XI.
XI.
Pártok tétlensége. Ingadozók. István nádor eltávozása. Görgei, Lamberg gr. meggyilkoltatása. Honvédelmi bizottmány. Gr. Zichy Ödön kivégeztetése. Latour. Pákozdi ütközet. Jellasics Bécs ellen. Események gyors menete. Országgyülés feloszlatása. Schwechati ütközet. Ferdinánd K. lemondása.
AZ ALATT, míg Széchenyi a döblingi tébolydában sínlődött, nehéz napjai voltak a hazának és a hazafiaknak. Reá nehezedett a sors keze békebarátokra és forradalmárokra egyaránt. Ezek egymást zsibbasztották minden erőkifejtésben. Utólag kárhoztatjuk egyiket is, másikat is. Mert most már könnyű azt mondani: tartottak volna össze a mérsékeltek, tűzték volna ki bátran a kiegyezés zászlaját, szereztek volna érvényt a birodalmi érdekek, a hatalmi állás, a közös ügyek annyiszor hangoztatott tekintetbe vételének s léptek volna határozottan körvonalzott pontokra nézve a nyilt és becsületes megalkuvás utjára; úgy a véres katasztrófa elmarad, s aránylag csekély áldozattal hajtjuk végre politikai és társadalmi átalakulásunkat. Viszont könnyű amoda fordulva szemrehányást tenni Kossuthnak és vele tartó elszántabb híveinek, hogy miért tétováztak oly soká, miért nem ragadták mindjárt kezdetben magukhoz az önként kínálkozó hatalmat, ellenfeleiknek a határon belül és kívül szétmorzsolásával, elejét venni minden további titkos fondorlatnak és erőszakos föllépésnek! De, irva van, politikában soha sem történik az, a mi kell, hanem a mi lehetséges. A küzdő felek mindegyikének hosszú sorát lehet fejére olvasni a következetlenségnek, ingadozásnak, ne mondjam, kétszínűségnek. Közönséges mértékkel mérve, gyávaságot, erkölcstelenségét szimatol mindenütt a szigorúbb biráló, s elfordul az emberi gyarlóság leplezetlen nyilvánulásaitól; de magasabb szempontra emelkedve, nem fogja számításon kívül hagyni az emberi előrelátást meghiusító súlyos körülményeket, a kötelességek amaz összeütközését a lélekbúvár, ki sokszor kénytelen meghajolni a tragikus megoldások végzetszerűsége előtt, melynek épen minden kornak legjobbjai szoktak áldozatúl esni. Ha az államférfiak bölcsesége annyira terjedne, hogy ily összeütközéseknek mindenkor elejét tudná venni, ha a választás szomorú kénytelenségétől megóvni tudná a szenvedélyek közt hányatott emberiséget: úgy boldog lenne az, s mi az örök béke régi álmát megvalósulva látnók e földön. Addig tán megtanuljuk a távlatból legalább elfogulatlanabbul itélni meg a régmúlt eseményeket, s azok előre vagy hátra mozgatóit. Oszlani fognak tán csalódásaink egynémely nagyságok képzelt szerfeletti mérvei iránt; de elnézőbbek leszünk a hibák iránt is: hogy utóvégre kisértésbe jőjjünk még a közömbösöknek is igazat adni, kik, önzésök vagy okosságuk köpenyébe burkolódzva, tétlenül nézik a küzdőket! Igazán mondja Kemény, s ebben Horváth M. sem mond neki ellent, hogy soha senki úgynevezett szabadságháborúba oly önkénytelenül, oly tudtán kívül nem keveredett, mint a magyar. Önmagukon csodálkoztak az emberek, majd mindnyájan született ellenségei levén minden összeesküvésnek, titkolódzásnak: jeleseink közül igen sokan, nyíltan vagy titkon, e czéhbe tartoztak. Kikre meg szoktunk figyelni, ha eszmét, irányt kerestünk, most magok is egy-egy kérdőjel gyanánt állottak előttünk, vagy épen láthatatlanná váltak. Volt, ki a központban uralkodó örökös tétovázást, tétlenséget megúnva, kormányi megbizatást adatott vagy adott önmagának, hogy a hazát megmenteni a vidéken segítsen; más, suttogva mondogatta aggályait el, de nyiltan föllépni s a kormány erélyét gyengíteni nem merte volna, sőt adott alkalommal többet lármázott a lármázókkal, semmint hallgatott a hallgatókkal; más, külföldre szerzett fontos küldetést, ha eredménytelent is a nagy politikában, de sikereset akár az európai közvélemény felvilágositásában, akár egy, jókor kilátásba vett emigratiónak útja egyengetésében; kevés, őszinte vagy túlszerény, bevallva magán- és családi viszonyaival mentegetődzött* az általa már elő nem mozdítható közügyektől való visszavonulásáért. Kossuth maga, kinek idegzete oly gyenge volt, hogy minden politikai szerencsejáték után a lázas ingerültség miatt ágyba fekvővé lőn,* mikor Jellasics közeledtekor, a képviselőház ülésében (szept. 24.) nemzetőri mezben és fegyverzetben megjelent s ama frázist mondá: «vagy» soha sem látnak önök többé, «vagy» látnak a népek százezrei kíséretében, elég átlátszónak hagyá szándékát, azon esetben, ha a betolakodó vad hordákat hasonló erővel agyonüttetni nem sikerül, messzire itt hagyni a feldúlt hazát s külföldön keresni biztos menedéket. Mosolyogva hallgaták ezt egymásra szemet hunyorítva titkos ellenfelei … A népek ezreinek mozgósítását, e példát követve, többen is próbálták utánozni; de, ma még biztosabban tudhatjuk, mint akkor tudtuk, hogy volt egy ember, a nagy «hazaáruló» Görgey, a ki honvédsereget szervezni, I. Napoleon mintája után éretlen újonczot edzett hadastyánnal kevertten sorba állítani, menetközben begyakorolni s rendes haderő ellenében, végre győzelemre vezérelni tudott, a mi merő ujonczok vagy nemzetőrök rögtöni síkra állításával bizonynyal nem sikerült volna. A Lamberg gróf meglynchelését megelőző napon (szeptember 27-én) Kossuth indítványára hozott határozat, Horváth Mihály szerint, hoszszú sorát nyitja meg az elbizakodott, minden eszély és státusférfiúi tapintat nélkül készült okmányoknak, melyek ezentúl oly bőségesen sarjaztak fel közéletünk mezején.* A merész szót vakmerő tett követé. Ne feledjük mindig hozzátenni, hogy nem magyarok, hanem ide tolakodott külföldiek voltak az ocsmányság elkövetői, kiknek egynémelyike kivont véres karddal tört be az együtt levő képviselőház szentélyébe: «Hier träuft das Blut des Verräthers» beköszöntéssel, melyre azonban nagy felindulással egy hangos «kivelök» lőn a felelet, míg Kossuth maga, különben a kormányhatalomnak akkor egyedüli letéteményese, égnek emelt kezekkel adott a terem másik oldalán, borzalmának kifejezést.*
P. o. egy Lukács Móricz, Eötvös, stb.
KEMÉNY Zs. Forradalom után I.
Magyarország függetlenségének története I. 522. stb.
Élő tanúk reá.
179. GÖRGEY ARTHUR.
(Barabás Miklós 1849-ben természet után készült eddig kiadatlan rajza után.)
Csak nehány nappal e merénylet előtt (szept. 23-án), István főherczeg, az utolsó nádor, engedve végzetének, elhagyja tört szívvel Budavárát, az atyai házat, a hazát. Csodálatos, miként teljesült rajta is Széchenyi bús sejtelme. Mikor a közszeretet, a népszerűség szárnyain magasra emelkedni látta, felsohajtott: vajjon nem fog-e ez a nagy szeretet még gyűlöletté változni?! …
A képviselőház küldöttei előtt (szept. II.) határozottan kijelenté, hogy nem tart a reactióval, de nem fog egy lépést is tenni a forradalmi téren. Ettől óva inté az országot is, melyre az csak szerencsétlenséget hozhat.
Hogy ily körülmények közt közvetítő, bármily őszinte kisérleteknek semmi kilátása nem lehetett, az természetes. A háború elkerülhetlenné vált. Mit keresett volna köztünk egy Széchenyi?! …
Az ellentállás védelmi jellegének megóvása, a szélsőségektől való irtózás mindamellett szintoly kiirthatatlannak mutatkozott mindvégig, mint a forradalmi és terrorizáló szenvedélyekre való lármás, de soha sem átalános hajlandóság. Ezt Kossuth, bármennyire szította is kéz alatt, nyilvánosan számtalanszor, ha szóba jött, szinte mindannyiszor desavouálta. Fölemelt ököllel mintha folyvást ismételgette volna híres mondását: «Törpüljön össze ez a minoritás, mely erőszakolni akarja a dolgokat».
Tárgyunkhoz képest csak röviden hozhatjuk emlékezetbe az egymást rohamosan felváltó események főbb pontjait.
Ilyenek a honvédelmi bizottmánynak mindinkább előtérbe nyomulása;* másrészt Majláth országbirónak, még mindig az egyezkedés érdekében, királyi helytartóvá neveztetése, melyet azonban ez a fennforgó körülmények közt nem fogadhatott el; az országgyűlésnek még nem feloszlatása, csak elnapolása decz. 1-éig, melyre kész volt az igazságügyminiszter (Deák) felelete, hogy ezt, az évi költségvetés letárgyalása előtt az 1848. IV. t.-cz. 6. §. értelmében tenni nem lehet; Moga tábornok helytállása, majd leköszönése, mely azonban őt, az első ágyú elsütése után, hadi törvényszéke előtt többé nem igazolhatá. A sukorói (pákozdi) «ütközet» s ezt követő 3 napi fegyverszünet, melyet Jellasics bán híres Flankenbewegungja kivitelére s Windischgrätz hghez csatlakozva, a lázongó Bécs ostromának erősbítésére használt fel, kész prédára hagyva itt utóhadát Roth és Filippovics gyülevész csapatait. Elfogott levelei nagy izgalomba hozták a közönséget, mint «bizonyítékai egy rég tervezett összeesküvésnek». A nádor eltávozása is, egy olyan hadműveleti tervnek vagy vázlatnak íróasztalán hátrahagyásával történt, mely az országnak minden oldalról megszállását, úgy mint később foganatba is vétetett, foglalá magában. Gróf Zichy Ödönnek a táborban elfogatása, kivégeztetése Görgei által. Okt. 2.* A b. Vay és a Récsey miniszterium kineveztetése, Batthyány ismételt lemondása után, ki még képviselői mandatumát is letéve, volt a közügyektől, melyeket a szélsőségek között minden oldalról elhagyatva vezérelni képtelennek mutatkozott, teljesen viszszavonulandó; Bécsben, hogy a Lamberg esete magára ne maradjon, gr. Latour osztrák hadügyminiszter holttestének lámpafőre huzatása, mely merényről Batthyányt bizonynyal igaztalanul vádolták s melynek oly gyászos emlékű megtorolása lett (okt. 6.) stb.
Tagjai valának: Kossuth, Pálfy János, Nyáry, Patay, Zsembery, Madarász, s a főrendek részéről Perényi Zs., gr. Esterházy Mikl., b. Jósika Mikl. Később még hozzá adattak: Mészáros, Szemere és Csányi. ( – 12.)
Formailag igazolva: Mein Leben und Wirken in Ungarn. 1848–49.
Ezt megelőzőleg Ferdinánd királylyal az országgyűlést (okt. 3.) végleg feloszlattatták, s az előbb rebellisnek bélyegzett horvát bánt ismét teljhatalmú királyi biztossá neveztették ki. Ezt e tisztében azonban már két hét mulva herczeg Windischgrätz váltotta fel. (Október 16-ki manifestum.) Válasz minderre, az országgyűlésnek, Kossuth szónoklata gyujtó hatása alatt, esküvel erősített határozata volt, hogy mindaddig együtt marad, míg a haza megmentve nem lesz.
Következett a schwechati ütközet (okt. 30.). Erős tanakodás után a felett, vajjon a magyar haderő, melynek csak az ország védelme képezi feladatát, átlépheti-e az osztrák határt, s támadólag léphet-e fel?
A trónváltozás, ú. m. Ferdinánd királynak lemondása és Ferencz József főhgnek (Olmütz, decz. 2.) a császári trónra emeltetése, mely Schwarzenberg hg. ellenjegyzésével adatott a népeknek és Európának tudtára, nem oldotta meg a válságot. Az országgyűlésnek ismételt feloszlatása, Kossuthnak és párthíveinek a nemzet zömétől külön választása s a lázadók és árulók büntetéseivel fenyegetése, nem tehetett nagy hatást s alig éleszthette fel a békebarátok reményeit. Életét, vagyonát kétes vállalatban koczkára tenni senki sem szereti, de annál kevésbbé, ha még ráadásul esetleg a honárulás bélyegét süthetik örökre homlokára. Ne moriare, mori. Ha már vesznünk kell, így okoskodának sokan, inkább rebellisekként érjen utól a fátum, semmint, esetleg egy díszes életpálya végén, jelen s utókor előtt honárulókká tegyen. Sokaknak önérzetét sértette az is, hogy őket, csakis mint Kossuth osztrákgyűlöletének vak eszközeit s személyes nagyravágyásának játékszereit állították a világ elé. Az ily föltevés ellen határozottan tiltakozók közt voltak Görgey s rokonérzelmű tiszttársai. Egy saját felelősségökre kiadott nyilatkozatban a haza önállósága s szentesített törvényei köteles védelmét tűzték ki zászlajokra; vétve bár az általánosságban elfogadott szabály ellen, mely szerint a katona nem politizál, hanem vak engedelmességgel kötelességet teljesít. Forradalmi vagy parlamenti hadseregnél, minő a mi honvédségünk is volt, ez a szabály mindig kivételt fog szenvedni, s egészen más szemmel követeli megitéltetését. A Kossuth és Görgey közti bizalmatlanságot, mely utoljára tán rivalitássá is fajult, sokan már ez időponttól datálják, mely azonban a hadvezérnél, ha egyáltalában feltehető, mindenesetre csak sokkal későbbi keletű lehet. Merőben költöttnek kell tartanunk azt a mendemondát, mely egyszer Görgeyvel, máskor Klapkával egy magyar brumaire 18-dika színrehozatalát, a magával tehetetlen debreczeni országgyűlésnek karhatalommal szétugrasztását játszatja el, vagyis az erre való készséget egy határozottan tett ajánlatban tünteti fel. Erre sem egyik, sem másik félnek szüksége nem volt. Mindenki érezte ugyan, hogy mihelyt egyszer nyilt forradalmi térre szoríttatunk, a mozgalom vezetésére egy sokfejű testület nem alkalmatos, hanem csak egy-két személyből álló diktatura; Kossuth azonban biztosabbnak vélte egy mindig hajlékonyabbá váló, számban bár megfogyott, de, mint mondá, istennek hála, «meg is tisztult», s jelképileg még mindig a nemzet souverainitását mutató országgyűléssel osztani meg a történtek s történendők felelősségét. A fölvetett eshetőségek közül, ú. m. 1. bevárni az ellenséget s csak az ülésterembe berontó szuronyok hatalma elől hátrálni, vagy 2. szétoszolni egy ünnepélyes óvással, vagy 3. itthagyva a fővárost, más biztosabb helyre tenni át üléseit: Kossuth ez utóbbit pártolá, Deák ellenében; s így előre látható volt, hogy a többség, ha kenyértörésre kerül a dolog, ez utóbbira fogja határozni magát. Hiszen még egy jó fogás, rendes kisegítője minden forradalmi parlamentnek, rendelkezésre állott: az epuratio. Kilökni akár tömegesen, akár egyenként a nehézkeseket, tovább kormányozni a hajlékony kisebbséggel, megerősítni ezt, ha kell, az üres helyek betöltésével, biztosra vehető új választások útján.
180. GRÓF ZICHY ÖDÖN.
(Kriehuber 1849-iki kőnyomata után. Barabás Miklós gyűjteményéből.)
