I.
I.
Széchényi élete. Gyermekei. Elsőszülött fia, Lajos házassága. A Széchényi leányok. Pál és István neveltetése. Liebenberg János. A többi tanárok. Gróf Forgách Pál. Érintkezések a falusi iskolák tanulóival. A vizsgálatok. Kresznerics Ferencz. Széchényi nevelési rendszeréről. Az első tudósítás Széchényi Istvánról.
POLITIKAI ÉLET ZIVATAROKBAN nem szűkölködő tengerén, hányattatásai közepett, Széchényi Ferencz a zavartalan béke és a tiszta boldogság kikötőjét találta föl családja körében.
A lelkek nemes összhangzásából fejlődött benső viszonya hitveséhez az évek multával mind szorosabbá lett. A gyermekek a szellem és szív kiváló tulajdonságait örökölve szüleiktől, a testi erő és megnyerő külső megjelenés kedvezéseivel is ékeskedve, a legszebb reményekre jogosítottak.
Korán kezdettek a szülei házból kiszállani, új családokat alapítani.
Lajos alig töltötte be tizennyolczadik esztendejét, mikor 1799-ben nagynénje prágai házánál szerelemre gyuladt a cseh arisztokráczia egyik előkelő családjának sarja, Clam-Gallas Alojzia grófkisaszszony iránt.
Az apa nem ellenzé, hogy fia kövesse szíve sugallatát és külföldi hölgygyel lépjen házasságra; de kívánta, hogy ez előbb a magyar nyelvet sajátítsa el. Egy Angyalfi Mátyás nevezetű tehetséges, művelt magyar ifjú – ki később a keszthelyi Georgikon tanára lett – küldetett Prágába, a honnan növendéke előmenetele felől jelentéseket kellett küldenie.*
A családi levéltárban fenmaradtak 1800 februárius 19 és április 20-ikán kelt jelentései.
Az ifjú pár a menyegzőt 1801 tavaszán ülte meg, és már a következő évben első fiuknak Jánosnak születésével a nagyapai örömökben részesítette Széchényi Ferenczet.
Ennek idősbbik leányát, Francziskát, 1802 őszén vezette oltárhoz gróf Batthyány Miklós, a mely nász megünneplésére Belnay György, a pozsonyi akadémia történelem-tanára «Magyar Elise» czímű munkáját a menyasszonynak ajánlotta.*
Belnay erről 1802 október 5-ikén értesíti Széchényi Ferenczet.
Az ifjabb leány, Zsófia, 1807-ben gróf Zichy Ferdinánd neje lett.
E közben a második fiú, Pál befejezte Tibolth Mihály vezetése alatt tanulmányait. A harmadiknak, Istvánnak nevelését az apa Liebenberg Jánosra bízta, ki noha szlavóniai német családból származott,* nyelvben és érzésben magyar volt.
Szinnyey, Magyar írók, VIII. k. 37. 1.
Az 1801-ik év őszén kiállított kötelező iratában hatezer forintnyi jutalmat biztosított neki akkorra, a mikor tizenegy év letelte után a nevelést befejezte.* Számára részletes programmot dolgozott ki, és fentartotta egyúttal magának, hogy a nevelés és oktatás vezetésében személyesen is részt vegyen.*
1801 október 14-ikén.
Ezt az imént idézett kötelező irat említi.
«Mely szerencsésnek tartom magamat,» – írja neki egy ízben Liebenberg – «hogy kegyelmes uram az utolsó fiára fordított gondját velem felosztani és annak egy részét reám bízni méltóztatik. Szerencsésnek mondom magamat, mert fáradozni Excellentiád szemei előtt, a ki maga mindig példát mutat mindenben, a munkát oly igazán becsüli, alattvalóihoz oly kegyes, és hogy engem boldoggá tegyen, jövendő sorsomról oly nagyszívűséggel gondoskodott, – fáradozni, mondám, Excellentiád szemei előtt egy oly drága úrfi mellett, kiben a kegyes természet minden adományit bő kézzel öntötte és a ki a legnagyobb várakozásokra is bizodalmas reménységet nyújt, bizonyára szerencse, és ezért fog mindétig is, míg élek, a háladatosságnak tiszta lángja lobogni.»*
1803 deczember 27-ikén.
Mellette Poupar Antal franczia pap mint franczia és olasz nyelvmester működött. Révai Miklós pedig, ki akkor már a pesti egyetemen a magyar nyelv tanszékét foglalta el, arra vállalkozott, hogy Széchényi Istvánnak, pesti tartózkodása alatt, az «architecturából» adott oktatást.*
Ezt Széchényi István 1803 november 29-iki leveléből tudjuk.
Istvánnal együtt nevelkedett unokaöcscse, gróf Forgách Pál, kit – mint láttuk – Széchényi Ferencz mintegy fiául fogadott, úgy, hogy őt ez leveleiben mindig «kegyes atyám» czímmel szólította meg.
Becsvágyuk élesztése végett Széchényi Ferencz úgy rendelkezett, hogy czenki tartózkodásuk alatt a falu iskolájának tanulói közül néhányat ők vegyenek át oktatás végett.* Mikor pedig félévenként vizsgálatot kellett tenniök, a magyar irodalom kiváló munkásait hívta meg a vizsgáló-tiszt betöltésére.
Ezt Forgách Pálnak 1801 augusztus 25-ikén Czenkről Széchényi Ferenczhez intézett leveléből tudjuk.
Ezek egyikének, Kresznerics Ferencznek, a jeles nyelvtudósnak fönmaradt levele élénken tükrözi vissza azt a benyomást, a melyet a nevelés eredményei reá tettek.
«Különös szerencsémnek tartom,» – írja 1807 június 20-ikán Széchényi Ferencznek – «hogy kegyelmességed velem parancsolni és nagy reménységű fiainak a múlt oskolai félesztendőre szolgáló kikérdeztetéseket én reám is bízni méltóztatott, mert azon kívűl, hogy csekély szolgálatomat tehettem, olly örömben részesűltem, mellyet egyedűl az a tanító érezhet tellyes mértékben, kinek a tanításban tett minden súlyos fáradozásai csak akkor édesűlhetnek meg, ha a tanítványnak kellemetes és nyomós feleleteibül hazánknak jövendő boldogságát képezheti, reményeit láthatja. A mi bizonyságtételeink igazat tartanak. Egyébberánt is az egész nevelésnek intézete olly helyesen ki van szabva, olly bölcsen elrendelve, hogy azt mindazok, kik az illyen dolgot közelebbrűl ismérik, méltán csodálhatják, mint remek-munkáját az otthonos nevelésnek. A jól kiválasztott nevelők, a kéznél levő mindenféle tanítók, nagy reménység a nevendékekben, a könnyű elme, indúlatos hajlandóság a nevelőikhez, a tudományokhoz, a jóhoz, kellemetesség, szelídség, jó idején beoltatott magva a jótévőségnek, a sokat ígérő nagy bimbók, mellyek már is bőven fakadoznak; a nagy példák, mellyeket nagy lelkű szüleikben, elmúlt dicső őseikben látnak; helyben a kies csendesség, hol a Musák vígan tartózkodnak, mulat az ártatlanság; a koránkelés, a kiszabott ideje a tanulásnak, a sok egyűgyű mulatságok, mellyeket az áldott természetnek kinyitott kebele minden lépten mutogat; a szüntelen való foglalatosság; és ezzel az unalomnak, a restségnek számkivetett helye, a csinos rendtartás. Mindezek és több illyenfélék, valamint egy részről a fő elrendelőnek bölcsességét mutatják, úgy más részrűl a nevelésnek legkívánatossabb gyümölcseit már is éreztetik. Örűllj nagy hazafi, nagy üdőkre meg van vetve boldogságod! Bár minden magyar atya sinór-mértékűl vehetné ezen remek-nevelést. Bár által látná mindenik, hogy gyermekeinek nagyobb kincset nem hagyhat, mint a jó nevelést! – Éltessen sokáig az ég, és adjon erőt, hogy ezen kétséges kimenetelű időkben, mellyekben a jó vezérlésre leginkább szüksége vagyon hazánknak, a közboldogságot azon lélekkel, mellyet országunk első és legérdemesebb tisztviselője, Száluszti tűzzel mondott beszédjével gerjesztett, hatalmas pártfogásoddal támogathasd, fogd pártúl a magyar nyelvet is, el hitetvén mint bizonyos igazságot, hogy csak addig tarthatja lételét akármelly nemzet is, meddig a nyelve fennáll. Az a hatalmas romai nemzet, melly hajdan fél világnak parancsolt, fenn van most is, mert egyszerre a semmiségnek kebelébe nem térhetett, de mivel a nyelvét elvesztette, elvesztette polgári lételét is, és meg szűnt nemzet lenni. De hová is ereszkedem, bocsánatot a hazafiúi elragadtatásrúl. Ezek mind a czenki kedves érzéseimnek a következései.»
106. GRÓF SZÉCHÉNYI PÁL.*
Gróf Széchényi Pál (304. 1.), gróf Széchényi Pálné és fia Andor (305. 1.), gróf Zichy Ferenczné (306. 1.) és gróf Batthyány Miklósné (307. 1.), gróf Széchényi Lajos (309. 1.) és István (311. 1.) képeit azon vízfestmények után közöljük, melyekről fentebb, gróf Széchényi Ferencz mellékletül közölt arczképénél tettünk említést.
107. GRÓF SZÉCHÉNYI PÁLNÉ FIÁVAL, ANDORRAL.
108. GRÓF ZICHY FERENCZNÉ.
109. GRÓF BATTHYÁNY MIKLÓSNÉ.
Ennek a levélnek kiváló érdeket kölcsönöz az a körülmény, hogy a legelső tudósítást tartalmazza Széchényi Istvánról, ki ekkortájt lépett tizenhatodik évébe.
