II.
II.
Velenczével a szövetség megköttetett. Szatmári jutalmúl a váradi püspökséget kapja. Váradi székfoglalása. Ulászló házassága. Anna herczegnő születése. Szatmári a herczegnő keresztapja. Váradi intézkedései. A nádorválasztás. Szatmári fel akarja magát szenteltetni. II. Julius pápa készsége minden kérésével szemben.
A szövetség megkötésében legtöbb része volt Bakócz Tamásnak és Szatmári Györgynek. Fáradozásukért mindketten megkapták a jutalmat.
Bakócz Tamást a köztársaság jutalmazta meg. A tárgyalások még javában folytak, mikor a signoria teljes erejével azon volt, hogy a nagybefolyású főpapot megnyerje ügyének. Az 1500-ik év márcziusa első napjaiban római követe útján felkérte a pápát, hogy az esztergomi érseket, ki «lángoló buzgalommal szolgálja a kereszténység érdekeit és tekintélyénél fogva a magyar királyra döntő befolyást gyakorol», emelje bíbornoki méltóságra.* VI. Sándor pápa ellenmondás nélkül megigérte e kérelem teljesítését. S igéretét megtartotta. A szeptember 20-ikán tartott consistoriumban más tizenkét főpap között Bakócz Tamás is megkapta a bíbort.
Fraknói: i. m. 79. l.
A signoria teljesen czélt ért. Bakócz ez időtől mindenkor lelkes odaadással szolgálta a köztársaság ügyét. «Azt óhajtom – mondotta Velencze követeinek, mikor ezek bíbornokká történt kinevezése után Barbadico Ágoston doge üdvözlő levelét átadták – hogy Magyarország és Velencze úgyszólván egy államot képezzen; engem pedig káplánjának tekintsen a signoria.* Szatmári megjutalmazásáról Ulászló király gondoskodott. A szövetség megkötése évében, 1501-ben, meghalt Váradi Péter, Kalocsa ősz érseke. Ulászló az érsekséget Geréb Péterre, az eddigi erdélyi püspökre ruházta; az erdélyi püspökséget pedig az erdélyi egyházmegye kanonokjainak óhajára és kérésére* Kálmáncsehi Domokosnak, a váradi püspöknek adományozta. Így megüresedett a váradi püspökség. E gazdag javadalomra, mely a magyarországi egyházi javadalmak között jövedelem tekintetében a negyedik, Ulászló Szatmári Györgyöt szemelte ki, még pedig «a váradi egyház híveinek hő óhajtására» – mondja a király.
A velenczei követek jelentései 1500 október 13. és 14-ikéről. Marino Sanuconál.
Ulászló mondja ezt idézendő levelében.
Valóságos dícsőítő beszéd az, a melylyel Ulászló Szatmárit a pápának ajánlja s ezen intézkedéseinek a megerősítését kéri. Ez nem a rendes stilus curialis.
Az a férfiú ő – írja Ulászló – kinek jeles erényeit, sokszoros érdemeit már más alkalommal teljes törekvéssel ajánlotta ő szentsége figyelmébe. Érdemei, jeles erényei napról-napra arra indítják, hogy különös jóakarattal karolja fel s elhalmozza minden tőle telhető jutalommal. Nincs kétsége az iránt, hogy az ő fényes s hatalmas szelleme, páratlan hűsége, nagy tudománya, az a buzgalom, a melylyel minden rábízott dologban, de különösen a kanczellári teendőkben, mely utóbbi hivatalát már régóta tölti be méltóképen, eljár – ő szentsége előtt is ismeretesek. Azokat a hasznos szolgálatokat pedig, melyeket a nagy és nehéz dolgokban, különösen legutóbb a török elleni szövetkezés megalkotásában véghez vitt, fölöslegesnek tartja csak említeni is.
Ez ajánlás után előterjeszti jelöltjeit az említett főpapi székekre s kéri a pápát, hogy intézkedéseit apostoli tekintélyével erősítse meg.
Ulászló azonban úgy gondolja, hogy ő szinte elégtelen Szatmári szolgálatainak méltó megjutalmazására. A pápához fordul tehát, ismételten különös figyelmébe ajánlja őt, mint a ki szakadatlan és sokirányú munkásságával, melyet az állam, a közjó érdekében éjjel-nappal teljesít, méltán megérdemli, hogy ő szentsége e nagy érdemeket nemcsak megismerje, de kegyelmének valamely külső jelével jutalmazza is.*
Ulászló király Budán, 1501 őszén kelt oklevelét közölte Pray: An. reg. Hung., Vindobona, 1767. IV. 298–299; utána Katona: Hist. crit. XVIII. 298–301.
16. BAKÓCZ-ÉREM.*
A Bakócz-érem (49. l.) a Nemzeti Muzeumban van, hasonmása megjelent Fraknói «Bakócz Tamás élete» cz. művében. Tört. Életrajzok 1889. évf.
VI. Sándor pápa teljesítette Ulászló kérését s az áthelyezésekhez megadta jóváhagyását. Arról azonban nincs tudomásunk, hogy Szatmárit külön is kitüntette volna.
Szatmári György az 1501. év végén már ura volt a váradi püspökségnek.* A következő évi február 14-ikén a pápa is megerősítette új főpapi székében.* Az 1502. év első felében érkezett Váradra, hogy új méltóságaiba, mint püspökségébe s Biharmegye főispáni székébe beiktattassa magát. Fogadtatása a váradi várban rendkívül fényes volt, a mint ilyen országos tekintélyű férfiúhoz, a király kanczellárjához illett is. A hívek élén négy káptalan üdvözölte.*
Thurzó Zsigmond 1501 decz. 20-iki levelében Szatmárit váradi püspöknek nevezi.
Megerősítése alkalmával 3000 aranyat fizetett az apostoli kamarának. Pray: Spec. Hier. 11. 185. f. jegyzet.
E négy káptalan: a székes káptalan, a kis káptalan, a Ker. Sz. János és Szent László káptalana. Ez utóbbi pár évvel előbb alakíttatott a váradhegyfoki prémontrei prépostságból.
De az ünnep fénye nem pótolhatta az érzések bensőségét. Mert ez az ünnepség valójában nem egy főpapnak, hanem inkább egy főúrnak beiktatása volt a püspöki birtokokba s Biharmegye főispáni székébe. Az új püspök bizonyára oda járult szent László sírjához, de nem lépett az Isten oltárához; nem lépett fel a szószékre, hogy onnan áldja meg szent László városát.* Nem, mert Szatmári még mindig nem volt pap.
Bunyitay: A váradi püspökség tört. 1. 348.
17. VI. SÁNDOR PÁPA ÉRME. (ELŐLAP.)*
VI. Sándor Pápa érmét (50–51. l.) Müntz fentebb idézett művéből vettük át.
Nem sokáig időzött Váradon. Az egyházmegye kormányzását helyettes püspökére bízta, maga pedig visszatért Budára, hol jelenlétét országos ügyek, elsősorban Ulászlónak küszöbön álló házassága igényelték. A királyi ara, Candalei Anna, franczia herczegnő, szeptember 27-ikén ért Székesfejérvárra. Két nap mulva ugyanott ment végbe a királyi pár esküvője s a királyné megkoronázása.
Az év vége felé a mult esztendőben megindult török háborúban lényeges fordulat történt. A velenczei köztársaság 1502 deczember 14-ikén békét kötött a törökökkel. Ulászló követte Velencze példáját s 1503 február 22-ikén hét évi fegyverszünetre lépett Bajazed szultánnal. Ezzel azonban fel is bomlott a más félévvel előbb kötött szövetség.
Szatmári mind ez események alatt a királyi udvar közelében tartózkodott. Előkelő műveltsége, fényes szellemi tulajdonai, vonzó, megnyerő egyénisége megszerezték számára a művelt franczia herczegnő, Anna királyné rokonszenvét s bizalmát is. S e rokonszenv tényekben is nyilatkozott.
18. VI. SÁNDOR PÁPA ÉRME. (HÁTLAP.)
Anna királyné 1503 augusztus első napjaiban leánygyermeket szült, ki a nagy fénynyel végbement keresztségben, melyet Boldogaszony egyházában az esztergomi bíbornok-érsek végzett, anyja nevét kapta. Keresztanyák Szapolyai István özvegye, Hedvig herczegnő s az erdélyi vajda felesége, Szentgyörgyi Péterné voltak. Keresztapákul pedig VI. Sándor pápa magyarországi követe, Isvaglia Péter bíbornok,* a velenczei köztársaság követe, Újlaki Lőrincz és Szatmári György választtattak. Keresztelő után a boldog anyának ősi szokás szerint ajándékokkal kedveskedtek. Bakócz Tamás ezüst edényeket s egy arany keresztet ajánlott fel, mely egy szemtanu szerint megért háromezer aranyat, a velenczei követ ötven, Szatmári pedig száz aranyat.*
Isvaglia Péter reginói bíbornok a Frangepan Gergely lemondásával megüresedett veszprémi püspökség administratora volt.
A velenczei követ jelentése Budáról, 1503 augusztus 17-ikéről. Marino Sanutonál.
A keresztelői ünnepség után Szatmári elhagyta Budát s a királyi udvart. Az őszi hónapokban Váradon tartózkodik s egyházmegyéje apró-cseprő bajaival foglalkozik. Az országos, sokszor európai kérdésekhez szokott férfiút kétségkivül érdekelték e kisszerű dolgok.
Szeptemberben a belényes-vidéki oláh papok küldöttsége jelent meg előtte s szószólójuk, Dán, segesfalvi áldozár és főesperes bemutatván Várad püspökeinek leveleit, melyekkel őket a püspökség papjainak és tisztjeinek hatósága alól kivették, kérte, hogy e szabadalmakat ő is erősítse meg.
Szatmári bizonyos feltételek mellett teljesítette a kérelmet. Szeptember 21-ikén kelt levelében tudtára adta püspöksége összes papjainak és tisztjeinek, hogy Dánt és papjait meg akarja tartani azon kiváltságok élvezetében, melyeket az ő püspökelődeitől nyertek. Azon esetben pedig, ha Dán főesperes követne el jogsértést vagy bárminemű büntetendő cselekményt, ellene panasz csak ő – a püspök – vagy helyettese előtt tehető; ha pedig az egyszerű áldozárok követnének el hasonló vétséget, ezeknek a bírája Dán főesperes lesz. S ha a főesperes itéletével valamelyik fél nem volna megelégedve, felebbezze ügyét hozzá vagy helyetteséhez.*
Az Országos levéltárból közölte ez oklevelet Bunyitay: i. m. 1. 349. l.
Ugyancsak szeptemberben járultak Szatmári elé Ácsi község bírája és esküdtjei. Községök – mondották – mely különben a váradi püspökség birtoka volt – döghalál s más elemi csapások következtében végpusztulásra jutott. A házak nagy része üresen, omladozófélben áll, nem egynek csak az üres helye maradt meg, a ház elpusztult. Nincs másképen a mezőkkel sem, a fele parlagon hever.
Szatmári gyakorlati gondolkozását egy ily aránylag kis dologban is érvényesítette.
19. ANNA KIRÁLYNÉ PECSÉTJE.*
Anna királyné pecsétjét (53. l.) Fahrbauer I. G. rajzolta a bécsi udv. levéltár eredetijéről.
Hogy püspöksége ezen veszni indult birtokát a pusztulástól megmentse, Ácsi községnek messzemenő kedvezményeket adott. Kimondotta, hogy azok a polgárok és jobbágyi állapotban lévők, kik bárhonnan is Ácsiba költöznek s az üres telkeken házat építenek, 12 évig; azok pedig, kik a kisebb-nagyobb javításra szoruló házakban telepednek meg, hat évig minden földesúri szolgálmányoktól és jobbágyi terhektől mentesek lesznek.*
«... Volentes eandem possessionem nostram Achy ab illa desolacionis ruina et iactura, in quam eandem tum per pestem, tum eciam per alias incommoditates devenisse accepimus ... populorum multitudine ac numerositate atque opibus et edificiis magis decorari atque ornari, universos igitur populos et jobagionalis condicionis homines, qui de quorumcunque bonis et possessionibus ad dictam possessionem ... Achy, illos videlicet, qui in locis desertis et omnino edificiis carentibus novas domos fecerint et decenter edificaverint, infra duodecim, illos vero, qui ad loca et domos desertas, parva scilicet reformacione egencia moraturi venerint, infra sex annorum integrorum spacia a die dictorum presencium exclusive computando ab omni solucione taxarum, daporum, collectarum, censuum nostrorum tam ordinarie quam extraordinarie nobis de medio jobagionum nostrorum predictorum quoquomodo et quocunque tempore provenire debencium, duximus eximendos ...» Az eredeti oklevél, Szatmári gyűrűspecsétjének töredékével az Országos levéltárban, dipl. oszt. 30,960. 1503 szeptember 29.
Megjelentek Szatmári előtt Belényes városának bírái is, kik a miatt panaszkodtak, hogy polgártársaikat, ha a szomszédos Széplakra mennek vásárra, mely község szintén a püspökség birtoka, minden tekintet nélkül megvámolják; jóllehet ősidők óta megvan az a kiváltságuk, hogy csak fél forintnál nagyobb értékű árútól fizetnek vámot s akkor is csak félannyit, mint mások.
Szatmári jogosnak találta a belényesi bírák panaszát. Kiváltságukat függőpecsétes oklevélben továbbra is biztosította, sőt kiterjesztette azt a Belényes kerületbeli falvakra is, úgy a magyar, mint az oláh lakosokra.*
Közölte ez oklevelet töredékben a váradi székeskáptalan levéltárából Bunyitay: i. m. 1. 350. 1503 október 21.
Váradon időzött még október végső napjaiban is.
Ilyei Dienesi Tamás, a váradi székeskáptalan olvasókanonokja, úgyszintén testvérei Miklós és László perbe fogták Nagylucsei Dóczi Ferenczet, Ulászló király kamarását, Zádorlaka nevű aradmegyei birtokuk erőszakos elfoglalásáért. A peres felek megpróbálták már a békés egyezkedést is Ulászló előtt, de eredményre nem juthattak, mert Dóczi Ferencz még a testvéreivel és rokonaival akart tanácskozni. Ulászló erre kanczellárja elé utasította őket, kik is megjelenvén Szatmári előtt, abban állapodtak meg, hogy míg végleges döntés történhetik, maradjon az ügy jelen állapotában.*
Országos levéltár, dipl. oszt. 21,220. 1503 október 26.
A tél közeledtével Szatmári visszatér Budára* és élénk részt vesz a politikai életben.
U. o. 21. 274.
20. GERÉB PÉTER PECSÉTJE.*
Geréb Péter pecsétjét (55. l.) az Orsz. levéltár 1496 jun. 13-án kelt (Dipl. 20., 440. sz.) okleveléről Dörre Tivadar rajzolta.
Geréb Péter nádor 1503 februárjában meghalt. Az így megüresedett nádori méltóságra nyiltan úgy, mint titokban, többen áhítoztak. A köznemesség a legszivesebben látta volna a nádori székben Corvin Jánost, kinek legbuzgóbb támogatói a legutóbbi királyválasztásnál is a köznemesi rendből kerültek ki. Nem így gondolkozott azonban az udvari párt. Ellene volt e jelöltségnek elsősorban Bakócz Tamás, ki hatalmas támaszt nyert Anna királynéban. Az ő jelöltjük Szentgyörgyi Péter, az erdélyi vajda volt.* De vágyakozott a nagy méltóságra Perényi Imre is, valamint Ujlaki Lőrincz, az egykori bosnyák király fia. Szatmári Perényi jelöltségét támogatta.* Az udvar a maga részére akarván használni a főurak versengését, időnyerés végett a nádorválasztást a jövő év tavaszán tartandó országgyűlésre halasztotta, de czélját teljesen mégsem érte el. Mert az 1504 május elején megnyilt országgyűlésen nem Bakócz s az Anna királyné pártfogoltja, de a Szatmári jelöltje, Perényi Imre győzött.
Schönherr Gyula: Hunyadi Corvin János, 298. l.
Engel: i. m. III. 115.
Ez eredmény révén Szatmári még nagyobb befolyást nyert a közügyek irányítására. Pedig tekintélye, nagy befolyása már eddig is országszerte ismeretes volt. Városok és magánosok fáradoztak abban, hogy jóakaratát biztosítsák a maguk számára. Ragusának maga az esztergomi érsek volt a pártfogója, a város tanácsa mégis nagyon is czélszerűnek találta ügyét a Szatmári jóindulatába is ajánlani s neki értékes ajándékokkal kedveskedni.*
Gelcich: Diplomatarium Ragusanum, Budapest, 1887. 826, 827.
Míg Budán, a királyi udvarban tartózkodik Szatmári, eszébe jut egyházi méltósága is.
Közel egy évtizede bírt már egyházi javadalmakat, ura volt már a második püspökségnek s még mindig nem volt pap, csak a kisebb egyházi rendeket vette fel, bár a pápának már akkor igéretet tett, hogy pappá szentelteti magát, mikor Veszprémből Váradra ment át.* Ez az igéret azonban nem származhatott igaz meggyőződésből. Mert váradi püspökségének második évében még mindig csak azért folyamodik a pápához, hogy az egyházi rendek felvételét hat hónapra halaszthassa el.* Mikor pedig ez az idő letelt, újabb hat hónapi haladékot kért.
Theiner: Mon. Hung. Hist. II. 564.
Szatmári supplicatiói a Dataria regestáiban: Tom. 1162. f. 6. Tom. 1170. f. 24.
Végre, úgy látszott, komolyan eltökélte magát, hogy végleg az egyházi pályára lép. Már hajlandó volt magát felszenteltetni. II. Julius pápa 1504 novemberében megengedte, hogy az egyházi rendeket bármelyik püspöktől felveheti.* Sőt – Szatmári kérésére – azt is megengedte, hogy mindazok, kik első miséjén, melyet szülővárosában, a szent Erzsébet-egyházban fog az Úrnak bemutatni, jelen lesznek s töredelmes szívvel meggyónnak, teljes búcsúban részesüljenek.*
Szatmári supplicatiója i. h. Tom. 1186. f. 161.
Theiner: II. 563.
Így mi sem állta már útját pappá szentelésének, mikor kételyei támadtak a rendek felvehetését illetőleg.
Ő ugyanis mindeddig elmulasztotta a pápával szemben köteles eskü letevését, jóllehet erre már az áthelyezése alkalmával felszólította a pápa. Ezért, nemkülönben mert a kanonoktól megkivánt idő alatt elmulasztotta a rendek felvételét, attól félt, hogy szabálytalanságba esett s censurát vont magára. Julius pápa sietett kételyeit eloszlatni. Bár kettős mulasztást követett el, – írja a pápa – az egyházi rendeket aggály nélkül felveheti s ha valamely censurát vont magára, ez alól apostoli tekintélyével feloldja; az elmulasztott esküt tegye le az őt felszentelő püspök, mint a pápa képviselőjének kezébe. Végül atyai jóindulattal kéri, hogy ezekután a rendek felvételét ne halogassa. S ha mégis valami előre nem látott körülmény folytán ezt nem tehetné meg, e körülmény megszűnésétől számított egy hónap alatt múlhatatlanúl szenteltesse fel magát.*
Theiner: i. m. II. 569.
Julius pápának Szatmári minden kérésével szemben tanusított készséges jóakarata a külső politikában találja magyarázatát.
A velenczei köztársaság a pápai állam több birtokát elfoglalta. Ezek visszaszerzésére a pápa szövetségeseket keresett. Ilyen szövetségest vélt találni Magyarországban is. 1504 júliusában azzal a kéréssel fordult Ulászlóhoz, hasson a köztársaságra, hogy az egyházi állam további háborgatásától tartózkodjék, az elfoglalt várakat, városokat adja vissza. Ulászló teljesítette e kérést.* Beriszló Pétert és Kövendi Székely Miklóst küldötte a signoriához.* Örömmel értesült erről a pápa. Nagy dicsérettel szólt a király készségéről s lelkes hangon buzdította a főpapokat és főurakat, hogy érdekében királyukkal karöltve működjenek;* Beriszló Pétert külön levélben kereste meg, hogy kitartó cselekvésre lelkesítse. «Isten és a szentszék előtt nagy érdemeket fog szerezni ezzel» – írta a pápa.* Bakócz Tamáshoz intézett levelében ama hitének adott kifejezést, hogy, mint az egyház bíbornoka, nagy tekintélyét kétségkivül fel fogja használni, hogy Ulászló követe sikerrel munkálkodjék Velenczében.* Ennek daczára a pápa nem lehetett nagy bizalommal az esztergomi érsek iránt. Tudnia kellett, hogy Bakócz a köztársaság híve, mint ki a signoria közbenjárására nyerte el a bíbort s most ugyanannak a támogatásával a konstantinápolyi pátriárkai méltóság után törekedett.* De tudomása volt arról is, hogy Ulászló király készségének s Beriszló Péter és követtársa Velenczébe küldetésének nem az esztergomi érsek, hanem Szatmári György volt a szerzője, ki, éppen ellentétben Bakóczczal, úgy jelenleg, mint korábban a szövetség megkötésekor nem volt nevezhető a signoria barátjának.
I. m. II. 558.
U. o. II. 559. és Tört. tár, 1891. 506. l.
Theiner: i: m. II. 558–559.
I. m. és h.
I. m. II. 566. 1504 nov. 20.
Fraknói: Erdődi Bakócz Tamás élete 84.
Ez volt az oka, hogy a pápa ugyanazon napon, melyen az esztergomi érsekhez intézte felszólítását, ritka melegséggel üdvözli Szatmárit s a legnagyobb elismeréssel szól kiváló erényeiről, melyeket a reginói bíbornok előadásából nagyon jól ismer.
Nagy tekintélye van úgy a király, mint a magyar nemzet előtt – így ír a pápa – s munkájával, szorgalmával, tehetségeivel erre rá is szolgált. Nem kisebb ragaszkodással van a szentszék iránt. A reginói bíbornoktól tudja, hogy Beriszló Péternek Velenczébe küldése első sorban az ő érdeme. Kéri, hogy a szentszék iránt mutatott mostani buzgalmát őrizze meg s buzdítsa Ulászló királyt is, hogy követének határozott utasítást adjon, a melylyel Velenczét foglalásai visszaadására bírhatná. Hálájára, kegyére mindenkor számíthat, mikor arra alkalom kinálkozik.*
Theiner: i. m. 560. 1504 nov. 20.
A pápa nem csalódott. Szatmári híven szolgálta érdekeit. Az ő befolyására történt az is, hogy Ulászló kemény hangon utasította a késedelmező Kövendi Székely Miklóst, hogy haladéktalanúl utazzék Velenczébe Beriszló támogatására, különben minden kárt, mely vonakodása folytán származhatik, rajta fog követelni.*
Tört. tár, 1891 506.
Mikor pedig a pápa úgy látta, hogy a magyar követek velenczei küldetése sikerrel kecsegtet, Szatmárit ismételten felkeresvén leveleivel, míg nem szűnt meg őt kérni, hogy Ulászló királyt ez ügyben állhatatosságra, kitartásra buzdítsa, újra és újra köszönetet mondott neki a szentszék érdekében kifejtett munkásságáért.*
Theiner: i. m. 561.
Nemcsak ugyanezen évben, de ugyanezen hónapokban fordult Szatmári ismételten Julius pápához felszenteltetése ügyében. Az a gátló körülmény, melyet a pápa Szatmárihoz intézett levelében mint lehetőséget említett, valóban közbejött. A bekövetkezett politikai események ugyanis annyira igénybevették Szatmárit, hogy bizonytalan időre kénytelen volt elhalasztani a rendek felvételét.
