesítette kérését.*
Szatmári püspök korában adott supplicatiója a Dataria regestáiban, Tom. 1058 f. 294.; most beterjesztett supplicatiója ugyancsak a Dataria regestáiban, Tom. 1098.f. 314.
Szatmári e tekintetben nem áll egyedül a maga korában.* Thurzó Zsigmond, ki Szatmárival körülbelül egy időben került a királyi kanczelláriába, 1500-ban esztergomi olvasó-kanonok, 1501-ben szerémi püspök, ugyanezen évben a török veszedelem szomszédságában fekvő s nem nagy jövedelmű püspökséget felcseréli a czímre kisebb, de jövedelemre nagyobb székesfehérvári prépostsággal, 1503-ban nyitrai, 1504-ben erdélyi püspök lett* s még mindig nem volt pap. 1505 május 8-ikán engedi meg II. Julius pápa, hogy az egyházi rendeket bármelyik püspöktől felveheti. Frangepán Gergely sem volt még felszentelve, mikor Szatmári Váradra költözése után elnyerte a veszprémi püspökséget.* Sok, hasonló esetet hozhatnánk még fel, de csupán egyet említünk, mint igen jellemzőt. Szalkai László, éveken át egri püspök volt, Szatmári halála után az esztergomi prímási székbe emeltetett s nem volt pap, csak a kisebb rendeket bírta. S csakis Campeggio bíboros, pápai követ erélyes fellépése bírta rá, hogy a felsőbb egyházi rendeket felvegye s tőle magát püspökké szenteltesse.*
Olv. ide vonatkozólag «Magyarország a XV. század végén a pápai supplicatiók világánál» cz. tanulmányomat, Századok, 1908. 1–4. füzet.
Wenzel Gusztáv: Négy egykorú Thurzó-püspök, 12. s köv. ll.
Theiner: Mon. Hung. Hist. 11. 564.
Fraknói: A magyar királyi kegyúri jog története, 216. l.
Szatmári nemcsak a felsőbb rendek után nem törekedett, de elmulasztotta püspöki székében való megerősítésének szorgalmazását is a római szentszéknél. Önmaga értesít erről, mikor a VI. Sándorhoz intézett folyamodásában «electus»-nak (választott, de még a pápától meg nem erősített püspöknek) nevezi magát.
Szatmári legszebb férfikorában, negyvenegyedik életévében volt, mikor mint veszprémi püspök a főpapok sorába emelkedett, tehát nem volt már éppen fiatal. Ezt azért emeljük ki, mert közhiedelem szerint azok, kik a király oldalánál teljesítenek szolgálatot, éppen Ulászló korában, nem egyszer fiatalon jutottak főpapi javadalomhoz. Bár erre is van példa, így Perényi Imre nádornak a fia, Ferencz, nyolczéves gyermek volt, mikor Ulászló az erdélyi püspökséget adományozta neki;* Szatmári esete mást bizonyít. Kálmáncsehi Domokos is, ki pedig úgy Mátyás királynak, mint Ulászlónak nagy szolgálatokat tett a pénzügyek gondozásával, hajlott korban volt már, mikor a székesfehérvári prépostságról a váradi püspöki székre emeltetett,* Thurzó Zsigmond is túlhaladta már negyvenedik életévét, mikor püspöki méltóságot nyert.* Körülbelül harmincznyolcz éves volt Bakócz Tamás is, mikor az első nagyobb javadalmat, a titeli prépostságot magáénak vallhatta.*
U. o.
Bunyitay: A váradi püspökség története, 1. 336.
Wenzel Gusztáv: i. m. 12. l.
Fraknói: Bakócz Tamás élete, 12. l.
13. CAMPEGGIO NÉVALÁÍRÁSA.*
Campeggio névaláírása (39. l.) a vatikáni levéltárban őrzött 1525. febr. 11-én kelt jelentésről.
Kevéssel azután, hogy a veszprémi püspökséget elnyerte, a királyi kanczelláriában is emelkedett díszben és méltóságban Szatmári. Királyi titkárból királyi titkos kanczellár lett. A fő- és titkos kanczellár méltóságát Bakócz Tamás prímás viselte. Ez utóbbi méltóság, ha nem is egészen, de inkább előkelő czím volt, mert a főkanczellár csak rendkívűl fontos vagy ünnepélyes ténykedéseknél szerepelt. A kanczellária tulajdonképeni vezetője a titkos kanczellár volt, a ki nemcsak a királyi kettős, de a királyi titkos pecsétet is őrizte. Ez volt a gyakorlat II. Ulászló és II. Lajos korában, tehát éppen akkor, mikor Bakócz Tamás prímás és Szatmári György püspök, majd prímás állottak a kanczellária élén.*
I. Ferdinánd király 1528-ban Várdai Pál esztergomi érsek kértére a magyar királyi kanczelláriai gyakorlatra nézve meghallgatta több magyar főpap és főúr véleményét s ezek éppen a Jagellók korára vonatkozólag az ismertetett értelemben nyilatkoztak. Ferdinánd király oklevele, kelt Óvárban, 1528 márcz. 7-ikén. Közölte Pray: Syntagma historicum de sigillis Buda, 1805. 116–117. ll.
Van olyan vélemény, mely szerint Szatmári már 1497-ben elnyerte a kanczellári méltóságot.* Ez a vélemény azonban téves. Mert Kassa város tanácsa, tehát egy teljes hitelt érdemlő testület, 1497-ben még prépostnak és királyi titkárnak – secretarius regius – nevezi Szatmári Györgyöt.* Királyi titkárnak mondja «a nemes és tiszteletreméltó Szatmári György urat» ugyancsak a kassai tanács 1498 április 12-ikén is.* 1499-ben azonban már egybehangzóan kanczellárnak mondják emlékeink, kétségtelen tehát, hogy ebben az évben nyerte el e méltóságot.
Engel alább id. m.
A Kassa városi titkos levéltár clenchusában, 400. l.
«... den edlen u. achtparmen hern Jurg Zothmar, derzeyt königlicher maiestät secretarium...» Kassa város jegyzőkönyve 179. l.
Ez időtől, vagyis 1499-től 1524-ig Szatmári György viselte a kanczellári, majd a főkanczellári méltóságot. Egy teljes negyedszázadon át állott tehát hazánk kormányrúdjánál. Innen van az ő jelentősége. Mert ezen hosszú idő alatt nem fordult elő hazánk közéletében fontosabb ügy, melyben előkelő része nem lett volna; sőt nem egyszer súlylyal bírt szava európai jelentőségű kérdésekben is.
Szatmári tehát már nagyrészben elérte czélját, melyet ifjúkorában maga elé tűzött. Alig forgott le öt esztendő, hogy neve a kanczellária ismeretlenségéből kiemelkedett s máris birtokosa egy főpapi széknek, viselője egy országos méltóságnak, a kanczellárságnak. Most már nyitva állott előtte az út, hogy hírnevet, dicsőséget szerezzen. Neve országszerte ismeretes lesz. Munkásságát érdemesnek találják a jutalmazásra a nemesi rendek; személyének súlya előtt tisztelettel s bizalommal hajolnak meg főrangúak és alacsonysorsúak.
Mikor Szapolyai István, a hatalmas nádor végrendeletét írja, fiainak gyámjaivá Bakócz Tamás esztergomi érsek mellett második helyen Szatmári Györgyöt rendeli Vingárdi Geréb Péter országbíróval, Ujlaki Lőrincz herczeggel, Somi Józsa temesi főispánnal és Ráskai Balázs kincstartóval együtt.*
Szapolyai István végrendelete, kelt Pápán, 1499 decz. 23. Közölte többi között Wagner: An. 1. 150; Pray: De Sigillis etc. 131–132.
14. SZAPOLYAI ISTVÁN PECSÉTJE.*
Szapolyai István pecsétjét Dörre Tivadar rajzolta az Orsz. levéltárban lévő eredetiről.
Ugyanebben az évben, 1499-ben már mint nagytekintélyű államférfiút is látjuk a közügyek terén működni.
A velenczei köztársaság ez időben súlyos háborút vívott a törökökkel, kik a köztársaság görögországi birtokait sorra elfoglalták. A szorongatott Velencze már 1499 április 15-ikén védelmi és támadó szövetséget kötött VI. Sándor pápával és XII. Lajos franczia királylyal.
Támadásra azonban addig nem gondolhattak, míg meg nem szerezték Magyarország támogatását is. E czélból a köztársaság 1499 őszén követeket küldött Ulászlóhoz, kinek udvarában ugyanekkor megjelent a pápa követe is, hogy Velencze ügyének szószólója legyen; az országgyűlés idejére pedig megérkeztek a franczia király küldöttei is.*
A velenczei követek jelentései 1500 április 18-ikáról. Marino Sanutonál, M. Tört. Tár, XIV. 88.
A szövetkezés érdemleges tárgyalása csak a következő évben, 1500-ban kezdődött.
A köztársaság követei Soranzo és Giustiniani 1500 április első napjaiban megjelentek Ulászló előtt s kérték, hogy csatlakozzék ő is a keresztény fejedelmek ligájához. A király nevében Bakócz Tamás, a főkanczellár szólott, biztosítván a követeket, hogy a király az ügy iránt jóakarattal van s kész támogatni a szövetségeseket. A követek a válaszszal meg voltak elégedve.
Csakhamar megkezdődtek a tárgyalások, a melyekre Ulászló Bakócz Tamást, Szatmári Györgyöt, Geréb Pétert és Somi Józsát küldötte ki.*
Giustiniani jelentése 1500 április hó 17-ikéről. i. h.
Közben a szent György napja körül, a Rákoson tartott országgyűlésen szóba került a szövetkezés ügye. S a rendek, bár az ország pénzügyi helyzete nem volt kedvező, nem idegenkedtek a szövetkezéstől.
Ennek daczára az országgyűlés eloszlása után a velenczei követekkel folytatott tárgyalások egyelőre sikertelenek maradtak. A sikertelenség oka pedig abban rejlett, hogy a magyar tanácsosok nem tudtak megállapodásra jutni a köztársaság követeivel a már a tárgyalások elején felvetett kérdésben, hogy milyen áldozatot hajlandó hozni Velencze, ha Magyarország fegyvert fogna.
A magyar tanácsosok, míg ezek a pénzügyi nehézségek sikerrel megoldhatók lesznek, halasztani kivánták a kérdést, miért is Ulászló olyan kijelentést tett a velenczei követek előtt, hogy a végleges döntés czéljából az őszön országgyűlést szándékozik tartani Bácson.
Ugyanekkor a megyékhez rendeletet intézett, a melyben tudatta, hogy a törökökkel kötött békét a rákosi országgyűlés felbontotta s meghagyta, hogy fegyveres erejükkel szent Mihály napjára Bácsra gyűljenek egybe. Ő maga is készül a támadásra – írja Ulászló – s hogy előbb nem fog fegyvert, annak az az oka, mert rövid idő alatt nem tud elkészülni a háborúra, a pénztár üres, a legutóbbi országgyűlésen megszavazott adó is nagyon gyéren folyik be. Már pedig veszedelmes és szégyenletes is volna, «ha ily dicsőséges háborúra» kellő előkészület nélkül vállalkoznék. De szükség van óvatosságra is. Készüljenek tehát titokban s készületeiket ne nyilvánítsák, nehogy megtudja a török s haddal támadjon, mi nemcsak az országnak volna veszedelmére, de árthatna azon ügynek is, a melyben Budán bizonyos követekkel tárgyalások folynak.*
Ulászló királynak, Budán, 1500 július 21-ikén kelt, Sárosvármegyéhez intézett rendeletét közölte Wagner: Diplomatarium com. Saros. 17–19. ll.
Ulászló igazat mondott, mert Budán a tárgyalások a velenczei követekkel valóban folyamatban voltak. A legtöbb szó arról esett, hogy mi legyen az ára Magyarország fegyverfogásának. A magyar urak százezer aranyat kértek s hogy nyomást gyakoroljanak a köztársaság követeire, Ulászló szájába szokatlanúl erélyes szavakat adtak, mikor azok megjelentek előtte. Ha a signoria elfogadja e feltételt – mondotta – jó; ha nem fogadja el, akkor is jó. Részleges ligát fog teremteni, általános ligáról nem is beszél többet. A követek azonban soknak találták a százezer aranyat s úgy gondolták, teljesen elegendő lesz, ha erre az esztendőre megajánlanak 80 ezer aranyat, a következő évekre pedig, míg a háború tart, évente 70 ezeret.* Folytatták tehát a tárgyalásokat. A sikertelenség egyik félt sem lankasztotta.
A velenczei követek jelentései Budáról, 1500 julius 16. és 17-ikéről Marino Sanutonál.
A velenczei követek ismételten felkeresték Bakóczot és Szatmárit s hol együttesen, hol külön-külön tárgyaltak velök. E tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy a magyar urak a pénzsegély ügyében előbb nyilvánított kivánalmaikat oda módosították, hogy a signoria a szövetség megkötésekor fizetni fog ötvenezer aranyat, a legközelebbi új esztendő, illetőleg szent György napján (április 24.) ismét ötven-ötvenezeret. Ulászló helyeselte tanácsosai eljárását s a velenczei követek előtt kijelentette, hogy csakis ezen feltételek mellett hajlandó a háborúra, a melyet különben szeptemberben meg akar kezdeni. A signoria azonban ezeket a feltételeket is terheseknek találta s újabb tárgyalásokra utasította követeit. Július végső napjaiban végre a sok tárgyalásnak meglett a kivánt eredménye. A magyar urak mérsékelték követeléseiket, a követek pedig nagyobb készséget mutattak az ajánlattevésben. Abban történt megállapodás, hogy a signoria a szövetség meg kötésekor fizet Ulászlónak ötvenezer aranyat s hat hónap mulva ugyanannyit, összesen tehát százezeret.*
A velenczei követek jelentései Budáról, 1500 július 25. és 26-ikáról.
Míg a magyar király s a signoria így alkudoztak, a törökök megkezdték a háborút s a büszke köztársaság Morea félszigetén érzékeny veszteségeket szenvedett. Augusztusban elveszett Modon és Neocastro s ezzel szabaddá vált az út a Peloponnesus belsejébe.
Ulászló és tanácsosai a maguk javára kivánták értékesíteni ez eseményeket, mert a signoria még mindig késett a júliusi megállapodásokhoz való hozzájárulással. A követeket a király elé hívták s Szatmári szólott hozzájok, hosszasan s igen meggondoltan. Ő felsége – mondotta – őszinte sajnálkozást érez Modon elvesztése felett. Ez a körülmény lényeges változást idézett elő a helyzetben. Nincs vesztegetni való idő. Elvárja, hogy a júliusban megállapított feltételekhez siet hozzájárulni a signoria s hogy ez az ügy minél előbb sikeresen befejezhető legyen, teljes meghatalmazást ad követeinek. Ő felsége egymagában nem dönthet e kérdésben, mert a szövetség ügye már az országgyűlésen tárgyaltatott s a végső választ csak akkor adhatja meg, ha újból tanácskozott a rendekkel a Bácsra összehívott országgyűlésen.*
A velenczei követ jelentése 1500 október 23-ikáról Marino Sanutonál.
A bácsi országgyűlés határozottan a háború mellett nyilatkozott. Ulászló ennek daczára az országgyűlés után visszatért Budára. Nem volt szándékában – mint a velenczei követeknek kevéssel előbb mondotta – az őszön megindítani a hadjáratot. A szövetség megkötése ugyanis még egyre húzódott. A nehézséget pedig még mindig az anyagiak okozták. Szatmári nyiltan megmondotta ezt az őt meglátogató velenczei követnek. A signoria nagy tévedésben van – így szólt – mikor nem akar fizetni. A király és tanácsosai nem maradhatnak továbbra is kétségben az iránt, hogy bízhatnak-e a signoriában. A magyar csapatok már elmentek a határra, hogy védelmezzék azt a törökök ellen. Nem hiszi, hogy ő felsége más keresztény fejedelmek támogatása nélkül kész volna a hadjáratra. Nem fog egyedül harczolni a törökökkel, mint harczolt Ulászló király s Várnánál halálát lelte. Ajánlja, a követek tanácsolják a signoriának, hogy járuljon hozzá a megállapodásokhoz.
15. II. ULÁSZLÓ.*
II. Ulászló arczképét (45. l.) a Dietrichstein lakodalmát ábrázoló festménynek a gráczi tört. muzeumban őrzött egykorú másolata után közöljük.
A követ mentegette a köztársaságot. A késedelemnek nem a signoria szűkkeblüsége az oka. De aggodalmat okoz a szövetség egy pontja, mely szerint a magyar király csak akkor köteles táborban tartani hadait, ha a törökök a signoria államát támadják meg. A signoria azonban mindamellett a meghatározott időben teljesíteni fogja pénzbeli kötelezettségét.*
A velenczei követ jelentése 1500 november 4-ikéről. U. o.
Közben Boszniából háborús hirek hallatszottak. Bajazed szultán értesült a magyarok hadi készületeiről s nem akarván bevárni, míg Ulászló király forma szerint is felmondja a békét, a téli hónapokban Iszkender basát más hét basával fegyverbe állította, készen Magyarország boszniai birtokainak megtámadására.
Ezek a hirek, nemkülönben a signoria késedelmezése nagy elégületlenséget keltettek a magyar urak között. Bakócz Tamás közölte ezt Giustinianival. A főpapok és főurak – mondotta – bosszúsak s azt kezdik emlegetni, hogy a signoria rászedte őket. Ulászló maga is kedvetlen s békét akar kötni a törökökkel, mielőtt nagyobb veszedelmek keletkeznének.*
A velenczei követek jelentései Budáról, 1501 jan. 2. s febr. 24. l. h.
A signoria most már felhagyott a vonakodással. 1501 május 12-én ágyúk dörgése, harangok zúgása mellett hirdették ki Budán, hogy Ulászló magyar király, VI. Sándor pápa s a velenczei köztársaság szövetségre léptek.
A szerződő hatalmak kötelezték magukat, hogy haladéktalanúl megindítják a háborút a törökök ellen s minden rendelkezésükre álló eszközzel folytatni fogják.
A pápa a háborúban résztvevők részére lelki kegyeket biztosított. A háború költségeire negyvenezer frtot ajánlott fel Ulászlónak. Megigérte közbenjárását más keresztény fejedelmeknél is a velük való szövetkezés érdekében s hadakat bocsát maga is a szövetségesek rendelkezésére.
A velenczei köztársaság a háború tartama alatt évente százezer frtot fizet Ulászlónak.
A magyar király tartozik megakadályozni a törököknek Friaulba, Dalmácziába való betörését.
Ha a törökök a szövetkezettek bármelyikét megtámadnák, a másik két fél köteles a megtámadott segítségére menni.
A római császár, a franczia, a spanyol, angol, portugál királyok felkéretnek a ligába való belépésre.
Ezek voltak a szövetség főbb pontjai.*
Sumario de li capitoli dila liga si praticha tra il pontifice, re di Hongaria et la signoria nostra contra il Turcho. Marino Sanutonál. M. Tört. Tár, XIV. 254–256.
A szövetség megkötését tettek követték. A két nappal utóbb, május 14-ikén Budán tartott haditanács kijelölte a vezéreket Corvin János, Drágfi Bertalan és Somi Józsa személyében s a támadás irányát is meghatározta. Corvin Jánosnak az volt a feladata, hogy Bosznia felől intézzen támadást a törökök ellen; míg Drágfinak és Somi Józsának Szendrőnél kellett tábort ütniök, hogy bevárván Szentgyörgyi Pétert az erdélyi hadakkal s a moldvai és oláh vajdákat csapataikkal Szerbia felől támadjanak.*
Bartal: Commentarii etc. 111. 258.
