II.
II.
A napoleoni háborúk véget vetnek az iskolázásnak. A Széchényi-fiuk vonzalma a katonai pálya iránt. Az 1809-iki hadjárat. Lajos gróf a sopronmegyei felkelő csapat századosa. Pál és István a felkelő sereg táborkarában.
A nevelési programm, a mely még négy évre terjeszkedett ki, nem volt teljesen végrehajtható. Nagy európai események Istvánt korábban és másképen, mint atyja tervezte volt, vezették a nyilvános élet terére.
A Napoleon által és ő ellene viselt háborúk válságos küzdelmei uralkodtak akkor a szellemek fölött és kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy eszményi irányú ifjak szemeiben a katonai pályát úgy tüntessék föl, mint a mely mind a haza és a trón iránti kötelességek teljesítésére, mind az egyéni becsvágy kielégítésére a legkedvezőbb alkalmat nyujtja.
A családi hagyományok hatalma is érvényesült abban, hogy miként a hétéves háborúban Mária Terézia mellett három Széchényi szállott síkra: 1809-ben Széchényi Ferencznek mind a három fia állott Ferencz király zászlója alá.
Pál és István az 1808-ik év végén közölték atyjukkal, hogy erős vonzalmat éreznek a katonai pálya iránt, a melyet élethivatásul óhajtanak választani. Ferencz gróf nem tett kifogást, de föltételül tűzte ki, hogy egyelőre mint önkéntesek lépjenek a hadseregbe, és csak miután «mind a katonai kötelességekkel megismerkedtek, mind testi és lelki képességeiket tapasztalatilag próbára tették», szenteljék magukat véglegesen a katonai pályának. Ugyanakkor, az ő kérésére, a vele baráti viszonyban álló Gomez altábornagy néhány kiváló képzettségű katonatisztet megbízott, hogy a fensőbb katonai tudományokba avassa be az ifjú grófokat. Ezek olyan gyors előmenetelt tettek, hogy az altábornagy 1809 márczius elején a vezérkari szolgálatra képeseknek ítélte őket.*
Ezeket Széchényi Ferencz mondja el 1809 márczius 20-ikán József nádorhoz intézett levelében.
110. GRÓF SZÉCHÉNYI LAJOS.
Ebben az időben Ferencz király és szövetségesei készületeket tettek újabb hadjáratra Napoleon ellen, és a megelőző évben tartott országgyűlés végzése alapján a magyar nemesség közfelkelésre hívatott föl.
A törvény értelmében mindegyik nemes családnak csak egy tagja volt köteles a fölkelésben részt venni. Széchényi Ferencz elsőszülött fia, a huszonnyolcz esztendős Lajos gróf a családját terhelő kötelességet átháríthatta volna ifjabb testvérei egyikére; de ezt nem tette, mint százados, a sopronmegyei fölkelő csapatba állott be.
Pál és István érdekében atyjuk József nádorhoz, mint a fölkelő sereg főparancsnokához fordult azzal a kéréssel, hogy őket, mint önkénteseket, tiszti ranggal vegye föl a vezér-táborkarba, a melynek Gomez altábornagy lévén a főnöke, az ő felügyeletében – úgymond – atyai szíve teljes megnyugvást találna; míg csapatszolgálatnál az ifjak annak a veszélynek volnának kitéve, hogy rossz társaságba keverednek; a tiszti rangot pedig «nem büszkeségből kéri számukra, hanem azért, hogy becsületérzésüket fokozza.»*
1809 márczius 20-ikán. Országos levéltár, nádori osztály, 1809/564 sz.
Azonban a főherczeg azt válaszolta, hogy a táborkarnál csak olyan tisztek alkalmazhatók, a kik a szolgálatban szükséges elméleti és gyakorlati szakismereteikről máris tanúságot tettek; azt ajánlotta tehát, hogy ifjabb fiait valamelyik vármegyei felkelő csapatnál neveztesse ki tisztekké.*
1809 márczius 26-iki levele. Zichy Antal, Gróf Széchényi István levelei szülőihez, (Budapest, 1896.) 23. 1.
Széchényi Ferencz nem követte ezt a tanácsot. Megmaradt szándékánál. Bécsbe fordult, Károly főherczeghez, ki mint «generalissimus», a felkelő sereg legfőbb vezérletét is kezei között összpontosította. Ez április 6-ikán Pált és Istvánt főhadnagyokká nevezte ki és a fölkelő sereg táborkarához rendelte be.
A két ifjú tiszt azonnal megkezdette szolgálatát. Atyjuk éber gondossággal kísérte őket a távolból és közvetlen fölébbvalóikkal leveleket váltott.* Fönmaradtak úgyszólván teljesen azok a levelek is, melyeket Széchényi István az ő táborozásaiból szüleihez intézett. Sajnos, az ő leveleik nem részesültek ebben a szerencsében.
Ugyanott, 25–31. 1.
GRÓF SZÉCHÉNYI ISTVÁN.
