II.
II.
A nápolyi királyi pár látogatására vert emlékérmek ügye. Az érmek tervezete. A költségek összegyűjtése. Az érmek szétosztása. A vármegyék köszönő nyilatkozatai. Széchényi nápolyi küldetése. A fogadtatás a nápolyi udvarban. A Szent-Januárius rend nagykeresztje. II. Lipót halála. Széchényi búcsúja a nápolyi udvartól. Római útja. Kihallgatás IV. Pius pápánál. Küldetése a többi olasz fejedelmi udvarokhoz. Az olasz út hatása kulturális terveire. Ferencz király koronázása. Jelentés a nápolyi útról. A nemzet hálája.
Széchényi Ferencz a mikor a nápolyi küldetést elfogadta, egyúttal az emlékérem előállításáról való gondoskodást is magára vállalta.
A tervrajz elkészítésére gróf Viczay Mihály könyvtárnokát, Don Felice Coronni, olasz barnabita-szerzetest kérte föl, a kinek tervezete szerint az érem előlapján: egymást félig elfödő, jobbfelé néző két mellkép látható: IV. Ferdinándé babérkoszorús fővel, antik pánczéllal és palásttal; Karolina királynéé diadémos fővel. Hátsó lapján antik oltár, melynek oldalán a koronás fejű, kétfarkú cseh oroszlán, előlábaival az osztrák pólyás-czímert és a magyar kettős keresztet tartva. Az oltártól balra női alak áll, mely jobb kezével a szent koronát nyujtja, baljában «Örvendező Pannonia» (Pannonia laeta) feliratú zászlót tart. A háttérben Pozsony látóképe szemlélhető. Az oltártól jobb felé a Dunát jelképező szakállas férfi fekszik vízöntő urnára támaszkodva; kezeiben virággal és kalászszal telt bőségszarv, illetve nádszál; mögötte antik hajó áll; előtte a Duna folyik.
Ezen tervrajzon Széchényi, a mint azt megkapta, azonnal egy lényeges módosítást kivánt. Az oltár előrészére a Mária Terézia óta használatban levő «összmonarchiai» czímer helyébe Magyarország törvényes czímerét rajzoltatta.*
Ez a tervrajz, az emlékéremre vonatkozó irományok között a Széchényi-nemzetség levéltárában, I. 2. I. 107. jelzéssel.
Azután fordult az érem-metszőhöz. Választása Würth Jánosra esett, a ki Bécsben «a császári királyi udvari és kamarai érmész, éremvéső és a cs. k. képzőművészeti akadémia tanácsosa» állását töltötte be; ő volt az, ki II. Lipót császári és magyar koronázási emlékérmeit is véste.
51. A NÁPOLYI ÉREM TERVEZETEI.*
A nápolyi érem tervezetei (149. 1.) a családi levéltárban 1. 2. 1. 107. jelzés alatt őriztetnek. Az érmek ábrái (153. 1.) a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányairól fényképfelvétel után készültek.
Ez a tervrajzon számos változtatás iránt tett javaslatokat,* a melyek alapján Coronni egy második tervrajzot készített. Ezen az érem hátsó lapján az antik oltár oldalán a magyar országczímer fölött a koronázás napja van följegyezve. A szakállas folyamisten, a Duna, az oltártól balra van elhelyezve, míg jobbra áll a feliratos zászlót tartó sisakos nő, hosszú ruhában. Mögötte Pozsony látóképe, míg az előtérben a Duna folyik és rajta antik hajó látszik.
Azonban ez sem fogadtatott el kivitelre változatlanul.
Azonban ez sem fogadtatott el kivitelre változatlanul.
Würth dátum nélküli emlékirata u. ott.
Kétségkívül Széchényi kivánságára történt az a módosítás, hogy a nápolyi király mellképét az antik viselet helyett magyar atilla és mente ékesíti. Technikai tekintetek okozhatták Pozsony látképének mellőzését.
Würth 1791 február 26-ikán tette meg ajánlatát, a mely szerint 250 arany tiszteletdíj mellett az érem vésését elvállalja; az arany érmeknek 40 és 50 darab arany, az ezüstöknek 5 és 6 lat súlyban veretését javasolta. «Mivel pedig» – úgymond – «alulirott csakis arra a dicsőségre néz, a melyet ezen emlékéremnek legművészibb módon kidolgozásával szerezhetni reméll, ... a kivert érmek beszolgáltatását tíz hónapnál rövidebb idő alatt nem igérheti.»*
Ugyanott.
Azonban Széchényi az arany érmeknek 20 és 1 1/2 arany súlyban, az ezüstöknek 2 l/2 és 1/4 lat súlyban veretését elegendőnek tekintette, oly módon, hogy 30 nagy és 60 kis arany, 100 nagy és 600 kis ezüst érem veretnék.
Ezen az alapon vállalkozott április 1-én az érem-metsző az érmek előállítására, a beszolgáltatás határnapjául deczember 20-át tűzte ki és a költségeket 5115 forintban irányozta elő.
Széchényi most a költségek fedezése végett az ország rendei sorában aláirási ivet köröztetett, a melynek élén a legnagyobb összeggel, négyszáz forinttal gróf Batthyányi, az ország primása, áll. Az 5000 forint csakhamar együtt volt.
52. ALÁÍRÁSOK AZ EMLÉKÉREM KÖLTSÉGEIRE.
(Az aláírási ív első oldala).
Azonban később az az óhajtás nyilvánult, hogy Széchényi ne csak Nápolyba, hanem a pápának, úgyszintén a flórenczi, pármai, milanói és turini udvaroknak is vigyen érmeket, és hogy azokból a magyar uralkodóház tagjai és a főbb udvari méltóságok szintén kapjanak példányokat. Ilyképen 43 nagy és 222 kis arany, 110 nagy és 1379 kis ezüst érem veretése mutatkozott szükségesnek, a költség pedig 3314 1/2 forinttal emelkedett.
A hiány födözése végett Széchényi (1791 október közepén) több főpaphoz és főúrhoz fordult. «Nagy az összeg» – írja német levélben a primásnak – «a melyre még szükség van; de Eminentiád nagy tettet vihet véghez; mert a nemzet becsületét és tekintélyét emelheti.»
A primásnak aggályai voltak ugyan az iránt, vajjon az országgyűlés végzése, mely csak a nápolyi királyi pár számára rendelt érmeket veretni, más fejedelmi személyek megtisztelését nem zárja-e ki; mégis az általa felajánlott összeget 1500 forintra egészítette ki. Herczeg Esterházy Antal pedig 1000 forintot írt alá. Mások újabb ajánlataival összesen 8645 forint és 9 krajczár gyűlt össze.
Würth példás pontossággal felelt meg az elvállalt kötelezettségnek. Négy héttel a megállapított határnap előtt, 1791 november vége felé átszolgáltatta Széchényinek a megrendelt érmeket és deczember elsején felvett tőle 8449 1/2 forintnyi összeget.*
Az iratok az idézett helyen.
Széchényi az érem egyik arany példányát mindenekelőtt Lipót királynak nyújtotta át, beszédében kiemelvén, hogy veretésével a magyar nemzet újabb tanújelét kivánta adni annak a hódolatnak, melyet uralkodója, az ő felséges családja és a vele rokonságban álló fejedelmi személyek iránt táplál.
A főherczegek és főherczegnők, az udvarhoz tartozó előkelő személyek, Kaunitz herczeg és báró Spilmann államtanácsos összesen 69 arany és 345 ezüst érmet kaptak.
Az érmek elkészülése és megkezdett szétosztása felől november 25-ikén Széchényi az ország minden egyes vármegyéjét értesítette külön levélben, a melyhez az érem rézmetszetű rajzát mellékelte; egyúttal bejelentette, hogy a legközelebbi napokban útra kél Nápoly felé.
53. A NAGY EMLÉKÉREM.
A vármegyék válasziratukban melegen emlékeztek meg a nápolyi királyról, a kinek – mint Szatmár vármegye rendei írják – «nemzetünkhöz viseltetett szeretetével kevélykedve dicsekedni soha meg nem szűnik magyar köntösben az magyar; annyival is inkább, hogy az külső országi fejedelmek és fejedelemnék közűl legelsők legyenek felséges negyedik Ferdinánd nápolyi király és felséges Maria Carolina királyné, a kik dicső magyar nemzetünket nemcsak az, hogy szerették, hanem ennek kinyilatkoztatására magyar nemzeti ruhánkat felséges testekre érdemesíteni és ugyanezen magyar nemzeti köntösben a mi felségesen uralkodó jó királyunknak megkoronáztatásának napján az magyar nemzeti seregnek díszesítésére örömünnepet ülni méltóztattak.»
54. A KIS EMLÉKÉREM.
Hasonló meleg kifejezésekkel tolmácsolják elismerésüket Széchényi Ferencz iránt. «Köszönjük Excellentiádnak« – olvassuk Bács vármegye levelében – «ebbeli készségét, becsüljük hazánkhoz és nemzetünkhöz vonzó szeretetét és ama nagy szívbéli hazafiúságát, melyeknek indulatjából ezen fölöttébb költséges fáradozást önként fölvállalni tetszett. Várjuk ettűl a hazánkra s nemzetünkre terjedő dicsőséget, annál csalhatatlanabb bizodalommal, mennél inkább fényesíti küldésünket a küldöttnek érdeme.»
Figyelemreméltó az, a mit Bihar vármegye rendei írnak neki «Noha ugyan nemzetünk már abban sokat nyert, hogy Excellentiád által egy koronás főt megtisztelhetett, és hogy viszontag Excellentiádban a nemzet is megtiszteltetett; de ha Excellentiád ezen követségének más hasznát is keressük, azt, hogy Excellentiád jó névvel fogja venni, egész bizodalommal vagyunk. Szoros szövetségben állott volt hazánk, nevezetesen nagy Lajos királyunk a nápolyi udvarral, és ebből nemcsak gyanakszunk, de majd bizonyosan is tudjuk, hogy a nápolyi felség leveles tárházaiban sok olyas régi levelek vagynak, melyek a magyar dolgokat illetik, ha Excellentiád szorgalmatossága, hazája szeretete, mostani követsége, kedvessége meg nem nyeri, soha reménység se lehet azok látása megnyeréséhez; holott úgy lehet gondolni, hogy azok őseink viselt dolgai kivilágosítására sokat tehetnének.»
Ez a levél Széchényinek hazatérte után jutott kezeibe. Bihar vármegye óhajtása csak nyolcz évtized múltával ment teljesedésbe. Széchényi mind a királytól, mind a főherczeg-nádortól ajánló és hitelesítő iratokat kapott a nápolyi királyhoz és a többi uralkodókhoz, a kik elé járulnia kellett. Lipót a nápolyi királyhoz szóló levelet ezekkel a sorokkal kezdi: «Jó magyarjaim, a kiknek szíveit Ön teljesen megnyerte, annak a szerencsének emlékezetét, hogy Felségedet és hitvesét, a királynét, koronázásom alkalmával körükben láthatták, emlékéremmel kívánták megörökíteni.»
Széchényi, miután a Bécsben tartózkodó olasz diplomatáktól útleveleket eszközölt ki, deczember 8-ikán indúlt el. Vele voltak neje, ennek egyik nővére, elsőszülött fia Lajos, nevelőjével, Tibolth Mihálylyal. Számos szolgaszemélyzet, közte több huszár, kisérte.
GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZ.
(Egykorú olajfestmény a czenki kastélyban.)*
Gróf Széchényi Ferencznek és feleségének a czenki kastélyban őrzött arczképei (155. és 161. 1.) a XIX. század első éveiből származnak; az aranygyapjas rendet, melyet nyakában visel, a gróf 1808-ban kapta. A hasonmásokat Richter Aurél az eredeti olajfestményekről vett fényképek segítségével rajzolta.
Szárazföldön, váltott lovakon, egész Olaszországon keresztűl, gyorsan tették meg a hosszú utat, a nélkül, hogy bárhol huzamosabb pihenőt tarthattak volna.
Az 1793-ik év első napját Rómában töltötték. A pápai állam és a nápolyi királyság határállomásán, Terracinában, veszély fenyegette életüket. A kocsit, a melyben a gróf családjával utazott, elragadták a lovak.
Januárius 6-ikán érkeztek Nápolyba. Ruspoli herczeg a császári követ, bemutatta Széchényit a külügyminiszternek, az angol Actonnak, a kit a királyné bizalma és kegye az ország kormányának élére helyezett, és a ki az ő közreműködésével a királyság politikájának új irányt adott. IV. Ferdinánd ugyanis, noha a spanyol király fia volt, szakítva Spanyolországgal, Ausztriához csatlakozott.
A fogadtatási szertartások megállapítása hosszabb időt vett igénybe. Az eredmény Széchényit megelégedéssel tölthette el. Azokban a kitüntetésekben részesítették, a melyek a legmagasabb diplomacziai rangfokozaton álló méltóságot, a császár rendkívüli követét illették meg.
Ehhez képest első kihallgatásához januárius 22-ikén, hatlovas udvari fogat, udvari méltóságoktól és szolgáktól kisérve, az utczákon felállított lovasság sorfalai között, vitte őt a királyi palotába.
Huszonhat évvel utóbb emlékirataiba a következőket iktatta Széchényi: «Szívem zajosabban dobogott, a mikor a palota kapujánál a katonai zenekar játéka üdvözölt, és csaknem elfelejtettem a bécsi állami kanczelláriában számomra kidolgozott olasz beszéd kezdetét; ... de megvillant lelkemben az a gondolat, hogy magyar vagyok és egy nemes nemzet megtisztelő megbízatásában járok el.»
A trónteremben nagy meglepetés várta. A király és királyné magyar díszruhában fogadták. Azt a figyelmet, a mit a mai udvari etikett szabályai szerint az uralkodók egymás iránt kölcsönösen tanúsítani szoktak, kitüntették a nemzet iránt, a melynek képviselője járult eléjök.
55. IV. FERDINÁND NÁPOLYI KIRÁLY.
Rövid üdvözlő beszéd kiséretében nyujtotta át Széchényi a magyar király és a főherczeg-nádor leveleit, majd azután a két nagy arany érmet, a melyeket a titkári minőségben szolgálatot tevő Tibolth Mihály kezeiből vett át.
56. MÁRIA KAROLINA NÁPOLYI KIRÁLYNÉ.
Ferdinánd olasz nyelven így válaszolt: «Igaz jó indulattal veszem át a barátság újabb tanúbizonyságát, melylyel a császár, Magyarország királya és a főherczeg-nádor kisérni kivánták Magyarország karainak és rendeinek szép figyelmét, annak tanújelét, hogy hív emlékezetben tartják azt a nagy gyönyörűséget, a melyet ezen kitünő és hősies nemzet körében időzve, éreztem. Az a figyelem, a melyet akkor a nemzet irányomban tanúsított és a nagyrabecsülés, a melyre engem maga iránt késztetett, lelkemben soha sem fog elhomályosodni. Kérlek Téged, hogy ezt a nyilatkozatomat Te, a kit a legnagyobb megelégedéssel fogadlak városomban, vidd meg a rendeknek, tisztelt honfitársaidnak.»
A királyné pedig német nyelven a következő szavakat intézte a követhez: «Kettős örömmel fogadom ezen alkalommal császári testvéremnek, kihez oly sok drága kötelék csatol, küldöttét. Rám és királyi férjemre nézve egyaránt hizelgő, hogy egy nemes és vitéz nemzet részéről a figyelem kiváló megnyilatkozásában részesülhetünk. Felkérem Önt, gróf úr, hogy császári bátyámat határtalan tiszteletem és szeretetem felől, Magyarország rendeit pedig igaz, őszinte hálám és nagyrabecsülésem felől biztosítsa. Legyen Ön is meggyőződve afelől, hogy a nagyrabecsült megbizatás végrehajtására reánk nézve kellemesebb választás, mint az Ön személyének kijelölésével, nem történhetett volna.»
A hivatalos fogadtatás után nyájas társalgásban a király és a királyné felelevenítették magyarországi emlékeiket, és biztosították a követet, hogy mind őt magát, mind nejét és sógornéját mindenkor szívesen fogják látni.
Azóta csakugyan mindhárman sűrűn fordultak meg az udvarnál.
Egy alkalommal a király asztalához hívta meg az összes magyarokat, kiket Széchényi ott időzése ezen a télen a szokottnál nagyobb számban gyűjtött egybe a nápolyi öböl tündérszép tájain.
Az udvar példájára a nápolyi arisztokráczia is tüntetett magyar rokonszenvével. A főrangú fiatalság, mintegy háromszázan, nagyrészt a nemes testőrség tagjai, a farsang utolsó napjaiban, egyik közhelyen a nagy közönség színe előtt rendezett tánczvigalomra magyar öltözetben jelentek meg. Ezzel – mint Széchényi magyarázza – az ausztriai és Bourbon házak között fennálló kapocs bensőségét és a jogaraik alatt álló népek kölcsönös ragaszkodását kívánták jelképezni.
A király Széchényit a legnagyobb kitüntetésben részesítette, a mely rendelkezésére állott: Szent-Januárius rendjének lovagjává avatta; ő volt az első külföldi, a kit ezen rend csillagával diszített föl.
Annyira megkedvelte őt, hogy állandón udvaránál akarta birni. Meghagyásából külügyminisztere lépéseket tett Bécsben, hogy a távozó Ruspoli herczeg helyére ő neveztessék ki követté. Óhajtását a császári udvarnál készek voltak teljesíteni, de Széchényi határozottan vonakodott elfogadni az állást, azzal a jellemző megokolással, hogy fiait nem akarja a külföldön neveltetni.
57. A SZENT-JANUÁRIUS-REND LÁNCZA.*
A Szent-Januárius-rend jelvényeit (159. és 202. 1.) báró Biedenfeld Ferdinand «Geschichte und Verfassung aller geistlichen und weltlichen, erloschenen und blühenden Ritterorden» (Bécs, 1891.) és Gritzner Max «Handbuch der Ritter- und Verdienstorden aller Kulturstaaten der Welt» (Lipcse, 1893.) czímű munkáiban megjelent ábrák után rajzolta Baranski Emil László.
Széchényi nápolyi időzése hosszabbra nyult mint tervezte. Fiának, majd nejének súlyos betegsége akadályozta őt az elutazásban. Ott érte II. Lipót márczius 1-jén bekövetkezett halálának lesujtó híre, melyet húsz nappal utóbb kapott meg. Ekkor kétségei támadtak aziránt, vajjon felhatalmazottnak tekintheti-e magát arra, hogy megbizatásában a többi olasz udvaroknál eljárjon; mivel a követek megbizatása a küldő uralkodó halálával megszűnik. Ő a magyar országgyűlés kiküldötte volt ugyan, de II. Lipót levelei hitelesítették meg ezt a küldetést. Spillmann államtanácsoshoz és Pászthory udvari tanácsoshoz fordult utasításért, a melyet Rómában szándékozott bevárni.
Márczius 24-ikén volt hivatalos búcsú-kihallgatása a királynál, a ki ez alkalommal a leghizelgőbb kifejezésekkel halmozta el nemzetét és az ő személyét. Nyolcz nappal utóbb még egyszer fogadta őt nejével és sógornéjával magánkihallgatáson; könnyezve ölelte meg őket, s így búcsúzott tőlük.
Emlékül gyémántkeretbe foglalt arczképével ajándékozta meg Széchényit, míg értékes szelenczét juttatott Tibolth Mihálynak.
A küldetésért és az éremért köszönetét hivatalosan már korábban, márczius 1-én II. Lipóthoz szóló levélben tolmácsolta.
«Ki nem fejezhetem» – írja egyebek között – «érzéseimet, a melyeket a magyar rendek elhatározása lelkemben fölidéztek. Kérem Felségedet ... legyen ezen vitéz nemzetnél érzéseim tolmácsa. A nagyrabecsülés, melyet a nemzet maga iránt bennem felkelteni tudott, annyira mélyen bevésődött szívembe, hogy azt eltörölni semmi sem képes. Széchényi gróf jelentést fog tenni Felségednek arról, hogy milyen módon fogadtam őt. Nem vagyok képes eléggé magasztalni az ő magaviseletét és azt az éppen oly nemes mint megnyerő módot, a miképen megbizatásában eljárt. Köztiszteletet küzdött ki itt magának, és őszinte sajnálattal látom őt távozni.»
58. A NÁPOLYI KIRÁLY ALÁÍRÁSA.
Mindezt ismételte márczius 25-ikén Ferencz királyhoz írt levelében, a melyben egyúttal értesíté arról, hogy Széchényit a Szent-Januárius-rend lovagjává nevezte ki, hogy így «iránta és az egész nemzet iránt nagyrabecsülését tanúsítsa, s azt, hogy milyen nagy súlyt fektet egyik honfitársuk érdemes személyére, mind az ő érdemeinél fogva, mind pedig a megbízásért, a melyet az ő nevökben lekötelező módon teljesített».
GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZNÉ.
(Egykorú olajfestmény a czenki kastélyban.)
Márczius utolsó napján utazott el Nápolyból Széchényi egy udvari orvos kíséretében, kit a király adott melléje, hogy a teljesen még fel nem épült grófnét gondozza, és a kit, Rómába érkezvén, sem bocsáthatott el, a miért a királyné előtt mentegetőzvén, ettől a következő nyájas választ kapta: «Rómából küldött levele sok örömet szerzett volna nekem, ha az ok, mely megírására Önt késztette, nem szomorított volna meg. Sokkal több igaz tiszteletet és barátságot táplálok Ön és kitünő neje iránt, semhogy az utóbbinak újból beállott betegeskedése és a nyugtalanság, a melyet ez Önnek szerez, őszinte részvétet nem keltene föl bennem. A legkisebb bizonyíték, a mit erről Önnek nyújthatok, az, hogy kérését a királynak rögtön előadtam. Az orvost, a ki Önöket kisérte, addig tarthatják maguknál, a meddig tetszik. Kívánom, hogy az eredmény bizalmukat teljesen igazolja és így abban az örömben részesüljek, hogy mindkettőjük javára és megelégedésére valamit tehettem.»*
1792 április 25-ikén. A családi levéltárban : I. 2. I. 138.
59. A NÁPOLYI KIRÁLYNÉ ALÁÍRÁSA.
Az örök városban Széchényi jelen lehetett a nagyhét ünnepélyes szertartásain. A kihallgatásról, melyen VI. Pius őt fogadta és a magyarországi érmet átvette, csak egy részletet jegyez föl emlékirataiban: a magyarországi szokásra hivatkozva, felhatalmazást eszközölt ki, hogy kardjával oldalán járulhatott a szentatya elé.
Rómában kapta meg Spillmann és Pászthory leveleit, a melyekben értesítik, hogy, noha Bécsben új királyi hitelesítő iratok kiállítására nem érnek rá, a kijelölt olaszországi udvarokat fölkeresheti. «Azt azonban minden bizonynyal megvárom Tőled» – írja az utóbbi – «hogy a dietára vissza fogsz jönni, hogy élő szóval adhass relátiót a gyülekezetnek, és gerjeszszed fel hazánk fiaiban azon szent tüzet, mely Tégedet a józan idegenek előtt oly becsessé teszen.»*
Spillmann levele 1792 április 12-ikén kelt; Pászthoryén a dátum hiányzik.
Széchényi nem tért ki az elvállalt kötelezettség teljesítése elől. De lemondott mégis arról a tervről, hogy Olaszországból Belgiumba megy s az ott helytartó gyanánt működő Albert szász-tescheni herczegnek és nejének, Krisztinának, – Mária Terézia leányának – az érmeket személyesen átnyujtsa. Ezeket Rómából postán küldötte meg nekik. A levélben, a melyet a herczegnek írt, kiemeli, hogy a magyar nemzet «azt a békességet és boldogságot, melyet kegyes helytartói kormányzata alatt élvezett», hálás emlékezetben tartja; s hogy a saját hálájáról, melylyel irányában magát élethossziglan lekötelezettnek tekinti, csak azért hallgat, «mert a mikor az egész nemzet szól, az egyénnek el kell némulnia».*
1792 április 20-ikán.
Flórenczben, Pármában, Milanóban és Turinban csak néhány napra állapodott meg.
Mindenütt nemcsak a fejedelmi személyeknek és a főrangú előkelőségeknek, hanem a jelesebb tudósoknak is, főképen az éremtudomány művelőinek kedveskedett érmekkel. Így – mint maga említi – azt akarta elérni, hogy a magyar nemzetnek az érem veretésével kifejezett szándéka köztudomásra jusson és örök emlékezete fentartassék.
Följegyzései és útközben írt levelei (azok legalább, a melyek ekkorig ismeretesek) csak a szertartásos külsőségekről adnak számot; semmit sem szólanak arról a hatásról, melyet az antik és a renaissance-kori művészet emlékei és műkincsei rá gyakoroltak. Azokat csodálva és bennük gyönyörködve, kétségkívül fokozott fájdalommal töltötte el lelkét hazája szegénységének gondolata, és mélyebben vert gyökeret benne az elhatározás, hogy nemzete művelődésének emelésére szenteli erejét és vagyonát.
Elég jókor érkezett haza, hogy június 6-ikán Ferencz király koronázásán jelen lehessen, és küldetéséről a június 11-ikén tartott ülésben az országgyűlésnek bemutathassa jelentését.
Ebben különösen kiemelte, hogy mindazon kitüntetések, melyekben részesült, a magyar nemzetre háromlanak; a Szent-Januárius-rend csillaga «nem neki adatott, semmiféle érdeme nem lévén elnyerésére, hanem a nemzetnek, mely őt érzései tolmácsolásával megbízta».
A fönmaradt érmekre nézve fölhatalmazást kért, azokat a budai egyetemnek átadhatni, hogy ezzel is «az ifjúság érdemes tettekre serkentessék».*
Dátum nélküli példány a családi levéltárban: I. 2, I. 137.
Az országgyűlés köszönetet szavazott neki azért, hogy «a követségben, költséget nem kímélve, fényesen, a nemzet méltóságához képest, járt el»; őt ezen és egyéb érdemeiért ő felsége a király kegyeibe ajánlotta.*
A jelentés szövege, mellékleteivel, fölvétetett az országgyűlés naplójába. Diarium Comitiorum anni 1792. 58–73. 1.
A nemzet hálás emlékezetben tartotta azt, hogy méltó módon képviselte a külföldön Széchényi. Másfél évtized multával a puritán lelkű Kazinczy említi: «Széchényi nagy rollt (szerepet) játszott a nápolyi udvarnál, s a nagy rollt nagy fénynyel s igazi fénynyel vitte.»* Csokonai pedig így énekel róla:
1806 deczember 29-ikén. Kazinczy levelezése, IV. k. 455. 1.
«Ki Nápolyba menvén országos követnek,
Dicsőséget szerzett a magyar nemzetnek.
Bámulva csodálta Nápoly csinos népe,
Milyen a felséges magyar nemzet képe ...
Betölt benne nemes hazánk bizodalma,
Függ mellyén a Nápoly csillagos jutalma,
Örök dicsőséget szerzett a hazának,
Méltó tiszteletet nyert önnön magának,
Melyért a negédes Portici környéki
Tengeri víg hanggal udvarolnak néki,
S magok a bájoló tyrrhéni szirének
Az ő virtusiról versent éneklenek.«*
Dicsőséget szerzett a magyar nemzetnek.
Bámulva csodálta Nápoly csinos népe,
Milyen a felséges magyar nemzet képe ...
Betölt benne nemes hazánk bizodalma,
Függ mellyén a Nápoly csillagos jutalma,
Örök dicsőséget szerzett a hazának,
Méltó tiszteletet nyert önnön magának,
Melyért a negédes Portici környéki
Tengeri víg hanggal udvarolnak néki,
S magok a bájoló tyrrhéni szirének
Az ő virtusiról versent éneklenek.«*
1798-ban somogyi főispánná beiktatása alkalmával írt üdvözlő versében, id. h. 99. 1.
