III.
III.
Thököly kezdettől fogva nem volt hajlandó a krasznai mandatumból reá háramló kötelezettséget teljesíteni. Bár 1679 juniusában «lelke idvessége» és erdélyi jószágai elveszése alatt kötelezte magát arra, hogy Apafyhoz «igaz és hív» lesz, s hogy Telekivel, mint «előtte járójával tökéletes correspondentiát tart»,* nem sokáig mutatta magát Apafy igaz hívének és Teleki alárendeltjének. Míg Wesselényi Pált teljesen meg nem alázta, addig tüntetően kiemelte erdélyi hazafiságát és élénk színekkel festette Wesselényi híveinek Apafy ellen érzett gyülöletét. Így elzárta Wesselényit Erdélytől s mintegy két tűz közé szorította. Midőn már ártalmatlanná tette ellenfelét, épen nem gátolta, sőt bizonyára elősegítette az egyesült végbeli és mezei hadak 1679 october 12-diki miskolczi gyűlésének létrejöttét.
A reversalis SZABÓ KÁROLY-nál id h. 357. l.
E gyűlésből a még nem rég szemben álló hadak egyetértve kérték Apafyt, hogy segítse őket minél hamarább vagy fegyverrel, vagy a békealkú útján, de ha nem segítheti őket, legalább ne tartóztassa tovább dolgaikat és engedje meg, hogy ők magok foghassanak «az tractához». Apafy zavarban volt, nem vallhatta meg őszintén, hogy nem igen akar áldozatokat hozni s alig képes bármit is tenni a bujdosó hadak jóvoltáért. Mentségeket keresett és mivel részben hitte is, hogy leginkább Wesselényi idegeníti el tőle a hadakat, azt izente a magyar táborba, hogy Wesselényit, mint egyik legnagyobb akadályát a magyar ügy előmenetelének, szolgáltassák ki Erdélynek. De Thököly nem akarta elidegeníteni magától Wesselényi híveit az Apafy kedvéért és Gyulafy László, az erdélyi követ, novemberben a hadak tagadó válaszával tért vissza urához.*
Bujdosók Levéltára 111–119 l. és Instructio pro Magnifico Ladislao Gyulaffi die 6. mensis oct. A. 1679. in Radnóth közli gróf Esterházy János (Új Magyar Muzeum 1860. II. 425. l.).
Apafy most maga köré gyűjtötte az Erdélyben élő bujdosó nemeseket, kik a hadakozásban nem igen vettek részt s kiket úgy látszik anyagi érdekek is fűztek az erdélyi udvarhoz. E nemesek deczember a-án Gyulafehérvárt arra kötelezték magokat, hogy el nem pártolnak Apafytól és elvárakoznak mindaddig, míg Apafy és «az fényes porta segítsége jó végre hozza dolgaikat».* A fejedelem bosszúságát némikép enyhítette a nyilatkozat, de annak aláírói nem bírtak volna számbavehető pártot szervezni Apafy politikájának védelmére. Különben 1679 végén még számított az erdélyi udvar Thököly hűségére, de az új évnek első napjai megrendítették bizalmát.
E nyilatkozat igen érdekes, de aligha érdekességének köszöni, hogy eddig már háromszor közölte azt az akadémia történelmi bizottsága. Először közölte a Török-Magyarkori Államokmánytár VI. k. 77. lapján, másodszor a Thököly Imre leveleinek 290. lapján és harmadszor a Bujdosók Levéltára 119. lapján.
A szikszói ütközet emelte Thököly vezéri hírnevét és a hadjárat befejezése után oly események történtek, melyek Thökölyre és a hadakra nézve egyaránt tűrhetetlenné tették a további függést Erdélytől. A végvárakban fellázadt a török katonaság előljárói ellen, a kuruczoknak adott szállások miatt. Wesselényi hadait elűzték a váradi törökök, a szolnokiak Thökölyt támadták meg és a Szikszónál kapott sebéből még ki nem gyógyult Petrőczy Miklóst Szolnoknál egy jancsár golyója újra megsebesíté. Apafy áthívta a hadakat a Tiszán, hogy Debreczen körűl egy csoportban legyenek és íme a debreczeniek, Apafy alattvalói, szintén lövésekkel fogadták a kuruczokat ép úgy, mint a szolnoki törökök. Thökölynek sikerült megakadályozni a debreczeniek megfenyítését, de a hadaknak 1680 január 8-án tartott szoboszlói gyűlésén többé nem volt a mérséklet szószólója. A gyűlés Thököly Imrét kiáltotta ki a magyar hadak fővezérének. E határozat semmisíté meg végleg a csatári választást, mert Wesselényi Pál volt az első aláírója a szoboszlói választás okíratának.*
Az okirat bécsi áll. levtár Hungarica. A többire nézve l. Thököly levelét Telekihez Túr 1680 január 3. és levelét Apafyhoz Szoboszló január 7. (Levelek 94. és 197. ll.).
Thököly régebben óhajtotta a méltóságot, melyet a reá nézve oly kedvezően alakúlt helyzet felhasználásával most vívott ki az erdélyieket meglepő hirtelenséggel. A krasznai mandatumot ez által széjjel tépte s annyira bízott okosságában és szerencséjében, hogy nem habozott szembe szállni az Erdély részéről fenyegető veszélyekkel a Szoboszlón szerzett dicsőség kedvéért. De a hadak, kiket inkább a legújabb események benyomásai ragadtak e határozatra, bizonyára nem fogták föl a megejtett választás teljes jelentőségét. A fölkelés sorsát Szoboszlón oly férfiúra bízták, ki el volt szánva küzdeni a befolyásért Telekivel bármely körűlmények közt. Es e küzdelem fejleményei mély hatással voltak a magyarság sorsára. Egyelőre Thökölynek szállást és élelmet kellett szereznie választói számára. Mivel Biharban, Hevesben és Pestmegyében kényelmetlenné lett a tartózkodás a török urak kedvetlen vendéglátása miatt, Gömör felé húzódott, hogy egy ideig ott pihenjen «az ellenség akaratja ellen».* De az ellenség akaratja ellen bajos volt pihenni hosszabb ideig, Thököly tehát biztosított szállást akart szerezni hadainak a királyi terűleten, mint a bányavárosok elfoglalása idején.
Apafyhoz írt levele Rozsnyó január 29. (Levelek 198. l.)
Említettük, hogy akkor békülékenynek mutatta magát és talán nem pusztán a téli szállások kedvéért mindaddig, míg a Szalaynak adott válasz nem jutott tudomására. De azután inkább színlelte a békevágyat s általában tartózkodóan kellett viselnie magát Erdélytől függő helyzete miatt. Most szabadabban lépett föl, mert 1680 február vége előtt is, midőn Abdurrahman aga, a nagyvezir kapucsija, titkos megbízással küldetett hozzá, remélhette már, hogy mint a fölkelők fővezére, számíthat a porta támogatására Erdély ellenében.*
Mehemet, egri basa, Thökölyhez Vég Eger vára 1680 február 26. és Abdurrahman aga ugyanahhoz ugyanakkor. (Bécsi áll. levéltár Hungarica.)
Ekkor ujra s élénkebben alkudozott az udvarral, meg nem elégedve a hivatalosan tőle és hozzá küldött követek közbenjárásával. 1680 elején ugyanis gróf Zrínyi János visszatérvén a prágai udvarba, Thököly megbízásából fölszólította Lesliet, hogy ösztönözze az udvart a béketárgyalások folytatására. A fölkelők kívánságai közűl, melyek ez alkalommal Zrínyi és Leslie közt szóba kerűltek, a legfontosabb az, hogy az ország fizessen évi adót a portának. Nem kell-e hinnünk, hogy Thököly nem remélhette e merész kívánság teljesítését s hogy csupán az ideiglenes kedvezmények végett áltatta az udvart alkudozásaival? De gondoljuk meg, hogy e kívánságban a vasvári béke óta keletkezett ellenzéki mozgalmak programmjának egyik sarkalatos pontja van kifejezve. Inkább akkor kellene Thökölytől megtagadnunk minden őszinteséget, ha e kívánságra súlyt nem helyezve, mégis elég messze menő föltételeket közölt volna a császáriakkal. Vegyük hozzá, hogy 1679 végén az udvar lankadt és erélytelen hadviselése nagy reményekre bátoríták Thökölyt, s a császáriak engedményeiből kivehetjük, hogy reményei nem voltak teljesen alaptalanok. A prágai udvarban Zrínyi azt hallotta, hogy a protestans istentisztelet szabadsága helyre fog állíttatni az országban, néhány kiválóbb város kivételével. Thököly atyai örökségén kívül más jószágokra is számot tarthat, ha nem is mindazokra, melyeket követel. A lengyel indigenatust szívesen megszerezné számára az udvar, az országos adó is elengedtetnék, de hogy az ország a portának évi adót fizessen, abban nem fog az udvar megnyugodni, ha mindennek vesznie kell is.*
Gróf Zrínyi János levele Thökölyhez, Prága 1680 ápril 3. (Bécsi áll. levt. Hungarica.) A levél nem jutott el Thökölyhez, de látni fogjuk, hogy más úton értesült Thököly z abban található engedményekről.
Az 1680 márczius végén adott válasz utolsó pontja jelzi az ingerűltséget, melyet az udvar Strassoldo ellen érzett, ki a február elején Thökölyvel kötött fegyverszünetből ki nem hagyta Thököly azon javaslatát, hogy a porta közvetítésével biztosíttassanak a királyi hitlevélben foglalt szabadságok. Strassoldo ugyanis, mint Leslie helyettese, február 6-ika körűl Jolsván kötötte meg e fegyverszünetet, előljárója megkérdezése nélkűl és az udvar utólagos jóváhagyása fentartásával. A fegyverszünet értelmében a fölkelők rögtön elszállásolhatták magokat Beregben és Ugocsában, sőt Strassoldo megígérte, hogy a pünkösdig tartó fegyverszünet alatt még egy megyét fog kérni számokra az udvartól. Strassoldo engedékenységét érthetővé teszi az udvar azon 1679-iki határozata, mely a csapatok leszállítását elrendelé. Hiában küzdött Montecuccoli e határozat ellen, Imre páter, Sinzendorf és Abele befolyása győzött vagyis a tapasztalt katona tanácsa mellőztetett, a tétlenség és az egyoldalú pénzügyi szempont védői kedvéért. Már pedig Strassoldo felfogása szerint csak a fegyverszünet nyugalma alatt lehetett a csapatokat leszállítani és egyszersmind megvédeni a bányavárosokat a hirtelen támadások ellen, melyektől Józsa múlt évi vállalata óta nagyon féltek.*
Történetíróink keveset tudnak e fegyverszünetről. SZALAY csak annyit mond róla, hogy ez évben pünkösdig volt fegyverszünet. A fegyverszünet okiratának egy példánya meg van az Orsz. Levt.-ban (O. T. E.); e példányban a török közvetítésre vonatkozó pont ki van törölve, de hogy a hivatalos okiratban, vagy egy külön egyezményben meg volt az illető pont, azt bizonyítja az Instruction für den Gfen von Caprara 1680 február 25. (bécsi kamarai levt.) czímű irat következő helye: «er gf Strassoldo zu gelassen, zu inseriren cum prescitu fulgidae Portae «faciendae tranquillitatis stb.» . . . A Relationis Historicae Autumnalis Continuatio 1680 II. lapján szintén említi, hogy Strassoldo megkötötte a fegyverszünetet, ohnangesehen der Teckely in seiner Proposition Meldung gethan, dass er mit Bewilligung der ott. Pforte den Vergleich schliessen sollte. Montecuccolira nézve l. az Ungheria l’anno 1677-re vonatkozó jegyzetet és az ott idézett «Information succincte» czímű iratot.
De bármennyire méltányolta is az udvar a tábornok okait, mégsem ratifikálta a jolsvai fegyverszünetet, mivel abban szó sem volt a fölkelők kegyelemkéréséről és mivel az úgy tűntette fel a viszonyokat, mintha Thököly a császárral alkudozhatnék oly ügyekről, melyeket az országgyűlés van hivatva elintézni. Továbbá az udvar nem tartotta kötelességének a fölkelők jóllétéről gondoskodni addig, míg a nagyvezir segítsége meg nem érkezik. Ez annyi volna, mint keblünkön melengetni a kígyót, mondá a prágai udvar. Mégsem akarta felbontani a fegyverszünetet, hanem megengedte, hogy a fölkelők a Strassoldotól kijelölt két megyébe vonúljanak; Leslie utódjává gróf Caprara Aeneást nevezte ki, Montecuccoli rokonát, kinek buzgalmától és tapasztaltságától sokat várt és Szelepcsényire bízta az alkudozások vezetését. De Szelepcsényinek meg volt hagyva, hogy egyezséget addig ne kössön, míg az udvar véleményét ki nem kéri, mert attól tartottak, hogy Szelepcsényi a vallásügyet nem érintő kérdésekben más okokból ugyan, de ép úgy elragadtatná magát, mint Strassoldo.
71. GRÓF CAPRARA.
Így határozott az udvar, egyrészt a békét kívánván, másrészt az uralkodói tekintélyt féltékenyen őrízvén.*
A fentiekre nézve l. az Instruction für den Gf von Caprara. (Id. h.)
Ily körűlmények közt Sebestyén Endre erdélyi püspök, Szelepcsényinek Thökölyhez küldött követe csupán annyit ígérhetett s talán annál is kevesebbet, mint a mennyi a Zrínyi Jánosnak adott válaszba volt foglalva.
Formalis, s a porta garantiája mellett kötendő békével nem bíztathatta Thökölyt. Pedig ily béke nélkül Thököly még Sebestyén jóhiszemű ígéreteinek teljesítését sem tartotta valószínűnek. Már ez okoknál fogva is csak színlelte a békevágyat Sebestyénnel szemben. Továbbá nyugtalanítani kezdé a zivatar, mely Erdély felől volt készülőben. A szoboszlói választás, a jolsvai fegyverszünet s végre Thököly nyilvános alkudozásai a császáriakkal felháborították Apafyt és Telekit. Az erdélyi udvar fenyegető hangon emlékeztette Thökölyt a krasznai gyűlés előtt kiállított reversalisára. A főgeneralis most úgy gondolkozott, hogy erdélyi jószágai elvesztésére biztosabban számíthat, mint az udvartól ígért jószágokra. S noha elég erősnek érezte magát az esetleg Apafytól szenvedett bántalom megtorlására, jövedelmének ideiglenes lefoglalását is nagy csapásnak tekinté. Most tehát úgy akarta magát viselni, hogy a császáriak tovább is a békére hajlandó vezérnek tartsák s hogy Apafy gyanúja is csillapodjék.
72. SEBESTYÉN ENDRE ALÁIRÁSA
Azért hadaival Biharba készűlt azt izenvén Sebestyénnek, hogy nem mehetett Beregbe és Ugocsába, mivel útja közben a kétszínű Strassoldo támadásától kellett tartania. A fegyverszünet ratifikálásának elmaradása Thökölynek újabb érvet szolgáltatott a Biharba vonulás kimentésére.
Február második felében találkozott Thököly először Sebestyénnel Kapiban, Eperjestől egy mérföldnyire. A püspök egyszerű jó magyar ember volt, ki ép oly alaposan gyülölte a német minisztereket és tábornokokat, mint bármely kurucz tiszt. Jószágainak pusztítását is sajnálta, szerette volna minél hamarább végét érni a zavaros időknek és az idegen uralomnak. S ha az óhajtott béke az ő közbenjárására létesűl, boldogsága teljes lett volna. Thököly az első találkozás alkalmával Pécsy Gáspárt küldte száz lovas kíséretében a püspök fogadtatására, Kapiban fényesen megvendégelte Sebestyént, «protectionális levelet» adott jószágaira, apró szolgálatokkal s előzékeny modorával egészen meghódította Szelepcsényi követének rokonszenvét. Sebestyénnek lehetetlen volt kételkednie a derék ifjú őszinteségében, ki így fogadkozott: «tudgya Isten, egy esztendőt is ha módom lett volna benne, három órára rövidíteném, hogy annál inkább is mennél hamarább keresztény királyomnak s Uramnak udvarolhatnék».*
A fentiekre nézve l. Thököly levelét Bornemisza Annához febr. 10. (Török-Magyarkori Államokmánytár VI. 87. l.), Strassoldo Thökölynek Tokaj febr. 20. s Terebes febr. 24. (Lymbus Orsz. Lev.), Sebestyén levele Maholányihoz Eperjes febr. 25., Jurikovics György Strassoldonak Széplak február 28., Jurikovics Sebestyénnek Szt.-Péter márcz. 2., Thököly Sebestyénnek Szt.-Péter márcz. 2., Apátfalva márcz. 5., Sebestyén Leopoldnak Eperjes márcz. 8. (bécsi áll. levt. Hungarica) és Thököly Telekinek márczius 22. (Levelek 107. l.). Sebestyénről l. gróf Bercsényi Miklósnak Esterházyhoz írt aug. 29-iki levelét (THALY: A székesi gróf Bercsényi család I. Budapest 1885. 272., 273. l.).
De Thököly meg nem elégedett Sebestyén kedvező jelentéseivel, követeket küldött Caprarahoz és Nagyszombatba Szelepcsényihez, sőt leveleiben is folyvást bizonyítgatta békevágyát.* Ez mégis sok volt Apafynak. «Ily állhatatlanságát nem hittem volna» – kiáltott fel a fejedelem – «ne higye Thököly, hogy más ember bolond».* De mégsem merte elkobozni az «állhatatlan» jószágait. Nagyon veszélyes volt a végsőre ingerelni a fölkelők vezérét, ki Wesselényivel legalább Erdély ellenében egyetértvén, majdnem az összes kurucz sereggel szabadon rendelkezett. Májusban Apafy arra gondolt, hogy néhány száz lovassal egy hű emberét küldi a magyar táborba, hogy «a két gyermek» megtartassék Erdély hűségében,* de tervét nem hajtotta végre. Thökölyre nézve azonban így is kellemetlen volt Apafy és Teleki neheztelése. Hogy mást ne említsünk, Kapiné halála után Küküllő várát szerette volna elnyerni Apafy segélyével.* Hogy az erdélyiek bizalmát végkép el ne veszítse s hogy a császáriakat minél nagyob engedményekre kényszerítse, nem újitotta meg a pünkösd táján lejárt fegyverszünetet és mindenütt kihirdette a háború megújítását.*
THALY-nál id. h. 269. l. a hadi tanács ápr. 27-iki parancsa (Kriegsregistratur), Kazinczy Péter Zrínyi Ilonának Bártfa ápr. 2., Caprara Thökölynek Kaza május 21., báró de Aste Thökölynek Böszörmény május 8. (Orsz. Levt. Lymbus). – Megjegyezzük, hogy Nagy-Szombatban nem voltak formális tanácskozások a «lázadás elnyomásának módjáról és eszközeiről» Thököly követeinek és Leopold főbb híveinek jelenlétében, mint azt történetíróink írják. Nagy-Szombatban octava tartatott 1680 elején, s ez alkalommal több főúrral és megyei követtel együtt Szelepcsényi is ott tartózkodván, követek fogadása és kiküldése által vezette a tárgyalásokat a felkelőkkel. (Thököly levele Telekihez Diószeg ápr. 9. Levelek 110. l.) Az év folyamában Forgács Ádám és Esterházy Pál grófok is csatlakoztak Szelepcsényihez (GÉRESY Károlyi Levt. id. h. 521. l.).
Bujdosók Levéltára 192. l.
Apafy Vajda Lászlónak Fogaras május 25, (Acta Transilvanica Fasc. 3. No. 61. Orsz. Levt.)
Levelek 116. l.
U. o. 118. l.
73.KAPI VÁRA.
A háború, vagyis jobban mondva az égetés, fosztogatás és sarczolás a fegyverszünet alatt sem szűnt meg. Mennél tovább tartott a fölkelés, annál számosabbak voltak az úgynevezett szabad csapatok s annál bajosabb volt a régibb tiszteket is eltiltani a kalandozástól. De Thököly ép abban különbözött elődeitől, hogy nagyobb tömegeket tudott parancsszavával féken tartani, és serege koczkáztatása nélkül mindig talált egy pontot, hol az ellenfélt érzékenyen sebezheté.
IVÓ ÉS DOHÁNYZÓ KURUCZOK.
Eredeti olajfestmény. Gróf Berchtold Artur tulajdona.
1680-iki hadjáratából is azon mozzanatokat akarjuk kiemelni, melyekben leginkább nyilvánul említett törekvése. Juniusban egy kisebb kurucz csapat felveri Budetint, Trencsénben, Árvában, Liptóban fosztogat; majd Liptóból ugyane csapat gyalogsága tutajokra ülve; a Vág folyón visszatér Trencsénbe és a lovassággal egyesülve Klobuknál Morvaországba tör. Itt néhány falut felégetnek, egy várat is próbálnak ostromolni, de zsákmánynyal megrakodva hátrálni kénytelenek. Szepesben Petrőczy Istvánhoz csatlakoznak, kit juliusban küldött Thököly a nyugati határ felé. Petrőczy másfélezernél többre szaporodott seregéből a jablunkai szoroson át Sziléziába küldi katonái jó részét, kik Friedeck környékét dúlták föl. De most rosszúl jártak, mert a dragonyosok és horvátok vagy háromszázat levágtak közülök és tömérdek zsákmányt vettek el a menekülőktől. Azért maradt elég nyereség a kuruczoknál, kik kirándulásaik után egy biztos helyen rendesen elárverezték az összeszedett lovakat, fegyvereket és edényeket.
74. PETRŐCZY ISTVÁN ALÁIRÁSA.
Thököly ezalatt a Szepességben volt, de Caprara miatt vissza kellett fordulnia. Julius végén Jászberénybe rendelte Petrőczy lovasságát, vagy háromszáz török is seregéhez csatlakozott, és így több mint hatezer emberével Nagyszombat felé szándékozott. Útközben meghallotta, hogy Trencsénben Birócztól egész Zablátig a Caraffa ezred vagy 350 katonája szétszórtan a falvakban van elszállásolva. Tehát oda sietett és kegyetlenül felkonczolta a genuai származású Doria vezérletére bízott vasas németeket. Elrémíté a vidéket egész Pozsonyig. Caprara bizonyára a bányavárosokat féltette tőle, de Thököly augusztus 15-dikén Késmárk előtt termett, a várost rögtön elfoglalta s az ötven főnyi őrséget katonái közé osztotta. Lőcsével azonban nem boldogúlt. A védelemre jól felkészült városban Hans Carl, a katonai parancsnok, oly biztosnak érezte magát, hogy az óvatosabb polgárok nagy bosszúságára a város tornyából trombita s dobszóval és Victoria-énekléssel ingerelte az ostromlókat. Mivel Thököly Caprarától is tartott, el kellett hagynia Lőcsét augusztus 22-dikén és azontúl tisztjeire bízta a hadi próbákat.*
A föntiekre nézve l. Fassiones Captivorum Arcis Óvár 1680 okt. 15. (O. T. E. Orsz. Lev.) s itt különösen Frater György vallomását, mely a morvaországi és sziléziai hadi kalandról s Thököly trencséni útjáról szól. Ugyanezekről szólnak, más részleteket említve: Relationis Historicae Vernalis Continuatio 1680. 12. l., Ottlyk György naplója, közli THALY KÁLMÁN (M. H. H. II. 27. k. 10. l.), Prónay N. naplója 1680. évből, közli NAGY IVÁN (Magyar Történelmi Tár XXII. k. 276., 277. l.) és Giustiniani dispacci jul. 25., aug. 4., aug. 18. Késmárkra és Lőcsére nézve l. Haim Gáspár krónikáját 475–478. I. Hogy e források mennyiben módosítják vagy bővítik történetíróink leírásait, azt részletesen kijelölni nem akarjuk. Csak azt akarjuk megjegyezni, hogy Starhemberg Rüdiger a Vág folyónál nem «fogott tábort s nem vetette vissza Balassát», mivel Starhemberg aligha vezérelte ezredét, midőn ez Morvaországban a kuruczokat megszalasztotta s mivel Balassát ez év elején Thököly elfogatta és ha a nyáron már ki is bocsátotta fogságából, nem bízott még reá csapatokat juliusban. Különben a hiteles források említenék Balassát, ha akkor a Vág körül lett volna. (Balassa fogságáról 1. leveleit Balassa levt., Kisebb családi levéltárak, I. csomó, Orsz. Lev. és Balassa Imre naplója Múzeum 36. Fol. Hung.).
A szokásos szólammal nem mondhatnók, hogy Thököly most babérain pihent, de a szenvedett veszteségek, a folytonos zaklatottság, s annak tudata, hogy ily ellenség harczmódjával szemben tehetetlen a legtudósabb hadvezér is, kivált leszállított csapatokkal, Caprarát és az udvart ép annyira csüggesztették, mintha döntő ütközetet vesztettek volna. Thököly jól tudta mindezt s hasznát akarta látni nyári munkájának.
Még a háború folyamában is hitegette az udvart békevágya mutogatásával. « Kételkedtem eddig ígéreteikben,» – irja Szelepcsényi juliusban Leopoldnak – «de mivel maga Thököly sajátkezű aláírásával hűséget ígér felségednek, nem hiszem, hogy megcsalatnánk».* Az örökös tartományok pusztítása alkalmával a magyar egyházi főméltóságok azzal vigasztalták az udvart, hogy Thököly meg fogja büntetni azokat, kik akarata ellen követtek el ily sajnos vétséget. De alig olvasták az udvarnál e bíztató nyilatkozatot, már is hírét hallották Thököly trencséni útjának.*
Kaprinai-Gyűjtemény T. XLI. 283. l.
Dispaccio augustus 18. Si lusingano alcuni, che l’ultimo ardito tentativo pratticato nel scorrere dal trecento d’essi la Moravia, fosse stato senza il consenso de Principali, anzi che il Tecle, capo loro supremo ne havesse represso il trascorso e corretto l’ardire, con fare decapitare alcuni de piů colpevoli. Questo fu scritto dal Tecle ad’altri suoi partiggiani. Quando apena servito il tempo di leggere queste assertioni, che giungono relatíoni con attentati molto diversi . . .
75. GRÓF CAPRARA ALÁIRÁSA.
És Thököly mégsem félt attól, hogy az udvart erélyre fogják ingerelni e csalódások. Inkább Erdélytől tartott s az onnan várható akadályok elhárításához látott. Ismételt sürgetései után végre október elsején Apafy engedelméből találkozhatott Erdély küldötteivel Somlyón. Négy napig értekezett itt Telekivel és az erdélyi udvar befolyásos híveivel. Teleki és Thököly a krasznai gyűlés óta nem látták egymást, pedig azóta viszonyuk gyökeresen megváltozott.
Már az év elején tudta Teleki, hogy leányát Thököly nem akarja nőűl venni. E sértést még tűrte volna Apafy minisztere. De tűrhetetlen volt az, hogy Thököly a Telekitől adott krasznai mandatum segélyével valóságos hatalommá lett és Erdély politikájának mindenütt útját állotta. E politikának a porta, a bécsi udvar és XIV. Lajos magatartásával kellett számolnia.
Az erdélyi udvar jól tudta, hogy a jövő évben a szultán még nem fogja összes erejével megtámadni a császárt, mert a moszkvai háború befejezése után pihenésre lesz szüksége. A pihenés időközét akarta kihasználni Apafy, attól tartván, hogy a nagy háború alkalmával Leopold épen a magyar és erdélyi terűlet rovására fogja elhárítani birodalmától a török vészt, mint 1664-ben tette. A jövő tavaszra ígért részleges török segély vezetését szerette volna Apafy elnyerni és remélte, hogy így rövid idő alatt oly békét köthetne a bécsi udvarral, mely a portát s a magyarságot kielégítené és Erdély területét növelné a királyi Magyarország rovására. E végből szükséges volt fentartania az érintkezést Leopold udvarával is, melyet arra akart szoktatni, hogy Erdély közvetítését vegye igénybe a béke megkötésére. 1679-ben úgy látszott, hogy az udvar nem akart Erdélylyel érintkezni, de 1680 elején a Bécsből sokáig hiában várt útlevél megérkezvén Vajda László számára, Apafa ez irányban a viszonyok jobbulását remélte. A francziától leginkább pénzbeli segélyt vártak Teleki és a fejedelem, s mivel azzal, mit Akákia, a Révérend utódja, hozott Erdélybe, nem voltak megelégedve, Absolont küldötték Párisba, XIV. Lajos adakozó hajlamának élénkítése végett.
Most már éreznie kellett Telekinek, hogy nagy hiba volt 1679-ben Thökölyt támogatni Wesselényi ellenében. Mennyivel nehezebb volt Thökölyt vezetni, mint Wesselényit. Thököly már mint gróf és mint Bethlen utódja is a nagyvezír figyelmére számíthatott. 1680 nyarán a portáról többször küldöttek izenetet Thökölynek, mi elég rosszúl esett Apafynak, kivált azért, mert soha sem volt biztos abban, hogy Thököly híven tudósítja-e az izenetek tartalmáról. És hozzá még a tekintély; melyet Thököly Bécsben szerzett. Kiviheti a fegyverszünetet, mikor szüksége van reá és az a körűlmény, hogy Apafy már kétszer eltiltotta Thökölyt a fegyverszünet pontjainak teljesítésétől, nagyon rontotta Apafy hitelét a bécsiek előtt. Thökölynek is gondja volt arra, hogy elidegenítse az udvart Apafytól. 1680-ban a francziák is élénkebben érdeklődtek Thököly iránt, mint eddig s ha talán nem is tudta Apafy, hogy a nyáron Thököly már tizezer aranyat kért Béthunetől, nagyon gyanúsnak tűnt föl előtte az, hogy a franczia követ Fajgel Pétert Thökölyhez küldötte.
76. FAJGEL PÉTER ALÁIRÁSA.
Mind e bajokat csak elmérgesítette volna Thököly jószágainak elkobzása. Lehetetlen volt e rendszabályt a portán igazolni mindaddig, míg Apafy kétségtelen módon be nem bizonyíthatta Thököly hűtlenségét a portához. Teleki azért tanácsosabbnak tartotta fölváltva fenyegetéssel és édesgetéssel alkalmazkodásra bírni Thökölyt. Somlyón le akarta beszélni arról, hogy fegyverszünetet, vagy esetleg békét kössön az udvarral. Vigyázzon Thököly, valószínűen így hangzott Teleki egyik érve, a németet még senki sem csalta meg. Thököly azt hitte, hogy őt e tekintetben nem kellene félteni, különben megígérte, hogy a porta és Apafy beleegyezése nélkűl nem fog békét kötni s hogy bármily körűlmények közt nem fog megfeledkezni Erdély érdekeiről. Az erdélyi politika hivatalos szólásmódjai szempontjából lehetetlen volt e nyilatkozatot megtámadni, noha mindenki ismerte Thököly ígéretének értékét. De Teleki sem tagadhatta, hogy a hadaknak szüksége van a fegyverszünet kedvezményeire s kénytelen volt megígérni, hogy annak megkötését Apafy követe is igazolni fogja a portán. Midőn e nagy engedményre hatá rozta el magát az erdélyi udvar, abban bízott, hogy még sikerűlni fog fölkeltenie a porta gyanúját Thököly ellen s hogy őt magát is főleg a küküllővári örökség segélyével egyelőre bizonyos függésben tarthatja.*
A somlyai értekezlet nem májusban történt, mint Szalay állítja, hanem október elején. (L. Thököly levelét Apafyhoz, Somlyó okt. 4. Levelek 206. l.) Hogy Thököly miről értekezett Somlyón az erdélyi urakkal, az kivehető Telekihez írt két leveléből Telegd okt. 8. és Tálya november 7. (Levelek 133. s 141. l.) E levelek czélzásaiból kétségtelen, hogy nem a házassági ügyben történt sértés elintézése végett jött létre a somlyai értekezlet, mint Bethlen után történetíróink állítják. Bethlen előadásából kivehető, hogy Somlyón az előkelőbb bujdosók szerették volna Thökölyt a házasságra bírni, de sikertelen törekvéseik mellékes körülmények a Somlyón megvitatott kérdésekhez képest. Thököly és a francziák viszonyára nézve l. Fajgelnek Béthunehöz írt levelét Nepolovnicza junius 13. és Propositions du sr. Faigel envoyé du sr. Teokeoli (közli GERGELY SAMU Történelmi Tár 1887. 164–167. l.). továbbá Absolon levelét Telekihez Sztry szept. 2, (közli SZILÁGYI Tört. Tár 1883. 41. l.), Vajda Lászlóról l. Instructio pro generoso Vajda . . . 1680. junius 30. (Bujdosók Levtára 279.). Thököly és a porta ekkori viszonyára nézve l. Thököly levelét a nagyvezirhez (oct. 14. Levelek 234. l.). Úgy látszik, hogy e levelet kellett volna a somlyai egyezség szerint Apafy követének bemutatnia a portán, de a levél valószínűen a Teleki levtárban maradt és Vajda László küldetett a portára Thököly gyanusítása végett. L. Instructio pro Gen. Ladislao Vajda. 1680. November. (Túnyogi-Gyűjtemény.)
Már a somlyai értekezlet előtt találkozott Thököly a Linczből visszatért Sebestyénnel Kállón, most Somlyóról Tályára utazott s ott újra alkudozhatott az erdélyi püspökkel, kinek közbenjárására Caprara november 15-én Jolsván fegyverszünetet kötött Thökölyvel. 1678 óta ekkor kötötték a harmadik fegyverszünetet a császáriak Thökölyvel s mig eddig csak két megyét engedtek át hadainak szállásul, most Beregen és Ugocsán kívül Szatmárt sem tagadták meg tőlök.*
A fegyverszüneti tárgyalások előzményeire nézve l. Levelek 129. és 207. l.
Thököly jól tudta, hogy minek köszönheti ez előzékenységet. Tudta, hogy XIV. Lajos békés hódításai Elzászban a reunio kamarák segélyével s a moszkvai czár béketárgyalásai a portával mennyire nyugtalaníták az udvart. Az egykorúak sokat beszéltek ekkor vésztjósló égi jelekről. Thököly is érdekkel hallgatta a hírt, hogy Regensburg felett az ég nagy csattogással kétfelé nyílt s hogy egy tüzes golyó leesett a város piaczára és azzal eltűnt.* Valóban nem volt hihető, hogy a német birodalom ege fölött csendben elvonuljanak a keletről és nyugatról tornyosuló felhők. Thököly a legjobbat remélve költözött téli szállására, a beregmegyei Váriba.
U. O. 151. l.
