II.
II.
Kétségtelen, hogy Thököly Apaty fenyegetése miatt csupán a fegyverszünet megkötésére merészelte felhatalmazni Szalayt. Lehetséges, hogy Szalaynak Thököly személyes igényeire vonatkozó utasításai is voltak, különben már azon körülmény is, hogy Szalay megbízó levele egyedűl Thököly aláírásával volt ellátva,* fölkeltette az udvar érdeklődését az ifjú vezér szándékai és helyzete iránt. Óhajtották az udvari körök, hogy Szalay távozása után a fölkelők részéről Thököly küldetnék Bécsbe a béketárgyalások megindítása végett. Úgy gondolták, hogy vele igen simán folynának az alkudozások, mert atyai öröksége nagy részének visszaadása hatással volna magatartására. De az udvar nem ragaszkodott e kívánsághoz, mivel ismerte Thököly helyzetét és tudta, hogy nem jöhet Bécsbe.* Mégis bizonyos, hogy Thököly jól volt értesűlve a császáriak hangulatáról, tudván azt, hogy atyai örökségére nézve kedvező válaszra számíthat, ha a béke ügyében némi buzgalmat fejt ki. Vegyük még e csábító reményhez azon tényt, hogy Thököly ez idő tájt már megkérte Zrinyi Ilona kezét. I. Rákóczi Ferencz özvegye nem válaszolt tagadólag, de nem akarván még saját és gyermekei sorsát a kurucz vezér szerencséjéhez kötni, egyelőre a béke megkötéséig és Thököly hazájába való visszatéréséig kívánta elhalasztani a házasságot.*
Giustiniani 1678 decz. 11-iki dispacciója említi ezt.
Az 1678 decz. 18-iki dispaccioban ezeket olvassuk: S’č mostrato desiderio, che fosse destinato il Tecle uno de loro Generali, come quello, ch’hŕ maggior interesse in questi aggiustamenti per la promessa, che si gli fa che restituerle trecento mille fiorini de beni confiscati, vivendo il Patre nel regno, ma l’etŕ sua et il sospetto, che possono concepire gl’ Ungheri, ch’anteponghi l’interesse particolare al loro, facevano dubitare, non acconsentirono con tanta facilitŕ a spedirlo a questa corte, per un maneggio di tanta importanza; oltre che lo consideravan troppo attaccato al Principe di Trans. per darle un tale maneggio.
HORVÁTH MIHÁLY derítette ki Thököly egy 1679-iki leveléből, hogy a házasságígéret 1679 elején már megtörtént. (Zrínyi Ilona életrajza 1369. 20. l.) A levélböl idézett szavak eléggé igazolják HORVÁTH állítását, ellenben azon másik érve, hogy Thököly «már ekkor visszaküldötte volt Teleki Mihály menyecske leányának, özvegy Apafy Miklósnénak a jegygyűrűt, melyet vele az apa fortélyoskodása váltatott», semmit sem bizonyít, mivel HORVÁTH nem tudhatta biztosan, hogy a jegygyűrű visszaküldése mikor történt. Révérendnak 1679 január 12-én Telekihez írt leveléből kivehető, hogy Apafy Miklós 1679 elején halt meg, már pedig a jegygyűrű visszaküldése nem történhetett rögtön a haláleset után. (Révérend levele a marosvásárhelyi Teleki-levéltárban.)
A békétől tehát sokat várhatott Thököly 1679 elején, ellenben a háború folytatásától, úgy látszott, hogy nagyon keveset. Újév táján a lengyel segédcsapatok lázongtak, sőt a hónapok óta ki nem fizetett zsold miatt Bohamot megöléssel fenyegették.* E zendülés elég világos előjele volt a kuruczokra nézve annyira fontos csapatok felbomlásának. Ha így mérlegeljük a háború és béke előnyeit Thököly szerencséjére nézve, valószinűnek fog tetszeni történetíróink azon feltevése, hogy Thököly a fegyverszünet alatt igen kívánta a békét s még katholikussá is akart lenni, hogy hamarább nőül vehesse Zrinyi Ilonát.*
A bujdosók Apafyhoz Debreczen január 3. (Török-Magyarkori államokmánytár VI. 31. l.)
SZALAY V. 187. l. «úgy látszikkal» kíséri a Wagnerből átvett feltevést, vagyis nem igen kételkedett Thököly említett szándékában. Általában sok helyreigazításra szorúl mindaz, mit történetíróink az 1679-iki sopronyi értekezletről mondanak. Szalay Pál nem volt ily értekezleten, a fegyverszűnet után közvetlenül a fölkelők részéről nem is küldettek követek az udvarhoz. Az értekezlet alkalmából említett adóleszállítás és közjogi engedmények az 1678-iki conferentián határoztattak el. És így valószinű, hogy a sopronyi értekezlet nem is történt meg, hanem az 1678-iki bécsi conferentiából és Szalay Pál bécsi küldetéséből combinálták ki azt történetíróink pontatlan források nyomán.
Történeti hagyománynyal van itt dolgunk, melynek keletkezését kell ismernünk, hogy kivehessük belőle az igazságot.
Nem ismerjük Thököly azon követeléseit, melyeket ekkortájt talán közvetlenűl az udvarral, vagy esetleg Leslievel közölt. De később formulázott kívánságaiból biztosan következtethetjük, hogy nem csupán jószágainak visszaadását kívánta, hanem a fenyegető erdélyi veszteségek pótlását is. Már e követelés lehetetlenné tette az egyezményt, mert az udvar ekkor még magyarországi jószágainak teljes viszszaadására is nehezen határozta volna el magát. De még ha az udvar készséggel teljesíti is e kívánalmakat, Thököly még mindig többet követelt volna.
A bujdosók korának benyomásai határozták meg nagyravágyása irányát. Bethlen utódja, a Thököly család hagyományainak örököse, nem kaphatott örömmel az első kinálkozó alkalmon, hogy hűségre térjen dicsőség nélkül és a protestantismus jogainak cserbenhagyásával. És bár a politikai helyzet pillanatnyira elborúlt, nem kell hinnünk, hogy Thököly elcsüggedt volna. Még igen fiatal volt, pedig érettebb korában is a legnagyobb csapások után folyvást felujultak reményei. De bár alapjában a török segítségtől várta minden reménye teljesítését, egy neme a korán kifejlett életbölcseségnek és a hagyományos politikai módszerek tudatos utánzása arra ösztönözték, hogy a nyugati szomszéddal is keresse az összeköttetést. Tudta, hogy Apafy haragját még akkor sem csillapítja le, ha Szalayt csak a fegyverszünet megkötésére hatalmazza fel. De magára vette a gyűlölséget, nem csupán a fegyverszűnetre szorúlt hadak kedvéért, hanem azért is, mivel a saját előmenetelére és az ügy jövőjére nézve végzetes hibának tartotta volna az oly magatartást, mely őt a békíthetetlen vezér színében tűnteti föl. Nem akarta elzárni a Bécstől hozzá vezető útat. Úgy látszik, hogy akkor sokat is várt az udvar engedékenységétől. De midőn Debreczenbe érve megtudta, hogy Szalay kérelmére a Leslietől követelt három várat sem akarták a bujdosók birtokában hagyni, s hogy a templomok visszaadását is megtagadták, a «német csalárdságot» emlegette és nem is gondolt arra, hogy ily engedmények kedvéért szembe szálljon Apafy haragjával.* Még sem kerűlhetett ki bizonyos ellenkezést Apafyval. A hadak jóvoltáért, de Bécsben szerzett jó hírének fentartása végett is azon volt Thököly, hogy a fegyverszünet pontjai végrehajtassanak. Apafy ellenben megparancsolta a hadaknak, hogy együtt maradjanak Debreczen körül és ne merészeljenek a némettől átengedett szállásokra költözni. Thököly hiában fejtegette a bihari szállásolás nyomorúságát, Apafy nem engedett, mert attól tartott, hogy Beregből és Ungból a katonák át fognak szökdösni a császáriakhoz.*
Levelét Telekihez Leszes 1679 január 31. (Levelek 31. l.) Úgy hiszszük, hogy e levélben őszinte az udvar iránt érzett bizalmatlanság kifejezése.
A bujdosók idézett levelét január 3-áról a Török-Magyarkori Államokmánytárban, továbbá a bujdosók január 13-iki levelét (Bújdosók Levéltára 91. l.) és Thököly Imre leveleit Telekihez decz. 11 és 16-áról (Levelek 29, 30. l.)
65. NAGYBÁNYA.
Már ez ellenkezés is a béke őszinte hívének tűntette föl Thökölyt. Ehhez járúlt még Wesselényi Pál föllépése. A bujdosók választott generalisa Teleki előtt kénytelen volt meghátrálni, de Thökölynek nem akarta átengedni tisztét. Nem merte Thökölyt háborgatni szerencsés hadi útjában a bányavárosok felé, de a fegyverszűnet után reá nézve is megváltozott a helyzet. Nem mondhatni, hogy Wesselényi konok ellensége volt a békének, sőt úgy hiszszük, hogy pártolta volna a fegyverszűnetet, ha véletlenűl Thököly ellenzi azt. De most hasznára akarta fordítani az erdélyi udvar elégűletlenségét Thökölyvel, elhagyta Hadadot és a bujdosók hozzá szító részével Nagybányára tört, megszegvén a fegyverszűnetet.
Ekkor hirdették mindenütt, hogy Thököly nagyon szeretne békét kötni, de Wesselényi és Apafy miatt nem teheti.
Németországi lapok is hirdették ezt azon hozzátétellel, hogy Thököly Zrínyi Ilona kedvéért kívánja a békét.* Későbbi toldás lehet az, hogy Thököly ekkor katholikussá akart lenni, csakhogy az udvart megnyerje házassági terve részére. Mi kétkedünk abban, hogy Szalay Pál általában alkudozott volna az udvarral a házasság ügyében, de annyi bizonyos, hogy Thököly katholizáló szándékairól nem értesítette a bécsieket. Nem is, értesíthette, Thököly nem ragaszkodott kétségbeesett makacssággal a házassági terv rögtöni kiviteléhez; nyugodtan halasztotta azt jobb időkre, midőn az udvarral szemben kedvezőbb helyzetben lévén, eloszlathatja Rákócziné aggályait jövőjük bizonytalansága iránt.* Most is jó részt Zrínyi Ilona kedvéért mutatta magát békülékenynek és Leslievel jó ideig folytatta a barátságos érintkezést a békülés komoly szándéka nélkül. De kivált Wesselényi kitörése óta igen kényelmetlenné vált helyzete. Teleki Wesselényi támogatása által seregétől akarta megfosztani Thökölyt, hogy meghiusítsa alkudozásait a császáriakkal.* Thököly jól tudta, hogy Teleki nélkül nem boldogúlhat versenytársa ellenében, és most szükségesnek látta visszahódítani Teleki és Apafy kegyét. Engedve Apafy parancsának, január közepe táján Erdélybe utazott, de elutazása előtt udvariasan értesítette Lesliet, hogy miért volt kénytelen eltávozni Debreczenből, s hogy kit jelölt ki helyettesének.*
L. Gyürky Pál levelét gr. Forgách Ádámhoz Kassa 1679. január 2. (Forgách Levéltár N. Múz.) és Relationis Historicae Autumnalis continuatio 1679, 11. l. Thököly békét akar – beszéli e hirlap – absonderlich weil er mit des Fürsten in Siebenbürgen Fräulein Tochter in Heuraths Tractaten stehe und deswegen den Vergleich stark treibe in Hoffnung, da durch seine confiscirte Guther wieder in Possess zu bekommen: Der Wesselini aber wäre gesonnen zu Erhaltung ihrer Libertät und Lands-Freiheit den Krieg fortzusetzen. A Das Verwirrte Königreich Hungarn czímű munka többnyire az idézett frankfurti Relatiók híreiből van összeszerkesztve.
Thököly levele Zrínyi Ilonához Kálló jun. z6. és Zrínyi Ilona válasza. Munkács, julius 2. (Lymbus O. L.) E levelekben mind a ketten a megkötendő békére és Thököly hazájába való visszatérésére hivatkoznak oly szavakban, melyekből kivehető, hogy miért oly fontos reájok nézve «a békességes idö» visszatérése.
Gyürky Pál írja Forgács Ádámnak Kassán 1679, január 16-án: «Teleki felől pedig s Wesselényi Pál felöl azt értem, hogy sokakat magok mellé attrahálván, ez elkezdett úton csak érteni sem akarják a békességet, sőt Thököly Imre uramra valóban neheztelnek». (Forgách lvtár.)
Kriegsregistratur 1679: von Leslie vom 23. Januar 1679 schliesst bei ein Schreiben von Grf. Tökeli, dass er von Abaffy in Siebenbürgen citirt worden, der anhero geschickte Gesandte Ladislaus (Vajdát érti) werde erscheinen, wollte in seiner Abwesenheit den Paul Ubris bestellen, welcher inzwischeu mit ihme Leslie die Vorfallenheit des Armistitii hehandeln werde.
66 THÖKÖLY IMRE ARCKÉPE.
Valószínűen együtt utazott vele Erdélybe gróf Zrínyi János Antal is. Zrínyi Péter fia az udvar felügyelete alatt nevelkedvén, a császári hadseregben vállalt szolgálatot. Hűséggel és vitézséggel akarta kinyerni az udvar tetszését, hogy rangban előbbre haladjon, s hogy az atyai örökséget visszaszerezze. Kevés sikere volt igyekezetének. Magas, szőkehajú, kerekarcú ifjú volt, kinek szép vonásain némi komorság volt észrevehető.* 1678 nyarán nénje látogatására Magyarországba érkezett. Midőn a kuruczok a bányavárosok felől visszavonúltak, valószínűen nénjének egyik fenyegetett várából értékes holmikat akart vitetni biztosabb helyre. Leslietől fedezetet kért, de a tábornok a vállalat kis ideig való elhalasztását tanácsolta, mivel nem bírt elegendő fedezetet adni. Zrínyi szégyelte volna az elhalasztást. Mint rendesen a császári tisztek, ő is csőcseléknek, disznópásztoroknak nevezte a kuruczokat és nem akart félelmet mutatni ily haddal szemben. Útközben azonban körűlvette egy ötszáz főnyi kuruczcsapat, mely legyőzvén a jóval gyengébb kíséretet, felprédálta a Zrínyire bízott kincseket és őt magát fogolylyá tette.* Thököly kivétette Zrínyit durva őrzői kezéből, magához hozatta és mindent elkövetett, hogy minél vígabban múljanak el az úri fogoly napjai, s hogy minél hamarább haza térhessen. Így lekötelezte maga iránt Zrínyit, ki megígérte, hogy tudósításokat fog neki küldeni az udvarból, de még inkább lekötelezte Zrínyi Ilonát, ki nem bírt eléggé hálálkodni Thökölynek az öcscse iránt mutatott jó indulatáért.* Szerelmesek szokása a testvér barátságát keresni, de 1679 júliusa körűl úgy látszott, hogy Thököly hűtlen lesz Zrínyi Ilonához és hogy egy másik házasság tervével foglalkozik. 1679 elején ugyanis Teleki Mihály veje meghalt és a tanácsúr Thökölyt szemelte ki özvegygyé lett leánya második férjének.
S. C. levele Zrínyi Ilonához 1678, junius 20, Ungvár (O. L. Lymbus). A levél az akkor Erdélybe vetődött ál Zrínyiről szól, kinek külseje állitólag hasonlított a valódi Zrinyiéhez. Giustiniani 1628 május 8-iki dispacciója mondja róla: «di bellissimo aspetto, má che ritiene nel volto qualche cosa di funesto.
A fentebbiekre nézve l. Horváth Mihály «Zrínyi Ilona életrajzar» 26. l. jegyzet, Ukmár György 1678, november 10-iki és Kenecsey Ferencz, decz. 10-iki leveleit Gr. Forgách Ádámhoz, (Forgách levéltár), végűl Leslie levelét Zrínyi Ilonához, Kassa, 1678, decz. 16. (O. L. Lymbus).
L. Thököly és Zrínyi Ilona imént idézett leveleit és a «Prothocollum ueber das bei Ihr. Excell. (Titl.) Herrn Hofkanzler gehaltene Examen des Grafen Zrini, in Prag den 20. Mai; Ao. 1680, 7ma antemeridiana usque ad nonam» czímű iratot, melyet a bécsi állami levéltár eredetije után Csuday Jenő közölt a «Zrínyiek a magyar történelemben. 1566–1704. Szombathely 1884» czímű munkájának függelékében.
67. ZRÍNYI JÁNOS ALÁIRÁSA.
Thököly vagyona és grófi rangja emelte volna a Teleki ház fényét, de különösen az imént elmúlt év tapasztalatai tették e házasságot kivánatossá Telekire nézve. Wesselényi Pált régóta nem szerette és 1678-ban Thökölyben is csalódott, kitől mégis több erdélyi hazafiságot várt volna. Teleki azért e házasság által a saját és Apafy szerencséjéhez akarta kötni Thököly érdekeit, hogy így annál könnyebben érje el czéljait a bujdosók segélyével. Thökölynek nem tetszett a házassági terv, mert ő is az erdélyi arisztokratia szokásos megvetésével tekintett Teleki származására; de úgy viselte magát, mintha valóban nőűl akarná venni Teleki Annát és talán csak a gyászév leteltére látszott várakozni, mert kivált 1679 júliusa körűl nagy szüksége volt Teleki jó indulatára.*
Deák Farkas a Thököly Imre leveleihez írt előszó X. lapján azt állítja, hogy Thököly és Teleki Anna eljegyzésének története, mint azt Bethlen és Cserei nyomán történetíróink elbeszélik, teljesen valótlan. «Az ünnepélyes megkérésnek, eljegyzésnek és gyűrű-visszaküldésnek legkisebb nyomára sem lehet akadni.» mondja Deák Farkas. Szerinte az egész mende-mondát Teleki ellenségei költötték s csupán annyi valóság lehet abban, hogy Thököly igen élénken udvarolt a szép, fiatal özvegynek. Igaza van Deák Farkasnak, midőn helyteleníti történetíróink eljárását, kik egyszerűen átveszik Bethlen elbeszélését és így az eljegyzés felbomlását tűntetik fel a Teleki és Thököly viszálya egyedüli okának. De másrészt annak alapján, hogy az eljegyzés történetének nincsen nyoma Thököly naplójában és leveleiben, még nem szabd elvetnünk a hagyományt. A Bethlentől említett részletekre nem helyezünk súlyt, de azok a tények, hogy Teleki nőül akarta adni leányát Thökölynek, hogy Thököly hajlandónak mutatta magát a házasságra, s hogy végre még sem akarta nőül venni Teleki Annát, már magokban is igen valószinűek, de egészen kétségtelenek lesznek, ha Cserei és Bethlen előadását egybe vetjük más kortársak tudósításai val. A Révérendtól vagy Akákiától készített franczia jelentés, melyet Petrovics másolt le gyüjteménye IV. kötete számára, szintén kiemeli, hogy Thököly nem akarta elvenni Teleki leányát, s így nem engesztelte Teleki haragját. Szirmay András Dissertatio de motibus sui temporis czímű kéziratának (2549 F. l. N. Múzeum) 138. lapján olvasható: Thökölius . . . Telekii, cujus filiam simulate ambiebat. A 143. lapon Szirmay megjegyzi, hogy jobb lett volna, si Thökölius. favorem Michaelis Teleki de Szék Transylvanorum Dictatoris ducta ejusdem filia pignoratus fuisset.» Végre a bécsi állami levéltár Turcicai közt az 1679 sept. 27–1680, jan. 28-ig történtekről szóló tudósításokban ezeket olvassuk: der Teleki suche seine Tochter dem Tekeli zu geben, der Unterschidt zwischen Ihnen wehre, dass der Tekeli von guetem Geschlecht, der Teleki aber geringes Herkommens seye. Mi a fentiekben Bethlen, Szirmay és a Turcica értesítése után indultunk,. Apafy Miklós halála idejének és az. 1679-iki helyzetnek tekintetbe vételével.
Már ez év elején magokhoz ragadták az erdélyiek a bujdosók hadi és diplomatiai ügyeinek vezetését. Nem akarták megengedni, hogy Thököly szedje le harczi munkájának gyümölcseit, de ők nem átallották felhasználni az általa teremtett helyzetet az alkudozások megindítására. Vajda Lászlónak, az erdélyi követnek bécsi útjait, Apafynak az udvarral folytatott alkudozásait, szóval a hosszasan elhúzódó tárgyalásokat nem akarjuk itt részletesen elbeszélni. Csupán az alkudozó felek szempontjait akarjuk ismertetni.
Apafy és Teleki alapjában óhajtották a békét. Nem mellőzhetjük hallgatással, hogy apróbb előnyöket is vártak a szabályos állapotok visszatérésétől.
A szathmári őrség kirohanásai a Szilágyságba és Kővár vidékére, a mármarosi só kivitelének megnehezítése, a debreczeniek károsítása a zavargások alatt Apafyra nézve nem voltak oly közönbös bajok, hogy azoknak orvoslásáért ne fáradott volna.* A protestans fejedelem kötelességeit is átérezte, de bizonyára megengedte volna Thökölynek is az alkudozást, ha pusztán a protestansok jogait akarta volna biztosítani. Apafy azonban területe növelését is óhajtotta és szerette volna óhaját valósítani még most, mielőtt a török segítség Magyarországba érkezik, mert félt e segítség utóbajaitól.* Az udvar gyanakodva fogadta Apafy közvetitő ajánlatát, mert tudta hogy a fejedelem a porta engedélye nélkűl nem alkudozhatik, s hogy ez engedély árát a császárnak kellene megadnia.* Pedig a nymvegeni béke után az udvar erősebbnek érezte magát Magyarországgal szemben. Ha Szalay a bujdosók teljhatalmával ellátva visszatér is esetleg Bécsbe, itt újra csak a bécsi conferentia határozatait közölték volna vele és Apafyval szemben az udvar ez állásponthoz még inkább ragaszkodott. Így nem is kerültek sorra a tulajdonképeni tárgyalások, hanem hónapok teltek el előzetes kérdések vitatásával.
Instructio pro generoso Ladislao Vajda . . . 1679, apr. 17. (Bujdosók levéltára, 185. l.)
Relatio Celsissimo Principe Transilvaniae reducis Ablegati 1679, Junii 19. Interim mallet et svaderet – írja a jelentés szerzője – Sua Celsitudo Principalis ut per Tractam finiretur negotium, ne omnes incideremus in manus Turcarum. (Lymbus O. 132. O. L.)
Az 1679 május 28-iki dispaccio beszéli a Bécsbe érkezett erdélyi követről, hogy s’e fatto partire immediamente havendovi non voluto alcun negotio con esso, mivel tudták, hogy a török részéről jön – mondja Giustiniani.
A bujdosók főbbjei szerették volna a döntést siettetni. Nem kívánták ugyan-minden áron a békét, de elégületlenek voltak Erdélylyel, a törökkel, a lengyellel, a francziával és bár a moszkvai czár követküldése a portára felujította reményeiket, a hosszas és eredménytelen küzdés miatt mégis oly nyugtalanságot s részben oly kimerűltséget éreztek, hogy engedtek volna régi követeléseikből, ha az udvarral önállóan alkudozhatnak, sőt így is néhányan igénybe akarták venni az 1678-ban kihirdetett amnestia jótéteményeit.*
A föntiekre nézve Relatio Celsissimo Principe Transilvaniae reducis Ablegati id. h. «Pacem porro et Rebelles omnes – mondja a Relatio – et ipse Princeps anhelant, saepe dicendo utinam jam tandem fieret pax». Később azt mondja, hogy Rebellium maxima spes est, quod Poloni non conveniunt cum Moscovitis, in armis assumendis contra Turcas, imo pro certo affirmant Moscovitam Ablegatum esse in Porta Ottomanica pro concludenda pace. Szalay Pál 1678-ban folyamodott eperjesi háza és az ahhoz tartozó telkek visszaadásáért, mint a követségére vonatkozó iratokból látszik (id. h.).
Az utóbbiak közé tartoztak Szalay Pál és Klobusiczky Pál. Veszedelmes példájoktól, vagy épen izgatásaiktól annyira félt Apafy, hogy elzáratta őket. Nem Teleki indítványozta elfogatásukat, de midőn észrevette, hogy az udvar nem Erdélylyel akarja megkötni a békét s hogy egyenként szeretné hűségre téríteni a fölkelőket, a foglyok kibocsátását határozottan ellenezte.*
Teleki levele Apafyhoz Szent Péter junius 30. (Tunyogi Gyűjtemény). Itt fejtegeti, hogy miért «vontatja az német az tractára való alkalmatosságot»; – «hogy az magyarokat per partes vihesse vissza» – mondja egyebek közt Teleki. Majd kiemeli, hogy «Szalai Pál és Klobusiczky megfogatásoknak első gondolója, javalója nem voltam». «De» – így folytatja később – »már ebben lévén dolguk, elbocsátásukat semmiképen nem javallom». Az elfogatások aprilisben történhettek, mivel Giustiniani először az april 30-iki dispaccióban említi azokat. Hoffmann, Leopold követe a portán, azt hitte, hogy Apafy Thökölyt fogatta el. (Junius 7-iki jelentés Turcica.)
Thököly Erdélybe érkezése óta szabadúlni akart a gyanútól, mintha Szalay Pál mindenben az ő megbízása szerint járt volna el. «Kiki az maga hadáról dézmáljon» írta Telekinek, midőn bécsi követe ellen föllobbant Apafy haragja.* De később nyugtalanítá híveinek sorsa. Jól tudta, hogy nehezen nyílik a fogarasi börtön zárja és kérte Telekit, hogy «tegyen jót vélek, mert ide vesznek».* Nem koczkáztatott semmit, midőn e kéréssel Telekihez fordúlt; őt már ekkor kevésbé terhelte az erdélyiek gyanúja s kivált Telekinél rendben volt minden dolga. Ez oldalról biztosítva lévén, nyugodtabban utazott a bujdosók julius huszadika körűl tartott krasznai gyűlésére, melyben Erdély részéről Teleki Mihály és Rhédey Ferencz is részt vettek. A gyülésnek legfontosabb eredménye az volt, hogy Apafy részéről Thököly Imre küldetett a bujdosók közé «főgeneralis képének».*
Levelek 31. l.
U. o. 39. l.
A krasznai gyűlésre nézve l. Levelek 36., 39. ll. és Bujdosók Levéltára 99., 189. és 190. ll.
68. RHÉDEY FERENCZ ALÁIRÁSA.
De rögtön a krasznai gyűlés után «az jó Pál uram» mint Thököly nevezte Wesselényit, csorbítani igyekezett Thököly új méltóságát. A nagybányai kaland után Wesselényit a megindított béketárgyalások miatt visszahívták Erdélybe és Teleki Ispán Ferenczre bízta a Biharban szállásolt hadakra való gondviselést. Ispánnal könnyen bántak a váradí törökök, a katonák sokat szenvedtek s különösen a mezei hadakhoz tartozók, mert a végbelieknek aránylag biztosabb szállásaik voltak és ügyesebb hadnagyok vezetése alatt könnyebben is tudtak zsákmányt szerezni magoknak. Jelentékenyen megfogytak a mezei hadak egy idő óta; a labancz, a török s a jobbágyság egyaránt öldöste a kisebb csapatokban lézengőket. Ép a krasznai gyűlés kezdete táján újra kiszorította őket a török szállásaikból. «Nem volna oly szív, ki meg nem esnék s nem szomorkodnék rajtunk» – így panaszkodtak – «feleségünket, apró gyermekinket, a kinek vagyon, lóháton hordozzuk kevés portékáinkkal együtt». Vezért kivántak, ki anyagilag támogatná őket, kinek a váradi török előtt nagyobb tekintélye volna s ki erélyes kézzel rendezné ügyeiket. Nem voltak megelégedve a krasznai gyűlés határozatával. Úgy látszik, hogy a vezér, kit ők kívántak, maga is ajánlkozott a hozzájuk menetelre. Elég az, hogy julius 28-án, a mezei hadaktól küldött lovasok Zsibóról a margitai táborba kisérték Wesselényi Pált, ki Apafyval el akarta hitetni, hogy «kedve és akarata ellen» vitték Margitára vezérnek. A mezei hadakon kívül a végbeliek közül a kállaiak, továbbá az Abauj és Zemplén vármegyék zászlói alatt levő nemesség is Wesselényi körűl csoportosúltak. Wesselényi hívei nem merték egyenesen visszautasítani az új főgenerális «képét». De nem szerették volna magokat közvetlenűl Thököly alá rendelni, hanem azt akarták, hogy Wesselényi hatáskörének önállóságát ne érintse Thököly hivatala. Bár egyelőre színleg elismerték a krasznai választást, mégis jól látta Thököly, hogy kívánságaikat teljesítve, tulajdonkép csak a végbeliek egy részének generálisává lesz. Az 1677-ki hadjárat alatt megelégedett e méltósággal, de azóta változtak a viszonyok.
Nem csupán Thökölyt sértette Wesselényi váratlan kivonúlása. A nagybányai kalandot elnézte Apafy Wesselényinek, de most megtorlásra gondolt, arra hivatkozván, hogy Wesselényi erdélyi úr s mivel engedély nélkül távozott az országból, megszegte az erdélyi törvényt. Apafy arra, gondolt, hogy Hadadba országos őrséget vitet s hogy Wesselényit katonai erővel fékezi meg. Úgy látszik, hogy eleintén Thököly is helyeselte az erőszakos rendszabályokat. De Wesselényi Margitától Kőrös-Ladányig húzódott a attól tartottak Erdélyben, hogy átkelve a Tiszán, a császári kegyelmet fogja kérni, ha családját és vagyonát az erdélyiek nem kímélik. A legjobb esetben is véres összeütközéstől lehetett félni. Azért valószínűen a Teleki tanácsára meghagyta Apafy Thökölynek, hogy óvakodjék az erőszaktól, vesztegesse inkább Wesselényi híveit s általában igyekezzék szép szerével boldogúlni. A feladat nehéz volt, mert Wesselényi számíthatott seregének hűségére.
E ragaszkodásnak jó részt személyes okai voltak. Wesselényi régóta táborozott a hadakkal, «jó lélekkel csak meg kell vallanunk – mondották ezek – «hogy mi velünk sokat szenvedett, nyomorgott ő nagysága, s minket sok búsulásával s költségével tartogatott, oltalmazott». Úgy látszik, hogy mindig igen kiméletesen bánt velök a szükséges fegyelem ártalmára is, mivel kezdettől fogva féltenie kellett hatalmát idegen befolyástól. Végre a hadak felfogása szerint Wesselényit a hosszas tapasztalás különösen képesítette arra, hogy a váradi törökkel szemben védelmezze őket. Ellenben Thökölyt nem régóta ismerték és. nem bírták megkedvelni. Thököly szoros fegyelmet tartott, igen szeretetreméltó tudott lenni az ügyes és szükséges. tisztek iránt, kivált ha még nem voltak teljesen megnyerve részére, de ha nem használt a szép szó, ha büszkesége sértődött, nehéz volt haragját elviselni. A huszonkét éves vezér szertelen önérzete különösen az élemedett és saját tapasztaltságokat sokra becsülő tisztek és nemesek köreiben keltett visszatetszést. Általában még nem bíztak eléggé ügyességében s mivel lutheranus volt, szándékai tisztaságában sem.
De nem csupán a személyek ügye választotta el Wesselényi és Thököly táborát. Thököly Erdély nevében követelte a fővezérséget s így neki is jutott rész a gyülöletből, melyet a bujdosók éreztek ekkor az erdélyi politika vezetői ellen. Apafy nem segíti a bujdosókat és mások segítségét sem bírja nekik megszerezni, nem akar szállást adni nekik Erdélyben és a bihari szállásokat sem tudja biztosítani számokra, nem bír részökre kedvezményeket kivívni az udvarral megindított alkudozás útján és még sem akarja megengedni, hogy a bujdosók magok alkudozzanak, sőt börtönözteti azokat, kik arra törekednek. Tulajdonkép mit akar velünk Apafy? – kérdezgették a mezei hadak és a nemesség, kik leginkább felfogták a méltatlanságot, vagy leginkább sínylették annak következményeit. Apafyék «az mi vérünkkel kereskednek», mondogatták Wesselényi táborában. Jól tudták, hogy Wesselényi is kénytelen lesz alkalmazkodni Erdélyhez, de mégis ragaszkodtak régi vezérökhöz, kit az erdélyi udvar gyanúja a csatári gyűléstől fogva szakadatlanúl s Béldi futása óta még élénkebben üldözött.
Thököly augusztus 20-án a végbeliek élén Berettyó-Újfalu körűl a bocsi mezőn találkozott Wesselényi Pál táborával. A krasznai gyűlés határozata értelmében engedelmességre intvén a hadakat, fölhívta Wesselényit, hogy kövesse őt Túrra. Thököly arra számított, hogy Túron könnyebben gyarapíthatja seregét a Tiszán túl barangoló és hozzá szító hadakkal, ellenben Wesselényi a költözés közben hadainak oszlása által gyengülni fog. De a mezei hadak és a nemesség nem akartak Túrra menni. Sejtették, hogy mire czéloz Thököly; nem akarták elhagyni Wesselényit s különben is attól tartván, hogy Thököly át fogja vezetni őket a Tiszán az ellenség földére, előbb szállásokat követeltek, mert nem szerettek volna kalandokra indulni, míg otthonjuk nem volt biztositva. Thökölyt az ellenkezés kihozta sodrából, rútul fenyegette és szidalmazta Wesselényi híveit. Ezek most kereken megtagadták az engedelmességet. «Lelkünkre behatott fájdalmunkat» – írták Apafynak – «vegye kegyelmes füleiben s ne terheljen tovább bennünket Thököly uram személyével, sem fizetett szolgái, sem annál inkább jobbágyi nem lévén, törvénytelen, erőszakos generalist szabadságunk ellen, valahová tészen Nagyságod bennünket, Isten minket úgy segéljen, be nem veszünk s nem agnoscálunk. » Thököly türtőztette magát.
Kezében volt Apafy titkos parancsa, mely felhatalmazta, hogy fogassa el erőszakkal Wesselényit, ha a mezei hadak önkényt nem akarnák Erdélybe küldeni. Várt a jó alkalomra, hogy a parancsot vérontás nélkül teljesíthesse. Átköltözött Túrra s ott megerősödvén, september 4.-én fölverte Wesselényi kismarjai táborát s a menekülő vezért néhány főbb hívével elfogatta. Erdélybe akarta kísértetni a foglyokat, de Toti körűl kiszabadították őket Wesselényi emberei. Most újra kezdődött az üldözés, Thököly még kétszer volt szemben Wesselényivel, de el nem foghatta s midőn ellenfele hadának nagy részét már az elpártolásra csábította, magának Wesselényinek elfogatására nem nagy súlyt helyezett. Végre Wesselényi a körülötte maradt gyalogsággal a Rézaljára menekűlt s ott a hegyes vidéken jó kalauzok vezetése alatt lappangván, egy ideig biztosságban volt, mert most senkinek sem volt kedve őt odáig követni. De ő maga megunta a bujdoklást, Erdélybe nem akart menni, azonban Thökölyhez folyamodott, hogy vegye maga mellé, hisz ő ezentúl jó egyetértésben kíván vele élni. Thököly örűlt, hogy a Wesselényi kísérőivel is erősítheti hadát és az előtte magát megalázó Wesselényi ellen többé nem volt kifogása.*
A fentiekre nézve 1. Bujdosók Levéltára 97–110. l. 270–270. l., Török-Magyarkori Államokmánytár VI. 64., 69. l. és Levelek 40–82. l., 84., 86., 182., 191–196. s 280. 11. A 182, lapon CL. sz. alatt közölt levél évnélkülinek van jelölve, de világos, hogy 1679 septemberében iratott. Ugyancsak 1679 septemberében iratott a 280. lapon XLV. sz. alatt közölt és évnélkülinek jelölt levél
Csak most fordíthatá teljes figyelmét a katonai helyzet fejleményeire. Boham csapatai még az év elején feloszolván, Tornát, Divényt és Szalánczot visszahódították a császáriak s a kuruczok hadviselése újra a kisebb és össze nem függő kalandok sorozatává lett. Ki kell emelnünk ezek közűl Józsának áprilisban történt selmeczbányai vállalatát. Az a tény, hogy Thököly múlt évi példáját kisebb csapatok is merik ismételni, a császáriak közt oly nyugtalanságot keltett, mely fontos tényezőjévé lett a következő hónapok történetének. Józsa föl nem prédálhatta volna a gazdag arany és ezüstbányái miatt legjelentékenyebb bányavárost, ha Strassoldo könnyelműségből nem gyengíti Selmeczbánya őrségét. Leopold azért meghagyta Leslienek, hogy mostanában a bányavárosok védelmét tekintse legfőbb feladatának.* De Józsa nem a magyar ügy jóvoltáért félemlítette meg a császáriakat. A hajdani plébános még az egyházat is kifosztotta és az elrablott egyházi kincseket kiváltás végett felajánlotta a selmeczieknek.* A rablófőnök nemsokára megunta a kuruczokat és a császáriak zsoldjára tért vissza.
Referat über die Gefahr sowohl der hung. Rebellen, als Türken Einfall in die hung. Bergstätten 26. Maji 1679 (bécsi kamarai levéltár). Selmeczről mondja a Referat: auch an sich selbsten vor allen andern Bergstätten, umb der reichsten Gold und Silberbergwerk höchst importirlichen . .; a császári parancsra nézve Extract kais. Schreibens an Gf. von Leslie Laxenburg 2. Juni 1679. (U. o.)
A Referat mellékletei közt Józsa levele a selmecziekhez.
E menekülés is mutatta, hogy a fölkelés hajója ingadozik. Thököly ekkortájt Petneházy Dávid megbízhatóságában is kételkedett és visszaszerzendő jószágaiból egy falut ígért a kuruczvezérnek, vagy utódainak, hogy «annál készebb szívvel kövesse kötelességét».* De mindenkinek nem ígérhetett falvakat; sikereket akart kivívni, hogy kitartásra bátorítsa a csüggedőket, s hogy a fölkelés hanyatló tekintélyét emelje. Bámulatos erélylyel összegyűjtvén a szétszórt csapatokat, octoberben fölgyújtatta Putnokot.* Onnan Jászberényre térve, november elsején meghallotta, hogy La Borde, a sárospataki parancsnok, a tokaji szüretre készűl. Rögtön útnak indúlt vagy kétezer végbelivel, éjjel sem pihenve a legnagyobb gyorsasággal költözött nagy patakokon és a kiáradt Sajón át. Három katonája a vízbe fuladt, de ez csekélység volt azon előnyhöz képest, hogy már november 3-án virradta előtt a Szikszó melletti Újfalu nevű szőlőhegyek felett lesbe állíthatta seregét. Itt tudta meg, hogy La Borde a Hernád partján táborozik Dobszánál nagyobb számú sereggel, mint ő Jászberényben gondolta. Thököly kiküldötte Harsányit, Szűcs Jánost és Petneházyt négyszáz lovassal a Hernád felé, hogy ütközzenek össze La Borde zsákmányosaival és «lesre hozzák ki a németeket». La Borde Gerstorf alezredest százötven lovassal Aszalóra küldötte, élelemszerzés és az út kikémlelése végett. Harsányiék megtámadták Gerstorfot, ki a temetőbe szorúlt s onnan védte magát. Az aszalói tüzelés a dobszai táborba hallatszott. La Borde ép oly kevéssé volt értesülve az ellenség számáról és tartózkodása helyéről, mint annak idején Schmidt vagy Leslie. Majdnem ezer főnyi csapatot küldött Gerstorf segítségére s a segítséghez csatlakozott néhány főrangú úrfi, kik a szüreti mulatságra készültek La Bordedal s most részt akartak venni a biztosnak hitt diadalban. Az Aszalónál harczoló kuruczok észrevevén a segítség közeledését, hátrálni kezdtek Szikszó felé. A « császáriak neki ízeledtek az űzésnek», mert azt hitték, hogy a Sajóba szoríthatják Harsányiékat. Midőn az üldözők már a szőlők mellett elvonúltak, Thököly «sebes nyargalvást» lemenvén a hegyről, űzőbe vette a császáriakat. Most Harsányiék is visszafordúltak; a körűlfogottak megzavarodtak és rendetlen futással a Hernád felé menekűltek. A császáriak közűl csak kevesen mehettek át a folyón, számos főtiszt fogságba kerűlt, ellenben a győzők vesztesége aránylag csekély volt.*
Október 8-án kelt kötelezvénye mint melléklet Petneházy Zsigmondnak II. Rákóczy Ferencz elé terjesztett folyamodványához. (O. L. Lymbus 1679.) V. ö. Levelek 185. lapján Thököly évnélkülinek jelölt levelét, mely 1679 juliusában íratott. Thököly itt azt írja, hogy Józsa Petneházyval egyetért s bár még akkor nem volt bizonyos Józsa újabb hűtlensége, ennek kétségtelen labanczsága után Thököly szükségesnek tartotta Petneházy lekötelezését.
Levelek 83. l.
Bujdosók Levéltára 275. l. és Levelek 87. l.; a számadatokra nézve a Relationis Historicae Vernalis Continuatio 1679. 16. l. V. ö. Babocsay 67. l., ki igen megbízható leírását adja az ütközetnek. A TOLDY FERENCZ-től kiadott leírás az Új Magyar Muzeum 1860. I. 45. l. már nem mindenben megbízható, még az ütközet évszámát is hibásan adja, de azért nem egészen hasznavehetetlen.
69. DE LA BORDE ALÁIRÁSA.
70. SZIKSZÓ-UJFALUSI CSATATÉR.
A kemény téli idő sem lankasztotta Thököly serénységét. Deczember elején Nógrádban nyugtalanította Strassoldót és elhitette vele, hogy Selmeczbányára akar törni. *
Levelek 91. s 93. l.
Ezzel bevégezte az 1679-iki hadjáratot, mert hadainak nyugalomra volt szüksége, különben is tudta, hogy a kívánt hatás el van érve s hogy most már ki tudná vinni a császáriaknál a fegyverszünetet épen úgy, mint 1678-ban.* De az volt a kérdés, hogy a «főgeneralis képének» meg van-e engedve az, mi Teleki czímnélküli helyettesének tiltva volt.
Levelek 92. l.
